Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
„Vándoroljatok ki!...”
Évről-évre, napról-napra szaporodik a kivándorlók száma, kik megunva hazájukban a kenyérkeresés nehéz munkáját, egyik vagy másik tengerentuli világrészbe hajóznak át, a könnyü és gyors meggazdagodás csalóka vágyaitól és reményeitől üzetve.
Bőven lehetne irni arról a sok csalódásról, összetört reményekről és kétségbeesésről, mikor a kivándorlók megérkezve az igéret földére, a fényes , aranyos álmok, csábitó igéretek helyett meglátják azt a rettenetes valóságot, a mi ott reájuk vár, azt a küzdelmet, melytől visszariadnak, még mielőtt megpróbálnák.
A munkásokat nem engedik a benszülött munkások dologhoz és keresethez jutni , vagy a munkaadók - kizsákmányolni akarva idegen földöni gyámoltalanságukat - oly csekély bért igérnek, hogy a puszta kenyérre nem elég.
A földmivelő , mezei gazda, ki itthoni csekély földje s birtoka helyett ott uradalmakat remélt, kap oly sürü őserdővel benőtt területet pénzeért, hova nem ember, de még a napsugár se hatolhat be a sürüségtől s minden lépést fejszével , baltával kell szabaddá tenni.
Ebből kell neki aztán szántóföldet csinálni és elébb az erdőt kiirtani róla, ha bevetni akarja - s csak későn, a maga kárán látja be, hogy mig hazájában első sorban és egyedül csak a kenyérért kellett küzdenie, itt első sorban életéért kell küzdeni, ezt biztositani, hogy azután a mindennapi kenyeret megszerezhesse, mert azokban a buja növényzetü tropikus paradicsomokban ellensége a bevándorlóknak minden, maga az anyaföld, a viz, a lég, a nap, a növényvilág, a betegségek légióit ontva rájuk, de legnagyobb ellenségük mégis az állatvilág, örökké fenyegetve magát, háziállatait s megtakaritott vagyonát.
Mert minél pompásabb, változatosabb növényzetet, minél forróbb napsugarat áraszt a természet a földgolyó valamely pontjára, annál dusabb, annál változatosabb annak állatvilága is.
Az ember a föld minden pontján küzdelemre van teremtve s a hol a föld buján, majdnem önként adja a csudásnál-csudásabb dus növényzetet, a kenyéradó magvakat, még ott sem jut küzdelem, fáradtság nélkül hozzá!
A tropikus világrészek kevés munkáért is dusan fizetnek ugyan, de hányszor van fenyegetve csak egyetlen egy nap is az ezeken munkálkodó ember élete, vagyona, azoktól a kisebb-nagyobb ellenségektől, melyek a buja növényzet között majdnem láthatatlanul rovar , féreg, kukacz, majd hangya vagy más alakban a földön, vizben saját házába , kunyhójába befurakodva, reá vagy állataira leskelődnek.
A mérsékelt égövek növényzete nem ily csudás; a nap sugara nem oly izzó , földje nem oly buján termő; sok munka és fáradtság mellett is, keveset ad legtöbbször!
De a milyen egyszerüek, csendesek erdői, virányai, épp oly békések és veszélytelenek!
Ezeken nem fenyeget semmi vész; békésen veszélytelenül sétálhat, andaloghat, vadászhat és dolgozhatik s fürödhetik az ember ugy, mint állatai a folyók hüvös habjaiban és ha ágyába, háza védő fedele alatt megpihen, itt sem fenyegetik olyan alattomos ellenségek, melyek életére törnek.
A tengerentuli világrészek bármelyikébe menjen is a bevándorló - kivéve Ausztráliát - mindegyikben száz és száz ellenséggel kell megküzdenie az állatországból magából is, melyek az élet és munka minden phasisában fenyegetik őt és vagyonát, éjjel ugy, mint nappal egyaránt.
Afrikában ugy a bevándorlók, mint a benlakók valóságos adófizetői az oroszlánoknak, párduczoknak s az efféle ragadozó vadaknak, a mellett, hogy első sorban a maguk életét kell megvédelmezniök, mert méneseikből, nyájaik- és csordáikból évenkint sok a vadak zsákmánya lesz.
Igy minden arab falu , melynek környékén egy, vagy egypár oroszlán tanyáz, évente 2000-3000 frc kárt szenved és ha tudjuk, hogy egy-egy oroszlán könnyen bekóborol egy-egy vadász kirándulásán 3-7 mértföldet, ugy átlag minden marhatartó arab évente 200-300 frcnyi minimális veszteséget szenved, pedig ezen összeg egy-egy szegény arabnak majdnem vagyona felét képezi.
De nemcsak a lábas jószág, hanem maguk a vetések is szüntelen ki vannak téve a pusztulásnak, mert a sokfaju majmokon kivül, a tavak, folyók közelében a vizilovak visznek véghez iszonyu pusztitást, mert e rengeteg nagyságu állat egyetlenegy látogatásával megsemmisiti egy család kukoricza- és kölesföldjének javarészét, mert a mit meg nem eszik, azt iszonyu talpaival legázolja, mintha ökölnyi jégdarabok paskolták volna a földbe.
A mesésen gazdag Ázsia szint csak ugy alá van vetve a csapásoknak, mert ugy nagy részében, mint kincses bányájában: Indiában a legnagyobb országos csapások egyike a király-tigris.
E vérszomjas, rettentő erejü ragadozó falánkságának évenként tizezrenként esnek áldozatul emberekből, nyájakból egyaránt.
A falvak közepéből, a városok közeléből ragadja ki áldozatát .
1868-ban a zsubbelporei táviró hivatal egész személyzetét felfalták ; Bengáliában pedig minden héten el-eltünt a gyalogposta, egy-egy katona előörs, a mezőn dolgozó emberekből pedig mindennap.
Sőt Jáva-, Tonking és Annamban a templomok közepéből, az áldozatok alatt, sokszor a papokat ragadták ki, vagy egy-egy kegyes imádkozót a Brahma- vagy Buddha-szobrok talapzatáról ragadtak el.
Dél-Amerikának szintén meg van ezen csapása egy tarkán foltozott, hatalmas ragadozó: a jaguár (Felis Onza) képében.
Bár ez ritkábban támadja a lakatlan vidékeken ugyan meg nappal a benlakókat szemtől-szembe, hacsak nem a " Cebadó " -kból való (igy nevezik azon jaguárokat, melyek már egyszer emberhust izlelve, folyton erre vadásznak nagy vakmerőség és vérszomjjal ) , de annál veszedelmesebb éjjel a sötétség leple alatt a lakott és népesebb vidékeken, mert kigyóként csuszva, annyi zörejt sem csinálva, mint egy árny , kuszik a falvak, tanyák, majorságok udvarába s legyen ember, gyermek vagy háziállat, elhurczolja.
A nagy Humboldt is tanuja volt egy ilyen esetnek San-Fernandoban, t. i. egy éjjel egy fiut ragadott el, keresztül huzva rettentő körmü talpával az udvar keritése között, miután a szegény gyermek a kerités mellé dőlt le éji nyugalomra.
Különösen a hajósokból esnek számosan prédául évenként e szörnyeknek, melyek oly vakmerőek, hogy a vizbe ugorva , magán a csónakon és hajókon támadják meg a hajósokat.
Hogy mily rettentő ereje van ennek a ragadozónak is, kitünik abból, hogy egy lovat elhurczolt magával s ezzel keresztül uszott egy széles folyót.
A másik esetben két egymáshoz kötött lovat rabolt el.
Az egyiket megölte és hurczolni kezdte, daczára annak, hogy hozzákötött társa, melynek erejét a félelem megsokszorozta, ellenkező irányban akart folyton menekülni - mégis mindkettőt magával vitte.
A lakottabb vidéken nem oly félelmes, de a nagyobb erdőségekben csak olyan vészthozó az emberekre, mint akár a tigris.
Ezen óriási ragadozón kivül, még számtalan kisebb-nagyobb vérszomjas ragadozók fenyegetik a tropikus vidéken lakók életét és vagyonát - de ezen ragadozókon kivül óriási még az ellenségek száma, melyek magát az ember életét fenyegetik.
A folyókban, mocsarakban Afrika és Ázsiában a krokodilok , Amerikában a kajmánok ragadják meg s rántják viz alá a fürdőzőket és a vigyázatlanul a parthoz közeledőket.
E. Labarre, a Zambesiben élő franczia matróz, ki mint tolmács és vezető volt alkalmazva, 1866-ban egy hónapon keresztül minden este hallott egy-egy halálsikoltást a folyó felől.
Mert a vizért jövő négernők közül mindennap áldozatul esett egy-egy a krokodiloknak a Zambesi folyó partjain, e mellett az inni jövő állatokból is sok elpusztult.
Különösen egy óriási, vén krokodil volt félelmes, mert az mindig kileste, a hová vizet meriteni járnak.
Csak hosszu leskelődés és cselvetéssel tudta E. Labarre e vén szörnyet az Arrov nevü angol czirkáló hajó tisztjeinek segitségével elejteni.
Még félelmetesebbek ezeknél - de ezeket vigyázattal és óvatossággal gyakran ki lehet kerülni - a kigyók.
Ezek a tropikus égaljak valóságos ostorai.
Mert mennél bujább, mennél forróbb éghajlatu a táj, annál halálosabb mérgüek s annál számosabb fajban élnek ezeken.
Ezeket nem lehet elkerülni, mert a moh , fü, virágok közé rejtőzve, akkor rohanják meg áldozatukat, mikor ez legkevésbbé sem gondolja: a rizs-, czukornád-aratás, a gyapotszedés között , szóval az élet és munka minden mozzanatában.
Még az egyptomi s Afrika többi homokpusztáinak lakói is, hol növény alig terem a sivóhomokban, sem biztosak a kigyók elől.
Mert a Szarvas homoki Vipera (Vipera Cerastes) és a délafrikai Szarvas vipera (Cerastes cornutus) ugy a homokba rejtik magukat , hogy csak fejtetejük és a szemek felett lévő két szarvforma kinövés látszik csak ki s barnavöröses, sötéten foltozott testük annyira hasonlit a homokpuszták szinéhez hogy észre sem lehet venni, hanem egy, a homokba hullott tüskés magvacskának látszik és ha ember, állat, madár e magvacskához közeledik, a villámgyors fejvágás és marás elől kitérni nincs ideje s életével lakol néhány perc mulva.
A Nilus körüli homokos és vizenyős helyeken, a Fokföldi tartományokban pedig a számtalan mérges kigyófajon kivül, nagy mennyiségben tenyészik a Paizsos Vipera (Najahaja ).
Ezen kigyóval ölte meg magát a hóditó szépségü Cleopátra is s veszélyességét e fajnak még az is növeli, hogy mérgét több lépésnyiről is képes az áldozatra lövellni.
Ugy Észak-, mint Dél-Amerikának halálos mérgü kigyói között a csörgő-kigyó (Crotalus horridus és a Cr. durissus) annyira veszélyes ellenség emberre, állatra, hogy sokszor egész nyájak és ménesek pusztulnak el, mikor egy-egy vándorló csörgőkigyó csapat megtámadja őket.
A pinczékbe burgonyáért, répáért menő nők sokszor áldozatul esnek az itt rejtőzködő csörgönczöknek, melyek annyira szaporák, hogy Benton farmer pinczéjében négy rakás burgonya alatt négy fészket találtak ötvennél több, kisebb-nagyobb csörgőkigyóval.
Még Ausztrália is, e nagy dúvadakban s mérges hüllőkben annyira szegény világrész sincs megkimélve e halálos mérgü szörnyektől, mert itt tenyésznek: a Halálkigyó (Acantophis antharticus) és a Fekete halálkigyó ( Acantophis cerastinus ).
Ezen halálos mérgü kigyók nemcsak méregfogaikkal , hanem állitólag még a farkuk végén levő tüskeforma igen hegyes nyulványnyal is képesek ölni és évenként ugy a gyarmatosok, mint az erdőkben dolgozó fegyenczek közül számosan halnak meg a halálkigyók marásaitól.
A tropicus tavak- és folyókban a krokodilok- és alligátorokon kivül , veszélyesek a fürdőzőkre, az ivó és hűtöző háziállatokra még a Ráják, ezek a villanyos ütéseket osztogató halak, melyek, mint egy-egy erősen megtöltött villamtelep, megérintve, oly erős ütést adnak embernek, állatnak, hogy elbódul s a vizbe fullad, sőt sok esetben, ha nagyok, vének s jó idő óta nem üritették ki villanyosságukat, ezen ütések maguk is halálosak lehetnek.
E halak nagy számban élnek a tavak, folyók, bővizü mocsarakban és szinte visszarettentik az embert csudás alkatuk és sajátságos szinezetük által .
Ugyanilyen rettenetes készüléket bir testében a Villamos angolna (Gymnonotus electricus) s valamennyi e fajta hal között a legveszélyesebb.
Dél-Amerika és Brazilia nagyobb folyóiban él nagy számban és sokszor a fürdést, az állatok itatását lehetetlenné teszi egyes folyóvidékeken.
Mert ez, mint a legtöbb halfaj, a viz hullámzására s a zajra, pocskolódásra nem menekül el , hanem merészen, dühösen ront a vizben mozgó emberre, állatra s oly ütéseket ad neki farkával, hogy vagy elbódulva, megbénulva fenékre merülnek és a vizbe fulladnak, vagy pedig maga a villamos erő öli meg őket.
Egyesek megnőnek 8-16 láb hosszura és 6-tól 25 klgram, sőt nagyobb sulyra is s ezek azután életveszélyesek.
Alakjuk az angolnához hasonlit, de laposak s villamos készülékük a farkhoz közel van elhelyezve.
Egy-egy ütésük egy bikát, lovat, öszvért azonnal villámként lesujt, ugy hogy mozdulatlanul , meredten maradnak, s csak hosszabb idő mulva - az ütés erejéhez képest - térnek magukhoz.
Egy-két, néha három ütéssel, villamtelepe kimerül, s ekkor minden veszély nélkül megfoghatók, mert több napra van szükségük, hogy a készülékek ujra tele termelődjenek villamossággal.
A benszülöttek annyira félnek tőle, hogy daczára pompás husuknak, kerülik, mint a legfélelmetesebb vadállatot.
Igy Calabazoban (Caracas tartomány) oly bőségben vannak, hogy a lakosság, bármennyire is óvja magát, mégis évenként tömérdek ló, öszvér és ember esik áldozatul.
S mikor már a sok kár és szerencsétlenségre a déliek indolentiája is a legnagyobb elkeseredésbe csap át, akkor vadászatot rendeznek rájuk egy csomó ló és öszvér feláldozásával.
E vadászat módja a következő: A folyó azon részére, hol legbővebben és a legnagyobbak tartózkodnak, egy 50-100 darabból álló öszvér- vagy lócsordát hajtanak s nagy riogatás és zaj között a vizbe kergetik.
A zaj és lubiczkolásra az angolnák a fenékről a felszinre jönnek és a vergődő állatok hasa alá uszva , ezeket villamos ütésekkel árasztják el.
Az első roham szokott a legborzasztóbb lenni, mert a ló- és öszvércsapat a legrémletesebb orditás és fékvesztett vad ijedelem között, hanyatt-homlok egymás hátán tombol; s a talált állatok rémletes halál-orditással, mintha villám sujtotta volna őket agyon, merülnek egymás után a fenékre, vagy görcsös vonaglások között csapdoznak maguk körül.
Ennél izgatóbb látványt képzelni sem lehet, irja a nagynevü Humboldt - a viz hullámzik, csitteg-csattog s a hullámok közül fel-felbuknak az angolnák kigyóalaku fejei s villámgyorsan suhannak a tomboló állatok alá s azok orditva, a halálos ijedtségtől tágra nyilt szemekkel, nyiladozó hortyokkal hortyognak, fujnak, szökellenek; a vésznyeritések és orditások egy borzasztó hangchaossá kavarodnak, mely lázas dobogásba hozza a szivet.
A sülyedő állatokat, ha elérhetők, a partra vonni iparkodnak, melyekből magához is tér egy idő mulva némelyik, ha az ütés nem volt nagyon erős.
Ezen rémletes hajsza mindaddig tart, mig csak az angolnák ki nem merülnek, mit arról tudhatni meg, hogy lassan, látszólag bágyadtan a felszinen uszkálnak.
Ekkor azután minden veszély és félelem nélkül fogdossák őket össze nagy meritő hálókkal s más egyéb módokon; 1873-ban, Para mellett , a viz alatti épitkezéseknél, egyetlen napon öt buvárt öltek meg a Villamos angolnák és az épitkezések ideje alatt sok munkás megbénult, több meghalt a villamos ütésektől.
A természet nagy országában az Izlábuak nagy országa szintén számtalan veszélyt rejt az emberekre nézve a héjanczok, rovarok és pókok, férgek alakjában s ezeknek legveszélyesebbjeit szintén a tropicus tartományok lakóivá, ostoraivá tette.
Ezek veszélyesebbek a legvérszomjasabb vadaknál , vagy kigyóknál, mert legtöbbnyire az éj védő setétjében, alvás közben csipik, szurják meg az alvókat, vagy pedig a moh, növényzet és hulladék közt rejtőzködve egyrészt kicsiségük, másrészt pedig a környezethez hasonló szinezetük által észre nem vétetve, az áldozat csakis akkor ismeri fel a veszélyt, mikor a segitség már késő a menekülésre.
Legnagyobbak ezen mérges jószágok között a Scorpiók.
Ezek nagyjában alakjukra a rákhoz hasonlitanak, mert két ollóforma karjuk, nyolcz lábuk, s hosszas , megnyult hajlékony, végén éles hegybe végződő farkuk van.
E fark végén levő hegyes rész üreges, s a szurásnál mérget bocsátva a sebbe, a megszurtnak halálát idézi elő.
Falrepedések, kövek, papiroscsomók, padlóhasadékok , kunyhó-eresztékekben tanyáznak, a szabadban épp ugy, mint a falvak és városokban; éjjel indulnak prédára, s ilyenkor összemászkálva mindent , vadásznak pókok, legyek, rovarok, férgek után.
Természetük dühös, támadó , ingerlékeny, mit mozdulataik is mutatnak, mert ollóikat nyitogatva, farkukat minden irányba görbitve, szaladoznak, s zsákmányukat ollóik közé fogva , farkuk szurásával ölik meg.
A legfélelmesebbek egyike a Capföldi Scorpio ( Opisthophthalmus capensis ), e jó három hüvelyk hosszu, barnavörös, azután a borzasztó mérgü Hottentotta Scorpio (Centrurus hottentottensis ), az amerikai Scorpio (C. americanus ), az ázsiai fajok és az Indiai Scorpio (Scorpio caudatus ), melyek ugy a szabadban, mint a lakházakban otthonosak, s éjjel az alvók legkisebb mozdulatára, dühösen megszurják az illetőt; szintugy nappal a legcsekélyebb háborgatásra is a kő-, fa-rakások, nádkötegek közül a vigyázatlanul odanyulót halálosan megsebzik s életével lakoltatják.
Ezért kerülnek oly félő óvatossággal az e vidéken lakók minden romot, elhagyott kunyhót, vagy szikladarabokkal beszórt vidéket és inkább az egészen szabad vidéken ütik fel éji tanyájukat, mert a tüz világa, a mozgás nesze előcsalják rejtekeikből e veszedelmes állatokat.
Több utazó esett már áldozatul e vidékeken annak, hogy nem gondolt ezekre, s a romok vagy sziklafalak között ütött éji tanyát.
A Scorpio-csipés egyetlen ellenszerének a Scorpio-olajat tartják, azaz tiszta faolajban összezuznak egy-két eleven Scorpiot, s a marás helyét ezzel kenik be.
Ezen gyógyszer igen kétséges .
Olaszországban, Spanyolországban, hol a Scorpio gyakori, minden háznak, vagy legalább soknak van egy bizonyos fülkéje - s ez mindenki előtt tudva van, s itt áll egy üvegcse Scorpio-olaj, hogy mindenki használhassa marás esetén azonnal.
Ezen országokban használni is szokott a gyógyszer, - de csak azért, mert az európai Scorpiok csipése ugysem halálos.
Ellenben egy esetben sem használt az afrikai, indiai vagy amerikai Scorpiok ellen, mert ezek marása feltétlenül halálos.
Dél-Európának, sőt hazánk déli részének is vannak scorpiói, pl. Mehádia környékén is találunk bőven.
De ugy ezek, mint az európai scorpiok nem veszélyesek az emberre vagy nagyobb állatra.
Kisebb állatkákat néha megöl szurásuk, de nagyobbakat soha.
A Herkules-fürdőben engem is megszurt, mint gyermeket az európai Scorpio (Scorpio europeus) s 1877-ben egy utamban a Kárpátok közt szintén, de még absolute a legcsekélyebb utóhatását sem éreztem e szurásoknak.
Szintén halálos mérgü a csipésük a pókokhoz hasonló testü, támadó, falánk s harapós természetü Solpugidáknak.
Ezek India, Arábia, Egyptomban élnek, s évenként a lakosság közül számosan áldozatul esnek.
Mert ezen félelmetes, s visszariasztó alaku , 3-4, sőt 5 hüvelyk nagy, szőrös feketés szinü (Solupuga melas) állatok, nem térnek ki az ember elől, de sebes szaladással neki ugranak s megmarják, ha mozdul s közelükbe téved.
A pókok közül egész szörnyeket produkál Brazilia , Jáva, Afrika és Ázsia, melyek ugyan nem halálosak az emberekre nézve, de támadó, dühös természetük miatt veszélyesek, mert mérges rágonyaikkal erősen gyulladó, genyesedő s fájdalmas nagy sebeket okoznak.
Már kinézésük is irtózatot gerjeszt.
Rendesen sötétes szinüek, sürün szőrrel benőttek, s 2-4 , sőt 6 hüvelyk hosszuak.
A dél-amerikai madár-pók (Mygale avicularia ) kolibriket, kisebb madarakat megöl, s kiszopja őket.
A jávai madarász-pókból pedig Doleschall természetvizsgáló, egy szürke Rizs-Amandinával, mely akkora madár, mint egy veréb, összezárt egy himet.
E pók rögtön, nagy dühvel a madárra szökött s két első lábával átkapva nyakát, méregfogaival hátába harapott, és 15 másodpercz alatt a madárkának vége volt.
Európának egyetlen egy fajta mérges pókja van s ez a Dél-Oroszország rónáin és legelőin élő Karakurt vagy fekete farkas.
E pók mérgének ereje s hatása felülmulja a világ legrettenetesebb mérgeit, mert egy milligrammnak 30-ad része (csak górcsövön látható parányi mennyiség ) azonnal megöl egy embert, vagy állatot.
Milliókra megy évenként azon kár , melyet e pók halálos marása a legelésző marhákban okoz, s százakra a pásztorok, gyermekek s fűgyüjtő asszonyok száma, kiket megmar.
A középkorban annyira elhiresült Tarantella-pók (Lcosa tarantula) mérgessége tulozva volt ugyan, s az, hogy tánczra ingerel, éppen mese.
Annyi igaz az egészben, hogy a tarentum (Olaszhon) környékén élő Tarantula-pókok harapása mérges gyuladást, sőt néha bénulást, s egyéb efféle betegségeket okoz, de Olaszhon , Spanyol- és Dél-Francziaország vidékein élők, momentán fájdalmas csipése , minden utóhatás nélküli.
Harapásuk csupán a méh- vagy darázscsipéshez hasonló fájdalmat éreztet s csekély daganatot okoz.
És azon hiedelem vagy állitás, hogy mérge tánczra ingerel egész addig, mig csak a beteg a fáradtságtól alélva le nem rogy, csak ürügy volt arra, hogy az akkori időben egyházilag szigoruan eltiltott csintalan és erkölcstelen tánczokat járhassák, minden büntetés és feddés nélkül.
Geoffroy St. Hilaire természetbuvár irja, hogy délamerikai utja alkalmával , midőn szolgája, egy majorban, a részükre átengedett szobából, az ott lévő s ágyként szolgáló szalmaféléket felmarkolta, e halmazból egy sárga-barnás szinü, 9 hüvelyk hosszu lapos s majd egy hüvelyk széles, egy-egy oldalán huszonegy lábbal biró Scolopendra mászott elő, s oly gyorsasággal, hogy szemmel alig lehetett követni, futott tekergő mozdulatokkal karján fel nyakáig, s ott megmarta éles, mérges rágonyaival.
Alig néhány percz mulva a szerencsétlen ember kinjaiban orditva fetrengett, vonaglott a földön.
A seb környéke gyorsan dagadni, gyuladni kezdett, ugy hogy fél óra mulva torkáig ért s fulladási tünetek álltak be, s minden segitség daczára, torka bedagadván, alkonyat felé meghalt.
Ugyanilyformán ir, a mérges marásu Indiai Százláburól (Scolopendra morsitans) dr. Lenz is.
Benszülött szolgája oly iszonyu kinok között fetrengett három órán keresztül, hogy szája habzott, s körmeivel a földet fölkarczolta, de nem halt meg, hanem a marás helye tüzesen feldagadva, erős genyedésbe jött s majdnem két hétig nagy kinlódások között szenvedett vele.
E félelmes állat el van terjedve a tropicus Amerika , Afrika s Ázsiában is, habár marása halált nem okoz, de azért leirhatlanul félnek tőle a benlakók.
A milyen veszedelmes hazánk állattenyésztésére a kolumbácsi légy s Németországban pedig a gabonára a hesszeni légy, annál százszorta veszedelmesebb az afrikai Tsetse-légy (Glossina morsitans ).
Ha ez meglepi a legelő állatokat, lovakat, teheneket, ugy mérges szurásaiktól legkésőbb 24 óra alatt minden állat elpusztul menthetetlenül.
Igy vesztette el legutóbb a bécsi Afrikautazó dr. Holub is minden vonó marháját afrikai utjában és hány expeditio, s utazó nem érte el czélját, mert igavonó állatai a Tsetse-legyek áldozatai lettek.
Megesik évenkint több helyen, hogy egyes marhatenyésztésből élő néger törzsek egész marhaállománya az utolsó lábig elhull; sőt egyes törzsek házi állatokat némely vidéken nem is tarthatnak ezen bogarak miatt, sőt magukat is vaj, vörösföld és bizonyos fa nedvéből készült kenőcscsel kenik be, hogy védve legyenek e mérges szurások ellen.
Közép-Indiában ugy a benszülöttek, mint a bevándorlók jobban félnek a veszélyes Óriás Darázsoktól (Vespa horrida ), mint a tigrisektől vagy a halálos mérgü Szemüveges kigyóktól, mert ezek elől sok esetben lehet menekülni, vagy éppen ki lehet kerülni őket, mig ezen szárnyas, majdnem jó hüvelyknagy, sárga-barna, szőröstestü rovarok elől épen menekülni majdnem lehetetlenség.
A darázsfajok természete amugy is boszuálló, mérges , vérengző, de ezekben ezen tulajdonok meg éppen hatványozva vannak, s támadásuk legtöbbször épp oly váratlan, mint kikerülhetlen, mert jelenlétüket csak akkor vehetni észre, mikor már az egész raj körülfogja az illetőket és kergeti, üldözi kitartó szívóssággal 2-3 kilométernyire is.
Jaj annak, kit hat-hét ilyen darázs megszur, mert szurásuk oly tüzes s oly nagy daganatokat idéz elő, hogy a megszurt részint a testbe kerülő méreg hatásától deliriumba esik s a gyulladás és daganat oly rohamosan terjed az egész testben, hogy legtöbb esetben kinos halál a vége, vagy hónapokig tartó pokoli kinokkal járó szenvedés.
Lord Loftus, az indiai alkirály rokona, egy csapat lovassal s több elefánttal vadászni ment a dsungelokba.
Midőn a dsungeloknak sürü facsoportokkal megszaggatott részére értek, hogy egy árnyas facsoport alatt pihenőt tartsanak, egyszer csak a fák körül egész darázsrajok támadtak hangos dongás között a csapatra.
Leirhatatlan jelenet következett erre.
Csak az elefántok maradtak nyugodtan, mert vastag bőrükön nem hatottak át a darazsak fullánkjai, de a lovak annyira megvadultak, hogy lehányva lovasaikat, rémült és fájdalmas nyerités közt vágtattak ész nélkül , a merre láttak.
Jajgatás, orditás hallatszott folyton.
" Futnunk kellett mindannyiunknak - arczunkat, fejünket ruháinkba rejtve, - ahogy csak bírtunk.
Minden lépésnél egy-egy benszülött rogyott össze, szivrázó jaj-kiáltás között.
E szegény emberek legjobban szenvedtek, mert ruházatuk nagyrészt csak egy övből állott lágyékuk körül.
De bármily sebesen futottunk, üldözőink folyton körülöttünk dongtak, s már majd összerogytunk a fáradságtól.
Többen a nádasok és bokrok közé rejtőztek, de orditva ugráltak ki ismét, mert ellenségeink oda is befurakodtak.
Csak egy jó angol mértföldnyi üldözés után hagytak fel ellenségeink a támadással.
Halálosan kimerülve, jajgatva, orditozva, alaktalan szörnyekké dagadva , szedelődzködtünk össze.
Kilenczet embereink közül halottakként szedtünk össze s hordágyakon kellett a tanyára szállitani.
Ezeken nem volt emberi forma, de puffadt, dagadt tömegeknek néztek ki s csak amaz irtózatos forróság mutatta, hogy élnek, mely szinte sütött, midőn dagadt tagjaikhoz értünk.
Három közülük rettentően vergődő delirium között éjfélre meghalt , kettő reggel, kettő pedig másnap alkonyatkor.
Kettőt pedig eszméletlenül vittünk hordágyon a városba.
Mi magunk is oly égető, hasogató fájdalmakat éreztünk, hogy számtalanszor az ájulás környezett."
Nachtigall, német tengerészbuvár kiséretét is megtámadták e darázsok s ő is két benszülött szolgáját vesztette el, - mert senki sem biztos előlük , miután a fák lombjai között élnek és ott vannak fészkeik (sejtjeik ) felfüggesztve, ha tehát valami élő ember és állat e fák alá telepedik , vagy csak közeledik is, dühösen rohan reá az egész raj s üldözi, folyton szurva-marva, néha 2-3 kilométerre is.
Szintugy országos csapássá tudnak lenni a svábok vagy csótánok a tropicus tartományokban.
Igy Dél-Amerikában a barnavörös, majdnem hüvelykujjnyi nagy óriás svábbogár (Blabera gigantea) és a még sokkal óriásibb Monachoda megeszik és elrág mindent a házakban a bőr, ruha, pamut, szőnyeg s papirostól kezdve mindent, a mi csak elrágható.
Egy-egy paplan, vagy szőnyeg, egész öltözet ruha reggelre ugy eltünik, mintha a föld nyelte volna el, mert befalták az utolsó atomig.
E mellett oly recsegő zajt ütnek futkosásukkal, hogy az alvókat valósággal felijesztik álmukból.
Hogy minő falánkak, szemtelenek s mennyire károsak ezek és fajtáik, az ezen egyetlen példából is kitünik: Bory de St. Vincent természettudós mig Szent Ilona sziget kormányzójával ebédelt, az alatt uj csizmájának talpait - lábairól - teljesen lerágták harisnyáival együtt.
Bizonyos hangyafajok pedig mind az élet-, mind a vagyonbiztonságot veszélyeztetik a legnagyobb mértékben.
Dél-Amerikában a czukornádon élő ugynevezett s a mi közönséges fekete hangyáinkhoz hasonló czukor-hangya ( Myrmica saccharum) az esős évszakban rengeteg számu csapatokban a fákon keres menedéket.
Nincs év, hogy nemcsak az ilyen fa alá tévedő barmok, de néger gyermekek, emberek is áldozatul ne essenek mérges harapásaiknak, mert a fákról ezekre hullatják magukat.
A nyugat-afrikai vadászó hangyák (Anomma arcens ), mikor csapatosan vadászatra indulnak, megtámadnak minden élőt , legyen az ember, oroszlán, óriás kigyó s oly iszonyu tömegben és gyorsasággal vetik reá magukat, hogy kevés perczek mulva az eleven ember- vagy állatból egy teljesen száraz skelet marad a helyszinén.
Rabló hadjáratokat intéznek egyes tanyák, házak, városok ellen is.
Közeledésüket a patkányok, svábok s egyéb ilyen házi csapások eszeveszetten rémült futása jelenti s ilyenkor meneküljön az ember is, ha tud, mert különben őt is feleszik minden más élelmi szerrel, gabonával és megehető tárgygyal, ami csak a háznál található.
Veszedelmességüket még borzasztóbbá teszi az, hogy leginkább éjjel szoktak ilyen rablóhadjáratokra indulni.
Gordon Cumming, a hires oroszlánvadász beszéli, hogy egy óriási Cafferbivalyt szemeláttára 10 percz alatt annyira felemésztettek, hogy csak a csontjai maradtak meg s e csontokban nem maradt egy csepp velő s nem maradt egy csepp nedvesség.
Épp ily rettenetes csapások a Termes-hangyák, vagy Termiták is Afrika, Ázsia és Amerika tropikus vidékeire.
Ezen hangyák egész rendszeres államot képeznek, melyben vannak dolgozók, az államot védő katonák, himek és nőstények; szaporaságuk enormis nagy, mert egyetlenegy nő egy nap alatt 80.000 petét képes tojni.
Óriási, gyakran 3-5 méter magas, sziklakemény lakóházakat épitenek maguknak, de, ha kirándulásaikban, vagy uj telep keresésekor emberi lakokra akadnak, ebbe telepednek le s a tulajdonos egy napon azon veszi magát észre, hogy háza, óljai, magtárai, mint a kártyaházak, porrá, hamuvá dőlnek össze, mert a házak, épületek minden része belülről ugy ki van rágva és éve, hogy csak külső, papirvékony váza marad meg az épületnek, mert az épületek belsejének kirágott anyagát saját telepük felépitésére használják.
Minden szétrágható butordarab, ágy, asztal, székek, egy könnyü ujjnyomásra összeesnek, annyira ki lesznek üregesitve.
A magtárakban nem marad egy szem gabona, nem marad egy atom liszt vagy egyéb élelem a házakban, falvakban , melyeket megrohannak.
Néha a lábon álló gabonatermésből még a szalma sem marad meg.
Anderson, Burmeister, Lenz láttak óriási majd másfél méter átmérőjü fatörzseket, melyek egy lábrugásra összedőltek, mert csupán csak papirvékony külső héjból állottak s belsejük annyira ki volt vájva.
Ha pedig egy-egy ilyen kártevő telepet az ember el akar pusztitani, a legelső ütésnél, melylyel lyuk lesz törve lakásukon, - megjelennek a katonák, s vak dühvel esnek a támadóra oly töméntelen mennyiségben, hogy éles, fájdalmas sebet okozó rágonyaikkal akár halálra is marhatják az illetőket.
Egyes szavahihető utazók, de maguk a benszülöttek is megerősítik azon tényt, hogy egy-egy vándorló termita csapat, alvó-, vagy utjukba kerülő embert, állatot , elevenen csontvázzá rágott.
Engesztelhetetlen ellenségei az európai utazók, bevándorlóknak, sőt gyakran a benszülötteknek is a fenti világrészekben, a mi szunyogjainkhoz hasonló Mosquitók!
Csakhogy ezek nagysága, csipése, vérszomja annyival nagyobb a mi szunyogéinknál, a mennyivel nagyobb s vérszomjasabb a tigris a házi macskánál.
Valamennyi délövi tartomány meg van ezekkel verve.
Vérszomjuk , csipésük ereje az ember arcza és tagjaiból - mert még a ruhán is áthatol szurásuk - valóságos daganat-monstrumokat csinálnak és ezen fájdalmasan égő daganatok csak 2-3 nap multán lohadnak le, s nem használ ellenük sem szivarfüst, sem tüzrakás és sem más óvszer.
Az alattomos és láthatatlan ellenségek egyik legveszélyesebbike a Nyugat-India és a Dél-Amerikában élő Homoki balha (Pulex penetrans ).
Ezen, a mi balháinkhoz hasonló, de nem ugró élősdi különösen a gyapotültetvények talaján és a tengerpartok homokos környékén található és a nőstények oly észrevétlenül furják magukat az emberek és állatok körmei alá, hogy csak akkor lehet észrevenni őket, mikor már késő és viszketni és vörösödni kezd az illető láb vagy kéz ujja.
E vörösödés után a nő üreget váj és petéit lerakja s ekkor diónyi nagy, annyira fájdalmas, genyedő gyulladás következik, hogy az ember szinte őrjöngni kezd az óriási fájdalmakban, az állatok pedig megvesznek bele s az illető tagot amputálni kell, mert máskép nem gyógyitható.
Egyeseknél nagynéha sikerül, hogy egy ügyes vágással a petéket még a genyedés előtt el lehet távolitani, de ezek igen ritka esetek.
Ugyanilyen lappangó, alattomos ellenség a Medinai féreg (Filaria medinensis ) Afrikának és Ázsiának lakóira.
Ez olyan vastag, vagy kissé vastagabb, mint egy jó erős házi czérna, de megnő 25-36 lábnyi hosszura is az áldozat testében.
Leginkább a fürdők és vizhordók vannak kitéve támadásainak s észrevétlenül a talp, lábikra, hát vagy a karok vastag husába furja magát és csak akkor vehetni észre, mikor iszonyu fájdalmak, sorvasztó láz, genyes , erősen meggyulladó óriási kelevény alakjában jelentkezik.
Könnyen halált is okozhat vérmérgezés következtében.
Orvoslása nagy ügyességet kiván, t. i. a bőrt fel kell vágni s nagyon óvatosan kihuzni, mert ha beleszakad, még rosszabb, miután ujra megnő és még nagyobb kinokat okoz a betegnek.
Rendesen egy olyan kis fakészüléket - minő a csigás kutaké - erősitenek meg a megtámadott testrészen, azaz egy forgatható hengerkét, s erre lassan felgombolyitják az egész férget.
Hogy mily pokoli alattomossággal támad - azt a következők eléggé illusztrálják: Egy tengerész katona csupán fél óra hosszáig sétált mezitláb Afrikában a Cape Coast Castle folyó partjain, s Angliába visszatértekor lepték meg az iszonyatosan gyötrő fájdalmak .
Őrjöngött, mint egy lázbeteg kinjában, s le kellett az ágyba kötözni, mert mint egy őrült, folyton a világba akart szaladni.
Az orvosok elképzelni sem tudták, mi baja?
Végre sarka feltört, s az erősen gyulladt sebből egy hegedühur vastagságu fonalforma szálacska lógott ki.
Kevéssel reá, egyik karjában érzett őrjítő fájdalmakat s egész teste száradni, fogyni kezdett rohamosan.
Ezen vörös daganat is feltört, s ebből egy 19 láb hosszu medina-férget huztak ki.
De még nem szakadt vége a kinoknak, s e szegény ember, ki már csak váza volt önmagának, még egy harmadik kinait is átszenvedte és az a lábikra vastag izmai közt rejtőzött.
Ugyancsak igy járt a Senegal partvidéken egy franczia katona, kin csak hónapok mulva, hazájába visszatérése után tört ki e rettentő baj.
Először sarkán, majd bal lábikráján mutatkozott, épp olyan irtózatos kinlódás között, mint fentebb leirtuk.
Egyes vidékeken egészen epidemikusan lép fel e csapás; és sokszor a falvak egyik végüktől a másikig visszhangoznak azon nem is emberi fájdalomorditásoktól, melyeket a rettentő kinok csalnak a fetrengő áldozatok ajkaira.
Egyeseknél még a szemgolyóba is befészkeli magát s ekkor természetesen kifoly a szem és teljes vakság marad hátra.
Megtámad e féreg állatokat is.
Lovak, kutyák, öszvérek ilyenkor bőszülten, szinte veszetten addig nyargalnak, mig vagy össze nem törik magukat, vagy meg nem szakadnak a fáradságtól.
A tropicus övek rettenetes forrósága a benszülötteket egészen elszoktatja a ruhaviseléstől.
A legtöbb csak ágyéka körül visel egy könnyü kötőt, vagy rövid uszónadrág-félét és ekkép testét jóformán semmi sem védi az ilyen alattomos támadásoktól.
Ekkép történhetik meg ezután Java, Kelet-India , Ceylon és Afrikában az, hogy a mocsári nadályok áldozataivá lesznek a bennlakók.
E nadályfajok árkok, rizscsatornák és minden mocsaras vizben nagy mennyiségben tenyésznek s egyes vidékeknek egész rémeivé válnak, mert a nap legnagyobb részét a nádak, sásak és vizinövények a vizhez közel érő levelein leskelődve töltik s csoportosan vetik magukat az odatévedő emberre vagy állatra oly tömegben és olyan éhdühvel, hogy a meglepett áldozat kevés idő mulva a vérveszteségtől lankadtan összerogyik és meghal, mert a nadályokat letépni nem lehet, a hus kiszakitása nélkül, annyira befurják magukat.
Spixnek egy utazása alkalmával, szemeláttára ölték meg két teherhordóját, kisziva alig 5-6 percz alatt minden csepp vérüket.
" Egy sással és vizinövényekkel sürün benőtt mocsaras vidéken vitt át utunk - irja - egyszerre az előlmenők közt ijedt orditás harsant fel s én kiugorva a rudakra kötött függő ágyból, a legborzasztóbb látvány szemtanuja lettem: Két emberem a szó szoros értelmében el volt boritva nyüzsgő, tekergő , csimpajkodó fekete-zöldes nadályoktól, annyira, hogy testük nem is látszott és a mocsári növények tömkelegéből, mintha valami láthatatlan kéz lövöldözte volna elő, egymásután s folytonosan vetették ki magukat ezen apró , vérszomjas szörnyek.
Kiséretem minden tagja messze futott a szerencsétlenektől, kik szivszaggató hangon, tántorogva könyörögtek segélyért és véres kezeikkel iparkodtak magukról leszaggatni a vérszopókat .
Kiséretem, bár jajgatott, átkozódott, de közel nem eresztett.
- Segiteni most már ugy sem lehet, még ha só és hamu volna is kéznél, mert már vérük nagy része oda van s a számtalan lyukacskán ugyis elfolyna minden csepp vérük.
Csakugyan szemem láttára a tántorgó alakok összeroskadtak s alig 15 percz alatt mozdulataik mind gyöngébbek, jajjaik, nyögéseik mind elhalóbbak és hörgőbbek lettek s a két test csak egy utálatos, nyüzsgő, vonagló nadályhalomnak nézett ki, melyet koronként görcsös rángatódzás s vonaglás rázott meg."
Bár Európában is megkeseritik a lakók életét és sokszor kiüzik lakásaikból az elszaporodott poloskák és lehetetlenné teszik az éji nyugalmat, de ezen alkalmatlanság semmi azon félelemhez képest, melyet Persiában, a poloskák ezen szülő honában, ki kell állani az idegen utazónak, ha arra gondol, hogy élete milyen könnyen áldozatul eshetik éji nyugalma közben az ott, a házak , falak és romok hasadékaiban tanyázó poloska nagy és poloska formáju rovar egyszerü szurásának.
Bár alakja egészen a poloskáé, de még sem az, hanem a kullancsokhoz tartozik, ezen vérvörös, apró, fehér pontokkal behintett , lapos testü, parányi szörnyecske!
Ez az ugynevezett Persa Kullancs (Argas persicus) és éjjel jő elő rejtekéből; a benszülötteket ritkán, leginkább az idegeneket marja meg.
Bár a szurása kicsi, de mégis annyira fájdalmas s az egész testet annyira átjáró, hogy a legmélyebb álomból is fájdalmas sikolylyal ébrednek fel.
A szurás helyén rémitő gyorsasággal a legrosszabb indulatu fekélyes dag képződik s 24 óra mulva a legrettenetesebb kinok közt beáll a halál.
Hogy minő leirhatlan gyötrő e méreg ereje, azt mutatják azon őrjitő kinok, melyek az áldozatot jóformán az eszétől, értelmétől fosztják meg, annyira, hogy őrjöngve, tajtékozva, saját karjairól fogaival tépi le a hust s a földön hempereg, üti, zuzza magát.
Legelőször is az 1720-ban Persiába küldött angol követség tagjai hozták ezen mérges rovarka hirét Európába.
E követség Persia Miana nevü városkájában két tagját veszté el , kiket megmartak álmukban s csak a kinzó fájdalomra ébredtek fel.
Ekkor látták, hogy ezt egy kis vörös poloskaforma rovar okozza s innen van a régi neve: "Mianai mérges poloska ".
Ifj.
Kotzebue, persiai utazásáról irt könyvében elmondja, hogy ott jártában Dirha, kis városka lakói az egész várost odahagyták és a két mértföldnyire fekvő Kestan hegység lejtőjén telepedtek le, mert már hetek, napok óta egyik halott a másikat érte e rovar szurásától.
Továbbá emliti, hogy egy gazdag persa saját kezével gyujtotta fel szép házát, hogy porig égjen, mert kedvencz neje s egy lánykája lettek áldozatai ezen kullancs-fajnak egyetlen éjszakán s igy legalább gyökeresen elirtotta a hány csak volt háza falainak repedéseiben.
Lyndell, Arnton , Thwell és több más utazó, mind e rovarka szurásától haltak meg távol Persia belsejében a legészvesztőbb kinok között.
A kullancsok néhány faja nálunk és Európában is él s a moha közt vagy a füveken és fákon rejtőzve, vetik magukat az állatokra és emberekre.
De a mi kullancsaink marása veszélytelen, mert e parányi állatok, belecsimpajkozva a bőrbe, ha vérrel tele szivták magukat, mogyoró nagyságura nőnek és kihuzhatók a sebből - csak vigyázni kell, nehogy orrmányuk a hirtelen rántással a sebbe szakadjon, mert ekkor gyuladást okoznak.
Legczélszerübb egy csepp faolajat cseppenteni rájuk.
Ez azonnal megöli őket s maguktól hullanak le.
De nem ilyenek az amerikai kullancs-fajok, kivált a Vészes kullancs (Amblyomma americanum.) Ez gyakran országos csapássá válik s a szó szoros értelmében fejvesztett rémületbe ejt egész környékeket.
Nem biztos előle sem ember, sem állat.
Nemcsak a szabadban él, de a házakba, szobákba is bekerül.
Éhesen alig kendermag nagyságu, tele sziva akkora lesz, mint egy ujjhegy s szine vörös, fehér hátfoltokkal.
Szurása oly finom, hogy addig nem is érezni, mig csak félig be nem furta magát s ekkor egy, erre a czélra különösen készitett fogócskával kell kihuzni.
Ha teleszivta magát, leesik ugyan magától, de elébb a sebben egy petékkel telt fészket hagy hátra.
Ezen peték - mint mondják - a testbe elterjedve oly erős és sorvasztó lázakat okoznak, hogy az emberek, állatok szinte dühöngőkké lesznek az éles fájdalmaktól.
Ezek és még más számtalan veszélyek várnak azokra, kik itt hagyva honuk nyugalmas, veszélytelen tájait, a tropicus paradicsomokba kivánkoznak !... azért hát ne:
" VÁNDOROLJATOK KI !"
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE