Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Lélek és ösztön.
Descartes automatáknak, Buffon csupán ösztöneik után indulóknak mondva az állatokat, megtagadnak tőlük minden szellemi tulajdont, sőt az akarat szabadságát is csak az ösztönök nyilvánulásainak mondják.
Ellenben Agassiz , Baer, Burmeister, Barrande, Giebel, Owen, Pfaff, Queenstedt és Leibnitz stb. az állatoknál szellemi életet, lelket s akaratot s bizonyos fokig egyént is feltételeznek.
Legujabban Lacassagne és Flourens tettek igen mélyreható és fontos észleleteket e tekintetben.
Különösen Lacassagne, a lyoni egyetem tanára mondja szerfelett fontosnak az állatok szellemi életét az emberekre nézve és ebben igaza is van, mert csakis az állatokkal való összehasonlitása az embereknek volna a legbiztosabb mód a tudományos psychologia megállapitására s valamint az összehasonlitó boncztan kimutatja alakilag a testrészek s csontszerkezet hasonlóságát, épp ugy kimutathatja a szellemi hasonlóságot azon anatomus, ki a lélek kedélyvilágát veszi az összehasonlitás szempontjából szellemi bonczkése alá.
Nem lehet tagadni - s már Aristoteles is fejtegette ezt, - hogy az ember lelke csecsemő korában semmiben sem különbözik az állatétól s csupán ösztönnek engedelmeskedik akkor, mikor a tápot adó anyai emlőt keresi, vagy szükségleteit, mint az állatfiókák, eviczkélés, sirás és nyöszörgés által jelzi - a nélkül, hogy annak tudatában volna, hogy éhes, hogy szükségli ezt , vagy azt.
Sőt ezen ösztönök maradandókká válnak, az emberi lélek a csecsemőben nem fog kifejlődni, hanem dermedten, szunnyadva marad, ha nem fejlesztetik ki szellemi élete környezete által, s ha minden szellemi befolyástól távol tartatik, mint ez történt a Feuerbach jogtudor által leirt Hauser Gáspárral, ki, bünös módon születésétől kezdve 17 éves koráig egy pinczébe volt bezárva és se beszélni, se gondolkozni nem volt képes, hanem csak, mint az állatok, visitás és nyöszörgés által adta jelét éhségének; s azon módon kellett lelkét és öntudatát felébreszteni s nevelni őt ujra , mint egy ujszülött csecsemőt.
Az Owen és Ocken természettudósok által emlitett és a vadállatok közé került, s ezek által felnevelt gyermekek is , épp ugy, mint az állatok, négykézláb jártak, ugyanoly hangon orditoztak , mint amazok; vagy vegyük csak hazánkban a Fertő-tóból kihalászott Hany Istókot, kit anyja tán kitett és a mocsárban valóságos kétéltüvé változott át; beszélni, gondolkozni nem tudott, hanem csak, mint a vidra nyiszorgott , fujt és nyöszörgött, ha valami kelletett neki: látott a viz alatt, s csudálatos zegzugos szökelésekkel uszott, mint a békák.
Akár elfogadjuk Darwin elméletét, akár nem, az állatoktól a lelket megtagadni nem lehet.
Ha elfogadjuk a leszármazási theoriát, akkor kell birniuk, hisz az emberi lélek ebből fejlődött ki; ha pedig nem, ugy az alábbiak eléggé bizonyitják, hogy az ösztön mellett, többé-kevésbbé kifejlődött szellemi élettel birnak.
Természetesen, a mint az emberi alkat a legtökéletesebb szerkezetü az élővilágban, ugy az emberi lélek is hasonlithatatlanul és oly magasan áll fejlettségében az állatoké fölött, a milyenné ezeket fejleszteni még megközelitőleg sem lehet soha.
" Az ember a teremtés koronája ", "a világ ura" s a mi az emberek értelmességét és lelki életét az állatokétól megkülönbözteti, az a reflexió; mert az állatok is élnek, éreznek, tudnak, gondolkoznak, emlékeznek; de az ember tudja, hogy él, tudja, hogy tud, érzi, hogy érez, elgondolja, hogy gondolkozik, s okát tudja adni s önakarattal tud, minden külbefolyás nélkül is emlékezni, ha akar.
Épp igy az ösztön és szellemi élet között is, nem csupán különbség, hanem határozott ellentét van, mert az ösztön vak, czéltudatlan és változatlan szükség, a szellemi élet és értelem pedig: akaratszerü, feltételes, a körülményektől függő és változékony.
" A hol megvan az értelem bizonyos fokig, ott léleknek is kell lenni ", mondja Flourens, mert az egyik a másik nélkül sehol sem képzelhető.
Az ösztön vele születik az állattal, s ellenállhatatlan erő képében hajtja az állatot, a nélkül, hogy ebben a szükségnek, akaratnak, vagy értelemnek csak parányi kis része is lenne.
Ezt teszi az állat, mert tennie kell, mert vele és benne született.
Ugy az ösztön-, mint a szellemi élet terén, már évek óta vizsgálódom én is, s mennél tovább haladtam e vizsgálódásokban, annál kézzelfoghatóbban győződtem meg, hogy az állatok fel vannak ruházva bizonyos értelemmel, melyet az ösztönnel azonositani, vagy éppen felcserélni, nem lehet.
Mert az bizonyitásra sem szorul, hogy ugyanazon fajbeli állatok egy és ugyanazon ösztönökkel birnak, de különböző értelemmel vannak felruházva, mely értelem egyiknél magasabb, másiknál alacsonyabb értelmi fokon áll.
Igy 1866 őszén - rokonom, Horváth hajóorvos négy fiatal hódfiókát hozott ( Castor fiber) Észak-Amerikából.
E hódokat egy hónapos korukban választották el szüleiktől s nálam 1887-ben, már igen czélszerü kalitban voltak, mégis épiteni kezdtek; az általam felnevelt pelék, noha élelmük, meleg, kényelmes helyük megvolt, mégis téli álmot aludtak; szintugy a felnevelt fenyő-czinkék (Parus ater ), bubos-czinkék (Parus cristatus ), daczára annak , hogy élelmük elég volt a kalitban, mégis bőven dugdostak el magvakat a szögletekbe, repedésekbe, épp ugy, mintha a szabadban lettek volna, hol élelem szükében szokták az ilyen eldugott készletet elővenni.
Ez tehát az ösztön, mely velük született, melyet szüleiktől nem tanulhattak, miután korán el lettek választva tőlük, s annak daczára, hogy szükségük nem vala ezekre, mégis megcselekedték, mert hajtotta, ösztönözte őket erre a velük született, s bennük lakozó ösztön.
Hogy minő más az értelem, hogy ez csakis ugyanazon fajoknál is csupán magától az egyéntől függ, erre a következő példa a legalkalmasabb: A vadászkutyákban megvan az ösztön a vadászatra, de még sem egyforma jól érti minden vadászkutya a vadászást, hanem egyik kitünő jó, a másik pedig használhatlan.
A legtöbb faj állat, madár álmodik is.
Nagybátyámnak egy vén kopója alvás közben épp ugy csaholt és nyüszített, mintha hajtana; mig nagynéném macskája, melynek egy czérnára kötött gombolyag volt kedvencz játékszere , álmában előlábaival sokszor 8-12 perczig ugyanazon mozdulatokat, kapkodást , s gurgatást tette, mint mikor nappal a gombolyaggal játszott.
Némelykor a kanári és Cardinál álmukban halkan egy-egy strófát énekelni kezdenek teljesen eldugott fejjel; - egy szürke papagájom pedig több izben beszélte álmában ugyanazon szavakat, melyeket napközben legjobban szeretett kiejteni - pedig az álmodást nem lehet képzelni gondolkodás és értelem és visszaemlékezés nélkül, ösztönnek nevezni még kevésbbé, mert akkor valamennyinek kellene egy és ugyanazt álmodnia.
Ugy az eddig elmondottak, mint az alábbiakból tehát kézzelfoghatólag kiderül , hogy az egyfaju emlősök, mint az egyfaju madarak, mindegyike egy-egy különböző egyén, s egyik a másiktól különböző characterrel, természettel és értelmiséggel van felruházva.
Csak két példával illusztrálom ezt általánosságban:
A Csuklyás majmok (Cebus capucinus) közül egyesek szelid, nyájas, ragaszkodó természetüek, tanulékonyak, mig mások vadak, harapósak, megközelithetlenek , s az értelemnek egy parányát sem mutatják; a papagájok közül pedig a Kékhomloku amazonból (Chrysotis aestiva) egyes szintén magas fokban tanulékony, szelid, hizelgő, ragaszkodó, s gazdája kedvét kereső, mig egy másik boszuálló, ravasz, alattomos, vad, dühös, s oly kevés értelmiséget mutat, mintha nem is ama fajból való lenne.
Aki mélyen, alaposan belepillant az állatok kedélyvilágába, az, a fentiek mellett, még arról is meggyőződik, hogy az emberi-nem kedélyvilágából , gyengéi és erényeiből szerfelett sok megtalálható az állatvilág egyes egyéneiben, melyektől az értelmiséget, észt, lelket megtagadni és ösztönnek nevezni, saját jobb meggyőződése elleni megrögzött tagadás volna.
A lélekvándorlás eszméjét sem más, mint azon sok rokon szellemi vonás ébresztette fel az ó-kori népekben, melyeket egyes állatfajoknál tapasztaltak; látva az állatok, madarak több esetben nyilvánuló öntudatos akaratát, szellemi életét, érzelmeit, ragaszkodását, jöttek azon gondolatra , hogy csakis állathüvelyt magára öltött emberi lélek lehet képes az állatban az emberekéhez hasonló érzelmet, kedélynyilvánulásokat produkálni.
Kezdve az anyai szeretet, gondozás és önfeláldozáson, a hűség, ragaszkodás , szereteten kivül, a féltékenység, irigység, boszuállás, ravaszkodás, csalás , hiuság, tettetés, szemérmesség és bujaság, emlékezés és gondolkozás , valamint a magas értelem oly feltünő példáit látjuk egyeseknél, melyeket csakis szellemi élet - a lélek jelenléte magyarázhat meg csupán, egyéb semmi más - mert, ha ezeket is "ösztönnek" nevezné valaki, ugy az emberek között is meg kellene tagadni az "egyént" s minden egyéni szellem- és kedélynyilvánulást "emberi ösztönnek" kellene neveznünk.
Egyes állat- és madárfajok megtámadott kicsinyeiket oly önfeláldozó szeretettel védik, hogy maguk is elvérzenek és áldozatai lesznek szeretetüknek a küzdelemben; fájdalmas sikoltozás és nyöszörgéssel kisérik , repdesik körül azt, ki kicsinyeiket elrabolja s iparkodnak megmenteni , kiragadni körmei közül; ezzel ellentétben egyes fajok pedig - akár csak azon gyermekeiket kitevő lelketlen anyák, közönyösen hagyják feldulni fészkeiket, elrabolni fiókáikat, sőt némelykor maguk a szülők falják föl fiókáikat, vagy hagyják éhen veszni őket, mint ez a sertéseknél, a szénczinkénél és kanáriknál gyakran előfordul.
A legtöbb madárfaj, ha akkor fogatik meg, midőn kicsinyei vannak, ezek utáni fájdalmában elpusztul a kalitban.
Minő dühvel védi a farkas, oroszlán, tigris kölykeit; az agyonlőtt majomanya és medve pedig még utolsó vonaglásaiban is kicsinyeit védi , oltalmazza az ütődés és sérülés ellen, magához vonva, mellére szoritva.
Érdekes, de egyuttal mélyen megható, mint tanitják róka, farkas, oroszlán stb. kicsinyeiket a vadat megfogni, megölni, vadászfortélyokra , lesugrásokra, a veszély elleni menekvésekre s elrejtőzködésekre; mint darabolják, szaggatják szét, sőt félig meg is rágják a prédát, hogy a kicsinyek gyenge fogaikkal össze tudják rágni; minő fáradhatatlan tanitói madaraink is fiókáiknak a repülés, élelem-, rovarkeresés- és evésben, hivó hangjaik megértésében, az éneklésben...
Nem -e tanitja az anya is ujszülött gyermekét az evésre, beszédre, mikor már értelemköre tágulni kezd?!
Az állatok értelmi köre is csak lassan, fokozatosan fejlődik és sokszor bámulatos eredményeket lehet elérni szellemi életük kifejlesztése által.
Én kajdácsaimat nem üres léhaságokra tanitom, hanem olyan kifejezésekre , melylyel egyik másik szükségleteiket elégitik ki.
Rendszeres tanitás által könnyen oda lehet vinni, hogy megérti, de meg is érteti, a miért kiabál.
Ha megtanulja e szavakat: alma, kávé, czukor, dió, kérni fogja ezeket azon időben, mikor kapni szokta, teljes öntudat- és akarattal.
És ha kávét kér és mást kap, nem elégszik meg ezzel, hanem addig kiabál, mig meg nem kapja.
Sőt, ha éhes, sir, mint a gyermek; de viszont harsogva felkaczag, ha állójáról véletlenül leesik, vagy, ha az ingerkedve kinált falatot az ember kezéből kikaphatja.
Jó kedvében fütyöl, danol; de ezt sohse teszi, ha mérges, szomoru vagy beteg; egy Kék Arara egy álmos cselédünktől eltanulta a lusta, elnyujtott ásitást; de azt sohse produkálta előbb, mint este 9 óra után, mikor már ő is álmos kezdett lenni.
Fejüket egyesek nagyon szeretik kapartatni.
Egy kajdácsom, ha azt mondtam: "Lóra, hadd kaparom a fejedet ," kinyujtotta fejét, s tollát borzolta, és legkedvesebb falatjait is visszautasitotta ilyenkor; ha nem kapartam, kiabált és nyugtalankodott.
Nem uj eset az sem, hogy a kutya, meghalt gazdája sirjáról nem mozdult, s ott éhen halt bánatában; épp igy Kleinmayr fővicárius papagája gazdája halála után szintén bánatában halt meg, gazdáját keserves hangon, siratva, nyögve hitta, kereste napokon keresztül.
Emlékező tehetségük, figyelmességük jelét mutatja a következő körülmény : Lágyétkü madaraimnak magam adok enni.
Egy Jamaika Troupialnak (Icterus jamaicensis) és egy Fuvola madaramnak (Gymnorrhina tibicen) szerfelett jó étvágyuk van, ugy hogy reggelre már nincs étkük.
Rendesen 8-9 óra között kapnak enni.
Mikor én belépek hozzájuk, a Troupial énekelni kezd s üres evővályuját kilöki, a Fuvolász pedig az üres vályuval csőrében jár-kel , dörömböl kalitjában, mig enni nem kap.
Ugyane tapasztalatot tett a boldogult gróf Csáky László képviselőházi alelnök is; az ő Fuvolásza is a szájába fogott vályuval járt-kelt kalitjában, ha őtet meglátta s követte minden mozdulatát - jelezve, hogy enni kér.
A féltékenység mind az emlős-, mind a madárvilágban ki van fejlődve.
Az oroszlán-, tigris- s farkashimek halálig küzdenek egy-egy nőért; a szürke faju Inseparables (Agapirnis cana) pedig - mint nálam történt - megölt egy zöld verébkajdácskát (Psittacula passerinaz ) mert ez nőstényével pár csőrcsókolódzást váltott, de még nőstényét is megbüntette, mert az nap többször kergette, csipdeste és hajszolta haragosan.
Épp ilyen a himgólya is.
A smyrnaiak és Ázsia keletén élők, sokszor mulatják magukat azzal, hogy rucza és gémtojásokat raknak a gólya fészkébe.
Mikor ezek kikelnek, a himgólya kétségbeesett dühbe jön s csőrével agyonvagdalja nőstényét, mint hütelent.
Irigyebb és bosszuállóbb teremtéseket pedig a kajdácsoknál már keresni sem kell.
Nem egyszer tapasztaltam, hogy ha egyik papagájomat megcsókoltam s a másikat nem, ez még 2 óra mulva is megcsipett érte; és ha nem vigyáztam , odarepült a megcsókolthoz s összecsipdeste, pedig különben a legjobb barátok voltak.
De a gondolkozás és megfigyelés legfrappansabb példáját a következő eset bizonyitja legjobban, hogy minő kifejlett észtehetséggel tudnak csalni , ravaszkodni s tettetni az állatvilágban is:
Egy Nap-papagáj (Chrysothis ochroptera) oly közel állt kalitkájával egy Csufoló rigóhoz (Mimus polyglottus ), hogy ennek kalitját elérte, ha fejét kidugta.
Hogy e pompás éneklő gyakrabban énekeljen, egy-egy darabka leveskörtét adtam a kalit drótjai közé.
A Nap-papagájnak is folyt a nyála a gyümölcs után, de tél lévén s ez drága volt, neki nem jutott.
A másik nap hallom, hogy a rigó fütyölt, de hangja erősebb volt a szokottnál és kissé idegenszerübb is.
Adtam neki egy szelet körtét.
Egy negyedóra mulva megint fütyölt - ujra körtét dugtam neki, mert az elébbi szelet eltünt a drótok közül.
Kevés idő mulva ujra hangzott a fütty, de nem ügyeltem reá; ... feltünt azonban, hogy az ének folytonosan hangzik.
Odamenve, látom, hogy körte nincs!
Lehetetlen volt, hogy a rigó e rövid idő alatt egy negyed körtét evett volna meg, pedig eltünt, mert sem kalitkájában, sem a földön nem volt.
Ujra adtam neki és elrejtőztem.
Ekkor láttam, hogy a papagáj kinyult és a körtét elvette s megette... s alig 10 percz mulva utánozni kezdte a Csufolórigó énekét, e mellett fél szemmel kifelé lesett, hogy jövök -e?
Mig ott álltam, nem nyult a körtéhez, s egy hangot sem hallatott csak mikor elmentem.
Többször megpróbálva e dolgot, - láttam, hogy tudatosan cselekedett igy, hogy körtéhez jusson.
Flourens egy lovat emlit, mely sántának tétette magát, valahányszor befogni akarák; Lacassagne pedig egy vén komondorról irja, hogy valahányszor társai télen a tüzhely köré feküdve, neki nem engedtek helyet, - az udvarra rohant s dühös csaholást kezdett; társai erre szintén kirohantak nagy csaholva, a vén ravasz pedig besompolygott és a legjobb helyet kereste ki ez alatt a tüz körül.
Meggyógyulva, persze nem kapta tovább e drága eledelt.
Az első nap csak megvolt, bár sokat rikoltozott, de már a másik nap borzas, kedvetlen volt s betegnek látszott.
Megint aszuboros piskótát kapva, vig lett.
Végre rájöttünk, hogy valahányszor az aszuboros piskóta eszébe jutott, betegnek tétette magát.
Ép igy tett egy Amazon papagáj is; ez is beteg volt egyszer s néném ápolva őt, majdnem egész nap ölében tartva, kapargatta ápolgatta.
Ez is, valahányszor nénémhez kivánkozott, kit igen szeretett, nyögött, tollait borzolta, szárnyait, farkát leeresztve, betegnek tétette magát.
A hiuság érzése különösen a pompás Lory-fajoknál annyira ki van fejlődve , hogy egy kalitban meg nem türnek maguk mellett más tarka, szép tollazatu fajokat.
Igy egy nagy voliereból ki kellett a tarka Rosella- és Pennant-papagájokat vennem, mert a loryk üzték, marták őket folyton, mig az egyszerü, fakó szinezetü Nympha-, Sándor, Quäkker-papagájokkal baráti lábon éltek.
Mindjárt fürödtek, rendezték tollaikat, ha csak egy porszem hullt is rá, vagy, ha meg-megsimitottam őket.
Mindenki előtt ismeretes az a mély gyülölet mely a macskák és kutyák a házi nyulak és a vad nyulak között van; de néha megtörténik, hogy ily ellenfelek békét kötnek egy közös czél elérésére.
Ezt Mouchez constatálta Szent-Pál szigetén, hol a Venus átvonulását figyelte meg; itt a patkányok és macskák barátságban éltek egymással és szövetséges társak voltak az apró madarak elpusztitásában.
A macska, elefánt minta-képei a szemérmességnek, mig a kutya, majom pedig az immoralitás mintaképei.
Egyes fajok szerfeletti kiváncsiságuk által tünnek ki.
Egyes antilop-fajokat máskép nem lehet lövésre kapni, mintha kiváncsiságukat felébresztik.
A vadász éleseket füttyent s rikitó szinü zsebkendőjét botra kötve, lengeti .
Erre a félénk, vigyázó állatok kiváncsian megállnak és közelednek, folyton csak a zsebkendőre vigyázva egészen lőtávolig.
A Csufoló rigó pedig egész órákig elszálldogál egyik fészektől a másikig, kiváncsian vizsgálva azok belsejét, tojásait, a fiókákat.
Ha fészket nem talál, egyes madarak hivó hangjait utánozza, hogy az elrejtett fészkekben levő kicsinyek feleljenek és elárulják a fészek hollétét.
A majmok észtehetsége pedig még a számolásra is kiterjed.
Háromig tudnak számolni.
Ha valamely gyümölcsöst vagy földet ki akarnak fosztani , előőrsöket állitanak ki.
Ha három ember jő és elrejti magát, a megfutamodott majmok nem jönnek vissza, ha két ember el is távozott, mert tudják, hogy a harmadik még elrejtőzve van és ha csak ez is távozott, jönnek ujra elő.
De már négy embernél vége van a képességüknek, mert, ha ezekből három eltávozott, nem emlékeznek már, hogy a negyedig ott maradt s ez aztán a rejtekből lelövöldözheti őket.
A Hamardryasok és Geladák, Afrika ez óriási majmai, meg tudják a harczost a földmivelőtől különböztetni, igy, ha egy-egy durrah-, vagy tengeri-földet fosztogatnak, nem rohannak vissza a hegyek közé, ha egy asszony, vagy egy fegyvertelen férfi jő!
Jőjjön ellenben egy fiucska lándzsával, vagy nyillal , ettől rögtön megfutamodnak.
Sonnerat elefánt-vadász és természetvizsgáló szintén érdekes adatokat ir az elefántok szellemi képességéről:
Egy szelid elefánt mély gödörbe esett, melyből kijönni nem tudott, se nem birták kivonszolni.
Rőzsekötegeket dobáltak tehát a gödörbe, melyeket az okos állat folyton maga alá rakott orrmányával mindaddig, mig csak el nem érte a gödör szélét.
Angolország legjobb bonneja sem viseli jobban gondját a rábizott gyermekeknek, mint egy szelid elefánt.
Sétálni megy velük, nem engedi őket vizhez, árokhoz közeledni, vigyáz, fülel mindenfelé; elfujja róluk a mosquitókat orrmányával, valamint megzörgeti a füvet, harasztot, bokrokat , hogy nem rejtőzik -e ott mérges kigyó, vagy csuszó-mászó?
Egy esetben Lord Hastings gyermekeit és nevelőnőjét, kiket egy tigris támadott meg, védte meg egy ilyen elefánt, agyontaposva a vérszomjas vadat.
A pondycheri pagoda elefántjai alamizsnát gyüjtenek a templom részére s maguk fizetnek a czukornád és banánkötegekért, mit saját szükségleteikre vásárolnak.
Gyönyörü jellemvonás ezen állatcolossusokban a nagy értelem mellett, még a hála érzete is.
Madrasban történt, hogy a maharadzsa elefántjait mindennap fürdeni hajtották .
Ilyenkor az elefántcsapat a piaczon ment mindig keresztül, hol főzeléket , gyümölcsöt árultak.
Egyik áruló asszony, kinek bódéja is volt, az előlmenő legöregebb himnek naponként hol egy köteg banánt, hol más zöldséget ajándékozott.
Egyik nap e himelefánt és társai megvadultak s ezen óriási állat mindent legázoló dühe elől még hajcsárjai is és velük minden élő menekült, a merre látott, mert agyontiport volna mindenkit.
Az árusnők is rémülten menekültek, köztük az is, ki az elefántot naponként megvendégelé, de vak rémületében pólyába kötött gyermekét ott felejtette kosarai mellett.
A bőszült colossus bömbölve gázolt és szórt szét mindent s odaérve a bódéhoz , meglátta a siró gyermeket.
A közeli házakból rettegve nézték, mint kapja fel orrmányával a kisdedet - az anya elájult - s várták, mikor fogja földre vágva, szertetaposni, - de e helyett csendesen a bódé tetejére helyezte , hogy utána jövő társai el ne gázolhassák és orditva, a fákat, korlátokat tördelve ki - rohant tovább.
Ezen felhozott példákon kivül, még számtalan esetet lehetne felhozni, melyek szintén az állatvilág szellemi élete mellett bizonyitanának - de ezen elmondottakból is kétségtelenül kiviláglik, hogy az állatvilág is bir szellemi élettel, bir lélekkel - mely, ha nem közeliti is meg az emberi lélek nagyságát, magasztosságát, de van, létezik s az ösztönnel semmikép sem azonositható egy fogalommá!!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE