Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZENEGYEDIK FEJEZET.
Késő este volt, midőn Tristan Ivándra visszatért.
Lazas egyedül ebédelt e napon, de kellemesen tölté idejét, mert az ebédig a fiatal Urbánnal volt, ki szorgalommal végezte tanulmányait, sok tapasztalással, helyes felfogással birt, s egyszerü modoru , de kellemes társalgó volt, s igy Lazast mulattatá a vele való lét.
Sok dolgot tudott meg tőle a Szolcsányiak multjából, s különös volt az, hogy midőn Borbálát emlité, mindig elpirult, mi mutatá, hogy a főkertész leánya élénken érdekli őt.
Beszélt Balázsról, a meghalt Imre grófról, Mária grófnőről és Thisberől .
Mindenkit jól, gyermekéveitől fogva ismert, s mindenkiről külön-külön helyes itéletet árult el, mi Lazast a legélénkebben érdekelte.
Midőn Tristan visszaérkezett, sötét este volt s Lazas mosolyogva fogadá.
- Ne mentegesd magad elmaradásodért - mondá neki, megelőzve annak szavait.
Helyedben ugyanazt tettem volna.
Távollétedet nem nélkülöztem.
Urbán Béla mulattatott, jól telt időm.
Hogy vannak a grófnék?
Tristan megkönnyebbülten fogott vele kezet, ki miatt annyi szemrehányást tett magának, hogy oly soká egyedül hagyta.
Gyorsan elmondott neki mindent, a mit Sutánon hallott.
Hogy Balázs elutazott, hogy Tirzus félig megbolondult, hogy a hölgyek jól vannak s hogy Borbálát mily szomoru kedélyhangulatban találta.
Lazast legjobban meglepte Balázs távozása.
- Igy mi is elutazhatunk - mondá nevetve.
Ez aztán csodálatos viselet.
Vajjon mit mondanak secundánsai?
- Nem távozhatom most innét - viszonzá Tristan.
A grófnék egyedül vannak, lehetetlen őket e helyzetben elhagynom.
- Ugy egyedül megyek.
Pár hét mulva visszatérek, de Erdélyben már nem tudják, mit gondoljanak felőlem, kiknél hetek előtt kellett volna megérkeznem.
És ugy tett, a hogy mondá.
Másnap bucsut véve Szolcsányiéktól, elutazott, megigérve Tristánnak, hogy nemsokára visszajön hozzá, ki nagyon nélkülözte őt, bár idejének most legnagyobb részét Sutánon tölté.
A nyár észrevétlenül telt el, s szeptember hava gyorsan közeledett vége felé.
A réteken megsárgult a fü, eltünedeztek a virágok; s ha egy-két merészebb kökörcsin még kipattant is bimbójából, egy napig tartott virulása; az éjszakai hüvös levegő megbarnitá hajnalra leveleit, megdermeszté szirmát.
Tristan felejtve a pályájának folytatására való feltételeket, teljesen a gazdaságnak adta át magát.
Idejét megosztá a munka és a hölgyek között, de nem felejtkezett el azon feltételekről, hogy Borbálától bármi áron, okvetetlen megtudja a titkot, mi , hogy létezik, s mit Marie grófnőre tukmált rá férje, nem kétkedett, hogy az annak nagy teherként nyomja vállait.
Borbála sokat barangolt egyedül az erdőkben, ugy látszott, nem tudott nyugodni; sem munka, sem olvasás, sem társaság nem szórakoztaták, folyton gondolatokba , tépelődésekbe volt merülve.
A grófnék kifogyhatatlanok voltak jóságukban iránta, de izgatottságát nem birták legyőzni.
Naponként felkereste atyját, ki végre magához bocsátá őt, de e találkozásban nem sok vigasztalót talált; megijedt atyja arczának kifejezésétől, a modortól, melylyel az őt fogadta s azon elhatározástól, mit vele közölt.
- El fogunk innét menni - mondá Tirzus.
Megutáltam ezt a helyet.
Csak azt várom, hogy kedélyem annyira lecsillapuljon, hogy a grófnéval nyugodtan beszélhessek, s tudtára adjam, miként tovább itt nem maradhatok.
Borbálára ez a hir nagy csapás volt.
Majdnem arra határozta magát, hogy megkérje Szolcsányinét, miként engedje őt házánál maradni, ha atyja távozik.
Használja bármire, csak ne kelljen atyjával menni.
Borzadály vett rajta erőt, ha arra gondolt, hogy az öreggel egyedül menjen a nagy , tágas, ismeretlen világba, hol egyetlen rokona, barátja, még ismerőse sincs.
Félt , iszonyodott tőle, és mégis szánta őt egyedül távozni hagyni.
Rémületes habozásban tölté napjait, egész nap barangolt a szabad ég alatt, s ily sétáknál gyakran találkozott Tristannal, ki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy hozzá csatlakozzék, hogy czéljához hiven, kitudja az öreg Tirzus titkát.
Borbála mindig örülni látszott e találkozásoknak.
Véletlennek vette, s az ifju gróf rokonszenves volt neki, és hálát érzett iránta azon feláldozásért, mivel az saját élete veszélyeztetésével igyekezett őt és atyját kimenteni a tüzből.
Hogy feltünő ne legyen, Tristán soha sem emlité a leány előtt Tirzust, de egy napon ő maga kezdett atyjáról beszélni.
- Nem akar Sutánon maradni - mondá sóhajtva - s nekem vele kell menni.
- El akar távozni innét? - kérdé meglepetve az ifju, mi teljesen ellenkezett azzal, a mit neki Szolcsányiné beszélt, bár tudta, hogy az csak örülni fog ez elhatározásnak.
- Végkép, örökre - viszonzá könyes szemekkel a leány, s felelete zokogásba ment át.
- De hát mi oka van erre?
- A tüz óta beszámithatatlan állapotban van.
Okát nem adja elhatározásának, azt sem tudja talán, merre veszi utját, s fájdalom, nekem követnem kell, bárhova megy.
- Kegyed pedig örömest maradna?
- Félek az ismeretlen világtól, mióta öntudatra ébredtem, e helyen kivül nem emlékszem másra, már a gondolatra is megriadok, hogy elhagyjam ezt.
- És még más valami is tartóztatja, nemde?
Édesebb láncz, mint pusztán a szokás, és az emlékezet ?...
- Nem értem.
- Nem tudom, kölcsönös -e a vonzalom, de az én közelemben Ivándon egy ifju sziv hevül , melynek nagy csapás volna a kegyed távozása!
- A fiatal Urbán? - kérdé igen nyugodtan Borbála.
Sokkal nyugodtabban, mint hogy Tristan vele egykoru védenczére nézve jót sejthetett volna e majdnem egykedvüségből.
- Ő! ki éjjel és nappal kegyedről ábrándozik.
- Rosszul teszi.
Nem szándékozom férjhez menni, sem hozzá, sem máshoz.
- Miért?
Mi ok vezérli e határozatában?
Igaz, hogy ma még ő nem házasodhatik, de a szerelem szivesen vár, ha remél, s kegyednek, hozzá nőül menve, meg lenne oldva kétes helyzete.
- Egy rejtély van előttem, - mondá komoran Borbála - mit fel kell deritenem, s addig , mig ez meg nem történik, nem gondolhatok semmi egyébre.
- Rejtély? - kérdé alig rejthetve feszült érdeklődését Tristan.
- Talán nem kellett volna ezt kegyed előtt, gróf ur, elárulnom - viszonzá , észrevehetőn megijedve Borbála - de oly szorongatott helyzetben van szivem, hogy jól esik, ha pár szóval is könnyithetek rajta s kiönthetem, mi hetek, sőt hónapok, talán öntudatlan már évek óta kinozza lelkemet.
- Talán nagyobbnak, sötétebbnek látja azt, mint valóban megérdemelné, talán csak képzelődés az egész...
Borbála a földre szögezte szemeit, s fejét némán rázta meg.
Nem! - mondá aztán.
Nem képzelődés.
Jeleim vannak, sőt bizonyitékom, hogy nem az.
Félek, hogy nagyon is tisztán látok s ez, mi mindattól elválaszt, mi más leánynál életczél lehetne.
- Hallgasson reám, Borbála.
Legyen meggyőződve, hogy nálam nincs jobb barátja, s midőn azt tanácslom önnek, ne utasitsa vissza az ifju Urbán ajánlatát, nem pusztán házassággyártási viszketegből beszélek...
A leány a »jó barát« szónál különös kérdő, feszült tekintetet lövelt Tristánra, ki majdnem megzavarodott a sötét, eszes szemek kifejezésétől, nem tudván, mit jelent e különös pillantás.
- Nem megyek férjhez! - mondá határozottan.
- Miért tenném, Urbán Bélába nem vagyok szerelmes, sőt rokonszenvet sem érzek iránta.
Nagyon egyszerü, igénytelen ő nekem.
Ha egykor kiszabadulhatnék azon ónsulylyal rám nehezedő gyanu terhe alól, ami nem enged semmi másra gondolnom; más izlésem, más igényeim volnának, mint a gazdatiszt fia!
Tristan csodálkozva nézett reá s utána; mert a leány gyorsan ejtve ki szavait , feleletet nem várva, távozott.
- Mi volt ez? - kérdé magában az ifju s lassan gondolkozva haladt Sután felé, az erdő egy másik utján, mint a merre Borbála ment.
Feltette magában, hogy megkérdi Marie grófnétól a főkertészre vonatkozó uj részleteket, megkérdezi tőle, tud -e ő már annak távozási szándékáról, s hajlandó -e az öreg embert elbocsátani.
Rövid idő előtt még azt mondá neki a grófné, hogy az soha sem fogja Sutánt elhagyni, s ő nem küldheti el...
Senkit sem talált az udvaron, a lépcsőkön s a hosszú csendes folyosón.
Ismerve a lakosztály minden egyes bejárását, a könyvtár ajtaja felé vette lépteit, mely közvetlen a grófné dolgozószobája mellett volt.
Belépett oda, de tovább menni bejelentés nélkül nem akart; egyik székben foglalt helyet, könyvet vett kezébe , megvárni szándékozván, mig a mellékszobában neszt hall, vagy a könyvtárba jön valaki.
Nagy meglepetésére, Balázs hangját hallá, ki egy idő óta távol volt e vidéktől , fölváltva Marieval; az öreg Tirzusról beszéltek.
Mihelyt az ifju Szolcsányi hangját hallotta, rögtön ujra felállt, hogy távozzék .
Semmi áron sem kivánt vele összejönni, a kiegyenlitetlen ügy rendbehozása előtt .
Ösztönszerüleg érzé, hogy e találkozás igen ügyetlen, sőt boszantó, nevetséges volna , letette könyvét s az ajtó felé indult, midőn Marie egy csodálatos nyilatkozata hirtelen megállitá utjában.
- Igy kénytelen leszek Tristan segitségét igénybe venni...
E szavak után elfojtott morgó, dühös felkiáltás következett, mi a távozófélben lévő Tristant lekötötte.
- Megtiltom, hogy őt bármily családi dologba beavasd! - kiáltá épen nem tiszteletteljes hangon Balázs, mi az ifjunak minden vérét arczába kergeté, s önkéntelen ajkába harapott.
- Ha nem akarod, hogy hozzáforduljak, ugy saját magadnak kell Tirzussal beszélni - viszonzá Marie; de hangja reszkedett, mit Tristan a távolság daczára is észrevett.
- Én nem beszélhetek vele, azt te legjobban tudod.
- Egy harmadik megoldást nem tudok, vagy magad intézed el a veszélyes kérdést, vagy másnak kell azt tenni, tőlem, asszonytól, ezt nem kivánhatod, s Tristant nem volna szükség a multba beavatni, bár hallgatásáról jót mernék állni.
Elfojtott nevetés hangzott fel Balázs ajkairól, mi a guny, düh, gyülölség hangjainak vegyüléke volt.
- Megtiltom, hogy vele beszélj e dologról; még sejtelme se legyen a multról, neki, az idegennek - mondá a legélesebb, majdnem durva hangon a gróf, mi Tristan előtt megfoghatatlan volt.
Soha sem hitte volna, hogy bárki a földön Marieval igy merjen beszélni, ki iránt neki szive telve volt imádással.
Szeretett volna e csodálatos párbeszédből többet megtudni; de tiltá lovagias érzése , hogy tovább hallgatózzék.
Eddig is sokat hallott!
Többet, mint önmaga is szeretett volna, s mit Balázs tudva, alkalmasint soha sem bocsátott volna meg neki.
Elhagyta a könyvtárt s ugyanazon az uton, melyen jött, csendesen, nesztelenül , észrevétlen távozott.
Gondolatokba mélyedve haladt ide s tova czél nélkül a park utjain, fájdalmas és csodálatos gyanu támadt szivében.
Lázas félelmet, sőt féltékenységet érzett azon gondolatra, mily összeköttetés lehet az Marie és Balázs között, a mi megengedi, hogy férfi, nővel szemben ily durva szavakban törjön ki, oly tiszteletlen módon bánjék vele.
Fiatal szive, mely még az élet tapasztalataiban járatlan volt, a legborzasztóbb sejtelemben kinlódott.
Átviharzott lelkén minden lehetőség, mi e két embert összeköthette, mi ily jogokra emelhette Balázst a sógornővel szemben, kivel a rokoni összeköttetés nem volt elég magyarázat az ily viseletre.
Az, hogy lehet egy ok, egy egészen más inditó erő, talán titok, mit közösen kell rejtegetniök, mi mindkettőjüknek érdekében áll, hogy fel ne derüljön , ki ne tudódjék és még sem köti őket össze - az e perczben nem jutott eszébe.
Egyedül bennük, náluk kereste az okát mindannak, a mit hallott s ez vad keserüséggel tölté el, és szilaj gyorsasággal szelé át, futá be a kert hosszu végtelennek látszó utjait...
Végre kibukkant a sötét árnyékos alléeból s a fordulónál Tirzust pillantá meg, ki lehorgasztott fővel járkált a parkban.
Hosszu ősz szakálla mellére csüggött , tartása görnyedt volt, szeme majdnem egészen behunyva, mintha semmit sem látna maga körül, s egészen belső világába, gyötrelmébe volna elmerülve.
Tristan hozzásietett, megszólitá őt, ki erre összerezzent.
- Már jobban érzi magát? - kérdé az ifju, élénk felindulásával küzdve.
A főkertész vonásain keserü, gunyos mosoly röpült át.
- A mennyire e földön az lehetséges, jól vagyok.
- Merre veszi utját, miután látom, hogy czél nélkül járkál: az erdőbe megy?
- Ivándra szándékoztam.
- Hozzám?
- Egy kérelemmel.
- Igy szerencse, hogy találkozunk.
Ivánd messze van innét, gyalog annak, ki hetek óta a szobában ül, s nem szokta meg a járást.
- És ki oly nehéz terhet czepel vállain, mint én - mondá sóhajtva az öreg s szeme vad tüzben égett.
- Szóljon Tirzus.
Ha valamiben segitségére lehetek, örömest teszem.
- Tudom gróf ur - viszonzá majdnem érzékenyen az öreg ember.
A ki látta méltóságodat a tüzveszélyben, mint tette ki magát oly emberek miatt, kiket alig ismer, az nem kételkedik nagylelküségén.
- Minden embernek kötelessége segiteni embertársain.
- És miért nem tette más? - kérdé felbőszülve Tirzus, s percz alatt vége volt enyhe hangulatának.
- Más, a kinek ez majdnem kötelessége lett volna?
Megmondom gróf ur önnek, miért?
Mert azt remélte, hogy az öreg Tirzus oda ég.
Elnémul, keservével , fenyegetése és szörnyü titkával együtt, és senkiről nem mondhatja el az igazat!
Tristan hallgatott.
- Nem gyanitja méltóságod, hogy e kastély fölött iszonyu titok lebeg? - kérdé uj izgatottsággal Tirzus, fürkészve mélyesztvén szemét társa tekintetébe.
- Csak nehány hónapja vagyok itt.
- A ki Szolcsányi Balázs arczát csak egyszer látja, lehetetlen, hogy ne gyanitsa a multat.
- Mi összeköttetésben van az ön multja vele?
Az öreg bőszülten nevetett.
- Vele! - kiáltá fogcsikorgatva, s oly vad haraggal, hogy Tristan félrehuzódott tőle.
Önkéntelen azon gyanu támadt benne, hogy őrült az, a ki ily modorban beszél s ily módon viseli magát.
- Ne féljen - folytatá, kezével megnyugtatólag intve Tirzus.
Eszem helyén van.
Még ma legalább helyén, multam bár beszélhetne róla, hogy nem volt az mindig oly józan állapotban...
Legyen nyugodt; méltóságodat nem bántom!
Szó nélkül mentek egymás mellett, Tristan nem tudta, mit gondoljon.
A leégett kertész- és üvegházak korommal boritott üszkös szinhelyére értek s Tirzus hirtelen megállt.
- Tudja gróf ur, ki gyujtá fel e házat? - kérdé társától.
- Sejtelmem sincsen róla - viszonzá elfogulatlan az ifju, majdnem rettegve az öreg vallomásától.
- Mily véleményben van a tüz keletkezéséről a grófné?
- Véletlen szerencsétlenségnek tartja.
Neki, fájdalom, ezrekre menő kárt okozott.
- Megtörtént Szolcsányi gróffal a párbaj, miről előtte való nap beszéltünk?
- Nem.
A főkertész gúnyosan felkaczagott.
Vadul, diadalmasan szilaj hangja átsivitá a levegőt, a kert néma csöndjét, aztán gyorsan elhallgatott.
Tömött, ősz szemöldökei alul pislogott társára, ki majdnem szigoruan nézett reá.
- Nem is fog!
Emlékszik gróf ur, mit mondtam, midőn kegyednél voltam a párbaj előtt : hogy Balázs gróf életére én tartok jogot!
- Emlékszem, ez érthetetlen, s ne vegye rossz néven Tirzus, őrült állitás.
Levegőbe dobott bomba ez, melyről nem tudjuk, hol áll meg, meddig röpül, hol pattan szét.
Ha ilyet állitunk, meg is kell azt magyaráznunk, különben nevetséges, gyerekes kérkedés , fenyegetésnek látszik.
- Megmagyaráznom nem lehet - viszonzá zordan sötéten az öreg.
Azonban, ha meg akar győződni, hogy állitásom nem hiu kérkedés, ismételje szavaimat Balázs gróf vagy a grófné előtt, s meg fogja látni, mily hatást idéz ez elő arczaikon.
- Nincs e dologhoz közöm, s beavatkozni tolakodás volna részemről.
Tirzus gondolkozva ment egy ideig mellette, nem felelt.
Elhagyták a leégett ház düledező romjait, s az erdő felé haladtak azon az uton, mely Ivánd felé vezetett.
- Még nem mondta, Tirzus, mi végett óhajtott hozzám Ivándra jönni - kezdé, ujra felvéve a szót, Tristan.
- Igaz!
Pedig sürgős az ok, mi oda vezetett volna.
Arra akarom kérni méltóságodat , legyen közbenjáróm a grófnénál, adja tudtára, hogy távozni akarok innét, mielőbb és - örökre.
- Miért nem mondja ezt meg önmaga?
Szerintem, oly hosszu összeköttetés után, illetlen e szándékot más által megizenni.
A grófné bizonynyal mindig jó és kegyes volt minden alattvalója iránt.
- Mindig!
Ebben nem lehet kifogás.
Ha mindenki ugy bánt volna velem, mint az özvegy grófné, akkor...
- Nos akkor?
- Sok nem történt volna, a min most már változtatni lehetetlen, s mi mindnyájunkat nyom.
Higyje el, gróf ur, nagy szolgálatot tesz ön a grófnénak, ha megkiméli őt a velem való találkozástól, és attól a mit - mondanom kellene neki.
Az ifju habozott.
- A grófné érdekében kellene teljesitenem az ön kérelmét?
- Egyedül az ő érdekében.
Magam miatt nem fárasztanám, bár nem tudom, mi okból , csodálatos bizalmat érzek méltóságodhoz.
- És ne csalódjék reménységében.
Mit mondjak Marie grófnőnek?
Tirzus örömtelt felkiáltást hallatott.
- Köszönöm! - mondá ujra azon különös elérzékenyüléssel, mi jellemét, zord arczát tekintve, majdnem megfoghatatlan volt nála.
Ha megengedi, tudtára adom feltételeimet , mit részemről urnőm elébe kérek terjeszteni.
- Feltételeit?
Ha saját maga akar elmenni, akkor legfeljebb urnője szabhatna feltételeket.
- Nem.
A dolog megforditva áll.
Nekem itt végrendeletileg örökös kenyerem, lakásom , foglalkozásom van, ha távozom, kárpótlást kapok.
- Akkor, ha elküldetnék innét, hiszem, de ha saját kérelmére történik elbocsáttatása...
- Akkor is.
A Szolcsányi-család köteles rólam gondoskodni, a mig élek.
Hol, merre, ez saját akaratomtól függ.
Tetteimnek szabad ura vagyok.
Tristan bámulva nézett reá.
- Igen gróf ur, ez igy van, megmásithatatlanul.
Arra kérem tehát, adja tudtára a grófnénak, hogy elmegyek, de évenként háromezer, kerek számban háromezer forint évpénzt kivánok.
Tristan megrémülve hallgatott.
A követelő hang, a szemtelen merészség, mivel a főkertész e szavakat kiejté, oly bámulatba ejték őt, hogy nem volt képes felelni.
- Megteszi? - kérdé sürgetve amaz.
- Ha kivánja, s ha oly biztos abban, hogy az megtörténhetik, viszonzá az ifju gróf .
Hol találom meg, választ hozva a grófnétól ?...
- A hátulsó udvar egyik házában lakom.
Bárki szobámhoz vezeti méltóságodat.
- Talán még ma felkeresem - viszonzá Tristan, s örülve, hogy szabadulhat az ellenszenves embertől, s hogy Mariehoz mehet, gyorsan fordult meg és visszafelé a kastély irányába sietett.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE