Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Kigyóbűvölők, kigyóigézők és a kigyókő.
A történelemből ismeretes, Egyptus királynéjának, a szép Cleopátrának tragikus halála, ki, nehogy a rómaiak megalázott foglya maradjon, virágok és gyümölcsök közé rejtett Aspis-kigyót lopatott be szobájába s maratta vele halálra magát.
Már az ó-korban ismerték ezt a rettenetes mérgü kigyót annyira, hogy az ős-egyptomiak őt, mint az éberség és figyelem jelképét az Istenek szobrainak tiaráin elől ábrázolták s majd Urem, majd Aspis nevezet alatt tisztelték s mint a világ őrzőjét és fentartóját a földgömb két oldalára alkalmazták.
Ázsiai rokonát, a Szemüveges kigyót pedig az ősindiaiak tisztelték szentül s látható még ma is a templomok falain képe , sőt a singálók Ceylonban máig is szentként tisztelik s adóznak neki.
Egész Egyptomban, valamint Afrika déli részén igen bőven él s a lakott vidékeknek valóságos ostorát képezi, mert nemcsak Afrikában, de az egész világon a legmérgesebb kigyók egyike.
Szinezete barnás-vörös, feje kicsiny, nyaka szivalakun van megvastagodva s ha ingerlik ez a megvastagodás szélesen kitágul, mi szerfelett rémletes kinézést kölcsönöz neki, annak daczára, hogy a legkifejlettebb példány sem haladja tul a 4½ lábat.
De nagyságát pótolja féktelen, vad, támadó természete, ugy, hogy ha fölzavarják nyugalmából , nyilsebes ugrásokkal, farkahegyére ágaskodva, rohanja meg ellenét s dühe oly határtalan, hogy utána még a fára is felkuszik s a vizbe is beleveti magát s ha igy sem éri el, mérgét reá lövelli.
A kigyóbűvölők - mint alább elmondjuk - daczára veszélyességének, méregfogait kitörve, zeneszóra tánczolni tanitják; ha fejehátulját hüvelykükkel megnyomják, botegyenesre kinyulik s oly görcsös merevségbe esik egyidőre, hogy mint egy pálczával , suhogtatni lehet vele.
Egy ujjnyomásra megszünik e merevség s ujra feléled - tehát ezzel könnyen megmagyarázható Mózes azon csodatétele a Pharao előtt , hogy eldobván botját kigyó lett belőle s ujra felvéve, megint bottá változott.
Afrikában a kigyóbűvölők szerfelett nagy számmal vannak, ugy , hogy minden nagyobb városban, a piaczon vagy bazárokban naphosszat lehet látni mutatványaikat.
Lenz, a hires ophiolog következőleg ir le ily jelenetet: Memphisben időztem s egy hires arab fogadóban voltam szállva , melynek udvarán egymást érték a különféle mutatványok s az udvar is, mintha csak e czélra lett volna teremtve, ugy nézett ki a körülfutó oszlopcsarnokkal s közepén két vén sycomor fával, mint valami keleti regebeli szinpad.
Ott hüsseltem a csarnokban, midőn figyelmemet két magas , szikár arab vonta magára, kik viasz-pálmafáklyákat erősitettek meg mindenfelé, melyeknek fénye, majdnem nappali fényt varázsolt a körded udvar minden zugába.
Kiváncsian vártam, mi lesz ebből?
Az egyik leült, a másik pedig terjedelmes bőrzsákot lökött a földre, melyből öt kigyófark csüngött ki.
Daczára, hogy a kigyók szinei nem voltak egyenlők, rögtön felismertem az afrikai Paizsócz-viperákat (Naja haje ), a mindenkitől rettegett Aspis-kigyókat.
A bűvölő most gyorsan mindegyik kigyó farkát tenyerei közt végig morzsolgatta, mire a zsák erősen duzzadni és ugrálni kezdett s egyszerre hangos sziszegés közt öt kigyófej ütötte ki magát a zsákból s farkuk hegyére ágaskodva, magukat felduzzasztva, himbálták magukat, mire a bűvölő gyorsan leguggolt s oly ügyesen s oly gyorsasággal szökdösött jobbra-balra, hogy szemmel alig lehetett követni, mert a kigyók is - daczára, hogy 4-6 méternyire voltak a bűvésztől, egy-egy ugrással mellette termettek s ilyenkor a bűvész tenyereivel jobbra-balra pofozá őket, miáltal mindinkább dühbe jöttek s majd mind az öten, majd hármasan támadtak minden oldalról a bűvészre, 3-4 méter magasra és messze ugrálva.
Izgatóbb és félelmesebb játékot ennél nem láttam s fokozták a jelenet borzalmasságát s iszonyát az arab nézők sötét arcza, villogó szemei, a világitás sajátságos fénye s az idegenszerü környezet.
A kigyók szemei kidióztak s zöldes ragyogással meredtek gazdájukra, nyakuk puffadásig kiszélesült s mikor támadásaik hevessége tetőfokát érte, a bűvész felugrott s a lebegő fehér burnusa szélébe kapaszkodó kigyókkal körben kezdett forogni... ebben a perczben megszólalt a kis bambuszfurulya hangja, melyen a másik bűvölő játszott, ki eddig csak tétlen nézőként szerepelt, mire emez megállott s a kigyók egyszerre a földre ereszkedtek, szemeik fénye lelohadt s nyakuk duzzadása megszünt - és farkuk hegyére ágaskodva, a zene ütemeire, hol lassan, hol sebesebben himbálták magukat jobbra-balra, majd aprókat szökdöstek körben a bűvölő körül.
A mig a zene sebes ütemben és hangosan szólott, addig a kigyók magasan ágaskodva, himbálództak, de a mint fokozatosan lassulni kezdett, mind alább és alább ereszkedtek s végre, mikor halkan, alig hallhatóan zengett a fuvola, egészen a földre ereszkedtek s mozdulatlanul hevertek a bűvölő körül.
Ekkor a bűvölő a két legvénebb kigyó tarkóját hüvelykével gyorsan megnyomta, mire mindkettő egyszerre ugy elmeredt, mintha egy vörösbarna pálczává változott volna; a bűvölő suhogtatott vele, s mutatta, hogy meggörbiteni sem lehet, annyira merevek s hozzám jöve, felnyitotta mindkettő száját.
Rémülten huzódtam félre, mert mindkettőnek teljesen ép volt a méregfoga.
Intettem a bűvésznek, hogy most ébreszsze fel.
Földre veté mindkettőt s gyorsan hátraugorva, tarkójukat hüvelykével megnyomta.
A két szörny - minden átmenet nélkül, oly villámgyorsan szökött fel s rontott ujra a bűvésznek , hogy szinte nem akartam hinni szemeimnek - de a felcsendülő halk fuvolahang pár percz mulva ujra az elébbi lankadt aléltságba merité őket.
Ekkor a bűvölő mind az öt kigyót minden óvatosság és elővigyázat nélkül felmarkolta és zsákjába hányva, társával eltávozott, hogy másik fogadóban ujra kezdje életveszélyes mutatványait.
A paizsócz-viperák csupán Afrikában és Ázsiában élnek - s tulajdonképen a viperák családjába tartoznak s e két világrészben legismertebb s a legféltebb kigyók közé tartoznak.
Fajtáik nem számosak s a több különnemü elnevezés részint szinváltozásaik, részint azon tartományból veszi eredetét, hol tartózkodnak.
Igy van az afrikai paizsócz-vipera, a capföldi , a dülényded pikkelyü, melyek azonosak az elsővel s csakis nagyságuk , szinezetük halványabb vagy élénkebb voltától nyerték eltérő neveiket .
Afrikában a kigyómarások általi halálozás majdnem Indiával versenyez, mert az izzó forróság, a kedvező talajviszonyok nagy mennyiségben termelik e szörnyeket, még a mellett, hogy fajtáik ugyis számosak s marásuk menthetlenül halálthozó.
Már a biblia is, mint országos csapást emliti e kigyókat s felemlit néhányat névszerint is, melyektől óva óv.
Igy a homokpusztákon bőven otthonos a szarvas-vipera (Cerastes cornutus ), e másfél lábnyi barna-vörös, setéten és világosan foltozott kigyó, mely szemei felett két szarvforma kinövést visel.
Ennek szine annyira egyezik a homokkal, hogy alig lehet észrevenni; e mellett be szokta magát ásni a homokba, ugy hogy csak két szarvacskája és fejtetejének egy része látszik ki; ekkép madár , emlős, a homokba hullt tüskés magocskának véli, az ember meg pláne meg sem látja, igy marása szinte kikerülhetetlen!
Jó féllábbal nagyobb az egyptomi szarvas-vipera (Vipera cerastes) és az efah-vipera (Vipera echis) ezen kurta, tömzsi, másfél ujjnál alig hosszabb kigyó, mely a bibliában is Ephah néven neveztetik, melyek mind Afrika lakói, - ez utóbbi azonban Dél-Ázsia és a Kelet-India szigetein is honos, s annyival is inkább veszélyesebbek, mert méreg-mirigyeik nagyok és oly bőven választják el a mérget, hogy 18-22 galambot lehet egymásután megmaratni velük, a nélkül, hogy a méreg hatása csökkenne.
Két példánynak méreg-mirigyeit, - melyek terrariumomban, egy sajnos baleset folytán, eldöglöttek - megvizsgálva, a mirigyekben még 3-4 hajszálfinom csatornácskát constatáltam betorkollni, s igy valószinüleg igaza lesz Rode-nak, ki e fajoknál, még ál- vagy tartalék méregmirigyeket is tételez fel, melyek a kiürült fő méreg-mirigyek tartalmát utánpótolják azonnal.
Sajnos, hogy vizsgálódásomat alaposan nem végezhettem, mert későn véve észre a kigyók kimulását, ezek már nagymérvü feloszlásba mentek át, e mellett fejük is nagyon össze volt marczangolva.
Fajokra nézve legkevésbbé van sujtva a tengerentuli világrészek között Ausztrália és szigetvilága a mérges kigyóktól; sőt egyideig mentnek hitték e földrészt a tropikus égöveknek ezen átkától.
Azonban az uj-hollandi fegyencz-gyarmatok fegyenczei jelentést tettek a kormányzónak, hogy a végtelen fűfa-, haraszt- és Eucalyptus-erdőkben, - a hol dolgoznak - különösen a nedves és árnyékos helyeken egy kigyófaj él, melynek marásától már többen meghaltak a legiszonyubb kinok között.
Ez a halál-kigyó ( Acantophis antharicus ), s a viperák családjába tartozik és szintoly csudálatos alkatu, mint ezen világrész legtöbb állata, mert farka végén egy tüskealaku, kemény, hegyes kinövést visel, melylyel a benszülöttek állitása szerint ép oly halálosan tud ölni, mint méregfogai harapásával.
Érdekes ezen kigyófajnak családi élete; him és nő folyton együtt tartózkodnak és ha veszély közeledik, a nő azonnal valami lyuk vagy bokor alá buvik, de a him bátran állást foglal, s villámgyors ugrással szökik előre és sebzi meg áldozatát, s a halál legkésőbb 10 percz alatt bekövetkezik; mindössze három válfaja él, s legveszélyesebb közöttük a Fekete Halál-kigyó (Acantophis porphyriaca ), mely annyira ragaszkodik nőjéhez, hogy ha ezt agyonverik , képes a nyomon követni és halálra marni az illetőt, ha ez a környéken üt tanyát, mert állitólag szaglása - mi a kigyóknál elég csudálatos - szerfelett finom és éles.
Az ó-kori "füszerek országa ," a mesés és gazdag India, hazája a már az ó-korban is ismert félelmes Szemüveges kigyónak (Naja tripudians ), mely Indiában a Himalaya hegység tövétől egész Jáváig s a Malabarpartoktól a Philippini-szigetekig mindenhol bőven honos s hogy a benlakóktól mennyire félt és rettegett - annak daczára is, hogy Ceylon szigetén s India nagy részében vallásos tiszteletben részesült s részesül ma is - azt mutatja neve is, mert Bis Cobrának (huszszoros mérgü kigyónak) nevezik.
Ez a spanyolok és portugallok Cobra di Capello-ja s közeli rokona az afrikai Aspis-kigyónak , de ezt a rokonát, vadság, erő, gyorsaság és támadásban sokszorosan felülmulja: szerfölött veszélyessé teszik, villámgyors ugráló mozdulatai , mert ugy pattanik, mint a kieresztett aczélrugó, hogy előle menekülni szinte lehetetlen.
Hat, nyolcz lábnyi nagyra megnő s izomereje megfelelő nagyságának.
A legszebb kigyók egyike, mert felszine majd setét-, majd világos-vörös gesztenyebarna, alul sárgás és szivalakun megvastagodott nyaka, mely ingerelve, szélesen, vastagon felduzzad, szintén sárgás s ezen van azon szemüvegalaku sötétlő rajz, melytől nevét is nyerte , Egyiken-másikon ezen szemüvegrajz majd fénylő-fekete, majd barnás, majd szabályos, majd kissé szétfutó, de mindenesetre emeli e kigyófaj borzalmas kinézését, a mihez a kis fej vadul szikrázó szemeivel is hozzájárul.
Csudálatraméltő az indiai kigyóbűvölők azon bámulatos sajátsága, mennyire ismerik e kígyó szokásait és tartózkodó helyeit, de még csudálatosabb az az eszeveszettségnél is nagyobb vakmerőségük, a melylyel e vad és veszedelmes jószágokat fogdossák; mert egyetlen elhibázott mozdulatnál, vagy fogásnál menthetetlenül áldozatul esnek a méregnek, daczára, hogy örökké velük hordoznak egy érczedénykét, telve izzó parázszsal s ebben egy drót-darabka izzik folyton, hogy a sebet azonnal kiégethessék, de e mellett még egy bizonyos növény gyökereit is rágcsálják, mely a részegséghez hasonló kábulatot okoz.
Egy ilyen kigyóbűvölőt legjobban egy kitanitott vadászebhez, vagy egy ragadozóhoz hasonlithatni, mely ugyszólván megérzi a földön és levegőben áldozatának nyomait ott is, s a hol más, legélesebb szemmel, semmit sem lát , ott ő észreveszi a kigyó nyomait s ezen nyomokon haladva, a legtöbb esetben feltalálja azt a rejtekhelyet, hová elhuzódott.
Egy angol tourista-társaság, melyben néhány hölgy is résztvett, reggelizni egy virágzó nauclea- és fahéjbokrokkal benőtt tisztáson telepedett le egy óriási szent-figefa árnyékában.
A társaság a legvidámabb hangulatban volt , mert az ezerféle virág illatától átfült levegő szinte elmámorositotta őket , ugy, hogy a hölgyek a reggeli után virágokat gyüjtve, a férfiak kalapjait akarták megkoszoruzni, mire különösen az illatos nauclea-bokrok füzérformán lecsüggő ágai szerfelett alkalmasak voltak.
A hölgyek egyike éppen a közeli dúsvirágu bokor ágait akarta letörni, midőn a pár lépésnyire fekvő bozót szétnyilt, s abból egy benszülött lépett elő, hátán egy puttonyforma fonott kosárral és sietve kiáltott a hölgyre, kezeivel gyors tiltó mozdulatokat téve.
A hölgy nem értette ugyan a szavakat, de meglepődve az idegen megjelenésétől, tétovázva megállt, - de annál jobban megértették a társaság férfi tagjai, mert rémülve ugráltak fel, s kiabáltak a hölgyre, hogy távozzék ama bokortól, mert ott egy szemüveges kigyó rejtőzködik.
És csakugyan, ugy is volt.
A benszülött kigyóbűvölő, földre szegzett szemekkel, lassan közeledett a bokor felé, az apró virággal megrakott hangabokrokat vizsgálgatva és alig volt két lépésnyire a bokortól, midőn ennek levelei megzördültek és egy világos vörös-barna fark, majd a kigyó többi teste lett látható, a mint gyorsan menekülni és elrejtőzni akart a talaj sürü hangabokrai között.
De a kigyóvadász nem hagyott neki erre időt, hanem kis bambus furulyáját elővéve , játszani kezdett, mire a kigyó rohamos mozdulatai megszüntek, s csak lassu mozdulatokkal kúszott a bűvész felé, ez pedig felhasználva a kedvező pillanatot, - előzőleg azonban a társaság tagjait a legnagyobb csendre intve - a fent leirt módon megragadta a kigyót farkánál fogva - s jobb kezét villámgyorsan végigcsusztatva rajt, megmarkolta nyakát, hogy nem haraphatott, bármiként erőlködött is - s egy kis facsipeszszel mindkét méregfogát kitörve, háti kosarába hajitotta a többi közé.
A bűvész azután elmondta a társaság kiváncsi tagjainak, hogy ezt a kigyót már jó ideje nyomozza és hajszolja, de nagyon ügyesen el tudott siklani és bujni előle, de ő a kigyó nyomait követve, mégis reátalált s egyuttal gratulált a félelemtől még mindig halavány hölgynek, hogy éppen idejében érkezhetett, mert ha a kigyó meg nem érezte volna az ő közellétét, hát reávetette volna magát és megmarta volna a hölgyet, mielőtt csak egy virágot is szakaszthatott volna, "mert a szemüveges kigyó nagyon támadó és dühös természetü, - folytatá a kigyóbűvölő, - s nem várja meg, hogy őt támadják meg, hanem ő támad először és sokszor 1-2 öles ugrással veti magát áldozatára.
De én tőlem félnek - végzé szavait - s már messziről megérzik közeledtemet és a helyett, hogy támadnának, menekülnek előlem."
Schomburgk csakugyan megerősiti a tényt, hogy a mérges kigyók nagy része, de különösen a szemüveges kigyók megérzik a kigyóbűvölők közeledtét és rohamos gyorsasággal menekülnek előlük; hogy mi lehet ennek az oka, megfejteni sem ő, sem más nem tudta, de tény, mert többször látta, hogy a mig az ő tőle vagy mástól felriasztott vagy háborgatott kigyó dühösen ellenük fordult s támadásra készült, addig különösen az öreg és tapasztalt kigyóbűvölők elől oly rohamosan menekültek, hogy csak ugy mozgott és ingadozott bele a fű.
A társaság férfitagjai kiváncsiak voltak a kigyó nyomaira s kérték a bűvölőt , hogy mutassa meg nekik e nyomokat.
De csak akkor bámultak el igazán, mikor ez mutogatni kezdte az irányt , melyben a kigyó haladt a hangabokrok között és ők nem láttak semmit, még csak egy lenyomott, félrehajlott fűszálat sem.
De követve a bűvölőt , meggyőződtek szavai igazságáról, mert jó távolban pihenő helyüktől, a talaj egy része szikes, quarczos homokból állott s ebben már aztán határozottan láthatók voltak a kigyó testének hullámvonalai, egész addig, mig csak e nyomok el nem vesztek a hangabokrok között.
Schomburgk beszéli, hogy Bengáliában egy kigyóbűvölő előtt azon kivánságát nyilvánitotta, hogy szeretné látni, mint csalják elő a kigyókat s mint vadászszák és jutalom igérete mellett kérte a bűvölőt, hogy vigye őt magával egy ilyen vadászatra.
" Akarod látni?
Jó; jer velem azonnal ", - felelé a kigyóbűvölő.
" Messze megyünk ?" - kérdé Schomburgk.
" Dehogy, csak addig a csalitig."
Schomburgk kételkedett, hogy itt, a lakások közelében, alig 60-70 lépésnyire eső, száraz, de sürün benőtt talajon szemüveges kigyót találjanak, de mégis elment a kigyóbűvölővel.
Ez figyelmesen vizsgálódott a talajon mindenfelé s alig mentek 80-90 lépésnyire, megállt, hátra intette Schomburgkot és övéből sipocskát véve elő, játszani kezdett.
Mintegy 5 percz mulva Schomburgk leirhatlan csodálkozására öt lábnál hosszabb, élénk szinü példány bukkant elő a fűvel és törmelékkel félig elfedett lyukból s lassu mozgással, magasra emelve fejét, kuszott a bűvölő felé.
Ez kissé oldalt fordult, mire a kigyó is ez irányba siklott s mikor farka hegye a bűvész felé fordult, ez gyorsan lehajolt s baljával farkahegyénél fogva felkapta a kigyót, mig másik kezét végigcsusztatva rajta, fejét erősen megmarkolta, ugy hogy a kigyónak szája szétnyilt ugyan, de nem haraphatott.
Ekkor is facsipeszszel kitörte mind a két méregfogát s a feldühödött, csavargó , tekergő kigyót néhányszor beleharaptatta egy vastag gyapotnemez-darabba , hogy a fogtöredékekbe ömlő méreg felszivódjék, azután a kigyót hátikosarába lökte a többi közé.
" Egy félóra alatt e módon ugyanazon a környéken négy ily szörnyeteget fogott s tett ártalmatlanná - beszéli Schomburgk - s egészen elszörnyedtem, hogy e halálos mérgü dög ily hallatlan mennyiségben él a száraz, de növénydús helyeken.
Igy nem csodálkozom, - folytatja - ha a kigyómarások folytán Indiában évente 20-25,000 ember hal meg, legalább ennyi kerül nyilvánosságra, de még mennyi lehet a belső, alig cultivált vidékeken az áldozat, melyek az erdőségek és vadonokkal el vannak a cultivált területektől zárva."
A kigyók előszeretete és vonzódása a zenéhez már az őskorban is ismeretes volt, hiszen Jeremiás is beszél erről a bibliában és a zsoltárokban; de ezen vonzódás legjobban e kigyófajnál nyilvánul.
Mintha nem is e vad , ingerlékeny dög lenne, ha zeneszót hall, mert a legféktelenebb dühtől , egyszerre a legnagyobb szelidség és kábultságba esik, már az első zenehangokra; daczára ennek azonban a kigyóbűvölő mégis vakmerőn életével játszik, minden fogásnál, - bár igaz ugyan, hogyha a kigyót farkavégénél fogva megkapjuk és függélyesen fejjel lefelé lógatjuk, nem tud oldalt, vagy felfelé emelkedni, hacsak feje a földet, vagy egyéb támaszpontot nem ér - mégis némelykor e kigyók nagysága, izomereje és fürgesége által kisiklanak a szoritó marokból, azért ritkán láthatni 4-5 lábnál nagyobbakat a kigyóbűvölőknél, mert egy 6-8 lábnyi szörnyeteggel, hosszusága, nagy ereje miatt, egy ember nem tud megbirkózni.
Természetesen sok mese kering ugy India, mint Európában e mesterségről s némely utazó szemfényvesztésnek nevezi ugy a kigyók előcsalását, mint betanithatóságát, mert az indiai bűvészek ügyességben és szemfényvesztésben messze felülmulják legügyesebb európai kartársaikat.
Pedig ez legvalóbb tény, melyet a leghirnevesebb serpentologok, mint Lenz, Schomburgk, Curriere stb., mint szemtanuk megerősitenek.
Természetesen a kigyók tánczában nem szabad valami kecses és complicált choreographiai figurákat képzelnünk, mert bizony ez nem áll egyébből, mint fejük és testüknek ide-oda forgatásából s vagy magasra ágaskodva, jobbra-balra, előre-hátra himbálódzásból, kisebb-nagyobb ugrások , pattogások, szökdösésekből, a zenének sebes vagy lassubb ütemeihez mért gyorsasággal.
Ez a tánczraidomitás Indiában és szigetvilágán a következő módon történik : Mikor egy vagy több kigyóbűvölő a fogott kigyókkal hazatér, ezeket, vagy két darabjával vagy hármasával, pálmából font lapos, gömbölyü kosarakba, vagy fedővel ellátott kőfazékba helyezik.
Kis idő mulva leveszik a kosár vagy fazék födelét, mire a kigyók mérgesen fölágaskodva, kiperdülnek s ugrálva , fenyegetve közelednek a bűvölő felé.
Ez bottal vagy magával a kosárral, vagy fazékkal fejükre, orrukra ütve, ingerli, dühösiti őket; ekkor megszólal a zene, mire a kigyók tunyákká lennének, ha a bottal folyton nem ingerelnék őket.
A mint a zene ütemei lassubbak, vagy gyorsabbak, a szerint ütögetik, lökdösik jobbra-balra az ágaskodó kigyókat, vagy előre-hátra, mindaddig, mig teljesen ki nem merülnek.
Ezt az eljárást folytatják több napon s héten keresztül , mig végre a kigyók a zene hangjaira azokat a mozgásokat végzik rögtön , mihelyt meghallják, melyekre a bot, vagy kosár ütögetésével szoktatták őket.
Az indiai kigyóbűvölők mutatványai merészebbek az afrikaiakénál; mert ezek, midőn a kosaraikat leteszik, leemelik födelét és oda sem nézve , belenyulnak, s a nézők elé nagy gyorsan sokszor 8-10 drb.
Cobrát dobálnak a földre.
A kigyók az első pillanatban, a hányan vannak, annyifelé akarnak menekülni, de a sip hangjára azonnal fölágaskodnak és megkezdik tánczolásaikat, ide-oda ugrálva, forogva, hajladozva, ágaskodva.
Lehetetlen irtózás nélkül nézni a látványt, midőn a duzzadt nyaku, halálos mérgü szörnyek zöld fényben szikrázó szemeikkel, sziszegve, pökdösve ágaskodnak ; nyakukon ott sötétlik a szemüveg-féle rajz: a halál szemüvege; körülugrálják a bűvészt, vad tekintetük folyton erre van szegezve, s ez nyakára, meztelen lábszáraira és karjára tekeri őket, s majd mint ostorral csapdos velük, s szinte fellélegzünk, mintha lidércznyomástól szabadultunk volna meg, midőn lapos kosarába hányva, elfedi őket szemeink elől.
De többször megtörténik , hogy az ilyen mutatványoknak gyászos végük lesz, s a kigyóbűvölő is épp ugy belehal a marásba, mint más közönséges ember; mert a kigyóknak kitört méregfogaik hamar megnőnek, vagy, ha ki is van törve, a méregmirigyek azért folyton termelik a halálos nedvet, s a harapásnál a nyomás folytán csak ugy beleömölhetik a sebbe, a melyet a közönséges fogak vagy a méregfogak töredékei okoznak.
Azért szokás, hogy majdnem minden másodnap a kigyókat felingerelve, huzamosan vastag nemez-szövetekbe haraptatják, hogy ez a mérget magába szivja.
Midőn a walesi herczeg Indiát beutazta, s tiszteletére ama mesés ünnepélyek rendeztettek, melyeket csak India tud produkálni, s melyek az "Ezeregy éj" tündérmeséihez hasonlitottak, pompában és regeszerü sajátságaikkal, egy kigyóbűvölő szeme láttára halt meg az alkirályi palota csarnokában, s vele egy bayadér is, kire a felingerelt szörnyeteg szintén rávetette magát és halálra marta.
Ezen emberek merészségét a nézők s lakosság bámulata, csodálkozása is folyton fokozza, ugy hogy végre maguk is elhiszik mesterségük bűvös erejét és sérthetetlenségét, s mind vakmerőbbek lesznek, csakhogy mesés és bűbájos hirük növekedjék; a mellett különféle amulétek és talizmánokkal birnak , melyeknek szintén csodaerőt tulajdonitanak.
Igy több utazó beszél bizonyos mesés tulajdonságu "kigyókőről ", mely némelyik szerint kék, mint a türkis , mások szerint fekete és lyukacsos, s ezt ritkasága végett igen nehéz megszerezni, és ha ezzel a sebet érintik, minden mérget kiszí.
Delattre kapitány megerősíti ezt.
Azt mondja, saját szemével látta, midőn egy brahmin megmaratta magát egy Cobrával, s a sebet a kővel megérintve, semmi baja sem lett - de biz ezt bajos elhinni!
A mi e kő eredetét illeti, erre nézve is hiányzik minden biztos adat, vagy ismeret.
Dr. Huxley, a hires orvos és chemikus, ki harmincz évet töltött az Indiákon , hogy ennek csudáit, rejtélyeit és rettenetes mérgeit tanulmányozza, se tud semmi bizonyosat mondani.
Iparkodott a tudós brahminok és bölcsek titkaiba behatolni, de se pénz, se fenyegetés, se jó szó nem fogott rajtuk, nem árultak el egy szót sem azon csudás mutatványok mibenlétéről, miket Huxley saját szemeivel látott ugyan , de megmagyarázni nem tudott.
Ő is látta a bűbájos erejü kigyókövet, még pedig két alakban: egy világos kékes-zöldes szinüt és egy feketés, lyukacsos külemüt.
Nagyhirü munkájában hosszasabban ir is e kőről.
Szerinte ez valami felszívó és elnyelő képességü vegykészitmény, de vegyelemzésre még a legmesésebb áron sem birt keriteni egy darabkát sem, mert egy tulajdonos sem akart megválni tőle, azon okadatolással, hogy igen nehezen és csak ritkán lehet ily követ szerezni.
A benszülöttek állitása szerint, "ez bizonyos mérges kigyók fejében, vagy gyomrában található, igen vén életkorukban, s az ilyen kigyóra szerfelett nehéz ráakadni, mert a legvadonabb és legjáratlanabb erdők mélyén élnek és mint királyokat a testőrségük, ugy őrzik ezeket is nagyszámu mérges kigyók."
Az audhii maharadzsa egy jó nagy olaszmogyorónyi darabot viselt talizmán gyanánt gyürüjébe foglalva, ugy hogy szükség esetén könnyen ki lehetett venni, s ujra visszailleszteni, s állitása szerint már két esetben mentette meg őt is a haláltól e kő, mikor vadászat közben a cobrák által megmaratott .
A maharadzsa aztán elmondta Huxleynek, ki különben háziorvosa is volt, hogy a marás után e követ rögtön a sebre kell illeszteni, s mindaddig rajta kell tartani, mig csak a kő szine meg nem változik.
Mikor a kék kigyókő feketés , zavaros-szinü lesz, akkor a sebből minden méreg ki van szíva, s az illetőnek semmi baja sem lesz, de azután e követ tejbe kell áztatni, mindaddig, mig csak elébbi szinét vissza nem nyeri, minek az a jele, hogy a beszitt mérget a tej a kőből magába vette.
Huxley elmond egy, a Delattre kapitányéhoz hasonló esetet, hogy ő is saját szemével látta, mikor egy kigyóbűvölő megmaratta magát egy cobrával, melynek méregfogai egész épségükben megvoltak.
" Az elszörnyedés kiáltása tört ki belőlem - irja könyvében - mikor láttam , hogy a feldühösitett halálos mérgü hüllő, hogy marta meg Raadáhbot, e hatvan éven felüli öreg kigyótánczoltatót; de ez egész nyugodtan, csendes mosolygás között, vett elő övéből egy kis szelenczét, s ebből egy mogyorónagy feketés , szivacsos külemü követ, s ezt a sebre helyezve, egy darabka pálmaháncscsal lekötötte.
Lélekzetvesztetten vártam, mi lesz a vége?
Meg voltam a szerencsétlen öreg haláláról győződve lelkem mélyéből, mert többet láttam már e rettenetes mérgü hüllők marásától meghalni, minden orvosi segély daczára.
Neki is felajánlottam segitségemet, de ő nem fogadta el .
Tiz-tizenöt percz mulva bámulva láttam, hogy a kő feketés szine majd setétes, majd világos zavaros kék szinre változott s ekkor levette a követ , s egy parányi, tejjel telt cserépbögrébe helyezte.
A tej szine lassan egészen kékesre változott, jeléül annak, hogy a méreg a kőből a tejbe ment át - erre az öreg kivette a követ - mely ujra elébbi feketés szinét nyerte vissza - s elrejtette a kis dobozba övében.
Daczára a látottaknak, sem biztam a kő erejében, de órák multak és Raadáhbnak semmi baja sem lett .
Magamhoz vettem a tejet, mely alig volt egy és fél kanálnyi, s szállásomon két nyul sebeibe cseppentettem belőle.
Mind a két nyul néhány percz mulva, a legkinosabb rángások között elpusztult.
A méreg tehát csakugyan a tejbe ment át."
Maga Huxley, még az általa látottak daczára sem hisz feltétlenül, de további próbákat nem igen tehetett sem ő, sem más, mert azok, kiknek ez a meseszerü kő birtokukban van, egyrészt azért nem szeretik mutogatni, mert Indiában még a gyémántnál is jóval becsesebb lévén e ritka kő, féltik az ellopástól , másodszor pedig a benszülöttek, az európaiaknak nemhogy kezükbe nem adják , de még megtekintésre se igen mutatják meg, csakis igen kivételes, ritka esetekben, kivételes személyeknek adatik meg ez a ritka szerencse, igy azután e mesés kőről meg kell azokkal a mesékkel és megbizhatlan adatokkal elégednünk, melyeket az a kevés személy, aki látta, bocsátott közre, vagy a miket e kőről maguk a benszülöttek terjesztenek és hisznek.
A szemüveges kigyók mérgét az Indiákon gyüjtik és ezzel kenik be a tőrök és yattagánok hegyét, vagy a fuvópuskák és nyilak hegyeit.
Természetesen a legnagyobb vadat is el lehet ejteni, ha ezekkel csak egy karczolás éri is .
Egyes kigyóbűvölők pedig, a mint kitörik a méregfogakat, nagy élvezettel nyelik le a zöldszinü méregcseppet róluk, azon hitben, hogy ezáltal a kigyómarás mérge reájuk hatástalan marad; mert a kigyóméreg csakis a vérre ártalmas, a gyomorra nem, igy az ilyen mérgezett fegyverrel elejtett vad husa is élvezhető, minden következmény nélkül, kivált ha még a seb körületét ki is vágják.
Minden kigyófajt inkább lehet látni állatkertek, menageriákban élve Európában, mint a szemüveges kigyót, mert a szemüveges kigyófaj annyira megkivánja a tropicus zónák melegét afrikai rokonaival együtt, hogy az európai klimát a legjobb ápolás mellett sem birja és rövidesen elpusztul .
Mikor a Singálok caravánja hozzánk érkezett, a velük levő szemüveges kigyókban ritka ember gyönyörködhetett, mert ezek java része megdöglött már az Európába érkezéskor nemsokára, a megmaradtak pedig örökké betegen , dermedten hevertek a kosarakban, mert klimánk egészen elbetegesitette őket , igy mutatványokat jóformán nem is produkáltak velük.
Hosszu és fölösleges is volna azokra a szektákra kiterjeszkedni, melyek a bibliai kortól kezdve napjainkig a kigyóimádást kultiválták, mi Afrika nagy részében az egyes négertörzseknél és Amerika egyes indián törzseinél napjainkban is divik, de részint ez, részint a kigyóknak rejtélyes életmódja, sajátságos alakja s az a félelem és irtózat, melyet jóformán mindenkiben gerjesztenek, adtak okot annyi képtelen balhiedelemre és mesére , melyek a műveletlenebb néposztályokban annyi babonára és babonás vélekedésre adtak okot, melyek aztán a kigyókat különféle varázserő-, csudás tulajdonságokkal és képtelen hiedelmekkel ruházták fel.
Innen eredhet, hogy nemcsak Indiában, de a művelt Európában is vannak olyan balgák, kik magukat kigyóigézőknek és szeliditőknek hiszik, mivel atyjuktól néhány értelmetlen cabbalisticus szót és hókuszpókuszt örököltek és erősen hiszik, hogy ezeknek értelmetlen elhadarása által a kigyóméregtől biztositva vannak egészen.
A hires ophiolog, Lenz - ki Thüringiából a viperákat majdnem teljesen kipusztitotta, nagy művében a következő esetet beszéli el:
Waltershausenben nagy hire volt egy Kranzle nevü embernek, mint kigyóigézőnek és szeliditőnek.
Ez mindig nógatta Lenzet, hogy engedje meg, hadd tegyen próbát viperáival, s győződjék meg az ő nagy varázserejéről.
Végre Lenz engedett, mert maga is kiváncsi volt, miben áll ezen mesterség, s azt hitte , valami veszélytelen hókuszpókusz lesz.
Csak akkor rémült meg, s bánta meg engedékenységét, mikor odavezette azon nagy ládához, melyben a viperák voltak, s a kigyóigéző puszta kézzel, egyszerüen belemarkolt, s kikapva egy nagy és vén viperát - néhány értelmetlen szót mormogva, ennek fejét szájába dugta.
Lenz rémültében majd megmerevült, de saját életének veszélyeztetése nélkül nem segithetett a dolgon.
Pár percz mulva azonban vadul forgó szemekkel, éktelen káromkodás és harag között rántotta ki a kigyóigéző a vipera fejét szájából s csapta vissza a ládába, s megátkozta mesterségét és bűbájosságát, mely e dögnél cserbenhagyta, mert bizony a kigyó nyelve alatt megharapta őt, ugy, hogy néhányszor véreset köpött - és mielőtt még a megrémült Lenz magához térhetett volna ijedtségéből, már, mint a részeg támolyogni kezdett, azután a szőnyegre rogyva, valamit még beszélni akart , de torkát görcs szoritotta össze, s öt percz mulva halva volt.
Népünk között is sok balhit uralkodik, mely a kigyóknak bűvös erőt tulajdonit.
Igy azt hiszik, ha egy eleven kigyót a puskából kilőnek, a cső " mérget kap" - azaz gyorsan és biztosan öl; e mellett regélnek holmi fali- és házi kigyókról, melyek szerencsét, vagy veszedelmet hoznak a házra , stb.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE