Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Amire születtünk : Regény
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
25
Bekezdés
1181
Mondat
2465
Szó
33732
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
I.
Délelőtt tizenegy és tizenkét óra között, a házi-telefon kagylóját egymásnak adták át a kiszolgáló kisasszonyok a legujabb, legdrágább és legelőkelőbb budapesti cukrászdában.
Az uj cukrászda a Szabadság-téren, körülbelül két év óta áll fenn s három kis szalonja közül kettőt csakis a született társaság számára tartottak fenn.
A legbelső szalon: finom szürke kárpit, halvány ibolya selyem butorral, a konzervativ társaság közül is csak a legszigorubban vett született társaságé volt, de nagy, drága csiszolt üvegajtaját egy kézmozdulattal ugy el lehetett tüntetni, hogy a két szalon között nem volt többé még üvegfal sem és az emberi hiuság gyönyörködhetett azon boldog hitben: hogy a két szalon tulajdonképpen egy szalon.
A kárpit itt is ugyanolyan szürke volt, mint amabban, csak a butorok voltak egy árnyalattal sötétebbek, vagyis a tulajdonos, aki ezt a két szalont berendezte, az az öregedő, de még mindig szép és főképpen nagyon elegáns, fehérhaju francia dáma : madame Corbichon, nagyon jól ismerhette az emberek lelkét és - vérüknek szinét.
A harmadik szalonnak színe olyan volt, mint a sivatag állatainak, hasonló a homokhoz , melyben élnek.
Ide mindazon kiváncsi emberek és főképpen asszonyok jöttek, kiknek egy kis darab pástétomra volt egy forintjuk s egy még kisebb darab süteményre: két-három hatosuk.
Mert itt elvegyülni, bejutni a két árnyalatban tartott szalonba, csak a megkülönböztetett stréberség: a stréberség arisztokratáinak volt lehetséges.
Ide ismeretlen, vagy fél-ismert alakok nem jöhettek be.
Az ismeretlent ismert előkelőségnek kellett gardirozni, ha történetesen olyan beteges szenvedélye támadt , hogy egy olyan kis dèjeunerért fizessen öt forintot, amelytől éhesebb lett, mikor megette, mint mikor még hozzá sem fogott.
Egy szép, hideg novemberi délelőtt, különösen sokan voltak madame Corbichonnál.
A csiszolt üvegajtó, ez a szellemes gondolatjel, el volt tüntetve, talán azért is, mert a legelső szalonnak igazán jogos látogatói közül csak férfiak voltak jelen.
A mágnás asszonyok novembertől karácsonyig, maszatos orru szegény gyerekeknek harisnyát kötnek és kis ujjasokat horgolnak.
Finom üvegek és porcellán tányérok csörgése hallatszott ki a kacajok és hangos beszédek mérsékelt zaja közül s fehér posztóruhás, szép kiszolgáló leányok jártak kecses lépésekkel a vendégek között.
Valamennyi szép, kedves és ügyes volt, egyformán öltözve s fehér bőrövük mellett minden nap friss ibolya ékeskedett.
A levegő, mint valami téli kertben, illatos és kellemesen meleg volt s a karcsu , szürke üvegvázákból friss virágok ontották illatukat.
Az egyik asztal mellett, a csipkés függönyü ablaknál, két férfi ült.
Az egyik likört ivott, a másik pástétomot evett és valami könnyü francia bort ivott hozzá.
Az, aki likört ivott, a divatos iró: Pápay Kálmán volt, a pástétomevő: Gál Jenő, (egy á-val), a "Magyar Hon" szerkesztője.
- Nos? - kérdezte az iró, tele töltve poharát az orgonavirág-szinü likőrből, - mit szólsz ehez?
A szerkesztő hálásan nézett vis- à- visja szemébe.
- Exkluziv társaság és gyönyörű milieu!
Hogy azonban madame Corbichon belebukik ezekbe a gyönyörű szalonokba, az egészen bizonyos.
Pápay vállat vont.
- Az az ő dolga!
Ámbár nem hiszem.
A mi publikumunk nem sajnálja az olyan kiadást, a mit mutogathat, csak azt sajnálja, amit nem mutogathat.
- Tudod, min csodálkozom? - kérdezte Gál.
- Hogy szinésznőket nem látok itt.
Pápay kissé gúnyosan mosolygott.
- Ebbeli óhajodat bizony aligha elégithetem ki.
Habár - s megnézte az óráját, - Visky Margit ilyenkor szokott jönni Pallosnéval.
- Ebben nincs semmi izgató kilátás, - mosolygott Gál kicsinylőleg.
- Visky kisasszony inkább nagyuri dáma, mint szinésznő.
- Az igaz, hogy Margit nem valami egetverő portentum, de amellett, hogy igazán urileány, kedves jó teremtés.
- Itt jön báró Petrányi, - mutatott szemével Gál az ajtóra.
- Mindig egyformán elegáns.
- No, ami azt illeti, - mosolygott Pápay, - te sem panaszkodhatsz.
Ha a Petrányi eleganciája érmet nyerne, meg kellene veled osztania.
A bók jól esett Gálnak, látszott rajta.
Elegánsan öltözött, szép barna férfi volt , csak egy tulajdonság rontotta rajta a hatást: az affektált, kellemetlen járása.
Az ablak előtt kocsi állt meg, ó-divatu, nagy batár, olyan, mint az olasz nemes családoké s a bakon cilinderes, görnyedt hátú, de igen előkelő arcú idős kocsis ült.
- Az öreg kegyelmes! - intett az iró Gálnak.
Gál majd kinézte szemét a csipke-függönyön keresztül.
- Bolvánszky, - mondta ügyetlenül leplezett izgatottsággal, mire Pápay gunyos pillantást vetett reá leengedett pillája alól.
A kocsiból elsőnek Bolvánszky Méda szállt ki, egy hizásnak indult, alacsony, csunya , de megkapóan érdekes fejü vén kisasszony, máskülönben - leány létére - különös királyi kegy folytán: csillagkeresztes hölgy.
Apró, szürke szeme és rút, kis mozgékony arca csupa szellem, guny, jókedvü malicia volt.
A muffját behajitotta a kocsiba s mindkét kezét előrenyujtva segitett az apjának.
Az öreg ur, egy hetven év körüli, köszvényes lábu ex-miniszter, kiszállt a kocsiból s leánya karjára támaszkodva bicegett a cukrászda-ajtóhoz.
Ebben a percben ért oda Visky Margit Pallosnéval.
A hölgyek kezet fogtak Médával és az öreg kegyelmessel, aki kedvesen bókolt nekik.
- Mindig egyformán szépek, mindig, mindig!
- Ezt nem lehet igy elintézni, kedves kegyelmes! - kacagott Pallosné, egy nagyon szép és nagyon elegáns asszony.
- Margit és én: ez nem közösügyes politika.
Tessék szint vallani!
Az öreg ur tréfás ijedelemmel nézett a leányára.
- Méda, - kacagott jóizüen, - nyisd ki előttem a szabadulás ajtaját!
Jókedvüen, kacagva mentek be mind a négyen s jobbra-balra köszöntve ismerőseiket, egy sarokasztalhoz tartottak, ahol egy magas, darabos arcú, érdekes szemü férfi ült, a hires sportsman s különösen a szerencsés kártyajátékairól ismert: Borbély Tibor.
- Ni, ni, - szólt hangosan Méda, - hát maga még mindig madame Carbichonnál iszsza a teáját?
- Hát hol kellene innom? - mosolygott Borbély és lesegitette a hölgyekről kabátjaikat.
- Ugy hallottam, Afrikába készül!
Borbély vállat vont.
- Kiesett egy lánc-szem a terveim közül.
- És most azt keresi meg előbb? - mosolygott Méda gunyosan és félszemmel a szinésznőre, féllel meg Borbélyra nézett.
A szinésznő elpirult és a tükör felé fordult, hogy megigazitsa a kalapját és onnan lássa a Borbély arcát, aki nyugodtan állta ki a Méda tekintetét, de nem hallotta a feleletet, mert Pápay hozzá jött és gratulált neki a tegnap esti premiére-hez.
Azután engedelmet kért, hogy a Magyar Hon szerkesztőjét bemutathassa.
Margit kezet szoritott a szerkesztővel és a tükör előtt diskuráltak.
Egyszerü , természetes modoru leány volt, hiányával minden szinésznőies allüröknek s annak az émelygős vágynak: hogy mindenki kedvesnek tartsa.
- Kicsoda ez a táncmester lépésű ur? - kérdezte Méda Pápayt, tekintetével Gálra mutatva.
- Ujságiró?
- Ez nem ujságiró, - igazitotta ki Pápay, - ez szerkesztő.
- Hát mi különbség van a kettő között? - kérdezte gunyosan az öreg kegyelmes, aki , mióta nem volt rászorulva a sajtó rokonszenvére, titkolódzás nélkül bevallotta iránta érzett gyülöletét.
- Majd én megmondom, - vágott közbe Méda, de ebben a percben jött be Brám tábornok és a kölcsönös udvariaskodás után a tábornok Méda mellé ült.
- Mit tárgyaltak, mikor bejöttem? - kérdezte.
- Méda az ujságiró és szerkesztő közötti különbséget akarta nekünk megmagyarázni, - felelte Pallosné.
- Nem érdemes, - intett a tábornok megvetőleg.
- Micsoda népség!
Nincs bennük semmi loyalitás, előkelő hallgatás, családok tisztelete.
Mosónők!
- De kedves tábornok, - mosolygott Méda, - elfelejti, hogy a tiszta ruhára tulajdonképen mindig szükség van!
- Egy másik fórum a legmagasabb tábla fölött, - intett fejével az öreg kegyelmes.
- No, no, - apus, - mosolygott Méda, - van ennek a dolognak komikus, sőt őszintén szólva: előnyös oldala is.
Például, nem gondolod, hogy szinte nem is volna érdemes köszvényesnek lenni, ha időnkint nem adna ki róla bulletint orvosod az ujságoknak és alig volna érdemes élni, ha a világ nem tudná meg, hogy Brám tábornoknak az ökörmezei nagy őszi hadgyakorlaton a király ő felsége legmagasabb megelégedésének adott kifejezést; ha a világ nem venne róla tudomást, hogy kétpallosi Pallos Andrásné hites ura elnyerte a kamarási méltóságot s továbbá, mi lenne, ha egy esztendővel hamarabb nem tudná a világ, mint ahogy ugy is tudja, hogy Pápay Kálmán, a javitott és ifjabb kiadásu magyar Dannunzió, Nápolyba utazott, hogy ott a forrás tüzénél irja meg uj regényét: az "Aetna csillagai" -t?
Mindenki kacagott, ha nem is lelkéből s legjobb szerettek volna gombostűket szurkálni a vén leány körmei alá.
Méda felállt, hogy süteményt hozasson magának és Borbély követte.
- Engem készakarva hagyott ki gunyolódásaiból? - kérdezte mosolyogva.
Méda vállat vont.
- Magából nem üzhetek gunyt, mert nem ismerem.
- Nem ismer? - csodálkozott Borbély.
- Nem.
Lássa, - mutatott tekintetével az elegáns Petrányira, - ezt az embert ugy ismerem, mint a kabátom bélését, de magát nem ismerem.
Ennek az urnak természete például: krokodil-természetrajz.
Ő is ravasz könnyekkel szerzi meg magának szerelmi táplálékát.
No lám, - mosolygott Méda, maga meglepődik!
- Igazán meg, - szólt Borbély csodálkozva.
- Petrányit az egész világ perfekt gavallérnak tartja.
- A világ! - mondta Méda vontatott, gunyos hangon.
- Maga tudhatná, hogy az emberek olyanok, mint a keztyüjök, a simábbik oldalát viselik kivül s a darabosat és tisztátalanabbat belül.
Nekem soha sem irányadó az, milyeneknek ismeri a világ ezt vagy azt az embert.
Nekem magamnak kell őt ismernem.
Persze, hogy ismerhessük őket , ahoz olyan szem kell, mint az enyém és olyan logikai rendszer, mint az enyém.
- Például? - mosolygott Borbély.
Méda ránézett a férfira, leereszkedő fölényességgel, mintha egy gyerekre nézett volna és azt kérdezte:
- Hány esztendős maga?
- Harmincnyolc.
- Én negyven vagyok, de mivel, a nők kora tudvalevőleg még egyszer felét teszi ki az egésznek, tehát: hatvan.
- Jól van, - mosolygott Borbély, - tehát hatvan.
Most tehát az ifjuság jogánál fogva kérem, hogy bölcs életfilozófiájával ismertessen meg engem.
- Maga messze megy!
Egész egyetemes életfilozófiám ismeréséhez nincs joga.
Azért maradjunk meg előbbi tárgyunknál: Petrányinál.
- Azaz: a férfinál.
- Helyes.
Hallja tehát: én a férfi jellemét eddig és mondhatom, kitünő eredménynyel , a szerelméből, vagy mondjuk: szerelmeiből ismertem meg.
Borbély kicsinylőleg mosolygott.
- Értem mit mond a kicsinylő mosolygása, - folytatta Méda.
- Azt, hogy minden férfi életében vannak különböző válfaju szerelmek.
Igy: van egy fő-szerelem, azután jönnek a mellékszerelmek s végül: az al-szerelmek.
A fő-szerelem, - gondolja ön, - többnyire olyan nagyobb és őszinte esemény a férfi életében, melyet nem tud eltitkolni, ha akarja sem; a többieket azonban - igen.
Ebben igaza van.
Az igazi szerelmet a nő el tudja titkolni, a férfi nem; s mikor már a férfi titkolódzik, akkor már nem szeret.
S lássa, éppen ezek a többé nem szerelmek világitják meg a férfi jellemét.
Az: hogy hogy végez vele?
És az, hogy szerelem nélkül, tehát józanon : milyen nőt választ?
Ennek az én jellembeli hőmérőmnek kezelése nem könnyü, de biztos sikerrel jár.
Egy fehérruhás kisasszony hozta már a süteményt s Méda jókedvüen nézett a Borbély szemébe.
- Van még valami mondanivalója?
- Ha megengedi, még van egy kérdésem, - mondta Borbély.
- Mikor az előbb azt mondta nekem: hogy nem ismer engem, ugyanugy értette, mint általában, ahogy ön szokta értelmezni a férfijellemeket, azok szerint a bizonyos fő-, mellék-, stb. szerelmek szerint?
- Ugyanigy! - kacagott Méda s azután visszament az asztalához.
- Nos, - fordult a szinésznőhöz s szétnézett a szalonban, - elment a szerkesztőd ?
Pápay is?
Egyszer láttam egy angol grafikai kiállitást s itt volt egy kép.
Az utcán este megy egy fehér ruhás szőke leány s egy fekete ruhás szerecsen.
S amint mennek, a leánynak fekete az árnyéka, a szerecsené: fehér.
Nekem ugy rémlik, hogy ennek a fekete ujságirónak Pápay a fehér árnyéka.
Mindenki mosolygott, csak Pallosné vagdalta idegesen az iróstészta-pástétomját.
Méda ezt látta s olyan kihivó maliciával nézett reá, hogy szinte beszélt a pillantása.
- Ugyan védjed már!
- Ami meg is történt.
Pallosné a tábornokhoz fordulva kérdezte:
- Olvasta már a Pápay uj regényét?
A tábornok komikusan összehuzta szemöldökét s ugy tett, mintha gondolkodnék.
- Az ujat?...
Melyik is az?
- A tábornok azért kérdezi ezt, - mondta Méda komolyan, mig a többiek beharaptak az ajkukba, hogy el ne kacagják magukat, - mert neki mindenik Pápay-regény: uj regény.
- A leányaimnak minden regénye megvan, - mondta a kissé nehéz fejü tábornok.
- Én már csak katonai müveket olvasok.
Nagyon dicsérik a leányok és mind a három szerelmes Pápayba.
Szép fiu és uri fiu.
Ritkaság ugy is az uri firkász, hát hadd legyen ilyen is.
Nem árt.
- Legalább az embernek van egy társaságbeli irója, - folytatta Pallosné nekipirulva .
- Az ő könyvét kezébe veheti az ember, tudja, hogy ki.
- Persze, - bólintott Méda irónikus mosolylyal, ami még jobban boszantotta a szép asszonyt és folytatta:
- Okvetlenül elsőrendü tehetség és jó fiu.
Mindent elnéz és mindent megbocsát.
- Hogy néki is mindent elnézzenek és mindent megbocsássanak, - sugta Méda valamelyik szomszédjának s a süteményét villára szurva beleharapott és csufolodó tekintetével végignézett a többi vendégeken.
Petrányi az asztalához támaszkodva beszélgetett egy alacsony, sörte haju emberrel , kinek az arca olyan volt, mint a szivacs; puha, puffadt és sárgásan fehér.
Ez Kund Ákos volt, egy kifürkészhetetlen koru és vagyonu, művészi hajlandóságu , keserü és kedvetlen naplopó, akiről a világ azt mesélte, hogy a szinésznők miatt ment tönkre.
Ez azonban nem bizonyos már csak azért sem, mert olyan vagyona, mely érdemes lett volna az elverésre, soha sem volt.
De ő már husz esztendős korától tartotta ilyenforma véleményben a világot s egy pontos és konok szuggerációval még a ravasz és hitetlen világot is föl lehet ültetni.
A két férfi, a kit a világ jó barátoknak tartott s akik alapjában gyülölték és megvetették egymást, halkan diskuráltak.
- A te finom tapintatu tanácsodat kell kikérnem, - szólt Petrányi, egy nem szép, de olyan ember, aki a nőknek minden körülmények között tetszik.
Barna, sovány arc, karakterisztikus orr, hófehér fogak, hideg szemek, gőgös modor s az öltözködésben elsőrangu elegáncia.
Kund, hogy elleplezzen egy megvető pillantást, lesütött szemmel babrált a cognacos poharával.
- Annyira meguntad? - kérdezte közönyösen.
- Meguntam! - intett Petrányi idegesen, - az semmi!
Ha megunjuk a nőt, ez a magunk hibája, s az ilyen hibával szemben türelmesek vagyunk.
De a mások hibáival szemben soha!
- Hát lássuk csak, - nézett fel Kund Petrányira s állát ráfektette a tenyerére.
- Lássuk csak, mi is a Laura hibája?
Utadban van?
Petrányi türelmetlenül intett.
- Nincs!
- Sokat költ?
- Semmit!
- Szentimentális?
- Mint minden szerelmes nő.
- Hja, - mosolygott Kund gunyosan, - most már értem!
A fizetett szerető tényleg unalmassá válik, amint belénk szeret.
Ettől az unalomtól pedig csak ugy szabadulhat az ember mint a fejét vesztett utas a hajó-katasztrófától, mikor kincseit elhajitja magától, hogy ezáltal is könnyebbé váljék a hajó.
Én sem tudok egyéb tanácsot adni , minthogy hajitsd el magadtól mindazt, ami nyom és húz lefelé ebben a cudar életben .
Vagy másképpen: vedd el Laurát!
Petrányi letette kezéből a cognacos poharat, amit épp fölemelt s végigmérte Kundot.
- Megbolondultál? - kérdezte megbotránkozva.
- Körülbelül, - mosolygott Kund kesernyés nyugalommal.
- Neked adok olyan tanácsot , amit egyszer, régen, saját magam sem hallgattam meg.
Elveszitettem a boldogságot, de gazdagabb lettem egy olyan bölcseséggel, amit senki sem követ.
T. i. azóta rájöttem : hogy a boldogsághoz nem az szükséges, hogy mi szeressünk, hanem, hogy minket szeressenek.
- Kund! - kacagott Petrányi boszusan, - te hideg fürdő nélkül jöttél el ma hazulról !
Az ilyen aforizmák egy leánynevelő-intézet kathedrájára valók és nem a te szádba.
Mi bajod van?
Kund vállat vont.
- Igazad van!
A hideg fürdő ugyan nem hiányzik, de a gyomrom nincsen rendben s ilyenkor a bölcseségem arra való, hogy aki kikéri, épp az ellenkezőjét kövesse.
Adjál tehát végkielégitést Laurának s azután nyisd ki előtte az ablakot.
Mint a madár előtt, akinek szárnyából kihuzták a tollakat.
Petrányi a szája szélét harapdálva másfelé nézett, de a szeme szögletéből azt a gyors megvető pillantást, ami Kundnak volt szánva, ez véletlenül felfogta és magában mosolygott rajta.
Azután hátranézett, az ajtó felé, melyen épp most jött be egy fiatal, szőke óriás, egy rózsás arcu, nagy, kék, gyerekszemü fiatal ember:
Bajnócy Zoltán.
Minden szem a fiatal ember felé fordult és elragadtatva, mosolyogva nézték társaságuk legujabb alakját, aki alig egy év előtt került le közéjük, az utolsó, egy felsőmagyarországi várkastélyból.
Ez a szőke óriás még huszonhárom esztendős is alig volt és olyan üde, romlatlan volt teste-lelke, mint azok a harmatos sziklarózsák, melyek oda fenn, valahol Liptóban simultak az ötszáz esztendős, öreg várkastélya omladozó, regélő falaihoz.
A fiatal emberrel egy száraz, papos arcu, őszülő férfi jött be, akit a társaság ezen a néven ismert: páter Lőrinc.
A csufolódó asszonyok és leányok között még volt egy neve: "a gardedame".
A Zoltán kisasszony gardedamejának hivták és valójában: az egykori nevelője volt, aki az apátlan-anyátlan fiatal ember mellett most már a barátnak minden nemesebb formában elképzelt szerepét töltötte be.
A fiatal Bajnócy, páter Lőrinc és az anyja társaságában nőtt fel és husz esztendős koráig nem mozdult el a vidékéről, az anyja annyira féltette és őrizte.
Ez a csodaszép fiatal asszony, miután huszonnégy esztendős korában rájött, hogy az ura , akit imádásig szeretett, megcsalja, egy nap elhagyta kis fiával férje házát s felköltözött Liptóba, az ősei denevérfészkébe és halála napjáig ott élt.
Csak három esztendő előtt halt meg, férje öt-hat esztendővel előzte meg, valami párbajban esett el s a fiatal ember, anyja halála után két esztendeig külföldön utazott nevelőjével és azután Pestre jöttek.
Minthogy gazdag volt, nagy tekintélyes családnak ivadéka, de egyéni kiválóságai miatt is, nagyon szivesen látták mindenhol.
Valóságos csodaszámba ment ez a tapasztalatlan , ideális lelkü fiatal ember, aki ugy viselkedett a nőkkel szemben, mint ahogy a nazarethi ács viselkedett valaha az isten leányával szemben.
A nő: szentség volt előtte, bájaik a kagyló belsejébe rejtett gyöngynek tisztaságos misztériuma, a szerelem: az Istennek ajándéka, a vallásnak, lelkiismeretnek törvénye s a barátság olyan fogalom, amelyért letétbe az életét helyezi az ember.
Ez volt Bajnócy Zoltán, a társaság: "Zoltán kisasszonya".
Az embereket elragadtatás , meghatottság és guny töltötte el láttára.
- Ide, ide! - kiáltott feléje Bolvánszky Méda s a szeme gyönyörüséggel, mintha csak az anyja lett volna, pihent a fiatal emberen.
- Minden gavalléromat átengedem imádott nememnek, de magát kis Szigfridem, nem engedem.
Üljön ide mellém és mondja meg, mit akar enni?
Fehér posztóruhás kisasszonyokat, vagy pástétomot?
Utóbbit, miután páter Lőrinccel is jólábon akarok lenni, inkább ajánlom.
Hátrafordult és mosolyogva szoritott kezet páter Lőrinccel, az egykori piarista tanárral.
A fiatal ember kezet csókolt Médának és leült.
- Hogy vagyunk a szocializmussal, fiatal barátom? - kérdezte az öreg kegyelmes gunyos mosolylyal.
- Még mindig első kaliberü programmja az ideáinak?
A fiatal ember szerényen mosolygott, de az arca lelkesen kipirult és szép leányos kék szeme tündökölve ragyogott.
- Nemcsak az ideáimnak, de egész életemnek ez az elsőrendü programmja, - mondta melegen.
- Szent Isten, - sopánkodott a szép Pallosné, - maga is a rongyos emberek Eldorádóját szövögeti?
Nem értem, micsoda őrület ez a mostani fiatal embereknél?
Az én öcsém is ennek a bolondja.
A javaknak igazságos megosztását követeli a világtól.
A multkor összevesztem vele, mikor elkezdte nekem fejtegetni, hogy az emberiséget erőszak által kell a szociális államba áthelyezni.
- Micsoda ostobaság ez? - mormogott a tábornok.
- Ez, barátom? - szólt az öreg kegyelmes.
- Remélem, láttál már tüzes abroncsokon keresztül ugratott oroszlánokat?
Nos, hát olyan tüzes abroncs a szocializmus s az átugráló oroszlán rajta: az ifjuság.
A veszélyekbe rohanás az ifjuság privilégiuma , de szerencsére, ahogy az ifjuság elmulik, ugy elmulik aztán a veszélykeresés vágya is és ezzel együtt elalszik az égő abroncs is.
- Kérjük egyuttal ebből a morál levezetését, apus! - mosolygott Méda.
- Vagy talán ezt páter Lőrinc is megadhatja? - fordult a tanárhoz.
- Megpróbálom, - mondta a tanár, akit csak ritkán láttak mosolyogni.
- Én ugy gondolom, hogy ebből a következő morált vonhatjuk le; az ifjuság a szépet keresi, a bölcs nyugalom az igazságot és az igazság: a szépet.
- Alásszolgája! - kacagott az öreg kegyelmes gunyosan.
- És ha az ön tanitványa eltéveszti az életet, vállalja ön a a felelősséget?
- Az én tanitványom, - mosolygott páter Lőrinc, - a felelősség szót csak egyirányban ismeri, még pedig ugy, hogy csak saját magára vonatkoztatja.
Máskülönben, ha szabad kérdeznem, excellenciád mit ért az eltévesztett élet alatt?
- Azokat a csalódásokat és összeütközéseket, melyek az embert a fantómok kergetése közben érik utól.
És végül a meghasonlást saját magával és a világgal szemben .
Kisebb-nagyobb mértékben minden fiatal lélek hajlamot érez magában a Messiás szerepére, de szerencsére, a legtöbb ember idejekorán megérti, hogy milliókért vérezni el, egyike a leghálátlanabb szerepeknek.
- Nagyon belemélyedsz a rengetegbe, atyus, - szólt közbe Méda.
- Gondolj arra, hogy az utolsó keresztet négyezer esztendő előtt faragták meg s hogy azóta az emberiségnek csak a szíve vére hull el, de ez is titokban.
S épp ennek a titoknak köszönhetjük , hogy aránylag csak ritkán jövünk reá: ni, ni, ezt is sziven szurta az élet!
A társaság egy percre elkomolyodott, még azok is, akik távolabb ültek, de oda figyeltek a Bolvánszkyék társaságára.
Az emberek egy pillanatig tünődve néztek a levegőbe, de a másik percben már mosolyogtak, nehogy belelásson valaki a szivükbe .
Sőt többen el is mentek.
Köztük: Kund, azután Petrányi és nemsokára Bolvánszkyék és a társaságuk is fölkerekedett.
Az öreg kegyelmesék kocsira ültek, Pallosnéért érte jött az ura s Visky Margit Borbélylyal a Váci-utcának tartott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE