Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Lajos
A "pénzes molnár" románca
Keletkezés ideje
1889
Fejezet
8
Bekezdés
683
Mondat
1205
Szó
20762
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
I.
Barcshidán nagy lakodalom volt.
Falun ez még mindig nagy esemény, nemcsak azért , mivel a jó, szelid erkölcsök, a jámbor egyszerüség, a hit bizalmának hatása alatt ezen, az egész életre befolyásos pillanatokat valóban a boldogság első napjának tekintik, hanem azért is nagy esemény, mert az egész falu ünnepi szint ölt; a szerény nádfödéltől kisugárzó örömet mindenki magáévá teszi; hogy János Katit elvette, az által mindenki érdekelteti magát.
Vége-hossza nincs a vigasságnak, Kuku klarinétja beharsogja a falut az alvégtől a felvégig, a fölszalagozott, fölbokrétázott legények, kezükben a kalácskoszorúzta palaczkkal, szilajon szökdösve rugják a port , az iszapos vizhez hasonló uj vinkót a világért sem ócsárolják, sőt tőle kerekedett széles jókedvükben kettős fojtásokkal durrogatnak a rozsdás pisztolyokból; valamennyi komaasszony, szomszédasszony egész szenvedélylyel lát a sütkérezéshez, erre az egy napra mindenik menyecskévé teszi magát, elhatározottan mulatni, boldog lenni készül .
Valóban boldog is mindenki, egész addig a vihogó gyermek-csőcselékig, s addig a növendék leányseregig is, kik a lakodalmas ház keritésén kivül az utczán a gazduramnak kapujáig, ablakáig tolonganak, kiknek pedig nem jut egyéb a mulatságból , mint hogy hallgathatják a muzsikát, bámulhatják a czifra tánczosokat, s irigyelhetik azokat a jóféle füszerszámos ételeket, melyeknek illata muzsikaszó mellett illeg-billeg hozzájuk a levegőben.
Bizonyára ha az ember a maga mulatságával nem lenne elfoglalva, még ráérne megsajnálni őket, mint törik magukat tátott szájjal , meredő szemekkel, csak hogy a látásból is jusson ki valami.
No, de Katlan Balázs uram is, bármilyen nagy gazda is, még sem csőditheti be az egész falut a fia lakodalmára ; meg a mellett bármilyen rossz, mégis csak régi, s mivel régi, tehát igaz példabeszéd , hogy: «a hivatlan vendégnek ajtó mögött a helye;» elég szép az is, hogy ilyen nagy « möge» van az ajtajának.
De voltaképpen miért volt hát nagy lakodalom a Katlan Balázs Jánosának lakodalma?.. .
Miért?
Hát azért, mert az mégis csak sokkal különb volt, mint más afféle parasztlakodalom; mert a kőkéményü ház előtt tiz öl hosszú ponyvasátor volt vonva , melybe csak annyi lélek beleférhetett, mint a templomba; ezen sátort a harangozó - ki ezt a művészetet az úrnapi diszitéseknél tanúlmányozta - galyakkal, virágokkal czifrázta föl, hogy méltó legyen a behivott diszes úri vendégek elfogadására; mert Katlan Balázs uramhoz nem csak a plébános úr, a kántor, a jegyző urak voltak hivatalosak, hanem mind a tizennégy úri familia: hogy ne lett volna hát nagy lakodalom a Katlan Balázs Jánosának a lakodalma, mikor az a tizennégy úri familia nem csak meg volt híva, nem csak megjelent a legapróbb úrficskáig, hanem mulatott széles jókedvvel.
Az «uram bátyám» -ok öblös tajtjaikból kedvükre füstöltek, és nevetgéltek az alkalmi csintalan adomákon; a taréjos-főkötős tekintetes asszonyoknak alkalmuk nyilt egy-egy új puczczot bámulni és bámultatni, rostára venni a vidéket , meg-megakadván szálain egy-egy történetecske, melyet igy társaságban még sokkal érdekesebb meghányni-vetni; a kisasszonykák tánczért esengve, hevülve ragyogtak , talpacskáik viszketett és szivecskéik dobogtak, mert nem egynek köztük még a mai nap is alkalmat nyujtott a sziv ifjának karjain a tánczban, tánczon kivül összeolvadó sohajtásokban egészen tikkadttá olvadni; a sziv ifjai pedig - a mamák gyönyörüségére - magukat egészen az udvarlásnak szentelték; példaszó szerint: «a ház tetején levő zsindely» iránt érzett tekintetből, csak lopva mertek tekintgetni a parázsszemü parasztmenyecskék s jól termett parasztleányok egészséges szépségeire.
A kis urfiak pedig agyonra ették és agyonra ugrálták magukat.
Ámde Katlan uramnak a legnagyobb büszkesége az volt, hogy fia lakodalmán a grófné is megjelent, a legszebb, legmagasabb rangu uri hölgy a vidéken.
Katlan Balázs uram ezt ugy fejezte ki: megalázta magát szegény házához: pedig nem ugy volt, annak legkisebb tekintetén, mozdulatán nem volt semmi oly szinezet, mely ezt láttatni, éreztetni czélozott volna, s miután egészen jól érezte e körben magát, azt sem lehete róla mondani, hogy a látvágy kiváncsisága hozta e helyre, mert az időtöltés kellemetességét nem csak környezőivel éreztette finom, nyájas beszédességében, hanem éreztette magával is, a mennyiben tiszta szivéből gyönyörködött mindenen, a mit látott; és valóban mulatott.
Mint egy üvegházi szép és ritka virágpéldány vált ki a szép, de mindennapi virágok tarkaságából; nem a kamélia büszkesége, hanem a tubarózsa gyöngéd finom föltünése volt az, a mivel kivált, nem a rang, nem a fény elegancziájában, hanem szépségének az egyszerü, utánozhatlan csín által övezett bájában sugárzott azon fölény, melylyel kimagaslott.
A szépség és az egyszerü csín volt az, mely annak a hattyunyaknak ékszer nélkül, a szőkefürtös angyalfőnek diadém nélkül fönséget adott, s az egyszerü tarlatán ruhával a kora huszonegy évnek megadta az uralkodás hatalmát.
E büvhatalom a szemek tekintetéé, az ajkak mosolyáé, melyeken a sziv és ész kifejezései tündöklenek.
És hogy el tudott mindenkivel beszélni!
Gereczey Boldizsár urral egész gazdászati vitát folytatott a repczetermelésről; mig tanácsa egy részét szivesen fogadta, addig nem egyben meg is czáfolta az öreg Liciniust; Karmayné tekintetes asszonynyal a magyaros étkek szakácskodásába merülve is, rést tudott találni az anyai szivhez, a kis Rózát megdicsérni s tüzetesen részletezni, mily szinek és mily öltözési modor emeli legjobban a kedves, serdülő leányka szépségeit.
Milyen figyelmes, mily udvarias volt mindenkihez!
A kis Róza fürtein mig jószivvel odalebbent a virágot megigazitani, időt vett arra is, hogy Jusztinkát egy fodra elszakadására figyelmeztesse, vagy éppen Bellát intse, hogy fölhevülésében az ajkaihoz emelt pohár vizet távolitsa el; s a mint megdorgálta Batkay Laczit a vizes udvariasságért, ugyanakkor egyszersmind, ha már táncosnőjétől megfosztá, késznek ajánlkozott vele a tánczot folytatni, és ismét azután csak oly jókedvvel ment el tovább tánczolni a fővőfélylyel: Karton Marczival.
Még nem is szürkült a lakodalmi est, még a nap jó magasan fönn volt az égen, már az eddig is megnyert rokonszenv állandóvá lett számára mindenki szivében.
A tekintetes asszonyok, a szeretetreméltó teremtésről sugdosva, vallották be maguknak, hogy a társaságban talán ez az egyedüli, a kin nem találni, de keresni sem fognak rostálni valót.
Sőt a rokonszenv mellett a részvét is mindig-mindig nagyobb tért kezdett nyerni sziveikben.
Többen elsugdosták egymásnak.
Milyen nagy igaztalanság a sorstól, hogy ily remek, áldott teremtés ilyen ifjan özvegyen maradt, de csakhamar ezen részvétből is az emberi természet önzésében nyugodtak meg: a vidék csak ezen körülmény által nyerhetett ilyen angyalt.
Egy ilyen egyszerü, sőt nem is egyszerü, hanem némely részben közönséges társaságban egy főrangu hölgy, különösen olyan élénk, eszes, és arczán annyi vonzó szeretetreméltóságot ragyogtató lény, mint éppen a mi kis grófnőnk volt, - mert termetére nézve semmiesetre sem volt nagy, - sajátos helyzetet foglalt el.
Ha a szivélyesség mindkét részről legyőzi is a rang korlátait, a lelki müveltségnek, a föltünően finomabb társaséleti modornak még marad az a hatása, mely folyvást tart fönn annyi feszt, a mennyit éppen az érezzen viszásnak, ki ezen hatás teremtő ereje.
S ha ez a főrangú művelt valaki éppen - mint a mi grófnőnk - vidor, az életnek teljes mértékben örvendeni ohajtó hölgyecske, ki rózsaszinben nézi a világot, repes az élményekért, bohóságokon gyönyörködik: akkor mindenesetre inkább elenged abból a nagy tisztességből, tiszteletből, melylyel megközelitik, mindenesetre inkább vonzódást, bizalmat, barátságot, szeretetet ohajt, azt jelesen s legfőképp, a mire minden fiatal sziv a zene hangjainál, mulatságtól derült arczok közepette megindul , azt, hogy mulasson.
Midőn ide jött, nem csak éppen Katlan Balázs uram iránt akart az udvarias figyelemnek eleget tenni, nem csak egy kellemes látványban kivánt gyönyörködni; fiatal nő volt, s mint a többi, égő ohajtása volt: szenvedélyének gyönyöreibe merülni, lelkét, szivét ringatni a czigány zenéjén, s legfőképp pedig: midőn vére, mely a nagyvilág szertartásos hidegségének közepette sem tudott meghülni, pezsgő hullámzásban forrt , édelgett azon a vágyon, hogy kedvére kitánczolja magát.
A mit mosolygó ajkain, ragyogó szemein, kipirult arczán mások észre sem vehettek, azt a picziny boszuságot maga előtt nem birta elrejteni; nem volt az éppen valami nagy lelki mozzanat, csak akkora boszankodásnak lehet azt nevezni, melytől az orrocskák viszketni szoktak, de mégis, mivel esetleg a hibája nélkül éreztetett fesz ebben nyilatkozott, mégis háboritotta örömét.
Azok a falusi gavallérok nem tánczoltak olyan kedvvel, olyan szabad mozgással, olyan kaczkiás elevenséggel vele, mint a többi nőkkel: csupa illemből lábaik óntalpuak voltak minden czifrázás, aprózás, bokázás nélkül; az ugynevezett harangozóst járták , mint valami német gyalogtisztek; csupa illemből kezeik merevek, kötöttek voltak, nem forgatták meg tüzzel, szenvedélylyel, hanem nevetséges tartózkodásuk kifolyásaként mint egy bábut, ujjhegyen fogva, ugráltatták, és csupa illemből igyekeztek minél hamarább helyre vezetni.
Persze, nekik a legkomolyabb és önmagukkal teljes megelégedett meggyőződésük volt, hogy egy főrangu hölgygyel csakis igy lehet tánczolni.
Bizony pedig neki nem igen volt kedve ilyen módon tánczolgatni, még kevésbbé igy leülögetni; ha nem röstelte volna a dolgot, szivesen kiállott volna egyedül is oda a sikra, hogy fogalmat adjon a bámulóknak, miképp nem csak férfinak lehet egy magyar magántánczot eljárni, hanem a magyar táncz arra is alkalmas, hogy egy nő kecsteljes , csábitó, kihivó s mindamellett méltóságos tánczot mutasson be, olyan tánczot, mely nem csak a szivet, hanem az észt is képes megbóditani.
Persze, olyan alakkal is kell birni hozzá, olyan szemekkel és olyan mosolylyal, mint a grófnőé volt.
Mig ez ötleten - melyet az is idézett elő, hogy az udvar keritésén kivül a hivatlan leányok is igy cselekedtek - mosolygott, vigasztalta magát azzal, hogy nem éppen ő egyedül a legmellőzöttebb teremtés a társaság közelében, odakivül a tánczért halálig esengő parasztleányok magukat méltán még boldogtalanabbaknak érezhetik.
Különösen egyen akadt meg a szeme.
Az nem volt oly czifrán felöltözve, mint a többi , sőt inkább szánalmas szegényesen, csak a tisztaság, a csín enyhité a szomoritó hatást; szép, sürü haja viselt szalagba volt fonva, ruhácskái, kendői, különösen apróvirágos rózsaszin szoknyája szinehagyottak voltak, mégis föltünőbb volt valamennyinél.
Meglepően szép volt.
Nagy, okos szemeiben, melyekkel a mulatók felé tapadt, olyan mély kifejezés ült állandóan, hogy a bámulatnál, érzésnél és szerelemnél többet kellett azokban keresni.
A grófnő rokonszenvesen nézte őt a távolból, és csodálatosan fájdulni érzé szivét, a mint nézi; sajnálta, pedig először látta, és nem tudott róla semmit.
De vajjon nem elég-e az érzékeny sziveknek: kérkedő czifrálkodás közepette mulatni rendeltetett fiatal alakon, bánatos arczban és szinehagyott ruhákban a szomoru , legnagyobb szegénységet fölfedezni, és egyszersmind sejteni annak mély átérzését?
Valóban nagyon szegénynek kelle lennie, még a czifra parasztleányok közül sem beszélgetett vele senki; talán boldogtalannak is, mert ő sem keresett szemeivel senkit.
Talán rá sem nézett e leányra senki, csak ő.
Talán nem is tudták, észre sem vették , hogy ott van, hogy olyan szépség van ottan, melyet bármely kör büszkén vallhatna magáénak.
Ki látná meg a legszegényebb leányt?...
Hja, nekünk még a parasztunk is arisztokrata!
A grófnő boszankodva jártatá körül szemeit az ifjuságon.
De hát hogyan nem lehet ilyen remek, szép teremtést észrevenni?
Hah!
Ha fiatal ember lenne, parasztlegény vagy urfi, az mindegy, azóta beperditette volna tánczolni.
Hasztalan példálózott, hasztalan czélozgatott, mind parasztlegény, mind urfi a füle mellett eresztette el a szót.
Ki tánczolna - bármily szép legyen is - olyan leánynyal, kinek még csak becsületes ruhája sincsen?
Holott talán éppen ez nála a legnagyobb becsület.
Az őt tánczra fölhivó Gereczey Eleket éppen figyelmeztetni akará e föltünő leány tánczra-behivására, de egy véletlen, és a milyen véletlen, éppen olyan sajátságos körülmény, abban a pillanatban elzavarta szándékát, valamint szokatlanul és váratlanul a kezdődő tánczot is megakasztá.
A czigányok a tánczzenéből egy üdvözlő tusba csaptak át, s abból rögtön egy furcsa betyáros nótába; de nem csak átcsaptak , hanem odahagyták a sátort, és fölemelt hangszerekkel, derült, arczczal, egész dühös elszántsággal hegedülve, klarinétozva, nem mentek, hanem ugy szólván oda sem hederitve a faképnél hagyott társaságnak, tisztelgő fontossággal vonultak a kapu felé: de nemcsak a czigányok, hanem tódult az egész parasztleány- és menyecske-sereg is.
A csengés-bongás, melyet a czigányok már messziről megneszeltek, a bandával egyszerre ért a kapuhoz.
Habba zavart négy remek, tüzes ló állt meg ott egy könnyü, magyar lőcsös kocsival, főtől talpig piros- és sárgaszíjjas sallanggal, kivált az elsők a kivarrott szíjjakon olyan csengetyüket lóbáztak, hogy valamely hányt-vetett pusztai községben harangnak is beillettek volna.
A betyáros gavallér, magát ülésében kissé hátraszegve, állitá meg a sárkányokat.
- Ah! ez egy falusi Adónisz, egy parlagi don Juan! - tevé a grófné magában az észrevételt.
Csodálkozására azonban, a mint finom ügyességével a maga tájékozása végett szétnézett, a mamák arczán semmi meglepett örvendést nem vett észre, sőt a lányoknál , kiváncsiság helyett, erősen kifejezett közönyösséget talált, a férfiaknál, ifjaknál pedig annyit sem, azaz többet természetes kiadásban, azt, a mit a leányok betanultan mutattak.
A grófné nem volt eddig kiváncsi reá, most az lett.
Ki ez?
Milyen uri ember ez, kit az uri társaságból senki sem siet üdvözölni, kit e társaság nem nyilatkozik magához tartozónak vallani, kinek csak nevét emlitik, s azután nem szólnak róla többé semmit, pedig neve szerint a vidék régibb, tehetős birtokosaihoz tartozik?
Füzér Dini!...
És egyebet semmit sem szólnak róla.
És ez a név a czigányokat, a parasztságot lázas mozgásba hozza.
Füzér Dini pedig, a mint odadobja a gyeplőszárat hátul ülő gavalléros, gyolcsinges kocsisának, a mint leszáll, leszökken kocsijáról, nem siet befelé, hanem ott mindjárt leszálló helyében árvalányhajas turi süvegéhez vágja kezét, bokázáshoz fog s bokázás mellett ott a banda előtt kedves betyáros nótáját dalolja, melyet a czigányok üdvözlésére rántottak rá.
- Valóban sajátságos ember! - mondá magában mosolyogva a grófné, és szerette volna látni azt a betyáros bokázást ott a czigányok előtt.
Milyen könnyü, kényelmes helyzetük van azoknak a parasztnőknek, azok odafutottak mind...
Csalhatatlanul érdekeltetik magukat általa.
E gondolatnál a grófnőnek gyorsan önkénytelenül valami villant meg eszében, már egy regényes szerelmi titkot kutatott: a falkeritéshez pillantott.
Csalódott az elébbi gondolatában, a parasztnők nem mind futottak, nem mind tolongtak oda; a barna, sötét nagyszemü leány, szinehagyott rózsaszin szoknyájában, meg sem mozdult, most is ott pihenteté fejét könyöklő karjának tenyerén, arczán e megjelenés semmi uj tünetet nem idézett elé, sem örömet, sem bámészkodást; még csak fejét sem forditá arra.
- Ime, egy ritka leány, - észlelé magában, - kiben sem szépségének büszke átérzése , sem a legkisebb kaczérság nincsen.
Most éppen már ezért is megszerette azt a leányt.
De bármennyire szeretett volna is annak rokonszenves vonásain elgyönyörködni, az a bohóság, mely a kapunál folyt, mégis csak visszacsalta tekintetét; kiváncsisága nem birt nyugodni, vágyott találni valakit, a ki azt kielégitse.
Mosolygott magán, hogy benne több van az asszonyi gyöngeségből, mint ama szegény leányban.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE