Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jósika Miklós
Abafi
Keletkezés ideje
1836
Fejezet
38
Bekezdés
1313
Mondat
3234
Szó
53425
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
A VERES EMBER
Ahol a veres ember .
Victor Hugó
Azon pillanatban, melyben Mikola Margit az iszonyodás minden jeleivel arcán s tagmozdulatain hagyá el az erkélyt, lépett Cyrill a szobába, melynek két ablaka nyitva állt, s a belépőnek tágas látkört nyita a piacra.
Az első, mit megpillantott , a faalkotmány volt, sötét dombján egy keleti barna férfiú, veres palástba burkolva , fekete süveggel, melyen veres toll ingadozék.
Oldala mellett nyúlt fel a széles pallos, nagy keresztet képző markolatjával.
Az alkotmányon s e veszélyt jósló alakon túl látszék a mindig sűrűbb és sűrűbb csomókba szigetelt nép, s az ablakon által hallatszék azon kétes moraj, mely népcsoportozással szokott együtt járni, s nem ritkán előhírnöke a lázadásnak.
Cyrill behúzta az ajtót maga után, s azon aggással állt meg a magas férfiú előtt , mely többnyire meglepi a szűkkeblűeket nagy tekintetű férfiakkali érintésekben.
Azon kellemetlen hangon, melyet kétszer hallánk a szobából úgyszólván kisivítni, mond a fekete férfiú a karszékben ülőhöz fordulva:
- Most lép az alkotmányra a veres palástos.
- Ezután közeledék Cyrillhez, kezével a tér azon részére mutatva, hol nemrégiben a polgár, a falusi úr s egy szerzetes beszélgetésüknek valánk tanúi.
- Eredj - szól kemény tekintetet vetvén a reszkető Cyrillre - amoda, nézd jól, merre mutatok, a Szín utca szegletéhez, s mondd meg azon szerzetesnek őnagysága akaratját, hogy azonnal a kolostorba térjen vissza, s ma ne láttassa többé magát.
A karszékben ülő férfiú jóváhagyólag intett fejével, míg Cyrill a vett parancs teljesítése végett rákként vonult az ajtó felé s onnan ki; emez a magas férfiúhoz fordult fejével:
- Bucella - szólítá szép, teljes hangon -, azt hiszem, hogy a jó kolosváriak beelégedhettek az eddigi szemlével, mi ezután következik, kevesebb tanú előtt is megtörténhetik.
- Ha nagyságod parancsolja - válaszolt ez azon kész alázatos hódolattal, mely udvari embereknek szinte másik természetökké válik -, ezen tüstént segíthetünk.
Mikola! - kiált ki az ajtón Bucella.
- Jó - mond a másik egykedvűleg -, de megállj!
Vagy... igen, igen.
Bucellának szólítására a szép fiatal Mikola áll meg a szobában, azon könnyűséggel s aggatlansággal, melyet a fiatal erő szokás által tesz sajátjává.
- Eredj - szól a szőke férfiú parancsoló hangon - azonnal a térre, s mondd meg Nagy Péternek, ki amott az egyház körül lovagol: az utcákon doboltassa ki, hogy minden polgár térjen lakába, egy óranegyed alatt tér s az arra nyíló ablakok üresek legyenek, s a testőrökön kívül egy lelket se lássak.
- Tüstént - felelt ez, s mélyen meghajtva magát az ajtó felé fordult.
- Megállj! - mond az előbb szóló.
- Még egyet!
Eredj első parancsom teljesítése után Gesztihez a kis templomba, s ha lehet, észrevétlen add ezt kezébe.
- Ezzel kivévén egy tekercset kebléből, a magas férfiúnak nyújtá, ki azt azonnal a távozni készülő Mikolának adá át.
- Megállj!
Küldj testőreim közül egyet a monostor kapuin kívül, ott áll Keresztúri a kővári hadakkal; mondd, hogy készen álljon az első parancsra a városba nyomulni.
A Közép kapu előtt Kornis Gáspár mármarosi csapatjai s egy része a Bocskai seregeinek áll.
Ezeknek vidd meg részemről, hogy négy osztályra szakadva , foglalják el a Híd utcát, a Magyar, Közép és Torda utcákat.
Csendesen álljanak, de a térre senkit se merjenek bocsátani.
Bucella csendesen hallgatott egy darabig, végre közeledett a szóló füléhez:
- Az Óvár - úgymond - egészen üresen áll, jó volna...
- Igaz - mond ez hirtelen -, Keresztúri küldjön ötven embert az óvári térre.
Mikola újra meghajtá magát, s távozni készült.
- Még egyet - mond Báthori -, rendeléseimet egyenként bízd meghitt testőreim néhányaira, hogy szétnyargalván, mentül előbb teljesedjenek.
- Lesz egy kis baja Gesztinek - jegyzé meg a fejedelem -, a rendeket együtt tartani.
- Ő jártas ember - felelt Bucella.
- Egyébiránt lesz, hiszem, annyi tapintata, a legérdekesb tárgyat indítványba hozni s ezáltal a rendek figyelmét elfoglalni.
- Nem akarom, hogy az igazságnak e keserű, de szükséges cselekvése foganatlan esdeklések által késleltessék.
Gondolom, orvos, kedves dolgot teszek Isten előtt.
- Mikor ő szent fölsége a büntetői tisztet adta földi helyetteseinek, a fejedelmeknek kezeikbe: egyszersmind belátással is megajándékozta őket, mely szükséges a büntetés helyes alkalmazására.
- Hibázni emberi, Bucella!
De ezek, kik szemben szeretetet, hűséget, hódolást színlettek, s mögöttem véres bosszúra esküdtek, megérdemlik a halált.
A gyávák !...
Azt gondolták, mindig nőtlen gyermekkel lesz dolguk.
Hol van most Boldizsár bátyánknak kevélysége?
A Szamosújvárról hozzám írt levele s a Kovasóczié, ama tanáccsal kész kancelláré, eléggé bizonyítják: mennyire megaláztattak.
De hol késik Carigli atyánk?
- Ő, amint famulusa, Cyrill mondá, ájtatosságát végzi ilyenkor a nagy egyházban - felel Bucella -, s ez nála hosszasan tart.
- A szemle, mely előttünk áll, nem is neki való; bár ő nézetimet helyben hagyja - jegyzé meg a fejedelem.
- Az én lelkem távul van attól, nagyságos uram - mond Bucella színlett alázatossággal -, ily fontos viszonyokba avatkozni.
Szeretnék mint békeangyal fellépni, s a barátság, egyesség szellemét a haragvó keblekbe lehelni; de magasb, szentebb érdek lelkesít, s én, az Isten legalázatosb szolgája, nem merek szent sugallásainak ellenszegülni; büntető ujját láttam akkor, midőn a pártosok elfogattak, az övét most , midőn egy részök bűnhődik, s méltán bűnhődik; mert kedvesebb a pogány iga s nemtelen szolgaság előttök a szentatya áldásánál, a hatalmas Rudolf pártfogásánál s az istenfélő fejedelem akaratjánál.
- Utolsó szavait az olasz mély főhajtással követé.
- Sokat törődtem e terven, Bucella! - mond Báthori kis szünet után.
- A török jó szomszéd, ha fizetünk s nyugszunk; de ha ő hever, háborog a német: cselszövényei fújják az alvó szikrát hamu palástja alatt; ha pedig hozzá állunk, a török kezében vagyunk, máris koboznak tatárai határunkon, s ha Deli Markó nem állna őrt alvatlan szemekkel: a kóborló hordák hazánk veséiben dúlnának.
De akármint fontolgatom a dolgot, nekem, ki úgyis előbb-utóbb az országlás nehéz terhét lerázom vállaimról , jobb hazámat keresztény fejedelem védelme alatt tartani, mint török járom alatt hagyni.
- Istenes a nagyságod szándéka, az őfelsége s a római szentatya áldása fogja azt követnie.
Most állandóság kell, szilárd állandóság.
- Ó, ne félj! - erősíté élénken a fejedelem, gúnnyal vegyült mosollyal.
- Ismerem én azon jó atyafit, Boldizsárt, ki minden hízelgései mellett örömest ülne székembe ; ismerem a tanácsurakat, kik Szamosújvárra érkeztemkor kétszín hódolattal járultak előmbe. s kik eddig nem látott fénnyel s pompával kísértek Szamosfalváról idáig; de aznap estve még egybegyűltek Kendi Gábornál, halált esküve fejemre.
Míg a fejedelem s Bucella így beszélgettek, a kék őrsereg csapatokban gyűlönge hol gyalog, hol lóháton, s a dob egyhangú robaja tudata minden utcában a fejedelmi parancsot.
A nép nagy sokaságra gyűlt a téren, kevés hézag volt már látható, s a csoportozat komoly meglepetést árult el; a mindig hangosb zaj s moraj fenyegető alakot kezde magára ölteni; heves kézmozdulatok valának kivehetők; a faalkotmányhoz közelebb-közelebb tódula a sokaság; csak egy merész vezető kellett, hogy a zsivaj tetté alakuljon.
" Szét az alkotmánnyal !"
" Tépjétek össze a hóhért !"
" Menjünk a Rása-háznak!
Ott Zsigmond Cariglinél !"
Ilyenek hallatszanak itt-ott; bár még a fejedelem fülihez nem juthattak.
Éppen jókor éré e veszélyes mozgásban hullámzókat a fejedelmi parancs, melyet a csoportozó őrsereg, heves közbemunkálata által, sürgetőbbé tett.
Előbb részenként , utóbb nagy tömegekben kezdett a nép oszolni, s egy negyedóra múlva a tér tisztán s néptelen állott.
A magas, fekete alkotmány látszott egyedül, s rajta a veres palástos, vért fagylaló nyugalomban.
Körüle a testőrsereg tágas négyszeget képezett , melyben fel s le lovaglának a csapatok nagyjai, meg-megállva vagy rendet parancsolva kinyújtott buzogányaikkal.
Közel a Rása-házhoz, egy sötét épületnek ősz kapujából jövének ki néhány barna, bő zekékbe öltözött csatlósok; fejeiken magas, fekete, tekert csákókkal, kezeikben széles élű, hosszú kopjákkal.
Közöttük lépdelt csendesen, leeresztett fővel egy magas, erős férfiú, hosszú, ősz szakállal; testét hófehér ing födé térdig; szárain meggyszín, gazdagul arannyal terhelt nadrág volt, kezein s lábain nehéz békók csörgöttek.
- Ez Kendi Sándor! - mond egy a testőrök közül.
- Hogy kell a tisztes öregnek így elveszni!
- Nyugtalan, heves öreg - szól a másik -, egyébiránt nekünk mi gondunk rá!
Néma csend fogá el az őrcsapatot.
A fejedelem egykedvűleg nyúlt el a tágas karszékben.
- Bucella - mond, egy fügét felvéve a fatálból -, a fügék rosszak, mint az emberek : rosszak, mert ép, virító külsejök, fűszeres illatot lehelnek; de belöl rothadásnak indultak.
- Az öreg, büszke Kendi lép fel az alkotmányra - suttogá Bucella a térre tekintve s nem ügyelve a fejedelem megjegyzésére -, minő kevélyen tekint szét, mintha sajnálná , hogy ily kevés nézője van hős halálának.
Ő sem kohol több tervet fejedelme vesztére , kit atyaként tanácsolni, vezérleni kellé, nem gonosz cimboraságba elegyedni vesztére.
- Két jó füge sincs - szól a fejedelem - Carigli atyánk tálában.
Látszik, hogy magas falakról visszavert napsugárok érlelték bosszújokban, nem a szép Olaszhon gyengéd szelletei.
Ó, Bucella, mikor visz sorsom oda valahára e sok zűrzavarból!
- Nincs többé! - mond Bucella, egészen elfoglalva az irtózatos szemlével.
- Most mutatja fejét körül a vesztés embere.
- Hirtelen bánt vele - jegyzé meg a fejedelem, arra nézve eggyel azon tekintetek közül, melyek borzadást s irtózást idéznek elő, durva, kielégített bosszúnak villámit szórván.
- Nehéz a fejedelmi tiszt - szól Bucella, szemét hunyorítva erőltetett bánattal -, de égből szállt; s adja a seregek ura, hogy nagyságod soká viselhesse még, az Istennek s anyaszentegyháznak díszére!
- Csak az erdélyiek is ezt óhajtsák! - viszonzá a fejedelem, dörzsölve homlokát , melyen sötét komolyság kezde szétvonulni.
- A cél szentsége igazolja a keserű utat annak elérésére, uram fejedelem.
A vallás nemtője jóváhagyólag int nagyságodnak.
Ha ez a párt elenyészett, akkor a jég meg van törve, s több ellenkezéstől nem tarthatunk.
- Kit hoznak most? - kérdé Báthori, lopva tekintvén a faalkotmányra.
- Literati Györgyöt.
A tudós úr nem oly bátran megy a hágcsókra, mint az előbbi ... ketten vezetik.
Egy-két perc múlva nevekedő moraj hallatszék az ablakon be.
Bosszúság s harag vonult szét az ősz testőrök marcona képein, neme azon borzasztó komoly haragnak, mely oly fenyegető.
- Mi történt? - kiált felegyenesedve a fejedelem, lángba borult arccal.
- Tulajdon testőreim hangja ez?
- Második csapásra esett el Literati - felel Bucella minden felindulás nélkül -, oly eset, mely kedvetlen, de nem első, s utolsó sem leend!
- Ha végzi munkáját a hóhér - mond a fejedelem indulatosan -, Szamosújvárra vele!
Nem szeretem a kínzást...
Szágfi! - kiált mennydörgő hangon.
Szágfi belépett.
- Kornis Gáspár jöjjön tüstént!
- Az most lovagol a rendek közt - szól Bucella gúnymosollyal, melyet a fejedelemnek sajátságos jószívűsége idézett veszélyjósló arcára -, ha jól vehetem ki - folytatá közelebb lépve az ablakhoz s összehúzva szemeit, mint ki röviden lát -, mellette jő Keresztúri.
- A moraj szűnik - szól a fejedelem -, maradhatsz, Szágfi!
No - folytatá, arcát megcsipkedvén két ujjal Szágfinak -, mit csinálnak a szép hölgyek Kolosvárt, hányat ismersz már?
- Keveset s csak az ablakból, nagyságos uram! - felelt az apród, majdnem reszketve , mint aki ezen irtózatos pillanatban ily kérdést nem várt.
- Úgy kötélhágcsóról gondolkozzál, fiú - mond vállára téve kezét Báthori -, vagy lantról, hogy ők jöjjenek le.
Kiléphetsz, Szágfi!
Szágfi eltávozott.
- A csend egészen helyreállott - mond Bucella -, amott Bocskai lovagol a Torda utca felől.
- Kit vezetnek elő?
- Kendi Gábort - felelt a kérdett.
- Nem mondottam -e, hogy ő utoljára maradjon?
- Már hadd menjen a többi után - válaszolt Bucella - elébb vagy utóbb... mit sem tesz.
- Jó! - mond a fejedelem.
- Forrót s Iffiút a tömlöcben végeztetem ki.
- Félre, nyomorult! - hangzott a térről a szobába.
- Ki ez újra? - kérdé a fejedelem, kezére nehézkedve emelvén fel magát félig üléséből, szikrázó szemekkel.
- Kendi, mint látom, nem engedi szemét bekötni.
- A makacs! -mond Báthori, visszaereszkedve karszékébe.
- Félre, mondom - hallatszott újra -, nehogy kettőnk közül te lásd előbb a túlvilág kapuját!
Zúgás terjedt a testőrök között:
- Nem kell bántani!
Ne kössék be szemeit, ha nem akarja.
Kendi rémítő nyugalommal állt a bakó mellett a magas alkotmányon.
Minekelőtte letérdelne a végcsapást kötetlen szemekkel fogadni, a Rása-ház felé fordult:
- Gyermek fejedelem, nem vagy távul ide, gyanítom - kiált ismeretes, átható hangjával -, szálljon minden csepp ártatlanul kiontott vér reád s maradékidra, zsarnok kölyök , hetedíziglen.
Báthori szemére tapasztá kezeit, arca vonaglott, bosszú s harag dühe lobogott szemében, inte kezével.
- Végezz, hóhér! - sivított ki a Rása-házból a Bucella veszélyjósló hangja.
Egy-két perc múlva körülkerült, üstökön tartva, a Kendi testetlen feje.
Nemsokára az ég csatornái megnyíltak, heves zápor ömlött az alkotmányra, s a kivégzettek vérét mosta le.
Ezt akkor időben Kolosvárt ártatlanságuk jeléül vették.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE