Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Abonyi Árpád
Magyar fiuk Afrikában
Keletkezés ideje
1907
Fejezet
11
Bekezdés
1182
Mondat
2080
Szó
24418
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZENEGYEDIK FEJEZET.
Azután szótlanul hagyták el a földvárat.
Elől Bembo lépkedett a hordozható ágy két első rúdját tartva, utána Jánoska emelte a hátulsó rudakat, azután Gozár következett az öszvérrel és a lovakkal.
Az öszvérek és lovak az immár megcsappant podgyászt szállították.
Legvégül Radák ment lóháton, hogy amennyiben szükségesnek mutatkoznék, hátvéd gyanánt fedezze az elvonulást.
Gyorsan iparkodtak előre, s egy jó hosszú óráig nem beszélt senki.
Mindnyájan saját érzéseikkel és saját benső gondolataikkal voltak elfoglalva.
Hajnali három óra volt.
A keleti égen lassanként feltünedező derengés fokozatosan növekedett.
Még tizenöt perc és itt a hajnal.
Radák elűzte lelkéből a nyomasztó érzést, mely eddig fogva tartotta érzékeit és megkönnyebbülve, boldogan köszöntötte új hajnalhasadását a szépséges jövendőnek .
Egy örömében megdicsőült édes anya állt előtte, ki fiait várja haza és nem várja hiába.
Jönnek, jönnek!
Betegen és elgyöngülve jön az elveszettnek tartott fiu is, de jön!
A mindenható Isten nem engedte, hogy egykori utitársa, a boldogtalan örmény példájára ő is az "áldozatok hegyé " -n vagy lenn Manyembéziben, kunyhója nyomorúságos szalmaágyán lehellje ki lelkét... ezer meg ezer mérföldnyire a drága hazai földtől , hová a magyar ember szíve a földkerekség bármely távoli pontjáról is, örökké visszavágyik.
Radák a beteghez sietett s melléje térdelve, homlokát simogatta.
- Hogy érzed magad, bátyám?
- Köszönöm, Pista - válaszolta gyönge hangon a beteg s mosolyogni próbált - sokkal jobban, mint eddig.
- Fáj valamid?
- Nem, csak az öröm és a felindulás...
Meg a sok szenvedés...
Majd elmesélem.
Radák jónak látta abbahagyni a beszélgetést, nehogy a beteg kárát vallja a szokatlan felindulásnak.
Megnyugtatta tehát, hogy csak pihenjen és várja meg türelemmel, míg régi ereje ismét vissza fog térni.
A reggeli elég gyöngén ütött ki.
Kávé, kétszersült, száraz holmi volt bőven, egyéb, kiadósabb ennivaló már nem akadt.
Egyelőre azonban fontosabb szükség volt az alvás.
Nagyon ki voltak merülve.
Be is vonultak hamarosan a sátor alá s rövid vártatva mindnyájuk fáradt szemére mélységes álom borult.
Jótékony, hosszú alvás volt.
Mikor Radák végre fölébredt s elhagyva a sátrat, kilépett a szabadba, az óramutató már a hatos számon is áthaladt.
Meg kellett győződnie előbb a nap állásáról, míg rájött, hogy az egész napot szerencsésen átaludta s most nem reggeli, hanem délutáni hat óra van.
De frissnek és kellemesen kipihentnek érezte magát.
A sátor környéke rendben volt.
A lovak és az öszvér nyugalmasan legelésztek.
Radák másnap reggelre tűzte ki az elindulást.
Maradjon ez az egész nap a pihenésnek.
Ők is rászolgáltak, a betegnek is jót fog tenni.
Az egész estét beszélgetéssel töltötték el.
Kilenc óra tájban aztán ismét lenyugodtak, de másnap már hajnali két órakor mindenki talpon volt s most már csakugyan alaposan felfrissültnek érezte magát.
Némi sovány reggeli után (az ennivaló rohamosan fogyott) hajnali háromkor lebontották a sátort, fölkészültek a podgyásszal s Bembo kalauzolása mellett neki indultak az őserdőnek.
Az égbolt még mindig felleges volt.
A nap csak időnként bukkant elő, hogy tündöklő afrikai fényével elárassza a fák e rengeteg birodalmát.
Heve azonban benn a lombok örökös félhomályában tűrhető, sőt kellemes volt, mert az éjszakák ebben az időszakban néha már érezhetően hűvösek voltak.
*
A vándorlás nyolcadik napján a beteg Radák Domokos, mindnyájuk örömére, már annyira jól érezte magát, hogy lóra ülhetett s ezzel nagyon megkönnyítette az eladdig nagyon nehéz, lassú haladást, mely naponként 5-6 kilométernél alig rugott többre.
Az ifjú saját lovára ültette bátyját s ő maga ettől kezdve gyalog lépegetett a többiekkel.
Nagy gondot kezdett okozni az élelmezés.
Kávé, thea, csokoládé s egy csomó édesség még akadt, egyéb azonban már nem volt.
Édesség azonban Bembónak sem kellett.
Napközben sokszor eldördültek a fegyverek.
Zsákmányt kellett szerezni a konyhára s ez szerfölött nehéz feladat volt.
Megehető emlős alig-alig mutatkozott s ehetetlen volt az elejtett szárnyasok jórésze is .
Valami fürj-forma madár volt, úgyszólván az egyetlen, amelynek húsát meg lehetett enni: elejtése azonban sok munkát adott Radáknak, mert a csapatonként mutatkozó madarak egy pillanat alatt eltüntek a bokrok és kúszó növények sűrűségében.
Utánuk nyomulni nem lehetett.
Igy aztán elkövetkezett lassanként az az időpont is, mikor egy-egy datolyapálmát, egy-egy köteg érett banánát, vagy valami gyökeret hangos hurrázással, nagy örömmel üdvözöltek.
Radák ilyenkor mosolyogva szólt rá Vigyázóra, ki alig tudta kivárni, hogy a zsákmány rá eső része kezében legyen.
- Úgy -e mondtam, Jancsi, hogy megeszed bizony te, ha muszáj, a "banyát" is.
- Olyan formán van a dolog... - válaszolta Jánoska és nagyot nyelt.
Az Ogovaihoz, több mint négy heti vándorlás után, április 3-ikán érkeztek meg.
A hatalmas folyam partjához érve, Gozár első dolga az volt, hogy a "Pénzes" öszvér hullája után nézett.
Ott kell lennie az elefánt hullája mellett, de bizony sem az egyik, sem a másik nem volt többé a folyóban.
- Elefánt szent volt - magyarázta Bembo - elszállt s magával vitte, hogy szolgáljon neki.
Ennél a magyarázatánál sokkal többet ért Bembo egy pár perc mulva bekövetkező felfedezése.
A mindenfelé óvatosan nyomozó fekete ugyanis rájött, hogy az e vidéken szerteszét csatangoló fan-törzs a velök folytatott küzdelemben elesett halottjait ott az ütközet színhelyén elégette.
( A hamurakás még most is ott volt a földön.)
De , úgylátszik, valahol egy megfigyelő csapat lehet a közelben, mert a folyamra hajló sűrű sás között két csónak volt elrejtve.
- Hol? - kérdezte Radák.
- Itt, uram! - mutogatta Bembo s a sás közé futott - két csónak!
Az ifjú rendkívül megörült a fölfedezésnek.
A csónakok egyenként mintegy tíz láb szélesek és vagy negyven láb hosszúak lehettek.
Cifrán faragott orruk és harci díszítményük világosan elárulták rendeltetésüket.
- Lefoglalom ezeket a bárkákat!
Mit érhet, Bembo, két ilyen csónak?
- Kétszáz rőf vászon egy.
- Tehát négyszáz!
Helyes!
Jancsi, - parancsolta, Vigyázónak - tégy ki ide a partra négy vászoncsomagot a fehérből, egyet - ráadásnak - a kékből.
Ne mondhassák, hogy harácsoltunk.
Itt az ára!
Ki van fizetve!
És most beszállni, gyorsan!
Nagyszerű hajókázás fog esni ezekben a könnyű bárkákban.
A két csónak egymáshoz kapcsolása pár perc alatt megtörtént.
Elsőnek Radák Domokos szállt be, azután Gozár dobálta be a podgyász-kötegeket, hogy az állatokat teher nélkül helyezhesse el.
Majd Jánoska és Radák fogtak hozzá, hogy a lovakat a csónakba kényszerítsék.
Az öszvér engedelmesen lement a partról, belépett a bárkába s rögtön lefeküdt - a lovakkal azonban sehogy sem akart menni a dolog.
Ágaskodtak , visszahorkantak.
E pillanatban dörgő sortűz vágódott ki a mintegy száz lépésnyire levő sűrűségből.
- Futni! futni! - ordította Bembo s majdnem betaszította Jánoskát és Radákot a csónakba; egy erős lökéssel eltaszította az egymáshoz kapcsolt csónakokat a parttól.
A két kincstári ló a sortűz után azonnal összerogyott.
Radák ménje azonban fölnyerített, magasra emelte karcsú fejét s egy óriási ugrással belevetette magát az Ogovaiba.
Azon a helyen jó mély volt a víz.
Egy pillanat mulva felbukkant s előbb úszva, azután - sekélyes medret érve, nyargalva iparkodott a csónak után, míg végül csakugyan utólérte őket.
Nagy üggyel-bajjal sikerült beemelni a hű állatot.
Több lövés nem hangzott a parton.
A fanok, úgylátszik, észben tartották a régi leckét s nem mertek kijönni a sűrűségből.
Midőn késő éjjel körülbelől egy irányba értek az új francia hittérítők épületével , mely az Ogovaitól tizenöt kilométernyi távolságra esett, Bembo fölemelkedett a csónakban s levett kalappal, komolyan jelentette, hogy az ő feladatának vége van.
Neki innen délnek kell tartania, hogy "Lajos király faluját" elérhesse s hírül vigye Daijoka királynak, hogy a fehér embereket, kiket a főisten szeret - odakalauzolta , ahová parancsolták és vissza is vezette őket esküjéhez híven, legjobb tudása szerint.
- Kikötünk, Gozár! - kiáltotta az ifjú a kormányt kezelő oláhnak, - tarts a partnak!
Megtörtént.
Az összekapcsolt csónakok rövid vártatva hozzá ütődtek az Ogovai balpartjához.
A hold magasan járt.
Nappali világosság áradt szét az egyenlítői vidék e festői szépségű völgye fölött.
Radák kivitette az öszvért a partra; rárakatott annyi vásznat és egyéb, néger szívnek kedves és drága árút, amennyi csak ráfért, azután kiszámolt Bembónak francia pénzben 5000 forintot és kezet szorított a feketével.
- Élj boldogul, uram! - válaszolta nem minden meghatottság nélkül a néger, miközben rendre mindenkivel kezet szorított.
- Előre fiúk! - parancsolta Radák - Isten áldjon Bembo!
- Élj békével, uram, jó uram! - kiáltotta vissza, kalapját lengetve a néger.
Ott állt a parton a neki ajándékozott öszvérrel, amíg csak látta a lefelé úszó csónakokat.
Végre eltünt zömök, fekete alakja a homályban.
- Derék ember volt, mi? - lökte oldalba Jánoska az oláhot, - bár gyanúsítottuk , mi?
Gozár a vállát vonogatta.
- Napnyugta előtt nem dicsérem a napot - dörmögte - most, hogy lenyugodott: dicsérem .
Igenis, hogy derék, becsületes ember volt.
Az Isten éltesse!
*
Másnap ki kellett szállni a csónakból és el kellett búcsúzni a délnyugatnak hömpölygő Ogovaitól is, hogy az innen északra eső Gabon-öblöt elérhessék.
A távolság össze-vissza nem volt több harmincnyolc kilométernél.
Két napi út, ha lassan vándorolnak, másfél napi út, ha gyorsabb tempóban.
Sietésre azonban most már nem igen lehetett gondolni.
Gyalogolni kellett s egynémely terhet is cipelni, mert "Bátor" - Radák lova - egyáltalában semmit sem akart a hátán tűrni.
A már hűvösödni kezdő, világos, holdfényes éjjel alkalmasabbnak bizonyulván az utazásra, semmint a nappal, Radák az Ogovaitól is este nyolc óra után indult el.
Jánoska vígan masirozott s "adj Isten jót !" - kiáltott búcsúzóul a hatalmas afrikai folyamnak.
Gozár rá sem nézett.
- Szép egy víz, nem mondom - dörmögte pipáját szivogatva - de már csak mégis különb odahaza a Maros.
Radák valamivel hátrább maradt s meglehetősen távol eső dolgokkal iparkodott bátyját szórakoztatni.
Nem akarta, hogy bátyja a közelmult eseményeivel foglalkozzék.
Hadd feledjen egy kicsit.
Idővel a legsajgatóbb szenvedések képe is elhalaványodik.
Most azonban még sokkal élénkebbek és sokkal fájdalmasabbak a megkínzott ember benyomásai , semhogy lelki háborgás és keserű panasz nélkül tudna beszélni róluk.
- Még néhány hónap - mondogatta Radák Domokos - és elmém örökre elborult volna...
Jó testvérem vagy, Pista; megmentettél - -
Az ifjú szeretettel megszorította bátyja, kezét.
- Kötelesség, édes bátyám!
Elismerésedet mindenesetre köszönöm, de embereim számára is lefoglalom.
Derekabb és hívebb két fickó nincs több a világon, mint ezek ketten.
- Gondom lesz rájuk; meg lesznek velem elégedve.
Bárcsak már otthon lennék!
Drága édes anyám!
Alig várom, hogy lássam...
Radák más térre iparkodott átterelni a beszédet.
Bátyja szeme megtelt könnyel.
Lassan folyt alá sápadt, szenvedő arcán...
Ez nem jó dolog.
Kerülnie kell minden felindulást.
Meg is mondta neki nyiltan, hogy óvakodnia kell mindentől, ami érzéseit felizgatja .
Majd később, ha egészen felépül.
Majd otthon.
A gyalogolás harmadnapja is elkövetkezett.
Vigyázó korán reggel négy óra tájban elsőnek pillantotta meg a Gabon öblét és a tengert, melyen a rendes part-őr hadihajón kívül, ezúttal egy oceánjáró, nagy szürke acél hajó kéményei is füstölögtek.
- Rácsudálkozhatik nagyságod mind a két macskaszemivel - szólt rá Gozárra - itt a tenger!
- Jó, jó - dörmögte egykedvűen az oláh.
- Nem ez a bolond nagy víz a fő, testvér , hanem az, hogy mind a két úrfit haza kisérjem az én kegyelmes asszonyomnak.
- Haza kisérjük! - igazította ki Vigyázó.
- S megjelentem -
- Megjelentjük!
- És megjelentjük, hogy úgy lett, amint parancsolta, mert mindig a nagyságos úrfi sarkában voltam.
Radák nagy örömmel üdvözölte a tengert.
- A "Neptun "! - kiáltotta, midőn az öbölben horgonyzó, hatalmas gőzhajót messzelátója segítségével jobban szemügyre vette.
Föl volt indulva Radák Domokos is.
Öccse mindössze ötödfél hónap előtt látta utoljára az óceánt, ő közel három esztendeje nem látta, csak álmodozott róla a néger kunyhó nyomorult szalmaágyán, anélkül, hogy még valaha viszontlátni remélte volna.
Most itt van előtte, övé!
És övé a szabadság is, övé a jövő és övé az élet!
Mily kimondhatatlanul nagy boldogság!
S ezt bátorlelkű öccsének és e két hű embernek köszönheti, kik valóságos hősök, még pedig vérszerint való magyar hősök gyanánt nyomultak be Afrika belsejébe, hogy őt életök árán is megmenthessék.
Hálával, szeretettel és tisztelettel tekintett rájuk .
Életét köszönheti nekik.
Rajta lesz, hogy ezt a megmentett életet nekik szentelhesse.
Hét óra mulva elérték az öbölben levő francia ügynökség épületét.
Radák Istvánt itt újabb öröm érte: egy levél hazulról, az édes anyjától!
A levél már másfél hónap óta feküdt az ügynökségen s az anyai szeretet féltő aggodalmának megható sorain kívül az is meg volt benne írva, hogy a tüzérbrigád parancsnoka, ki mellékágon valamelyes atyafiságot tartott családjukkal, nagyon szeliden fogja elintézni a bajt ( t. i. a szökést ), komolyabb büntetéstől tehát nem kell félni.
Radák ezt a jó ujságot azonnal tudtul adta a legényeknek.
Jánoska peckesen összeütötte bokáját, midőn a jó hírt elértette.
- Nem fogok fityegni, testvér! - vetette oda félvállról az oláhnak.
- Nem fogunk fityegni, gólya! - igazította ki Gozár s a jó hír örömére egész marék dohányt adományozott a peckes Jánoskának, kinek hosszú termetét az ügynökség valamennyi hivatalnoka megbámulta.
A "Neptun" délután háromkor indult.
Két órakor már mindnyájan fenn voltak a fedélzeten.
Bezzeg ez egészen más gőzös volt, mint a ragyavert Angelos Apostóli "Epaminondas " -a , melynek gyanús tisztaságú, szegényes, kopott fedélzetéről január 9-én először léptek Afrika partjaira.
A "Neptun" elsőrendű óceánjáró hajó volt.
Csupa kényelem és fény .
Még a hajó mélyében levő tág helyiség is, hová Radák ménjét kvártélyozta Jánoska , szinte ragyogott a tisztaságtól.
Ezerötszáz ember jól elfért volna rajta, ezúttal azonban feltünően kevesen utaztak.
A nagy gőzös Capvárosból indult Európa felé s a Gabon-öbölbe csak azért futott be, hogy a délafrikai angol kormánynak egy fontos jegyzékét átadja a francia ügynökségnek.
Ez valóságos szerencse volt most, midőn arról volt szó, hogy Radák és társai minél hamarabb és - Radák Domokos gyönge egészségére való tekintettel - minél kényelmesebben érkezhessenek vissza Európába.
Pontban délután három órakor a "Neptun " -ról elhangzott a szokásos ágyúlövés s a gőzös néhány perc mulva szép lassan kiúszott a Gabon-öbölből a nyilt tengerre.
Radák és kisérői a fedélzetről nézték a gyorsan távolodó afrikai partot.
Örömmel búcsúztak tőle s el voltak telve áhitatos hálával az isteni kegyelem végtelen jósága iránt, hogy nemes vállalkozásukban mindvégig megsegítette őket.
- Adj Isten, Afrika-ország! - lengette kalapját Jánoska.
- Jó éjszakát! - dörmögte Gozár.
...Másfél óra mulva a "sötét" világrész partvidékének utolsó körvonala is eltünt szem elől a távolságban s a "Neptun" teljes gőzzel hasította Európa felé az Atlanti-óceán hullámait.
* Az indiai kender leveléből és virágzó csúcsából készülő bódító keverék.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE