A gyönki nemzetőrök
A gyönki sváb nemzetőrök olyan sikeresen őrizték a nemzetet, hogy gyalog mentek el a háború ba és lóháton tértek viasza .
Pedig későn láttak hozzá.
A délvidéki svábok már régen véres harcban álltak a rácokkal, mikor ők még nyugodtan mívelték a földjüket odalent , Tolnamegyében, arattak és takarítottak.
S ha valaki azt mondta nekik, hogy a haza vesz élyben van, keljenek talpra, azt felelték rá: Majd eljön a haza értünk, hogyha olyan nagy szüksége van ránk .
Csak akkor kezdték komolyan venni a dolgot, mikor a Dráva melletti magyar táborból átlőtt karral hazajött Kovács Berci közhuszár és jelentette , hog y egypár nap mulva teméntelen horvát had fog betörni az országba , fölesz és elpusztít mindent .
Kovács Berci rémítő szinekkel ecsetelte a granicsárokat és a szerezsánokat.
Hogyan törtetnek előre, üvöltözve, hosszú vörös köpönyegben, csak a kenyérszelő bicsk ájuk akkora, mint egy kard, a puskájuk pedig hosszú és akkorát szól , mint egy ágyú .
Élelmiszereket nem visznek magukkal, mert rablásból élnek.
Aki valamit megtagad, azt lelövik s még örülhet, aki így jár, mert másokat viszont lassu tűzön pirítanak meg.
M egpörzsölik, mint a disznót.
Talán még szalonnává is földolgozzák .
Képzelhető, hogy az elbeszélésnek a hátak borsódzása tekintetében óriási hatása volt.
Nem egy lábszár remegett a pisztolynadrágban.
S nem egy embernek jutott eszébe, hogyan fog ő a papucsban szaladni tudni.
Mi itt a teendő ?
Az asszonyokat és gyerekeket az értékesebb holmival elrejtették a szőlőhegybe, de mi legyen aztán ?
Jött a magyar kormány parancsa, hogy ételt, italt az ellenség elől el kell dugni, az utakat bevágni, a hidakat fölszedni, azonfelül pedig minden fegyverfogható ember, a legelső öldöklő szerszámmal, ami kezeügyében van, siessen Pákozdra és Ozorára .
A haza értük jött!
El kell menni háboruba!
Irigykedve nézték Kovács Bercit, aki már megkapta a magáét.
Ő rájuk ki tudja mi vár ?
Talán a megpörzsölés?
A jó svábok a nyakukat mélyen a válluk közt húzva járkáltak a faluban s lesték, hogy mi lesz .
Az öreg Paczolay azonban kitűzte a házára a nemzeti zászlót s a trombitás bandát egypárszor végigjáratta a falun.
A muzsikusok a Rákóczi-ind ulót fujták s a nagy tömeget, amely mögéjük gyülekezett, bevezették a Paczolay udvarára .
- Barátaim, atyafiak, - így szólt Paczolay a tornácról, - egy óra alatt mindenki legyen készen.
Egyenesítse ki a kaszáját, köszörülje meg a fejszéjét, tisztítsa meg a puskáját, ha van neki, s legyen itt az udvaromon .
Zúgás támadt a tömegekben .
- Itt hagyjuk a falut? - kiabálták .
- Minden falu külön nem védheti meg magát, - harsogott Paczolay - de ha összeállunk, hát palacsintává lapítjuk az ellenséget .
Stosz Hanesz, akit legokosabb embernek tartottak, mert az urakkal is szóba mert állni, megszólalt :
- Hát ha míg mi nem leszünk itthon, az ellenség ide jön ?
- Hisz mi vének itthon maradunk, majd elintézzük velük okosan a dolgot, rátok semmi szükségünk sincs .
- Hát akkor ki vezet minket? - zúgtak .
Erre előlépett Csapó Vilmos szedresi birtokos .
- Én, fiaim.
Ne féljetek, olyan szépen elvezetlek én benneteket, hogy a hajatok szála sem görbül meg .
- Jól van, tekintetes úr, - szólt Grósz Salamon, aki jeles verekedő gyerek volt, - de én szeretném az elle nségnek egypár hajszálát meggörbíteni .
- Ez a legény a talpán, ettől tanuljatok, - kiáltott Paczolay - hírnév, dicsőség vár rátok.
Megmentitek a hazát , sőt a községet , csak nem kell félni .
Ezzel levette a kalapját, amit látván a nép, mind levette.
Paczolay meghatott hangon folytatta :
- Ha pedig közületek valamelyik elesik, meghal, arra dicsőség vár , mert a hazáért halt meg.
Annak a gyerekei, de még az unokái is örökre büszkék lehetnek.
A hazáért meghalni, ez a legnagyobb dicsőség a világon !
A derék svábok zajos éljenzés közt oszlottak szét, fölfegyverezni magukat .
Egy óra múlva kétszáz gyönki férfiu indult útnak Csapó Vilmos vezetése alatt Ozora felé.
A banda a határig elkísérte őket, de onnan óvatosan visszaballagott .
Egy hét mulva az öreg Paczolayt dé lutáni álmából őrült kurjongatás veri föl.
Szemét dörzsölve siet a tornácra.
Hát, uramfia, lóháton vágtat be az udvarra a gyönki nemzetőrség.
Legelől Stosz Hanesz, hosszú dragonyos karddal az oldalán, óriási nemzeti színű pántlikával a kalapján .
- Mi ujság, gyerekek? - kiáltott Paczolay .
- Vége a háborúnak, tekintetes úr, felelt Hanesz, - megvertük az ellenséget .
- Valami tízezer horvát Ozoránál letette a fegyvert, a többi elfutott .
- És ti is részt vettetek benne ?
- Mi? - kiáltott Hanesz, - jobban, mint a többi.
Száznyolcvan lovat hoztunk haza .
- Gyere be, Hanesz egy pohár borra, ti többiek pedig menjetek haza .
A lovasok nagy kiabálással vágtattak ki az udvarból.
Hanesz pedig leszállt, a tornác oszlopához kötötte a lovát és bement Paczolayhoz .
- Hát mi történt, hogy történt?
Hol van először is Csapó ?
- Csapó úr beállt honvédnek...
Úgy volt az kérem, hogy mire Ozorára értünk, a horvátok már megkezdték a fegyverlerakást.
Aztán a honvédek ránk bízták , hogy őrizzük a Jézus Mária-huszárok lovait.
M i aztán felültünk s elhoztuk a lovakat haza .
- A harcban nem is volt részetek ?
- De volt, tekintetes úr .
- Talán halottak is vannak ?
- Vannak, tekintetes úr.
Négy emberünk elesett a hazáért .
- Klein, Szimmeth, Bauer és Trammer .
Paczolay egy darabig hallgatott.
Komor csönd volt a szobában .
- Valamennyi családapa, - sóhajtó búsan; - aztán hogy történt a dolog, Hanesz .
- Úgy történt kérem, hogy visszafelé jövet a pogrányi csárdánál megálltunk, hogy a lovakon osztozkodjunk...
Osztozkodás közben összevesztünk , összeverekedtünk s a vége az lett, hogy négy ember meghalt .
Az öreg ámulva hallgatta .
- Akasztófáravaló, takarodj, mert megbotozlak!
No megállj, holnap itt lesz a szolgabíró és akasztat ...
De Hanesz ezt már nem hallotta... kirohant, lóra pattant és elnyargalt .
Azóta mondják Tolnában, hogy Gyönkön négyen estek el a hazáért , azokat is ők maguk verték agyon .