ELTE regénykorpusz

Magyarországon nem régen fölmerült az a kérdés, nem lehetne -e meghonosítani a jogászpincérek intézményét?

Módot adni az intellektuális pályákon levő, de nem vagyonos fiatal embereknek arra, hogy míg az egyetemen szünet van, addig ezek a vendéglőkben leljenek tisztességgel megfizetett munkára.

És erre egy magyar úri asszony, vendéglő tulajdonosa szintén, rögtön meg is ajánlott több ilyen helyet az egyetemi ifjaknak, fájdalom azonban, nem csupán a megérdemelt köszönetet aratva, hanem felkavarva azt a kérdést, hogy az ilyesmi összeegyeztethető -e az illetők úri voltával és a fakultások méltóságával?

Innen, angol földről szeretném néhány szóban elmondani azt, hogy pl. itt szemünk előtt az a két faj , amely az utolsó évszázad legóriásibb haladási és pénzbeli sikereit érte el, ugyanis a skót és az amerikai - egyetemi ifjak százainak példájával bizonyítja azt, hogy az ilyen pincérszolgálat le nem alázott, pályájában nem akadályozott senkit, hanem azt igenis megtette, hogy kézművesek, farmerek vagy az ezeknél is talán nehezebben küzdő kishivatalnokok fiait elsegítette az egyetemi tanári katedrára, a bírói emelvényre, a parlamenti széksorba.

Ez nem allegória, hanem személyes példákkal bizonyítható valóság.

És lehetetlen, hogy az ember mindenekelőtt azt ne érezze igaz nagyrabecsüléssel , hogy annak a magyar asszonynak, aki a jogászoknak azt az ajánlatot tette, bizony helyén volt az esze is, a szíve is, mint ahogy ezer esztendő kisebb-nagyobb nehézségei között mindig is helyén volt az ész is, szív is a magyar asszonynál , ha arról volt szó, hogy a körülöttük élők valami baján segíteni kell.

A segítség érdeme főleg mindig attól függ, hogy akkor , ott és azzal segítsünk, amikor , ahol és amely hiány révén valaki arra rászorul.

Hogy a magyar társadalom egyik gyökérpusztító, megőrlő kórsága a szegénység , annak bevallásában csak a szándékos nem látás gátolja meg az embert, vagy az őszinteség és erkölcsi bátorság hiánya.

És mivel nagyon igaza volt annak, aki arra a szóra, hogy: "A szegénység nem bűn" azt felelte, hogy: "Nem, de olyan hiba, amelyből lehetőleg mindennap gyógyulnunk kell egy kicsit ", elmondhatjuk , hogy az a derék magyar asszony a helyes eszközzel fogott a segítéshez.

Igaz, nincs szentebb, mint a ránk szállott régi hagyományok - de noha minden kegyelettel vesszük is azokat körül, a rohanó modern élet egyre alakuló viszonyai közt eszméinket is meg kell újítanunk, mert ha nem, akkor álljunk félre a küzdelem porondjáról.

Szent mindnyájunk előtt az ősapánk régi, rozsdamarta fringiája is, de modern technikai műveletbe nem visszük eszköz gyanánt, hanem kézbefogjuk a legmodernebb, legpraktikusabb eszközt és az, hogy apáink még sohasem tettek ahhoz hasonlót, bizonyára meg nem gátol benne.

Itt, Nagybritanniában, valamint Amerikában a jogászpincér nemcsak hogy nem újság , hanem egyenesen a nagysikerű intézmények egyike.

Valljuk be őszintén, amit az angolok a maguk igazságos és bátor lelkével szintén bevallanak, hogy az egyesült királyságnak az a népessége, ahol a legtöbb az önerejéből vagyont szerzett és nagy állásba, nagy vállalatok élére eljutott ember: a skót.

És érdekes, hogy a nyáron át praktikus foglalkozást űző egyetemi hallgató százával éppen a skótok között van.

Akik a nyarat többször a skót hegyek közt töltjük és a Clyde kitünően szervezett hajószolgálatait használjuk egész napi kirándulásokra, jól tudjuk mindnyájan , hogy az ilyen egész napig, vagy éppen napokig tartó hajózásnak nem jelentéktelen jó vonása az, hogy a szolgálattevő pincérek mind oly kivételesen ügyes, szolgálatra kész, udvarias és mindenképpen az utas kényelmét elősegítő fiatalemberek.

Az ernyős sátorszékeket szél ellen, nap ellen nem lehet már több készséggel hozni-vinni az utazó számára, mint azok viszik, a reggelinél az "egg and bacon " -t rejtő födött tálban az oldalasnak piros alapjára helyezett kis aranykorona, a kerek, sült tojás soha nem kerül elénk elhűlve, ha éppen a felső fedélzetre kérjük is a reggelinket, mert az úrias fiatal pincérek úrias volta abban nyilatkozik meg, hogy a kötelességüket olyan jól teljesítsék, ahogy csak bírják.

És kik ezek a pincérek ?

Az Edinburghban, Glasgowban, St. Andrewsban, Aberdeenben fennálló óriási skót egyetemek hallgatói.

Levelet akarsz küldeni a partra valahova?

A pincér a leghasználhatóbb , legmegbízhatóbb tanáccsal szolgál, hogy a hajójárat és posta milyen csatlakozása juttatja el a leveledet legjobban.

És bizony kezdjük belátni, hogy ne úri és nem úri foglalkozásokról beszéljünk, hanem a felvállalt kötelességek úri vagy nem úri módon való teljesítéséről.

Kötelességet odaadással teljesíteni csak előkelő lélek tud.

Aki a jég hátán is megélő, a kerek kavicsot is arany tallérrá változtató skótot ismeri, az érteni fogja, hogy ott bizony nem újság az ilyen eset: az apa , mondjuk, pásztor valahol a Highland zöld hegyei közt .

Írni, olvasni talán még nem is az iskolában tanult meg, de megtanult úgy, hogy ha szabad órája üt, tüstént ott a kezében a könyv; - a fiára pedig már megvan neki a maga szilárd, ércbeöntött terve, hogy the laddie ( a fiú, a siheder) már többre vigye, mint az apja.

Fölneveli, míg az egyetemre bejut és ott azután (minden túlzás nélkül ), mikor hajlékot találtak a fiúnak valahol, akkor az apja felküld neki eleségül - egy zsák zablisztet és a fiú él , kilenctizedrészben azon.

A "porridge ", a darabosra őrölt zab megfőzve hideg tejjel a skótnak a standard food: a táplálkozás alapja.

Mikor a zsák már ürül, az egyetemi hallgató ír haza - egy másik zsák zablisztért.

Hogy pedig a skót ifjaknak ez az életmódja nemcsak olcsó, hanem az izomerőt, az agy munkálkodó képességét hatalmasan felépítő eszköz is, arról tegyenek tanúságot az orvosok , akik elemzés révén már kimutatták, hogyan vetekszik a zab tápláló érték dolgában a pecsenyével.

Egy egész népfaj szinte példátlan ellenálló ereje, kitartása, izom- és agymunkára való képessége nem éppen súly nélkül való bizonysága ez egyszerű táplálék értékének.

A zab és általában a spártai egyszerűségű skót élet lekicsinyléséért még a szinte egyetemes tudású, nagy Johnsonnak is zsebre kellett tennie azt a visszavágást, mikor arra a lesajnáló följegyzésére, hogy: "A zab kedvelt tápláléka Angliában a lónak, Skóciában az embernek ", a skót csak annyit felelt : " Azért nincs különb lóban az angolnál, emberben a skótnál ".

Aki ismeri Barrie könyvét: Amihez minden asszony ért, (nem a belőle írt színdarabot értem; az csaknem semmi a regénybeli nemzeti jellemrajz csoda finomságaihoz ), de nem ismeri a skótot, az azt hiszi, hogy a hős, aki előbb vasúti porter és csak csípi-lopja az időt az egyetemi tanulmányokhoz, de utóbb gyárdirektor és képviselő lesz, talán a szerző képzelő erejét dicséri.

Pedig az az alak valami egészen más vonását dicséri a Barrie írói egyéniségének: az igazság meglátni tudását .

Mert az a típus él .

Véletlenül úgy esett, hogy éppen a mi új budapesti angol főkonzulunk, Mr. Grant Duff testvérhúga mondta nekem a minap, milyen jól ismerik ők, skótok azt az osztályt, aki az egyetemi évek alatt volt pincér, múzeumi, képtári őr , jegyszedő, vasúti hordár, ruhatáros este a színházaknál, felolvasó termekben ; klubszolga vagy segített a nagy szállók konyháiban; de negyven-negyvenöt éves korában mind gondtalanul élt és mind a maga kényelmes házában lakott.

Nem huny senki szemet készakarva az előtt, hogy az előítéletekkel való megharcoláshoz nagy erő, nagy bátorság, nagy férfiasság kell - eleinte.

De hát van -e olyan magyar, akiben ezt legalább is, a legnagyobb ellensége is kétségbe merné vonni?

És végre az előítéletekben leskelődő nehézség is csak olyan, mint a csalán: nyúlj hozzá félénken: megsebez; - markold meg erősen: ártalmatlanná válik.

A régi idők vitézségéhez pedig bizony nem méltatlan vitézség az, amelyet egy ember nem a harci dicsőségért, hanem a tudás dicsőségéért fejt ki.

Aki azért áll ki nehézségeket, küzdelmet, előítéletet, hogy az a tanulásban segítse, az nem hogy eltérne a régi bátrak hagyományaitól, hanem inkább azok szellemében munkálkodik tovább, csakhogy nem idejét múlt, hanem a korhoz mért módon.

Még a "kard népének ", a mohamedánusnak szent könyve is azt mondja: a hős vére és a tudós tintája egyenlően szent és drága csepp az alkotó szemében.

Hogy a tudásért való tűrés, munkálkodás soha nem alázhatott senkit, hanem fölemelni mindig fölemelte, annak ezer a példája, de ha csak egyet-kettőt hozunk is föl, az mind beszél magáért.

Faraday professzor, a nagy vegyész, olyan szegény fiú volt, hogy megélni, tanulni csak úgy volt képes, hogy nappal Sir Humphry Davy szolgája volt: a laboratóriumot söpörte, porolta, üvegeket mosott, este pedig tanult.

Így lett Faradayból - Faraday.

Erre azt mondhatná a pincér-eszme valami ellensége: "Igen, de ez legalább olyan fajta munka volt, amely rokonságban állott utóbbi foglalkozásával."

De hát a csodálatos energiájú és épp oly csodálatos sikerű Booker Washington, a szerecsen, aki mindenféle házimunkát végzett, hogy pénzt szerezhessen a tanulásra és mivel táguló szemhatára egyre jobban azt mutatta neki, mily nagy hijjával vannak az ő fekete testvérei a tudásnak, ment tovább, lankadatlanul, acélerővel, a kardot forgató hősöknél százszor nagyobb bátorsággal; és egy fennálló egyetemen a tanulást is, a kuktai, inasi munkát is évekig végezte; vizsgáin mind diadalmas sikerrel ment át és ez a nagy ember él ma is és él az ő nagy bátorságának emlékjele: az amerikai szerecsen-kollégium.

Hát Livingston Dávid?

Tíz éves korában az egyik szövőgyárban ott látjuk a kis fiút a szövőszék mellett.

Sem pénz, sem idő, sem szülői előrelátás nem segíti abban, hogy tanulhasson, de félrerakott pár garasából a gyermek először is latin nyelvtant vesz; azt kinyitva, ott tartja a szövőszéken.

Tanul és dolgozik.

A gyári munkában nincs rá panasz soha és húsz éves korában fölveszik az egyetemre.

De hogy tandiját megszerezze, egész nyáron át tovább is ott dolgozik a szövőszék mellett; az iskolaév alatt pedig elnyeri az egyetem összes kitüntetéseit.

Ez volt ő, aki a legsötétebb Afrikát föltárta a világ előtt s aki ma a királyokkal együtt pihen a Westminster boltívei alatt.

És végre, reméljük, nincs olyan, akivel a napi események forgása elfeledtetné azokat a nagy történeteket, melyek az iskolában mindnyájunk gyermekszívét megdobogtatták és adja Isten, ne is legyen iskoláinkban tanuló soha olyan, aki mélyen meg nem indul oly emlékeken, mint Hillel rabbié , aki oly szegény fiú volt, hogy szolgamunkát végzett a tandíjért, majd foglalkozását elvesztve, a nagy jogtudós előadását csak a háztetőn, a tetőablak mellett fekve hallgathatta.

S mikor egyszer a hideg oly nagy volt, hogy az ifjú merev álomba esve, arccal a tetőablakra fordult, a bennülők akkor vették csak észre s úgy hozták le, hogy életre keltsék és hogy az naptól kezdve a nagy jogtudós soha ne engedje el többé maga mellől, a teremből.

Elhomályosodhatnék -e valaha Zeno nagy tanítványának , Kleanthesnek emléke, aki oly kopottan és rosszul tápláltan jelent meg nap-nap mellett Zeno csarnokában (bár a három drakmát mindennap lefizette ), hogy a fényes aténi gazdag ifjak gyanakodni kezdtek, hátha tolvajjal ülnek egy sorban.

És ekkor a haloványarcú, de tudásvágytól égő szemű Kleanthes két tanut hitt elő: az egyik kertész volt, akinek reggszürkülettől a leckeóráig vizet húzott, gyomlált, kapált; a másik meg egy özvegy asszony, akinél Kleanthes a leckeóra után öreg estig a kézi malmot forgatta.

Igy került ki a három drakma .

És Zeno nem lett volna Zeno, ha az ifjúnak egyszer s mindenkorra szabad bejárást nem enged ezután az előadásokra.

Azt a derekas ajánlatot, nekem úgy tetszik, bízvást elfogadhatná az olyan ember , aki érzi, hogy hivatva van valamire a jövőben; mert a munka csak egyetlen egy esetben alázhat meg: akkor, ha nem végezzük becsülettel.

Gineverné Győry Ilona

Angolok

Jogászpincérek

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Gineverné Győry Ilona

Angolok

Jogászpincérek