10
Több nótát kezdett-hagyott Jóska, de mindig csak abban nyugodott meg, hogy:
Lehajtanám bús fejemet Fejér hattyú, fejér hattyú Kebledre ...
Ezt sokszor eldúdolta, elzokogta, s akkor benyitott a kis italkimérésbe.
Nagy világosság volt odabent és üres, senki sem volt vendég, csak egy katonasapkás , igen rongyos ember és az egyik asztalnál a zsidó kisfia, aki az iskolai feladatát írta.
A zsidó lánya is ott volt, a pulton belül ült, igen szép kisasszony-lány.
A zsidó válogatott, s kivett egy zömök, cifra üveget, és valami zöld lével töltött tele egy talpas kis poharat.
Jóska gyanúsan nézte, valami szirup lesz, de mikor belekóstolt, az bizony megharapta a száját.
- Zöld szín - mondta a koldus katona.
- Maga mír nem megy haza?
- Nem hótt meg, rossz útra fordult, én meg észrevettem, elkergettem.
Jóska nézett, gondolkozott.
Úgy csodálkozott, hogy ő él, beszél, hallgat, emberre néz ... Vagy meghalni, vagy a lányt ölelni szerelmesen: itt más ebbe az életbe semmi sincs.
- Ütet is meg kéne kérdeni - szólt csöndesen -, az asszonyt is meg kék szavaztatni efelől...
Aggyék csak az öreg testvérnek is - mondta a boltosnak.
A katonának egy arcizma se rándult meg.
Fogta a poharat, beleivott.
- Én mindig jóviseletű vótam - mondta -, se nem ittam, se nem káromkodtam, se semmi .
Bádogos vagyok én, barátom, tanult bádogos.
Tizenhétbe behíttak katonának a negyvenkettesekkel, tizennyócba leszereltem, az orosz fronton vótam, mert hetvenhárombeli vagyok, hetvenhárom.
Miklós utcai születís, Turai Farkassal szembe , hátul az udvarba.
- Osztán mikor küldte el az asszonyt.
- Még a vót rígen - szólt Jóska.
- Nyócvannyócba nem lehetett, ha hetvenháromba született.
- Vagy izé, százba esküdtünk, nyócba meg mán el kellett kergetni az asszonyt , huszonnyóc esztendős vótam.
Már látszott, sehogy se vergődik zöld ágra a számaival.
De Jóskát nem is az érdekelte.
- Mer akit szeret az ember, annak mindent megbocsát .
- Fizetek - mondta Jóska.
Mikor kiment, újra rákezdte:
Ha majd egyszer valahára Véled együtt lehetnék, Piros rózsás nyoszolyádon Kík szemedbe nízhetnék .
Szivemet a szivedre Barna fattyú líttemre, Ráhajtanám bús fejemet Fejír hattyú, fejír hattyú mejjedre !...
De már sokkal csöndesebben dalolt.
Nagyot került, s nehéz, ólomléptekkel lement a Csige-kertbe, ott lakott az apjának a testvére, Siket Darabos.
Ahogy benyitott, két cudar nagy fejér komondor rákezdte az ugatást.
- Micc ki! - rúgott feléjük.
- Nem hallgatsz! - szólt Siket Darabos a nyitott pitvarajtón, s a kutyák már kevésbé veszedelmesen ugattak.
- Bátyámék mit csinálnak?
- Elment valahova lejány után - válaszolt Siket Darabos, aki nem értette, csak gondolta a kutyacsaholás közben, hogy a fia után kérdez Jóska.
Siket Darabos magas, egyenes ember volt, már tíz esztendeje özvegy, s csak az egy fia volt, aki éppen most is leány után járt.
- Hát má én nem megyek utána.
Jóska tudta, hogy a bátyja özvegyasszonyt akart venni, de valahogy elmúlt.
Az öreg komolyan nézett a fiú szemébe:
- Fiam, ha egyszer összetört a csupor, nem érdemes drótozni.
Inkább újat vesz az ember .
Jóska lehajtotta a fejét.
- Te mibe jársz? - kérdezte az öreg.
Az öreg hallgatott.
Levette a tűzhelyről a főtt krumplit, s leszűrte a levét a mosogatódézsába.
- Ha szíves vóna, Mihály bátyám.
Jóska leült, az öreg móstatott.
- Vasárnap - ellenkedett szerényen Jóska.
S csak vasárnapot nyögött, nem is holnapot!
Az öreg megrázta a fejét.
- Kedden!...
Boldogasszonyunk napján...
Az a kírőnap!...
Kedd a szent nap!
Jóska lehajtotta a fejét.
Ha nem lehet másképp, így is jó.