Befejezés
Béla sírja, mely miként az öngyilkosokra nézve, gyalázatára a XIX. századnak, még most is szokásban van, a temető egyik fére eső zugában volt; gyakran fris koszorúval diszittetett fel.
Minthogy a civilisatio! korszakában ez is tüntetésnek vétetett, csendőrökkel őriztették a sirt; — mig nem bele unván abba is ; szét há-nyatták, és földdel egyenlővé tették.
Yalyon az a lelkes közönség, a mely a durva tilalom ellenére is ki mutatta elismerését, r okon szénvét a szerencsétlen szabadsághösnö iránt; nem tudnáé felfedezni azt a irt, hogy az akkor betiltott kegyelet adóját iránta lerója?
Kisértsék meg; a tett nemes, és méltó a gy . . . i k özönséghez.
A Wenden és Gellai család, egy évig gyá-szolta kedves hallottját.
Vilma, a ki hitte bár, hogy az elhunyt leány volt, — még is más nö iránt nem érzett vonzalommal viseltetett irányában .. soha nem ment férjhez.
Egy nő-növeldét állitott fel, melyben a mai modern neveléssel ellenkezőleg : egyedül nőknek szükséges tárgyakat tanit, — épületes erkölcsi elbeszélésekkel igyekszik növendékeit a rajongás és hivatásuktóli eltérés veszélyes következményeivel megismertetni.
A kis Betti híven megőrizte a tanítója emlékét, s elválhatlan társa lett Vilmának.
Együtt beszélgettek róla; s egygyütt ke-seregtek gyássos kimúlta felett .
Midőn egy év múlva az a bizonyos kapitány megkérte, feleletül a nyakán csüngő arany medaillonba foglalt miniatűr képet mutatta elibe s fél évvel később kezét és csinos hozományát, egy honvéd tisztnek ajánlotta fel.
A medaillonban Béla arcképe volt.