Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Vértesi Arnold
Mézes hetek
Keletkezés ideje
1895
Fejezet
19
Bekezdés
1080
Mondat
2269
Szó
27927
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIII.
Visszatértünk hát ujra Velenczébe s csaknem hangos örömkiáltással üdvözöljük, a mint megpillantjuk a lagunákat, a templomok kupoláit, az ódon paloták megbarnult , bemohosodott falait, ezt a tündér várost a vizben.
Az itt töltött napok villannak át emlékezetünkben s ugy tünnek föl, mintha azok lettek volna a legboldogabbak életünkben.
- Emlékszel még?... emlékszel még? - mondogatjuk egymásnak.
S bohó gondolatok jutnak eszünkbe, hogy bujtunk el a két öreg ur elől egy-egy ajtó mögé, vagy hogy maradtunk hátra egy-egy szük sikátor sarkánál, hogy megcsókolhassuk egymást.
Most már nem kell senki elől bujkálnunk, szabadok vagyunk.
Ki, ki a Lidora, ez az első gondolatunk.
A torbolei magányosság után szinte jól esik , ha emberek közt forgolódhatunk.
Lehet, hogy találunk ott a tengeri fürdőben magyarokat, talán ismerősöket is.
Tudom, hogy Szentgyörgyiék, miután hiába járták be Magyarország összes fürdőit, tavaly itt próbáltak szerencsét.
Hátha az idén is eljönnek.
Aztán tudok másokat is, a kik emlegették, hogy a velenczei Lidora készülnek.
A nap ugyan forrón süt a Piazzettára, csaknem pörköli az embert, de oda kint a Lidon egy kis enyhe tengeri szél fujdogál s oly kedves az este és oly jól esik a vidám zaj , hogy örömmel vegyülünk a sétálók közé.
Lassu méltósággal hömpölyögnek a tenger hullámai a part felé s ringatják a vizben lubiczkolókat, kiknek nevetgélése bele olvad a hullámok zúgásába.
A parton sétálók mindenféle idegen nyelven beszélnek, csak magyar szót nem hallunk sehol.
Pedig olyan jól esnék most nekünk.
De nini, nem Szentgyörgyiék azok ott?
De bizony ők.
Mind a három leány a mamájokkal együtt s milyen meglepetés! velök van Pávay Kornél, az én udvarlóm Rozgony-Füredről , a kinek a mama oly nagyon szeretett volna engem a nyakába varrni, csakhogy én nem akartam.
Szentgyörgyiék megismertek, integetnek felém s nagy örömmel sietünk egymást megölelni.
Nagyon nyájasak, nagyon barátságosak, pedig otthonn Budapesten alig ismerjük egymást.
De hát most már nem vagyunk vetélytársak, én férjhez mentem s nem állok többé senkinek utjában.
Miattam szabadon vadászhatnak gazdag és előkelő férfiakra, a mit eddig is megtehettek, de mindig sikertelenül szegények.
Pávay Kornél nagyon tartózkodva köszöntött.
Ugy látszott, mintha még most is neheztelne azért, hogy oly gazdag és előkelő gavallér mint ő nem kellett nekem s képzelem, hogy milyen kicsinyléssel tekinthetett le az én Laczimra, ámbár finom uri ember létére nem mutatta.
Beszélgettünk egy kicsit s csak most láttam, hogy mennyire megváltozott.
Két év előtt még a büszke, elbizakodott hóditó s most tökéletes öreg ember, fonnyadt, redős arczczal, szürke hajjal.
Az egyik lábát is huzta kissé maga után.
A télen egyszer leesett a lóról s azóta sántikál.
Szentgyörgyiéknek ugyan mindegy s ha tiz évvel, ha tizenöttel öregebb volna, az is mindegy volna, mert ilyen előkelő gavallérnál nem nézik a kort, csak vegye el a lyányok közül valamelyiket.
De Laczi, azt hiszem, most már csak nem fog félteni engem ettől az öreg embertől.
S valóban eleinte ugy veszem észre, mintha most már okosabban akarná viselni magát , de alig találkoztunk kétszer vagy háromszor Pávayval, már kezdi Laczi megint ránczolni a homlokát s gyanakodó pillantásokat vetni reám.
Pedig láthatja, hogy Pávay Kornélt Szentgyörgyiék vontatják magukkal s a kit azok megkaparitottak, azt nem könnyen eresztik el.
S a fáradt gavallér hagyja magát vontatni.
Ugy látszik, hóditásainak végére ért s abba az állapotba jutott, mikor a nyugalomra vágyó ember kész nőül venni a legelső fiatal leányt, a ki utjába akad.
- Te balgatag, hiu ember, - gondoltam magamban, - hát azért törtél te össze annyi fiatal szivet, mely téged igazán szeretett, hogy most egy ilyen Szentgyörgyi leányt végy el, egy ilyen hideg üres szivü bábot, a kinek mindegy, hogy te vagy más s a kiben nincs több érzés, mint ha porczellánból vennél egyet magadnak?
De nem avatkozom belé.
Isten ments, hogy bele avatkozzam.
Mi közöm hozzá?
Különben látom, hogy most a legkisebb leány forog szóban.
Talán azt hiszi Pávay, hogy ez még nincs ugy kidresszirozva mint a másik kettő.
Vagy talán ügyes manövrirozással terelték rá a figyelmet, mert Ellának már szerencséje akadt s nincs szüksége Pávay Kornélra.
Egy nagyon csinos, karcsu, olajbarna arczu fiatal embert láttam, hogy sétálgat velök, valami nagyon fiatal idegen, a kiről megtudtam Szentgyörgyinétől , hogy az Castillas marquis, Don Pedro navarrai trónkövetelőnek a főkamarása.
Lám, lám, annyi csalódás és hajótörés után, hogy kisüt a szerencse napja a Szentgyörgyi leányokig.
Ella kap egy nagyon szép fiatal embert, a ki legalább nyolcz évvel fiatalabb mint ő s a mellett marquis és egy ideiglen alkalmazás nélküli uralkodónak a főkamarása; a legkisebbik pedig szintén kamarást kap, bár ennek a kamarássága csak olyan czimzetes, de a vagyona nagyon reális, ugy hogy a mellett az a huszonöt vagy harmincz év, a mennyi lehet a különbség a leendő vőlegény és menyasszony közt, egyátalán tekintetbe nem jöhet.
S miután ilyen jól elhelyezi Szentgyörgyiné a két leányát, remélhető, hogy a harmadiknak is jut most már valami báró vagy legalább lovag.
Szegény mamám, ha itt volna, mennyire sajnálna engem; de én egy csepp sajnálkozni valót sem látok magamon.
S ha Laczira nem kellene boszankodnom a miatt az együgyü féltékenykedése miatt, hát egészen boldognak érezném magamat.
De mikor haza megyünk és nekem prédikácziót akar tartani, hogy mit beszéltem olyan sokáig Pávay Kornéllal (nem szóltam vele tiz szót összesen ), akkor bennem is föllobban a harag s kijelentem neki:
- Laczi, ha maga engem sokat szekiroz, hát itt hagyom magát s haza megyek.
Arra aztán elhallgatott.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE