ELTE regénykorpusz

Oly mélyen el volt merülve gondolataiba, hogy a minisztérium kapujában barátságosan intett láthatatlan útitársának:

- Szervusz.

Elmosolyodott.

- Várjál meg, míg kijövök.

Ezzel bement a kapu alá.

A portás ímmel-ámmal a sapkája felé emelte a kezét, s ő barátságosan rámosolygott:

- Jó reggelt, Miákits bácsi.

Azzal igen gyorsan elment, szinte menekült, mert tudta, hogyha megvárja a visszaköszönést, akkor szivart fog adni neki, s sajnálta tőle, de viszont mintegy maga előtt takarva ezt a szennyes önzést, mintha idegent akarna megtéveszteni, így szólt az első lépcsőfokon:

- Ejnye, egy szivart kellett volna neki adni.

A zsebéhez nyúlt, sorra tapogatta minden zsebét, s egyúttal félszemmel visszalesett , hogy a portás látja-e ezt a kaparászást, mert ha látja, akkor azt fogja hinni, hogy csak véletlenül nincs nála...

A lépcsőn utolérte Ossi, osztálybeli kollégája, hosszú hajú román fiú, s nagy léptekkel rárohant, hosszú karjaival elérte, s a vállát megfogta:

- Kinek köszönt maga a kapuban, Boldvay úr?

Isti elvörösödött.

Először csak egy kicsit, s nevetett, de a pirulása egyre fokozódott, s egész bíborvörös lett lassan.

Nevetett.

- Én?

Köszöntem?

- Szervusz, várjál meg... azt mondta.

Isti most már szinte fekete-vörös lett, hallatlanul szégyellte magát, oly hangosan beszélt, hogy meghallották?...

Tátott szájjal soká bámult Ossira, ez gondolatolvasó ?

Félt tőle, mert ez gonosz ember: román, sovány s májfoltos, az ajka egész kék, s fekete szeme s olajbarna bőre van, a haját is úgy viseli, mint a hipnotizőr.

- Mit köszöntem - mondta mérgesen -, kinek köszöntem volna, egyedül jöttem.

A román fiú nevetett, s fölényesen megveregette a vállát:

- Magának fantáziája van, Boldvay úr!

Egymás mellett mentek fel a harmadik emeletre, s a számvevőségi üvegfolyosón átmentek a bal frontra, a saját osztályuk felé.

- Na - mondta Ossi -, ezt az épületet se fogják egyhamar lebontani.

- Miért?

- Nem szavazta meg a költségvetést az országgyűlés.

Boldvay Isti eltűnődött, ő soha nem érezte kontaktusban a hivatalt az országgyűléssel...

Nem is gondolt eddig arra, hogy az országgyűlésnek valami köze volna a minisztérium sorsához...

Egyáltalán nem volt hozzászokva, hogy a dolgok mozgató erőit messzebb keresse, csak éppen magukban a dolgokban...

Most megnézte a nagy sárga épületet, amely rideg volt, s szomorú, csak ez az egy üvegezett folyosó adott neki valami különös jelleget, ami a pesti bérházakból hiányzik...

S persze lent az első emelet udvari frontja, amely szintén tágasra épített üvegezett tornác: a miniszteri helyiségek ott vannak.

Bementek a sötét előszobába, ott állott Kecskeméti, a daliás irodaszolga, magas volt , s egyenes, és oly úrias megjelenésű, hogy szinte sértő volt, államtitkár lehetett volna evvel a fejjel.

Kissé meghajolt az urak előtt, s jó reggelt mondott.

Nem fogadták a köszönését, ez úri volt, csak a szemével biccentett Ossi, s mikor már az ajtó kilincsét fogta, hogy a szobájukba belépjenek, akkor szólt vissza:

- Már nem köhög, Kecskeméti, kérem?

A szolga meg volt lepve, vállat vont, s mire a választ kigondolta volna, akkorra az urak már bent voltak a szobában, ahol a kályhában ropogott a tűz, de még hideg volt , s az urak télikabátban állottak körül.

A kabát Hofbauernek is a vállán volt, csak úgy vállra vetve, s Mortara úrnak is, de szegény vértelen, tüdősorvadásos Vér napidíjas begombolkozva didergett a kályha mellett, s hosszú, sápadt ujjaival dideregve ölelgette a barna csempéket.

- Undok egy idő - mondta Ossi -, jó reggelt kívánok, uraim, jó reggelt, jó reggelt.

Mindenkivel kezet fogott, valami különös nagyuras diplomatamozdulattal, s más kezével mindjárt hátrasimította hosszú, fényes, olajosan fényes, nyakáig érő haját - képzeljék, képzeljék az urak, Boldvay úr mikor a minisztérium kapujába ért...

- De kérem, ne vicceljen velem - kiáltott fel Isti pulykamérgesen -, kikérem magamnak.

- Semmi, semmi - nevetett Ossi -, egy szót se szóltam - evvel fontoskodva az asztalhoz ment.

Az urak, akik éhesen lestek a szokott reggeli heccelődésekre, mi az, mi az? a feleségétől búcsúzott?

- Ja, fiatal házas.

- Nono.

- Az szép, mikor még a fiatal számtisztet a felesége bekíséri a hivatalba...

Istenem , mikor én is fiatal számtiszt voltam...

Oly egyszerre s gyorsan beszéltek, nem is lehetett tudni, ki mit mond.

Belépett, szintén vállra vetett télikabátban Pongrácz számvizsgáló, furcsa , szolgabírós kerek fejét előredugva erélyesen nézett rájuk, mit nevetnek:

- No, no, mi az - mondta csendesen, s cigarettet kezdett mindjárt sodorni.

- Ez egy boldog ember - kiáltott mindnyájukon túlharsogva a vastag Hofbauer, s mindjárt nagyot is röhögött, csak úgy rengett a hasa - a felesége bekíséri a minisztériumba, hogy útközben baleset ne történjen.

- No de hát egy szó se igaz belőle - mondta Isti, aki azért inkább szerette ezt, mint hogy az igazság kisüljön.

- Barátom, kegyed egész irigylésre méltó ember - szólt bele most a süket Mortara, aki már az íróasztalán elrendezte az aktáit, mint patikus, abszolút rendes ember volt, s a süketsége miatt mindenki tisztelte, különben is ő volt a legidősebb számvizsgáló az osztályban - mikor én fiatal házas voltam, engem is bekísért a feleségem, de miért?...

Csak jó későn jöttem rá, mikor már öreg házas lettem... azért kérem, hogy biztos legyen benne, hogy tényleg bent vagyok a patikában (akkor még patikában dolgoztam), s ő elmehessen engemet felszarvazni...

Hirtelen hangos nevetés tört ki.

Mortara úrnak szenvedélye volt, hogy saját magát szakadatlanul mint megcsalt férjet játssza ki.

Senki sem ismerte a feleségét , voltak, akik azt mondták, hogy egy nyiszlett, sovány kis teremtés.

- Ez bizony így van - kiáltotta Hofbauer, s rekedten röhögött, mint egy sváb kocsmáros a budai hegyekben -, ezért nem házasodok én meg.

- Nem is érdemes, míg másnak van felesége - szólt Ossi -, hahaha, nem is érdemes, míg másnak van, kérem felesége!

Általános volt a nevetés és a lárma, de Isti sötéten nézett, s hogy most Ossi véletlenül ránézett, kedve lett volna pofon vágni őt, de úgy, hogy lerepüljön a feje .

Undok ez a sovány, nyúzott pofa, tele kék bibircsókkal az arca s a bőre sárga májfoltokkal.

Buta oláh, hogy kerül ez ide a minisztériumba.

Ez Magyarország.

Mortara fölemelte az ujját, s valamit akart mondani, már lassan kezdtek elcsendesedni, mikor nyílt az ajtó, s bejött Bierniczky számvizsgáló, az egész osztály eleven lelke, aki mindjárt le tudja foglalni a közfigyelmet.

Fázósan jött be, mintegy bújva be:

- Á, á, milyen jó itt, azt az ebugattát, itt aztán jó...

Kenyeret kellene pirítani!

Nagyszerű nevetés lett, különösen a díjtalan számgyakornok-jelölt, a hosszú, sovány , tüdővészes Vér úr nevetett, nagy szájából az ínye mind kilátszott, s látszott, hogy a fogai hogy romlanak, szinte kihullanak már vérevesztett foghúsából.

- Az jó vaóna - mondta jó parasztosan.

- No nem ?...

Ahh, annál valami finomabb nincs, mint a pirítós kenyér fokhagymával.

- Zsírozva!

- Zsíros pirítós fokhagymával.

- Egy csésze forró teával.

- Egy itóka pálinkával.

- Fagyos szalonna, uraim, fagyos kolozsvári szalonna.

- Sonkacsont, sonkacsont!

- Ne kínozzanak az urak.

A legnagyobb kín ilyeneket emlegetni.

A zsivaj olyan volt, mint a kocsmában.

Mortara számvizsgáló azonban nem vett részt ebben a lármában, sodorta a cigarettáját, mert egy cigarettet fél délelőtt képes volt elsodorgatni, míg rágyújtott, s várta, hogy egy kicsit megcsillapodjon a hangulat , akkor fölemelte az ujját, s azt mondta:

- Hogy a témánál maradjunk, uraim... nekem három gyermekem van... én mind a háromról tudom, ki az apja...

Bruhhaházó hangon kacagás tört ki: az öreg Mortara úgy látszik az éjszaka összeveszett a feleségével.

- Hát maga, kérem, maga nincs olyankor jelen? - kiáltotta a fülébe Bierniczky.

- No ja, mikor a bábát fizetni kell, akkor jelen vagyok.

Újabb harsogó kacagás a Mortara rovására, aki ezt hallatlan flegmával s csendes , süket mosollyal tűri.

- Á, lári-fári - kiáltott Bierniczky -, láttam én már olyan asszonyt is, aki nem csalta meg az urát.

Mortara csendesen hozzá fordult:

- Látott... de nem tapasztalt... mert akit maga tapasztalt: az már eo ipso hűtelen volt...

Nevettek, mert Bierniczky nagy kujon volt s agglegény.

- Az biztos, hogy akit én megtapasztaltam, asszonyt, hát ott a férjnek aztán nehéz volt a dolga...

Oly elektrikus volt a hangulat, hogy minden szón folyton nevettek.

Isti hol halványan, hol pirosan nevetgélt, jól tudta, hogy ez mind az ő rovására ment, ha nem is mondták szemébe.

Hirtelen egyet füttyentett, kicsit s halkan, csupán a szája mozgásával azt mondta:

- Eredj haza... vigyázz a feleségemre...

Amint félig lehunyt szemét felnyitotta, rémülten látta, hogy Ossi ott ül pont szemben vele, az asztala tetején, s szúró fekete szemét elhűlve mereszti rá.

Érezte, hogy el van veszve, ez most is kiolvasta a gondolatát...

Ossi csakugyan leszállt az asztalról két nagy lépéssel, mint a gólya, közéjük lépett , s felemelte a kezét.

Istiben felgyűlt a düh, s azt mondta magában, ha most ez a büdös ki fogja publikálni : úgy gyomorszájon vágja, hogy összeesik.

Ossi mintha megérezte volna, hosszú karját fölemelve abbahagyta az el se kezdett szót, s hirtelen az ablakra nézve azt mondta:

- Jön az öreg.

Mindenki néma lett egy pillanat alatt, s valóban az ablak előtt lehajtott fejjel , perzsaprémes bundájában, kemény, nedves fekete kalapjában, szürkésbarna szakállát mellére szorítva, siető, fürge lépésekkel ment el a folyosón Schlick úr, az osztályfőnök, a tanácsos.

A szobabeliek egy pillanat alatt az asztalaikhoz oszlottak, és aktákat kezdtek előszedni.

Az idegenek, Pongrácz és Bierniczky meg Hofbauer szintén az oszlás hímes mezejére léptek:

- No de gyerünk - szólt Bierniczky -, gyerünk haza, mint a hű asszony, mikor fél az urától, hazamegy...

Hofbauer már el is gurult, senki se szólt, Bierniczky és Pongrácz is elmentek, a másik percben már templomi csönd volt, mindenki aktába temetkezett, mert az öreg rendszerint bekukkant valami ürügy alatt a szobába.

Néhány másodpercnyi nesztelen csönd után felvisított a csengő.

Erre mindenki összerezzent s várt, csak a napidíjas Vér ugrott fel, mert ha egyet csenget az osztálytanácsos úr, az neki szól.

De a csengő újra zörgött.

Arra felpattant Ossi, s hajába túrta a kezét.

Az asztala legjobban tele volt restanciával, legalább száz elintézetlen aktája volt, s így a legizgatottabb ő volt , ha be kellett menni a főnökhöz.

De a csengő még egyet sikított, mire összevonaglott Isti, ez ő, a harmadik asztal.

De nem állott fel, mert remélte, hogy negyedik csengetés is lesz, s akkor Mortara fog futni.

De a csengő bizony nem szólt többet.

Mortara visszafordult, s azt mondta:

- Három?

Isti felállott, s egész zavarban volt:

- Igen.

Azzal elment, de hallotta, mikor Mortara még azt mondta a háta mögött:

- Határozottan pimaszság, hogy ilyen lassan csönget, direkt ijesztősdit játszik , mumust.

Bement a másik szobába, ahol szintén négyen ültek mély csöndben, ezek pláne jól kifogták, mert az ő szobájukból nyílik a főnök ajtaja.

- Mi az, ilyen korán reggel? - szólt Gurszky Jenő számtiszt, s vékony száját mosollyal fintorította el.

Isti nem felelt, az ajtóhoz sietett, Binder számvizsgáló hosszú papírszipkában lógó vastag szivart szívott, fessen, fiatalon s kedélyesen rendezte az aktáit.

Csoda, hogy már bent van, nem szokott, csak tizenegykor bejönni.

Mindig kijáráson van a klinikákon.

A tanácsos morózusan ült az asztalnál, a szakálla szabályosan megfésülve, valami reggeli pomádétól volt illatos a szoba.

Az asztalnál a ceruzák katonai rendben voltak, nagyszerűen hegyezve, párhuzamosan s azonfelül hosszúság szerint is rendezve , úgyhogy trapéz alakot mutattak együtt.

Isti látta, hogy a bojki uradalom számadása van előtte, amit ő tegnap adott be felülbírálásra.

- Mondja, kérem szépen, micsoda vakarintásokkal dolgozik maga.

A tanácsos szörnyűlködve nézte a lapokat, s undorral forgatta.

Látszott, hogy még bele se nézett az adatokba, csak a külalakot látta.

Ez pipa ?...

Kérem, ez pipa ?...

Méltósággal s fontoskodva emelte fel a két kezét.

- Így kell kipipálni valamit, kérem?...

Szörnyűség, hogy az urak...

Teljesen leromlott a minisztérium...

Persze, jó hazafiak...

Hogyan ?...

Én azt mondom, kérem , hogy: az az abszolutizmus, amit az urak annyit szidnak, az teremtett ebben az országban egy kis civilizációt...

Azok tudtak pipálni, kérem... azoknak a kezéből, ha kiment valami, azt kérem meg lehetett nézni...

Ott úgy volt meghúzva a vonal, hogy ezek a mai rongy vonalozó intézetek szégyenletesen elmaradnak mögötte...

Vagy beamterek vagyunk, vagy nem beamterek vagyunk... de beamterek vagyunk... csak rosszak!...

Ez beamter munka, kérem?...

Köszönöm...

Isti szívesen mondott volna valamit, egy kis parázs ellentmondást, hazafias felbuzdulásból, de jobbnak látta hallgatni, másrészt, borzongott a háta: Ossi most azóta elbeszélte az uraknak, hogy ő a kapuban elbúcsúzott, s az imént parancsot adott láthatatlan kísérőjének.

Lúdbőrös lett a háta, s nem bánta, akárhogy leszidja is a tanácsos úr, csak futhasson vissza.

Rohant, s már nyitotta is az ajtót saját szobájukon.

S tényleg úgy vette észre, hogy Ossi abban a pillanatban fordult vissza az asztalához: bizonyosan elmondta a megfigyelését...

Sötéten ült le az asztalához...

- Mi az?...

Rosszkedvű ?... - érintette meg a vállát Mortara, s jelentőségesen ránézett, a tanácsosra célozva.

- A pipák.

- Ja?... a lovaglóparipa...

Mindenki odafigyelt, de több szó nem volt, a kályha elkezdett érezhetően melegíteni , s mindnyájan belemerültek a vörös tintával való alápipálásokba, vagyis abba a jeles műveletbe, hogy minden egyes számadásban, amit a minisztérium alá rendelt közegek szabályszerűen elkészítve, kiállítva s nyugtákkal s mellékletekkel, melyek a számszerűséget igazolják, felszerelve, beküldtek, ők most tételenként kiszorozzák , összeadják, s bevonják a végeredményeket, s a helyesnek talált számokat egy pipa alakú jellel alávonják.

A papírok halk sustorgása hallatszott, néha Ossi ásított egyet, egész állati módon , hogy az állkapcsa is kattogott hozzá, néha Vér napidíjas köhécselt, szárazon, kicsit fulladtan, de azért jobbadán csak a tollak sercegése uralkodott.

A kályha melege egyre erősebb lett, Kecskeméti be-bejött, s megigazította a tüzet.

- Ne fűtsön olyan őrülten - kiáltott fel végre Isti, mikor már harmadszor is bejött megrakni a kályhát -, meg kell itt bolondulni ebben a hőségben.

Ez a kifakadás feloldotta a hangulatot, mindenki letette a tollat.

- Miért?

Van az államnak elég fája - mondta Ossi, s a tollat a füle mellé szúrta.

Vér napidíjas nagyot nevetett, s fejét csóválta, hogy ilyen szempontok is lehetnek .

Kispap volt azelőtt Rozsnyón, s altruista életfelfogásából mindig zökkenővel haladt kifelé.

- Nohát - lármázott Isti tovább, minthogy ő tette be a garast, kötelessége volt fel is használni annak a teljes közügyi értékét (ti. hogy a munka abbamaradjon egy percre) - csak jön, megy, s megrakja a kályhát, jön, megy, s újra megrakja a kályhát : nem vagyunk még a pokolban, hogy így alánk fűtsön...

Süket Mortara is fölemelte a fejét, gondosan fésült fejét, olasz neve dacára tipikus germán volt, szőke, hosszú fejű, pedáns, higgadt.

Született patikus.

- Nagyon meleg szoba nem egészséges - mondta.

- Ez igaz - pattant fel Ossi, aki a legkisebb ürügyet is megragadta, hogy a munkát abbahagyhassa, a szoba közepére sietett, s kezdett egészségtani előadást tartani , mert mindenhez értett a világon, s csak úgy röpködtek a szájából a Celsiusok s Réaumurok...

A szolga ottmaradt a kályha mellett, s ábrándos szemmel kinézett az ablakon, a ködös tél eleji égre, amely itt a harmadik emeleten valamelyest látszott.

- Mondja, Kecskeméti, kérem - szólt hozzá Ossi -, csak azt nem értem, hogy hogy lehet az, hogy maga a párizsi világkiállításról nemi betegséget hozott haza.

Kecskeméti, aki tegnap ilyenkor mesélte el a párizsi emlékeit (mint az államtitkár huszárja volt odakinn), félrehajtotta fejét, haja a homloka fölött ketté volt választva, s kissé már ritkult, nagyon intelligens volt vele, s kissé mellbeteg köhécseléssel azt mondta:

- Kérem, ellenőr úr, mi kell ahhoz, hogy az ember betegséget kapjon?

Egy kis baleset.

- Na jó, de maga nem tud franciául egy szót se.

Kecskeméti hallgatott.

- Nem a francia nyelvtül kaptam én azt, kérem - mondta csöndesen.

Mindenki nevetett, fojtva, hogy át ne hallatsszék a más szobákba.

- Igen, igen, azt gondolom!... de hogy ismerkedett meg a francia nőkkel, ha nem tudott velük beszélni?

- Hát én nem tudom, kérem, én csak lementem a méltóságos úrtul, s elkezdtem ölelni üket.

Ledugták a fejüket az aktákba, az orrukkal túrták a papírt, hogy a kacagást markukba fojtsák.

Kecskeméti mosolyogva kiballagott, s ők ki-ki a helyére ült, de még sokáig rázta őket a nevetés.

Vér napidíjas, napidíjaival nem törődve, egyszer csak hátravetette magát a rossz faszéken, két hosszú karját a levegőbe vetette, s azt kiáltotta:

- A romlatlan nép gyermeke! - s hangtalanul tátott szájjal nevetett.

Csengetés hallatszott.

S torkán akadt a hangtalan nevetés.

Egy csengés: neki szól.

Sápadt arca még sápadtabb lett, s veres folt gyúlt ki az arcélén, úgy ügetett be a tanácsoshoz.

Ez az incidens jó figyelmeztető volt, újra belemerültek a munkába.

Később Ossit hívta a tanácsos csengője, akkor Isti megfordította a székét, s ugyanabban a rekeszben vele együtt dolgozó Mortarához fordult:

- No - kérdezte a süket.

- Nézze, kérem alássan, kedves Mortara úr - mondta habozva Mortarának, akit senki se tegezett, mert félszeg volt köztük a helyzet, protekcióval jutott be mint patikus, s nem volt igazi számkukac, a klinikák receptbeadványait revideálta, s folyton önálló drogériáról ábrándozott, különben is igen kevesen tegezték egymást ebben az osztályban, nemzetiségileg oly idegenek voltak egymáshoz.

- Mondja, kérem, Mortara úr...

Igaz, amit az elébb mondott... a feleségéről kérem...

Mortara az ablak felé fordította arcát, s kinézett az ónos színű égre, a tollat ő is füle mellé dugta, mint Ossi szokta, s lassan, elgondolkodva mondta:

- Ha én azt tudnám...

Ha én abban biztos volnék, akkor én nem ülnék itt...

Csönd volt a faszagú forró szobában, perzselt faszag fullasztotta őket.

- Hát hol?

Mortara úr?

- Hol?...

Hát, kérem, Illaván... de legalábbis Vácon...

Isti maga elé nézett komoran.

Busa szemöldökét összehúzta, s az arca, piros, rózsásan piros, egészséges arca, amely úgy nem illett ide, ebbe a szomorú szobába, ilyen arccal kinn kellene vágtatnia, ló hátán, az ilyen kétséges lelkiállapotban a pusztán , az arca petyhüdtebb lett s konok.

- Mondja, kérem, Mortara úr, miről lehet megismerni, hogyha egy asszony megcsalja az urát?

A patikus felbiggyesztette az ajkát, s tovább nézte az egyszínű ónos eget.

- Azt nagyon nehéz megismerni.

Hallgattak.

- Mégis.

A patikus fülén tartotta tenyerét, s messze nézett.

- Csak van valami ismertetőjele - sürgette Isti.

- Ismertetőjele?

- Nincs semmi?

- De... van...

Isti figyelt.

Mortara lassan cigarettázott, s valami különös és nehéz perc volt ez.

Isti úgy érezte, mintha sorsa dőlne el.

- Két biztos ismertetőjele is van - szólt lagymatagon Mortara.

- Az egyik, ha komisz .

Ha komiszkodik.

Mikor megtalálta azt, aki őtet jól megérti, akkor elkezd az urához komisz lenni, becstelen komisz, lenézi, leköpi az embert, utálja, hogy ennyi időt elvesztegetett vele...

Folyton arra gondol, a másikra, s azzal hasonlítja össze, s az összehasonlítás természetesen a férj hátrányára üt ki...

Isti elgondolkozott, s gyötrődve idézett az emlékébe minden pillanatot, s meg volt mérgezve a lelke, mert az asszonykának minden támadó s pökhendi szavát erre a latra vetette.

- És, és?

- Mit és?

- Azt tetszett mondani - s már egész kisgyerek lett a tapasztalt férfi mellett -, hogy két ismertetőjele van.

- Igen, hát a másik pedig az, ha az asszony egyszerre csak elkezd kedves lenni ...

Minden ok nélkül...

Takarja a bűnt...

Cirógatás, hízelgés, jókedv van ilyenkor ...

Mindenen nevet, semmi ellen kifogása nincs... engedi magát... szeretni hagyja magát... fuj...

Ez az igazi: ez a ravasz képmutatás: fél, hogy elveszti a pozícióját, mert az, kérem, nem mindennapi dolog ám, hogy az asszonyt feleségül veszi, aki elszereti; mondhatnám az a legritkább eset, az csak úgy történik meg, ha a férjnek sikerül rákényszeríteni az udvarlót... hogy elvegye az asszonyt: mert egyéb bosszút alig állhat...

Hát mit csinálhat egy megcsalt férj ?...

Megölni az asszonyt?...

Csak nem őrült meg, ez csak olyan regény... egy rothadt asszonyért becsukatni, felakasztatni magam?...

Majd...

Hanem vegye el a másik, s dögöljön meg ő a féltékenységtől...

Hát ő még sokkal kevésbé fog bízni az asszonyban, mert ha valaki, ő tudja, micsoda bestia...

Az ajtó nyílt, Ossi visszajött.

Isti mindennél jobban félt attól, hogy ez az oláh , aki éppen szembe ül vele az asztalnál, mert az íróasztaluk össze van fordítva a szoba közepén, hogy ez megtudjon róla valami intimitást...

Visszaült hát az aktáihoz, s dolgoztak tovább.

- Ma nem jön a pék? - kérdezte Vér napidíjas egy negyedóra múlva.

- Haha, pék.

Ma tizenkettőkor megyünk haza.

- Tizenkettőkor?... - állott fel ijedten a napidíjas.

- Természetesen.

Azt se tudja, hogy ünnep van?

- Richtig.

Halottak napja...

Nahát, ez nekem befütyült.

- Én se gondoltam rá, hogy ma ünnep - mondta Isti.

- Ilyen hivatalnokok - lármázott fojtott hangon azonban Ossi, hogy a tanácsos úr meg ne hallja a lármát.

- Igaza van az öregnek, mi már nem vagyunk beamterek...

Kérem , kegyed kispap volt, és ha megunja, elmegy, teszem operaénekesnek...

- Hah - kacagott kínosan a napidíjas.

- Maga egyáltalán nem is hivatalnok, ispán vagy újságíró, akármi lehet, de hivatalnok? - szólt Istihez.

- ...Én, kérem, én leszek az új Románia közoktatásának újjászervezője, mert az én nevem nem Ossi, hanem Ossiu, én román gyerek vagyok, bár magyar állampolgár természetesen... haha...

- Mit nevet ezen, maga hülye - kiáltott rá Mortara.

- Hülye - sértődött meg Ossi.

- Ez egy titilus...

Hülye...

Indulatosan leült az asztalához, s mérgesen elkezdett tovább dolgozni...

A napidíjas diszkrét akart lenni a két valódi hivatalnok összeveszésénél, s szintén az asztalához simult.

- Ha nem jön a pék, nem lesz tízórai, ha nem lesz tízórai, akkor nem lesz evészet ... - mondta hangosan.

- De hiszen ma fizetést kap, maga állat - bömbölte Ossi, akinek ki kellett adni magából a "hülye" miatti dühét egy következő rangfokozaton.

- Jesszuskám, hogy én ma fizetést kapok - mondta a napidíjas, aki úgy el volt koplalva, hogy már csak a hasából bugyborékolt egy kevés korgó hang -, hát persze , hisz én tudom...

Mortara kivett a zsebéből egy újságot, megnézte, aztán felállott, s menten visszatette a lapot a zsebébe, s kiment.

Ossi felpattant a rangidős kolléga távozása után:

- No, most egy óráig nem látjuk.

Megy a kaszinóba.

Az egyesbe.

Aztán nagy képpel mondta:

- Ez akar engem leckéztetni, nevetséges!

Ez akar engem magyar honfivá kiképezni?

Ki ez?...

Ez a vén hülye ?...

Trieszt mellett jött a világra egy dalmát kecskepásztor-honfi családjából, s itt méregkeverő lett, és ő a honfi...

És egyáltalán ebben az egész minisztériumban igen kevesen vannak, akik nekem leckét adhatnak...

Schlick úr?... tisztelem... vagy hát bánom is én, én úgyse sokáig fogok itt lógni, éhbérért.

Ha én a kereskedelmi szaktudásomat érvényesítem, nem ennyit keresek, hanem tízszer ennyit; tentakuli; az is valami élet? számkukac?... na.

Jól felvitte az Isten a dolgom ebben a dicső hazában...

A napidíjas, a volt kispap nevetett, s minden szó a szívét vágta, eszébe jutott, hogy mily nehezen jutott be s milyen protekcióval!

A számvevőség igazgatója azt mondta neki: százötvenhét kérvény volt előtte...

De hát az apja, a rozsnyói csizmadia , valaha jó cipőt csinált Franciska grófnőnek, s a krasznahorkai gróf névjegye átugratta a százötvenhét kérvényt...

S tényleg, milyen dicső sors...

Három napja tisztára a pék tízóraijából él... s ha most kifizeti a péket abból a nagyító üveggel is alig látható fizetésből, akkor most megint mi lesz...

Tisztára állami rabság , éhenhalásra ítélve, szabadon járó rab...

Isti azonban mindannyiuknál szomorúbb volt: sírni tudott volna, honnan tudja ő azt meg, hogy az asszony hű-e, vagy nem ?...

Mért kellett megházasodni...

Hirtelen feltűnt előtte, hogy hopp: ma.

Elfelejtette otthon, hogy ma csak tizenkettőig vannak hivatalban, ma idő előtt lesz odahaza...

Ma valamit látni fog , tudni fogja, ma valami történni fog...

Megborzadt: ha tényleg házasságtörés...

Móricz Zsigmond

Házasságtörés

1

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Móricz Zsigmond

Házasságtörés

1