Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
A zsidó fiú
I .
Messze lent délen már régen verekedtek, de Kisregőc még nem kapott semmit sem a háborúból.
Csak beszéltek a kocsmában, a boltokban, a községházán és a piacon, a templom előtt, hogy kiütött a szabadság, nincs már se úr, se paraszt, se jobbágy, se robot .
Hanem, hogy mi van, azt még nem tudták .
Ősszel aztán azt i s megtudták.
Egy honvédzászlóalj töredéke vonult át a községen.
Az volt a parancs, hogy útközben, amennyire lehet, toborzással kiegészítse magát .
A tisztek a nagyvendéglőben ütöttek tanyát s szétküldték legügyesebb embereiket.
Az úribb nevelésüek szónokolt ak és szavaltak, az arra termett honvédek táncoltak és énekeltek - a község lázba jött s a legények csapatostól siettek a kocsmába fölcsapni .
Áron fia Jakab, nézte-nézte, hallgatta a toborzást.
Valami új , ismeretlen érzelmek kezdettek zsongani benne.
Mintha egy hang kötelességre figyelmeztette volna, melyeket teljesítenie kell .
Sokáig nem volt tisztában magával, hogy mit tegyen.
Végre egy gondolat villámlott át fején.
Mintha valaki taszigálta volna, ment egyenesen a sorozó-bizottság elé .
- Mit akarsz, fiam? - kérdé egy tiszt .
- Beállni honvédnek, - felelte halkan .
- Zsidó vagy, ugye -e ?
- Az .
A tisztek összesúgtak .
- Vannak szüleid? - kérdé a kapitány .
- Vannak .
- Itt hagyhatod őket?
Nincsenek rád szorulva ?
Jakabnak összeszorult a szíve.
Aztán ránézett a kapitányra és felelt :
- Miért kérdezi ezt a tiszt úr éppen tőlem?
Eddig mindenkit bevettek, aki jelentkezett.
Bevették Gál Pistát, özvegy anyjának egyetlen fiát .
A kapitány szárazon így felelt :
- De te zsidó vagy ám fiam s ebbe a legénységnek is van beleszólása .
- Nekem épp úgy kötelességem fegyvert fogni, mint a többinek.
Itt születtem, itt is akarok meghalni, a haza az enyém is, nemcsak a maguké...
Nem akarom, hogy majd azzal vádoljanak, hogy gyáván elbujtam, mikor minden fiatalember a háborúba sietett.
Még ha csak száraz kenyeret eszem is, akkor is a szememre vethetik, hogy azt sem érdemlem meg, mert itthon ültem, mikor mindenki elment megmenteni az országot .
Egy öreg orvos erősen bólintgatott a fejével .
- Igaza van, csak nem tudja magát jól kifejezni.
Az ő vérüknek együtt kell hullania a mi vérünkkel, az ő vérüknek is meg kell öntözni ezt a földet, addig itt nincs joguk, addig itt nincs hazájuk.
Az inspiráció beszél belőle.
Be kell venni .
Fejébe nyomták a honvédsapkát s Jakab kiment a piacra .
Egy negyedóra mulva valóságos zendülés volt odakint.
Jakab fejéről letépték a sipkát s őt kilökdösték a zászlóaljból .
- Zsidót miközénk?
Zsidót katonának?
Hát ez meg már miféle új módi ?
- Mi nem állunk mellette .
- Egy sorba sem állok vele .
- Kergessétek a pokolba .
- De fiaim, - kiabált le a tornácról az öreg orvos - miért nem akarjátok megengedni, hogy ő is meghaljon a hazáért ?
- A mi hazánkért ugyan ne haljon meg, nincs az rászorulva .
- Hát ti elmentek küzdeni, szenvedni, talán elesni, ő meg itthon üljön a sutban ?
- Csak hadd üljön, arra való, semmi köze mihozzánk.
Nem közibénk való .
És mivel Jakab vagy harminc lépésnyire még mindég reménykedve várt, elkezdték kővel hajigá lni .
A tisztek nem tehettek mást, engedtek a zászlóalj kivánságának; az öreg orvos ugyan fölhozta, hogy Pesten némi ellenállás után bevették a zsidókat a nemzetőrök közé, de a tisztek viszont ellene vetették, hogy Pozsonyban nem engedték meg a zsidóknak a nemzetőrségbe való belépését .
Adott jelre rendbe és sorba lépett a rekrutákkal kiegészített zászlóalj s nagy trombitaharsogás közt elindult föl a hegyek közé.
A trombitaharsogás és fegyverek csörgése sokáig hallatszott szét a sárga őszi alkonyatban...
Azut án csönd lett.
Az öreg emberek hazakísérték a síró asszonyokat .
Jakab egy kazal aljában heverészve hallgatta a katonaság zajának eltávozását.
Azután hazament.
Kezet csókolt az anyjának és kiment a boltba az öreg Áronhoz.
Senkinek sem tűnt föl, hogy ma mi lyen sápadt és szomorú .
II .
Azután megint soká, nagyon soká nem jutott nekik semmi a háborúból.
A mezők hó alá kerültek, az utak majdnem járhatatlanok lettek.
Az emberek szánon jártak, lépéseik zaja elveszett a hóban.
Az egész falu olyan csöndes lett, mint a temető.
Akkor egyszerre a háborúnak egy hulláma átcsapott rajtuk .
A híres hadvezér azon a vidéken vonult vissza seregével.
Egy zordon, szeles, havas estén tompa dübörgéssel és csikorgással nagy fekete szekerek érkeztek a faluba egy század huszár és egy zászlóalj honvéd fedezete alatt .
A piacon megálltak.
Az emberek lámpásokkal jöttek ki megnézni , hogy mi lesz ?
Az őrnagy a bírót hivatta .
- Nekünk még ma este tovább kell mennünk .
- Nem lehet, uram, ilyen időben.
Mind ott vesztek a hegyek közt .
- Ha ott veszünk is, mennünk kell.
Parancs, parancs.
Azért hát egy-kettő , vezetőről gondoskodjál.
Félóra múlva indulunk, mert nyomunkban az ellenség .
A parasztok fejcsóválva elszéledtek.
A honvédek anélkül, hogy a sorból kiléptek volna, szalonnát, kenyeret falta k és pálinkát ittak rá.
Néha le-lerázták magukról a havat.
Egy öreg paraszt odaszólt egy cingár honvédnek, aki erősen verte össze a bokáját a hidegtől :
- Már mér'nem maradtok itt öcsém?
Nem jön utánatok az ellenség ilyen istenverte időben .
- Nagyon vigyáz ni kell nekünk bácsi, mert mi az ország kincsét őrizzük.
Négy szekér aranyat viszünk a bányavárosokból .
A paraszt megemelte süvegét.
Annyi pénz tán nincs is a világon .
Aztán szinte megdöbbenve tovább ballagott .
Az Áron boltajtajából világosság sugárzott ki.
Kint állt Jakab és nézte a katonákat .
- Te is inkább egy kis gugyit hordhatnál körül, - mordult rá egy vén káplár, - mint hogy itt tátod a szádat .
- Könnyű neki itthon, míg mi a fagyos havon a halállal ölelkezünk , - szólt bele egy katona .
- Hej, mikor le szek én otthon, - sóhajtott egy tizenhét-tizennyolcéves fiú, aki egyre a hidegtől csorgó könnyeit törülgette, - pedig tudom, hogy szegény édesanyám sírva gondol rám minden este .
A katonák arcán a szomorúság jelent meg.
Valamennyinek az elhagyott otthon jut ott eszébe.
Sóvárogva fordultak a boltból kiömlő világosság felé...
De jó meleg lehet ott bent!
Egy őrmester sietett arra .
- Sorakozz! - kiáltott halkan, - mindjárt indulunk .
- Van már vezető? - kérdezte a káplár :
- Van, a bíró szerzett egy erdőkerülőt .
Még az éjjel Prázsmárig kell jutnunk .
- Vigyázz!
Sorakozz! - hallatszott halkan mindenfelé .
A tisztek a zászlóalj élére lovagoltak, az egész sereg megindult s lassanként eltünt a hulló hóban és az éjszakában .
III .
Ujra mély csönd lett a faluban.
A menekül ő honvédek nyomát elfödte a friss hó.
A tűzhely mellé húzódott emberek hallgatták a szél üvöltését s minden jót kívántak az elemekkel küzködő szegény katonáknak .
Egyszerre csak megzörgették a bíró kapuját.
Kiment.
Az utca tele volt idegen katonákkal.
A kap u előtt tisztek állottak .
- Te vagy a bíró? - szólt egy szálas tiszt fehér köpönyegben.
- Mennyi ideje, hogy az ellenség erre vonult ?
- Nem láttam én erre ellenséget, uram .
- Ördög és pokol... a honvédeket értem .
- A honvédek?
Azok jártak .
- Mikor ?
- Nem tudom, könyörgöm, nincs az én házamnál óra .
- Ezredes úr, talán a kocsmába mennénk.
Pokoli idő ez, - szólt egy kapitány .
- Jó, hozzátok utánam a bírót .
Az üldöző csapat egy zászlóalj tiroli vadászból és a Civallartuhlánusok egy századából állott.
Az expedic ió élén Bellegarde Hektor gróf ezredes állott .
- No bíró, - fordult a vendéglő nagy ivójában az öreghez, - most sem emlékszel még ?
- Emlékszem én, uram .
- Nohát felelj !
- Mire ?
- Mennyi ideje lehet, hogy a honvédek elhagyták a falut ?
- Lehet annak két órája .
- Ördög és pokol...
Kisiklanak a körmeink közül.
A megkerülő csapat nem lesz képes eléjük vágni.
Hallod -e bíró, egy jó vezetőre van szükségünk .
- Honnan uram, nincs a faluban más, mint asszony és öreg ember .
- Láncos-lobogós, de nekem kell! - toporzékolt az ezredes .
- Reggelre keríthetek, - felelt nyugodtan a paraszt .
- Üssön beléd a ménkű, megbotoztatlak !
- Lehet, elegen vannak hozzá, - felelt nagy flegmával a bíró .
Az ezredes nagy léptekkel járt föl s alá, mialatt a bíró megtöltötte a pipáját és rágyuj tott.
Az ezredes hirtelen megállt előtte s rámordult :
- Vezess a zsidóhoz !
- Tessék utánam jönni, - s azzal elindult .
Csak két hadnagy ment az ezredessel.
A többi ott maradt.
A hadnagyok is kint maradtak a bolt előtt .
Az öreg Áron ugyancsak elbámult, mikor a fényes katona szerény szobájában megjelent .
- Én Bellegarde gróf ezredes vagyok a császári hadseregben.
Azért jöttem magához, mert maga okos ember, magával lehet beszélni, nem olyan, mint ez a sok paraszt, akik a világért sem árulnának el semmit.
Mind az ellenséggel cimborál.
Én üldözöm az ellenséget, mely négyszázezer arany kincstári pénzt visz magával.
Ha maga utánuk kalauzol, ezer darab aranyat kap.
Megértette ?
Áron kerekre nyílt szemmel bámult a grófra .
- Ezer arany?
Azt tetszett mondani, hogy ezer arany...
Óh , Istenem, mekkora kincs...
És az enyém lesz...
Jakab !
Jakab egy sötét sarokból fölemelkedett .
- Ez a fiam, gróf úr, a Jakab fiam.
Nagyon értelmes, bátor fiú ...
Úgy ismeri a vidéket, mint a tenyerét.
Tetszik tudni, ő hordja szét a környéken a bolti holmit.
El fogja önöket vezetni az ellenség nyomába.
Prázsmár felé mentek...
A fiam még behunyt szemmel is odatalál...
Óh, Istenem, a császár ő fenségét méltóztatik szolgálni gróf úr?
Öltözködjél föl Jakab jól, hogy meg ne fázzál ...
- A pénzt a fiú megkapja, mihelyt föladatát teljesítette.
Gyere öcsém !
Jakab tántorgó léptekkel követte az ezredest .
IV .
Amint a császáriak a falut elhagyták, a hóvihar megszünt.
A szél hamarosan szétkergette a fellegeket s kibújt a hold, csillogó ezüsttel hintve be a fantasztikus hóvilágot .
Legelől ment Jakab, utána az ezredes és tisztjei.
Jakab lesütött fejjel haladt.
Mintha valami óriási teher nyomta volna vállát.
Egy benső hang folyton azt suttogta: vissza, vissza!
Sőt mintha néha-néha valaki mellbe lökte volna.
Mi ez?
Micsoda érzés ez ?
M i ennek a magyarázata?
Hisz ha ezt az ezredes, a mindenható császár katonája parancsolja, nem kötelessége -e neki engedelmeskedni?
Főképp , amikor olyan jó ember, hogy a szegény nyomorult apjának ezer aranyat ád ajándékba?
Igen, neki ezt a szolgálatot kötel essége megtenni... mi lehetne a kötelesség, ha ez nem?... igen , igen ...
De lábai egyre nehezebbek lettek, lélegzete el-elakadt.
Most a prázsmári-útra tértek... ott van a honvédek éjjeli tanyája... szegény fiúk, mit sem sejtve alusznak, anyjukról álmodoznak... s a halál már feléjük tárja karjait .
Most egy dombtetőre ér és megáll...
Lent, száz lépésre, a prázsmári híd, a kőből való Krisztussal, azon túl, a holdvilág fényében a falu .
Aztán visszanéz.
A zászlóalj vagy ezer lépéssel elmaradt, az uhlánusok most kaptatnak föl...
A lejtőn csak az ezred es, a tisztje és egy szakasz válogatott vadászcsapat áll .
- Micsoda falu az? - kérdé az ezredes s kardjával lemutat .
A zsidó fiú fölemelkedik, mély lélegzetet vesz, úgy érzi, hogy minden terhétől megszabadult... szívére teszi a kezét... aztán vad , emberfölö tti üvöltéssel lerohan a dombról .
- Ébredjetek, itt van az ellenség, vigyázz, vigyázz, ébredj , ébredj !
Elesik, öt-hat ölet csúszik, véres tenyérrel, fejjel fölugrik , rohan, üvölt tovább .
- Lőjjétek le a kutyát! - ordít az ezredes .
A válogatott vadász-szakasz, mintha egy puskát sütöttek volna el , olyan sortüzet ád...
A zsidó fiú tántorog, hangja elhal... egyszer megfordul magakörül, szájából vér patakzik... azután a kereszt alatt hanyattvágja magát ...
...És Istennek kőből való fia, a Megváltó, a hold szelid fényétől beragyogva, hóval borított töviskoronája alól, mintha szeretettel mosolyogna erre a fiúra, aki egy nagy eszméért halt meg...
Amelyet nem is értett, csak sejtett és érzett.
Az ezredes sturmsrittet fuvatott s a tiroliak mint a macskák másztak föl a dombra.
De a roham elkésett.
A honvédek erőteljes tüzeléssel védték a falut, a huszárok pedig a kincses szekerekkel a Prázsmáron túl fekvő dargói szoroson át elhajtottak .
A tiroliak retiráltak.
Leghátul egy bekötöttfejű kapitány jött .
Mikor a zsidó fiú tet eme mellett elhaladt, megrúgta s mormogá :
- Kutya, te vagy az oka, hogy fölsültünk !
A holttest a rugástól megfordult és lehajtotta a fejét.
Talán , hogy elrejtse szégyenét, talán, hogy megcsókolja a földet ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE