Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
Rózsa Sándor
Keletkezés ideje
1923
Fejezet
3
Bekezdés
1127
Mondat
2418
Szó
29434
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Első rész
I. Ferenc József utazik
Rózsa Sándor ötödmagával állott lesben egy akácos erdőcskében , amikor Ferenc József 1850 nyarán az Alföldön utazott.
El akarta fogni az osztrák császárt és a koronázatlan királyt .
A császár június 5-én érkezett Bécsből Budára, gőzhajóval .
Éppen évfordulóján annak a napnak, amikor egy esztendő előtt Kossuth Debrecenből érkezett vissza az elfoglalt Budavárba .
A budavári palotában már várták a fiatal császárt a különböző küldöttségek: a főurak és főpapok fenn a nagyteremben, a Várkert útjain Pest-Pilis vármegye száznegyvenkét községéből összeterelt nép - az Alföldön pedig a futóbetyárok .
Jászberénynél Fazekas Dani, a híres jászladányi betyár, aki a császár tiszteletére negyven vásáros kocsit állított meg a pesti vásárról jövet a Kiskunságon, Szeged felé Rózsa Sándor állott lesben a bandájával.
Isten csodája lesz, ha Ferenc József megmenekül .
1850-ben, egy évvel a szabadságharc leveretése után a kémrendszer még nem volt eléggé megszervezve Magyarországon.
Bach miniszter semmiféle jelentést nem kapott a betyárok készülődéséről.
Nyugodt szívvel eresztette alföldi utazására, a meghódított, letiport Magyarországra Ferenc Józsefet .
Jászberényben, Cegléden, Szegeden nem is volt baj.
Mindenütt megszólaltak a harangok, a papok felöltözködtek, a hivatalnokok, katonák , zsandárok sorfalat állottak, akadtak éljenkiáltók is, mert a gyanús embereket idejében zár alá tették .
Fazekas Danit az utolsó percben elárulta a jászladányi csárdásné .
Szétkergették bandájával a zsandárok .
Ferenc József fogata a kíséretével együtt fennakadás nélkül érkezett Szegedre .
Négy fekete csődör volt Ferenc József kocsija elé fogva.
A leggyorsabb kocsilovak, amelyek az udvari istállókban találhatók.
De a kíséret hat kocsijába is csupa kiváló paripák voltak ragasztva.
Ami a gyorsaságot illeti: nem volt a háború után a lóállományában megfogyatkozott Alföldön hasonló fogat .
Ezenkívül gondoskodás történt előfogatokról is, amelyek katonasággal megrakva negyedórányira Ferenc József kocsija előtt haladtak, hogy megtisztítsák az utat.
A pásztoroknak, gulyásoknak jó messzire kellett elvonulni barmaikkal a kiszemelt útvonal mellől.
A mindenkor gyanús csikósokat pedig olyan távolra kergették méneseikkel, hogy még a síkságon sem láthatták feltűnni Ferenc József kocsiját .
( Mégis akadt egy ménes, amely Szeged alá versenyt futott Ferenc József kocsijával.
Nappal a pusztai kútágasok jeladásai, éjszaka a messzire fellobogó pásztortüzek mutatták az utat ennek a vágtató ménesnek.
A ménest Rózsa Sándor emberei hajtották. )
Mikor Szegeden javában fogadná a tisztelgő, hűségüket hangoztató küldöttségeket Ferenc József: hat dragonyostól kísérve egy poros, négylovas útihintó fordult be a városba a széleken .
A hintó még a városi utcákon is lóhalálban hajtott, egyenesen a városházához, ahol Ferenc József tartózkodott.
A kapuőrséget vezénylő tiszt felismerte a hintóból kiugró, poros köpönyegű alakot, fegyverbe vezényelte az őröket.
De odabent az épületben is minden ajtó kinyílott az érkező előtt , minden zsandár megmerevedett, minden várta utat engedett.
Egészen Ferenc József küszöbéig.
Itt Grünne gróf, a főhadsegéd ugrott talpra az érkezett előtt .
- Kegyelmes úr, Isten hozta !
- Az ördög hozott - felelt mogorván a szikár férfiú, amint megigazította nyakában az első osztályú Lipótrend jelvényét, mielőtt a császár elé jutna .
- A felséges úr a küldöttségeket fogadja - magyarázta Grünne gróf .
A jövevény türelmetlenül toppantott .
- Csak annyit súgjon a császár fülébe, hogy a Bach van itt .
Bachnak valóban igaza volt.
Amint Ferenc József megtudta a mindenható miniszter váratlan megérkezését, nyomban felfüggesztette a kihallgatásokat.
Bach röviden jelentette :
- Felség, összeesküvés van az országban felséged elfogatására.
Az összeesküvés feje Rózsa Sándor, az alföldi haramia.
Ebben az órában vissza kell indulnia Budára, különben nem kezeskedem semmiért .
Tehát mégis működött a kémszervezet, csak kicsit még lassabban , mint a későbbi években .
Ferenc József még ebben az órában elindult Szegedről Budára .
Bach intézkedésére az első kocsin egy Lobkowitz herceg nevű őrnagy utazott, aki szőkés-vöröses arcával rendkívül hasonlított Ferenc Józsefhez.
Ha valakit elfognak: legyen az a herceg.
Az őrnagy a nyári melegben nyakig köpenyegébe burkolózott.
A hintó bakjára zöld tollas udvari vadász került, és az őrnagy mellé, mint álszárnysegéd, egy bizonyos Paar nevű főhadnagy telepedett .
Az őrnagy kocsija után következtek a szokásos előfogatok az ulánusokkal, zsandárokkal.
Aztán egy szakasz lovas.
Majd Ferenc József Grünne főhadsegéd társaságában.
Az óvatos Bach egy-egy dupla csövűt helyezett el a kocsi utasainak keze ügyében.
A bakon a legkipróbáltabb kocsisok egyike : Pilsner, akinek a nagyapja még Mária Teréziát hordozta.
A vadász helyére, a vadász ruhájában pedig maga Bach miniszter telepedett .
Delet harangoztak a szegedi tornyokban, amikor Ferenc József váratlan elutazása történt.
A küldöttségek, tisztelgők még javában várakoztak az emeleten.
A kapuőrség feszesen állott.
A sárga-fekete zászlók még mindenütt kitűzve a házakon.
Az összefogdosott gyanúsak a szegedi várban hallgatták a harangszót.
Akinek tiszteletére mindez történt, négy fekete paripán már javában vágtatott Buda felé .
Hol várták a császárt?
Rózsa Sándor azóta várta Ferenc Józsefet, mióta a hűvös hajnali szellő végiglehelt a pusztán.
Ez rendszerint éjfél után szokott történni, azt mondják a pásztorok, hogy az időnek kezd amolyan éjfél utáni szaga lenni .
Ötödmagával várakozott Rózsa Sándor egy ákácfaerdőben, amely némely helyen megragadt a pusztai homokban .
Betyár és betyárló a foglalkozásánál fogva megszokta a várakozást .
A betyár nyitott szemmel fekszik a fa alatt, a betyárló nem árulja el magát nyerítéssel.
Kétlépésnyire az erdőtől sem tudni, hogy miféle titok van odabent .
Rózsa Sándor a kiránduláshoz a legjobb legényeit válogatta össze .
Ott volt a két Veszelka fiú, akik meglakták Illavát.
A börtön penésze legfeljebb a hajukat fehérítette meg, de elvadult lelküket nem törte meg.
Sőt a tömlöcből még csak újabb tudományokat hoztak a mesterségükhöz , gonosz indulatot a világ rendje ellen.
Nem ismernek ezek kegyelmes érzéseket , mint akár a tengeri kalózok.
Vastagon fekszik lelkükön a soha ki nem tudódott , be nem vallott bűnök súlya, mint a szenny avas csizmájukon .
A Veszelka fiúk pásztoremberekből lettek szegénylegények .
Valamikor bizonyosan nem gondoltak arra, hogy rablók legyenek.
A nyájat őrizték, amikor szőrénszálán elveszett négy birka.
Azt persze senki se hitte el nekik, hogy a birkák eltűnéséhez semmi közük.
Pótolni kellett a bárányokat , ezeket a jámbor, bégető állatokat, akik már annyi embert sodortak bűnbe a pusztákon .
A Veszelka gyerekeknek különben is híres szigorúságú gazdájuk volt, aki kocsirúddal, lőccsel szokta elintézni a cselédeivel való vitáit .
Veszelkáék a négy birka pótlására loptak egy tinót.
A tinó árából megfizették a birkák árát, de most meg a tinó gazdája hajtott be Kecskemétre a főkapitányhoz.
A főkapitány lovas pandúrt küldött a pásztorgyerekekért .
- Élve vagy halva elém a tolvajokat !
A pandúr vén legény volt, tudta, hogy mit jelent a kapitány haragja: jelent egy zsidóasszonyszemű százforintos bankót.
Azért nem is hajtotta be Kecskemétre a Veszelka fiúkat, csak a tudomásukra hozta, hogy száz forinttal megválthatják a szabadságukat .
Száz forint rettenetes summa volt ez idő tájt nemcsak nincstelen pásztorgyerekeknek, de különb uraknak is.
De a szabadság mindennél drágább.
A Veszelka fiúk loptak egy ökröt, hogy a pandúr száz forintját előteremthessék .
Most már az ökör gazdája futamodon a kapitányhoz .
- Vasra kell verni a gazembereket! - üvöltött a kapitány .
A pandúr kiszállott a pásztorokhoz, és megegyezett velük háromszáz forintban.
A fiúk estére négy ökröt loptak, hogy a pandúrral való szerződést betarthassák ...
Most pedig annyi esztendő múltán az egykori jámbor bojtárok ott feküsznek az erdei fűben, homlokukon haramiaráncok, arcukon durva szenvedély és kegyetlenség, kezükön embervér, lelkükben legfeljebb annyi hang, mint a félrevert harang kongása.
Nyomorult bűnösök , vérfagyasztó rablók lettek négy elveszett birka miatt .
Az erdőben várakozott Csecse Flórián...
Látnád őt a régi képeken : juhászosan befont hajával, szakállával összenőtt bajszával, komoly, bánatos tekintetével ama kuruc bujdosók maradékának látszik, amely bujdosókról legbúsabb dalainkat énekeljük.
Csecse Flórián a világosi fegyverletétel után szökött meg O'sváth Pál, a későbbi híres Bihar megyei csendőrbiztos csapatával .
A menekvő huszárok darab ideig bevették magukat a Királyhágó erdőségeibe.
Onnan várták nagy reménykedéssel, hogy ismét életre kel a megölt magyar szabadság , lángra lobban a szabadságharc .
O'sváth Pál papi reverendába öltözve kémlelte a vidéket, néha még Nagyváradig is elment, de sohasem hozott jó híreket.
Végre, mikor leesett a hó az erdőkben, az egykori vitéz főhadnagy nem jött vissza, elveszett valahol , vagy fogságba került - a vezető nélkül maradt huszárok elszéledtek.
Egyik visszabátorkodott a szülőfalujába, ha ugyan még volt ott valakije, a másik elment bujdosónak, favágónak, lengyelnek valami barátságos házhoz.
( A tengericsőszség volt a legirigyeltebb állás az idő tájt. )
Pandúrkoromból ( 1905)
Csecse Flórián egy huszártársával sűrű éjszakákon keresztülvágott Biharon, a Körösön, a Tiszán, és jelentkezett Dorozsmán Rózsa Sándornál, ahol nagy keletje volt a bátor embereknek .
A legérdekesebb volt a társaságban a Névtelen huszár, akit Csecse Flórián magával hozott.
Kecskeszakállas, torzonborz hajzatú, ördöngös szemű fiatalember volt ez a bizonyos.
Sovány, mint télen a farkas, lelkesedő, mint valami kortes.
Semmi se mutatta, hogy közönséges kapcabetyár lett volna valaha , inkább kicsapott diáknak vagy megszökött jegyzősegédnek látszott.
Verseket , dalokat írt a betyárok mulattatására.
Azzal dicsekedett, hogy már a Sobri bandájában is szolgált a Bakonyban, de a fiatalsága miatt senki se hitte ezt .
- Valami levitézlett úriember lehet - mondta foghegyről Rózsa Sándor, mert szörnyen megvetette az úrfélét .
Ez a Névtelen huszár gondolta ki az egész haditervet Ferenc József elfogatásáról.
Ki volt, mi volt a legény?
Sohasem lehetett megtudni.
Az egyetlen romantikus alak volt Rózsa Sándor bandájában - eltűnt nyomtalanul , mikor ideje elérkezett.
A csendbiztosok a parasztemberből, pásztorból , csárdásból lett bűnösöket összefogdosták, de a Névtelen sohasem került kézre .
Most is, a lesállásban, amikor a többi betyár úgy húzódott meg a fák mögött, mint a zsákmányra leső vércse, a Névtelen azzal múlatta magát, hogy papirosdarabra verseket írt, mint valami fűzfapoéta .
- Nem jó vége lesz ennek a sor irkafirkának - dörmögte az egyik Veszelka fiú .
A Névtelen egykedvűen nézett szemközt a véres szemű haramiával .
Nem félt ezektől a rettenetes hírű, bundaszagú emberektől, amint az állatszelídítő sem retten meg a vadállatoktól .
...Ferenc József utazott Szegedről Budára.
Vitte a négylovas kocsi, mintha a pokolból - Magyarországból menekülne .
A betyárok pipára gyújtottak, és a füstöt az erdei fűbe fújták .
Nyugodtan vártak.
Az erdőt Ferenc József nem kerülhette el .
Milyen volt Rózsa Sándor?
Ki volt ez a Rózsa Sándor, aki ily vakmerő csínyre készülődött ?
Tizenhárom esztendő múlott el, hogy Sobri Jóska, akinek nevét világszerte jobban ismerik, mint Mátyás király korvináit, elesett a lápafői határban, erdőszélen, vén fa alatt: emlékét beszállingózták az első hópelyhek a beköszöntő télidővel .
Tizenhárom esztendeig volt nevezetes betyár nélkül Magyarország .
Tán a virtus fogyott ki a legényekből?
Vagy mind elvitték a gyanús elemeket Majlandba, a stráfkompániába sáncot építeni, árkot ásni ?
Nem hagyott el senkit tizenhárom esztendeje a szeretője?
Nem fogyott, se nem szaporodott a ménes, hogy a csikósnak arrafelé kellett volna venni az útját, ahol legsűrűbb a nádas?
Kiment a divatból a deres, a megyeház penészes tömlöce, amely elől megugrani hajdanában szokása volt a legénységnek ?
Elfütyült volna a szél minden valamirevaló cifrafiúnak a talpa alatt?
Nem kívánt selyemkendőt, rózsás szoknyát, topánkát a kacsintó mennyecske?
Tán a táncos verbungosok se nyomtak huszárcsákót a szájtátó legények fejébe, nem kellett a császárnak katona ?
Tizenhárom esztendeig csak a makkoltató kanászok űzték fekete gatyában kanjaikat az erdőkben.
Az öreg pusztai emberek a kalap alól nézegettek a tűzbe vagy a csillagokba: nem akadt tennivalójuk a hosszú éjszakán .
Tizenhárom esztendő alatt a cigány elfelejtette a régi nótákat.
A boglyakemence hamujába dugta a fejét, nem volt kinek muzsikálni.
Pókháló kerekedett a csárda sarkában és a csárdásné szemén.
Mind lassabban vonogatták a lábukat azok az öregemberek, akik valaha Sobrinál szolgáltak, és a vezér elesése után szétszaladtak .
...Csak a kecskeméti pusztákon élt egy öreg juhászember, bizonyos Beretva nevezetű (nem tévesztendő össze a jeles Beretvás nemzetséggel ), aki vénségére már csak arra használta a kampósbotját, hogy átugratta rajta a birkát a nagy ijedtség után, mikor az asszonyok a gyapját lenyírták - annak voltak mindenféle látásai, ha rájött a hideglelés.
Ilyenkor, az eresz alól, a juhászbundáról meglátta, hogy kinek micsodás betegsége van, belenézett a betegek gyomrába, és megmondta, hogy kinek a hasában kövesedett meg a tokány vagy a kenyér.
De látott a vén juhász mást is .
- Arra, a szegedi tanyák felé, ahol a síkság csókolózik az égboltozottal: lovas ember jön.
Nem csendbiztos, mégis selyemmel van kirakva a mellénye, tenyérnyi széles sárga stráf van a kék rajthuzli-nadrágján , derelyevágó rézsarkantyú a csizmáján, árvalányhaj a széles, juhászos kalapja mellett.
És a cifrafiú fog parancsolni ennek az egész környéknek, amerre ellátni a csillagok ablakaiból, olyan távolságnyira, amennyire a vadliba repül egy vándoréjszaka .
A haldokló juhász körül abbahagyták a sivalkodást a vénasszonyok , akik ősi szokás szerint ilyen módon akarták megkönnyíteni az öregembernek az élettől való megválást.
Mindannyian abba az irányba néztek, amerre a haldokló mutatott, de még csak délibábot se láttak, mert ősziesre fordult már az idő , füstje volt a levegőnek .
A haldokló pedig tovább beszélt :
- De nemcsak parancs lesz a száján a lovas embernek, hanem szegényhez való jó szíve is ott lesz a nyelvén és a tenyerében.
Hozzá sereglenek majd mindazok, akik most csak éjszaka járnak, és ezentúl nappal járnak.
Elindulnak feléje azok az emberek, akik az erdőkben maradtak, és mozdulatlanságukban faderéknak tettették magukat.
Megmozdul a nádas a legsűrűbb helyén, ahol csak a nádiveréb lakik és bujdosók süvege emelkedik fel.
A nyúlvackokon, a rókaösvényen, régi temetők avarjában mindenféle emberek ébrednek fel, akik azért feküdtek le, mert az hitték, hogy idejük lejárt .
Gyorsabban mennek a vásáros szekerek az országutakon, rugósabbak lesznek a csődörök a ménesekben, keringenek a birkák, amikor a tanyákról jött lovas ember kibontja a karikását.
A szélkiáltó madár már tudja nevét .
A látóember ezután az eresz alatt megfordult minden segítség nélkül.
Az ilyen fordulás azt szokta jelenteni, hogy ütött a végső óra: visszafordulni már nem szokás a fal felől .
A vénasszonyok felhagytak a halottriasztó visongással, a vén juhász fiai a dolguk után láttak, csak a Luca-napi kecskeméti vásáron, a planétás ember körül említette valaki utoljára a Beretva nevét.
Egy rongyos , szűrös ember volt, aki olyan szegény volt, hogy süveg helyett ócska szoknyadarabbal volt bekötve a feje .
- Csak jönne már az a nagy betyár, akiről az öreg juhász látást mondott !
A planétás ember szomszédságában a ponyván a Sobri Jóskáról való istóriás éneket és az 1833-i komáromi kalendáriumot árulták.
Rózsa Sándor húszesztendős volt akkor .
Milyen volt Rózsa Sándor, a megjövendölt betyár?
Nem volt se pusztai kútágas, se jegenyefa, amint a legendások hinnék, hanem zömök volt, mint a búzászsák .
Míg Sobri Jóska külsejében hasonlatos volt egy Mária Terézia-korabeli gárdistához, a múlt századbeli magyar mágnáshoz (hogy a mendemonda sokszor összecseréli egy bizonyos kalandos Vay gróf alakjával ) , addig Rózsa Sándor olyan formájú volt, mint a Dózsa György alakja él a nép képzelmében.
Az ilyen alakú embert a nép nyelvén széleskötésűnek mondják.
Nem kókad meg a nyaka valami könnyen , mert rövid és széles az, amelyben nyoma sincs az izgatott ádámcsutkának.
Nem roggyan meg a válla, mint a nyurga embereké, mert közel-földhöz jár, legfeljebb annyi magasságnyira, amilyen mélyre a sírokat szokták ásni .
Ha hegyek között élt volna, medvéhez lehetne hasonlítani széles derekával, de önszántából sohase ment messzebb a síkságtól, mint a kis magyar bika a gulyától .
Csak a szeméről mondják, hogy az kígyószem volt.
Hideg, résen álló, gyanakodó, egy pillanatra sem önfelejtkező.
Az üldözött vadak figyelnek így a szemükkel minden levél mozdulására.
Mélyen húzódtak be a szemek a koponyába, mint a titok a lelkiismeretbe .
Agyagszínű, a rendesnél nagyobb bajsza volt.
Goromba, paraszt bajusz volt ez, nem olyan, amilyent csókra termettnek neveznek a lányok.
De nem is kunkorgós, pálcikára tekergélt bajusz, amilyent a haramiák vagy martalócok viselnek, akik már puszta megjelenésükkel is megrémítik az utasokat .
Közömbös, egykedvű, semmitmondó lett az arc e bajusz által, mint akár azé a baktató paraszté, aki a babona szerint a kolerát meg pestist hordja széjjel az országban .
A füle nem hegyes, mint a kereskedőké, sem szőrös és nagy cimpájú, mint a nagy gonosztevőké vagy forradalmároké (Martinovicsé ), pásztorember egyszerű hangokhoz szokott füle, amely nem csodálkozik akkor sem, ha a fű növését hallgatja, vagy vadmadár sikoltása riasztja .
A haját finomnak mondja egy angol hölgy, aki Kufsteinban megvizsgálta és megcsodálta; az igazság pedig az, hogy faggyús haja volt, mint a juhászoknak, de nem vállig érő, hanem csak hátul valamivel tömöttebb .
Azt mondják, hogy bokáig érő, a hátán fekete báránnyal kivarrott subájában királyi méltósággal tudott járni, ami nem is volna olyan nagy csoda , ha elgondoljuk, hogy az alföldi gyermekek betlehemes játékaikban subában ábrázolják a három királyokat .
De Rózsa Sándor - illetve Rúzsa Sándor - nem játszott betlehemesdit gyermekkorában, hanem pandúrt meg zsiványt.
A játékban mindig ő volt a csendbiztos .
Egész életében csendbiztos szeretett volna lenni, és rablóvezér lett belőle .
Született száztíz esztendő előtt Szatymazon - bizonyosan többet írnak fel róla a kalendáriumba, az emlékezésbe, ha valami jeladás van arról , hogy a kis nádfödelű házikóban miféle nevezetes ember pillantja meg a napvilágot.
Így még azt sem tudom bizonyossággal, hogy ki volt az apja, anyja , csak azt sejthetni, hogy Rózsa Sándor anyja sohasem énekelte a nevezetes meseírónak, Andersennek a költeményét :
hogy haramja lesz belőle .
Ferenc Józsefet üdvözli Rózsa Sándor
Az erdő szélén, ahonnan a síkságot alaposan be lehet tekinteni , egy cigánylegény fekszik, és a távoli országutat kémleli .
A Rózsa Sándor cigányharamiája: dísze volt fajának.
Hatalmas , jegenyefa-termetű legény volt, ősi szilajság, fékezhetetlen szenvedély a szemében, mint azokéban a vad cigányokéban, akik az alsó Dunától a Kaukázusig bolyongtak, a kardvasat nemcsak kalapálni, de forgatni is tudták .
Ki tudná, mily vészes körülmények sodorták el törzsétől Petit , hogy a csendes Tisza mellett haramia lett a parasztok és pásztorok rablóbandájában?
Ki tudná azokat a rejtélyes utakat, amelyek a cigánylegényt rablóvá, mégpedig nevezetesen vérszomjas gyilkossá tették a Rózsa bandájában ?
Ez a cigány nem ismert sem félelmet, sem meghunyászkodást.
Északról jött , ahonnan már annyi rablóivadék vonult dél felé .
A messziségben megmozdulnak a kútostorok, ezek a betyárvilágbeli telegráfpóznák.
Peti talpra ugrik, és oly halkan futamodik be az erdőbe, mint a szellő a bokrok között.
A lesálló betyárok meghúzzák lovaikon a nyerget.
Egy másodperc alatt készen van mindenki az indulásra .
Délután négy órára járhat az idő.
Odakünn a síkság felett a júniusi nap.
Az erdő szélén feltűnik az első utazókocsi.
Négy jó pej mén a hintóban, benne Ferenc József, aki útközben változtatott a megállapított kocsirenden.
Talán nem akarta nyelni az úti port, amelyet az előtte haladó kocsik felvertek, talán jó lovai előzték meg a kíséret és előfogatok kocsilovait.
Ferenc József az úti sor élén haladt, jóval megelőzve hintajával az ulánusokat, udvari tiszteket .
A paripáknak sörénye zászlóként lengedez, amint nekieresztett fejjel, hűséges odaadással, csak jó lóban található szorgalommal és egyenletes tempóban nyargalnak a lovak.
Az ostorhegyes pajkosságból néha felkapja a fejét , megrázza a szerszámot, mintha nászutasokat vinne vagy lakodalomra készülődne .
Arra való a hosszú, suhogó ostor, hogy észre térítse a bolondos ostorhegyest .
A kerekek úgy forognak, mint valami óriás szemei, aki éppen átvonulóban van a pusztán.
Nem lehet megkülönböztetni a kerékküllőket , összeolvadnak azok a gyorsaságban.
Nem csoda, hogy még a vonat idejében is szívesebben járt négy lovon az, akinek ilyesmije volt.
Nagyúri dolog ez.
A szellő szabadon fújja az arcot, a futamodó felhővel versenyt hajt a kocsis, a távoli fák, erdők elébe sietnek az utazónak, mintha üdvözölni akarnák .
Ferenc József nagyúri utazását azonban váratlanul megzavarta valami .
A síkság szélén, mint valami őrült felleg, talpra állott bizonyos legelő ménes, és egyenesen végigfutamodott a pusztán Ferenc József kocsija felé .
A fekete inges és gatyás, nagykalapú csikósok hiába kongatták a karikásukat a megvadult lovak feje felett.
A kis fehér ebek, ezek a mérges bakterek szinte céltalanul ugrándoztak a vezércsődör fehér habban úszó szügye előtt, legfeljebb a fejével vágott néha a paripa a kutya felé.
Robogott a ménes, mintha mindegyik paripa hátára egy láthatatlan ördög ugrott volna, és az kormányozná, sarkantyúzná a megriadt állatot .
A csikós kancák, amelyek máskor dolguk végezetten átengedik helyüket a vezércsődör körül az ifjabb állatoknak, mintegy védelmet keresve , mindnyájan a legszilajabb mén után tolonganak.
A paripák szemei valami túlvilági tűzzel kezdenek lobogni, a csikók szemei megvörösödnek, a mének ilyenkor rúgják agyon a kutyát és farkast.
Látnak valamit - mondják a lóismerők .
Ferenc József kocsijának összeütközése a megvadult ménessel elkerülhetetlennek látszott .
Mit használ ilyenkor a molnárkék tábornoki köpenyeg, mit a zöld bokrétás kalap?
Még a dupla puskáknak se lehet hasznukat venni a megtébolyodott állatokkal szemközt .
Ferenc József egy pillanat alatt ledobta sarkig érő köpenyegét, és arra készülődött, hogy egy vakmerő ugrással odakint terem a hintóból.
A császáron még mindig az a díszegyenruha volt, amelyben a küldöttségeket fogadta Szegeden: fehér kabát aranypiros díszítéssel, a nyakában az Aranygyapjas rend jelvénye, a vállán áthúzva a Szent István-rend vörös szalagja.
A nadrágja üvegzöld, vörös lampaszokkal.
Fejedelmi ruha ez még idekünn a pusztákon is , ahol az emberek nem sokat törődnek az öltözködéssel .
Grünne gróf főhadsegéd ijedten kérlelte a császárt, hogy mondjon le szándékáról .
- Nem hagyom magam eltántorítani - felelt Ferenc József, és a lábát a kocsi hágcsójára tette .
Ebben a másodpercben a közeli erdőből fekete inges lovasok nyargaltak ki, akik karikás ostoraikat kibontva, gondolkodás nélkül a közelgő ménes elé vetették magukat .
Egytől egyig megannyi cirkuszi műlovaroknak látszottak, amint lovaik nyakára feküdve vagy kiegyenesített derékkal szélsebesen nyargaltak, és a karikásaik akkorákat dörrentek, mint puskalövések .
A középső lovas, akinek a nyaka kissé a vállába látszott nőve , szinte úgy feküdt rá a ló hátára, mint az úszó a vízre.
Nyargalás közben a jobb kezével pányvakötelet eresztgetett a nyereg mellett , amelyet csakhamar hurokba szedett.
Aztán kinyújtotta azt a hosszú karját, amelynek tán párja sem volt Dorozsmától Szegedig, aztán ezzel a vitorlával meglengette a kezében tartott hurkot, hogy az elrepült, mint az istennyila .
Egyenesen a szemközt jövő vezércsődör nyakába .
A csődör felágaskodott a hurok érintésére, aztán még vadabb elszántsággal vetette magát előre - egyenesen Ferenc József hintajáig -, ott fogta le rohanásában az a rettenetes kéz, amely a hurok végét tartotta .
A csikós már akkor a földön volt, és előrefeszített lábbal , meghajlított karral vonta magához mind közelebb a megvadult állatot .
Ferenc József állva maradt a hintóban, amikor ezt a pusztai jelenetet néhány lépésnyire maga előtt szemlélte .
A csikósféle ezután elkapta kezével a paripa fejét, valamit súgott a fülébe, és az iménti vad ló remegő lábakkal megállott.
Majd lekapta a pányvát a ló nyakáról, és a kötél végével alaposan rásújtott az állatra.
Mintha csak azt mondta volna neki: "Most menj utadra ! "
A csődör elnyargalt a ménes után, amelyet az erdőből jött legények eddig alaposan széjjelzavartak.
Öreg este lesz, mire a csikósok összeszedik .
A rövid nyakú ember ezután intett a legényeinek, a nyeregbe úgy ugrott fel, mint a tornász a bakra, és árvalányhajas kalapját megemelte Ferenc József hintója előtt, mint valami színész .
- Hajts!
Ezek betyárok! - kiáltotta az udvari vadásznak öltözött Bach miniszter .
Pilsner, mint afféle régi udvari cseléd, halk füttyszóval szokta elindítani a kocsilovakat: tisztességes, csendes füttyentéssel, hogy ne zavarja a kocsiban ülő magas uraságokat .
Most azonban hiába füttyentett a méneknek, a betyárok elállták az utat .
A hintóban Grünne gróf felemelkedett, és lövésre emelte a dupla puskát .
- Félre az útból! - kiáltotta német nyelven Bach miniszter, amit persze a betyárok nem értettek, de annál jobban tudták a felemelt fegyver jelentőségét .
Rózsa Sándor lova vékonyába nyomott, mire a betyárló félreugrott .
Ugyanígy cselekedett a többi legény is.
Pilsner felhasználta a szabad utat, és a lovak közé cserdített.
A négy jó ló nyargalni kezdett, de ugyanígy cselekedett Rózsa Sándor is a legényeivel .
Egy pillanatig úgy tűnt fel, hogy az ismeretlen pusztai emberek üldözőbe vették Ferenc József hintaját.
Grünne most már hátrafelé szegezte a fegyvert, hasonlóra kérte fel Ferenc Józsefet is.
De Ferenc József nem nyúlt a puskához, csak a nyargaló betyárokat nézte .
Rövid idő alatt kiderült, hogy a betyárok korántsem akarják megközelíteni az úti hintót, csak bizonyos távolságból követni óhajtják.
Van ez így manapság is , amikor néha az alföldi személyvonatot veszi versenyző társának a jókedvű pusztai csikós.
Így fut versenyt az idegen kocsival a felzavart pusztai komondor, de a mezítelen cigánygyerek is .
A betyárok tempósan haladtak a császár kocsija mögött, mint valami önkéntes kíséret.
Egyik sem ment előbbre egy arasznyival sem, de el sem maradt .
Grünne szakadatlanul emelte a fegyvert, mert azt hitte, hogy az ő puskája miatt nem merészelnek közeledni a hívatlan kísérők.
Ferenc József nem vette le szemét a betyárok lovairól, marcona arcukról, napsütötte alakjukról .
Félt-e Ferenc József e pusztai kalandban?
Sohasem beszélt róla a császár.
Nagyobb dolgok történtek vele a közeli időkben.
Megtámadta késével a bécsi szabólegény: Libényi, és az nem maradt oly tisztes távolban, mint Rózsa Sándor a betyárjaival .
Hát Grünne, a puskájával fenyegetőző főhadsegéd, az egykedvű katonatiszt, akinek neveltetésénél és felfogásánál fogva mindegy volt, hol éri a halál: Königgrätznél vagy az alföldi rónákon - fontos ránézve csak az volt , hogy császárja szolgálatában érje a végső óra .
Az a félvad, bolondos lovaglás, amit a puszták fiai Ferenc József hintaja mögött rendeztek, legfeljebb úgy tűnt fel, mint valamely kétségbeesett hőstett, amelyet vakmerő emberek - akiknek semmi vesztenivalójuk nincs - megreszkíroznak a nagy kísérettel, fegyveres emberekkel utazó császár mögött .
Elmaradoztak a gémeskutak - mintha visszamentek volna őrhelyükre a szemhatárról, a puszta mélységébe vonultak a kis fehér falú tanyák, a nádasok hangos vadmadaraikkal, legelő gulyák különböző kolompszavaikkal, de a betyárok fáradhatatlanul vágtattak Ferenc József kocsija után .
Az ulánusoknak, előfogatoknak nyomuk sincs a háttérben, majd csak Jászberényben veszik észre, hogy eltévedt az ismeretlen pusztai úton az egész kocsisor.
Talán még jó is, hogy a betyárok a kocsi mögé szegődtek, hiszen már egy veszedelemből, a megvadult ménes elől megmentették Ferenc Józsefet!...
Ki tudja, nem leskelődnek -e valahol gonosz merénylők a császár életére?
Rózsa Sándorék bizonyosan nem ijednének meg akármiféle ellenségtől .
Már alkonyodik az idő, és a kocsizás, a nyargalás fáradhatatlanul tart.
Ki tudja, milyen utat tettek meg a császár lovai és a betyárok paripái ?!
Amazok már habot túrnak a hátukon, a szügyükön, a betyárok lovain semmi fáradtság nem látszik .
Ferenc József még mindig hátrafelé néz.
Grünne konokul tartja a puskát, de a bakon ülő Bach miniszter már hangos szóval biztatja az öreg Pilsnert .
Város vagy nagyközség tornyai tünedeznek fel a távolban, mint a csodálatos megváltás .
Pirosak a tornyok az alkonyodó naptól.
Azoknak a vére festi be az égboltozatot, akik itt valamikor a szabadságért elestek, akik majd éjfélkor visszajárnak kísérteni az özvegyekhez és az árvákhoz .
A betyárok is észreveszik a közelgő tornyokat .
Az az elöl lovagló, sohasem engedő, széles kötésű ember, aki mint egy ősvilágbeli kentaur ül a ló hátán, aki egy másodperce sem veszi le hideg , fürkésző tekintetét a feléje szegeződő puskacsőről, sem Ferenc József szakállas arcáról - most valamit kiált a hintó után .
- Rózsa Sándor üdvözli felségedet !
A mély, kongó hang úgy tör elő a széles mellkasból, mintha pincéből jönne.
Szinte arasznyira emelkedik fel a mellkas, amint a kiáltás kitör belőle .
Érti -e valaki a szót Ferenc József hintajában ?
Aligha.
Legfeljebb a név marad meg Ferenc József emlékezetében - aminthogy Ferenc József nem is ítéltette halálra Rózsa Sándort, mikor elfogták , pedig a halálbüntetéssel nem bánt szűk marokkal ez az uralkodó .
De annál jobban megértik az utasok azt a kalapmozdulatot, amellyel a betyár búcsúzik a hintótól: megértik azt, hogy meghúzza a szárat a paripa szájában, és az országútról a mezőre ugrat .
Akácos kis erdő látszik a közelben.
Arrafelé tart a betyárcsapat , miután lovaik a vágtatás után leeresztik hosszú sörényüket, dárdaként kinyújtott farkukat.
Úgy mennek sorjában, egymás háta mögött az alkonyati síkságon, mint a vadászatról hazatérő farkasok .
Ferenc József vágtató hintajából megkönnyebbülve és sokáig néz az elvonuló legények után.
Vajon gondolt -e arra, hogy csaknem a véletlenen múlott , hogy a betyárok el nem fogták, és most cipelnék magukkal az ismeretlen erdőbe .
Hogyan tervezett Rózsa Sándor?
Nézzük most már Rózsa Sándor múltját is.
Nem mindig lovagolt őkelme Ferenc József útihintója mögött, egyebet is tett .
A regényes gondolkozásúak bizonyára azt hiszik, hogy a futóbetyár az egész életét pusztai csárdákban, kéményekbe vájt búvóhelyeken , csőszkunyhókban vagy titokzatos nádasokban tölti .
Pedig Rózsa Sándornak volt polgári otthona akkor is, amikor Ferenc Józsefet űzőbe vette az alföldi pusztákon, amely kalandja után a zsandárok , katonák különös ambícióval vetették magukat a "paraszt" után .
Hiszen igaz, hogy a szép betyárélethez nagyon is jó környezetül szolgáltak azok a nádasrengetegek, amelyek a Felső-Tiszától végig a folyam mentén úgy ellepték a szőke víz partjait, hogy ott nyugodtan meghúzódhatott mindenki, akit a világ leszámolás céljából keres .
A nádas felett szomorú az égboltozat: a pihenőt nem ismerő szél akasztófáról és pandúrról dúdolgat; a vadmadár úgy rikolt fel, mint az elhagyott kedves; nadály, betegség, kísértet lakik minden lépésnyire; a nádban róka lobogtatja veres farkát, farkas szoptatja kölykét - de mégis barátságos hely az annak, akinek már csak annyi gondja van a világról, hogy mikor van a környéken vásár, amikor is meg lehet állítani a vásáros szekereket .
Rózsa Sándor nem lakott nádasban .
Hát az erdő tán nem jó otthona az elvetemedett, szíve bánatától félig megzavarodott betyárnak?
Az a kísérteties, holdvilágos erdő megfejthetetlen hangjaival, zörejeivel, susogásaival?
Sűrű, titokteljes erdő , ahol nem ismeri meg más az utat, mint a vad a maga vert csapást, a makkoltató kondás a sertések útját, a pandúr a kiégett tűzhelyet, amelynél nemrégen betyárok melegedtek az őszi éjszakában ?
Rózsa Sándor erdőben sem lakott .
Hát a pusztai csárda nem volt tán jó búvóhelye a futóbetyárnak , ahol orgazdája a csárdás, szeretője a csárdásné, farkcsóváló ismerőse a házőrző komondor?
Ahová csak akkor merészeli betenni a lábát a komisszárius, amikor a betyárok már továbbmentek, hogy szörnyű káromkodások közepette fitogtassa bátorságát ?
Rózsa Sándor pusztai csárdában is csak annyit tanyázott, amennyi időre szüksége volt, hogy a legényeivel beszéljen.
Rózsa Sándor nem volt se részeges, se mulatós, se elkeseredett.
Legfeljebb akkor ereszkedett mulatságba , ha feltett szándéka volt valamelyik hűtlen cimborájával összekapni, akit aztán egyetlen pisztolylövéssel leterített.
Rózsa Sándor száraz volt, mint a tapló ; fösvény, mint a paraszt; körültekintő, mint az uzsorás.
Bár jó lova volt , inkább szeretett szekéren utazni, ha "dolga" akadt .
A leghosszabb ideig egy Katona Pál nevű komájánál húzódott meg a szegedi tanyákon .
Ez a Katona Pál természetére nézve hasonlított Rózsa Sándorhoz .
Dolgos parasztember volt, aki munka nélkül nem töltött egyetlen napot sem.
Kis földjét megművelte, verejtékével aratott, jószágát rendben tartotta, hajnalban kelt, sötétedéskor feküdt, mikor ideje eljött, meg is házasodott - bizony semmiben sem különbözött az életmódja bármelyik szomszédjáétól.
A tanyás életben nincs sok változatosság, de az emberek ezt nem is nagyon bánják .
Nyáron Katona Pál tanyáján a búzavetésben vagy a rozsban húzódott meg Rózsa Sándor .
Volt egy kitaposott helye a vetés közepén, ahol leterítette a subáját, maga mellé vette a tarisznyáját, és elfeküdt naphosszant.
Komolyan , nyugodtan, ideg nélkül heverészett itt, mintha valami mezei csősz lenne .
Itt lepték meg egyszer a katonák, akik személyesen nem ismerték .
Rózsa Sándor nem menekült, hanem nyugodtan rászólt a katonákra :
- Hát aztán ki fizeti meg a vetést, amit kendtek letaposnak ?
A katonák azt hitték, valami mezei őrrel van dolguk.
Továbbmentek anélkül, hogy szeme közé néztek volna a mérges embernek .
Őszidőben a kukoricába tette át a tanyát a haramiavezér.
Még Katona Pálék sem tudhatták mindig a heverőhelyét, nemhogy a cimborái.
Óvatos volt a nagy paraszt, senkinek se kötötte az orrára, hol keressék.
Ha valami " dolga" volt a cimboráival, ő jelentkezett, mindig tudta, merre kell megtalálni a legényeket .
Ilyen heverészései alatt néha hetekig nem adott magáról életjelt .
Azt hitték már, hogy valahol a harmadik vármegyében járkál, pedig ott feküdt mozdulatlanul, gondolkozva a kukoricában .
Katona Pál is csak annyiban volt bizalmasa, hogy őt választotta ki arra, hogy néhány ezer forintnyi pénzét rábízza.
Egyébként nem avatta be semmibe, aminthogy soha senkivel se volt bizalmas életében .
Azt mondják, hogy Katona Pálné sokkal közelebb volt Rózsa Sándorhoz, mint a férje.
Ami nagyon is valószínű, ha elgondoljuk, hogy ez a Katona Pálné volt az, aki később éles fejszével fejbe vágta a haramiát .
Asszonyféle csak olyan férfit merészel megütni, akivel darab ideig úgynevezett szerelmi viszonyban volt.
A menyecske hordta az eledelt a heverésző Rózsa Sándornak, könnyen megeshetett a baj - bár Rózsa Sándorról nem képzelhető, hogy valamikor szerelemes lett volna, mint azok a boldogtalan szegénylegények, akik a szeretőjük hűtlensége miatt választották a veszélyes életet .
Nem, Sándor bácsi nem ismerte azt a nagy keservességet, azt a nagy felfordulást, amelyet a boldog vagy boldogtalan szerelem szokott előidézni a férfiakban.
Még fiatalkorában se volt arravaló ember, hogy a lányok bolonduljanak utána, később meg nem ért rá megbolondulni a szoknya miatt.
Sokat üldögélt tömlöcben, ott kivesz az emberből a gyengeség, a szerelmeskedés .
Téli időben gyakran húzódott meg a keceli csárdában.
A csárdás itt bandatársa volt, az egyik Veszelka - minthogy a pusztai kocsmárosok többnyire mozgalmas betyárélet után adták a fejüket a nyugodalmas csárdáséletre és a vele járó orgazdaságra .
A keceli csárdába se mulatni járt Rózsa Sándor - nem fért az hozzá még a dologtalan télidőben sem, amikor kihalt a pusztaság, hollón, varjún kívül nem látni más vándorlót, a lovak hasig járnak a hóban .
A keceli csárdának volt egy föld alatti rejtekhelye.
Amolyan pinceféle, amelyet még a rabló török világban, háborús világban építettek , ahová rejtekúton - a búbos kemencén át lehetett leszállani.
Itt a föld alatt jó meleg volt - itt tanácskozta meg Rózsa Sándor Veszelka Imrével a félegyházi postarablást .
Tavaszodott, felengedtek a pusztai országutak, szennyes hó fehérlett a mezőkről a keceli csárda ablakán, amikor Rózsa Sándor sarkig érő hosszú subájában feljött a pincéből.
A szakáll tarlója összenőtt nagy bajszával, a haja is hosszú lett, mintha raboskodott volna .
- Én most elmegyek túl a Tiszán.
Őszre visszajövök - szólt Veszelkához .
- Ősszel - felelt a cimbora .
- Egy jó puskát fogok addig szerezni .
- Arra szükség lesz .
Ez volt az utolsó szó, amit a kitervezett postarablásról egész télen át beszélgettek.
Akkor is a következő őszre halasztották a rablást, mert Rózsa Sándor nem szokott semmit se elhamarkodni.
( Ezért sikerült neki majdnem minden zsiványsága, mert hónapokig, hetekig kitervezte a dolgokat.
Meglepetés nem érhette, ha útra kelt.
Alapos ember volt őkelme, nem pedig amolyan kapzsi futóbetyár.)
A csárda ajtajából még visszafordult, mintha elköszönne :
- Aztán, Imre, el ne felejtsd szalonnaevés után megtörölni a szádat .
És olyan furcsán nézett hozzá, ahogy csak Rózsa Sándor tudott nézni az árulkodókra .
Subás alakja csakhamar eltűnt a leereszkedő alkonyatban .
A postarablás
A félegyházi postamester éppen olyan öreg, pipás bácsi volt, mint ez idő tájt Magyarországon a legtöbb postamester.
A neve se maradt meg emlékben, mert olyan becsületes ember volt, hogy egy napig sem jutott eszébe senkinek, hogy Rózsa Sándor cinkosának véljék őt .
Pedig több gyanús körülmény volt a postarablás körül, amelyek még a mai napig felderítésre várnak .
A Félegyházáról elinduló postaszekér amolyan kisebbfajta jármű volt, amilyent itt-ott még manapság is látni.
Kétkerekű, sárgára-feketére festett alkotmány volt, amelyet a havas Alföldön téli időben szántalpra tettek .
Ritkán és akkor is csekély összegű pénz szokott utazni a postával, az emberek akkoriban még nem ismerték a pénzküldés postai útját .
A kocsis gondtalanul hajtott az alföldi országúton.
Nyáron mindenféle színes madártollakkal tűzködte körül a kalapját, mert egy kicsit eszelős volt őkelme; míg télen, a nagy hóban, a szabályzat ellenére, néha megállította a szánt, hogy megpróbáljon leütni egy nyulat, amely közel az országúthoz futott .
De ugyan ki törődött volna vele, hogy mit csinál a félegyházi postakocsis, amikor az utolsó ház is elmaradt mögötte, és két lovával nekivágtat az alföldi síkságnak ?
Ám minden hónap 16-ik napján nagyobb összegű állami pénzt szállított a karioll.
Katonai, tisztviselői fizetések voltak ezek a pénzek , amelyek majd elsején gázsi alakjában kerülnek az illetékesek kezébe .
Tizenötödikén estefelé érkezett meg Buda felől a lelakatolt pénzes zsák a postával.
A félegyházi öreg postamester rendszerint bezárkózott a hivatalába minden postabontásnál.
Teremtett léleknek oda nem volt szabad betenni a lábát: így írja elő a szabályzat .
Ámde ezen az estén a postamester nyitva felejtette a hivatal ajtaját, amikor javában bontaná a postát két szál hivatalos gyertya mellett , pecsétviasszal, ollóval felszerelve .
Fergeteges decemberi idő volt, a tél már karácsony előtt beköszöntött ez évben olyan vehemenciával, mintha eltévesztette volna a kalendáriumot, januáriusnak nézte a decembert .
A postamester arról vette észre, hogy valaki belépett a hivatali szobába, hogy a gyertyák fellobbantak, majd elsötétedtek az íróasztalon .
Egy mély hang, amely úgy hangzott, mintha veremből jött volna , szerencsés jó estét kívánt, ahogyan parasztember szokott illedelmesen köszönni , amikor hivatalos irodába lép .
Pedig az, aki a postamester előtt állott, inkább látszott úrfélének, mint parasztembernek .
Vadmacskaszőrös, rövid bunda volt rajta, amilyent az úri vadászok viselnek az Alföldön.
Sárga csizmája volt, ami nagy uraságot jelent az idevaló sarakban.
Megberetvált arc, hetyke kis bajusz, pomádés fekete hajzat egészítette ki a váratlan jövevény külsejét.
Fiatal földesúr vagy földbérlő lehetett az illető.
A postamester se azelőtt, se azután nem látta .
- Kicsoda ön?
Mit akar itt?
Nem tudja, hogy a hivatalos óra már régen elmúlt ?
Az idegen nem felelt, csak mozdulatlanul állott helyén, de a szeme, a két rablószem úgy járt keresztül-kasul a szobán, mint a vércséé , amikor szemlét tart a rétek felett.
Ijesztő volt ennek a szempárnak a körültekingetése, hogy az öreg postamester zavarában felkapta a fekete-sárga szalaggal ellátott pénzes zsákot, és gyorsan begyömöszölte azt a nyitott postaládába .
Az idegen erre szótlanul megfordult, és éppen olyan csendes léptekkel, mint ahogy jött, kilépdelt a postahivatal ajtaján .
Hogy milyen hatással volt az öreg postamesterre az idegen ember megjelenése, bizonyítja az, hogy dolga végeztével átballagott a hózivataros estében Lővey csendbiztoshoz, és arra kérte, hogy a reggeli postajárathoz adjon pandúrkíséretet .
- Kár a szegény pandúrért ilyen istenítéleti időben - felelt a csendbiztos, de a postamester kérését mégis teljesítette .
Reggel nyolc órakor a postaszán indulása idején ott állott a postaház kapujában Bertóti Bertók nevű öreg pandúr, akit megbízhatóságáról és bátorságáról az egész vidéken jól ismertek.
A postamester megelégedése jeléül néhány pohárka szíverősítővel látta el a pandúrt, holott szolgálatban ezt nem lett volna szabad se megtenni, se elfogadni.
A pandúr jóízűen krákogott a szilvórium után .
- Jó öreg lehet már az a szilvafa, amelynek gyümölcséből ezt a liktáriumot főzték .
Többet aztán nem is szólott emberhez ebben az életben Bertóti Bertók .
A postaszán indulása néhány percet késett, mert a postamester különös gonddal zárta le a kariollt.
Sőt éppen a ház előtt járt Tari Gábor félegyházi kovácsmester, aki ebben a korai időben disznót ölni ment a komájához, hogy az ünnepre legyen egy kis aprólék.
A postamester beszólította Tarit, hogy nézné meg a maga szakértelmével a lakatot, vajon rendesen fog -e .
Tari azt felelte, hogy a lakatnak nincs semmi fogyatékossága .
Körülbelül negyed kilencet mutatott a postahivatal faliórája , valamint a félegyházi toronyóra , amikor a postaszán két lóval kinyargalt a kapun - hogy soha többet ne térjen vissza .
A félegyházi udvarokat vastagon lepte be az éjjel esett hó, csak a barmok istállójáig volt némi gyalogösvény taposva.
Élénkség azokban az udvarokban volt, ahol éppen disznóöléssel foglalkoztak, mert Disznóölő Tamás napjának elmúltával már kés alá kívánkozik az ősszel hízásra befogott ártány .
A postakocsis és az öreg pandúr jóízűen pislogó szemmel nézegették a kertek fehér szilvafái között felvillanó szalmatüzeket, szagolgatták a széllel kifelé kanyargó füstöt, amelynek ilyenkor más szaga van, mint egyébkor .
A jól betanult postalovak a legmélyebb hóban is rátaláltak a szokásos útra: egyenletes tempóban, kötelességtudóan, mint akár a hivatali óra , vitték a postaszánt, és vitték azt a két jámbor embert a biztos halál felé , amely ott leselkedett rájuk már nem messzire, ahol a kis akácos erdő fehér ruhába öltözött fácskái kezdődnek.
Vajon megcsókolta -e a vén pandúr ma reggel kis unokáját, mennyecske lányát?
Vajon álmodott -e holt emberrel istállóbeli vackán az eszelős postakocsis ?
Repült a szán, repült vele két embernek az élete - az órák oly közönyösen jártak szerte a világon, mintha hétköznap volna ...
Mikor a postaszán az erdőcske első fájához ért, odabent az erdőn felbúgott egy vadászkürt, és jó messziről eldörrent egy puska - mire a rudas ló, szinte nyakát szegve felbukott a mély hóban, és oldalából piros patakban rohant ki a vér.
Jó puska volt, amely nagy messziségből leterítette a postalovat .
Az öreg pandúr, aki már jártas volt a hasonló dolgokban, egy pillanat alatt ledobta válláról a juhászbundát, lekapta válláról a puskáját, és káromkodva szegezte a néma erdő felé.
A pandúr ült az erdő felől, így hát ő kapta a következő lövést, amely láthatatlan helyről jött.
Ámde a lövés csak a pandúr vállát súrolta, nagyobb kárt nem tett a ruhájában sem .
- Zsiványok!
Kutyák!
Mit lövöldöztök? - ordított torkaszakadtából a pandúr.
- Majd adok én nektek !
A puskadurrogásra egy csomó varjú és holló rebbent fel a kis erdő fáiról.
Leverték a havat a fatetőkről, károgásukkal felriasztották a téli csendességet .
A pandúr bátor ember volt, leugrott a postaszán bakjáról, és előretartott fegyverrel közeledett az elnémult erdőcske felé.
A postakocsis ezalatt a meglőtt lovat próbálta talpra állítani.
Lecsendesítette a másik paripát, amely ágaskodott lelőtt társa hullája felett.
Aztán leszedte a szerszámot a döglött lóról, és a pandúrra várt .
- Jöjjön már, Bertók bácsi!
A posta nem várhat! - kiáltotta az erdő felé .
A pandúr, mint afféle régi ember, nagyon jól tudta, hogy veszedelem esetén csak a rettenthetetlen bátorság segít, aki megijed: az elveszett.
Sokszor rohant be ő pusztai csárdákba, egymagában is duhajkodó kapcabetyárok közé, és a karikásával csinált rendet.
Sokszor nézett ő már szemközt halálmegvető bátorsággal futóbetyárok pisztolyával .
Azt hitte, hogy most is amolyan közönséges kapcabetyárokkal lesz dolga, akik nyomban megriadnak vérben forgó szemétől, kunkorgós bajszától .
De mily nagy volt meglepetése, amikor a várt szűrös, szalmás hajú , bojnyikképű szegénylegények helyett úriembereket talált a fák között .
Az első pillanatra körvadászatot rendező uraknak látszottak.
Rövid városi bundákba, tollas vadászkalapokba voltak öltözve az erdei emberek .
Ilyenek szoktak lenni a gazdatisztek, falusi jegyzők, körorvosok, ha étvágycsinálás szempontjából egy kis vadászatra indulnak .
A pandúrnak nem volt ideje észrevenni, hogy az öt vadászon úgy állott az úrias szabású ruha, mintha villával hányták volna rájuk.
A parasztzsír, a betyárpenész kiütközött az arcukon, akármilyen álöltözetet vettek fel .
A pandúr első meglepetésében leeresztette fegyverét, meghátrált , megijedt az "uraktól ", mint afféle szegény vármegye cselédjének szokása .
Ez a másodpercnyi megdöbbenés volt Bertók bácsi veszte.
Az egyik " úriember" előrerántotta pisztolyát, és közvetlen közelből szíven lőtte a pandúrt.
A lövés nagyot visszhangzott az erdőn, az öreg pandúr hanyatt esett a havon.
Egyet-kettőt rázkódott, a szeme fehére kifordult, aztán olyan mozdulatlan maradt, mint az ősszel lehullott tar gallyak .
A postakocsis hallotta az erdei lövést, várta vissza Bertók bácsit, de miután az nem jött, hirtelen rettenetes félelem fogta el.
Leugrott a postaszánról, és vaktában futni kezdett .
Futott a mély hóban, mint egy komondor, de az erdőbe nem merészelt betérni, csak rémüldözve tekintett a fehér fák közé .
Futamodásában egy feszülethez ért, amelyet az erdő szélén emeltek egy régi haramjagyilkosság emlékére.
Ezen a helyen öltek meg három vásáros csizmadiát a húszas években.
Az özvegyen maradt asszonyok emelték a feszületet férjeik emlékére.
A haramják a bitófára kerültek .
A postakocsis eszelős ember volt, de egyébként is olyan rettentő félelem uralkodott rajta, hogy nem tudta már azt sem, hogy mit cselekszik .
Hirtelen elhatározással a feszülethez rohant, és felmászott annak öles magasságú gerendáján.
Fel addig, ahol a bádogból alkotott Megváltó volt kiszegezve.
A kereszten lekuporodott a kocsis, és vacogó foggal imádkozott ahhoz a mellette levő Emberhez, akit a latrok és istentagadók felfeszítettek .
Egy varjú, amelynek rendes üldögélőhelye volt a kereszt, rémülten csapott fel a levegőbe .
Az "úriemberek" pedig ezalatt kijöttek az erdőből, és keresni kezdték a postakocsist, hogy vele is végezzenek.
Könnyen osztogatják a halált ott, ahol már van vezér a holtak élére .
Az "úriemberek" vezetője, egy köpcös, rövid nyakú, húsvágóképű férfiú, akinek arcát nem annyira a téli hideg marta fel, hanem a gonosz szenvedély, röviden parancsolt :
- Meg kell találni a föld alól is!
A gazember mindnyájunkat elárul !
Két "úriember" balra fordult az országúton, kettő meg jobbra, a vezér maga ott maradt a pénzes zsákot rejtő postaszán mellett, rákönyökölt egyik karjával a sárga-fekete ládára, a másik kezébe az elárvult ló gyeplőjét fogta .
Egymagában állott a havas pusztaságon, mintha ő volna az egyetlen utolsó ember, aki a tél birodalmában megmaradt.
A kemény hidegnek, a csontig ható szélnek oda sem figyelt.
Csak állott komolyan, megfontoltan a pusztán a zsákmány felett, mint aki jogos tulajdonát őrzi.
A postakocsis keresésére indult "úriemberek" közül a Veszelka testvéreknek volt "szerencséjük ".
Ők vettek észre a feszületen kucorgó, nyomorult embert .
- Szállj le onnan! - kiáltotta mogorván az egyik testvér .
A postakocsis suhanc korában gyalogpostás volt a szegedi tanyák között.
Vesztére felismerte az úri gúnyában is Veszelka Imrét .
- Imre bácsi! - jajgatott tovább a szerencsétlen kocsis.
- Ismertem kendnek az édesanyját is meg a Juliska húgát.
Én vittem magukhoz a levelet egy karácsonyi napon, hogy Veszelka bácsi az illavai intézetben meghalt.
Miért haragszik rám, Imre bácsi ?
- Gyere le! - zördült fel újra az előbbi komor hang.
- Ne járasd a szádat !
Aztán mintha megkönnyebbült volna, vagy ravaszkodna, csendesebben mondta :
- Énhozzám hiába beszélsz.
Nem én parancsolok itt, hanem a Sándor .
- A Sándor! - libbent fel valami láthatatlan szárny a feszület reménykedőjében.
- Ismerem én jól a Sándort is.
Szegedi gyerek vagyok én .
- No, gyere le! - szólt azután a betyár, és elfordult .
- A Sándor! - libegett még egy darabig a postakocsis földi szárnya, mint valami kis verébé, aki azt kiáltozza a vércsének, hogy ne bántsák egymást, mert földiek .
A betyár megfordult, miután elegendő düh és elszántság gyűlt volna benne .
- Hát nem jössz le?! - ordította .
Lekapta a fegyverét, és szinte célzás nélkül a feszületre lőtt.
Az ólom a megfeszített Krisztus testébe vágódott.
A postakocsis most már nem szólt többet.
Halálra váltan, szótlanul, mintegy kibékülve végzetével ereszkedett alá a feszület lábán.
Odalenn katonásan megállott .
- Inkább engem lőjenek agyon kendtek, min Krisztus urunk őfelségét .
A Veszelka fiúknak nem volt kenyerük a vérontás.
Az egykori pásztorok szívesen vertek agyon valakit dulakodás közben, de védtelen, megadó embert nem sújtottak le .
A lehajtott fejű, végzetében csodálatosan megnyugodó postakocsist Rózsa Sándor elébe kísérték .
- Itt a kocsis - dörmögte Veszelka Imre lesütött szemmel .
Hát jó is volt, hogy a betyár lesütötte a szemét, mert Rózsa Sándor olyan pillantást vetett rá, mint egy ölésre rohanó oroszlán.
A nyugodtnak látszó széles ember megremegett, mintha belső felindulás rázta volna meg a tagjait.
Az arca úgy elváltozott, hogy a szülő édesanyja sem ismerte volna meg ebben a pillanatban.
A két szeme kidagadt, csaknem kiugrott, mint két fejsze, amely nyomban agyoncsapja az előtte állót.
A foga oly vadul mélyedt ajkába, hogy kiharapott onnan egy darab húst .
A véres húsdarabot tenyerébe köpte, és Veszelka Imre arcába vágta .
Aztán egy mozdulattal előrántotta kétcsövű pisztolyát, és a kiterjesztett karral, lehajtott fejjel álló postakocsis bal mellének irányította.
Meghúzta a ravaszt, a fegyver eldördült, a kocsis hanyatt vágódott egyetlen jajszó nélkül .
- Vigyétek a fák közé! - kiáltotta vért köpdösve Rózsa Sándor , anélkül, hogy egyetlen pillantást vetett volna a holt emberre .
Ebben a pillanatban feltűnt valaki az erdőszélen, akit itt senki sem várt, akinek jövetelére senki sem számított, aki oly váratlanul jött , mintha az égből szállt volna alá...
Egy leányka .
Batyut cipelt a lányka a hátán, mint a népmesében a vándorolni járó királykisasszony.
És az erdőszélen olyan nagyra nyitotta a szemét, mint a napraforgó tányérja.
Kis csizmái elakadtak a hóban, mintha nem tudnának továbbmenni.
Tizenhat esztendős volt, mint ahogy a tizenhatodik napon legszebb a violaszál .
- Juliska - dörmögte Rózsa Sándor, és komoly elhatározással, mint a végzet, elindult az önkéntelen szemtanú felé, hogy azt örökre elnémítsa .
Rövid bundája zsebében a pisztoly agyát kereste a keze .
- Juliska, Veszelka Juliska, hogy kerülsz ide? - kérdezte a rabló mély hangon, mintha a hóhér sajnálná áldozatát .
- Szolgálatot megyek keresni Félegyházára, Sándor bácsi - felelte a leányka minden félelem nélkül .
- Hát van lelke az apádnak, hogy ilyen télidőben egyedül ereszt útnak ?
- Az én apám, szegény, egész nap azt számítja magában, hogy mit csinálna, ha gazdag ember volna.
Meg káromolja ezt a nagy térséget, ezt a nagy pusztai ürességet.
Inkább lenne bányatulajdonos, mint űrtulajdonos.
Hát kendtek, Sándor bácsi, mit csinálnak itt ?
A kisleány oly folyékonyan beszélt, mint a falusi vizsgán betanított növendék a tanfelügyelő előtt .
Ez a leány a harmadik Veszelka fiúé volt, a hőbörtös Veszelkáé , mint ezen a környéken nevezték .
Ez a Veszelka fiú arról volt híres, hogy Amerikában is járt.
A múlt század közepén!
Onnan mindenféle bogarakkal tért vissza a kecskeméti tanyákra.
Tíz évig matróz volt egy hajón, és ezért különb embernek képzelte magát, mint az alispán.
A leánykáját angol szavakra tanítgatta, mint valami papagájt .
- Hát kendtek, Sándor bácsiék? - ismételte Juliska.
- Tán bizony valami rossz dologban járnak idekint az erdőn ?
- Nem járunk mi, lányom, csak a csapáson...
Tudsz -e imádkozni , Juliska? - kérdezte Rózsa Sándor, és valahová nagyon messzire nézett a felleges, szürke égboltozatra .
- Miért kérdi Sándor bácsi?
Tán imádkozzak a kend bűnös lelkéért ?
Kéretlenül is megteszem én azt, mióta azt beszélik Sándor bácsiról a tanyákon , hogy véres a subájának az alja .
Rózsa Sándor valami sóhajtásfélét nyomott el.
Nemigen szoktak vele ilyen hangon beszélgetni azok, akiket ő megszólított az úton.
De valahogyan nem fogta most a keze teljes bizonysággal a pisztoly agyát, pedig az elhatározása azt sugdosta a fülébe, hogy ne habozzon a kis tanú eltüntetésével.
Csak éppen azon gondolkozott, hogy nem jobb volna -e a gyermek elpusztítását a Veszelka fiúkra, a nagybátyjaira bízni.
Azoknak a kezéhez még ma úgysem tapad embervér .
- Hát csak imádkozzál tovább lányom.
De el ne mozdulj erről a helyről .
- Dehogy megyek tovább - felelt Juliska.
- Már csak azért se mennék, nehogy kendtek valami rossz dolgot cselekedjenek azzal a postakocsival .
Rózsa Sándor megfordult, mintha a mennydörgős mennykő csapott volna le a háta mögött.
A keze - az a nyúlfekvés nagyságú, kegyetlen keze megszorította a pisztolya agyát.
" No Veszelka Juliska, te kis pulykatojásarcú , kerek szemű, kacsafarkhajzatú pusztai leányka, akit boldogtalan sorsa Rózsa Sándor útjába vezetett, most ütött az utolsó órád!
Elmégy a többiek után abba a nagy kertbe, melyet Rózsa Sándor temetőjének neveznek. "
De mégsem akarta a rablóvezér a Veszelka fiúk tudta nélkül a másvilágra küldeni kis rokonukat .
Belépkedett az erdőbe, és megkereste a bandát, amely a fák alá rejtőzött, amikor észrevette a jövevényt.
Hókupac emelkedett már akkor a vén pandúr és a postakocsis felett.
Csak itt-ott mutatta egy letaposott vércsepp , hogy valami nem mindennapi dolog történt errefelé .
- Te Imre, kinek van köztetek méhmagzat kisujja a ruhájába varrva ? - kérdezte Rózsa Sándor .
Egyik sem felelt a négy haramia közül.
Tudták, hogy nem ok nélkül kérdezősködik Rózsa Sándor a babonás dolgaik után.
Nagyot kell tenni annak, aki azt bevallja .
- Tegnap még mindegyiknek volt a zsebében zártörő fű meg magzatujj - dörmögte a vezér, és körüljártatta komoly, nagy szemét.
- Aki a zsákmányban osztozkodni akar, annak tenni is kell valamit érte .
- Megtettük a magunkét! - felelt dacosan Csecse Flórián, a dezentorhuszár, aki legkevésbé félt a bandából Rózsa Sándortól.
( Mert még nem ismerte. )
Ha már két gyilkosság nem történt volna ezen a napon, Csecse Flórián még a mondatot se fejezhette volna be .
A Névtelen a pajtása védelmére sietett .
- A cigánynak, akit a kocsi mellett őrnek hagytunk, annak van mindenféle babonás dolga.
A minap is dicsekedett vele, hogy őt nem fogja se golyó, se kötél .
- Hívjátok a cigányt !
Névtelen eliramodott a cigányért az erdő túlsó felébe .
Talán örvendezett is a versíró rablólegény, hogy elmehetett .
Rózsa Sándor széles hátát egy faderéknak vetette, és néma , lelkileg ható tekintettel vizsgálta cimboráit.
Nem látszott habozás az arcán .
Mikor szokott ő habozni, ha a nyomokat kellett eltüntetni maga mögött?
Ki látta valaha Manfrédot, a kalózt sírni?
Ki látta Rózsa Sándort megtörni akármilyen feladat előtt is?
Ki mondhatná el százezer holdnyi pusztaságon, hogy látta ingadozni a gránitszívet, gyengének a lesújtásra felemelt kart, kegyelmezőnek a halálosan komoly szemet ?
A juhászos hajzatú Veszelka Imre, aki már negyvenesztendős korában galambősz volt, mint valami pátriárka, és olyan becsületes szeme volt, hogy az ember kedvet érzett magában arra, hogy komájának meghívja, nagy hallgatás után megszólalt - mintha a pincéből jönne hangja :
- Mért nem ölted meg a Juliskát, ha már egyszer látott?
Minket nem látott a leány, mert az erdőben voltunk .
- Mindegy az a holtnak, hogy kit vagy mit látott! - felelt a haramja.
- A másvilágon nem árulkodik senki .
Veszelka József, a testvér, a némaság megtörésével nekibátorodott :
- Ez a leány éppen elkelne szolgálónak a keceli csárdába ...
- Hogy a guzsalyán megfonja a nyakunkra a kötelet - felelt Rózsa Sándor, és rövid, vállára nőtt nyakán kidagadtak az erek.
- Legjobb annak, aki a föld alatt van.
Annak már örökre meg van törölve a szája a szalonnától .
A cimborák fél szemmel a hókupacokra néztek.
Vajon nem mozdul -e valaki azok közül, akiket mindvégig való hallgatásra odatettek?
A szél átsüvöltött néha az erdőn, és a felhányt hósírokról lesodort egy maroknyit , mintha ébredezne odalent valaki .
Most törtetés hallatszott az erdőben.
Peti, az óriás cigány jött meg futólépésben, ő már ismerte Rózsa Sándor kezét .
A haramjavezér a ritka fákon át a keresztútra mutatott, ahol egy levágott akácfa törzsén, ölbe csüggesztett kézzel, szelíden félrehúzott fejjel üldögélt Juliska, mint az élet kis vándora .
Egy-két szót dörmögött Rózsa Sándor a vad képű legény fülébe.
A cigány kivonta pisztolyát, és hosszú halk léptekkel közelgett a leányka felé .
Az csendesen nézte a lopakodva közelgő szörnyeteget.
Nem futott el, nem is gondolt menekülésre - hiszen tudta, hogy egyik oldalán Mihály arkangyal, a másikon Uriel áll .
- Pandúrok! - kiáltott fel hirtelen, mint az ostorcsattanás , Veszelka Imre, aki elfordult társaitól, hogy ne lássa a gyilkosságot .
A szentesi úton, a fehér havon három lovas pandúr közelgett.
Elöl a csendbiztos, mögötte a két legény.
Hová-merre mentek ebben a téli időjárásban?
A lovaik árnyékot vetettek a szikrázó hóra, a gúnyájuk fehér volt a zúzmarától .
- A kocsira! - kiáltotta Rózsa Sándor.
- A leányt hozzátok magatokkal !
A galambősz Veszelka Imre ugrott ki az erdőből, kiverte a cigány kezéből a pisztolyt, megragadta Juliska karját, és a keresztútról az erdőbe rántotta magával.
Aztán vad csörtetéssel iramodott társai után .
A haramják mint felriasztott vaddisznók törtettek át az erdőn .
Fiatal fákat döntöttek ki rohanásukban, bokrokat tapostak le, falatozó vércsét sikoltva rebbentettek fel a fák koronáján, felébredt bagoly suhant havat szórva az erdő sötétebb része felé .
Juliska a Veszelka Imre karján könnyes szemmel, lihegő szájjal , minden erejét összeszedve rohant a betyárok után.
A kis, ruhaneműcskével megrakott batyuja félrecsúszott a vállán, a fejkendőjét leragadta egy tüskés ág .
- Csakhogy nem tettek kendtek semmi rosszat azzal a kocsival, Imre bácsi! - szólott a leányka a futamodás közepette imádságos hangon .
- Hallgass!
Te vagy az oka mindennek! - csikorgott a galambősz haramja .
A leányka az ég felé fordította a szemét.
Éppen egy darabka kék ég mutatkozott a feje felett a fák fehér koronái között .
A könnyű kis szekeret Rózsa Sándor érte el elsőnek.
A bakra ugrott, és megragadta a gyeplőszárát .
A betyárok úgy ugráltak fel a szekérre, mint megelevenedett búzazsákok.
Rózsa Sándor egy másodperce hátranézett, aztán belehajtotta lovait az úttalan, hóborította messziségbe .
Senki se követte őket.
A két véres árny ott maradt a hó alatt , legfeljebb akkor kelnek útra a betyárok rémítgetésére, ha a szélmalmok a síkságon felveszik fehér ingükre fekete ruhájukat .
Juliska a Bibliát olvassa...
A keceli csárdában megint a búbos kemence mellett ült Rózsa Sándor, és magában mélyedve, szótlanul bámulta a régi betyárok zsírjától fénylő mestergerendát .
Az ilyen pusztai csárda fala, ahol ritkán jár asszonykézben a húsvéti meszelő, darab idő múlva olyan lesz, mint a tömlöcök falai szoktak lenni, ahová a rabok írják, karcolják ákombákomjaikat .
Nagyon régi porkolábnak kell annak lenni, aki ezeken a megfejthetetlen jeleken el tud igazodni.
Még öregebb az a csendbiztos, aki a pusztai csárdák falára rótt ákombákomokat megérti.
A szoknyás seprűnyél alakú karcolás többnyire magát a betyárt jelenti.
Asszonynak adja ki magát a haramja , hogy nyomot veszítsen .
A betyárok most sem tudták, hol rejtőzik Rózsa Sándor, a bandavezér, csak sejtették, hogy a keceli pusztacsárdában meg szokott fordulni .
Azért, ha valamelyik vénebb haramja elhaladt a csárda környékén, nem mulasztotta el híradással lenni magáról a vezérnek egy-egy falra karcolt ákombákommal.
( A Névtelen szép tulipánokat tudott rajzolni, a cigány egy szeget vert a falba.
Csecse Flórián ötlábú lovat rajzolt; az ötödik láb volt a ló farka. )
A csárda jó messzire esett minden járt országúttól, azonkívül futóhomokot megállító ákácokkal volt körülvéve, hogy nyáridőben legfeljebb a fák közül szivárgó fekete füst árulta el a vándornak, hogy a közelben emberek laknak .
Talán ivott a csárdában Rózsa Sándor ?
Azt is megtette: nem vetette meg a könnyű parasztbort .
De Rózsa Sándor csak akkor ivott, amikor teljesen magára volt .
Mert jól tudta őkelme, hogy mindenkiben két ember lakik.
Az a másik ember néha napokig áll elrejtőzve, mint valami árnyék vagy kísértet a padlás (az agyvelő) kéményéhez lapulva.
Nyomban lejön azonban a padlásról az első pohár bor után .
Sokszor hallgatta ki ő az igazságot iszogató betyárjaiból.
Sok árulásnak volt az okozója a felesleges pohár.
Mert az a rejtőzködő másik ember , ha búvóhelyét elhagyja, olyan fecsegő, beszélgető, mint valami vénasszony.
Nem tud hallgatni, hanem valami belső ösztönzés hajtja, hogy a legnagyobb titkokat könnyedén kieressze száján .
Tehát Rózsa Sándor megint várakozott a hiába kiontott vér és a nem sikerült postarablás után .
- Keveset aludtunk a "dolog" előtt!
- Ez volt minden mondanivalója, ha a postarablásra terelődött a szó .
Bezzeg aludt most, mint a juhászbunda.
Alig volt annyi ideig ébren, mint a teli nap az égen.
Parasztember létére mindig szerette magát a nap járásához igazítani.
De a keceli csárdában még jobban tartotta magát a regulához.
Ha ébren volt, akkor is nagyon vigyázott, hogy ne tegyen egy felesleges lépést sem.
Meggondolta a dolgot, ha a búbos kemencétől a zúzmarás ablakig akart menni.
Dolgos, nagy munkájú parasztok ivadéka tud ilyen lusta lenni.
És az, aki a tömlöcben tanult meg várakozni a maga idejére .
Néha egy-egy betyárcimborájának sikerült vele beszélgetni a keceli csárda kemencéje mellett .
A parasztmenyecske ruhájában járó Zöldág Marci susogva hozta a hírt :
- Sándor bácsi, a kengyelesi birkás a héten adott el negyven pár szép ökröt .
Rózsa Sándor nagy kezét - amelynél nagyobb keze az országban csak Subáknak, a budai katonai hóhérnak volt - a leányos képű legény szájára nyomta , hogy majd kiütötte az összes fogát .
- Kell a birkásnak a pénz.
Most adja férjhez a lányát farsangban .
Majd meg egyszer estefelé a régi cimbora, Matoka Matyi lopakodott be, mint valami jámbor kéregető.
Szűrrongyba volt csavarva a mezítelen lába , disznó orrából való sárgaréz dróttal összetűzködve a ruhája, a nyakában koldustarisznya.
Szakálla, haja elvadult, hogy Rózsa Sándor darab ideig fürkészve nézte, amíg ráismert .
- Hol jártál? - kérdezte mogorván .
- Itt nem tudtam megélni.
Ha elveszett egy bárány a határban, a pandúrok mindjárt rám jöttek.
Átmentem a Dunán.
Fejérvárott a vásáron hallottam, hogy Pap Andor meg Renkó Kálmán a Bakonyban élesztgeti a tüzet a régi szép életnek, ott szolgáltam vagy öt esztendeig .
- Miért nem maradtál ott?! - mordult Rózsa Sándor.
- Tán bizony az én nyakamon akarsz itt legénykedni ?!
A deres, bozontos ember kiállotta Rózsa Sándor kemény tekintetét .
Aztán visszanézett felvillámozva .
- Pedig éppen érted jöttem, Sándor.
Neked is szoros itt az országút; hallottunk mi odaát mindent, sok jó legény vezér nélkül van a bakonyi erdőben, csak jelre várnak .
Rózsa Sándor kinyitotta az ajtót, és kitaszigálta rajta a régi cimborát .
Máskor meg Csecse Flórián, a majlandi dezentorhuszár toppant be , mint a forgószél, mint a verbunk.
( Fiatal volt még szegény feje, azt hitte , hogy Rózsa Sándort lehet verbunkba vinni. )
- Talpra, vezér!
Elszéled a banda, amíg a suton ülsz.
Dolog nélkül nem élhet a legénység.
Sokan átszökdöstek már Jászberénybe Fazekas Danihoz.
Ott mindig akad dolog .
Rózsa Sándor a két metszőfoga között eregette a szót :
- Dolgod volna neked is.
Átvehetnéd azt a száz pálcát Milánóban , amely elől idejöttél .
Az egykori huszár káromkodott a bajsza alatt .
- Itt csak én szoktam káromkodni, nem pedig minden rongyos szökött katona - szólalt meg Rózsa Sándor a subából, de olyan hangon, hogy a lármás huszár kifordult az ajtón .
Az országúton, a pusztaság szélén, a szegedi tanyák között összeakadt néha egy-két bandita, és azon törte a fejét, hogy mi baja lehet Rózsa Sándornak.
Egyik azt mondta, hogy követ nyelt dühében, amikor a postarablás nem sikerült, azért nem tud mozdulni.
A másik vélemény szerint Sándort a hideg leli .
- Leli ám azért a kisleányért, aki Bibliából verseket olvas neki - terjesztette a hírt a kiakolbólított Csecse Flórián .
Hát volt is valami a dologban .
Mióta ez a leány a haramiavezér parancsa ellenére életben maradt ott az erdőszélen, a keresztúton - Rózsa Sándor sokszor úgy érezte, hogy egy boszorkánnyal több lett a világon.
A napraforgószemével vagy az angyali ártatlanságával babonázott ez a lány?
Annyi bizonyos, hogy Rózsa Sándornak még a gondolatai is mások voltak, amikor ez a leányka téli délutánokon a guzsalyt pergette a kocsmaszobában.
Rózsa Sándor csak ült a subájában, mint egy darab fa.
Eszébe jutott tán a kis madarak ártatlan élete, amikor ennek a pesztonkahajú leánykának az életét látta maga előtt.
Még dalolni is tudott a leány, amikor sötétedni kezdett odakint a puszta .
- Ne danolj, te! - morgott Rózsa Sándor, amikor valamerről lódobogást hallott.
- Még veszedelmet hozol a nyakunkra .
- Megvédelmezem én Sándor bácsit, mert Sándor bácsi jó ember, nem vette el az életemet - repkedett ez a kis csuda, az égből a földre szállott báj .
Juliska a padláson talált egy öregbetűs Bibliát.
Bizony nem azért volt ott, hogy imádkozzanak belőle .
Még a régebbi betyárvilágból, talán Ónodi-Angyal Bandi idejéből maradt ott, aki Bibliát adott az utasok kezébe, hogy készüljenek az utolsó órájukra, ha nem akarták előadni a pénzüket .
Talán vér is tapadt egyik-másik lapjához a szent könyvnek, de Juliska csak azokat a betűket látta, amelyeket Amerikát járt apjától korán tanult megismerni.
A téli délutánban néha felhangzott egy iskolás lányhang a zúzmarás ablakpárkányon, amint Juliska fennhangon olvasott az alvást színlelő Rózsa Sándornak .
A haramjavezér sohase mondta, hogy ne olvasson Juliska azokról a szent óemberekről, akik Károli Gáspár Bibliáját benépesítik .
Egy tavaszi napon Veszelka Imre, a csárdásgazda Szegedre ment , ahol valami követelnivalója volt a Hirsen, a betyárok orgazdáján.
Éjfél volt , amikor visszaérkezett a pusztai csárdában.
Bár tudta, hogy az életével játszik , felkereste Rózsa Sándort abban a földi alatti pincében, ahol az éjszakára meghúzta magát .
A sötétben valóban csattant a pisztoly a mécsessel közelgő éji látogató felé, de a golyó csak Veszelka ingujját tépte keresztül .
- Ne bolondozzék kend, Sándor!
Nagy hírrel jöttem .
Az álmából felriasztott haramjavezér sokáig nem engedte a közelébe Veszelkát.
Mindig árulást sejtett, mindig gyanakodott a leghívebb cimboráira is.
Különösen nem kedvelte azokat az embereket, akik Szeged felől jönnek .
A mécsest letette Veszelka egy ócska akonára, ahonnan Rózsa Sándor maga sötétségben maradt .
- Beszélj! - hangzott a parancs a pince mélyéből .
- Kiütött a szabadság!
Három kocsmában is voltam Szegeden , mindenütt azt beszélték.
A Prófétában is így tudták a polgárok .
- Mi az a szabadság?
Most már mindenkinek szabad lopni , rabolni ?
- A nemzeti szabadság, Sándor.
Pesten kikiáltották a diákok, hogy mindnyájan egyenlők és testvérek vagyunk .
- Már hogy én ezentúl egyenlő legyek minden kapcabetyárral , testvér legyek minden birkatolvajjal ?
Veszelka nagyot húzott a pipájából, és elgondolkozott .
- A Prófétában is ilyenformát beszéltek a gazdák.
Hogyan legyenek ők egyenlők a zsellérrel?
Az uraság is testvére lesz a jobbágyának?
Azt mondják, hogy majd deresre húzzák a diákokat.
Leginkább valami Petőfi nevűt emlegetnek .
- Csak tán nem a Névtelent, aki verseket firkál ?
Veszelka zordonan hallgatott egy régi hordón üldögélve, amíg Rózsa Sándor hangja felriasztotta :
- Ne törje kend a fejét az urak dolgán.
Könyvből eszik a tudományt, és tükörből fésülködnek.
Menjen kend előre.
Járást akarok tenni a szabad levegőn .
A gyanakvó haramja nem is ment vissza ezen az éjszakán a keceli csárdába.
Foga van ugyan így márciusban az éjszakának, de azért van subája az embernek, hogy abba betakarózzék.
A puszták felett a csillagok őrködtek a jó emberek álmán, idelent sötéten bolyongott a haramja.
Pusztai ember szokása szerint szagolgatta a szelet, amely éjfél után átsuhant a tájon.
Bizony az éppen olyan szél volt, mint máskor szokott lenni.
Ez a szél is csak arra való , hogy megzörgesse az ablakot a rossz lelkiismeretű emberek házain, valamint összeverje azoknak a bokáját, akiket itt-ott felmagasztaltak a világon .
Az ilyen éjszakai szél többnyire csak azt jelenti, hogy egy nap sem múlik el akasztás nélkül .
Másnap, mielőtt bealkonyodott volna, valamiképpen megenyhült a bolyongó Rózsa Sándor.
Visszatért a csárdába, leült a kemence mellé, és azt mondta csendes, komoly hangon Juliskának :
- Olvass, akiről a múltkor olvastál.
Illésről meg cimborájáról, a hollóról .
Rózsa Sándor diadalmas bevonulása Szegedre
Különös, nyugtalan tavasz volt ez még a pusztákon is, ahol pedig az évszakok változásait oly türelmesen nézik az emberek, mint a születést vagy a halált .
Mindenféle vándorlók jártak az országutakon, amely vándorlókat azelőtt ezen a tájékon nem lehetett látni .
A juhász a birkái mellől kokárdás fiatalembereket látott elhaladni az úton.
Úgy integettek, kiáltoztak ezek a fiatalemberek a botjára támaszkodó egykedvű juhász felé, mintha valami igen nagy újságot akarnának mondani.
Aztán továbbgurultak a kocsik, és a juhász rákiáltott elbámészkodott kutyájára .
Hosszú lábú diákok, jurátusok ölelgették meg a komoly pásztorembereket, pedig sohasem látták őket azelőtt.
Ismeretlen szavakat kiáltoztak szabadságról, egyenlőségről és testvériségről.
Aztán szélvészként továbbfutamodtak a vándorlók, mintha még sok ölelést kellene kiosztaniok az országban .
A keceli csárdában Rózsa Sándor nem múló gyanakvással hallgatta rejtekhelyéből a híreket.
Ez a rejtekhely a búbos kemencében volt, ahol a tüzelési idő elmúltával a haramja elrejtőzött, és egy félretolt tégla nyílásán át kihallgatta az utasok, vándorlók beszélgetését .
Egy nevet emlegettek, amely névnek a kimondásakor annak a vándorlónak is felragyogott a szeme, aki mezítláb járta a pusztai sarat, de mekegni kezdett tőle a vándorló szabólegény, táncot járt a csizmadia, haját borzolta a borbély .
Egy nevet hangoztattak, amely úgy harsant meg, mint a trombita a pusztákon, vagy mint a bujdosók siráma az erdőkön .
Kossuth .
Rózsa Sándor először hallotta ezt a nevet egy vak koldus szájából , aki azért fordult be kutyájával a barátságtalan csárdába, mert a szemével nem láthatta azt .
A vak koldus leült a kocsma küszöbére, elfogyasztotta a karaj kenyeret, amelyet Juliska vágott neki, és azt mondta, hogy csak egy percig szeretne újra látni, hogy Kossuth Lajost láthassa, akit Cegléden beszélni hallott .
" Ki az a Kossuth ?" - tűnődött magában a haramiavezér, és többé nem felejtette el a nevet .
De nem is felejthette el, mert az elhagyott csárda küszöbén ezentúl mindennap bedördült, bezúgott, betrombitált a Kossuth név.
Vitték a hírét, mint a Messiásnak; először a szegény, nincstelen emberek, akik akár sötét éjszaka is mernek kóborolni a pusztán, mert semmijük sincs .
A vásárosok a nagy ládák tetejéről gondtalan ugrottak le a rossz hírű csárda előtt; még a kövér asszonyok is fürgén ereszkedtek le a szekérről : senki se félt a betyároktól, amióta Kossuth neve visszhangzott az országban .
Ki merné felemelni a kezét arra, aki Kossuth hívének vallja magát akár az erdőn, akár a pusztán?
Ennek a névnek a hatalma eljutott a csőszkunyhókig.
Rejtély volt, mint a csillag, amely a nagy messziségből is elér sugaraival a földre.
Mikor aztán az a szó is elhangzott, hogy a veszélyben lévő nemzet védelmére Kossuth katonát kér az országtól, minden férfi rohanni kezdett a csillagsugár után .
A szegedi alsóvárosban lakott egy Kőmíves nevezetű fiskális, aki különböző gyanús cselekedetek miatt volt el volt tiltva az ügyvédi gyakorlat folytatásától.
Természetesen a tanyai nép ebben üldözést látott, és ügyes-bajos dolgaival sűrűn kereste fel a zugügyvédet .
Egy májusi éjszakán titokzatos látogató jelentkezett az egykori ügyvéd alsóvárosi házában.
Kőmíves úr szokva volt az éjszakai kliensekhez , orgazdákhoz, betyárokhoz, görbe úton járó külső emberekhez, mégis nyitva maradt a szeme-szája, amikor az ajtón benyomakodó subás alakban a "puszták királyát " , Rózsa Sándort felismerte.
Azt még a sok mindenhez megedzett ügyvéd sem hitte , hogy Rózsa Sándor a városban mer mutatkozni .
- No, Sándor bácsi, maga csak nem pereskedik?! - kiáltotta Kőmíves uram, amint törökös sláfrokjába, papucsába beleugrott.
A fején félrecsapta a bojtos házisapkát, és az elmaradhatatlan borostyán szopókájú csibukot a szájába illesztette.
( Szükséges volt mindez az előkészület ahhoz, hogy a külső világbeli szegény emberben respektust keltsen. )
- Gyerünk a kancelláriába! - rendelkezett az ügyvéd és a kalapját kezében tartó Rózsa Sándort tuszkolta volna azon szoba felé, amely a plafonig meg volt rakva ócska, dohos írásokkal, mint valami hivatal, hogy a jámbor pásztorember már a börtönőrt is a háta mögé képzelte .
- Hát rossz fát tettünk a tűzre, Sándor bácsi? - kezdte az ügyvéd elterpeszkedve az íróasztal mellett .
( Az ügyvéd legalább hatvan esztendő felé ballagott széles, nagy hasával, míg Rózsa Sándor akkor töltötte be a harmincötödik évét, de már széltében Sándor bácsinak szólították a legöregebb emberek is. )
Rózsa Sándor vállat vont a suba alatt .
- Nincs nékem semmi meggyónnivalóm, ne is várjon tőlem ilyent az ügyvéd úr .
- Nono, Sándor bácsi!
Jó az öreg a háznál.
Nem adtam én még senkinek rossz tanácsot - kezdte a szokásos vallatást Kőmíves úr .
Rózsa Sándor csendesen legyintett .
- Tudom én a magamét.
Más célból jöttem én ide.
Mondja meg a módját, ügyvéd úr, hogyan lehetnék én Kossuth katonája .
- Talán megunta, Sándor bácsi, azt a jó finom szabadságos életét ?
Hiszen nyomban vasra verik, ha kézhez kaphatják !
- Tudom én azt - felelte csendesen elgondolkozva a haramja.
- Éppen azért kérem ügyvéd úr tanácsát, hogyan volna az lehetséges, hogy énhozzám senki se nyúlhasson, ha beállok Kossuth katonájának.
Mert nem jövök ám üres kézzel, üres tarisznyával, egy szál gatyában, mint az újoncok.
Százötven felfegyverzett legénnyel állok én be a zászló alá !
- Tyű, kutya-kutyánszki! - kiáltott fel az öreg ügyvéd, mint akkoriban ez öregurak szokása volt.
- Százötven pusztafi nem gyerekjáték.
Ezért már megérdemelne kend valami nóbelebb elbánást az akasztófa kötelénél .
- Magam is ezen a véleményen vagyok - bólintott Rózsa Sándor.
- Azért gondolnám, hogy az a mindenható Kossuth elengedhetné a régi kontókat , amikor egyszerre ilyen nagy fizetséggel jövök .
- Kossuth csak elengedhetné, de hátra van még Szeged város tekintetes tanácsa - akadékoskodott Kőmíves úr, aki ügyvéd létére nem akarta mindjárt az egyenes utat megmutatni a pörös atyafinak .
- Hát Kossuth nem több, mint Szeged város tanácsa? - méltatlankodott a haramja .
- Az országban több, de tudja, Sándor bácsi, mi elsősorban szegediek vagyunk, aztán jön a többi.
Azért hát bűnbocsánatért a szegedi tanácshoz kell legelőször fordulni .
- El is vitte a fene a dolgot! - kiáltott fel Rózsa Sándor.
- Sok az irigyem ebben a városban .
- Ne okoskodjon, Sándor bácsi!
A törvény törvény.
Menjen haza nyugodtan.
Én még az éjszaka megírom a kérvényt a városi tanácshoz.
Reggelre Tóth Mihály főbíró uram kezében lesz az írás.
Aztán majd meghalljuk a szenátor uraimék véleményét.
Más világ van itt, mióta egyszerre három városi szenátor csapott fel honvédnek.
A Schmidt és a Rónai Ferdinánd már fel is vették az atillát Szeged története
. Nem mutatnak ajtót a mai világban annak, aki százötvened-magával jelentkezik, még ha Rózsa Sándornak hívják az illetőt .
- Sok itt az irigyem - dörmögte a haramia, és elégedetlenül távozott, mielőtt a hajnalcsillag feljött volna a szegedi tornyok felett .
Visszament a pusztákra azon az úton, amelyet csak ő ismert.
Halandó ember nem találkozott vele ezen az éjszakán .
Kőmíves uram valóban megírta Rózsa Sándor kérvényét .
Benne volt ebben a kérvényben, hogy a haramja éppen olyan magyarnak érzi magát a nemzeti veszély perceiben, mint bárki az országban ; pardont kér eddigi cselekedeteiért, majd a harctéren megmutatja, hogy rászolgált a kegyelemre .
Nagy feltűnést keltett Szegeden még ezekben az izgalmas napokban is a "város fiának" váratlan jelentkezése.
A Prófétában és a többi kocsmában nem is beszéltek egyébről, mint Rózsa Sándor megtéréséről .
Jön százötvened-magával, és visszavágja elveszett becsületét .
Végül még dicsőséget hoz a városra ez a hírhedt szülötte .
Igen ám, az emberek könnyen megbocsátották régi bűnüket egymásnak ezekben a kritikus időkben, különösen a polgárok, akiknek volt féltenivalójuk , hajlottak könnyen a bocsánatra, ha csak eggyel is szaporodott a honvédek száma , aki az ő vagyonukat, házukat fogja megvédelmezni - de nem így a városi nemzetőrség, amely magának tartotta fenn a jusst, hogy a hazát megmentse .
Gombás Gyárfás, a szegedi nemzetőrség kapitánya, aki különben jámbor postamester volt a nagy idők előtt, felkötötte nagy, széles kardját, a fejébe nyomta tollforgós süvegét, és bejárta a legényeit: a gacsos lábú pékeket, a nyurga kéményseprőket, az elnehezedett húsvágókat, a piaci halárusokat, a görnyedt hátú papucskészítőket és mindazokat, akik azért léptek be a nemzetőrségbe, mert nem akartak honvédnek menni a harcmezőre .
- Emberek, hová lesz a mi dolgunk, ha ez a haramja beteszi a lábát a városba?
Rózsa Sándort csak függve látjuk szívesen Szegeden .
Felkerekedtek a pékek, a kéményseprők, a halászok, és a város minden részéből előrohantak fantasztikus egyenruháikban.
A "katonásdit" mindig szerették az iparoscéhek, ha utána jó vacsora és dunyhás ágy várta otthon a hadfit .
A nemzetőrség zárt csapatban vonult a városháza elé .
- Fel kell akasztani Rózsa Sándort! - kiáltozták a kenyérsütők .
Kőmíves uram, aki közéjük keveredett csillapítás okából, védence miatt kemény ütlegeket kapott egy kéményseprőtől, aki szent Flóriánnak öltözve jelent meg a tüntetésen.
A híres papucskészítők hazáig üldözték a kövér ügyvédet.
Azóta se láttak olyan futamodást az alsóvárosban.
A rácok már javában gyilkoltak a déli részeken .
Gombás nemzetőrei megfordították a hangulatot Rózsa Sándor ellen ; estére az egyik szegedi újság már ezzel a címmel írt vezércikket : " Ab - del - Kader, az ezeregyéjszakai rabló. "
Hát nem volt igaza a haramjának?
Sok az irigye Szegeden .
Lakott Szegeden a felsővárosban egy Hirs nevű zsidó, akivel a betyároknak sok mindenféle dolguk volt .
Hirs sánta ember volt.
Úgy lépett, mintha mindig nekiugrani akarna valakinek.
Bolond zsidó volt, a kocsmában ült naphosszat, és az ő hangját lehetett hallani, amikor a pohár tört, vagy nevezetesebb vitatkozás kerekedett .
Rettenetesen sokat ivott, mégpedig mindig a legnehezebb borokból.
Somlait , tokajit, magyarádit jóformán az ő kedvéért tartottak a szegedi kocsmárosok, a könnyű homoki bort kedvelő publikum mellett .
- Egy lábán is ennyit elbír a Hirs!
Mennyit inna, hogyha két lába volna? - mondogatták a szegediek .
Hirs csak akkor ment már a kocsmából, ha valami üzleti dolga volt .
Ilyenkor percek alatt kijózanodott, mintha sohasem ivott volna.
Megmártotta a fejét egy vödör vízben.
Télen a befagyott Tisza lékében, és attól olyan jól járt az esze, mint valami zsebóra .
A Hirs ott ivott a Prófétában most is, mint rendesen, amikor hírül hozták, hogy a szegedi tanács elutasító véleménnyel küldte tovább Pestre Rózsa Sándor kérvényét az úgynevezett Honvédelmi Bizottmányhoz .
A Hirs még veresebb lett, mint szokott.
A haja lángolni kezdett , az arca, az a csúnya, ragyás arca nekihevült, mintha nagyon sokat ivott volna .
- Mert mint szamarak a tekintetes tanácsnok urak ott a városházán ! - ordított a Hirs.
- Nem Rózsa Sándornak kellett volna kegyelmet adni, hanem annak a százötven legénynek és lónak, akit Rózsa Sándor magával hoz.
Ló kell most Kossuthnak, nem tanácsi vélemény !
Hát ez a "zsidó gondolkozás" tetszett némely gazdának ott a Prófétában, mert mindenesetre kényelmesebb gondolat lett volna az esti lefekvéskor, hogy Rózsa Sándor a legényivel odakünn valahol a déli részeken a veres hasú rácok ellen harcol, mint az, hogy itthon ül a szegedi tanyákon .
Többen bólintgattak a sánta Hirsnek, aki erre még nagyobb tűzbe jött .
- Mondják meg Rózsa Sándornak, hogy Hirs megapellálja a szegedi tanácsot.
Kezébe veszi Rózsa Sándor dolgát.
És amire egyszer Hirs ráteszi a fejét, annak sikerülni kell !
Így kiáltozott a "bolond zsidó ", és hideg vizes vödörbe dugta a fejét .
Másnap többen látták Hirset elutazni Pest felé .
Volt ott Hirsnek egy régi üzletbarátja, bizonyos Brachfeld, aki Kossuth megbízásából a honvédség lószállítója volt.
Ennek a híres Brachfeldnek összeköttetése volt az egész országgal.
Hirssel is.
Temérdek ló kellett az új huszárságnak.
Brachfeld előteremtette a lovakat.
Kossuth kevés emberrel volt úgy megelégedve, mint a hadsereg lószállítójával .
Hirs közbenjárására ez a bizonyos Brachfeld említette Kossuth előtt a Rózsa Sándor ügyét .
Mire Hirs Szegedre visszajött - mert a pesti borokat is végig kellett kóstolni -, a Közlönyben már megjelent a Rózsa Sándor kegyelmező levele .
Megjelent a hivatalos Közlönyben a bűnbocsánatot hirdető levél Kossuth aláírásával, de hát Rózsa Sándor nem olvas se Közlönyt, se egyéb újságot.
Valakinek el kellett juttatnia a haramjavezérhez .
Kit választott ilyen kényes feladat megoldására Kossuth ?
Másvalaki tán egy mindentudó öreg csendbiztost vagy legalábbis egy kiszolgált vén betyárt keresett volna fel a megbízatással.
Ilyen emberek ismerhetik Rózsa Sándor búvóhelyeit, ahol az amnesztiás levelet a kezébe lehet nyomni .
Kossuth egy poétát választott a feladatra.
Mégpedig a szőke hajú , ábrándos szemű Jókai Mórt, aki a márciusi napokban oly derekasan viselkedett a szabadság kikiáltásánál.
Akinek volt bátorsága az Alföld úttalan útjain a haramjavezérhez is elhatolni .
A fuvaros egy pusztai csárda udvarára fordult be.
Odabentről vidám cimbalomszó hallatszott.
Három-négy szűrös, bojnyikképű, szalmás hajú legény ülte körül az x-lábú asztalt: szegénylegények a Rózsa Sándor bandájából , akiknek cimborájuk volt a fuvaros, aki Jókait a csárdába hozta .
A rongyos szűrök alatt megkoppantak a fejszék, fokosok .
- Én Kossuth Lajos küldötte vagyok, és kegyelmet hozok Rózsa Sándornak és társainak! - kiáltotta Jókai, mielőtt a betyárok valamire elhatározták volna magukat .
A szalmáshajúak nem értették meg mindjárt Jókai szavait.
Kegyelem ?
Rózsa Sándornak és társainak?
Hiszen ha jól vesszük, minden alföldi betyár Rózsa Sándor társa volt .
Az útiköpenyeges ifjú, kokárdás, strucctollas Kossuth-kalapjában , ragyogó kék szemével most a csárda közepére lépett, és csinos szónoklatot vágott ki a hazáról, szabadságról, amint az utóbbi hónapokban nagyszerű népszónokká fejlődött az egyébként félénk Jókai.
A gyepes homlokok lassan nyiladoztak a költő szavaira.
A szemek eleinte fürkészve, gyanakodva figyelmeztek.
De aztán mindinkább kiegyenesedtek a görbe derekak.
Nagy dologról volt szó.
Bűnbocsánatot kapnak a régi tettekért, ha elmennek a hazáért harcolni .
Hogyne mennének!
Indulnak még ebben az órában !
- Hol van az az írás, amit Rózsa Sándorhoz kell vinni?! - ugrott fel az egyik betyár .
- Itt van a zsebemben, de nem bízhatom én azt akárkire .
- Itt a kezem, hogy hajnalban Rózsa Sándornál lesz a levél !
Jókai elfogadta a kinyújtott kezet.
Ki tudja, mennyi szenny és vér tapadt ahhoz a kézhez, de most a haza dolgáról van szó .
- Hogy hívják polgártársat ?
- Engem Lukácsnak hívnak, és Sándor bandájához tartok .
Jókai átadta Kossuth Lajos levelét a zsiványnak .
A betyárok aztán nem is sokat késlekedtek, még abban a fertályórában útnak indultak azokon az alföldi bujósdi utakon, melyeket csak ők ismertek .
Jókai Mór tintát és papirost hozatott a csárdással.
Volt a háznál , mert zsidó volt a bormérő .
A csárdaasztalon a következő levelet írta :
országos biztos úr !
Rózsa Sándor amnesztiáját kézbesítettem .
Eljárásom kissé divergált a vett utasítástól, de a körülmények, úgy hiszem, igazolandják .
A kérdéses hadnagy (Rózsa) jelen nem létében a bocsánathirdető levelet Lukácsy Károly első őrmesternek adtam át, mint ki ez ügyben maga legtöbbet fáradozott, azon utasítással, hogy rögtön keresse fel Rózsa Sándort, és a kérdéses feltételeket tudtára adva, rögtön indítsa meg már 280-ra szaporodott csapatjával rendeltetési helyére .
Alázatos szolgája Jókai Mór
Könnyű volt kiadni a parancsot, hogy Rózsa Sándor elinduljon rendeltetési helyére, de Rózsa Sándor akkor még nem szokta meg, hogy vele parancsolgassanak .
Bár a hiúság, dicsekvés nem volt természete a meggondolt és rejtőzködést kedvelő betyárvezérnek, most mégis meg akarta mutatni a szegedi irigyeinek a diadalát .
Október 17-én hirdette ki a szegedi dobos a piacon Rózsa Sándor kegyelmi levelét, október 18-án, egy vasárnapi napon tartotta meg bevonulását Rózsa Sándor Szegedre .
Csípős, őszies időjárás volt, de az utcák mindenütt telve voltak néppel, az ablakok nyitva, a tanyákról bejöttek az emberek, hogy megnézzék a világcsodát: Rózsa Sándor vas nélkül megy végig Szeged utcáin .
Ott voltak a májusi nemzetőrök, akik bitófára kívánták Rózsa Sándort, de bezzeg csendesebbek voltak, azon igyekeztek, hogy senki se vegye őket észre.
Rossz hírek érkeztek a Délvidékről.
A rácok mindenütt fosztogatnak , gyújtogatnak, rabolnak, és minden épkézláb embernek a harctérre kellett volna sietni .
A gacsos pékek szépen behúzták a nyakukat, a halárusok a sarokkőre se mertek felállni, a papucskészítők pedig úgy hallgattak, mintha soha egy szót sem szóltak volna.
De ott állt az első sorban egy napsugárképű, nyílott virág szemű, kontyba kötött hajú pusztai leányka is: Veszelka Juliska.
Kis kosár volt a karján, mintha a betyárok után indulna ...
Már feltűnik az őszi napban a lovascsapat, amint a piactér felé közeleg .
Elöl híres vasderes paripáján Rózsa Sándor .
Jellemző a vezérre a ruházata, mert a maga fantáziája szerint állította össze a tábori egyenruhát .
Állott ez égkék színű, bő, pandúros nadrágból, amelyet tenyérnyi szélesen szegélyezett a tábornoki lampasz, amely Rózsa Sándornál világossárga volt.
Lobogós fehér ingét tűzpiros mellény szorította le; a mellény bőven kihányva színarannyal, juhászos ezüstgombokkal.
Aranyrojtos nyakravalója , fokosa, karikása, pisztolya: minden a javából.
A kalapja mellett nagy fehér strucctoll, mint a tábornokokén, amit aztán a harctéren levetetnek vele a süveg mellől .
Daliás jelenség volt a rövid nyakú Rózsa Sándor a nyeregben .
Hiába, lóháton kevés ember tudott úgy ülni, mint ez a hírhedt pusztafi !
A legényei - százötvenen - négyes sorokban mögötte, éppen nem váltak szégyenére Szegednek.
Fekete gatyás, fekete inges, kitisztálkodott , megberetválkozott hadfiak: csikósok, de mindegyiknek pisztoly a dereka övében , némelyiknek karabély a vállán.
A lovaik pedig azokból a remek ménesekből valók , amelyek abban az időben még nagy számmal legeltek az Alföldön .
Gyönyörű felvonulás volt ez: betyáros, de fegyelmezett ; színpadias, de szívet dobogtató.
A legények kalapja mellett reszketett az árvalányhaj.
Egyik legény se volt rongyos vagy züllött külsejű.
Ragyogott mindegyik, mintha skatulyából húzták volna ki.
S honnan tudta Rózsa Sándor seregét így felszerelni?
Senki se kérdezte tőle, ő maga nem mondta senkinek.
Olyanok voltak az idők, hogy senkinek se jutott eszébe tudakozódni arról, hogy mi történt tegnap.
Mindenki azt kérdezte , hogy mit hoz a holnap .
Tóth Mihály, a szegedi főbíró a városháza erkélyéről nézte a betyárok erőteljes felvonulását.
Körülötte volt egy-két szenátor .
- Ha most ezeknek a betyároknak eszükbe jutna kirabolni Szegedet ? - dörmögte az egyik tanácsnok .
- Azt nem fogják tenni! - felelt összevont szemöldöke alól a bíró .
Igaza is volt.
A betyárok végigtáncoltatták lovaikat a szegedi utcákon.
A nép megbámulta őket.
Mikor delet kezdtek harangozni, Rózsa Sándor sarkantyúba kapta a lovát, és kinyargalt csapatával a városból .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE