Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Egy kis vacsora.
- Nyomoruság!
Hát sose fogom megkapni azt a vesepecsenyét?!...
Jó puhára, Lajkó, - paprika-salátával !...
- Meg két deci bort, egrit; de a vizet majd csak magam akarom hozzátölteni !
A "Közművelődési kör " vendéglőse idegesen vont egyet széles vállain és halk, édeskésen alázatos hangon mondá :
- Ne haragudj Franci, nem akarlak megsérteni, de az ember még se adhat olyan bort most, mint régenten.
Az emberek nem isznak... n em tudom mi történt... amióta ez a deci feljött.
És mintha káposztalé folyna vér helyett az emberekben...
Azelőtt!
" Korcsmáros, öt itce bort a javából ! "- azok emberek voltak!
Ütöttek, törtek, zúztak össze mindent; a palackokat, a tükröt, a székeket.
Hogy a korcsmárosnak is volt valami haszna!
Most?
A Ritter fiuk ketten esznek egy tojást, meg mikor az egyik mulatság közben biztatja a másikat, hogy : " te, csapd a földhöz azt az üveget ! " hát a másik akkor fogja s nagy rikkantással - szép csendesen leteszi a földre a palackot.
- A világ egészen megváltozott , csunyán megváltozott ... !
- Nyomoru ságos időket élünk! szólt Palaczky Franci s oda kiáltott a pincérnek : Aztán valami hideg hust, végül egy kis tésztát!
Van itthon gorgonzola ?
- Nekem is egy kis sajtot! szólott Kis Edus rekedt hangon.
Aztán a vendégek felé fordulva, idegesen hadonászott a v illával: - és könyveket se vesznek!
A kereskedésemben mindössze husz naptár fogyott el az idén.
- Tormát hozattam Debrecenből - az fogy !
Szalma Pál, a takarékpénztári pénztárnok, drága tajtékpipáját szítta és a csutora mellől köpködte ki a saját panaszait :
- A paraszt se paraszt már!
Ha kölcsönt eszközölök neki, a leghitványabb két csirkéjét hozza el ajándékba .
Lassan-lassan az egész vendégsereg panaszkodni kezdett.
Eközben pedig csörömpöltek a poharak, csattogtak az evőeszközök: a bor kortyogott e kipróbált torkokban s az étkezők kéjes szuszogása közül kihangzott a Palaczky Ferenc becses harapásainak nesze, egészséges piros ajkának csamcsogása .
Az adótiszt lassan s a kipróbált gourmand pedanteriájával evett .
Apróra szelte a hust, arányos mértékü savanyuságo t vett hozzá s minden zsirosabb falat után ivott egy korty egrit .
Hanem előbb megvizsgálta, hogy tiszta -e a pohár?
A pohár kivételesen tiszta volt s a bor oly sárgás-pirosan ragyogott benne, mint az adótiszt széles creol arca, s rövidre nyirt haja alól ki t etsző fejbőre.
Egyáltalán ez az egész ember szinte fénylett a tisztaságtól, husos, piros füleinek oly fénye volt, mint egy tengeri csigának , borotvált álla lazur-kéken ragyogott és husos kezei, mintha fehér keztyübe lettek volna huzva.
Ing-gallérja is egé s zen elütött a többi vendégétől, olyan volt, mintha a fővárosban tisztitották volna .
Polonkay - a medvevadász - az egész estén alig vette le szemét e gallérról s végre is meg nem állhatta, hogy meg ne kérdje :
- Hol mosatsz te Franci ?
- A feleségem mos rám .
- Hát a vasalás ?
- Ő vasal: nincs a világon asszony, ki jobban vasalna!
Azért vettem el... megtetszett, amint ...
- Hallottam, hogy ügyes asszony; a Bonna lányok staffirungját - azt mondják - ő csinálja .
- No igen, barátságból, passzióból ...! válaszolá az a dótiszt és el sem pirult.
Pedig bizonyos volt abban, hogy mennyire nem passzióból dolgozik másoknak a felesége.
És tudta, hogy most is, midőn ő a harmadik tál ételt költi el egy kis vacsoraképen: a város végén, kicsiny házban , alacsony szobában, tüdőkopta t ó varrógép mellett ott virraszt, kiveresedő szemhéjjait megerőltetve , ott dolgozik egy szegény asszony s a mellette álló bölcsőt - melyből a szopós baba gyakori sirása hallszik fel - meg-megringatja félkezével, a régi altató nótát dudolva hozzá :
" Csücsülj Buzát őröl ... "
A gyermek elalszik s az asszony dolgozik tovább az éjben, kihült kályha mellett, kiveresedett ujjhegyekkel, a megerőltetéstől könyező szemmel , melle nyilallik, feje zúg, lába kimerül, de azért mégis hajtja a gépet, egyre fűzi a szálat s egész gyenge kis testével neki adja magát a munkának, hogy vasárnapra elkészülhessen az egésszel - s hogy a verejtékes pénzt elegáns ruhában kártyázhassa el a "Közművelődési körben " a férje - Palaczky Ferenc .
Az adótiszt egyetlen fal atjának - az igaz, hogy csak egyetlen egynek - elvette az izét az , hogy eszébe juttatták a feleségét - s vele az otthont.
Azt az unalmas otthont , mindennapi melegével, mindennapos kényelmével, kétségbeejtő összhangjával .
Rettenetes az, mikor semmit sem ta g adnak meg az embertől, helybenhagynak mindent; irtózatos valami az önérzetes emberre nézve: egy minden körülmények között szerető, odaadó feleség!
És a gyermekek, kik ártatlan, tudatlan szeretettel kusznak fel borszagos ajkához s piros kis ajkukkal gügyög i k: "apa... apa ... ! "
Milyen unalom! főkép, ha az apa nem is kételkedik abban, hogy a gyermek igazat mond !
A már szagosodó gorgonzola azonban ismét izlett az adótisztnek .
Erjedt illatán elpárolgott a kellemetlen látománya s már a másik pillanatban a legnagyobb lelkesedéssel kiáltott fel :
- A gorgonzola a sajtok királya !
- Főkép ha egy kicsit erjedt! - jegyzé meg Edus, a könyvkereskedő .
- Ismertem egy közjegyzőt - szólt Polonkay, a "medvevadász "- ki a pondrós gorgonzolát ugy ette, mint a kenyeret; a kövér pon drókat csakugy ropogtatta fogai alatt .
- Izlés dolga! - mondá Palaczky.
És beszélni kezdett nevezetes étkezőkről, sajátságos ételekről.
Hogy a "snepsz "... és a többi.
Ismert egy szerb jogászt, ki papmacska-hernyót kent kenyérre s ugy ette.
Mindenféle étvágyellenes dolgokkal hozakodott elő a társaság, de azért ez nem változtatta meg jó appetitusukat; ettek és ittak tovább mohón, lázasan - s kivéve a művészileg étkező Palaczkyt - mintha napok óta nem ettek volna és mintha sohasem ehetnének , ihatnának többé .
Aztán az étkek helyes módjáról kezdtek vitázni.
Elkeseredett és dühös módra.
Különösen ama kérdésnél, hogy kell -e a kolbászba vaniliát tenni, vagy nem ? - fejlődött ki nagy szóháboru.
Ebbe a vitába a vendéglős is beleszólott.
És látván, hogy a vendégek csak "deciz " -nek, érmelléki butellás borokat hozatott föl magának, kinálta, kellette a vendégekkel, remélvén, hogy igy fog megjönni ivásra való vágyuk.
Öblös hangját pedig megeresztette és kiváló ismeretekkel, nagy lelkesedéssel beszélt a fontos kérdésről :
- Jó sok fokhagymát, jóféle borsot... ez a fődolog!
A vanilia el is maradhat !
Palaczky - a vaniliás tábor vezére - olyan képpel nézett a vendéglősre, mintha csak azt akarná - de komolyan mondani :
- Et tu mi fili ...
A vendéglős azonban nem ügyelt többé semmire: egész lélekkel exponálta magát a vanilia nélkül való kolbászért.
És hangja bizonyos meleg csengést nyert, erőteljes ércet, mely egészen betöltötte a "Közművelődési kör " ebédlőjét, egy kicsit megrezegtette az ablakot s a három lábon bicegő könyvtárt .
A k önyvtárt, mely a nagy ebédlő zugolyában volt elhelyezve és sántán , elhagyottan állt a homályos zugban.
Tetejét vastag por lepte, zöld kötésü könyvei közül pedig penészszag áradt szét a teremben.
A felső polcon tagadhatlan renddel és csinnal a könyvtáros p ipái voltak elhelyezve; majdnem valamennyi nemzetiszinü bojttal ...
Különben magukon a könyvek kötésein is meglátszott a "ballai kör " nyilvánvaló hazafisága: zöld kötések váltakoztak a pirossal s csak ugy virított rajtuk az arany bötüs felirat: "Szulejka.
Regény.
Br űhl. " "
Házass. drámái.
Reg.
Montepin X. " "
Ördög fia.
Keval. " "
Ponson du T. Rocambole. " "
Xaver de M. A vörös álarc "...
Aztán ott feküdtek a Jókai művei is , csonkán, hiányosan, elrongyolva, mintha csak kis macskák játszódtak volna velük .
A szekrény alján, hol egy nagy Kemény Zsigmond-féle regény csonka, de még kivágatlan kötete hányódott: kaligrafus irásu papirtáblák jelezték a kör életének kiválóbb mozzanatait: "Janik János febr. 26-án 1893. 3-szor 9-et ütött a guglin ... " "
Ötször egymásután királyt ütött Uzon Gergely.
Fizetett egy akó sört .
Éljen !! "
A könyvek utolsó lapjain legtöbbszö r ott volt olvasható: "éljen. "
Egyáltalán e kifejezéstől volt szaturálva az egész Balla, veres krétával ez volt felirva a plébános és a többi urak házaira, ettől volt vemhes a "kör " pipafüsttől telitett levegője!
" Éljen ... éljen ! "
De ki?
Hát mindnyájan!
T u dni illik az urak, a hivatalnokok és ügyvédek, a kereskedők és vendéglősök, azok, kik eszükkel keresik a kenyerüket .
A hosszu Kohn meg a Finta Sanyi alig várták, hogy a kolbász iránti vita lecsendesülvén, beszélhessenek arról az árulásról, melyet a kormányelnök a nemzet ellenében a parlament tegnapi ülésén elkövetett.
Finta Sanyi csak emelgette a poharát s kiabálva, sugva, nyögve, kérve szólott: "Urak ... "
- Éljen! zugták közbe a vacsorázók .
A kis hivatalnok szeme felcsillogott, majd tudakolólag az asztalfőnél ülő alakra nézett.
A "lovag " ült ott, a jó Wrabély, aki egész életét át- és ellovagolta.
Lovagolt a leány körül, akit szeretett és nem mondta meg neki, hogy : " szeretlek ! "- ellovagolta.
Ott lovagolt a vetői között és elnézte, ha a szemet a szántatlan f ö ldbe szórták, - hisz ő paripájával volt elfoglalva...
Megdicsérték a lovát és váltót kezeltettek alá vele.
Rajta vették meg.
Az öröke pedig napról-napra fogyott a vén lovagnak, a paripája is öregbedett; nem dicsérték olyan nagyon többé a délcegségét.
Talá n ki is gúnyolták volna, ha nem félnek az öreg rettenthetlen igazmondásától.
Már be volt törve a feje, már nem retteghetett többé !
Finta Sanyi ujra szólott :
- Urak ... !
A lovag mérgesen nézett rája :
- Ez meg már meg-meg agyon akar bennünket beszélni...
Se nem iszik , se nem eszik, de ott van, ahol négy ember összegy űl......
Mindjárt beszéddel tartja az embert...
Az "éljen " -re éhes ...
El lehet menni ... !
A vacsorázók kacagtak.
A hosszu Kohn is kacagott, de azért megjegyzé :
- De tud beszélni ... !
Tulajdonképen igy akarta mondani: "de tudunk ... ! "
Azonban tartott a " lovagt ól ".
Megpiszitott széles orrával megszimatolta, hogy a lovag leskelődik rája, hát vigyázott.
Egyáltalán nagyon ügyelt arra, hogy egy véleményen legyen az uri társasággal.
Tudta, hogy zsidó létére csak ugy türik maguk között.
S nem szeretett volna elmaradn i e körtől.
Boldog volt, ha az ügyésszel végigsétálhatott az utcán és rozsdásszinü rút arca szinte felmagasztosult, amint hitsorsosai tisztelettel tekintettek rája: "A hosszu Kohn mindig az ügyésszel sétál !... "
- Ezek a "csemecsőszök " elrontják a mulatságun kat! - kiáltott fel a lovag.
- Mi köze magának ahhoz, amit az országgyülésen végeznek?
Követ maga?
- Beszélj Franci !
Palaczky szép lovakról szólott.
A vacsorázók hallgatták egy darabig , aztán súgni-búgni kezdettek :
- Kártyázzunk !
Majd kiabálták :
- Hol a kártyú !
A vendéglős rohant a kártyákért.
Meggyujtották a lámpákat a kártya-asztal felett.
Az étkező asztalnál alig maradt valaki .
Már éjfél felé járt az idő s még mindig egyre szaporodott a társaság .
Egy karcsu fiatal ember jött s egy pár pillanatig nézte, hogy kártyázik az aljegyző, az némi mutyit kért tőle... adott és eltünt.
- Gyorsan rohant végig a néptelen utcákon s egy ablak előtt megállt.
Az ablakszárnyak csakhamar kinyiltak s egy leeresztett haju, sápadt női fej bukkant fel az utcai lámpák hitvány világáná l ...
- Nem látta a férjem ?
- De igen, most ült le kártyázni !
- Ez igy megy minden éjjel ...
- Hja, a komám egy kissé belemerült!
Pedig ha nekem ilyen drága ...
Szava a szenvedélytől benszakadt, - elhallgatott.
Igy hallgatva néztek szembe percekig.
Az asszony a hideg, az elkeseredés, az emlékek s a felvillanó szenvedély összetorlott érzéseitől könnyezett .
- Mért sir? - kérdé a karcsu ifju.
- Hisz nem vagyok -e még mindig mellette én, rabja, szolgája, parancsait váró...
Boldog, ha föláldozhatom magam önért ... !
A suttogva kiejtett válasz mint egy kijelentés hangzott fel a néma utcán.
Egy csók hangzott fel.
Majd a nyitott ablakon át egy csecsemő siráma, de a " körből " idehangzó vig zsivaj elnyomta ezt is.
Csend lőn.
A lámpások egy darabig pislákoltak az utcában, azt án kialudtak szépen.
A karcsu fiatal ember átvetette magát az ablakfán ...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- Huzom, kunszt! - kiáltá a "kör " -ben kipirult arccal, vörö sre vert kézzel, kártyáját a magasba emelve az aljegyző .
- Nono, te nagyon szerencsés vagy a kártyában ...! - jegyzé meg Palaczky, ki még mindig az étkező-asztalnál adomázott .
- No én nem bánnám, ha egy pettyet kevésbbé szeretne a feleségem és inkább nyernék! - mondá egy öreges ur ...
- Bizony az se jó, ha az embert a felesége nagyon szereti! - szólt az adótiszt és általánosságban az asszonyról, különösen pedig a feleségéről kezdett beszélni.
Erre még a sipisek és mutyisták is elhagyták a kártyaasztalt s köré je gyülekeztek .
Mint a gőzfürdőben, olyan homályos s alig áttetsző volt a terem levegője.
Ugyszólván az egész Balla itt volt s az egész Balla pipázott.
Csak Karika Gyula - a vacsoravesztő - forgatott a szájában egy üres szipkát s olykor-olykor rettenetesen felköhögött.
Az izzadság kiült beesett halántékain s a gégesorvadásos mohóságával borral öblögette bortól száradt torkát...
Hangja már alig volt és erei kidagadtak fakó arcán, amint duhajkodva erőlködött: "Tyuhaj , igyunk ... ! "
- Hangosabban, Gyula!
Tudsz te hangosabban is! - szóltak a cimborák .
A "vacsoravesztő " még jobban erőlködött, de hangja nem volt többé , csak nagy, husos szája járt és kiszáradt kezei; már csak azzal jelezhette, hogy : " éljen " !
- Éljen! - nyöszörgé óriási erőfeszitéssel, s mint egy zsák a földre zuhant.
Hideg borral locsolták fel és visszaültették helyére.
Amint kinyitotta szemeit, dühösen kapott fáradt nyakához, mintha magamagát akarta volna megfojtani .
Aztán kimerülve vánszorgott a divánhoz: ledőlt és behunyta szemeit .
- Egy kis szédü lés az egész!
Ugyan Gyula, ne hagyd magadat! - szólt a vendéglős .
És Palaczky - mintha mi sem történt volna, folytatá félbeszakitott beszédét :
- Tizenegy éve élek a feleségemmel.
Tizenegy év egy asszonnyal - nem gyerekjáték!
Az ember ugy ismeri ...
A társas ág nevetett.
És e majdnem állatias kacajra még jobban felbátorodott az adótiszt s részletezni kezdte a dolgot.
S a nőtlen emberek ugy hallgatták, mint a messiást; kérdezgették, körülvették, hogy egy szavát is el ne szalasszák.
Még a pincér is odatelepedet t közelébe s hallgatta egy darabon, aztán mégis csak elaludt .
Már kései hajnalra járt az idő.
A járásbiró inasa is megérkezett .
Kezében a lámpással - mint majdnem mindennap - most is lelkendezve szólott be a konyhába :
- A nagyságos urat tessék hazaküldeni, a nagysága nagyon beteg ...
- Mindjárt! - szólott ki a nagyságos ur és izzadtan, arcából kikelve gusztált tovább .
Hanem voltak olyanok is, akik valósággal szedelkőzni kezdtek.
Egy-két jó férj - egy-két szerencsés játékos... vagy ki még valami kávéházba is el akart látogatni.
Csak az adótiszt közönsége s ő maga maradt rendületlenül.
Egészen belemelegedett tárgyába.
Vastag humora csak ugy ömlött, s még a "lovag " gyakori közbeszólása, őszinte méltatlankodása sem zavarta meg.
Megkapó közvetlenséggel , pörzsölő s zemérmetlenséggel beszélte el egy legutóbbi kalandját :
...
- És mikor ugy hajnal felé hazavetődtem, a feleségem még ébren volt.
" Te vagy az, Franci ? " susogá s kitárta felém karjait...
Én egészen petyhüdten -
Görcsös zokogás szakitotta félbe az adótiszt szav ait.
Csend lőn s minden szem arrafelé irányult, ahonnan a hangos , fuldokló sirás felhallszott .
Egy nagykendőbe burkolt, sovány kis asszony állt az ajtóban.
Kendőjét beeste a hó, ruhája pedig sártól volt csatakos.
Egy nyolc-kilenc éves gyereket fogott kézen s annak a pityergése vegyült zokogásába .
Az urak felugráltak székeikről.
Palaczky Franci elhalványult :
- A feleségem !
Majdnem egészen a füle tövéig elöntötte az epe .
- Mit keres maga itt?!
Hát gyerek vagyok én?!
Mi ?!
A gyenge kis asszony kidolgozott, büty kös kezével födte el arcát.
Nem is zokogott többé, gyermeke kezét is eleresztette s merően állott a megnémult tömeg közepette .
- Hogy jött be, mikor?
Megint elaludtak a konyhában!
Nem mondtam , senkit se kell beereszteni! - dühösködött a vendéglős a bóbisk oló pincérrel .
Az adótiszt mérgesen kapott kalapja után s kézen fogta az asszonyt :
- Gyöjjön haza ...
- Nem ! - kiáltott fel Palaczkyné.
És elszánt hangja, mint fagyos szél zugott keresztül a termen, megremegtetve az erős férfisziveket .
- Nem! - ismétlé még egyszer és kirántotta karját férje kezéből .
Az adótiszt ijedten lépett hátra s alig tudott valami csititó szót kinyögni .
- Nem! - ismétlé még egyszer az asszony.
- Nem kellesz többé ... mindent türtem... mindent, csak ezt nem!
Ebed voltam, de nem akarok ...
Szavai ujra zokogásba mentek át.
Nem birta többé erővel.
Kézen fogta gyermekét és elvánszorgott .
A közművelődési kör tagjai tátott szájjal néztek utána.
Majd az adótisztre tekintettek, ki e percben már majdnem közönyös arccal vonogatta vállát .
- Valaki biztosan azt mondta neki, hogy kártyázom... tudja, hogy a város pénze van nálam...
Azért jött utánam, - félt!
- Asszonytempó !...
A függönyökön keresztül reggeli napsugár hatolt be az ebédlőbe.
A tejes-asszony és a pék megzörgette az ablakot.
A mészáros-legénnyel már veszekedett a vendéglősné a konyhában.
Az ebédlőbe is behallatszott hangos pörölése :
- Megint nyaka-tarja?!
Hát bolondnak néznek engem ?!...
Palaczky is odaszólott a pincérnek :
- Nini, Lajkó, már reggel van!
Adjál mosdóvizet; fogkefét is !
- Ma még Vass Tärriékhez kell mennem.
Matinée van, tiz órakor kezdődik...
Ki jön velem? - szólt vidoran, a társaság maradékához fordulva .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE