Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rejtő Jenő
Az előretolt helyőrség
Keletkezés ideje
1939
Fejezet
29
Bekezdés
2394
Mondat
6116
Szó
46706
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
Tizedik fejezet
1
Másnap továbbindultak, és Galamb már a sorban menetelt.
Troppauer őszinte bánatára négy párral hátrább.
Valamennyien frissen, vidáman indultak útnak , de most már a Szahara közepén túl, olyan vidéken jártak, ahol három-négy nap távolságra nem akadt oázis, és a katonák kimerülten, elcsigázottan rótták a port.
Este a sivatagban táboroztak.
Latouret őrmester már várta őket az állandóan elöl járó patrullal.
A vén katonán alig látszott a megerőltető szolgálat.
Ha lefogyott valamit, ez csak a bánkódás miatt volt.
Mint egy csomó rongy, úgy hullott le a század a forró, sivár porra.
Latouret kiszemelte a posztokat, és beosztotta a másnapi őrjáratát.
Váratlanul megpillantotta Galambot, amint letette a bardáját.
- Közlegény!
- Oui, mon chef!
- Magának parancsba adták, hogy a szekéren utazzék.
Hogy kerül a menetbe?
- Saját kérelmemre a hadnagy úr megengedte, hogy átadjam a helyemet komolyabb invalidusok számára.
- Azt hiszem, maga... rövidesen elég komoly invalidus lesz...
Reggel , sorakozó előtt fél órával jelentkezik nálam előőrsbe.
Rompez!
Galamb elégedetten dörzsölte a kezét, mikor odébb ment.
A jó öreg, dühös Latouret majd gondoskodik róla, hogy "hivatása teljesítése közben " elhunyjon...
Ezután kisétált a dombok közé, hogy hátha meglátja valahol a kísértetet .
Tetszett neki ez a hazajáró úrinő.
Leült, és elővette a szájharmonikáját , hogy csalogassa.
De hiába...
Úgy látszik, elriasztotta a megboldogultat...
- Csodálatos este van, bajtárs!... - szólalt meg mellette Troppauer.
A költő alacsony, vastag alakja végig szürke volt a portól.
Tárt karral kiáltotta: - Ó, Szahara, te királynője a pusztáknak, áldott a por, amellyel a nagy költőt üdvözlöd...
- Dicső gondolataid vannak - helyeselte Galamb.
- Csak így tovább...
Nincs valami olvasnivalód?
Napok óta egyetlen rímedet sem élveztem.
- Volt néhány szép sorom... de most búcsúzom, Galamb, nem olvasok...
Hív a sivatag.
Valami motoszkál ma bennem!
Egy vers.
Egy gondolat...
Szervusz!
És elkacsázott...
Napóleoni fürtjeit rendezgetve tépelődött újabb rímeken .
Rövidesen eltűnt a sötétben...
Galamb viszont a halott ember problémáján tűnődött, hogy végleg lerázza a lelkiismeretéről.
Egyszerűen becsomagol mindent, és elhelyezi a katonai raktárban.
Halála esetén felbontják, és ott lesz a cím, hogy a pénzt és az értéktárgyakat Monsieur Henry Grison örököseinek juttassák el.
Henry Grison utolsó címe: Avenue Magenta 9. szám volt.
Ezen a nyomon elindulhatnak...
Bumm!
Lövés...
Nyomban felugrott és körülnézett...
A táborban máris felharsant a riadó.
Rohant a szakaszához.
A hadnagy hajlekötőben siet ki a sátorból, és a gramofon tovább szól odabenn.
Miért van a légióban minden hadnagynak táskagramofonja? - villant át Galamb agyán egy másodpercre.
- Merről jött a lövés ?... - érdeklődik a hadnagy.
Senki sem tudja megmondani .
Őrjárat indul minden irányban...
Tíz perc múlva visszatérnek.
Szent Isten!
Troppauert hozzák...
Szegény költő...
Galamb alig tudja türtőztetni magát a sorban, szeretne odarohanni.
- Beszélj! - szólt rá a hadnagy.
- Mi volt?
Troppauer felült.
A seb nem súlyos, a karját fúrta át egy golyó.
- Nem tudom, hogy ki lőtt és honnan - mondta a vastag ember.
- Sétáltam álmodozva, ugyanis költő vagyok...
Troppauer Hümér, a lírikus...
- Ember! - kiáltott rá a hadnagy.
- Jelentést mondj!
- Kérem, kérem - integette higgadtságra Troppauer, miközben az orvos tisztogatta sebét.
- Egyszer csak, amint sétálok, egy durranás, a karomat átfúrja egy golyó, és elvágódom.
Ugyanis, ha menekülök, akkor a lesipuskás még egyszer lőtt volna.
Így azonban azt hitte, hogy megölt.
- Fúvasson újra sorakozót - mondta a hadnagy az altisztnek.
Felharsant a kürt.
- Ŕ terre! - vezényelt a hadnagy.
Mindenki letette a fegyverét.
A tiszt és az altiszt sorra járt puskától puskáig.
Aki a lövést leadta, annak nem lehetett ideje kitisztítani a puskáját.
Egyenként vizsgálták a závárzatot, a csövet.
- Ez volt az - kiáltott végül az őrmester az egyik puskánál.
Galamb fegyverét tartotta a kezében.
2
- Közlegény!
- Galamb kilépett.
- Hol voltál, amikor a lövés történt?
- Sétáltam.
De a fegyver nem volt nálam.
- Ki látott?
- Troppauer közlegény.
Öt perccel a lövés előtt beszélgettünk.
- Veszekedtetek?
- Sőt.
A költő a legjobb barátom.
- Utánam, indulj!
A hadnagy ment.
Két altiszt közrefogta Galambot.
A kórházszekérhez mentek , ahol Troppauer karját éppen bekötözték.
- Közlegény!
Ennek az embernek a fegyveréből lőtték ki a golyót rád!
Troppauer ámultan felemelkedett.
- Az ki van zárva.
- Micsoda hang ez?! - rivallt rá a tiszt.
- Te találkoztál vele előzőleg?
- Igen.
Galamb kért rá, hogy néhány verset olvassak neki, szereti a verseimet, mert én, ha még nem említettem volna: költő vagyok, én...
- Fogd be a szád!
Volt ennél az embernél puska, mikor találkoztatok?
Troppauer diadalmasan kiáltott:
- Egy szál sem!
Ott ült egy domb alján a Szahara közepén, és nem volt nála más fegyver, csak a szájharmonikája...
A hadnagy visszament.
Kimérte, hogy a homokdombtól, ahol Galamb ült, hány lépés a táborig és vissza.
Félóra idő kellett ehhez, futólépésben.
Tehát Galamb tisztázva volt.
- Gyanakszol valakire? - kérdezte a hadnagy Troppauert.
- Valamelyik irigyem lehetett.
Egy művésznek sok irigye van.
A tettes nem került elő.
Galamb gondolkozott, hogy jelentsen -e valamit a kísértetről.
Ez mégiscsak furcsa, hogy egy kísértet jár a nyomában, azután az ő puskájával megsebesítenek valakit...
Mi a csudát akarnak tőle ?.. .
Lehetséges, hogy az a szép, szomorú rejtély volt a merénylő ?...
De mit vétett az ügyben Troppauer?
Ott maradt Troppauer mellett, s a költő verseit olvasta fel, amit a beteg lehunyt szemmel hallgatott...
- Bocsánat, Galamb...
A gróf úr jelent meg.
Dallamos, finom hangja csupa tapintat és előzékenység volt.
- Kedves Troppauer - mondta a betegnek.
- Nagyon szűk a cipő.
Állandóan sántítok.
Kérlek, cseréljük vissza...
A költő cipőt cserélt a gróf úrral.
Galamb kíváncsian tudakolta a furcsa eset okát.
- Még Oranban, mielőtt elindultunk - magyarázta Troppauer -, este megkért a gróf, hogy cseréljünk bakancsot, mert én úgyis bemegyek a városba, tehát ki kell tisztítanom, ő meg szeretne lefeküdni, de tele van vörös latyakkal a cipője, és bíbelődni kéne vele.
Tudod milyen a költő?
Elcseréltem vele a cipőt, és reggel már meneteltünk...
Úgy látszik, szűk neki a cipőm...
Azt olvasd, amelyikben a szerelmet egy nyíló almához hasonlítom, amikor lehullik...
Galamb azt olvasta, és a költő lehunyt szemmel élvezte...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE