Gábor diák
Fiúk, tudnátok -e ti oly bátran megha lni, ha kell, mint elődeitek tudtak ?
Nem puhultatok -e még el teljesen a zengerájokban, ledér kávéházak abszintos levegőjében?
Megvan -e még bennetek az izzó lélek?
Érdekel -e még valami benneteket Casanova kalandjain és Faublas lovag szerelmein kívül?
Magáno s óráitokban hallgatóztok -e néha s halljátok -e a multak árnyainak halk jajszavait?
S nem döbbentek -e meg, mikor érzitek, hogyha a sors már csupa jót tartogat e nemzetnek, még akkor sem nyujt kárpótlást a hosszú, hosszú szenvedésekért, amelyek mögötte állnak ?
E kérdésekre nem kérek feleletet, hanem példaként egy régi történetet beszélek el egy fiúról...
Véres árnyéka a multkor merült föl előttem a Zemplén fölött borongó szürke ködből... mikor szokott magános utazásaim egyikén Sárospatak felé vittek fáradt lépt eim .
Mikor 1848 őszén a sárospataki főiskola megnyilt, igen különös képe volt.
Aggastyánok tanítottak ott gyerekeket.
Aki ifjú volt vagy férfi, elment honvédnek.
Akár tanári, akár diáki sorban állott .
Szomorú város volt akkor Sárospatak, amely diákjai nélkü l olyan mint a temető.
A szép leányok és menyecskék unatkoznak , hangversenyre, táncmulatságra semmi kilátás, még csak kocsmai verekedések sem voltak .
Eseménnyé lett a városban Gábor diák hazaérkezése Pestről .
Gábor diák vézna, csámpás legény volt.
Ferde a válla, egy kicsit púpos a háta, a ballábára pedig rettenetesen sántított .
Mikor a nyáron a honvédtoborzók Patakon jártak s minden ember a háromszínű zászló alá állt: Gábor könyörgött, hogy őt legalább betegápolónak vegyék be.
Visszautasították .
Mikor aztán a fiúk hangos énekszóval, dobpergés és trombitaharsogás közt elvonultak, velük masirozott órákig, míg el nem ájult .
Egy útszéli kocsmában lefektették.
Akkor látták, hogy a lába csupa seb .
Vele kidőlt egy cigány is és ott maradt.
Ez ápolta Gábort, orvosság helyett ősrégi szép énekekkel traktálván őt, melyeket a gályára hurcolt protestáns papok énekeltek hajdan.
Mert a pataki cigány akkor még minden efféle régi énekeket tudott .
Gábor három napig hallgatta a bús dalokat, aztán fölkelt és visszatért Patakra .
Egyszer aztán eltünt.
Azt beszélték, hogy Szabó Gáspár fuvarorgazda szekerén Pestre ment Kossuthhoz, hogy vele mégis fölvétesse magát az ármádiába .
Úgy látszik, ez sem sikerült, mert az iskola megnyitása után csakhamar újra otthontermett s kevesedmagával rendesen járt az előadásokra .
Kicsinyek és nagyok közt orákulum volt.
Mikor elkezdett beszélni Pestről, Kossuthról, Széchenyiről, Petőfiről, Vasváriról, tátott szájjal hallgatták .
De dicsősége nem sokáig tartott.
Jött a tél s a déli harctérről szállingózta k haza a sebesültek és a betegek.
Micsoda szánalmas, elgyötört alakok.
Megjött a nagybotos is, hatalmas alakja kétrét görnyedt.
A perlaszi sáncokon jobbvállát szétzúzta egy rác golyó.
Csak egy hét múlva kötözhették be a sebét rendesen, csuda, hogy a legén y bele nem pusztult.
De nem ingyen kapta a sebet.
Öt embert vert agyon különböző puskákkal.
A patakiak mint az oroszlánok védték az elfoglalt sáncokat a már őrmesteri rangban levő nagybotos vezetése alatt.
A magyarság már retirált, de ők, mint a szikla ál l tak.
Damjanich három segédtisztet küldött oda, hogy hagyják már oda a sáncot.
Az első segédtiszt, egy hadnagy, maga is pataki diák lévén, puskát fogott és beállt a fiúk közé verekedni.
A másik segédtiszttel azt üzenték, hogy segítséget küldjenek nekik, ne üzeneteket.
A harmadiknak a szavára végre engedtek...
Még egy sortűz , aztán leugráltak a sáncról és futottak vissza...
A nagybotos nehezen tántorgott utánuk, a vállát abban a percben lőtték át.
A kilencedik zászlóalj (utolsó a csatatéren) négyszögbe állv a várta őket, középen Damjanichcsal.
A nagybotos ott rogyott össze előtte .
- Meghalt? - kérdé a vezér .
Lassan hátráltak.
Este egy faluban tábort ütöttek s Damjanich meglátogatta a sebesülteket .
A nagybotos sebét társai már kimosták és úgy ahogy bekötözték .
- Hallom, hogy te csináltad az egész galibát.
Ha nem volnál megsebesülve fickó, - szólt a vezér, - főbelövetnélek.
Tanuld meg, hogy a katonának első kötelessége engedelmeskedni.
Azt a keserű rézangyalát a tintanyaló mivoltodna k ...
- Aztán tanuld meg azt is, hogy a puska arra való, hogy lőjjenek, nem arra, hogy üssenek vele ...
- Nem volt időm tölteni, őrnagy úr .
- Arra a katonának mindig van ideje.
Mit pazarlod a puskáinkat ?
Hallom, hogy összetörtél egy tucat puskát ...
- Rác puskákkal dolgoztam, őrnagy úr, nem a mieinkkel ...
- A puskákkal nem tudsz bánni, azt látom, nem neked való mesterség .
Azért ezennel megfosztalak őrmesteri rangodtól .
- Őrnagy úr !... - hebegett halálsápadtan a diák .
- És még ma fölterjesztelek hadnagynak.
Szervusz !
...De a szegény nagybotosnak nem használt a nagy öröm.
Elsenyvedt , elbetegesedett, megtört, s kénytelen volt hazajönni.
És a téli estéken át a Kutyakaparó nevű diákcsárdában sokat mesélt a fiúkról, akik többé sohasem jönnek haza… A perlaszi sáncokban maradt Simándy, a főiskola első tenoristája, Bakó , Dörgey, Kovács, Csomor, Szivós, az altorjai Rákosi, a lőcsei luteránus pap fia , Schneider... és hányan sebesültek meg ...
És a hazáért sápadt fiúk kezdtek újra az előadásokra járni.
Csöndes , szomorú társaság volt ez.
Különösen bús lett azután, hogy a mellbeteg kis jogász , Sőregi is megjött s pár hét mulva ott meghalt .
Nagy temetése volt, de a nagytiszteletű urak a kántust gyöngéllették...
A leghíresebb énekesek odalent Szent-Tamás körül feküdhettek előőrsön a hóban.
Elfacsarodott szívvel nézte ezt Gábor diák.
Hogy ő mindebben nem vehet részt!
Nem harcolhat, nem szenvedhet, sem meg nem sebesülhet, - még csak nem is énekelhet a harcolók helyett a meghaltak fölött, mert hanggal sem áldotta me g a teremtő .
Komoran járt.
Kerülte az embereket.
Ivott.
Nem tanult.
Tél elmult , jött a dicső tavasz, amelyen a magyar madár, a Turul győztes repülését megtette ...
Azután a dinasztia legnagyobb ellenségét, az oroszt hívta be ellenünk és megkezdődött a tragik us bukás ...
Rekkenő július.
Már nemcsak beteg és csonka, egészséges honvédek is voltak Patakon, a különböző szétrebbentett zászlóaljakból.
Egyenruhájukat levetették s újra leültek az iskola padjaiba.
Professzor és tanítvány könnyes szemmel nézett egymásra... ki törődött itt a tudományokkal, mikor a földretepert ország vére csöppenkint folyt el .
Egy szotnya kozák érkezett egy tiszttel és jelentette a polgármesternek, hogy délre egy lovas testőrezred érkezik, egy tábornok vezetése alatt.
Ennyi és ennyi kenyér, ennyi széna meg zab legyen készen.
A nagy , kétemeletes kollégium ablakai megteltek a kiváncsi kis diákokkal, míg a szenior bottal végig nem járt s el nem kergette őket.
Mit bámuljátok a muszkát!
Még kényes lesz, mert azt hiszi, van rajta valami nézni v aló.
Majd Szegfű, Sárosi, Kerekes elmondják, milyen.
Ezek ettek belőle Vácnál, Vadkertnél, Görömbölynél, Tokajnál .
Azután vidám muzsikaszóval jött az ezred.
Gyönyörű volt, látszott rajta, hogy csak masirozott és nem verekedett.
A nagy piacon, szembe a koll égiummal fölállt.
A kollégium alatt maga a tábornok, körülte tisztjei .
És ekkor a kollégium tetején, mint a macska, csúszva megjelent Gábor diák és mikor a tábornok leveszi az aranyos sisakot, hogy verejtékét letörölje, a gyönge diák fölegyenesedik és erejének teljes megfeszítésével a vezérre dob egy óriás követ .
A kő talált.
A tábornok vérbeborulva esik le lováról.
Az elszörnyedés ordítása tör ki az oroszokból.
S fent a háztető szélén lihegve ül a diák s arca különös mosolyra torzul :
- Lőjjétek le! - kiált az ezredes .
Harminc-negyven lovas leszáll s elkezd a fiú ra lövöldözni.
A golyók pattognak a tetőn, de nem találnak .
- Hozzátok le! - ordít az ezredes .
Egy század katona betör s tíz perc múlva lent van a nyomorék .
Káromkodva, taszigálva hozzák.
Néha olyat rúgnak rajta, hogy pár lépést gurul .
- Mit tettél, nyomorult? - kérdi félig szánakozva az ezredes .
Gábor a por, piszok és verejték alatt is büszkén néz rá .
- Kötelességemet.
Engem nem vettek be katonának, mert nyomorék vagyok, de én is részt akartam venni a küzdelemben.
Ne legyen különb egy sem, mint én .
Az ezredes fejét csóválta.
Jött a katonaorvos és jelentette, hogy a tábornok mindjárt magához tér és semmi komolyabb baja nincs .
- Kötözzétek meg! - kiáltott az ezredes, Gáborra mutatva .
A kollégium bezárt kapuja mögött lélegzetét visszafojtva figyelt a diákság.
Ekkor megjelent köztük nagytiszteletű Sárándi Péter és hangosan szólt :
- Minden ember a templomba !
Megértették: halottért kell imádkozni.
A kollégium udvarán lévő templomba vonultak, csöndben, szomorúan .
Gribojev hadnagy tizenkét emberből megalakította az exekucionális szakaszt, a fiút a kollégium falához lökték .
A fegyverek egyszerre dördültek.
A kollégiumi templom lélekharangja megcsendült .
Ekkor bekötött fejjel megjelent a tábornok.
A testőrök háromszoros hurrája megdördült a levegőben... bent a templomban pedig halkan kezdé Sárándi Péter nagytiszteletű úr :
...Mi atyánk, ki vagy a mennyekben !