Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
Az útitárs
Keletkezés ideje
1919
Fejezet
17
Bekezdés
322
Mondat
1060
Szó
15575
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Eszténa megtartotta ígéretét, egy délután a bástyán át elvezetett az óvárosi temetőbe .
A falak mellett kővitézek állottak a sírokon, talán békés polgárok síremlékei, akik csak úrnapi körmenetben viseltek páncélt és zörgő fegyvereket .
Családi sírboltok sorakoztak buzdító felírásokkal, évszámokkal, amelyek múlt századbeli embereket jelentettek, akik hiába ügyeskedtek, ravaszkodtak, mindhiába törték a fejüket, végül csak idekerültek a szerelmeikkel, amely hűbb volt Romeoénál , a kenőasszonyaikkal, akiknek tenyeréből a jóétvágy s az élet áradt, a kártyavető-asszonyokkal, akik a jövendővel úgy játszadoztak, mint a macska a papírgolyóbissal, a felcserrel, aki madárfejjel ült, és hallgatott az életéért kétségbeesetten evező beteg mellett; mind idejöttek a városból, hogy még egyszer találkozzanak a föld alatt a csalók és megcsalottak.
Voltak itt kripták, amelyekben bizonyos Rotharideszek és Molitoriszok feküdtek, és a halott nőknek olyan szép keresztnevük volt, hogy a látogató elképzelődött velük .
A kripta, amelynek ajtaját ügyesen félretolta Eszténa, csaknem teljesen üres volt.
Lépcsők vezettek a száraz pincébe, és a két kőkoporsó, amely a fal mellett állott, nem foglalt el annyi helyet, hogy egy kisebb lakodalmat ne lehetett volna tartani.
A kripta végében térdeplő volt, gyertyamaradék a vasfeszület lábánál, száraz virág, amely csörgött, mint a gyermek-csontváz ...
Eszténa lekuporodott az egyik koporsóra.
Az ujjaival betűzte a kőbe vésett felírást .
- Pálfi...
Pálfi Pál...
Mintha maga feküdne itt uram .
Ráhagytam, mert tudtam, hogy olyan babonás, a legképtelenebb dolgokat is elhiszi .
Letelepedtem mellé.
Egy darabig visszafojtott lélegzettel hallgattuk a föld alatti csendet.
De nem csodálkoztam volna, ha a falon kaparászni kezd a szomszéd sírbeli halott, hisz alig egy lábnyi föld választott el bennünket .
- Ez az a lábnyi homok, amit az utasforma, vándoriparos a tarisznyában hord - suttogta Eszténa.
Aztán piszegve csendre intett, mintha a föld alatti hangokra figyelne .
- Valaki jár a temetőn .
Eszténa, aki eddig a legkisebb félelmet sem mutatta a holtak sápadt országában, levélke módjára megremegett, midőn eleven lépteket hallott a feje felett .
A fagyos téli földön pontosan hangzottak a léptek, mintha valaki falábakon ment volna végig a sírok között.
De azért óvatos is volt a lépés, mint a leskelődőé, aki holtak esetleges cselekedeteit akarja kifürkészni.
A kripta bejárata előtt egy percre megállott az árnyék a kéklő havon; ingott, mintha róka mozgatná lompos farkát; egy lépés hallatszott a sír felé, aztán meg gondolkozott.
Eszténa szíve hallhatólag dobog - az ember balga -, a pisztolyomhoz nyúltam.
Eszténa észrevette mozdulatomat .
Hirtelen térdre vetette magát, váratlanul összekulcsolta a két kezét, s némán , könnybe úszó, könyörgő tekintetét reám szegezte, mintha valami nagy szerencsétlenséget érzett volna ez a leány .
Most gunyoros, hetyke fütyörészés hangzott felülről, aztán elkopogtak a lépések.
Hogy bántott engem akkor az a léha, semmibevevő fütyörészés, amikor életem egyik legboldogabb óráját véltem eltölthetni Pálfi Pál koporsója mellett!
Mintha ismét belém gázolt volna a durva, utált, megvetett élet, amellyel úgy nem akartam sohasem barátkozni, mint akár egy rossz szagú kupeccel a vonaton.
Mit akarnak mindig körülöttem az emberek, amikor én kerülöm őket, mint a bélpoklosokat!
Csak úgy akarok élni, mint egy kísértet, senkivel szót váltani, magányosan járni hazafelé .
Magamhoz szorítottam Eszténát, de a leány gyengéden, határozottan védekezett .
- Ma nem - suttogta.
- Ma még nem, uram, hiszen nem is gyóntam, és meg sem áldoztam... ki tudja, hátha meghalok azután?
Ne kívánja tőlem, hogy az Úr szent teste nélkül tegyek ilyen lépést.
Szerelmem! - lihegte, mintha egy szitakötő szálladozott volna a szavaiban .
Két kezével megfogta a kezem, ráhajtotta az arcát, megcsókolta , megsimogatta, beszélt hozzá :
- Már akkor tudtam, hogy eljössz, amikor még el se indultál, a kártya megmutatta; - ön volt a vőlegény a fekete szárnyas kabátban, cilinderkalapban és virágocskákkal a kezében, s ahányszor az anyám kártyát vetett - mindennap -, mindig alám került; mikor hirtelen sok tányértörés, ibrikrepedés, ablakcsörömpölés volt a házunkban, az anyám aggódva nézett körül az utcában, mintha valami idegent szimatolt volna a ház körül; a védőszentem névnapján nem égett végig a gyertyám, a nagymosásnál nem fehéredett az ingem, meredek háztetőkön sétáltam álmomban, az öntött ólom nagyon furcsán mutatott karácsony éjjelén.
Eszténa, szóltam magamban, ez évben elveszíted a szűzességed.
De nem bánom, nem sajnálom, életemet adnám oda, ha kérnéd, mert ennek így kell lenni .
- Miért? - kérdeztem a doromboló leányt .
- Azért - felelt Eszténa, mintha egy nagy titkot súgna meg -, az anyám úgyis azt akarja, hogy apáca legyek, mielőtt ő meghalna.
- Mielőtt Krisztus menyasszonya lennék, földi ember kedvese akarok lenni.
Legyen miért imádkozni a kolostorban.
Ah, az anyám, mily gyönyörűen tudja elmondani a hajnali miséket!
Az esti Angelust, amidőn minden apácának olyan lesz az árnyéka, mint a keresztfa.
Ő szegény , csak szolgáló volt a zárdában: azt akarja, hogy a lánya magasabb helyre jusson az üdvözülés trónlépcsőjén .
- Gyermekem - szóltam részvéttel -, nem félsz a sárkánytól, amelynek ezer karma van, s nem lehet előle menekülni?
Nem rettegsz a skorpiótól, amely nyitott szádon át, álmodban a kebledbe kúszik?
A bűntudattól nem remegsz ?
- Még nem vagyok bűnös - felelt galambszelíden Eszténa -, holott lehettem volna, mert barátnőim szereztek volna alkalmat.
De amikor én elszöktem az anyám szoknyája mellől a Bujdosligetre, megeredt az eső.
Az éjféli miséken úgy fogtak körül az öregasszonyok, mintha egyedül engem féltenének a városban az ördögtől.
A bástyán sohasem szólított meg senki: "Hová megy szép kisasszony, a mennyországba vagy pokolba ?"
Nem tudom, milyen az, bűnösnek lenni.
Apáca leszek, és hideg kövön térdepelek halálom napjáig.
Akarom tudni, hogy miért térdepelek.
Legyen egy titkom , amit senki sem tud rajtam kívül, s amit majd gyónok, midőn halálomat érzem közeledni a zárda öreg plébánosának, akiről anyám annyi szent cselekedetet beszélt.
Amikor majd harangoznak alkonyattal a zárda kertje felett, magára gondolok innen, akiről nem tudom, hogy merre lesz már.
Ugye ?
Eszténa simogatta a kezem; olyan volt a tapintása, mint az ifjúság.
Jó volna mindig nyugodalmasan üldögélni - esetleg pirosló bor mellett -, csöndben, mint a feketerigó és Eszténa simogatását állni.
Ez a kéz játszott, mint a hárfáslány keze .
Szinte felemelkedett néha a levegőbe, mint a madár; és a legmagasabb húrokat pattogtatta, ahol az öröm, a kacaj, az élet sípjai laknak.
Aztán megunva az egyformaságot, a szilaj pengést, a rikoltó örömöt, fáradtan hanyatlani látszott a kéz az érzelmek skáláján.
Már csak duruzsolt, amint egy macska törleszkedik a gazdaasszonyához, amint a tűz beszélget, mielőtt elalszik.
Eszténa összeráncolt homlokkal gondolkozott valamin, a szemeit egy pontra függesztette, a keble csendesen hullámzott, majd nagyot lélegzett, s egy szuszra elmondta :
- Antal remete napján meggyónok a barátnál.
Pénteken bőjtölök, s vasárnap megáldozok.
Szent Ágnes napján a magáé leszek .
- Hétfőn ?
- Hétfőn, vecsernye utáni időben a szobájában leszek, ahol már egyszer tudtán és beleegyezésén kívül voltam .
Felmerült előttem Hartvigné fenyegető alattomos arca .
- Nem - mondtam -, az rossz gondolat.
Itt se alkalmas, mert meglesnek .
Van itt egy ház a folyó partján, ahol talán lehet.
A Rienzi háza .
- Rosszhírű ház.
De nem bánom - felelt Eszténa elszántan, nyugodtan .
Gyorsan megcsókolt, mintha valamely sietős útja volna.
Aztán felfutott a lépcsőn s kisuhant a kriptából, mint egy egér .
Később, mikor a temetőn végigballagtam, egy nagy sírkő megöl köhécselést hallottam.
Világosan megismertem a Szikrai szerkesztő úr hangját .
Éjjel az utca felől megzörgették az ablakomat .
Egy darab ideig mozdulatlanul maradtam ágyamban, gondoltam, tovább megy a csendháborító.
De azután újra kopogtak, mint a távirathordók szoktak .
Odakünn setét volt a csillagtalan éjszaka.
Jó darabig kellett bámulnom az éjszakába, amíg lent a fal mellett észrevettem Szikrai urat.
A kövezeten ült , részeg volt és sírt .
- Meg van veszve?
Mit háborgat éjszaka ?
A szerkesztő fájdalmasan nyögött :
- Azt akarom mondani, ha itt volna az a leány, én szívesen hazakísérném , hogy még hajnal előtt jusson el az óvárosba .
- Uram, ön bolond.
Semmiféle lány nincs itt .
- És ha mégis?... - hördült fel Szikrai és magatartása fenyegetővé vált .
- Nem mozdulok a kapu elől, ha reggelig kell várnom.
Itt strázsálok, mint a lelkiismeret .
- Mint egy gazember lelkiismerete .
Szikrai részeg módjára felzokogott :
- Miért bánt engem, uram?
Én vagyok a legszegényebb ember Magyarországon.
Ebben az országban mindenkinek terem valamije; kinek bora, kinek gabonája, kinek írói sikere vagy mandátuma.
Nekem csak pattanások teremnek az arcomon .
- Figyelmeztetem - szóltam szigorúan -, a kapukulcs nálam van.
Ha nem hágy aludni, kimegyek az utcára, és számon kérem magaviseletét .
Szikrai úr ismét dühös lett, csikorgatta a fogát, és megrugdalta a falat :
- Én pedig figyelmeztetem - mondta hangomat utánozva -, hogy megtorlás nélkül nem lehet nőket, hajadonokat elcsábítani ebben a városban.
Ha a polgárság tunya lelkiismerete alszik a kényelem fekhelyén, ébren van a sajtó, amelynek módjában van büntetni és jutalmazni.
Egy rossz írásomba kerül, hogy önt megkövezzék vagy kiűzzék a városból, mint egy veszett ebet.
Forr a tűzhelyen a bosszú olaja.
Utazzon el, uram, a hajnali vonattal, segítségére leszek.
Fél négykor megy át a stáción a pesti cúg - szólt Szikrai, és szalutált, mint egy hotelportás .
Szikrai urat ezután feleletre sem méltattam.
Pedig ma, évek elmúlásával , belátom, hogy Szikrai úrnak minden tekintetben igaza volt .
Hisz szerelmes volt, szegény .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE