Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
Magyar fiuk Afrikában
Keletkezés ideje
1907
Fejezet
11
Bekezdés
1182
Mondat
2080
Szó
24418
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZEDIK FEJEZET.
Most azonban táncolni szeretett volna örömében.
Radák Domokos meg volt mentve!
A kiállott testi és lelki szenvedések sebeit majd begyógyítja az ápolás és az idő, e legnagyobb orvosa a földi ember összes nyomorúságainak.
A fődolog: az élet és ez hála a Mindenható végtelen irgalmasságának, meg van mentve.
Egy negyedórai szótlan sietés után Bembo megállt és hallgatódzott.
- Hívják harcosokat - mondotta nyugtalanul.
Manyembézi felől mélyhangú lármadobok zaját hozta el szárnyán a szél.
Az eddig áthatlan sötétségbe burkolt utcák itt is, ott is világosodni kezdtek s egész csomó fénypont tünedezett föl, mintha az ide-oda szaladgáló emberek zűrzavaros kavarodásukban a fejük fölött forgatták volna lámpásukat.
A falu közepén levő szabad téren kigyúlt egy máglya.
Vörhenyes fénye magasan fölcsapódott s egész sereg izgatottan kiabáló embert világított meg.
Férfiak, nők, gyermekek zajongtak , szaladgáltak, rikoltozva össze-vissza.
Néhány perc mulva aztán megvilágosodott a dombon álló királyi "palota" is.
Utána harsány ordítás reszkettette meg a levegőt.
- Most mondják Kili-Pongónak, hogy fehér fogoly nincs - magyarázta Bembo.
Radák szeme felvillámlott erre a névre.
- Jaj neki, ha a kezembe kerül... - mormogta dühvel.
- Manyembézi nagy, harcosok sokan - szólt intő hangon a néger s szó nélkül megfordult, hogy tovább kalauzolja a kis karavánt.
Egy egész hosszú órába telt, míg az aránylag rövid távolság nehézségeit végre le bírták győzni s bevonulhattak a földvárba, hol vidám lónyerítés fogadta őket.
Radák sietve lámpát gyújtott.
Gozár és Jánoska bevitték a beteget a sátorba és óvatosan lefektették.
Itthon volt.
Nem kellett többé félnie a kínzásoktól, melyeknek alig behegedt nyomait karján, mellén és lábán jól meg lehetett látni.
Az eszméletlenség a jelen pillanatban valóságos áldás volt rá nézve, mert enyhítette a súlyos lelki rázkódást, melyen a viszontlátás fájdalmasan boldog percében keresztül ment.
Tizenegy óra volt, éjfél előtt.
Radák azzal a reménnyel áltatta magát, hogy Manyembézi felől reggelig semmi sem fenyegeti.
Bembo azonban hamar megsemmisítette ezt a reménységét.
Manyembézi királya, Kili-Pongó és az uralma alatt álló szenegambiaiak nem tisztelik és nem félik a sötétséget.
Ellenkezőleg!
Főistenségük még kedveli az éjszakát.
Bembo ezen az okon föltétlenül bizonyosnak tartotta, hogy Kili-Pongó mindenfelé kerestetni fogja eltünt foglyát s harcosai az "áldozatok hegyé " -nek átkutatásáról sem fognak megfeledkezni.
Radák gyöngéden betakarta a beteget, azután kilépett a sátorból.
Első gondolata az volt, hogy haladéktalanul fölszedeti a sátorfát és elhagyva a földvárat, ugyanazon az úton, melyen idejöttek, elmenekül.
Alaposabb meggondolás után azonban gyorsan belátta, hogy ez a terv rossz.
Miként tegye ki eszméletlenül fekvő, beteg testvérét egy bizonytalan útnak és hogyan?
Lóra nem ültetheti, ez képtelenség, hordozható ágyon ha el is vinnék egy darabig, az utánuk nyomuló szenegambiaiak okvetetlen utólérnék...
A földvár fekvése itt fenn az "áldozatok hegyé " -n kedvező.
Védelmezni lehet, - tehát védeni fogja.
Ezt javasolja a kényszerűség is, az eszesség is.
Megpróbál mindent, ami embertől telik s majd alkalmas pillanatban, ha a szegény beteg legalább annyira magához tér , hogy lóra ülhet: föl fogja használni a legelső kedvező alkalmat, hogy a földvár sáncait elhagyhassa.
Mindezt persze könnyebb elgondolni, mint végrehajtani.
Vesztegetni való idő pedig kevés volt; oda túl Manyembéziben szakadatlanul bummogtak a lármadobok...
- Jancsi! - parancsolta a hosszú legénynek - hozzátok ki a gyorstüzelő gépet és állítsátok föl amoda a széles töltésre!
A töltényeket le kell rakni melléje a földre .
Kemény éjszakánk lesz!
- Nemkülönben gondolom, nagyságos úrfi! - bólintott fejével Vigyázó.
- Csak az a baj , hogy sem én, sem Gozár testvér nem tudunk hozzá.
Holott ehhez a veszekedett masinához nagyon kell tudni, hogy szépen szóljon.
- Az az én dolgom lesz! - válaszolta az ifjú.
- Ti csak álljatok helyt a fegyverekkel.
- Értem!
Jánoska kibontotta a vászonkötelékeiből a nehéz gyorstüzelő gépet, Gozár segítségével fölcipelte a sáncra.
Azután odahordott három láda töltényt s letett a földre egy nagyító lámpát, hogy a gép környéke az éjjeli sötétségben elegendő világosságot kapjon.
Radák ezalatt a villamos fényszórót hozta rendbe s azt is a sáncra szállíttatta .
Mikor a beállítással elkészült, lekiáltott:
- Gozár!
- Hozd fel ide a "7 " -es számú csomagot, melyben a tüzes röppentyűk vannak!
Bembo egy ideig szótlanul figyelte az előkészületeket, azután beszúrta vékony vasbotját a földbe s Jánoska vérbeli góbé tempóit utánozva, beletüszkölt a tenyerébe.
- Pcihá!...
Uram!
- Mit akarsz?
- Tűzcsövet.
- Minek az neked? - kérdezte Radák.
Bembo, mióta együtt voltak, sohasem vett lövőfegyvert a kezébe.
Beérte vasbotjával és a tőrrel, melyet állandóan övében hordott s többre becsülte a nehezebben szerelhető " tűzcsövek " -nél.
Most azonban, midőn a harcias előkészületek láza némileg rá is elragadt, "tűzcsövet" kivánt, hogy a nemsokára bekövetkezendő élethalál-harcból ő is kivegye részét.
Mivel azonban az ismétlő fegyverekhez nem értett, Radák egy Kropacsek-féle karabélyt adatott neki, amelynek kezeléséhez semmiféle előzetes begyakorlásra nincsen szükség.
Bembo átvette a karabélyt, egy darabig nézte, forgatta erre-arra, még meg is szagolta, azután megtöltötte s meztelen vállára vetve a fegyvert, hidegvérrel sétálgatott föl és alá a földvár közepén levő sátor előtt.
Pár perc mulva fölment ő is a sáncra s a középső nyilás mellé guggolva, érdeklődve nézte, mint hozza működésbe az ifjú az előtte merőben megfoghatatlan "varázsos " gépet.
- Vigyázz! - kiáltotta Radák a jobb- és baloldali sarkon elhelyezkedő legényeknek - megvilágítom a mezőt.
Mikor a működésbe hozott villamos fényszóró az első fénykévét a földvár körül elterülő fensík lejtőjére vetette, Bembo meghökkenésében majdnem hanyatt esett.
- Oha!
Oha! - riadozott nagy szemeket meresztve.
A hosszú, legyező alakban kilövelt villanyos fény a lejtő minden egyes pontján végigsuhant.
A bokrok, árkok, cserjék és minden, ami sugarába esett: élesen megvilágítva rajzolódott ki a sötétségből.
- Oha! - bámult tisztelettel és félelemmel a fekete - uram nagy varázsló...
- Nem varázslat az, Bembo, hanem természeti erő az ember szolgálatában - válaszolta megnyugtatva az ifjú.
A riadozó feketének persze beszélhetett.
Bembo tágra nyilt szeme ördögi varázslatot látott a fényszóró működésében, de egyúttal azt a meggyőződést is megérlelte magában , hogy ura, a nagy varázsló, kinek nemcsak a hatalmas főisten tüze, hanem a túlvilág e fehérfényű, messze kisugárzó fényessége is engedelmeskedik, varázshatalmával borzasztó pusztulást fog zúdítani Manyembézire, Kili-Pongó királyra és az összes szenegambiaiakra, kik a beteg fehér embert egy nyomorúságos vacokban fogva tartották , mindenéből kirabolták, megölték, őt magát pedig megkínozták.
Az "áldozatok hegyé " -ről lesugárzó éles, fehér fény, úgylátszik, odalenn Manyembéziben is megdöbbenést okozott.
Ahová Radák a fénysugarat vetette: az utcákon és a szabad téren összesereglett tömegben éktelen sikongás és szaladozás támadt.
Látni lehetett, hogy az egész "város" forrong, mint a méhkas, az asszonyok és gyermekek futva menekülnek a szemük közé lövelt fénytől, a harcosok nem tudják, mihez tartsák magukat.
A lármadobok tompa bummogása azonban szakadatlanul hangzott.
Kili-Pongó király nem engedett.
Lejött palotájából a térre s messze hallható, erős, recsegő hangon bátorította embereit: A fehér fény a fehér fogoly Istenének szeméből jön, de nem éget, tehát nem is veszedelmes.
Manyembézi fekete uralkodója gyakorlott szónoknak bizonyult.
Külseje is tiszteletet gerjesztett népe között.
Valamennyiöknél magasabbnak látszott egy fejjel.
Arányosan nőtt, izmos, erős tagjain hímzéssel beszegett vörös talárt hordott, lábán sárga bőrsarut, fején ezüst abroncsot, mely a koronát akarta helyettesíteni.
Mintegy 45-50 éves ember lehetett.
Arca kifejező, ravasz, alattomos.
Melléknevét (" szakállas tigris ") valószinűleg zöldfényben játszó, rosszindulatú sunyi szeme és szétálló , deres pofaszakálla miatt kapta, mely e nagyhirű fekete uralkodó fejét, némi túlzással csakugyan egy már öregedni kezdő tigris fejéhez tette hasonlóvá.
Szónoklata a téren összesereglő alattvalók sűrű tömegében általános tetszésre talált.
Fülsüketítő ordítozás, taps és a lármadobok szakadatlan lármája kisérte szavait.
- Bölényszivű fiatal embereim és vitéz harcosaim tudják kötelességüket - végezte be szónoklatát az uralkodó - föl fognak menni az áldozatok hegyére és összekötözve visszahozzák fehér emberemet, hogy elvegye büntetését.
Menjenek tehát fiatal embereim és végezzék kötelességüket!
Ez biztatás gyanánt hangzott, holott valójában kegyetlen fenyegetés volt.
A nép lármázva, tapsolva, kiabálva bizonyítgatta bátorságát.
A harcosok magasra emelték lándzsájukat, kilőtték puskájukat s vadul forgó szemmel fogadkoztak, hogy egy óra mulva a megszökött fehér fogoly ismét börtönében lesz, hogy az "áldozatok hegyén " elvegye büntetését.
Zúgott, zajongott az egész "város."
A földvár sáncain Radák ezalatt már-már azt hitte, hogy a villamos fény megfélemlítette a szenegambiaiakat és talán békében fogják hagyni.
Ugy éjféli tizenkét óra tájban azonban meggyőződött róla, hogy Bembónak van igaza: mert Manyembéziben nem félnek sem a sötétségtől, sem a fénytől.
Midőn a sugarat a fensík alján levő sűrű bokrokra vetette - ott már közel kétszáz harcos volt összegyülekezve .
Lejebb a pálmák alatt, még tovább a nyilt mező szélén s különösen egy óriás fa lombjai alatt, tömött sorokban álltak az önmagukat harcra tüzelő feketék.
A fa közelében tartózkodott Kili-Pongó is, teljes hadi díszben.
Arca vörösre volt mázolva , ezüstcsillagokkal kivert csatabárdját meg-megsuhintotta a levegőben, duplacsövű , golyós puskáját (melyben Radák bátyjának értékes angol fegyverét ismerte föl) apródja vitte utána.
Úgylátszik, hadi tanácsot tartott főembereivel, mert hol ide, hol oda küldözte a köréje sereglő harcosokat.
Radák látta, hogy helyzetük sokkal válságosabb, semmint gondolni lehetett volna.
- Látjátok az ellenséget, fiúk? - kérdezte Radák, miközben a fényszóró sugárkévéjét Kili - Pongó - nak az óriás fa alatt álló táborkarára vetette.
- Látjuk - kiáltotta vissza Gozár.
- Eresszetek oda egy pár golyót, én majd világítok!
Jánoska oldalba lökte könyökével az oláhot és ráförmedt:
- Most vágd ki a rezet, hej!
Ne csak a szád járjon.
Aszondom, hogy rettentőképen elverlek, ha rossz lövést csinálsz!
Gozár elmosolyodott.
Szinte jól esett neki ez a bolondos ijesztgetés.
- Jó, jó... majd ügyelek...
- Azt a nagy piros lebernyeges prikulicsot igyekezz eltalálni, merthogy az a király !
Nem adnám egy piculáért, ha egy csöppet kilyukaszthatnám őfelségét!
Ide nézz!...
Jánoska fegyvere eldördült.
A villamos sugár fényében látni lehetett, hogy a fekete uralkodó lábához kap és sántikálva keres fedezetet a fa széles törzse mögött.
Harcosai és főemberei harcias csatakiáltást hallatva zsivajogtak körülötte.
- Szép lövés volt, Jancsi!
Tovább! - kiáltotta át Radák.
- Dehogy is volt szép... - bosszankodott a hosszú tüzér, - csak megsántult egy kicsinyt őfelsége.
Kili-Pongó, úgy látszik, rossz néven vette ezt a goromba fogadtatást, mely lábán , valamivel bokán fölül, könnyű, de mégis érezhető sebet ejtett s megparancsolta harcosainak, hogy előre !... föl az "áldozatok hegyé " -re.
A szenegambiai harcosok középtörzsét maga az uralkodó látszott vezetni, a jobb és baloldali szárny a középső, legerősebb és legnépesebb hadosztálytól mintegy három-négyszáz lépésnyi távolságban indult neki a lassan emelkedő fensíknak.
Harci dalokat énekelve, időnként harsány csatakiáltást hallatva, a mély hangú dobok szakadatlan lármája közepette indultak el.
Gozár és Jánoska munkába vették az ismétlő fegyvereket.
Néha Gozár figyelmeztette Vigyázót:
- Szedd le szélről azt a barázdabillegetőt...
S Gozár a következő pillanatban leszedte a lándzsáját magasra emelő szenegambiai harcost, ki keresztűllőtt mellel bukott vissza a néger hadi szokás szerint egy tömegben közeledő harcosok sorai közé.
A megvilágított balszárny, mintegy 600 lépésnyi távolságról, megkezdte a puskázást .
Ropogtak a puskák a jobbszárnyon és az uralkodó által feltünő lassusággal előretolt középponton is.
Harminc-negyven puska durrogott egy időben.
A golyók egy kis része becsapott a földvár sáncaiba, legtöbbje azonban még nem érte el a sáncokat.
A szenegambiaiak bátor harcosoknak mutatkoztak, rövidjáratú puskáik azonban nem sokat értek.
A néger hadfi különben sem tart sokat a lövő fegyverről.
A puska a gyáva "fehér ördögök " -nek való, kik messziről támadnak és nem merik bevárni a bátor harcost.
Bizony nem.
Radák jobb érzése föllázadt a néhány perc mulva elkövetkező vérontás ellen - a végső kényszerűség elől azonban ezúttal sem állt módjában kitérni.
...Azután eltelt egy perc.
A támadó balszárny elérte az ötszáz lépésnyi távolságot.
A sötét éjszakában e pillanatban mintha a pusztulás fekete madarainak szárnysuhogása lebbent volna meg a harci dalokat éneklő tömeg fölött:
A temetők madarai járnak...
S örökkévaló kaszájával maga a Halál...
*
A gyorstüzelő-gép tizenkét percig ontotta magából az ólom-felhőt.
Hatása rettenetes volt!
Megsemmisítő, borzalmas, szörnyűséges!
Az imént még harcias dalait énekelve, bátran közeledő fekete embertömeg - valami kétszáz egynehány ember , eltünt.
Az egymásra rogyott halottak csomónként hevertek a vérrel borított földön.
A sebesültek kétségbeesett hörgése és fájdalmas jajgatása a távolság dacára át meg átjárta Radák szivét is, de minden emberies érzése mellett is szilárdul el volt rá szánva, hogy a maga, bátyja és hű emberei életét körömszakadtig meg fogja védelmezni.
Most otthagyta a gyorstüzelőt s a fényszóróhoz lépve előbb a jobbszárnyra, majd a középre vetette a fénysugarat.
A középrész hátrálni kezdett.
Látszott, hogy Kili-Pongó nem bir velük.
A fekete uralkodót a düh és a szégyen valóságos tigrissé vadította.
Elővette minden ékesszólását, egy-két főemberének saját felséges kezével hasította ketté a koponyáját... de mindhiába!
A szemük előtt lejátszódó véres harc megrettentette a harcosokat; túlvilági bosszúálló varázslók kezét sejtették benne és minden oldalon hátrálni kezdtek.
Kili-Pongó határtalan dühében lándzsáját törte ketté, azután fölemelt ököllel megfenyegette a hegyet és lassú léptekkel indult megfutamodó katonái után.
Kemény ember volt.
Ezt meg kellett neki adni.
Radák ezt az egyetlen embert gyűlölte valamennyi közt.
Most is odarohant Jánoska mellé, kikapta kezéből a fegyvert és utána lőtt.
Nem találta.
Rálőtt Gozár is, majd ismét Radák.
Valami húsz golyót röpítettek utána, de mintha angyalok, vagy ördögök oltalmazták volna a lehorgasztott fővel, lassan haladó fekete uralkodót - nem bírták eltalálni.
- Átkozott... - sziszegte foga közt az ifjú s bosszúsan odacsapta a fegyvert a földsáncra, - megmenekült...
- Majd visszajön, instálom, holnap, - mondotta Jánoska, miközben fegyveréről gondosan letisztogatta a ráragadt agyagos földet.
*
Éjfél után egy óra körül szabályos időközökben meg-megújuló kongások hangzottak Manyembézi felől.
Radák, megszüntetve az immár fölöslegessé vált fényszóró működését, messzelátón vizsgálta az ellenséges területet s most nem tudta mire magyarázni ezeket a sajátságos vészharangszerű kongásokat.
- Bembo! - szólította magához a négert, - mi az?
A fekete egy pillanatig hallgatózott, azután oly aggodalmas arcot vágott, amilyent az ifjú még sohasem tapasztalt nála.
- Gong... - mondotta fejcsóválva.
- Micsoda?
- Gong, - ismételte aggodalmasan a fekete, - Kili-Pongó egész Manyembézit harcra hívja.
Megütötte gong-ot.
Gong mindenkit fegyverbe rendel...
Most már elértette Radák, hogy miről van szó.
Ami Magyarországban egykor a zivataros középkor háborús idején a véres kard körülhordozása volt országszerte - s ami a mohamedán világban még mai napig is a próféta zászlajának kibontása: az a vad törzseknél a gong.
Egy nagy, középen behasított réztányér, melyre ha bőrrel bevont dobverővel ráütnek: ijesztőbben szól egy mélyszavú vészharangnál.
Kili-Pongó tehát általános harcra hívja az egész szenegambiai törzset.
Aggot, férfit , ifjút, harcost, kézművest, rabszolgát, mindenkit, akinek a karja még elbirja a fegyvert.
Ez igazán vészhír volt.
Radák lelkét elborította a keserűség.
Messzelátó csövén keresztül látta, hogy a forrongás Manyembézi utcáin és főterén ezúttal jóval nagyobb, mint annakelőtte volt.
A meghátrált harcosok a gong szavára ismét gyülekezni kezdtek, s új meg új fegyveresekkel megszaporodva, sereglenek össze a szabad téren.
- Jánoska!
Gozár! - kiáltott embereire Radák - egy óráig sem maradhatunk!
El kell menekülnünk, úgy ahogy lehet.
Isten legyen velünk, emberi bátorság itt többé nem segíthet.
- Gondoltam én azt, - mormogta Gozár - csak nem szólottam...
- Csináljatok két sátorkaróból hordozható ágyat!
Arra fektessétek rá a bátyámat, de vigyázva, nehogy fölébresszétek.
Bembo és Jánoska majd vinni fogják.
Te, Gozár, az állatokra és a podgyászra vigyázol.
Amit könnyűszerrel el lehet vinni, elvisszük, a többi itt marad.
- Értem, - válaszolta az oláh és azonnal munkához látott.
Némi időt nyerni - ez volt a legnehezebb kérdés.
Radák elkeseredve számítgatta, hogy ha legalább három-négy órai időt nem nyer, az utánuk nyomuló szenegambiaiak okvetetlen utólérik.
Ez döntött.
Nem habozott tovább.
Kemény terv, amelynek végrehajtására elszánta magát, de nem volt -e nagy a majdnem három esztendeig tartó szenvedés is, melyben Manyembézi uralkodója és népe szegény testvérbátyját részesítette?
Érdemel -e kíméletet ez a nép, mely a mindenéből kifosztott, elárult és egymagában álló embert annyi ideig kínozta minden irgalom és kegyelem nélkül?
Kili-Pongó volt három év előtt bátyjának vezetője, aki most a szenegambiaiak törzsének élén áll.
Törzsével egyetértve, itt a "sötét" földrész bensejében, esküt szegett, kifosztotta bátyját, műszereit összezúzta.
Összes könyveit, jegyzeteit tönkretette, vagyonát, mely podgyászban és pénzben sok ezer forintra rúgott, elrabolta, s a lopott vagyonnal várost alapítva, most e város népével együtt tör ellene, hogy életüket is elrabolja.
Ha van igazság égen és földön , úgy jogos a megtorlás, mely ezt a minden emberi érzésből kivetkőzött uralkodót és népét részéről megilleti.
Oly példát szolgáltat, hogy életök fogytáig ráemlékezzenek .
Felrohant a sáncra és lekiáltott:
- Készen vagytok?
- Mindjárt, úrfi! - felelte Jánoska, - még egy kicsi negyedóráig eltart, azután indulhatunk.
- Helyes! csak gyorsan!
Erre a türelmetlen sürgetésre nem volt szükség.
Siettek a legények anélkül is.
Radák félrelökte a gyorstüzelőt, azután rendre beszúrta az egyenként mintegy másfél kilogramm nehéz tüzi röppentyűket a földsánc oldalába.
Az első röppentyű hatalmas sistergéssel vágódott ki hosszúkás pléhhengeréből a levegőbe.
Fényes ívet írt le a fellegekkel borított sötét égbolton, azután esni kezdett, de még mielőtt Manyembézit elérhette volna, szétrobbant a levegőben és semmi kárt nem okozott.
A másodikat lejebb igazította az ifjú.
És a röppentyű kisebb ívben suhant végig a levegőn...
Radák messzelátóján kisérte útját.
Látta, hogy a város főterén összegyülekező nép, jobbra-balra szétrebbenve, lármázva , sikoltozva menekül a levegőn keresztül közeledő tűzgolyó elől, mely a térség közepére vágódva, heves durranással robbant szét, s messze szétfreccsenő tüzével egy csomó emberen súlyos égési sebet ejtett.
A megsebesült feketék jajgatása utcáról-utcára terjedt, de mindenfelől új meg új tömegek jöttek, s a jajgatást elnyomta a harcosok meg-megújuló rivalgása, a lármadobok fülsiketítő lármája és a " gong" kongása.
Radák most egymásután bocsátotta útnak a röppentyűket.
Percenként egy sivított végig a levegőn.
Összesen huszonkettő.
Midőn ismét szeméhez emelte a messzelátó csövet, hogy az eredményt kikémlelje : Manyembézi öt helyen égett.
Lángba borult a főtéren több ház, az északi kunyhónégyszög, az alsó utca, melyen ő és emberei belopództak, s magasra fölcsapó lángok pusztították a meredek dombon levő királyi palotát is összes melléképületeivel együtt.
A látvány félelmesen szép volt.
Óriási fekete füstoszlopok kavarogtak az égő "város" fölött.
Koronként egy-egy összeomló nagyobb épületcsomó tájáról valóságos szikrafelhő csapódott föl nagy magasságra a levegőbe, s szállingózott szét szerte-széjjel az egész város fölött.
A nép menekült.
Ordítva, jajgatva, kétségbeesve rohantak ki a tűztengerből.
A borzasztó felfordulást az elszabadult háziállatok menekülése is fokozta.
Ember, állat egy gomolyagban, egymást letaposva rohant kifelé eszét vesztve.
Nem törődött senki semmivel, csak a maga életével, azt mentette, ha tudta, a pusztulásnak e lángokban álló városából, amelynek helyén, reggelre kelve, már csak egy rengeteg izzó hamurakás fogja mutatni, hogy néhány órával ezelőtt ezt a hamurakást Manyembézinek hívták.
Elvégeztetett.
Kili-Pongó városa el fog tünni a föld szinéről.
A tűzvész vérvörös fénye messzire bevilágította a vadonságot.
Benn a földvárban is egészen jól lehetett látni.
Midőn Radák lement a sáncról, hogy még egyszer szemügyre vegye az előkészületeket s bátyjának állapotáról meggyőződjék, kimondhatatlan örömmel látta, hogy a szegény beteg nyitott szemmel fekszik a hordozható ágyon s halvány ajkán mintha egy gyönge mosoly is megjelent volna.
Eszméletre tért, de még oly erőtlen volt, hogy se mozdulni, se beszélni nem tudott.
Az ifjú megcsókolta homlokát, gyöngéden betakargatta, s bíztatva, szeretettel bátorította:
- Légy nyugodt, édes bátyám, meg vagy mentve!
Bembo és Jánoska vinni fognak.
Azután a legényekhez fordult.
- Indulhatunk, fiúk?
- Indulhatunk, - bólintott fejével Gozár.
E pillanatban megdöbbentő dolog történt.
Úgy érte mindnyájukat, mint a villámcsapás.
A földvár hátulsó nyílásán, ugyanott, ahol éppen ki akartak menni, az égő Manyembézi kétségbeesett királya: Kili-Pongó rohant be három elszánt főemberével.
A négy ember ördögi dühvel, magasra emelt lándzsával, rekedt ordítással nyomult be a kapun.
Kili-Pongó bőgött, mint egy vadállat.
Királyi palástja félig összeégve , rongyokban lógott le tagjairól.
Haja, szemöldöke, tigrisszerű pofaszakálla el volt perzselve, baloldali homlokán kormos szélű égési seb tátongott.
Borzalmas alak volt főembereivel együtt.
Öldöklő küzdelem támadt.
Ember ember ellen, ököl ököl ellen, elszántság elszántság ellen.
Bembo macskaügyességgel szúrta le ellenfelét, s hátulról rohanta meg a Radákra ugró szenegambiait.
Jánoska pedig puskaaggyal sújtotta főbe ellenfelét s föl nem véve a késszúrást, mely ismét csak balvállát érte, maga is Radák védelmére rohant s ugyanabban a pillanatban sújtott le, midőn Bembo hosszú tőre már tíz helyen át- meg átjárta a földre zuhanó szenegambiai testét.
Még csak Gozár küzdött Kili-Pongóval.
A két ember fegyver nélkül kapott össze.
Egyiknek sem volt ideje, hogy fegyvert használhasson.
Gozár éppen abban a pillanatban ragadta meg a hatalmas termetű fekete uralkodót, amikor lándzsáját a hordozható ágyon fekvő beteg mellébe akarta döfni.
Az oláh egy ökölcsapással félre vágta Kili-Pongó karját lándzsástól együtt, s egy másik rettentő ökölcsapással arra kényszerítette, hogy szembe forduljon vele és védje magát.
Így kaptak össze.
Beleavatkozni nem lehetett.
A lövés, vagy szúrás a sebes mozdulatokkal birkózó ellenfelek közül esetleg éppen Gozárt érhette volna.
De meg az oláh sem akarta.
- Nem kell félni! - ordította dühösen, - végezni akarok ezzel a gazemberrel.
Kili-Pongó torkából is kiszakadt egy borzasztó bőgés, midőn észrevette, hogy rendkívüli ügyessége, vitézsége és nagy testi ereje dacára sem bír a tagbaszakadt oláh vastag karjaival.
Rángatta, vonszolta erre-arra.
Majd lerántotta magával a földre, s hihetetlen gyorsasággal, egy igazi tigris vérszomjas szilajságával vetette rá magát, hogy körmét torkába vágva, megfojthassa.
A rákövetkező pillanatban azonban Gozár óriási erővel sujtotta le magáról a fekete uralkodót, s vastag karjának ellenállhatatlan szorításával lenyomta maga alá a földre.
Kili-Pongó összezúzott arccal, kábultan feküdt.
Arca, szája, melle megtelt vérrel...
El volt veszve...
De Gozár nem ölte meg.
- Ide gyere, testvér!
Kössük meg ezt a Kili-Pongót!
Jánoska odaugrott.
A fekete király egy pillanat alatt össze volt kötözve.
Gozár erre fölrántotta a földről s Jánoska segítségével odakötötte a földvár közepén emelkedő fiatal pálmafa sudarához.
Kili-Pongó emberfölötti erőfeszítést tett, hogy karjait kiszabadítsa a kötelek közül.
Hangja rikácsoló hörgésbe fulladt az erőlködéstől, de mindaz nem használt.
Erre harsány csatakiáltást hallatott s összeroncsolt, vérző fejét gőgösen fölemelve, rámeresztette szemét ellenségeire és kiabálni kezdett.
- Mit ordít! - kérdezték Bembót.
- Kili-Pongó megveti és gyűlöli a fehér embereket - tolmácsolta a néger, s tisztelettel távolabb húzódott a "szakállas tigris" közeléből - nem fél haragjától és nem kér kegyelmet.
Büszke rá, hogy meg fog halni.
Hát ez királyi beszéd volt; kihívó és dölyfös, de királyi.
Ha Radák nem tudta volna, hogy ez a kétségkívül bátor fekete uralkodó közönséges esküszegő, valóságos orgyilkos, ki bátyját tőrbe csalva, itt az afrikai vadon mélységében vetette fogságba, s kínoztatta oly hosszú időn keresztül: még tetszett is volna neki ez a kevély beszéd.
- Kili-Pongó!
Nézd meg mégegyszer szegény beteg testvéremet.
Hitt becsületességedben s három évvel ezelőtt téged vezetőnek fogadva rád bízta magát, hogy népeddel utazásaiban elkisérd és neki mindenben segítségére légy.
De te esküt szegtél.
Mit érdemel, Bembo, az a vezető, ki megszegi esküjét?
Bembo keresztbe fonta mellén karjait s szemébe mondta az összekötözött uralkodónak:
- Halált!
- Hallottad, Kili-Pongó? - kérdezte vésztjósló hangon az ifjú.
- Hallottam! - válaszolt tört francia nyelven a fogoly.
- De miért késik a fiatal fehér ember, holott fegyvere már kezében van?
Kili-Pongó férfi; nem fél haláltól!
Ha fiatal fehér ember gyáva és nem mer lőni, parancsolja meg a fekete szolgának, hogy öljön.
Kili-Pongó visszatér atyáihoz.
Megvetése és gyűlölete a fehéreké marad...
Nem folytathatta tovább.
Radák kezében eldördült a revolver s Manyembézi véglehelletig gőgös és kegyetlen királya, szíven lőve hanyatlott össze.
Feje mellére bukott.
Izmos fekete melléből kiszökkent a vér...
Azután nem mozdult többet.
- Meghalt... jelentette Bembo.
Elsompolygott a halott mellől, de előbb tisztelettel megemelte szalmakalapját az agyonlőtt uralkodó előtt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE