Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gaál Mózes
A vasember fia
Keletkezés ideje
1902
Fejezet
19
Bekezdés
939
Mondat
1625
Szó
20101
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Idegen országok titka.
Ugy volt, nem másképen, hogy Magyarországnak két gazdag főura egy szép napon vándorbotot vett a kezébe s egyenesen Bécsnek vette az útját.
Világot látni mentek.
Szakasztott igy csinálják még manapság is a buzgó mesterlegények .
Nem elégszenek meg egy-egy kis városkával, hanem reá adják a fejöket hosszu útra , vándorlásra.
Bár sokan követnék, mert még az egyszerü iparos is lehet hasznára , becsületére a hazának, pedig az ő oldalán nem csörög kard, sem az országgyülésen hatalmas beszédeket nem tart, sem világra szóló tudós könyveket nem ir .
No hát a Vasember fiát is, meg Széchenyi Istvánt is az a szándék vezette idegen országokba, hogy tanuljanak, lássanak minél többet s ugy térjenek haza, mint a mézzel megrakodott szorgalmas méhek .
Egy szerető sziv egész melege kellene ahoz, hogy méltóképpen lefessem, minő lelkesedés vezette a Vasember fiát erre az útra.
Hogy versengettek egymással a gyaloglásban, s meg-megpihenve hűs patak partján, százados fák árnyékában, elő-elővettek egy-egy angol könyvet, s olvastak együtt.
Széchenyi volt a mestere Miklósnak, ő magyarázgatta a legnagyobb angol költő hires műveit .
Soha buzgóbb tanítvány nem hallgatta a mesterét, mint a Vasember fia Széchenyi Istvánt.
Nem kerestek mulatságot, örömet, pedig a gazdag ifjak főleg azért mentek ki akkor idegen országok nagy városaiba, hogy ott fényes arany pénzen vásároljanak úri mulatságot.
Kimentek duzzadt pénztárczával és hazajöttek az elhagyott hazába üres zsebbel, sőt néha ráadásúl - adóssággal .
Meg akarták mutatni a világnak, hogy ők magyar urak, csak úgy szórták a pénzt, de sem szépet, sem hasznosat nem tanúltak.
E helyett bizony sokszor előfordult, hogy hazajöttek s fitymálták a maguk nemzetét, majmolták az idegent , nem is akartak immár magyarúl beszélni ....
Imhol nézzétek a Vasember fiát, s az ő csodálatos mesterét!
Ezek ám a derék magyar urak !
Talpon vannak hajnali szürkület óta, úti por lepi a köntösüket , verejték cseppek gyöngyöznek a homlokukról, egy hitvány bajor kunyhóban a csupasz földön töltötték az éjszakát, s most München városa felé törekszenek .
Ide s tova dél felé jár az idő, s ők két mázos agyag-fazekacska aludt-tejet ittak egy korcsmában, megettek egy-egy karéj rozs-kenyeret .
S még hozzá jó kedvük is van .
Bizony, jó kedvük van, még tréfálnak is .
Mondja Miklós :
- Beléharapnál -e, Pista, egy sült libába, ha most hirtelen a szádba repűlne ?
- Előbb tőled kérdezném meg, Miklós, hogy te mit csinálnál ?
- Odaadnám egy fazék aludt-tejért, mert annál még a tokaji bor sem különb, aztán nekünk, fogadásból, az az eledelünk immár hatodik hete .
- Teringettét, csak ez a bajor út olyan kavicsos ne volna!
Mégis jobbak odahaza az alföldi utak, he ?.. .
- Azok olyan barátságos sárral vannak kipárnázva egy-egy eső után , hogy térdig mászkálnánk benne .
- Legalább nem törné fel a talpunkat.
Valamikor még másképen lehet az .
- Adja Isten!
De nini, az a német ugyancsak elakadt a pompás kavicsos úton....
Gyerünk, kérdezzük meg, mi a baja ?
Csakugyan siralmas helyzetbe jutott a szegény bajor paraszt, ki egy krumplival telt szekeret indított a városnak s mert valószinűleg elaludt, a lovak megkivánták az apró fűzfa-bokrok leveleit s addig közeledtek hozzá, mig a sánczba borították a szekeret.
Még a gazda is leesett a szekérről, s nagy siránkozással szedegette garmadába a krumplit .
A lovak nem sokat bánták, mert épen egy fűzfabokor állott az orruk előtt.
Nem törődtek ők a krumplival .
- Mi a baj, atyafi? - kérdé Széchenyi németűl .
- Látjátok, pajtások, utólért a baj, feldűlt a szekerem .
- Hm, pedig szép egyenes az út ....
- Aludtam egy kicsit .
- A lovaknak pedig nem adtál enni, mi ?
- Igaz... igaz.
Már most mit csináljak?
Adjatok jó tanácsot, mert már nem tudok gondolkozni .
- Szedd le a szekérről mind a terhet, emeld ki a szekeret a sánczból , rakd fel újra a krumplit, s többé aztán ne aludjál.
Legyen több eszed, mind a lovaidnak van .
- Sok időbe kerűl az, sietnem kellene, hát ha mi hárman igy is kiemelnők a szekeret.
Látom, jó erőben vagytok .
- Mit mond a német, Pista? - kérdé Vesselényi .
- Azt mondja, hogy segítsünk rajta, emeljük ki a szekerét .
- Tudod, mit ?...
Mondd meg az atyafinak, hogy én kiemelem, ha jól megfizet .
- Szegény ördög ez, mivel tudna jól megfizetni ?
- Nem pénz kell, hanem lakasson jól, úgy látom, tarisznya lóg ott a szekér oldalán.
No meg krumplija van elég, abból is süthetünk.
Pompás egy eledel a sült krumpli .
Széchenyi mosolygott, s nyomban megtette a bajor parasztnak az ajánlatot :
- Atyafi, ez az én czimborám kiemeli a szekeredet, ha nekünk adod, a mi a tarisznyádban van .
- Kevés van ott, egy kicsi túró és egy fél kenyér .
- Hát sód van -e ?
- Van, hála Istennek .
- A krumpliból is választunk nehányat .
- Hehehe!...
Persze... persze,... adok abból is tíz nagyot, a legnagyobbakat... hehehe !
- No épen elég lesz...
Most pedig csapj a tenyerünkbe, hogy áll az alku .
A bajor paraszt furcsának tartotta ezt az alkukötést, de készségesen reá állott.
Látta, idegenekkel van dolga .
Ekkor Miklós megragadta a félig felfordult szekér hátsó oldal-rúdját s egyet lódítva rajta, krumplistól együtt kiemelte a sánczból, bizony még a lovak is elszörnyűködtek ezen a roppant erőn, mert ott hagyták a fűzfabokrot s füleiket hegyezve állottak engedelmesen a rúd mellé .
A bajor paraszt tátva felejtette a száját.
Ilyet még a nagyapja sem látott.
Gondolta magában :
- Hiszen, ha nekem ekkora erőm volna, dehogy tartanék lovat, hátamra venném a szekeret, s vinném a városba, a mi eladni valóm van .
Nem is mulasztotta el, hogy vállára ne veregessen az idegen mesterlegénynek s meg ne kérdezze tőle, hogy hova való ?
Széchenyi nevetve felelt :
- Ne törődjél te avval, jó ember, hanem add ide a tarisznyádat, s válaszd ki a tiz legszebb krumplit, mert éhesek vagyunk .
- Halljátok, nem tizet, hanem húszat adok, ráadásúl egy kis füstölt disznólábat is, ha megmondjátok, hogy mi a mesterségetek, mert annyit látok, hogy vándorló legények vagytok .
- No, jó, hát tudd meg, hogy a barátom kovács, én pedig asztalos vagyok .
- És honnan jöttök, hova mentek ?
- Keletről jövünk, nyugatra megyünk, onnan pedig vissza újra napkeletre .
- Hm, mekkora erő,... mekkora erő !...
A derék paraszt oda adta minden elemózsiáját s kiválasztott huszonöt szép krumplit, öttel megtetézte, s ráadásúl kezet is szorított a derék idegen mesterlegényekkel .
Miklósnak szörnyen tetszett ez a barátság, s véletlenűl úgy meg találta szorítani a feléje nyujtott tenyeret, hogy a bajor paraszt nagyot kiáltott, s alig tudta egymástól elválasztani az öt ujját .
Fújta is erősen, de azért kaczagott .
- Ne ijedj meg, jó ember - vigasztalta őt Széchenyi - mi ott keleten így szoktunk kezet szorítani, még pedig azért, hogy ne tagadhassa el, a kivel egyszer paroláztunk ...
- Ejnye, be furcsák vagytok ti ott keleten!
Csak nem vagytok tatárok ?.. .
- Valami olyanfélék, nem sokkal rosszabbak, de nem is sokkal jobbak , úgy hívnak, minket, hogy magyarok ....
- Sohasem hallottam rólatok, - felelé együgyüen a bajor .
- Elhiszem, de azért csak élünk .
- És nagyon erős a markotok.
Isten áldjon meg!
Ha visszafelé jöttök , szóljatok be Kunigsfeldre Bitter Jánoshoz, szivesen adok még abból, a mim van, de a barátod kézszorításából többé nem kérek .
A bajor elindúlt, a mi két mesterlegényünk pedig összenézett , mosolygott, Széchenyi pedig utána kiáltott a parasztnak :
- Hé, Bitter János gazda, álljon csak meg, valami emléket adnánk magának .
Benyúlt tarsolyába s három darab arany pénzt vett elő, markába nyomta az álmélkodó bajornak, s intett a kezével, hogy egyet se hálálkodjék, hanem menjen Isten hirével .
- Ej no - tünődék magában a paraszt, - hátha mégsem asztalos meg kovácslegények ezek a magyarok !....
Egyet gondolt, s a szekérben keresgélve egy agyagkorsó méhsört kotorászott elő, azt is felajánlotta a furcsa idegeneknek ....
Igy aztán igen nagy barátságban váltak el .
Hej, milyen pompás lakomát csaptak a fűzfabokor aljában!
Miklós száraz galyakat tördelt, István tüzet rakott, s mig a túrót meg kenyeret megették , addig a krumpli is ropogósra sült.
A méhsör is jó volt.
És a két hatalmas főúr nagyon megelégedett vala.
Mondta is a Vasember fia :
- Soha ennél jobban nem esett még ebéd nekem .
- Tudod -e, mi volt a fűszere, Miklós ?
- Tudom, becsületes munkával szereztem.
Vannak pillanatok, mikor irígylem a föld népét, a szegény jobbágyokat, kik a heti robotmunka után sárból rakott kunyhóikban az egy tál ételt fakanállal merítgetik s mondhatatlan jó étvágygyal fogyasztják el .
- Okosan mondta valamelyik bölcs, hogy az a legboldogabb ember, a ki kevéssel beéri.
Hanem azt mondom, most aludjunk egy félórácskát .
Fejük alá tették vánkosnak bőrtarsolyukat, és reá szállott szemükre az édes álom.
Idegen országnak derűlt ege mosolygott rájok, virágkelyheken ringatózó bogarak zümmögtek, elővillant a fűszálak mögűl az okos gyík gyémánt szeme....
Madarak csicseregtek altató dalt, s a gyönge szellő rezgette a leveleket....
Mind-mind álmot susogtak .
Mert ez a felséges, szép természet mindnyájunknak az édes anyja .
Virág nyílik idegen földön is, szebbnek látjuk azt, a melyik a mi édes hazánk földjébe tapad gyökérszálaival....
Csak a jó Isten annak a megmondhatója, hogy miért fáj a szivünk, mikor messze idegenben reá gondolunk kicsiny hazánkra , egyszerű szülőfalunkra...
Ha eszünkbe jutnak gyermek-játékaink, játszó-társaink , édes apánk, édes anyánk ....
Aludjatok, ti nagyratermett főúri sarjadékok, édesen aludjatok, álmot lássatok a szegény hazáról, melyet ti ott is úgy szerettek, melynek majdan apostolai lesztek....
A jó és nemeslelkű embereket szeretik az álom szelíd , jóságos tündérei ....
*
A mi szépet és csodálatosat teremtett az emberi elme, diszére a nagy városoknak, hasznára a szerencsés nemzeteknek, mindazt látták ők okos szemmel , tanúlni vágyó elmével.
Látták és megjegyezték .
A francziák pompás palotái, az angolok gépjei, a németek józan rendszeretete, virágzó vetések, rendezett országutak, kitünő mintagazdaságok , gyönyörű iparczikkek, pezsgő kereskedés... ó, mennyire előbbre haladtak a nyugati népek ... !
A sok-sok millió kéz serény munkája csodákat mível .
A ki dolgozik, az előre halad, a ki henyél, annak el kell pusztúlnia , mert a világ halad előre.
Balgatag ember az, a ki megmarad a régi mellett, s azt mondja :
- Apám is így tette, így a nagyapám is, miért lennék én külömb, mint ők.
Lám bizony ők is megéltek valahogy, megélek tehát én is .
Pedig a magyar ember is abban az időben így gondolkozott; eléltek századokig az ősi nemes kuriában, s nem igen jutott eszökbe, hogy a fedelet megbolygatta a szél, hogy a vakolat omladozó félben van; még az sem volt nagy baj , ha itt meg ott behullott az eső.
Hiszen, ha egy-két csepp behull, nem nagy baj az , nincs ám mindig eső ...
Ha valaki figyelmeztette :
- Ejnye, uram-bátyám, jó lenne a házat kissé megigazíttatni, - mindjárt készen voltak a felelettel :
- Ej, ráérünk arra még !
- Meg kell ennek változnia - mondogatták az idegen országokban hazájokról beszélgető ifjak.
- Föl kell rázni a nemzetet, s a fülébe kell mennydörögni: "Fogj munkához, magyar!
Ha őseid dicsők valának a harczban, s annyi századon át megvédtek és megtartották a hazát, neked most tanulnod kell, hogy okosabb légy apádnál.
Nem lesz az a munka alábbvaló, mint az ősök vitézsége, mert ha dicsőbb a munkás kéz, a becsületes szándék.
Végy most tollat a kezedbe, írj édes nyelveden szép könyveket.
Végy a kezedbe gyalut, kalapácsot, faragó fejszét , tűt; építs házat, kovácsolj éket, rakj istállót, varrj ruhát... nem szégyen az , hanem kötelesség.
Szántsd fel a parlagot, vess el termő magot az eddig terméketlen földbe, irtsd a gyomot, csapold le a bűzös mocsarat, s hol eddig mértföldekre terjedő iszap, nádas volt, arany kalász hullámoztatja majdan a fejét ...!
Áss be a föld kebelébe, hozd elő a rejtett kincseket, az aranyat, ezüstöt, kőszenet, vasat , nemes érczet.
Légy munkás, és majdan megelégedett, gazdag leszel.
A kanyargó Tiszát, mely olyan, mint egy, tüzes paripa, fékezd meg erős kézzel, rakj töltést a partjaira, hogy ki ne áradjon, s koldussá ne tegyen ezer meg ezer embert; eressz Tisza-Duna hátára hajót, mely gyorsan sikamlik alá a hömpölygő folyó hátán, visz embert, nehéz terhet, gyorsabban, és biztosabban, mintha ló, ökör húzza csikorgó tengelyű szekereken százszoros kerülővel ...
....Dolgozzál, fáradozzál, reménykedjél, magyar, a szebb jövendőben , s meglásd, az Isten is megsegít, mert a ki dolgozik, az a leghathatósabban imádkozik ... ! "
Ezek a szép gondolatok töltötték el a két ifjú szívét, csordúltig volt ez a két nemes szív .
Így készűltek elő valami nagy munkára, mely oda haza várt reájok ; valami nagy, szent munkára ...
Mi volt ez a Munka ?
Elmondom majd szépen sorjában .
Lehet -e nagyobb gyönyörűség ezen a világon, mint szeretettel beszélni a nagy és dicső férfiakról, kik azért éltek, hogy milliók javára éljenek !..
Pataki Mózes, a te tanítványod szivébe hintett mag csirát fogott , nő... nő... és fog áldásos gyümölcsöket teremni ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE