Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZENHARMADIK FEJEZET.
Az ifju Csáthy, fölkeresve a főkertészt lakásán, s elvégezvén vele dolgát, szokatlan izgatottságban sietett hazafelé.
Aminek mikénti szavakba öntése oly sok gondolkodás, tünődésébe került, ma a véletlenség által megtörtént.
Megmondta Marienak, a mit érez, a mit ugy sem lehetett volna sokáig eltitkolni, s az elragadtatásnak különös érzése vett rajta erőt azon tudatban, hogy merész vallomása nem vonta maga után azt, a mitől rettegett : Marie neheztelését.
- Csak Lazas itt volna - suttogá ujra és ujra menet közben.
- Oly nagyon vágyom valaki után, kivel beszéljek.
Nem arról, a mivel szivem el van árasztva, abból soha egyetlen szót sem fogok elárulni.
Közönyös dolgokról, bármiről... csakhogy beszélhetnék vele.
Oly kinos a hallgatás és egyedüllét - ha szivünk telve van.
És mint a tündérmesékben, hol az óhajtás azonnal teljesedik, haza érve, Lazas Viktor jött elébe.
Fél óra előtt érkezett és örvendve ölelték meg egymást.
A nem várt találkozás Tristánnak szokatlan örömet okozott, s barátja éles szeme azonnal észrevette rajta, hogy rendkivül izgatott kedélyállapotban van; bár idegei nem ritkán a betegségig meg szoktak támadva lenni, ma még a rendesnél is hevültebb, nyugtalanabb volt.
- Mit müveltél, mióta egyedül hagytalak? - kérdé tőle.
- Mit csinálnak a grófnők?
Tristan rövid szavakba foglalá mindazt, a mi azóta lefolyt, a legutóbbi órák történetét elhallgatván, csak azt emlité, hogy Balázs visszaérkezett.
- Találkoztál vele?
- Csak láttam.
- A párbajnak tehát vége van?
- Az uton Sutántól, nem tudva még, hogy visszajöttél, folyton azon gondolkodtam, kit küldjek hozzád e miatt.
- Szerintem ez az ő kötelessége volna, ha nem teszi, rád nézve közönyös lehet.
- Várok egy ideig, s ha ő nem ujitja fel a félben maradt ügyet, én teszem.
- Ez helytelen.
Okvetetlen meg kell várnod, mire határozza ő magát; szerintem ő a sértett fél.
A két barát kedélyes együtt- és egyedüllétben tölté a napot, de Lazas előtt nem maradt észrevétlen azon különös hangulat, melyben barátja volt, s melyet nem tudott magának megmagyarázni: csak annyit sejtett, hogy Tristánt, távolléte alatt, valami kellemetlenség vagy nagy boldogság érte.
Elhatározta, mielőbb kifürkészni azt.
Másnap gyalog indultak el Sután felé, hogy meglátogassák Szolcsányinét, midőn az erdőn át haladva, távolról látták jönni Balázst, ki nem véve őket észre, ugy látszott, valakit keresett, legalább ezt sejttette azon fürkésző kutatás, mivel minden sürübb helyre, fák és bokrok közé betekintett.
- Álljunk félre, - mondá Tristan társának.
- Huzódjunk ide a sürüségbe, mig előttünk elhalad; kellemetlen volna a találkozás vele, mielőtt ügyünk tisztázva van.
A féloldalt végigvonuló sürü bokrok közé léptek.
A fönt levágott fák alsó buja hajtásai teljesen elfödték őket, s meglepetve látták, hogy Borbála sietve közeledik a másik oldalról, s hogy ő volt az, kit Balázs keresett.
A véletlen ugy hozta, hogy épen a két ifju rejtekhelye előtt találkozzanak, hol megálltak, s Szolcsányi gróf halk, elfojtott hangon kérdé:
- Elhozta?
- Nem! - viszonzá daczosan a leány.
- Addig nem adom oda, mig meg nem mondja gróf ur , mi érdek köti önt amaz emlékhez.
Balázs dühösen dobbantott lábával.
- Játszani akar velem, Borbála? - kérdé, az eb fenyegető, elfojtott morgásához hasonló hangon.
- Ezt nem tanácslom!
- Soha sem jutott az eszembe, gróf ur, de okvetetlen tudnom kell, kié a név, mely amaz ingre tapad, mi köti ahhoz oly borzasztó emlékekkel atyámat, s mi érdeke van önnek azt megszerezni.
Tristan minden szót hallott, s a kiváncsi feszültség és nyugtalanságtól reszketett.
- Borbála! - kiáltá fenyegető hangon Balázs, mig szeme félelmes tüzben lángolt a haragtól.
- Legyen esze, ne kényszeritsen a legvégsőre, ujra mondom, nem én forgok itt veszélyben, hanem atyja, s ha tudná annak titkát, maga is rettegne miatta.
- Tudni akarom - mondá konokul a leány, legkisebb megrettenés nélkül, s bátran tekintett a fenyegető szemekbe.
Szolcsányi Balázs végignézte őt, ajkait összeszoritva, szeme villámokat szórt felé.
- Nem akarja elhozni az inget? - kérdé sziszegve.
- Nem, a nélkül, hogy tudnám, mi okból raboltam meg atyámat, ha ellopom azt tőle, s mi vész, mi érdek köti önt ama vérben fürösztött vászondarabhoz, mely a mi sajátunk.
A gróf dühe a legmagasb fokot érte el.
Kezét egy pillanatra felemelte, hogy leüsse az előtte álló leányt, ki félelem nélkül tekintett reá.
Az ifjak el voltak készülve , hogy kirohanjanak, de a gróf leereszté kezét, s némán, gondolkodva szemlélte Borbálát.
- Jó - mondá pár pillanat mulva.
- Ne hozza el amaz inget, de gondoljon vissza arra , amit e perczben mondok: az ön hatalmában lett volna megmenteni atyja életét, s ha a legnagyobb csapás bekövetkezik, egyedül saját magát okozza...
Gyorsan megfordult és elsietett e szavak után, mig Borbála megrémülve tekintett utána, s egy közel álló fatörzsre hullva, kezeibe temeté arczát és keservesen zokogott.
Tristan kilépett rejtekhelyéről, Lazas a sürüségben maradt, ő egyetlen szót sem hallott a párbeszédből, csak Balázs felemelt kezét látta.
- Vigasztalódjék Borbála - mondá neki nyájas hangján.
- Balázs gróf fenyegetése , meglehet - semmit sem jelent.
A leány rémülten ugrott fel helyéről.
- Ön itt volt, hallá párbeszédünket? - kérdé kezeit tördelve.
- Oh mennyei kegyelmes istenem.
- Minden szót hallék, s ujra mondom, ne féljen!
Az én keblemben rejtve, jó helyen van a titok, bármi legyen is az; ellenőrzöm a grófot, ki talán saját czéljára akarja kizsákmányolni az ön félelmét.
- Az nem volt szép öntől, gróf ur, hogy hallgatódzott - folytatá, Tristan vigasztalására nem ügyelve a leány, mi alatt szeméből sürü könyek hulltak halvány arczára.
- Nem tudom, mi lebeg fejünk fölött, de félek, hogy rossz van megirva rólunk odafönn, s ezt elháritanunk nem lehet.
- Miért daczolt Balázs gróffal, ha fél tőle?
- Tudja, mit kiván ő?
- Ama véres fehérnemüt, mit ön is magáévá akart tenni, nem törődve a feje fölött égő házzal.
Önnek is fontos emlék lehet.
- Tudja, kié volt amaz ing? - kérdé a legmagasabb foku izgatottság, majdnem önkivületben a leány.
- Fogalmam sincs róla.
- Anyámé! - kiáltá Borbála magánkivül.
- Az én szegény anyámé, a kit vérében, megölve találtak ágyában, s a gyilkos - még maig sem tudódott ki, az ok még ma sincs felderitve; elrejték, eltitkolták a bünöst.
Tristan megdermedve nézett reá.
Iszonyu gyanu kelt szivében.
Balázs volt a gyilkos, gondolá.
Balázsnak kellett lenni , mit érdekelné különben őt ez a dolog.
Mit érdekelné Tirzus és leánya a Szolcsányi-családot, ha nem ő volna.
Iszonyu rémület fogta el őt e gondolatra, és ama másikra, mely az elsőt nyomban követte.
Szolcsányi Imre özvegye tudja, mi történt .
Ki volt a gyilkos, és nővérét mégis nőül adta volna Balázshoz.
Ez rémitő eszme volt...
Percz alatt világosnak látszott előtte minden, csak Marie jelleme borult sötétségbe.
Azon fénykarika, mely eddig övezve vette körül eszményképét, lehullt; a sárba tiporva látta.
Iszonyu mult!
Borzasztó következtetések támadtak lelkében arra nézve, mi vihette a grófnét reá, hogy ily borzasztó tettre határozhassa magát ...
Korábbi bün, mit egy későbbivel kell takarni.
Alkalmasint kényszeritve van erre Balázs által, kihez oly személyes láncz köti, minek kényszere alatt tehetetlen bábbá válik.
Szerelmi viszony, mely férje életében sógorához köté.
Egész testében remegett.
- Igazságot fogok szolgáltatni! - kiáltá felbőszülve a keserüség és féltékenység kinjában.
- Igazságot és elégtételt a meggyilkoltnak, kinek ártatlan vére ma is büntetlenül, boszulatlanul kiált az égre!
De e perczben uj félelem, uj keserüség fogta el.
Eszébe jutott Marienak tett igérete.
» Neked kevésbbé van jogod e titkot felderiteni, mint másnak «, mondá az neki, s ő gyengén, gyáván, meggondolatlanul mondta ki igéretét, hogy nem kutatja azt.
Szeretett volna kétségbeesésében tombolni e gondolatra.
Borbála bámulva nézett reá.
- Legyen nyugodt, - mondá végre, megragadva a leány kezét.
- Ne tegyen semmit, ne hallgasson semmi fenyegetésre.
Én veszem kezembe ügyét.
Fel fog derülni, a mi még sötétségben tévelyeg.
Meg fogjuk tudni, ki volt a gyilkos, mi okból kivánja Balázs gróf a véres inget, s anyja - esküszöm önnek, nemsokára meg lesz boszulva!
Borbála megrettenve szemlélte a lángban, lázban égő ifju arczát, kinek szeme önkivületi kifejezéssel tapadt ő reá.
Mi baja van.
Mit érdekli őt ez az egész dolog ? - kérdé magában, de feleletet nem talált.
Egy édes remény kezdett derengeni keblében , látva az ifju szokatlan érdeklődését az ő ügye iránt, mit közönyös egyén sorsa nem idézhetett volna nála elő, s ez a remény csendesitőleg hatott reá, lelkesülést idézett nála elő.
- Végre! - kiáltá, elragadtatva nyujtván mindkét kezét Tristánnak.
- Van egy lény, ki felkarolja ügyemet.
Ne engedje lankadni ez érdeklődést, gróf ur!
Senkisem törődött eddig bánatommal, kinlódásommal.
Legyen kegyes irántam, adjon, szerezzen nekem elégtételt azért, a mit sejtem, hogy elkövettek anyámon...
- De ki.
Mi okból? - kérdé kissé lecsendesülve Tristan, és az jutott eszébe, hogy ha Tirzusnét ölte meg Balázs, ha vele volt összeköttetése, mi szerepe van akkor a multban Marienak?
Percz alatt uj reménye gerjedt annak ártatlansága iránt.
Oly kinos , kétségbeejtő annak jellemében kételkednünk, a kit szeretünk!
Sokkal csöndesültebben, de melegen szoritá meg a leány neki nyujtott két kezét.
- Bizzék bennem, - mondá biztatólag, ne féljen senkitől.
- Ne hallgasson Szolcsányi gróf fenyegetésére.
- Ne tegyen semmit, mielőtt tőlem meg nem kérdezné.
A jövő megmutatja önnek, hogy jó kezekbe tette le ügyét.
A leány elragadtatva hallgatá, de midőn zörögni hallá a bokrokat háta mögött , megriadt s gyorsan bucsut intve az ifjunak, besietett a bokrok közé, és percz alatt eltünt az erdő sürüségében, honnét, az ellenkező oldalról, Lazas lépett elő.
Ámbár Tristan biztosan tudta, hogy barátja semmit sem hallott a Borbálával folytatott párbeszédből, az első szóváltást - Szolcsányi gróf s a főkertész leánya között - együtt hallgatták, s arról Lazas azonnal kérdezősködött nála.
- Mit beszélt Borbála, miféle fehérnemü az, mely fölött Balázszsal czivakodtak , tudakolá Lazas, s ő habozva beszélt neki valamit, a mi csak részben felelt meg az igazságnak, azután hallgatva folytaták utjokat Sután felé.
Lazas látta, hogy társa szórakozott és bár a legnagyobb erőltetéssel küzdött a lelkiháborgás és felingerülés ellen, nem birta azt teljes mértékben legyőzni.
A Szolcsányi-kastélyba érve, a hölgyek örömmel fogadták Lazas grófot, kit pár heti távolléte alatt, s megszokván őt Ivándon tudni, nehezen nélkülöztek.
Ő sokkal élénkebb, kellemesb társalgó volt Tristánnál, franczia vére, s a franczia nevelés felruházták őt mindazon kellem és tehetséggel, mi nemzetének jellegét bárhol s bármily körülményekben felismerteti.
Ma majdnem kizárólag a háziasszonyt mulattatá, kit máskor Tristan igyekezett elfoglalni, ki most szüntelen Thisbe oldalánál volt.
Nem érzett erőt Mariehoz közeledni, feltünően kerülte őt, félt, hogy kitör belőle azon nagy fájdalom, mi lelkét, szivét marczangolá.
Szolcsányiné észrevette ezt, feltünő figyelemmel kisérte az ifju szokatlan viseletét , szép sötét szeme hosszasan, kérdően pihent olykor Tristan arczán, ki nem látta bár , érzé e tekintet hatását.
- Mi lelte Tristánt? - kérdé egy idő mulva Lazastól.
- Ma reggel itt volt, hosszasan társalogtunk együtt, s azóta valami történt vele.
Nemde, ön is szokatlannak , csodálatosnak találja viseletét?
- Megvallom, nekem is föltünt valami különös rajta.
Nem tudom megmagyarázni, mi történt vele.
Észrevettem ezt ma reggel, megérkezésemkor, az első találkozásnál .
Izgatott, türelmetlen, szórakozott, s kegyednek, grófné, ki távollétemben gyakran látta őt, inkább lehetne tudni e változás okát.
- Nem tudom, - viszonzá gondolkodva Marie, arczán látszott, hogy busitja őt Tristan viselete, de nem akarta azt annak mutatni.
Nyájas volt iránta s majdnem egyenesen felhivta olykor, hogy közeledjék hozzá, mit az udvariasan, de észrevehető hidegen került ki.
Thisbe végre kezdte sejteni, hogy az ő vidám csevegései nem szórakoztatják, sőt nem is érdeklik Tristánt.
- Beszéljen nekem Erdélyről, - mondá, ügyesen hagyva el társát, s Lazashoz csatlakozva; ki percz alatt mellette termett a séta közben, s Tristan Marie oldalánál látta magát, a nélkül, hogy ezt óhajtotta vagy elősegitette volna.
- Nem láttad az erdőben Borbálát? - kérdé Szolcsányiné, a legrosszabb thémát penditve meg, csakhogy mondjon valamit.
- Találkoztam vele.
Az öreg Tirzussal is beszéltem; ő nem sokára elhagyja Sutánt s leányát is magával viszi.
- Ez még kérdés? - viszonzá hévvel Szolcsányiné.
- Borbálát nem eresztem.
- Pedig az volna a legjobb rá nézve, ha menne innét minél előbb; tekintve a jövőben rejlő körülményeket...
Komor jelentőségteljesen ejté ki szavait, s az özvegy meglepetve nézett reá.
- Nem értelek.
Ma reggel még egészen más véleményben voltál.
- Ma reggel! - viszonzá kitörve Tristan.
- Azóta sok mindent tudtam meg, mi véleményem megváltoztatá.
- Az öreg Tirzustól?
- Nem tőle.
Neki érdekében van hallgatni.
Talán azért siet el innét, mert fél, hogy nem maradna mindig néma: mint volt eddig.
Nem volna ahhoz ereje, és sok olyat elárulna, a mi könnyen a mások fejét veszélyeztetné, neki pedig a bün tudása és eltitkolása miatt utolsó éveit börtönben kellene tölteni.
- Tristan! - kiáltá önkénytelen rémülettel Marie, ki adta ajkaidra ez iszonyu fenyegetést?
- A kénytelenség, a tapasztalás, s azon csodálatos fölfedezés, mit ma reggel óta tettem.
- Emlékezel, mit igértél nekem, alig nehány óra előtt?
- Éltem és véremet, mindkettő a kegyedé.
Érzelmeim nem változtak azóta, de igen hitem: mi megingott minden jó fölött.
Marie rémülten tekintett az ifju hideg, komor, kétségbeesett arczába.
Szemeik találkoztak.
A nő tekintetében félelem, feszültség látszott, Tristan pillantása merev, rideg kín és fájdalommal tapadt reá.
- Mi történt veled? - kérdé feljajdulva a grófné.
- Kivel beszéltél, mit sejtetnek szavaid?
Ki az, kinek több hitelt adsz, mint nekem?
Kivánom, hogy világosan beszélj , meg kell értenünk egymást, a czélzásokat gyülölöm.
- Nem tehetem, viszonzá makacsul az ifju.
Határozott, hideg, erélyes akart lenni, de szeme elborult a fájdalomtól, ajka reszketett.
Elfordult, hogy elrejtse gyöngeségét , de Marie megragadta karját, megállitá, könyörögve suttogott fülébe: beszélj, szólj ! mondá kinos remegéssel.
Gyanud iszonyu, félek, hogy nem vagy jó nyomon, s balgaságod oly csapást mérhet reánk, mit helyre hoznod, meggátolnod majd nem lehet...
Tristan ingadozni kezdett.
A rátapadt tekintet megremegteté, a kéz, mely karjában reszketett, láva forrósággal árasztá el lényét.
Szivesen visszavette volna a már kiejtett szavakat, melyeket meggondolatlanul, kinos felindulásban mondott.
Gyanuja irtóztató volt, féltékenysége megőrüléssel fenyegette, érzé, hogy bármit mondjon is neki Marie, nem képes hinni, minden erejét összeszedte, hogy megtagadni birja annak kérelmét.
- Kivánságát nem teljesithetem, - mondá halkan, erőltetett kiejtéssel.
- Bocsásson meg, grófné, ismétlem, a mit ma reggel mondtam, éltem, vérem az öné, de...
- Nos, miért akadtál el? - kérdé fájdalmasan Marie.
- Éltedet, véredet felajánltad , de hirem, becsületem semmivé készülsz tenni, büntetni engem - a ki ártatlan vagyok, a ki mások vétkét czipeli vállain, a kinek rettegni kell a család becsületéért, a ki éveken át félt a miatt, a mit el nem követett...
Tristan elragadtatva nézett szemébe.
Ez a hang, ez a tekintet nem lehet csalárd , gondolá.
Igaz, mély való mindaz, a mit ez ajkak kiejtenek.
Erejének vége volt.
Marie meggyőzte őt, szeretett volna lábaihoz borulni, de előbb tudni akarta a valót , meggyőződni arról, a mit még csak sejtett.
- Tirzus nejét megölték - mondá komor hangon fülébe sugva.
- Ki volt a gyilkos?
A grófné önkénytelen összerázkódott.
- Ki mondá ezt neked?
- Igéretem köt, hogy nevét el ne áruljam, de azt hiszem, nem kételkedhetem szavaiban.
- Ki tehette? - kiáltá kezeit tördelve a rémülettől Marie, s hangja oly kétségbeesett volt feljajdulásában, hogy az előttük haladó pár: Thisbe és Lazas gyorsan visszafordultak egy pillanatra.
- Vigyázzon grófné - mondá halkan Tristan.
- Oh, ha tudnád, mily kínt okoztál nekem, mily iszonyu az, a mit előragadsz a multból, s mit neked legkevésbbé lett volna szabad tenned.
Tudod -e, hogy mit koczkáztatsz, midőn e mély, rég és jól elrejtett titkot a feledés homályából felszinre vonszolod ?...
- Tudom hogy vészes dolgot bolygatok, bár nincs sejtelmem még arról, kinek érdekében kellene hallgatnom, s meg vagyok rendülve azon szavakra, mik iszonyu gyanut keltenek belsőmben - mondá majdnem reszketve az ifju, de hallgatni nem birok.
- Gyanud alkalmasint rossz nyomon vezet - viszonzá büszkén Marie.
- De mindegy!
Talán szükséges az arra, hogy a fiatalos, meggondolatlan hévvel fölragadott eszmét elvesd magadtól, lecsillapulj és ne koczkáztasd ártatlanok nyugalmát, biztonságát , becsületét, hogy mindezek árán büntess valakit, aki bünös lehet, de nem büntetésre méltó!
- Nem értem - mondá dadogva Tristan.
- Legyen őszinte, kérem, esdeklem.
- Nem bizol bennem?
Az ifju lesüté szemét.
A grófné ajkait fájdalmas nyögés hagyta el, hasonló a jajkiáltáshoz.
- E némaság többet mond minden feleletnél! - mondá hidegen - s elválaszt bennünket örökre bensőleg.
Jó, higyj másoknak, kételkedj bennem.
Menj a magad utján; keresd az első nyomot követő ismeretlen utat.
Ha majd a végén leendsz, belátod tévelygésedet s visszafordulva, megtérnél hozzám, bocsánatért könyörögve, hogy nem biztál bennem; ne csodálkozzál, ha ellenkezőjét találod azon mondásnak, kopogtassatok és megnyittatik , nektek megtérőknek!
Az én szivem soha sem nyilik meg többé a te számodra.
Gyorsan ejté ki az utolsó szavakat s gyorsan megfordult és elsietett.
Tristan megdöbbenve, megrémülve nézett utánna.
Habozott, ne kövesse -e lépteit, ne vesse -e magát lábaihoz, bocsánatért esdekelve.
- Mindezt nem tette, mert lábai a földbe gyökereztek, mert minden érzékét elzsibbadni, megdermedni érzé.
Lassan, kullogva követte Thisbét és Lazast, kik csodálkozva látták őt egyedül érkezni hozzájuk, s arczán a kinos kétségbeesett kifejezést...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE