Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrahám Ernő
Csillagok a Tiszában
Keletkezés ideje
1914
Fejezet
32
Bekezdés
2324
Mondat
5504
Szó
49430
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
A macska
Ilonka a kamarában állott és mozdulatlanul nézte a macskát.
A macska összegombolyodva , dorombolva, sunyin, ugrásra készen egy egeret tartott a szájában s kémlelte Ilonkát .
Mikor látta, hogy nincs tőle mit tartania, megnyugodott s kezdett az egérrel játszani .
El-eleresztette s ujra elfogdosta hirtelen ugrásokkal.
A levegő pézsmaszagu volt s Ilonka undorodott is, sajnálta is az egeret.
Az meg csak reszketett halálfélelmében s panaszosan cincogott egyet-egyet.
Sokáig tartott a macskajáték, mig végre az egyik alacsony polc alá bujt el a macska s a következő pillanatban Ilonka hallotta, hogy összeroppantotta az egeret s erősen dorombol.
Összeborzongott s futva ment be a szobájába, levetette magát a pamlagra, beletemette az arcát egy selyempárnába s el akarta felejteni az egészet.
De nem tudott másra gondolni.
Egyre látta az egérke rémült , apró szemeit, a macska zöldes, vérszomjas, kegyetlen tekintetét, hallotta a kétségbeesett, erőtlen cincogást, a gyenge testecske összeroppanását s az erős , elégedett dorombolást.
Volt egy pár állat, amelyektől az undorodás miatt félt.
A békától, a póktól, a kigyótól .
És az egértől is.
S most elgondolta, hogy a macska ott tartotta a szájában s megette.
A szőrös testét, a bajuszát, apró, ijedt szemeit, ragacsos, nyálkás farkát.
Eszébe jutott , hogy a multkor az egyik kávéscsésze aljában adott neki tejet s elhatározta, hogy vesz magának egy a többitől különböző kávéscsészét és aljat s mindig abból fogja inni a kávéját.
S undorodott, mikor elgondolta, hogy azóta hányszor kerülhetett már a csészéje alá az a tányér.
- Brr! - rázkódott meg s észre se vette, hogy hangosan mondja: utálatos állat!
A macskára gondolta.
Idáig sajátságosan viselkedett a macskájával szemben.
Nem tudta, szereti -e, vagy fél tőle.
S most egyszerre gyülöletre vált a kétsége.
Sok minden eszébe jutott a macskáról; olyan apróságok, amik régen is kellemetlenül hatottak rá.
De régen nem igen törődött vele s most szinte csudálkozott rajta, hogy fölelevenednek a képzeletében ezek a képek s hogy mennyire meg-gyülölte a macskáját.
Eszébe jutott egy délután, mikor a cselédeken kivül csak ő maga volt otthon.
Bent a szobában félni kezdett egyedül s kiment az udvarra.
Senki se volt az udvaron, csak a macska állott mozdulatlanul, messze maga elé nézve.
Szólott néki, hivta.
A macska a hivására hátraforditotta a fejét s nézett tovább maga elé.
Akkor ő maga akart hozzá menni.
A macska meghallotta a lépéseit, egy pillanatra megint visszanézett s azután nesztelen , csendes, sunyi ügetéssel a kertkeritésig ment, ott fölkapaszkodott a kerités tetejére , onnan még egyszer visszanézett a lányra s leugrott a kertbe.
Ilonka maga se tudta, nem is gondolkozott rajta, miért volt rá akkor ez annyira rossz hatással.
A macska sunyi , nesztelen menekülése, a visszanézése keltett -e benne kellemetlen érzést, vagy az, hogy nem várta be, de most, hogy visszagondolt rá, az egész esetben rejlő sunyiság, idegenség csak megnőtt az emlékezetében s gyülöletet érzett.
Azután egy reggeli jelenetre gondolt.
Reggeliztek s a macska ott dorombolt az ő széke alatt, kente-fente a hátát a szék lábához s kunyorált.
Ő akkor a macskára nézett s az a gondolata jött, hogy jól a szemébe nézzen.
S elcsudálkozott rajta, hogy se szeretetet , se barátságot, se meleg-séget nem látott a macska szemében.
Pedig ő azt hitte, hogy mindez benne van a nézésében.
De csak hideg, zöldes villogást, éhséget és kunyorálást látott benne.
És akkor kezdett először félni a macskától.
Eszébe jutott az is, hogy ez után pár nappal egyedül volt a macskával a zongora-szobában s megint a szemébe nézett .
És semmit se tudott kiolvasni belőle.
Hideg volt a szeme és zöld.
S félni kezdett tőle s ki akarta kergetni.
De nem merte, hanem becsengette a szobaleányt s azzal kergettette ki.
Eszébe jutott egy nyári éjszaka is, mikor nyitott ablaknál aludt s nem tudott elaludni, mert attól félt, hogy a macska beugorhatna s megfojthatná álmában.
És még sok más ilyen jutott eszébe, amelyek egyre növelték a macskátóli ösztön¬szerü idegenkedését és félelmét, ami most undorodássá és gyülöletté nőtt benne.
Sokáig hevert a pamlagon párnába temetett arccal s mikor végre felütötte a fejét, a pamlag előtt ott állott nyugodtan, mozdulatlanul a macska.
Egyet nyalt a száján s merően nézte Ilonkát.
Ilonka nem vette észre, hogy bejött a macska s meglepetésében rémülten, ijedten villant rá a szeme.
Ettől a villanástól vadult -e meg a macska, vagy más oka volt, csak nekiugrott a tizennégy eszten¬dős leánynak.
Egyenesen az arcának, Ilonka egyet sikoltott , ösztönszerüen elkapta a macskát s a földhöz csapta.
A macska a másik pillanatban kiugrott az ablakon, elszaladt.
A sikoltásra beszaladt az egész ház.
Ilonkát a pamlagon arcára borulva, görcsös zokogásban találták.
Nem tudták mi történt s kezdték becézni , faggatni.
Rémülten vették észre, hogy keze, arca vérzik.
Eleinte csak ennyit tudott Ilonka kizokogni: - a macska... a macska...
Végre lecsillapodott s szaggatottan elmondta, mi történt.
De a rémület az elbeszélés után is a szemében maradt.
Az anyja simogatta, csókolgatta, a sebeit gondozta, az apja pedig revolvert fogott s ment keresni a macskát, hogy lelőjje.
A cselédek bottal-vassal keresték.
Az udvar minden zugát, a padlást összekutatták, de a macskát sehol se lelték .
Csak késő délután hagy-ták abba a kutatást.
Este vacsoránál rossz kedvü volt az egész család.
Mindnyájan a macskára gondoltak, de egyikőjük se beszélt róla.
Titokban az Ilonka arcát vizsgálták.
Ilonka hol az ajtóra lopott egy-egy pillantást, hol az ablakokra, néha a butorok alá.
Mintha félt volna, hogy valaki jön.
Az arcán, a szemében erőltetett jó kedve alatt is ott ült a rémület emléke.
Vacsora után arra kérte az anyját, hogy vele hálhasson.
Az anyja átölelte s úgy mentek a szobába.
Ilonka az anyja szobájában mielőtt lefeküdt volna, minden zugot, minden butoraljat bevilágított a gyertyával.
- Ugyan, de bolond vagy, - igyekezett megnyugtatni az anyja, - ha itt bujt volna el, már régen észrevettük volna.
Hisz minden darabot felforgattunk délután.
Az éjszakát is riadozva töltötte Ilonka.
Egyre a macskával álmodott s ujra meg ujra kérte az anyját, kutasson a macska után.
Ő maga a kezét se merte kidugni a paplan alól .
Félt az el-alvástól is, de mindig elnyomta az álom s ujra üldözte a macska.
A reggelinél kimerülten, idegesen jelent meg s nyugtalansága átragadt az egész házra .
Megint mindenki csak a macskára gondolt.
Úgy gondoltak rá, mint valami leskelődő , láthatatlan ellenségre.
Egész biztosan érezték, hogy elő fog kerülni.
Ma, holnap, vagy holnapután, egy hét mulva, vagy később.
Senki se tudta, mikor, de az, hogy nem jön elő , olyan lehetetlen¬ségnek tetszett előttük, hogy nem is gondoltak rá.
Elgondolták minden , a macskával össze¬függő emléküket s elcsudálkoztak, hogy csak most jöttek rá, milyen alattomos, milyen hideg, milyen kitanulhatatlan, milyen veszedelmes volt.
S mindnyájan csak Ilonkát féltették tőle.
Úgy érezték, hogy Ilonkának a végzete a macska.
- S mi lesz, ha mégse kerül elő? - kérdezték magukban, akárhogy nem hitték is.
Ha valahol elpusztul s ők nem fogják megtudni soha, csak félni fognak tőle mindig és várni?
És ettől fogva rájuk nehezedett egy nagy, ismeretlen veszedelem fenyegetése.
S nem tudtak ellene védekezni.
Amerre jártak, mindenütt csak a macskát vigyázták.
Ha valamelyikőjük hazajött, lesték az arcát, nem tud -e valamit a macskáról?
Soha se beszéltek róla s mégis tudták egymásról, hogy minden gondolatuk a macska.
Az ajtókat gondosan zárva tartották.
Este átkutattak minden szobát.
Szégyelték, hogy annyira félnek egy macskától, de a hallgatásuk, az Ilonka titkolt rémülete egyre jobban növelték a félelmüket.
Ilonka nem is mert soha magára maradni.
Néha nem birta titkolni a rettegését s olyankor a macskáról beszélt.
- Meg fog ölni, érzem!
Láttam a szeméből.
Higyjétek meg.
Belém fog harapni, a torkomba , mikor alszom.
Hu, hogy ette a szegény egeret.
Olyan utálatos volt.
Még tán most is egérszagu a szája, minden foga.
Hiába biztattuk, egyre betegebb lett a lelke.
Egyszer sikoltozva szaladt az anyjához:
- A macska!
A macska! - kiabálta rémült hangon.
Mindenki összefutott.
- Hol van?
Hol láttad? - kérdezték.
De ő elébb nem tudott szólni, csak a háztetőre mutatott.
- Ott, a háztetőn... ott sétált - magyarázta, mikor szólni tudott.
De senki nem látta.
Megint nagy kutatást rendeztek a macska után, nem lelték sehol.
Akkor éjjel Ilonka avval rettent fel, hogy a macska ott van a szobájában s csak azt várja, hogy megint elaludjon és akkor ráugrik és meg fogja fojtani.
Keresték mindenütt, sehol sem volt a macska.
- Pedig itt van valahol, motozott, nyávogott is - erősítette Ilonka.
Az anyja mellé feküdt, de csak reggel felé tudott elaludni.
Kimerülten ébredt fel.
Az édes anyja hozta be neki a reggelit, hogy ágyban egye meg.
- Édes anyám! - meredt rá a lány.
- Mi van magával?
Az anyja ijedten ment mellé.
Ilonka rémülten taszította el magától:
- Menjen, menjen, félek magától, maga volna az én anyukám, magának macskaszeme van, maga egérszagu.
Az anyja próbált beszélni hozzá, de Ilonka beletemette az arcát a párnába s úgy rimánkodott:
- Menjen, menjen, macskaszeme van, meg akar fojtani!
Az apját, a testvéreit, a cselédeket mind macskaszemünek látta.
És mindenki érezte, hogy egy helyrehozhatatlan, borzasztó, kikerülhetetlen rettenetesség történt velük, hogy egy örökös felhő nehezedett a lelkükre s gyülölettel gondoltak a macskára.
A macskáról pedig soha semmit nem hallottak.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE