Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
A magyar sasfiók
Keletkezés ideje
1944
Fejezet
17
Bekezdés
763
Mondat
2081
Szó
34292
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
A „Nagy Március”.
Kossuth Ferenc csaknem tíz esztendeig "reménytelenül" politizált Magyarországon.
Azzal a reménytelenséggel, amellyel a függetlenségi párt már Tisza Kálmán idejében eszmékért küzdött.
" Lelkesítő nagy eszmék, de meg nem valósíthatók ", - mondták nagyrészt a középosztályhoz tartozó választók és aztán szépen leadták szavazataikat a mindenkori kormány jelöltjeire .
A magyar nép azonban, ez a rejtelmes őserő, ez a szántóföld, amely nemcsak talaja a magyarságnak, de mindig hajlandó volt és mindig hajlandó is lesz a szabadság magvának megteremtésére, a magyar nép rendületlenül kitartott Kossuth Lajos eszméi mellett.
Voltak kerületek, még az óriáskígyó módjára országot összeroppantó Tisza Kálmán fénykorában is, ahová más, mint Kossuth-párti jelölt , még a lábát sem tehette be.
Leginkább az Alföld népe, amelyet egykor "Kossuth Apánk" fegyverbe szólított, állott töretlenül a Kossuth zászló alatt.
Szabolcs a maga hat függetlenségi követével, Debrecen, Cegléd, Kecskemét, Nagykőrös, Szeged , a Duna-Tisza köze, a honfoglaló magyarság, a székelység töretlenül állott a reménytelenül muladozó évtizedek alatt is Kossuth eszméi mellett.
Édes volt ez a reménytelenség, mint a vértanuság, magasztos, mint a szenvedés a hazáért , elzsongító, mint a honfibú.
A reménytelenül vallott függetlenségi eszmék mellett a magyar ember megtalálhatta az élet célját: szenvedni a hazáért .
Valóban ez volt a magyarság életcélja a szabadság leveretése után ...
Soha annyi gyönyörű regény, mint a mult század második felében a szabadság hőseiről.
Még itt jártak közöttünk a hősök megmaradottjai, az öreg honvédek, akik már életükben szentté váltak.
Nem volt olyan magyar ház, ahol Kossuth Lajos képe ne függött volna a falon, - igaz, sokszor Ferencz József képével szemközt .
Minden esztendőben megjelent egy csomó regény a Kossuth-i időkből .
Jókai Mór a "Kőszívű ember fiai " -val aratja egyik legjelentősebb sikerét, - és a zászlók csak akkor voltak igaziak, ha "1848" volt reájuk írva ...
Mégis meg kell állapítani, hogy a függetlenségi eszme jutalma nem lehetett Magyarországon más, mint az üldöztetés, a mellőzés, a szegénység.
A reménytelenség politikája fojtogatta Kossuth Ferencet csaknem tíz esztendőn át, és mégis az ő idejében és az ő vezetése alatt győzött a függetlenségi gondolat és vele a párt, oly dicsőséges fölénnyel, hogy még maga Ferencz József is behódolt neki.
Függetlenségi párti lett darab időre a magyar király is, aki pedig egyben osztrák császár volt .
Talán ez a korszak Magyarország legfantasztikusabb kora .
Lehetetlenségek valósulnak meg.
Hatalom, erő, cselfogás, megtörik a nemzet ellenállásán.
Fennállása óta ekkor volt a legerősebb Magyarország.
Ezer esztendő energiáját adta ki magából Kossuth Lajos fiának felhívására ...
Ha a nemzet nem győzött az 1848-49-i szabadságharcban, az történelmi átok volt .
De győzött a második Kossuth vezetése alatt, ez évszázad elején , ötven egynéhány esztendő multán az első kudarc után .
Hogy volt ez ?
Elmondunk mindent, ami az emlékezetben megmaradt, mint érdemrend egy kopott kabáton, mint régi mese, amelynek hallgatói maguk is öregesen bóbiskolnak már, amikor az elmult dicsőségekről hallanak.
Előveszik a régi zászlót a világháborúban megsokasodott lobogók alól.
Könnyes, de bátor, halk, de igazságos , - ilyen volt Kossuth harca a később következendő harcokhoz mérve .
Akkor győztünk !
Míg a világháborúban megsemmisültünk .
Beszéljünk tehát a győzelmes időről .
*
Az 1904. esztendő márciusi szabadságünnepén K. F. nem vehetett részt .
Betegség kötötte az ágyhoz, amely betegség kínjait hiába igyekezett enyhíteni Müller Kálmán főorvos úr, aki lapátalakú veres szakállával, gyertyaegyenes alakjával egyik nevezetessége volt a fővárosi lakosságnak.
Reumatikus fájdalmak gyötörték Kossuth Ferencet, nem tudtak neki örömet okozni még a ceglédi nők sem , akik választókerületéből küldöttségbe jöttek a beteghez és annyi virágot hoztak neki, hogy szagos lett tőle az egész palota .
A pirosarcú menyecskéket, liliomarcú lányokat, szokás szerint gyászruhás, tapasztaltabb honleányok vezették, akik már tudták a járást a fővárosban.
Ám az öregasszonyok, akik pedig Cegléden is értik a különféle betegségek gyógyítását, ugyancsak nem tudtak írt mondani szeretett képviselőjük betegségére.
A ceglédi nők küldöttsége lehajtott fővel jött ki a betegszobából, a karszékben ülő Kossuth Ferenctől és némelyik asszony tán már észrevette a lesoványodott, ellankadt, elhalaványodott arcú férfiún, a halk léptekkel közeledő öregedést .
Pedig nagy márciusra készült a főváros, mert a szabadság ünnep öt nap híjján egybeesett Kossuth Lajos halálának tizedik évfordulójával és a magyar nemzet az Abbáziában üdülő Ferencz Józsefnek tudomására akarta hozni mindazt az elkeseredést, amelyet a honszerelmes magyarság érzett .
Ez az elkeseredés pedig nagy volt és komoly.
Egyre élesebben rajzolódott ki az ellentét a nemzet és királya között.
Egy fél esztendővel előbb , 1903. szeptember 16-án adta ki I. F. J. a galiciai Chlopy-ban nevezetes hadparancsát, amelyben eme sorsdöntő bejelentés foglaltatott :
" Tudja meg hadseregem - melynek szilárd szerkezetét egyoldalú törekvések, ama magas feladatok félreismerésében, amelyeket a monarchia mindkét állama területének javára teljesít, alkalmasak volnának meglazítani, - hogy én sohasem adom fel azokat a jogokat és jogosítványokat, amelyek Nekem, mint a hadsereg Legfőbb Hadurának biztosítva vannak " .
Ez a hadparancs nemcsak a hetedik és tizenkettedik hadtestnek szólott, amelyeknek hadgyakorlatán Ferencz József kiadta, hanem az egész Magyarországnak, amelynek az uralkodó így adta tudtára, hogy sohasem lesz hajlandó beleegyezni abba, hogy a magyar katonákat magyar nyelven vezényeljék .
A chlopyi "soha !" rendkívüli módon kiélezte a helyzetet.
Még a szabadelvű pártban is elítélték a hadparancsot és az egész nemzet elleni kihívásnak tartották.
Az összes parlamenti pártok együttesen tárgyalták meg a helyzetet és úgy döntöttek, hogy felkérik Khuen-Héderváry ideiglenes miniszterelnököt, utazzék a királyhoz és közölje vele a nemzet felháborodását .
Jellemző, hogy voltak olyan vidéki törvényhatóságok, amelyek felháborodásukban határozatot hoztak, hogyha a nemzet elégtételt nem kap, beszüntetik az állami adók fizetését .
A király szeptember 20-án fogadta Khuen-Héderváryt.
Az audiencia során kijelentette Ferencz József, hogy nem akarta megbántani a nemzeti önérzetet .
Ki is adott egy manifesztumot, amelyben sajnálkozását fejezte ki, hogy hadparancsát félreértették és bejelenti, hogy nem akarta csorbítani a nemzet jogait.
Hangsulyozta, hogy továbbra is a kiegyezés alapján áll és hozzájárul ahhoz, hogy a kormány beváltsa a nemzetnek a hadsereg magyar vezérleti nyelve ügyében tett ígéreteit .
Az ellenzék azonban nem hitt a királyi szónak.
Mikor Khuen-Héderváry szeptember 22-én felolvasta a Házban a manifesztumot, Barabás Béla hangja beleharsogott :
" Nem hiszek a királynak ! "
Nyolc nappal később Khuen-Héderváry megbukott .
Ilyen izgalmak után készült az ország az ezerkilencszáznegyedik esztendőben a márciusi napok megünneplésére .
A "Nagy Március " -ra való előkészületeket hetek óta intézték különböző hazafias bizottságok, amelyeknek lelke, titkárja, mozgatója egy szöghajú sápadt homlokú, lángoló tekintetű, tehát Petőfiképű budai tanár, Taksonyi József volt , aki hazafias költeményeivel már megfelelő hírnévre tett szert a nemzeti asztaltársaságoknál.
Taksonyi maga legalább húsz asztaltársaságnak volt tagja Budán és Pesten, de a szabadságünnepélyekhez nem is nagyon kellett verbuválni az asztaltársaságokat.
Csatlakoztak azok maguktól is, hisz ilyenkor mutathatták meg , mit tudnak, mit érnek, hányan vannak, mekkora a hatalmuk, ki a költőjük, ki a szónokuk ?
Korcsmárosság akkoriban a jövedelmezőbb iparok közé tartozott, a korcsmárosok maguk is szívesen áldoztak azért, hogy a náluk székelő asztaltársaságok kitegyenek magukért a szabadság ünnepélyén, csináltattak jelvényeket, zászlókat, koszorúkat, ha nem lett volna elegendő a persely tartalma , amely perselyben az asztaltársaságok egész éven át gyűjtöttek a szabadság megünneplésére, de a karácsonyi adományokra is szánt összeget .
Taksonyi József, a budai költő már hónapokkal előbb elkezdte az agitációt, hogy a Kossuth Lajos halálának tizesztendős évfordulóját egybeeső szabadság ünnepeket a legemlékzetesebbé tegye .
Pohárköszöntők szenvedélytől fűtött mondanivalóival járta be a Józsefvárost, az asztaltársaságok hazáját, ahol két-három asztaltársaság is tanyát vert egy-egy nagyobb vendéglőben, elnevezvén magukat Kossuthról, Rákóczi Ferencről, Irányi Dánielről, Petőfi Sándorról, Garibaldiról, Türr Istvánról , Klapka tábornokról, Damjanichról, sőt még a francia forradalom alakjairól is , valamint a bombavető Orsiniről, s az orosz nihilistákról.
A Józsefváros volt a hazafias asztaltársaságok fészke és elegendő volt Taksonyi József megjelenése , hogy nyomban kimondják csatlakozásukat a készülőben levő szabadságmozgalomhoz .
Temérdek asztaltársaság volt a Belvárosban is, ahol a "Sasok " vezettek Kléh István takarékpénztári igazgató nyugalmas elnöksége mellett, de itt szónokolt Polónyi Géza és Olay Lajos is, akik alkalomadtán kurucabbak voltak a kurucnál.
A negyedik kerületi sörházak, udvarokban rejlő bormérések, régi és újabb " Zenélő Órák" de még a javában talpon levő "Korona" vendéglő, a hírneves "Kispipa " mind tartogatott magában egy-egy méhkast, vagyis asztaltársaságot, amely az első hívó szóra kész volt kirajzani az utcára.
Taksonyi itt is megtette a maga vizitjeit, habár ezek a műveltebb társadalomból alakult asztaltársaságok amúgy is tudták, mi a teendőjük, amikor a márciusi szabadságünnep elkövetkezik .
A Ferencvárosban sem kellett sok szót vesztegetni a felhivásnál .
Abban a városrészben, ahol a fuvarosok és a tejkereskedők laktak, jól tudták, mit jelentenek a márciusi napok.
Talpra kellett állni minden asztaltársasági tagnak , hogy méltóan kivegye a részét az ünnepből.
A ferencvárosiak mindig asszonyaikkal , leányaikkal, a Damjanich Jánosnéról elnevezett egyesület tagjaival vonultak ki március tizenötödikén.
Igérték, hogy elhozzák őket most is a dunaparti Petőfi-szoborhoz és a Vigadóba, ahol Taksonyi az ünnepélyeket tervezte .
Nagyobb baj volt a Terézvárosban, ahol Vázsonyi Vilmos még csak egy kávéházat mondhatott a magáénak, ahol "V. V." betűkkel jelzett hirlapi cikkeit , hangosan felolvasták.
A kerület úgynevezett komoly polgársága még Radocza Jánoshoz, illetőleg a hatvanhetes eszmékhez húzott, amelyek tudvalevőleg ellentétben állnak a negyvennyolcas ideálokkal.
Legalább is így tanították akkor a polgárokat ...
Az Erzsébetvárosban még sokan bosszankodtak Morzsányi Károly megbuktatása miatt az ugyancsak forradalmi eszméket jelentő Pichler Győzőre, aki szegény már javában a rákosi temetőben pihentette idegbeteg tagjait, árván hagyván a zászlót, melyet Kölesd adott kezébe, ahol azzal nyerte meg a választópolgárok szívét, hogy első kortesbeszédében kijelentette: Kossuth Lajos halálos ágyán ő reá bízta a magyar hazát ...
Taksonyi József járt Budán is, ahol a nyugalmazott úriemberek asztaltársaságai székeltek, mert bizonyos életkorban már csak Budán érzi jól magát az ember.
Innen minden kisebbnek látszik, mint Pesten, nem izgulnak minden apró-cseprő dolgokért az emberek, akik harminc-negyven év szolgálati időt mondhatnak a hátuk mögött.
Budán legfeljebb a szerelmesek izgatottak, pláne kora tavasszal, amikor még a szél is éppen tanulja a járást a budai utcákon.
Ha valamely szerelmi mozgalomhoz kellett volna verbuválni híveket: Taksonyi József bőviben talált volna Budán anyagot.
De a nyugalmazott hivatalnokok, bár érzelmeikben a penzióba való lépés után mindnyájan ellenzékiek: nehezen szánják rá magukat, hogy Pestre menjenek tüntetés szempontjából.
Csupán a Krisztinában akadt egy hazafias asztaltársaság, Guyon Richárd tábornokról elnevezve, amely vállalkozott arra, hogy a márciusi ünnepélyeket Pesten tölti .
Óbuda viszont biztos volt.
Ott mindig erős ellenzéki szellem uralkodott, éppen a városrész mostoha viszonyai miatt, amennyiben a lakosság megcsalatva érezte magát a hatvanhetes kiegyezés folytán.
A fővároshoz csatlakozott, lemondott önállóságáról, de ezért semmit sem kapott.
Óbudáról a rezes bandák lelkesen igérték meg közreműködésüket a márciusi ünnepélyekre .
Igy készült a fáradhatatlan Taksonyi József az ezerkilencszáznégy márciusának megünneplésére.
Gyakran tett jelentést Kossuth Ferencnek szervezkedéséről, de Ferenc úr csak bágyadtan intett a nyugágyról :
- Sziveskedjék Thaly Kálmán őnagyságához fordulni, ő a függetlenségi párt tiszteletbeli elnöke, aki mindenben helyettesít - mondta .
Taksonyi József szomorúan ballagott le a lépcsőn, ugyanazt mondván látogatásai után, mint a többi látogatók, hogy Kossuth Ferencen már aligha segít az orvosi tudomány, végét járja ...
Minden jel arra vallott, hogy Kossuth Ferenc személyesen nem vesz részt az ünnepen, ezért a lakásán keresték fel mindazok, akik az ünnepélyen szerepeltek, hogy Kossuthnak külön is bemutassák tudományukat .
Bizony fáradságosak voltak ezek a vizitek.
Müller Kálmán doktor tiltakozott is, hogy betegét a szónokok, szavalók, dalosok és hangászok zavarják , de a szereplőkkel ezt nem lehetett megértetni.
Kellett, hogy Kossuth fia meglássa , meghallgassa azt az előadást, amelyet éppen a Kossuthok szabadságának emlékére tartanak .
Egyik nap díszmagyarba öltözve Papp Zoltán dr. csörömpölt fel a Kossuth-lépcsőn és rövid tisztelkedés után az ágyában fekvő Kossuth Ferencnek elénekelte azt a Kossuth-indulót, amelyet a márciusi ünnepélyre szerzett és amelyet majd a Ganz-gyár dalos munkásai mutatnak be először a márciusi ünnepeken .
Tagadhatatlanul kitett magáért Papp Zoltán, nem hiába támogatta képviselőjelöltségét Kossuth Ferenc a tiszalöki kerületben.
Nemes pátosz, költői lendület volt a Kossuth-indulóban.
De a nagybeteg inkább pihenni szeretett volna , mint indulót hallgatni .
Ugyancsak nem értette ezt meg Rátkay László szintén függetlenségi követ, aki négy barna attilás öreg negyvennyolcas honvédet támogatott fel a lépcsőn, hogy asszisztáljanak a "Kossuth lelke" című költemény elszavalásánál , ugyanúgy, mint a tervbevett ünnepélyen teszik majd.
Rátkay László mestere volt a hazafias költeményeknek, egész életében ezt kultiválta, a vers szépen hangzott, a holtak is talpraállottak volna hallatára, de Kossuth Ferenc csak lehorgasztotta fejét párnáira.
Az ő betegsége már olyan volt, hogy még arra se tudott volna megenyhülni, ha a régen megholt Petőfi jelenik meg előtte, hogy elszavalja a Talpra Magyart .
De egy harmadik költő is vizitelt e napon Kossuth Ferencnél, mintha összebeszéltek volna a költők, hogy verseikkel segítsenek a gyógyításban Müller Kálmánnak .
A harmadik költő fiatal, kistermetű ifjú volt, abból a lelkes gárdából való, amely hazafias ünnepélyeken magyaros szabású ruhában szent lelkesedéssel jelképezte a mindenkori lángoló magyar ifjúságot.
Gyökössy Endrének hívták őt és az eltávozott költők példájára átnyujtotta költeményét Kossuth Ferencnek, a szavalat azonban elmaradt, mert a lapátszakállú orvos már komolyan megharagudott az egymás sarkára taposó poétákra .
- Elég volt a dalból, lássunk a mindennapi élet után! - mondta Müller Kálmán, akinek sose volt érzéke a költészet iránt.
A költők, akik a Szent Rókus kórházban kezelése alá kerültek, nem írtak verset hozzá a gyógyulásuk után .
Túlságosan komoly ember volt arra, hogy egy költő ihletet nyerjen tőle .
Az ünnepély többi szereplőit, akiket Taksonyi József mutatott be Kossuth Ferencnek, mint Melha Armandot, az egyetemi polgárok vezetőjét, Madai Gyula bölcsészhallgatót, a műsor egyik szavalóját, Kóczé Antal cigányprímást : rövid kézfogással üdvözölte a nagybeteg, akitől hiába vártak szónoklatot a lelkes szereplők.
Kossuth Ferenc csak bágyadtan intett nekik párnái közül :
- Thaly Kálmán tiszteletbeli elnökünk mondja el a párt álláspontját tisztelt polgártársaimnak, én csak köszönetemet fejezem ki a közreműködésért .
A lépcsőn elhangzottak a tisztelgők lépései, Kossuth Ferenc fáradtan lehunyta a szemét ...
A költők diadalát e márciusi napokban csak az ugyancsak szerepet vállalt művésznők diadala multa felül.
Mert a nőknek akkor is kitűnő varázsuk van , ha eleven költők helyett holt költők verseit szavalják .
Márkus Emilia asszony például leírhatatlan sikerrel szavalta e napon a régi verset :
Emlékezve édes hazám ... "
A magyaros gyászruhába öltözött világszép R. Maróth Margit pedig mint gyászoló Hungária zengte :
Győzelemmel csorgott szent földjére ? "
Ugyanakkor Komlósi Emma, a Népszínház művésznője tárogató hangja mellett énekelt magyar dalokat, amelyeket a Petőfi-szobor körül hullámzó sokaság végül együtt énekelt lelkesültségében a művésznővel .
*
Taksonyi József jóslata bevált; soha ilyen márciusi ünnep nem volt még, mint ebben az esztendőben !
A tömegben már feltünedeztek a vidéki jogakadémiák kiküldöttei , akiknek megérkezése csak a március 20-i Kossuth gyászünnepélyre volt jelezve, de ki tudott volna otthon maradni, arra a pár napra, amely a szabadság ünnepét a Kossuth-ünneptől elválasztja?
Bizony felvették fekete magyar ruhájukat a máramarosszigeti ifjak már egy héttel előbb is.
Messzi városokból, ahonnan akkor még nagyon bonyodalmas volt a pesti utazás, ájtatos zarándokként indultak el az ifjak.
Megérkeztek a kassai jogakadémia kiküldöttei ugyancsak nem rövid ideig tartó utazás után .
De a legmesszebbről a marosvásárhelyiek jöttek!
Az ő útjukhoz mérve Kecskemét, Debrecen csak egy ugrásnyira esett a fővárostól.
Ők valóban két napig utaztak azért, hogy a budapesti szabadságünnepen jogakadémiájukat képviseljék a többi vidéki jogászokkal együtt.
Pozsonyból megérkeztek a teológusok, megannyi szálas fiatalember, akik zászlót hoztak, mintha új szabadságharc kezdődne.
Ó , csodálatos, lelkes, drágalátos magyar ifjúság, amelynél soha a hont jobban senki nem szerette, amely hazáját félté a korszak új eszméitől, a korrupciótól, az internacionalizmustól!
Igazi márciusi ifjak, akik még komolyan veszik az ifjúság nemzetvezető hivatását.
Derekukat nem törték meg az élet megalázkodásai, lelkük szabadon repül a magyar iskolákban tanított történelem szárnyain .
Tizedik éve, hogy meghalt a nemzet apja, Kossuth Lajos!
Erre az emlékezetre ifjúdott meg minden épkézláb ember Magyarországon a lelkesedésnek e korszakában .
A Petőfi-szobortól a menet a nemzeti zászlókkal lengő Váci-utca felé , a hajdani Pilvax kávéház felé indult.
Előzetesen nem szerepelt ez a látogatás a programmon.
Csak úgy magától hangzott el ez a jelszó, mint akár tán 1848-ban , amikor a néplélek vezette a dolgok és események menetét, nem pedig a rendőrség .
- Menjünk a Pilvaxba !
Ez volt a műsoron kívül eső programmszám, mely együtt tartja a hosszú műsor után a tömegeket, mert hiszen amig a nap az égen van, senkinek sincs kedve hazamenni a hazafias ünnepélyről a csendes otthonba .
Menjünk a Pilvaxba !
Ez volt az az ünnepi szám, amelynek lefolyását senki se tudhatta előre, mert nem készítették elő.
Talán nem is gondolt rá senki, hogy megvalósulhasson.
A Pilvax egy kávéház, amelyet mindennap láthatnak mindazok, akik arra elhaladnak.
Mi nézni való van a Pilvaxon ?
De a néptömeg kiszámíthatatlan, különösen olyankor, mikor ritkán érzett forradalmi kedv, hazafias mámor fűti a kebleket, mikor tenni kell valamit , hogy a lélek lecsillapodjon, kielégülést nyerjen minden vágyakozás, amely sohasem elégülhet ki a ledarált programmal.
Kell még valaminek következni, amelyben résztvehet testileg és lelkileg mindenki, aki eddig hallgatásra volt kényszerítve .
- Menjünk a Pilvaxba! - kiáltották különösen a vidéki ifjak, akik még sohasem látták színről-színre a Pilvaxot, ahonnan az emlékezetes tizenkét pont kiindult .
A Váci-utca lobogódíszben, a Pilvax nemzeti színű drapériával díszítve várta a Petőfi-szobor felől hullámzó menetet.
A zászlók lengedeztek, a lábak egymást taposták, a lelkesedés tetőpontjára hágott, mert a tömeg csak attól tud megrészegülni igazán, amit a saját mulatságára talál ki, nem pedig a rendezőség javaslatára.
A tömeg megéljenezte a boltosok nemzetiszínű szalagokkal díszített kirakatait, az emeletekről lenyúló szőnyegeket, a padlásablakokba dugott zászlókat, a virágárús boltok kisasszonyait akik blahánés kurtaszoknyában álltak boltjuk küszöbén.
Minden háromszínű ruhadarabnak jutott az éljenekből .
Igy vonult a tömeg igazi márciusi kedvvel végig a Belvároson.
Mintha ama régi-régi márciust akarnák végigpróbálni, mikor ugyanebben az utcában kokárdát tűztek fel az ijedt polgárok.
De most mindenkinek volt kokárdája...
Csak a király házán nem volt zászló !
A tömeg megállott és egy másodpercig megdermedve nézte a zászló nélküli házat a fellobogózott város kellős közepén .
A néphit szerint ugyanis Ferencz Józsefnek bérháza volt Pesten a Váci-utca közelében, a mai Apponyi-téren, melyet Ferencz József a maga vagyonából építtetett, mint ahogy a meggazdagodott polgár szokta, aki nem tudja, mit csináljon a pénzével .
Igazában Klotild főhercegnő, a népszerű József főherceg özvegye építtette ezeket a házakat a Kossuth Lajos-utca torkolatában, de a népnek hiába magyarázta volna ezt a kipödrött bajszú Hentáller Lajos, aki a néptömeg élén haladt, daliás, szemrevaló úriember, a régi függetlenségi párti követek ama fajtájából, amikor csak mutatós férfi lehetett országgyűlési képviselő.
Hiába szónokolt volna a nyakkendőtlen Polczner, a szegedi követ, vagy Arad oroszlánhangú képviselője, Barabás Béla, akik akkoriban legjobban tudtak a néppel beszélni .
Kállay Lipót, Bencs László a szabolcsi követek híresek voltak hallgatag flegmájukról, ők úgy se vállalkoztak volna népszónoki szerepre.
De hallgatott a jelenlévő debreceni követ, Rokonyi Samu is, mert a lobogónélküli házat március 15-én úgysem lehetett volna megmenteni a nép dühe elől.
És a néptömeg valóban dühödten ordított, amikor "Ferenc József házát" lobogó nélkül látta ezen a délután .
Két szeneskocsi rakta le portékáját a "Király háza" előtt, ebben az órában.
A nép a szabadságisten küldeményének vette a széndarabokat és nyomban felborította a kocsikat.
A széndarabok pedig repülni kezdtek a "Király háza" felé és hangos csörömpöléssel zúzódtak be az ablakok, a boltosok kirakatai, az egyenruhás házmester ijedten zárta be a kapuszárnyakat, a boltredőnyök lezuhantak , valamerről futólépésben közeledett Bockelberg Ede, a szálfa termetű rendőrtiszt, a pesti utcák híres rendcsinálója, kivont kardú rendőreivel .
De a tömeg már ingerült volt, dühöngve szállott szembe a rendőrökkel .
Ugyanaz a tömeg volt ez, amely az imént még templomi csendben hallgatta Hock János papos prédikáló szavait, ugyanaz a tömeg volt ez, amely az előbb még könnyezve fújta együtt a tárogatósokkal a kuruc nótákat .
Most ordított a tömeg, mert egy zászló hiányzott a város temérdek házainak egyikéről .
Zuhogtak a széndarabok a rendőrökre, akik előtt mégis csak csendesen hátrálni kezdett az emberfal, a lebukó, jajgató sebesültek láttára.
Hátrált, de nem oszlott, mert a pesti tüntetések idejében jól megtanulta a tömeg a maga módszerét.
El-elkapott egy rendőrt és süvegjétől, kardjától megtépve dobta vissza társai közé.
A rendőrök ordítására üvöltéssel felelt.
Vér folyt az utcán és a vértől még részegebb lett a hangulat .
És már rombolt a tömeg másfelé is .
A Kerepesi-út felé hátráló tömeg visszavonulása közben válogatás nélkül zúzta be a kirakatokat, hogy bosszúságát kielégítse.
Széndarabokkal verték be Patyi bútoros, Agulár cipész kirakatait.
A Párisi Áruház előtt téglarakásokat talált a tömeg, amely téglákból a nemrégen leégett áruházat kezdték építeni, az utcán heverő tégladaraboknak pedig az a szokásuk, hogy nemcsak az építkezéshez alkalmasak !
A Nemzeti Színházzal szemben Blaháné lakott az első emeleten.
Az ő ablakait is tégladarabok zúzták be.
Tégladarab vágódott az Erzsébet-körúti Jost írógépkereskedés nagy kirakattáblájába.
Lesz dolguk a pesti üvegeseknek, amig majd a rombolás nyomait eltakarítják .
...
Kossuth Ferenc pedig messze a tüntetések színterétől ezalatt kétségbeesetten gondolt arra, hogy mit fog szólni Ferencz József, ha meghallja , hogy ennek az ünnepélynek ő volt a láthatatlan rendezője ?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE