10
Zsuzsika az éjszakát a házmesteri zugban töltötte.
Másnap aztán a doktor a méltóságos Grószné pártolásával betette egy árvaházba.
Az öregúr morgott, bosszankodott.
Hiába magyarázták neki, hogy mindenféle népet nem lehet befogadni úri családba; a házbér olyan nagy Budapesten, hogy mindenki szorosan lakik, és hát a doktornak magának is van gyermeke, meg ki tudja, hány lehet is még.
Az öregúr belékábult a sok magyarázatba, s végre is letette a fegyvert.
De azért mindennap eljárogatott az árvaházba.
Lassanként hátrább szorult.
A zsúroktól elkedvetlenítették, pipázni nem lehetett az új zöld szalonban, sem a váróteremben, hát csak a cselédszobában szívogatta a pipáját.
Azt meg a leánya nem nézhette.
- Apánk el fog kedvetlenedni - mondotta aggodalmasan.
Végre is a doktor kibérelt neki egy egyszobás kis lakást a harmadik emeleten .
Valamikor a vice lakott ottan, de aztán hogy a háziúr a kiszolgált katonát fogadta meg, a vice fölöslegessé vált.
- No, apám - mondotta a doktor délben -, hát most egy jó, külön szobácskához jut.
Itt fölöttünk kibéreltem az emeleten egy pompás kis külön álló szobát.
Az öregúr már akkor érezte, hogy ötödik kerék ő, gyanakvón nézett a vejére.
- Hogy ne járjon, apácskám, senki a feje fölött, se az utcai robogás ne zavarja.
Csak hálni jár fel, apácskám, máskor mindig közöttünk lesz , csakúgy, mint eddig.
Az öregúr mindjárt ebéd után megnézte a szobát.
Hát egy külön álló sarokszobácska volt az.
Ablaka a szomszédos telekre nyílott, egy üres telekre; az ősszel bontották ott le a házat.
Amint az öregúr az ablakon át megpillantotta az eget, megörvendett.
Régen hiányzott neki, hogy az eget lássa.
A falusi ember megszokta, hogy a felhőket vizsgálja, este meg a holdkeltét is lássa olykor.
A szoba már be volt bútorozva a doktornak az ócska bútoraival; a falon friss meszelés fehérsége; a padlón új sárga festés.
A falon egy kőnyomatos Kossuth-kép.
S a vaskályha ontotta a meleget.
- Hozzátok fel a dohányomat meg a pipámat - mondta elégedetten.
S odaült a karosszékbe az ablak elé.
Nézte az eget.
Aztán, hogy a pipáját felvitték, először is arra gondolt, hogy egy nagy üveg konyakot vesz.
Még a télen, mikor meghűlt, rendelt neki a veje konyakot.
A patikából hozták, persze az orvosnak nem patikai áron.
A konyak fölmelegítette az öreget, és most már kívánta, megszokta, mindennap kérte .
De csak vacsora után adtak neki egy-egy pohárkával.
Hát a rendes délutáni sétájában vett egy nagy üveg konyakot meg egy pohárkát meg dugóhúzót.
Fölvitte este a bundája zsebébe rejtve a szobájába; beletette a ruhásszekrényébe, s a szekrényről levette a kulcsot.
A konyakból ivott aztán lefekvés előtt jó két pohárkával, de nem ízlett úgy , mint az, amelyet a veje adott.
Ez bizonyosan a homár miatt van - gondolta.
- Ördög vigye el azt a tengeri férget, elrontotta a szám ízét.
Megkóstolta aztán a konyakot reggel, éhgyomorra, de akkor se ízlett.
- No - mondotta -, most már látom, hogy a konyak rossz, nem az ízlésem.
Délután megint bement a boltoshoz:
- Hallja -e, barátom, hát micsoda konyakot adott maga nekem?
Az istenfáját magának.
- Hát talán nem ízlik a konyak, tekintetes uram?
- Bizony nem, vigye el a manó, pedig azt mondta maga, hogy a legjobb, ami a bótba van.
- Tessék kérem, van nekem jobb is.
És leemelt a palackerdőből egy aranyos kupakú, hosszú üveget.
- Ennek az ára három forint.
Van drágább is, ha tetszik: egy üveg öt forint.
Kezébe vette a háromforintosat, s körülnézegette.
- Szeretném mégis megkóstolni, mielőtt elvinném.
Öntöttek neki egy hasonló üvegből.
Az öregúr megízlelte.
Otthon aztán a kis külön magányában megint megízlelte, de már akkor nem ízlett annyira.
- Mégis az ötforintosat kellett volna megvennem - dörmögött.
- De hiába , fösvény vagyok, zsugori vagyok, Mayer vagyok én is.
Az ötforintos az igazi.
Megvette aztán az ötforintosat is.
Bezárta mind a hármat a szekrénybe, s hol az egyikből ivogatott, hol a másikból.
Olykor összekeverte a két jobbikat , olykor a rosszabbikat keverte össze a legjobbal, olykor mind a hármat.
A csöndes külön szobában megvolt az öreg.
Naphosszat pipázott, újságot olvasott, vagy a pipáját tisztogatta, mint azelőtt otthon, vagy az ablak elé állott, és nézegette az eget.
Már a márciusi felhők szállongtak az égen.
A levegőt az első tavaszi sugarak langyallták át.
A nap reggelenként besütött az ablakon.
- Vajon milyen az őszi vetés? - tűnődött az öreg.
- A Pogány-dűlőt bizonyosan felszántották már.
A két fiatal tulokra gondolt, amelyet ő nevelt legutóbb: gyönyörű két fehér állat volt.
Bizonyára most fogták először ekébe őket, talán épp ma.
S képzeletében látta a Pogány-dűlő nagy barna tábláját, amint a két fehér tulok lassan ballagva halad rajta.