Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
A tisztesség nevében
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1224
Mondat
2929
Szó
32218
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIII.
A budapesti lapokban lassan kezdett kisérteni a Hernyány Pálfordulásának hire .
Eleinte csak egy burkolt félhivatalos hir arról, hogy Hernyány György, a kiváló fiatal ellenzéki politikus, magánokokból visszalép a politikai pályától.
Ezt a hirt az ellenzéki ujság nyomban megczáfolta, a félhivatalos meg nem feszegette.
Pár nap mulva egy másik hir minden feltünés nélkül csuszott el, hogy Vucsetics Oszkár főispán valószinüleg lemond és föllép jelöltnek Hernyány ellenében.
Egy hét lefolyása alatt aztán ki volt tálalva a szenzácziós valóság, hogy Vucsetics utódja valószinüleg Hernyány lesz, amely változásnak családi háttere van.
Helley grófot, akinek Hernyánynyal való intim viszonyát ismerték, sürün ostromolták , mi az igazság ezekben a hirekben.
Helley mosolyogva, teljes nyugalommal válaszolt:
- Hernyánynyal ez idő alatt nem leveleztem ugyan, de le merem kötni a becsületemet , hogy mindebből egy szó sem igaz.
Sem a politikai, sem a családi hiresztelésből.
Mert Hernyány sem az egyikre, sem a másikra nem képes.
Mindazonáltal kész ténynek vették és a különböző pártállás szerint pertraktálták a Hernyány renegátságát.
Feltünő volt, hogy maga Hernyány, akiről pedig tudták, hogy a birtokán tartózkodik, maga nem reagált a róla szóló hiresztelésekre.
Egy árva szóval sem czáfolta meg politikai hitehagyottságát s ez végre is nyugtalanította Helleyt.
- Valaminek kellett történnie, gondolta, bár távolról sem hitte, hogy az átpártolás terén történt volna valami.
Levelére, melyben a kormány akcziójáról értesítette, nem kapott választ.
Flóra nem hallatott magáról.
A miniszterelnöktől nem akart kérdezősködni, végre mégis csak rászánta magát és irt Hernyánynak.
Nem kapott feleletet.
Táviratozott: semmi válasz.
Ekkor nyugtalansága tetőfokát érte .
Táviratozott Flórának: az sem válaszolt.
- Itt valami nagy dolognak kellett történnie, gondolta magában.
- Talán nincsenek is már Bácsligeten?
Végül eszébe jutott, hogy a Flóra cselédségénél tudakozódjék.
Oda ment, nagy csend volt a házban, csend a Flóra lakásán.
Csöngetésére a gömbölyü Kati nyitott ajtót, aki láthatólag megörült a gróf látásának, de ujját a szájára téve szólt:
- Csöndesen, instálom, a nagysága alszik.
Helley megijedt.
- Hogyan?
Itthon van?
S nem értesítettek engem?
A cseléd szeméből könyek peregtek le.
- Megtiltotta, méltóságos uram, aztán nem is volt még igazán eszméletnél, mióta lefeküdt.
- Beteg?
- Betegen érkezett meg.
A szegény nagyságára rettenetes volt ránézni, úgy összeesett az arcza és a szép, erős termete is úgy elhagyta.
Alig hogy megérkezett, lefeküdt és a lelkemre kötötte, hogy senkinek se áruljam el ittlétét.
Nem is tettem meg, de hogy a méltóságos ur magától jött, az nagy szerencse.
- És Hernyány ur?
A cseléd lomha, megvető mozdulatot tett a karjával:
- Mind egyformák a férfiak, akár baka, akár ur.
Helleynek elállt a szivverése.
- Mit beszél?
És ott a cselédtől kellett megtudnia a hihetetlent.
Flóra egyedül, lázban, minden podgyász nélkül ért haza és nyomban ágyba dőlt.
- Kati, - mondta hűséges cselédjének - te arczul köpted a bakádat, én arczul köptem a gavallért.
De nyomorultabb vagyok náladnál, mert bele kell halnom ebbe a gyalázatba.
A többit csak urnője lázálmaiból tudta meg.
Egyszer ezt mondta:
- Könyörülj, György, ne vedd el azt a másikat.
Máskor meg azt mondta:
- Elér a kezem, megfojtalak.
Közben pedig egyre arról fantáziált, hogy a pénzeért volt hát minden, kifosztására ment az egész szerelmi komédia, majd meg ki akart ugrani az ágyból, kiáltva, hogy nem igaz, hogy az nem volt Hernyány, hanem ördög, aki az ő alakját öltötte.
Helley le volt sujtva.
A szive vérzett barátnője szerencsétlenségén, de nem tudta elhinni, ami a cseléd beszédjéből félelmesen kitünt.
Valóban, ez csak egy lázbeteg halluczinácziója lehet.
De megingott a kétsége, mikor e lázbeszédeket egybevetette a keringő hirekkel és Hernyány csökönyös hallgatásával.
Igaz lehet?
Meg volna csalva , ez a becsületes arcz, ez az ifjui rajongás mind csak egy aljas, haszonleső gazember álarcza volt csak?
Halkan benyitott Flóra szobájába.
Széthuzta az ágy selyem függönyét és becsületes szeme megtelt könnyel, mikor az imént még viruló, hatalmas szépséget, kifosztva minden erejéből, lesoványodva, megtörve és megvénülve látta maga előtt feküdni.
A Flóra arczát a láz festette pirosra, de alig volt rajta más, csak a puszta bőr.
És a szája szögletéből két mély barázda szakadt s a lezárt pillákon keresztül, a csontos üregekből halottiasan domborodtak ki a szemek.
Keze a takarón nyugodott, az a márványfehér, puha, telt kéz most sovány volt és a kék erek kidagadoztak a csontok között.
És mindez vagy tiz nap alatt!
Mi történhetett odalenn, hogy tiz nap alatt tönkrement az a csupa erő asszony!
Könyezve simogatta reszkető keze a Flóra izzó homlokát.
A beteg fölvetette a szemét:
- Te vagy, György? - szólt és pillája ismét lehanyatlott.
Majd nyugtalanul hánykolódni kezdett, érthetetlen, félig elnyelt szavakat dadogva, majd kinos nyögéssel átvetette magát a másik oldalára, nyögve, nyöszörögve:
- Ugy -e, ez lehetetlen?
Elfacsarodott szivvel, emberi hitében megtörve távozott Helley gróf.
Mintha ő követte volna el a perfídiát, égett az arcza a szégyentől s ahol ismerőst látott, megijedt és messziről kikerülte.
Ha meg lett csalva maga is, mégis csak az ő lobogójának tisztessége fedezte a másikat, hogy gyalázatos tervét végrehajthassa.
Ő segitette magasra, az ő latba vetett tekintélye révén támadt tekintélye Hernyánynak.
De a maga személyét nem tekintve is, megcsalódott szive ebben az emberben, ennek fenkölt gondolkodásában és ifjui bizodalmában talált gyógyítást és most a gyógyszer is méreggé vált.
Nincs becsület a földön.
Ebben a keserü gondolatban foglalta össze egy mindvégig ideálisan tiszta élet tanulságát és undort érzett a világ iránt.
Sőt gyanakvással nézte a maga utját is: valóban a becsület vezette -e rajta végig és nem -e csak gyöngeség volt, amin az okosak és becstelenek joggal kaczaghatnak?
Undora és önmagának lenézése még csak nőtt, mikor hazaérve, szemébe tünt az esti lap kövér betüje: »Interview Hernyány Györgygyel !«
Elolvasta.
Érdemesnek tartották megsürgönyözni, pedig a papirosért is kár, amire nyomtatták.
A vállalkozó ujságiró apróra leirja a fiatal, »de már is nagy« politikus tusculumát, kipingálja egyenes , megnyerő vendégszeretetét és himnuszokat zeng egy fiatal hölgy szépségéről és szeretetreméltóságáról, akiről ime hitelesen megirhatja, hogy a legközelebbi jövendőben Hernyány Györgyné lesz, most pedig még mint a hires Bácska legrégibb nemesi sarjának dusgazdag ivadéka ismeretes.
Aztán következik az interview:
Van -e alapjuk azoknak a hireknek, melyek Hernyány visszavonulásáról szólanak?
Nincs, sőt ellenkezőleg.
Most találta meg az igazi talajt, melyen a haza nagyságán dolgozhatik.
Tehát csakugyan főispán lesz?
Az.
De nehogy félreértessék.
Ő a főispánságot nem ambiczionálja, nem ambiczionálta soha.
Neki az mindegy, akár megyei aljegyző is lenne igen szivesen.
Nem tagadja, a szive jobban van engageálva ebben az ügyben, mint a nagyravágyása.
A szerelem köti őt ide s mivel tétlen, meddően még sem akar maradni, inkább állást vállal a munka és nem a méltóság kedvéért.
És politikai meggyőződése megengedi -e, hogy oly kormány kezéből vállaljon bizalmi állást, melynek politikájával nem ért egyet?
Ezen a téren tudja, sok gáncscsal, váddal és támadással fog találkozni, de ő emelt homlokkal és büszke önérzettel fog elébe állani.
Nagyon jól tudja, mivel tartozik politikai nesztorainak: bocsánattal.
Ezt meg is adja nekik.
Visszaéltek fiatalságával, tapasztalatlanságával.
A tisztaság, az ideál utáni vágyát felhasználták arra, hogy az ő táborukat erősitsék vele.
De adatai vannak most már , hogy az eszmény és tisztesség abban a politikai táborban, melybe tévedt, csak szép frázis a rut és önző czélok takarására.
Rövid és sajnálatos multjának tartozik vele , hogy e rut farizeuskodásról le ne rántsa a leplet, de önmagának és az igazságnak tartozik vele, hogy első politikai lépését kötelezőnek ne ismerje el.
Elvtelen és becstelen volna, ha szemei megnyilván, puszta következetesség kedveért szolgálna egy irányt, melytől jobb meggyőződése elfordul.
Köpönyegforgatónak fogják nevezni, pedig csak őszinte és nem törődve semmivel, mint eddig is, tovább halad a maga utján, a tisztesség nevében.
Helley grófnak, mikor ezeket a körmönfont gyalázkodásokat olvasta, kaczagnia kellett keserüségében.
Hát természetes, ő a hitvány és Hernyány az ideálista, a tiszta kezü ember.
- Istenem, - sóhajtotta, - mi mindent ki nem találnak az emberek, ha a gyalázatuk elrejtéséről van szó.
Szinte jól esett neki másnap látni, hogy az összes ellenzéki lapok az igaz megvetés souverain hangján foglalkoztak e levéllel s egy szót sem vesztegettek az ő, a Helley tiszta karakterjének méltatására.
Nem szorul ő védelemre.
S a lapok czikkeiben hiven volt visszaadva az ő lelkiállapota is, mert hiszen valamennyien úgy jártak Hernyánynyal, mint ő: biztak benne, csodálták rajongó idealizmusát és ime megcsalva érzik magukat.
Soha Helley gróf a sajtó iránt annyi hálát nem érzett, mint ekkor.
S tapasztalhatta az egész közvéleményen is, hogy az mellette van.
A Hernyány-féle nyilatkozatokat a kormánypárti sajtó sem aknázta ki Helley személye ellen, csöndesen , szó nélkül siklottak rajta keresztül.
Milyen könnyü lett volna ebben a kedvező áramlatban Helley grófnak előállani az ő pozitiv adataival, Hernyány életéből, hogy tönkretegye!
De eszébe sem jutott ez a gondolat, mindig megvetéssel fordult el megcsalatásának emlékétől is.
De a csöndes, kontemplativ férfi mégis csak forrni érezte a vérét.
Az indulata hajtotta, hogy álljon szembe azzal az emberi mivoltából kivetkőztetett kreaturával , karddal vagy pisztolylyal a kezében.
A fogait csikorgatta, mikor reá gondolt és a keze ökölbe szorult, mikor emlékébe tünt szegény Flórának lázban égő, lefogyott arcza.
És ez az ember mégis sebezhetetlen, mivel csak csöndes megvetést érdemel , aminek lesujtó hatását az ilyen ember sohasem érezheti.
Minden nap hűségesen meglátogatta a beteg Flórát, aki napról-napra jobban gyöngült és állandó lázban égett.
Nem beszélhettek még egymással.
A beteg olykor felvetette szemét s a fáradt mosolyról, mely ajkára szállt, láthatta Helley, hogy megismerte és jól esik neki őt itt látnia.
Nehány percz mulva azonban, mely alatt Helley szelid szavakkal biztatta, ismét lehanyatlott a szeme és aludt, vagy halluczinált.
Az orvosa tifuszt konstatált s igen komolynak mondta a bajt, bár nem okvetetlenül halálosnak .
Mikor azonban a legkitartóbb ápolás mellett is a hatásnak legcsekélyebb jele sem mutatkozott, a grófnak azt tanácsolta, hogy hivják el dr. Bertalan Péter tanár urat , ő az egyetlen, aki itt még segíteni tud.
Helley ismerte a hires professzort és undorodott tőle.
Mégis legyürte ellenszenvét , maga ment el érte és hivta Flórához.
A tanár ur nagyon meg volt lepve, hogy Flórához hivja a gróf s a maga módja szerint ki is fejezte meglepetését:
- Áh, áh - csodálkozott jobbra, balra kapva fejét - beteg a bárányka?
Annyira beteg , hogy már én reám szorul?
Szegény bárányka, azt hittem, még eltart egy pár hónapig.
- Micsoda?
Az egészsége?
- Az, az, persze, hogy az egészsége!
Ott lenn Bácsligeten észrevettem valamit, de rosszul itéltem meg.
Azt hittem, egy pár hónapig eltart.
- Már látszott rajta, hogy beteg?
- Erősen, erősen.
Tudja gróf ur, már olyan finnyás volt akkor, olyan betegen finnyás .
Például nem akart velünk inni és nem nyitotta ki az ajtaját, mikor kopogtattam.
A gróf hidegen szólt rá:
- Tanár ur, ha úgy tetszik, a betegről beszéljünk, ne pedig - önről.
- Csalódik, gróf ur, nagyon is a betegről beszélek.
Megtért a szegény, mondtam volt ott lent is, hogy sajnálom, mint minden megtért báránykát.
De hogy ennyire megtért volna már, azt nem hittem volna.
Mikor a Flóra lakására érkeztek, a doktoron valami különös, borzongató jókedv vett erőt.
Élvezettel szivta magába a leeresztett kárpitok mögött az orvosságok illatától telitett dohos levegőt.
A szalonban levetette a felöltőjét s föltett kalappal , tánczoló léptekkel sietett Flóra ágyához.
Szétbontotta a kárpitját s a legnagyobb gyönyörüség kifejezésével ajakán nézte a lefogyott szegény nőt.
Fogta a pulzusát s vigan dörzsölte utána a kezét s halk nevetéssel folytatta vizsgálódásait, szüntelenül motyogva magában.
Olyan volt, mint a halálmadár, aki örül a pusztulásnak s a jó Kati babonás félelmében egyre hányta magára a keresztet, látván a rettentő orvos csuf ördöngösségét.
- Így, így, báránykám, motyogta vigan, hát megfogytunk.
A lázunk igen szép, igen szép.
Tökéletes az egész betegség, igen tökéletes, mint minden, amit a bárányka művel.
Igen örülök a szerencsének, hogy ilyen szép példányom van, két nap alatt végezhetne veled a kaszás.
Gróf ur, fordult majd magánkívül az örömtől Helleyhez , Flórika valóban nagyon beteg, tudja, csak ennyi - és mutatta a köröm feketéjét - vagy ennyi se választja már el a haláltól.
Úgy mondta ezt, mintha örömhirt tudatna.
Kati hangos sirásra fakadt, Helley elsáppadt és, reszketve kérdezte:
- Nincs segítség?
Hiéna Péter ámulva nézte a grófot, majd a siró Katira támadt:
- Mit abajgat maga itt, édes lelkem?
Hát nem örül, hogy itt vagyok?
No, nézze meg az ember, még csak békében diagnozist sem enged csinálni az úgynevezett jó sziv.
Legyen nyugodt, gróf ur, a báránykát meg fogom gyógyítani.
Az állapota igen kedvező, mert már a végét járja.
Majd magyarázva füzte hozzá:
- Tudja, gróf ur, a betegséget is külön individuumnak tekintem, mint mindent a természetben.
Születik az, ha megkapja a léte feltételeit és élni akar.
Barbárság az utjába állani, joga van az élethez, hát élje végig.
Az én betegeim mindig a sir szélén vannak, csak onnan hozom vissza.
- Rettenetes, szólt a gróf elszörnyüködve.
- Gondolja? - felelt a doktor - szánalmas gunyosan.
Pedig lássa, akit én így gyógyitok, az másodszor már nem kapja meg azt a betegséget.
A mint teljes otthonosan, szuverén biztosság érzetével rögtön tanyát ütött a beteg-szobában, volt ebben a rut, röhögő kis emberben valami földöntuli fölöttesség .
Oda huzta a karos széket az ágy széléhez és egy üveg pezsgőt kért.
- Mert tetszik tudni, szólt röhögve a grófhoz, első az orvos, aztán a beteg.
Ha társaságom akar lenni, gróf ur, nagyon fogok örülni, de ha jobb társaságot tud magának, akkor csak egész nyugodtan távozzék, holnap már az ön kedves barátnője a legbarátságosabb mosolylyal fogja üdvözölni.
- Tanár ur, ha ugy van, számíthat az én végtelen hálámra.
- Meg is érdemlem, gróf ur, mert nagyon nagy áldozatot hozok a kedves bárányka kedvéért.
Itt fogok maradni, holott egy protegáltam lép föl ma az orfeumban.
Lemondok a legfölségesebb mulatságról, gróf ur, csakhogy megmentsem e kedves báránykát.
Nem nevetséges ez?
E beszéd ellenében is, mikor Helley gróf kezet fogott Hiéna Péterrel, akaratlanul is melegséggel szorította meg.
Hiéna Péter észre is vette és ironikus mosolylyal honorálta a kézszorítást, mitől Helley elpirult, mintha valami rossz tetten érték volna.
Be kellett vallania magának, hogy ez előtt a czinikus ember előtt szégyelte magát.
Itélt róla, pedig úgy látszik, távolról sem ismeri.
Hiéna Péter csakugyan ott maradt Flóránál egész éjszakán át.
Be sem hunyta a szemét , úgy vigyázta a beteg minden lélegzetét, beadogatta neki az orvosságot, maga váltogatta a borogatásokat s közben elfogyasztott vagy öt üveg pezsgőt s egyre évődött Katival, aki a világért sem tágított volna.
Úgy őrizte ott egész éjszaka a doktort is, akitől félt, mivel magának az ördögnek nézte.
Flóra néhányszor fölvetette a szemét, ilyenkor Hiéna Péter vigyorogva s gyorsan, mint a macska, elugrott.
A kurához tartozott, hogy a beteg ne lássa meg, ki gyógyitja.
Flóra álma alig néhány óra multán csakugyan nyugodtabb lett.
Sürün fordult egyik oldalról a másikra, nyögött, nyöszörgött, de már nem fantaziált s nem kellett erőszakkal az ágyban tartani.
A doktor, egyre öntvén magába a pezsgőt, csillogó szemmel nézte és egyre csufondároskodott Katival.
- Ugy -e, csunya most a nagysága?
S nem -e furcsa, hogy azért most csunya, mivel az én kedves barátom elhagyta, holott az volna természetes, hogy elhagyja, mivel ilyen csunya lett?
De majd megszépitjük, tudja lelkem?
Hehehe, ha a pofámra néz, nem is hinné, hogy én szépiteni is tudok.
Pedig meglássa, milyen széppé teszem a nagyságát , olyan széppé, hogy akár magam is elvenném feleségül.
Reggel hat óra tájt egyet nyujtózkodott a doktor, fölkelt és fogta a kalapját.
Mikor az órára nézett, nagyot káromkodott:
- Ördög vitte volna az egész históriát.
Hát kellett a báránykának Bácsligetre menni , csak hogy nekem elrontsa az éjszakát?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE