Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gineverné Győry Ilona
Angolok
Keletkezés ideje
1915
Fejezet
24
Bekezdés
873
Mondat
2236
Szó
56607
Szerző neme
nő
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
A kelták között
Írországi levél
Mikor nemzet és nemzet közt arról van szó, milyen messze vannak egymástól , mindaz, amit arra a földrajz a maga szélességi, hosszúsági köreinek adataival mondani tud, semmivé válik azzal szemben, amit a faji rokonság vagy faji különbség tud válaszolni.
Mindig úgy éreztem itt, mintha Anglo-India közelebb volna Angliához, mint Írország.
Sok tekintetben a Szent - György - csatorna akár az Atlanti-óceán lehetne a két ország közt, még pedig nem is széltében, hanem hosszában.
Csoda -e, ha a magyar lelket már a kelta eredetű írek faji egyedülállása s ebből eredő gyakori meg nem értett volta erősen vonzza Írország felé, melynek már a népköltésben , közbeszédben megjelenő nevei: Innisfail (a végzet szigete ), az Álmok Hazája, a nemzetek Niobéja, a bardok hona, az arany hárfa világa és a smaragd-sziget, mind olyanok, hogy érezzük, tiszteletre is , szánakozásra is méltó volt ez az ország, de a semmibe vevésre soha.
Évszázadok szomorú harcainak sötét gyászfátyola sokszor elfödte a világ elől azt az igazságot, hogy Írország igazi cselekvése, a világot érdeklő cselekvése nem a háborúké, hanem a békéé volt.
Mert a smaragd-sziget volt a műveltség egyik legrégibb hazája az Atlanti- és Földközi-tenger mentén.
S hogy ennek az igazságnak sokak részéről való nem ismerése vagy semmibe vevése fájhat a régi nagy kelták ivadékainak, azt talán mi értjük meg legjobban, mert hiszen ugyan tudják -e rólunk is kellőleg már az őshazában is megvolt politikai bölcsességünket, államalkotó érettségünket, (nem mindenki bírta azt igazabban megítélni, mint az angol essaysta, Robinson, aki már ősalkotmányunk előtt is a porig hajtja a zászlót) meg később reneszánszkorunknak olyan korán támadt és olyan ragyogó hajnalát, amely Budát, Visegrádot Európa egy-egy szellemi középpontjává tette.
Meg mai nagy, műveltségi vívmányainkat is de sokan nem tudják még!
Hát még akkor mennyire egy malomban őrlünk az írekkel, ha arra a típusára gondolunk az embereknek, aki azt hiszi, hogy elég egy pár "lokális szín" odavetése és akkor már képet rajzolt egy-egy nemzetről.
Az ilyen ember szakasztott így öt dolgot tud rólunk is, az írekről is: egy hangszert, egy táncot, egy fegyvert, egy ételt, egy italt; rólunk a cimbalmot, csárdást , fokost, paprikást, tokajit; amazokról a hárfát, a jiget, a shillalit, az Irish stewt, meg a whiskyt.
És ezek fölsorolásával, azt hiszi, megrajzolta a lelki életünk képét.
Szegény!
Csoda -e , ha úgy éreztem e télen, mintha bizony nem is először lépnék a smaragd-szigetre .
Csakugyan az.
Még a téli nap fényétől is átható smaragd-színben ragyog a dérharmatos pázsit.
Erdőn-mezőn sehol egy szemernyi hó, hisz a Golf-áramlat még télen is sokszor csaknem az üvegházi levegő enyheségét teremti.
Itt-ott szinte elernyesztően lágy ez a klima; az ember mintegy akaratlanul is azt kérdi önmagától, mikor nemzeti jellemeket tanulmányoz, szabad -e csak egy pillanatra is figyelmen kívül hagyni az éghajlatot és általában a hatalmak hatalmát, a Természetet, amely mintha azt mondaná az embernek: "Én acélozlak vagy ernyesztlek, én emellek vagy sujtlak le oda, ahol állasz."
Vajjon részben nem ez a mesés gyorsasággal zsendülő tavasz, ez az egyszerre mindent virágba borító, de azután egyszerre lankataggá, párától súlyossá való ; ez a hangot, színt, körvonalakat, de erőket is tompító éghajlat tette a kelta faj írországi ágát olyanná, amilyen, az energiának és letargiának oly csodás vegyülékévé; amelyben megvan a nagy bátorság, nagy tetterő, a hazaszeretet, az önzetlen, önfeláldozó készség minden nemes iránt, de amelyben a nagy föllendülésekre oly hamar következik el sokszor az elernyedés; a ragyogó , sziporkázó szalmatűznek bús hamuba veszése.
Nagy álmok, nagy eltökélések, mindaz, ami a nemzeti lélek mély és tartalmas voltát tárja föl, mindig meg volt náluk, de mikor a késedelem nélkül való munkához látás, a részletekkel való kitartó törődés és az állandó ütemű munka következett volna, akkor nem egyszer beállott valami az "eh, ráérünk arra még " halogatásából.
Ezt mind lelki életük mai vezetőitől, politikusaiktól, egyetemük tanáraitól is tudom, akik a tényt a múlt és a jelen eseményeiből szűrték le.
Mindezt tudják ők maguk is jól és nekem úgy tetszik, hogy ez a tudás a most, előttünk lefolyó átalakulásnak máris egyik jele, mert amint egy nemzet tisztán látja egy-egy hibáját, hogy így volt vagy így van, az az első lépés a felé, hogy ezentúl nem így lesz .
De bármilyen volt is az éghajlat hatása a jellemre, a tengerár okozta enyheség , meg a hegysoroknak szél elleni irányban való elhelyezkedése csodásan széppé tették az országot.
Tavak, völgyek alakjában, ormok, szakadékok árnyékvetődésében, a vízeséseken táncoló fényjátékban annyi a mesekönyvbe való elem, hogy szinte egyszerre érthető dolog áll előttünk, miért hisznek ott még ma is ezren meg ezren a tündéreknek, az apró szolgáló szellemeknek (lepracaun ) köztünk élésében és miért lehetséges, hogy egy világhírű természettudós, a pozitív, reális kutatások nagy veteránja, az ősz Russell Wallace maga is meg van győződve, hogy látta az erdőben a kelta királyokat fényes szellemjelenés gyanánt feltünni.
Késő ősz hervadásában, téli napon is szép volt a sziget leírhatatlanul, pedig hiszen egyik főszépségéből, hét országra híres rózsavirulásából már nem látszott semmi.
Amiről nagy lantosuk, Moore dalolt, a "last rose of summer " régen lehullott már, mire odaértem és a hangafű rózsás virága, a harangvirág azurkéksége meg a klematisz sötétviolaszín bársonya helyett, amely nyáron olyan dúsan díszíti Írországot, csak ércszínek, kemény, hideg ércszínek voltak mindenütt.
A fákon a levél csak színt váltott, de nem hullott le.
A nyárfa- meg a platánlevelek nem gyéren libegtek, hanem sűrű aranylombot alkottak.
A vérbükk levele tiszta rézvörösben izzott, a tölgyfa színe, levele is, mohos törzse is, a zölddel futtatott régi bronz gazdag barnasága.
És köztük hideg acéltükör gyanánt állnak a szürke tavak halvány arany foglalatban, amint a páfrány mindenütt ilyenné sápadt a partjaik mentén.
De mindez ércszínek közt ott ragyog a diadalmas smaragdszín és az első üdvözlet is, amit kelta földön kaptam, Szent Patrik országának smaragdszínű jelvénye volt, egy maroknyi "szerencse lóherelevél" a shamrock .
Megkezdődött a Magyarországról való előadások hosszú sora.
Az a tény, hogy határozottan nem egy rokonvonás van köztük és közöttünk, részben talán megkönnyíti a hozzájuk szólást, de olyan értelemben pedig megnehezíti, hogy talán túlságosan is készek mindenben analógiát látni.
Hogy ez a törekvés is a mi történetünk tanulmányozásában is mennyire vezette őket, arra elég bizonyság Griffiths Artur The Resurrection of Hungary (Magyarország föltámadása) című könyve, amely ugyancsak vörös posztó volt sokak előtt, kik a délírországi radikális törekvéseket aggódó szemmel nézték.
Az egyik radikális testületben tartott előadásomon a könyv szerzője elnökölt, a testület neve: Sinn Fein (ejtsd: sin fén ), jelentése pedig ez : mi magunk!
Ennek is, meg a Gaelic Leaguenek (Kelta szövetségnek) is egyik célja az, hogy az őskelta nyelvet föltámasszák újra.
Föltámasszák pedig nemcsak úgy, hogy tudósok, nyelvbúvárok hozzáférjenek a kincset érő gyönyörű kódexekhez, hanem úgy, hogy a napi élet nyelve is ez legyen.
A szövetség sok ágában tartott előadásokon igen meg kellett értetnem, hogy itt már nincs ír-magyar párhuzam, mert hiszen a mi nemzeti nyelvünk soha, soha nem vált holt nyelvvé.
Írországban nem ez az eset.
A napi élet nyelve gyanánt az őskelta csak a falvakban, ott is inkább az alsó osztályok körében maradt meg, de éppen mivel lassan csak oda szorult, akadtak, akik olybá vették , mintha csakis ez volna a kelta nyelvet megillető hely s a középosztály nem egy tagja inkább rejtegette, semmint emlegette, hogy tudta ezt a nyelvet beszélni .
Most azonban nagyot fordult a dolog.
Egymásután támadnak a kurzusok, sőt nem egy főiskola úgy van szervezve, hogy legalább is mind a két nyelven, angol és kelta nyelven folyjék a tanítás.
Érdekesek azok a tanfolyamok, ahol az osztály, kor , nem, állás és tanultság tekintetének teljes mellőzésével tanulhatják vagy gyakorolhatják az ősi nyelvet.
Az egyik ilyen kurzuson, mint a principal mondja, véletlenül egy nagyműveltségű, ősz tanár, meg egy paraszt farmer tizenhárom éves fia ültek egymás mellett és bizony az utóbbi segítette a munkában amazt.
Persze, sokat lehet róla vitatkozni, milyen mértékben lesz bölcs dolog a régi nyelv használata.
Ha csak a nemzeti hagyományok tisztelete és a nemzeti öntudat ápolása a cél, akkor csakis helyeselhető ez a törekvés, de ismét más kérdés , hogy az amúgy is elszigeteltségről panaszkodó Írország nem épít -e falat maga köré annak a nyelvnek használatával, melynek még a betűi közt is sok a sehol másutt fel nem lelhető.
Szerencsére, a napi élet majd megteszi a magáét arra, hogy színbe verődni segítse ezeket az egymással küzdő elemeket.
Dublin például esküszik a kelta nyelv mindenütt való érvényesítésére, (heti lapjuk van elejétől végig az ős írással írva, az utcanevek mindenütt fel vannak írva mindkét nyelven) míg Belfastban teljes erővel tiltakoznak ez őrültség ellen.
Dublin és Belfast: a két ellentétes sark.
Micsoda erővel nyilvánul itt meg a származás!
A dublini ember tiszta ír faj; igazi, édes fia Erinnek.
Hevülékeny , impulzív, rajongó, ábrándokra hajló, jó szívű, nyájas, tiszta lelkű; néha végletes; ujjongani és zokogni tud ugyanazon a napon; nem ellensége igazán tartósan senkinek, csak néha magának; de kitartása, céltudatossága nincs mindig arányban egyéb sajátságaival.
Hanem a belfasti, északi ír, aki jó felerészben skót voltaképp!
Az azután szívós akaratú, céltudatos, a jég hátán is megélő, a kőből is vizet facsaró módon praktikus, csodás munkaerejű és reális.
Az ábrándozásnak ugyancsak nem embere.
És így míg Dublin kelta ligákat alkot , ős-kodexet, folkloret tanulmányoz, bárd énekeket gyűjt, addig Belfast megfonja a világ legfinomabb lenszálát és a világ legerősebb hajókötelét.
( A világjáró hajóleviatánok közül egyik, az Oceanic most van ott éppen a dokkban; kivilágított födélzete olyan hosszú vonalat ír le, mint egy utca.)
Mi egyebet kellene a rajongó déli és praktikus északiról elmondanunk, ha azt elmondjuk, hogy mindkét fajtából volt egy-egy jó barátja egy embernek, akinek halála előtt az a nyakatekert gondolata támadt, hogy arra kérte, hogy barátságuk emlékére tegyen mindkét barátja öt-öt font sterlinget az ő koporsójába, ha meghal.
Meghalt és a délírországi minden gondolkodás nélkül odaszórta az öt ragyogó arany sovereign-t a koporsóba.
Jött az északi ; becsülettel járt el az is.
Kivette a csekkkönyvét, kiírt egy bankutalványt tíz fontra, a koporsóba tette és a neki így jogosan járó öt aranyat zsebretéve távozott.
Váltsa be a boldogult a csekket, mikor akarja.
Hja, hiába, Írországról szólva, hogyan kerülhetné el az ember az adomázást?
Még az adomák szeretetében is hasonlítanak hozzánk.
S az ő anekdotázásuk sem léha , céltalan, vagy pláne alantas nevettetés; nagy bölcsesség van benne.
Bizony egy-egy jó adoma vígsága nemcsak olyan sugár, ami felderít, hanem amolyan Röntgen-sugár is, amely belevilágít a dolgok legrejtettebb mélyébe is.
Talán ezért esett úgy nem egyszer, hogy akár Hutton Mary asszony házánál, aki az ősi nemzeti époszt The Tain néven most adta ki angolul a maga fordításában s ahol a nemzeti mozgalmak vezetői mind összegyűltek a velem való találkozásra, akár az ír nép lelkét oly kitűnően ismerő írónő, a bájos , hófehérhajú Lady Gilbert házánál voltunk, végigadomáztuk ír meg magyar anekdotákkal az egész estét, kölcsönösen okulva.
Még az ír zenében is ott van hazájuk napfényes ormainak és mély sötétségű völgyeinek szélsőséges fény- és árnyjátéka; de amit ott az ének és zene világában láttam, arról külön kellene szólani.
Kedélyük is így hullámzik és ennek a fény- és árnyékjátéknak egyik színes és csillogó megnyilatkozása a repartee, az ügyes, gyors visszavágás, amiben az ír olyan erős.
Egy fiatal képviselőjelölt a programmbeszédét mondotta, de hallgatói közül sokan voltak az ellentáborból s ezek egy farmer kertjéből hagymát, répát kezdtek feléje hajigálni.
Végre a legerősebb lövedék jött meg: egy tök.
A fiatal politikus graciózusan elkapta s kezében tartva, úgy mint Hamlet a Yorick koponyáját, így kommentálta az esetet: "Íme, egyik politikai ellenfelünk már elvesztette a fejét !"
A gorombaság különben egyáltalán nem jellemző fegyverük, sőt a nép legszebb vonásainak egyike, hogy cseléd, mezei munkás, lóvasúti kocsis, mind valami olyan szívediktálta udvariassággal, a jó lélekből eredő jó modorral szolgálja az idegent, hogy mikor másokat megbecsülnek így, érezzük, hogy magukat is megbecsülik vele.
Azt, ha a lelki finomság így áthatja a nép minden rétegét , csak úgy magyarázhatjuk, hogy az ilyen népnél a nemzetek igazi nemességi oklevele, a műveltség valóban régi.
És tudjuk jól, hogy Európa nagy része vad , barbár volt még akkor, mikor az írek fényes, nagy bárdiskolái oly tudatosan ápolták már a műveltséget.
Éppen ezért, mondom, más oldalról jött, aggresszív durvaság kell arra, hogy az ír is kíméletlen keménységgel vágjon vissza.
Az igaz, hogy akkor azután !...
Szakasztott akár az Arany János Magyar Misi-je.
Például egyik politikusuk , Parsons, egyszer a híres, tudós, de kemény kriminalistával, Lord Norburyvel kocsizott, mikor a bitófák még a falvak végén álltak.
A fanyar és kíméletlen modorú nagy főbíró, valami rossz impulzus hatása alatt arra a rossz tréfára vetemedett, hogy azt kérdezze: "Ha az akasztófa mindig megkapná a neki járót, mi lenne most teveled ?"
- "Egyedül kocsiznám itt, Norbury ", - felelte Parsons.
A gyors repartee, a plasztikus, rövid, megkapó odavetése egy-egy igazságnak , mindig ismert vonása volt a jobb ír szónoknak; szónoki hatásuk egy másik magyarázata a melegércű, zengő, teljes, gyönyörű orgánum, amely szinte nemzeti vonás.
Persze, a szónoki hév néha igen vakmerő metaforákra ragadja a szónokot és akkor áll elő az úgynevezett Irish bull, vagyis az olyan elszólás, amiről mindenki tudja, hogy mit akar jelenteni, de amely azért mégis képtelenség.
Például így mondta egyik szónokuk, nemes hévvel és tiszta, igaz jóindulattal, de persze a westminsteri parlamentpalota szürke, méltóságos falait is megrengető kacaj közepette, hogy: Az egyház oly szent hatalom, amely egyik lábával a hit kőszikláján áll, a másikkal az ég felé mutat!
Maguk az írek mesélik, hogy Irish member volt az is, aki hazafiúi felháborodásában így aposztrofálta az egyik angol képviselőt: "Ebben a kérdésben X. Y. tisztelt képviselő úrnak színt kell vallania.
Az nem lehet, hogy egyik fejével helyeslést intsen, a másikat pedig tagadólag rázza !"
A szavakban, honfiúi kiszólásokban náluk is sok más, jobbra való energia merült ki; nem hiányzott egy bizonyos korban az a hazafi-típus sem, aki azt hitte, hogy ha nagyokat sóhajtott és nagyokat ivott a hazáért, akkor már cselekedett is valamit.
Az "imádott haza földje" örökké az ajkukon volt, de a városokban " imádott hazájuk földjét" nem söpörték, a falun pedig nem művelték, mert sokan , de milyen sokan kivándoroltak!
Bizony, nem gúnyolódás a célja, ha ezt elmondom a tegnapi Írországról, hanem megbecsülése a mainak, amely tudja ezt a hibát hibának látni, elítélni és igyekszik jóvátenni.
És mindenben, mindenben, amit régi erényekről, leküzdött hibákról hallanak, a Magyarországról elható szó szinte szentírás nekik.
A sokat szenvedett, porba sújtott, de Anteus megújult erejével felkelő Magyarország nekik a mesék főnixe , amelyben hinni kell, mert magunk leszünk vele szegényebbek, ha benne nem hiszünk.
S mivel az ő nemzetük is, az enyém is tudja jól, milyen sérelmes és mélyen fájó az, ha komoly igaz értékünket, munkánkat nem értik meg, azért a modern Magyarország intézményeiről beszéltem igen sok helyen; iskolázásunk kiválóságáról, iparművészetünk tudatos és erősen nemzeti művelésről , földmívelésünkről, a magyar erdészetről, halászatról, gyümölcstermelésről, a magyar selyem, magyar ló, aranybor és aranybúza nagy diadaláról.
Szóval nem a csárdást járó, sarkantyús, torzkép magyarról, hanem arról, aki komoly , becsületes munka erős szerszámával és finom műszerével fog utat törni magának ahhoz a nagysághoz, amelynek elérésére megvan benne a mesék három mindent győző varázsszere: a hit, jog és erő.
És mikor végre, hetek mulva, búcsúzni kellett, búcsúzni úgy, mintha a búcsú hosszú évek barátságára következett volna el, az utolsó estén, mikor egy óriás tömeg ott hullámzott előttem a zsúfolt teremben, mondhattam volna -e igaz szívből jövő istenhozzádot azoknak, akik minket úgy szeretnek, anélkül, hogy elmondjam nekik, amit hiszek erős hittel, hogy bármennyire megbecsüljük is a múltak emlékét, legjobb, legacélosabb erőnket ne a visszatekintésben merítsük ki, mert amely nemzet túlságos sokat tekint a múltba, csakis a múltba, azon beteljesül Loth visszatekintő asszonyának átka: a kővé meredés.
Az élet diadalmas lüktetése az előre tekintőé, a cselekvőé.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE