Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Nagy leányka, kis legényke
Keletkezés ideje
1933
Fejezet
13
Bekezdés
1813
Mondat
3820
Szó
49837
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XII.
Szélsebesen érkeztek és szálltak a napok.
Szokatlan magasságokba húzódott föl a szétfeszült égbolt, legalább is úgy tetszett azoknak, akik megfigyelték.
Azon a tavaszutón történt, hogy Nagy János bányászra rászakadt a szikla s szegény Nagy Jánost magát faágakból összetákolt ágyon cipelték hazáig, miután szivárgott belőle a vér.
És a fia, Nagy Jancsi, elsőosztályú elemista keserves jajgatásban tört ki akkor.
Ez azonban csak valami négy héttel történt azután.
Ebben az időben Mudrony Sanyit megint magával vitte Annus kisasszony reggelenként az iskolába.
A két kis malacot nem hajtotta ki többé a Hecskére, mert nem volt mit kihajtani.
A két süldőcske ugyanis odalett.
Oly szívfacsaró eset volt az, hogy nem is időzünk hosszasabban nála.
Mert még reágondolni sem jó.
Valami malacbetegség ért el a faluig.
Mudrony Sanyi azt látta egy délelőtt, hogy a két kis malac lefekszik egymás mellé a fűre és nem röffen többet.
Igen álmosaknak látszottak.
Stefán Béla is kijött kis kanász-pajtásához ezen a délelőttön s gondtalanul játszadoztak.
Sanyinak feltűnt azonban, hogy gyanúsan hallgat a két süldőcske, amire hozzájuk sietett, hogy megnézze őket.
Ámde egyikük sem mozdult s amikor Sanyi a másik oldalukra akarta fordítani őket , merevek voltak.
És abban a pillanatban nagy könnyek kezdtek potyogni a Mudrony Sanyi szeméből, miközben a pajtását hívta segítségül:
- Béla, Béla, meghalt a két malacka!
Szaladj el hozzánk, hogy gyöjjön mindjárt az édesanyám!
Istenem, Istenem, mi lesz most velünk?
Stefán Béla lélekzetfúlva kezdett trappolni ekkor a falu felé, meg sem állt a Mudrony Sanyiék házáig, ahol is fölverte Mudrony nénit a gyászeset hírével.
A szegény asszony Péterkét nyomban a vén Tománé felügyeletére bízta reá s maga a Hecske irányába sietett, ahol Sanyi kétségbeesve tördelte már a kezeit, miközben fájdalmában körültáncolta a két malacot.
És Mudrony Józsefné, amint odaért volna, zokogni kezdett szintén, két karját pedig az égre tárta föl:
- Istenem, te is csak a szegénységet tudod meglátogatni!
Mudrony József éppen fuvarban járt ekkortájt s amire hazajött volna a munkából, a két süldőt már be is kaparták annak a régi bányának szélén, mely a Hecske keleti oldalában állt elhagyatva.
Abban az időben egyéb dolgok is keserítették Mudrony Sanyi édesanyját.
Mert férje mintha végleg elfelejtette volna apósának és vőtársának, a nagyerejű Vajda Györgynek tett fogadkozását.
Ha valami kis pénze akadt, Groszmann Jakabnál itta be, a Cser Mihály társaságában rendszerint, aki legalább hetedszer adta elő már neki, - minden alkalommal új változatban - hogy néhány esztendővel előbb mint evett meg fogadásból egész bornyút az egyik miskolci közösbaka...
De más dolgok is búsították a sajnálatraméltó fiatalasszonyt.
Jó emberek innét is, onnét is besúgták neki, hogy Mudrony József olyan pillanataiban, amikor azt hiszi, senkisem látja, észrevétlenül be-besurran a kulcsárnéhoz.
És pedig csaknem minden második napon.
S szegény Mudrony Józsefné komolyan kezdte forgatni magában ezen a tavaszutón, hogy az első alkalommal , amikor a férje újból elszekerezik valamerre, kevéske bútorával s a két kisfiával átszökik az apjához.
És nem is fog visszatérni többet.
Sanyi egy délután a falun ment lefelé, amikor Barczali Gáborba botlott bele.
Ezt megelőzően azonban Setéth Márta, a Setéth Miklós földbirtokos úr apró kisasszony-lánya állította meg az utcán.
A pirinyó kisasszonyt éppen kézenfogva sétáltatta a pesztrája s a szemfüles kislány, aki akkor már abbahagyta a selypítést, odaszólt a mellette elhaladó legénykének:
- Hová mégy, Sanyi?
- Egy kis dolgom van a felvégen, Mártácska - fordult vissza meglepetve Mudrony Sanyi, akit Magyar szabóékhoz küldött titokban az édesanyja, hogy kérjen tőlük ötven krajcárt kölcsönbe.
Egy héten belül okvetlenül vissza fogja fizetni.
Setéth Márta kisasszony Sanyira emelte most kékesszürke szemét:
- Sanyi, mikor jössz játszodni hozzám?
- Legközelebb átmegyek magukhoz, Mártácska, - védekezett Sanyi meglepetve - s akkor majd sárkányt fogunk eregetni.
Jó lesz?
- Jó lesz - mondta rá a csöppség komolyan s azzal továbbment a cselédleánnyal.
Magyar szabóéknál megkapta Sanyi az ötven krajcárt s visszafelé baktatott a falun.
Enyhe májusi délután volt, a jegenyék hosszú árnyékot vetettek át a nagyutcán s az éles délutáni fényben annál setétebbeknek látszottak ezek az árnyékok.
A Setéth tekintetes úrék régi kőháza elé ért már, mikor az oldalteső kisebbik magtár felől feléje szólt Barczali Gábor:
- Gyer csak ide, fiatal öcsém!
Mudrony Sanyi megrebbent váratlanul.
Mert visszaemlékezett arra a régi napra , amikor egyszer az istállóba csalta be Gábor bácsi, a két fehér egérkét táncoltatta előtte, majd maga is táncolni kezdett nesztelen nekilendülésekkel.
S olyan nyomasztó és olyan különös volt akkor minden...
De azért bemerészkedett a magtárig.
A magtár előtt aztán így szólt hozzá Barczali Gábor bácsi, kissé leeresztett hangon, hogy senki más meg ne hallja:
- Tennapelőtt beszéltem az édesanyáddal s megígértem neki, hogyha nem változik meg most se apád, az a piják, akkor zártlevelezőlapot írok Csebbe Vajda Gyuri bátyádnak, hogy siessen alá azonnal s törje össze az apádat...
Akkor majd megtuggya, mi a tisztesség!
- Igenis, Barczali bácsi - szólt rá megszeppenéssel Mudrony Sanyi.
Barczali Gábor sokáig nézett a földre ekkor, később így intézte a szót meggondoltan az értelmesszemű gyerekhez:
- Gondoltam valamit magamba, fiatal öcsém.
Ha úgy fordulna a sor, hogy ti hazamentek innét Vinkócra, apád pedig, ez a csiszlik, összeállna a kulcsárnéval , neked adom a két egerkét.
Örökbe!
Sanyi csaknem felkiáltott az örömtől.
De aztán, amint szóhozjutott volna, annyit mondott kis meghatottsággal:
- Igen szépen köszönöm a jóságát Gábor bácsinak.
Egyik egérke az enyém lesz, a másikat pedig Péterkének fogom odaadni...
Barczali Gábor a szemével jelezte csupán, hogy helyesli a dolgot.
Utána nyomban kuncogni kezdett a markába, amitől újra félni kezdett Sanyi.
Mert ilyen furcsa volt már a természete Barczali Gábornak.
De nemcsak Barczali Gábor fenekedéséről tudott már ekkor Mudrony Sanyi, hanem az apja készülődéséről is.
Hallotta, amint egyszer így tört ki az öreg, látszatra akaratlanul:
- Ha a két markom közé kaphatom meg eccer azt az igást, belefojtom a lelket!
Úgy látszott, ő is leskelődik Barczali Gábor után.
...Több hete mult már, hogy Sanyi megszűnt kiskanásznak lenni.
Apró tülkét azóta Péterke vette birtokba, a pirinyó karikás sutba került s a bocskorkát is levetette.
Minden gyerek mezítláb futkosott már ekkor.
Reggelenkint átjött érte Annus kisasszony s magával vitte az iskolába, bizonyára azzal a számítással, hogy így kevesebbet lát és hall odahaza a búsító dolgokból .
Valahányszor hazakísérte Sanyit, sohasem szűnt meg biztatni a fehérarcú mamát , aki akkoriban többször fájtatta a fejét:
- Nagy az örömöm, Mudrony néni, hogy Sanyit velem engedi mindennap.
Igen okos fiúcska s néhány hét alatt megtanult legalább annyit, mint akármelyik elsőosztályos tavaly ősz óta.
Ha továbbtaníttatják, sokra viszi még az életben...
A megtört asszony olyat sóhajtott ekkor, hogy bele kellett remegnie, aki hallotta egyszer:
- Köszönöm a sok szívességit Annuskának, hogy olyan jó szívvel teccik lenni irányunkba...
Sanyi fiamat, mihent kitanulta a falusi iskolát, beadjuk Patakra , ha apámtul meg a rokonoktul kell is kőcsönbe kérni azt a pénzt...
Mer amikor alig három hónaposka vót még a születése után, elmentem vele a nézpesti jósasszonyhoz, aki egy vaskönyvbül jósolt, oszt késheggyel forgatta a könyv leveleit...
Akkoriba azt jósolta nekem az az okos asszony, hogy Sanyi híres nagy katona lesz eccer és sokan fognak hallgatni rá és menni fognak utána...
Hát ebbül én azt gondolom ki magamba, hogy tán püspöknek fog kitanulni és ha prédikálni fog, mindenki neki engedelmeskedik majd...
Egy másodikat sóhajtott:
- Mégis nem bírónak, hanem papnak fogom taníttatni.
Legalább nekem is jut nála egy szobácska, ha elerőtlenedek vénségemre.
Tán nem kell kódulnom akkor az utcán...
Az iskolában ekkortájt sokat kellett tanulnia minden gyereknek, mert közeledett a vizsga napja.
Ez a vizsga a református templomban ment végbe, amelyre a katholikusok is elmentek olyankor, de még a zsidók sem maradtak ki.
A jutalomdíjakat is e napon osztotta ki a méltóságos képviselő úr, melyeket a saját pénzéből adott.
Olyan szép volt az, akár a tündérmese!
Ezeken a májusvégi napokon az iskola körül meg a templomdomb környékén osztályonként tanultak a gyerekek.
Zsongó fenhangon.
És míg a többiek szanaszét zsongtak volna, belemerülve a könyvekbe, Mudrony Sanyi a példánykert bokrai alá bujt meg, mert megizzadt a kergetőzésben.
Le akart hűlni keveset s elandalodott lélekkel hallgatta kisfiúk és kislányok döngicsélését.
De nem sokáig hallgatta.
Mert a méltóságos képviselő úr kertje felől hangok közeledtek: Kónya János tiszteletes úr meg Szikora tanító úr hangja.
Valószínűnek tetszett, hogy a méltóságos úr parkjában végezték délelőtti sétájukat, hová a képviselő úr egyszersmindenkorra meghívta őket.
A tanító úr idegeskedve beszélt, ezzel szemben a tiszteletes úr a bölcs mérséklet szavával igyekezett csillapító hatást gyakorolni a tanító úr idegeire.
Úgy látszott azonban, ezúttal eredménytelenül.
Mert abban a pillanatban ingerülten csattant fel a tanító úr, miközben régi-régi zsakettje - különösen a lapockarészeknél - felvillant a májusi napban:
- Kérem, kérem, tiszteletes uram, tüntessen ki félpercre a figyelmével !...
Legutóbb már meg is fenyegetett az a kiforratlan elméjű ifjúember, hogyha a jövőben is közeledni próbálok őnagysága felé, egyszer megkap a galléromnál fogva...
- No és tanító úr mivel vágott vissza erre? - tartotta föl a fejét kissé fontoskodva a tiszteletes úr.
- Mert remélem, visszavágott!
Szikora mester lankadtan legyintett ekkor, mintegy jeléül annak, hogy itt már minden mindegy:
- Hát igenis, visszavágtam!
Azt mondtam jelesül Fekete Pál úrnak, úgyis, mint fejletlen értelmű tacskónak, hogy a tizenkilencedik század végén nem a brutális erő, hanem a szellemi fölény dönti el, ki különb tényező a hazai kultúra előbbrevitelében...
A mihaszna úgy tett, mintha nem is hallotta volna!
- Akkor itt egyetlen tennivaló van csupán! - kezdte kurta gondolkodás után Kónya tiszteletes úr.
- S ugyan mi lenne az, kérem?
A tiszteletes úr lehalkította a hangját:
- Régi tapasztalat, hogy valamennyi hajadon csupán addig nem hajlandó menni, amíg nem viszik.
Tanító úr is legyen valamivel agresszívebb föllépésű, hogy úgy fejezzem ki magamat!
Ez okból karolja át derekát meglepetésszerűen s csókolja meg...
Akkor majd nem hancúrozik többé azzal a tiszteletlen föllépésű ifjúval!
Mudrony Sanyi jól látta a bokron át, hogy e szavaknál elsötétül a tanító úr tekintete:
- Ilyen orvtámadásra semmi körülmények között sem adhatom rá magamat, tiszteletes uram.
Először meggondolandó, hogy az ilyen föllépés nem fér össze higgadt jellememmel s másodszor meggondolandó, hogy egy ilyen föllépés konzekvenciája gyanánt a nyers erőre támaszkodó ifjú ellenlábasom esetleg tettleg bántalmazná személyemet...
Továbbhaladtak aztán ketten, elhalt a hangjuk s Mudrony Sanyi semmit sem hallott azontúl.
Hanem ez is elég volt neki!
Mihelyt eltűnt előle a tiszteletes úr meg a tanító úr, lélekzetét visszafojtva futott-futott Annus nénihez s egyetlen fuvásra ledarálta neki, mit hallott a bokor mögül.
Annus kisasszony kétszer is megismételtette vele s amikor megértette végül, miről is van szó voltaképpen, csöndes búval annyit suttogott:
- Szerencsére nem tart már sokáig...
Mert táltoslábakon közeledett a vizsga napja...
Hanem a vizsga napjáig két olyan esemény adódott elő még, amelyekről meg kell emlékeznünk, ha futólagosan is.
Az egyik Nagy Jancsi elsőosztályú elemista apjának szerencsétlensége a bányában, a másik a tanító úr ijesztő kitörése a törvényesen uralkodó Császári és Királyi Ház ellen.
Ez utóbbi momentumról szerencsére sohasem értesült Kónya János tiszteletes úr.
Mert jaj lett volna akkor a tanító úrnak!
Nagy Jancsi apjának szerencsétlenségére sokan feljajgattak a faluban.
Tudni kell, hogy a szegényrenden lévő emberek közül minden nap tizenöten-huszan jártak el a grófi bányába, mely a tavarnai erdő szélén rejtezkedett .
Emberemlékezet óta jártak ki már így: télben és nyáron egyaránt s fizetésüket ezüstpénzben kapták minden szombat este.
Ott fejtették és törték a követ inszakadásig...
Olykor-olykor mély dörgés húzott át a tavarnai erdő sötétje felől: ilyenkor pillanatra mindenki magábaszállt a faluban.
Hisz nem lehetett tudni, hogy a sokmázsás sziklák robbantása közben nem leli -e ott a halálát valamelyik bányász?
Egyszer aztán bekövetkezett, amitől emberemlékezet óta remegett minden jótét lélek.
Egy kora-júniusi délelőttön fülszaggató robbanás rázta meg a tájat a tavarnai rengeteg irányából s abban a pillanatban a bányászokra gondolván, keresztet vetett magára minden jószándékú ember.
Az iskola körül meg a templomdomb táján zsibongtak a gyerekek, Annus néni maga is a pázsitra ülve ügyelt az egyes osztályokra, mellette az ABC betűivel viaskodott Mudrony Sanyi, mikor a tavarnai erdő irányából egy asszony rohant elő lobogó szoknyában.
Talán Pikor Zsuzsi lehetett s már messziről libegtette a fejkendőjét:
- Jancsi!...
Nagy Jancsi!...
Hozzák mán az apádat!
Halotti csönd támadt abban a pillanatban.
Nagy Jancsi elemiiskolai elsőosztályú tanuló hirtelenül kivált tanulótársai közül s halottfehér lett az arca.
De fehér lett Annus kisasszony is.
És siket csöndben vártak...
És a tavarnai erdő felől idáig vezető dombhajlatból váratlanul csak különös menet bukkant ki a tetőn...
Zöld ágakból hevenyészett hordágyra fektetve bányászok hozták szerencsétlen társukat, a hallgatag természetű Nagy Jánost, akinek - mint halkan adták szájról-szájra - szikla roncsolta szét a jobblábát, térden alul ...
Nesztelen menetben hozták Nagy János bányászt, akinek élettelenül hullt alá a két karja, az arca sárga volt már, két szemét behunyta...
És véres rongyokba volt bugyolálva a jobb lába.
És Nagy Jancsi elemiiskolai elsőosztályú tanuló , apjának nagy szerencsétlenségét látva, haját tépve kezdett jajveszékelni, a hordágy mellett táncolva nagy tehetetlenségében:
- Apám!...
Édesapám!...
Akkor már kisfiúk és kisleányok is hangosan sírtak s nagy könnyek potyogtak ki a szemeikből, Annus kisasszony pedig zsebkendőjével törülgette a kedves arcát.
S ezt a halk zokogást, ahogy lépést haladtak volna tovább a bányászok, átvette az egész falu és sírdogált már mindenki, akiben csak mákszemnyi emberség volt ...
Nagy János életben maradt ugyan, ámde úgy tudta mindenki, hogy keresetképtelenné válik egész életére.
Ekkor azt találták ki az emberek, hogy Nagy János családja írjon folyamodványt a tavarnai grófhoz s kérjen tőle valami segítséget.
A segédjegyző tüstént vállalkozott rá, hogy ingyen fogja megszerkeszteni azt a kérvényt.
A jegyzőbojtárnak ez az önkéntes lépése mindenfelé jó hatást keltett.
Napok és hetek tűntek a messzeségbe aztán.
Nagy János feküdt-feküdt magatehetetlenül, egyszer az orvos is meglátogatta Bodzásujlakról s az emberek észrevétlenül napirendre tértek a dolgok fölött.
Mert olyan gyatráknak jöttünk erre a világra, hogy idővel mindent és mindenkit elfelejtünk.
Alig egy hét választott csak el a vizsgától.
Akkoriban esett, hogy a tanító úr kirobbant s a lázadásig tüzelt I. Ferenc József törvényes uralkodó és elődei ellen.
Ha ez a zendülése kitudódott volna csak egyszer is, bizonyos, hogy a tanító úr állását veszítette volna, de a nyugdíjával együtt.
Szikora tanító úr felhorkanása ha nem is volt menthető sok tekintetben, mégis méltányolni lehetett ebbeli föllépését.
Mert soha nem volt rá módja és alkalma , hogy kiönthesse a szívét.
A méltóságos képviselő úr az országházban tudvalevően azzal a párttal tartott mindvégig, mely a királyt támogatta, Kónya János tiszteletes úr pedig majdnem kicsattant az indulattól, ha csak a nevét hallotta is a szélbali-pártnak.
Így a tanító úr sohasem fedhette föl senki előtt hazája jövőjét illető politikai aggályait.
Úgy történt a dolog, hogy az iskolásgyerekek a vizsgai verseket tanulták fenhangon a templomdomb körül meg az iskolakert csemetefái között.
Annus kisasszony a templomajtó körüli pázsiton üldögélt s az elsőosztályos kislányokkal veszkődött, miközben Szikora tanító úr a templom hátában álldogált összefont karral s hosszú ideje nézett-nézett a kassai hegyek irányába.
Nem messze a tanító úrtól Mudrony Sanyi hasalt tétlenkedve s mellette ugyanúgy Stefán Jancsi, aki a vizsgán elszavalandó versét tanulgatta éppen.
De soha még olyan különös és szomorú verset!
Sanyi már vagy huszadszor figyelt oda s fokról-fokra búsabb lett:
Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban...
Egyszer csak megszólalt Sanyi, de nagyon elnehezült szívvel:
- Jancsi, te, mondd meg énnekem: ki hallgatta a tenger zúgását és miért hallgatta?
Mert nem tudom, milyen vers az a vers?
- Valami baja volt valakinek Törökországban - vélte szintén lesujtva Stefán Jancsi.
- Talán megkérdezem a tanító urat...
Ő tudni fogja biztosan.
Szikora tanító úr ott álldogált a templom hátában s a kassai hegyek irányába merengett el szótlanul, negyedóra óta legalább.
Csak arra rezzent össze, amikor tisztelettudóan állt meg előtte a két nebuló.
Stefán Jancsi kezdte, mert ő volt az idősebb:
- Tanító úr kérem szépen, nem tudjuk, hogy az én vizsgai versemben mért hallgatja valaki a tenger mormolását és hogy mért hallgatja egyedül?
- Ahá! - szippantott egyet a levegőből a tanító úr, úgy az orrán át s a közben leplezetlen gúnnyal mosolygott.
- Sejtem már...
Alighanem Mikesről van szó , amelyet hazafias költőnk, Lévay szerzett...
És míg Mudrony Sanyi értetlenül állt oldalvást, Stefán Jancsi rámondta a tanító úr szavaira:
- Igenis, tanító úr kérem szépen...
Szikora tanító úr azonközben maga elé gondolkozott jó darabig, majd siető lépésekkel az iskola felé indult meg, mi alatt odaszólt a két nebulónak:
- Gyertek csak ti is utánam!
Amint a templom elé ért volna, hol Annus kisasszony oktatgatta apró tanítványait , mély tisztelettel szólalt meg a tanító úr:
- Annuska nagysád talán maradjon idekint a leányokkal, mert olyan dolgok következnek, amelyek nem valók a gyöngébb nem füleinek!
Annus kisasszony egyetlen biccentéssel vette tudomásul a tanító úr intézkedését , aki ugyanakkor kettőt csattintott a tenyerével s az erre következett csöndben így kiáltott szét a templomdomb körüli téren, hogy mindenki hallhatta a hangját:
- A leányok a szabadban maradnak vissza, a fiúk ellenben jöjjenek be a tanterembe!
Mind az öt osztály!
...Három perc mulva Mudrony Sanyi is ott nyujtogatta már a nyakát az első padban .
Zsibbadt csend volt odabent, mintha csak megérezték volna valamennyien, hogy nagy dolgokat fognak itt hallani hamarosan.
S úgy is volt!
Mert a tanító úr, aki azalatt idegesen járkált föl és alá az udvaron, egyszerre csak szélesen nyitott be a tanterembe.
Már akkor is méregtől lihegve sietett az asztalhoz.
Ott megállt s miközben alig bírt uralkodni magán, fojtott hangon szólt oda Szinyéri Gyurkának, egy már nagyobbacska iskolásfiúnak, aki unokaöccse volt Szinyéri Mártonnak, a fuvarosnak:
- Gyurka fiam, állj ki lesbe a tornácra és nagyon vigyázz, nem jön -e valamely égtáj felől a tiszteletes úr?
Mert ha jönni találna, azonnal benyitsz és jelented nekem a dolgot!
- Igenis, tanító úr, kérem szépen - válaszolt engedelmesen Szinyéri Gyurka és kiment a tornácra, hogy őrt álljon ottan.
A tanító úr a síri csöndben végignézett ekkor az osztályon s így kezdte , alig-alig győzvén türtőztetni magát többé:
- Fiaim!
Arról, amit most fogtok hallani, örökre hallgatnotok kell, különben zsandárok hurcolnak el innét Kufsteinba vagy Olmützbe...
De akadni kell végül egy embernek, aki odadörgi a hatalmasok felé: eddig és ne tovább!
Hanem ebben a pillanatban kirobbant!
Halántékain pattanásig feszültek az erek , öklével az asztal sarkára sujtott le, miközben visításba veszett a hangja:
- Hitszegés, árulás, becstelenség, magyar hazafiak ártatlan vérének kiontatása : ez rövidesen a velünk ma is erőszakoskodó Habsburg-Lotharingiai Ház véres útja a magyar nemzet történelmében!
Alig bírt magával:
- Históriánk legnemesebb alakjaira börtön és bitó várt avagy menekülniök kellett , túl a haza határain s nyomorult idegenben kellett lehajtaniok utoljára fáradt fejüket!
Átok legyen rajtuk, akik ezt tették dicső nagyjainkkal s üldözött nemzetünkkel!
Ekkor már olyan lelkiállapotban volt Szikora tanító úr, hogy izzadtságcseppek jelentkeztek a halántékán:
- De minden merényletüket tullicitálták azzal a gazságukkal, amit szegény Rákóczi urunkkal szemben követtek el!...
Mudrony Sanyinak a félelemtől lúdbőrös lett a háta, amikor a tanító bácsi féktelen indulatkitörését látta.
Az egészből alig értett valamit, de annyit mégis fel tudott fogni fakadozó értelmével, hogy egy bizonyos Rákóczi fejedelem Rodostó városában élt rabkenyéren s amikor már minden száműzött bújdosó meghalt a fejedelemmel együtt, csak Mikes maradt vissza tehetetlen bújával s erről a Mikesről szólt az idézett költemény.
Itt elcsendesült Szikora tanító úr s halk szóval jegyezte meg:
- Most pedig elszavalom nektek a verset, mely a költő legszebb szerzeménye.
A gyerekek ijedt csöndben húzódlak össze, mivel igen-igen megzavarta a fejüket , amit ezen a délelőttön kellett hallaniok, A tanító úr aközben mélabúsan mondta el az első szakaszt s ugyanakkor hullani kezdtek a könnyei:
Peregnek a fákról az őszi levelek...
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek
S más vidékre száll a
Csevegő madárka
Nagy Törökországból...
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe e széles világnak
Idegen hazámból?
Ahogy végigmondta volna a szívfájdító verset, olyan dühre fakadt Szikora tanító úr, hogy ökölberoppant a két marka, mint két buzogány.
S ezt a két öklét belerázta a levegőbe:
- Most pedig megmondom néktek, mit érdemel a jelenlegi uralkodócsalád ?.. .
Idehallgassatok!
S átokra emelte a két tenyerét.
Ámde abban a pillanatban berontott Szinyéri Gyurka s elkiáltotta magát:
- Gyön a tiszteletes úr!
Mudrony Sanyi látta, hogy a tanító úr egyet csuklik.
Majd izgatottan letörölvén halántékáról a verítéket, fáradtan emelte föl a mutatóujját:
- Aztán arról, amit most hallottatok, pszt legyen, gyerekek!...
Nem szeretném megülni az osztrák börtönt...
S kifelé indult meg a fényeshátú zsakettben, mely - elsősorban a lapockarészeknél - olyan volt, akár a tükör...
A fiúk kitódultak a teremből s eloszlottak a templomdomb környékén.
Sanyi, mint legkisebb, leghátul jött, szédelegve a hallottaktól.
Amint a tornácra ért volna ki, Kónya János tiszteletes úr épp akkor fogott kezet a tanító úrral.
Ujságot tartott a balkezében s egyszerre ingerülten fakadt ki:
- A szent érti e széltoló szélbaliak arcátlanságát: nyiltan lázítanak a legbölcsebben uralkodó törvényes császári és királyi urunk ellen!
Megfoghatatlan előttem, meddig tűri ezt a kapcáskodást I. Ferenc József őfelsége!
Szikora tanító úr nyöszörgő mosollyal mondta rá:
- Hát igenis, kérem...
Különös ez... különös...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Megjött egyszer a vizsga napja is!
A vizsgát nagy pompával és fénnyel tartották meg a kálvinista templomban , vasárnap délután.
Ott voltak természetesen a római katolikusok is, sőt a zsidók sem maradtak el.
Mert az ő gyermekeik is jártak iskolába.
Mudrony Sanyit, noha nem volt még iskolaköteles (csak az ősszel kellett beiratni első osztályba ), soha nem álmodott kitüntetés érte a vizsgán.
A méltóságos képviselő úr, aki szép beszédet mondott ekkor a gyerekekhez, ezüst egyforintost adott neki s külön is megdicsérte.
Szegény Mudrony Józsefné hangosan sírt föl e pillanatban.
De Annus kisasszonyt is dicsérettel halmozta el a méltóságos úr.
Annus néni különben másnap csomagolt, mert úgy volt, hogy nyárra a szüleihez megyen vissza és csak szeptember elején kerül ismét a faluba.
Az esküvőjére.
Pali úrfi vitte ki az állomásra könnyű kocsiban és kísérte el hazáig.
Annus kisasszony az utolsó negyedórában átszaladt még Sanyiékhoz.
Cukrot hozott Sanyinak és Péterkének.
Összecsókolta őket, Mudrony Józsefnét pedig átölelte.
- Mikor is lesz az esküvője, Annuska? - kérdezte búcsúzóul Mudrony Józsefné.
Annus kisasszony oldalt nézett:
- Kisasszonynapján, Mudrony néni s a szüleim is itt lesznek.
Istenem, én úgy sajnálom szegény tanító urat...
S szeméhez emelte a zsebkendőjét.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE