Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
A tisztesség nevében
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1224
Mondat
2929
Szó
32218
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIV.
Elmult egy-két hét.
Flóra lassan, de biztosan haladt a gyógyulás utján.
Hiéna Péter már csak be-benézett hozzá kétszer napjában s kezeit vigan dörzsölve, tánczolta körül a beteg ágyát.
Egyben szokott módja szerint évődött Flórával.
- Lássa, drága Flórika, én nem tehetek ám róla, ha a pofámat ide tolom a nagysága szeme elé.
Tudom, hogy utál, de muszáj idejönnöm, mert a törvény parancsolja és Helley megfizet érte.
Ördög tudja, mi köze a törvénynek hozzá, hogy megparancsolja , muszáj magát diszgusztálni, mivelhogy véletlenül én orvos vagyok és maga beteg.
Hát majd csak szépen meggyógyul, én zsebre rakok egy szép kis summát a gróftól, aztán kotródom megint, még csak egy csókot sem kérek ráadásul.
Flóra annyira el volt még gyengülve, hogy e beszéd semmi hatást sem gyakorolt reá .
Egyáltalán elvesztett minden ellentálló képességet, az ő szemének a doktor képe most ép oly kevéssé fájt, mint akárki másé.
Csak amikor Helley gróf ült az ágya szélére , derengett némi meleg fény a szemében s olykor-olykor fogta a gróf kezét, megsimogatta és ajkához emelte.
Hernyányról szó sem volt közöttük.
Ezt az urat közben csakugyan installálták főispánnak.
A befejezett tény kevesebb szenzácziót keltett, mint az első hir.
Sőt, mikor alig két héttel későbben az esküvője hirét hozták, már a történteknek nyoma sem látszott az ujságokban.
A népszerű politikusról volt szó, meg a szép nábobleányról, a fényről és pompáról, amit az esküvőn kifejtettek, meg, hogy a boldog pár a mézeshetekre külföldre utazott.
A politikai hitehagyottal nem éreztették privátéletében a megvetést s ez a megvetés különben már nem is volt meg.
Egy politikai vétek megtorlása sohasem tart tovább egy hónapnál.
Tiszta, meleg, juniusi nap volt, mikor Flóra, a doktor és a gróf karjára támaszkodva , először hagyta el az ágyat s támolyogva tette meg a pár lépést az ablakhoz, ahol párnák között, a hintaszéken helyet foglalt.
A szobából eltávolítottak minden tükröt , hogy ne lássa gyászos romjait szépségének s ő szomoruan mosolygott és sóhajtva simította végig arczát, mikor az ablak táblájában mégis csak meglátta magát.
Hiéna Péter észrevette ezt a mosolygást és a maga módja szerint kommentálta:
- Bizony lefogytunk, Flórika, de majd csak megtelik megint az arczunk és szépségünk visszatérvén, folytathatjuk ott, ahol elhagytuk.
Flóra megborzongott e szavaktól.
- Szeretnék ilyen maradni, - szólt gyengén és oda nyujtotta kezét Helleynek.
- Istentelen kivánság, - szólt Hiéna Péter, - de okos.
Sőt meggyőződésem szerint mindennek a gróf ur az oka.
Minek hivott engem?
Akkor maga Flórikám, már nem élne és ugy -e bár, maga szeretne nem élni?
- Tanár ur, kimélje, - szólt közbe a gróf.
Mióta Hiéna Péter megmentette Flórát, Helley valami elrejtőzött, álarczos angyalt látott benne és nem hitt a kérkedő gonoszságban.
Hiéna Péter nevetett.
- Ugyan, gróf ur, ehhez megint én értek jobban.
Maguk ideálisták az örökös kiméléssel lassan pörkölik meg a lelket.
Mi belevágunk az élő husba: nyekk! - és a sebből örökre kimegy a geny.
Hát csak folytassam a gyógyítást, ha már belefogtam.
Ismerem én Flórikát, olyan asszony az, aki kibir egy operácziót.
Flóra csak nézett rá, tágra nyilt szemmel, rémülettel, de csak várta, biztatta , beszéljen tovább.
- Hát emlékszik, Flórika, mit mondtam én magának ott lent, azon az unalmas pünkösdi napon?
Mikor észrevettem, hogy maga szerelmes, mint egy apácza s nem úgy, mint egy orfeumdáma, akkor azt mondtam: maga el van veszve.
Azt hittem, golyót röpit majd a fejébe, ha megtudja, hogy az énkedves Hernyány barátom csak orfeum-szerelemre való .
De hát szerencsére sulyosan megbetegedett, hát nem lőhette magát főbe.
Ami talán kár is magára nézve, feltéve, hogy az én kedves Hernyány barátom tovább is úgy boldogul az életben, mint eddig s maga boszulatlan marad.
Szerencsére a ficzkó már lejtőre lépett, megházasodott.
Flóra föl akart ugrani, de erőtlenül visszahanyatlott.
- Az istenért, doktor ur, könyörüljön rajta, - rimánkodott Helley gróf.
Hiéna Péter az ő hideg, nedves kezével végigsimogatta a Flóra gyönyörü homlokát , mitől az magához tért.
- Tudni akarok mindent! - suttogta.
- Magam is azt gondolom, hogy tudnia kell mindent.
Akkor aztán rendben lesz teljesen .
De amig ez magának használ, addig megárt a beszédem a gróf urnak s így majd akkor folytatom, ha egyedül leszünk.
Flóra kérve tette össze kezét, úgy könyörgött szó nélkül Helleynek, hogy ne vágja utját e beszélgetésnek.
Helley habozott és tanácstalanul nézett a doktorra, aki egykedvüen nézegette a körmeit.
Végre is győzött a lágysága, sohasem tudott kérelmet megtagadni.
Mikor egyedül maradtak, Hiéna Péter egy meleg takaróval beborította a Flóra térdeit , azután látható jókedvvel közelebb vonta hozzá a székét.
- Most már beszélek - szólt elégedetten - s mondhatom, soha olyan jó szivem nem volt , mint ebben a pillanatban, hogy az én kedves Hernyány barátomat akarom bemártani.
- Megházasodott? - lehelte Flóra.
- Meg a lelkem, Flórika.
S magának ezen örülnie kell, mert hiszen csak nem szereti még azt az embert?
No lássa, a házasság Hernyánynak katasztrófa, no meg a feleségének is, föltéve, hogy az jobb, mint ő.
Ne értsen félre, drágaságom, nem a moralista beszél belőlem - utálom a morált - hanem az úgynevezett czinikus orvos.
No hát, az orvos mondja magának, hogy az én kedves barátom el van veszve.
Nem tudom, milyen volt, mielőtt szerencsém volt hozzá az orfeumban, de vigyen el engem az ördög, ha kikerüli a bonczoló kést.
Mikor először láttam, rögtön megszerettem.
Volt valami az arczában, ami akasztófáról vagy revolverről beszélt és nagyon csodálkoztam, hogy ilyen jókedvű s ilyen szerencséje van.
Tán nem is hagyta volna el soha a szerencséje , ha meg nem házasodik.
Az ember csak addig boldogul és addig boldogul a legélhetetlenebb, meg a leggonoszabb ember is, amíg hű marad a természetéhez.
No hát , Hernyány hűtlen lett önmagához, mikor templomba ment pap elé.
Nem ugyan becsületből tette, de mégis csak tisztességes lépés és ez a nyakát fogja szegni.
Nem hiszi?
Meg fogja látni.
Flóra nem felelt.
Mereven maga elé nézett.
A szive sajgott, de nem tudott határozott fájdalmat érezni.
- Szerettem volna, ha most káromkodik, szólt Hiéna Péter, vagy legalább sir.
No de majd később.
Hát tudja, kedves Flórikám, maga nagy bolond volt, amit nem szemrehányásnak említek, mivel okosnak lenni nem virtus.
Mért nem volt őszinte hozzám?
Mért nem válogatta meg jobban a bizalmas barátjait?
Rákeni a bizalmát arra a Helleyre, aki tisztességes ember, ami kész veszedelem volt.
Igen, igen.
A Hernyány-féle embereket csak a magam-féle emberek itélhetik meg.
Ha megmondta volna nekem, hogy Hernyány házasságot igért, a rut pofámmal a szeme közé nevettem volna s maga meg lett volna gyógyítva.
Mikor a gróf ezt nekem megmondta, azt kérdeztem tőle , hogy magának mennyibe került a mulatság?
Erre a nemes lélek elámult és nagyon megvetett engem.
Nem pénzről van szó, felelte szárazon.
És maga ilyen emberre pazarolja őszinteségét.
No ugy -e bár, ez a Hernyány alaposan kifosztotta magát?
Flóra nem felelt, de Hiéna Péter megértette.
- No látja, a házassági história, egybevetve az örökös henczegéssel, hogy maga mennyi pénzébe kerül, világos bizonyság, hogy ki akarta magát fosztani.
Ezt persze egy olyan nemes lélek, mint a grófé, nem foghatja föl, pláne, ha olyan gazdag is, mint ő.
De hogy maga nem látott át a szitán, különben ezt hagyjuk, mert a szerelemhez, mely tuléli a huszonnégy órát, én nem értek.
Most pedig igyék egy kevés tejet.
Flóra tagadólag rázta a fejét.
- Kár, - szólt a doktor, ahhoz, amit most fogok mondani, jó lett volna erősítenie magát egy pohár tejjel.
De hát így is jó.
Lássa, kedves Flórika, maga most nem tudja , mit fog csinálni, ami természetes is.
A réginek fölcsapni, ahhoz maga, fájdalom, már tulságosan jó.
Viszont ahogy a dolog most áll, arra sem fanyalodhatik, hogy remete életet éljen.
Ez két esztendő alatt megölné.
A halálhoz pedig, ha az ember a krizisen tul van már, nincs kedve.
Aztán meg a vagyona is meglehetősen összeolvadt, ugy -e bár ?
S a szegénységtől is irtózik, van oka rá.
Ne háborodjék fel, épen azt az emléket akartam fölkelteni magában, amely a nyomorhoz és az én utálatos csekélységemhez füződik.
Sohasem is haragudtam magára; amiért gyülöl, ez olyan természetes, mint az undor ahhoz az ételhez, melytől az ember elrontotta a gyomrát.
Lehet különben, hogy maradt még annyi, hogy tisztességesen elélhet, de akkor beáll az unalom, az örökös keserűség a multon s tán a jelenen is.
Mert maga szép lesz megint, tán szebb, mint volt és higyje el nekem, egy szép asszony, ha még annyira csalódott is a férfiakban , nem élhet meg szerelem nélkül.
Hát aztán mi lesz?
Folytatja a régi életmódját és ujra megtollasodik?
Szerencsétlenségre beleesett már az erény, mint a moly a drága bundába s ez a moly megenné magát, minél jobban mulat.
Hát most figyeljen rám.
Én az emberek egymáshoz való viszonyát annyira becsülöm, amennyi örömet az egyik várhat a másiktól .
Elébe tettem mindazt a rosszat, ami vár magára, hogy egybevethesse az esetleg kevésbé rosszal.
Magának férjhez kellene mennie.
Lássa, egészen őszinte vagyok, mint különben mindig.
Lelkifurdalás: nevetség.
Ilyesmiről én nem tudok.
Ha maga boldogtalan, én nem törődöm vele.
De én is már körülbelül a végét járom.
Tudja isten, már nem izlik az étel, pedig a gyomrom rendben van.
Aztán utálom a változatosságot a szerelemben.
Nem hinném, hogy belém is esett volna ez a moly, de ki vagyok kezdve.
Alszom megint, sőt jól esik aludni.
És érdekel a világ.
Képzelje csak, örülök, hogy szép idő van.
És ha hajnal felé hazamegyek, a csillagokra nézek: ni, csillagok is vannak a világon , nemcsak rossz gyomrok.
Aztán - no hát jól van - hazudtam, van lelkiismeretem is .
Föltettem magamban, hogy a maga kurájáért nem fogadok el honoráriumot, mert mégis csak én vagyok az oka mindennek.
És lássa, ha maga meg akarja változtatni életmódját , olyan logikus volna, ha ott végezné, ahol kezdte.
Röviden, Flóra, mediczinának merném mindkettőnknek preskribálni: legyen a feleségem.
Az utolsó mondatokat kapkodva, bizonyos félelemmel mondta a doktor.
Az arczán is visszatükröződött valami bosszankodó zavar, világosan látszott, hogy szeretné rejteni a megindultságát, azt pedig, hogy: legyen a feleségem - csak szemlesütve és mélyen elpirulva merte kimondani.
Flórát ez a váratlan fordulat mint a kigyómarás érintette.
Halvány arcza szinte elfeketült, utálat és rémület tükröződött rajta vissza.
Hiéna Péter ránézett arra az arczra és ismét megtalálta magát.
Az ajkába harapott, aztán egyet vont a vállán és mosolyogva hajolt Flórához:
- Ugyan igyék egy pohár tejet, az ügy le van tárgyalva.
Flóra ideges erővel fölegyenesedett székében.
Arczán némi meghatottság mutatkozott , oda nyujtotta a kezét a doktornak és halk, elfogódó hangon szólt:
- Uram, amit ön most mondott, az irtózatos, de nem haragszom érte.
Sőt köszönöm is , mert megismertette velem igaz helyzetemet.
Amikor mediczinának a maga szerelmét ajánlhatja csak, ez a végső.
Nincs menekvés, tudom, csak ezt akarta mondani.
Jó azt tudni, már is megerősödtem tőle.
Ami fáj, ami végtelenül elkeserít még, az, hogy én ép a leghitványabb emberhez kötöttem sorsomat.
Eddig - nem kérek érte bocsánatot - önt tartottam a leghitványabbnak s sajgó szivvel tapasztalom, hogy még ön is sokkal jobb -, nem, igazi nemesszivü ember hozzá képest.
Jobban ismerem most őt, mint eddig és magát is.
Azt hiszem, ajánlatára nem vár választ.
Azt már tudja.
De, hogy kettőnk között a leszámolás teljes legyen s ha nem szokott gunyja volt, amit a lelkiismeretéről mondott, ime fogja a kezemet.
Amit ön ellenem vétett, azt jóvá tette mai kegyetlen kurájával.
Nem gyülölöm többé, a számlánk ki van egyenlítve, én megbocsátok magának.
Hiéna Péter fogta a neki nyujtott kezet s elgondolkodva nézegette, akaratlanul meg is simogatta.
- Sovány, nagyon sovány - szólt aztán, mintha nem is hallotta volna Flóra szavait - de ne féljen, egy hónap mulva megtelik.
Maga már annyira tul van minden bajon, hogy akármelyik szamár doktor is tovább kezelheti.
Hát csak járassa tovább a háziorvosát s Helleynek mondja meg, hogy már meg vagyok fizetve.
Jó mulatást, Flórika!
Mikor fölkelt s egykedvü, lomha járásával az ajtó felé indult, Flóra mélységes szánalmat érzett iránta.
Úgy érezte, hogy nem engedheti így távozni, hogy néhány jó szóval adósa maradt még.
- Péter! - szólt aztán halkan.
- Parancsol valamit? - kérdezte ez megfordulva.
- Jőjjön ide és üljön még le egy kicsit.
- Ha jól esik magának! - szólt az és az óráját nézve, visszaballagott hozzá.
- Mondja meg nekem, de igazán, affektálás nélkül, mindegy magának, hogy visszautasítottam?
Hiéna Péter ránézett ugyanazzal a közömbösséggel, melylyel a kórteremben a betegségeket demonstrálni szokta:
- Mindegy?
Dehogy.
Nagyon rossz az, sőt úgy rémlik, mintha fájna.
De mi közöm hozzá ?
Aki érzéketlenül vágja a mások husát és kaczagja a mások baját, az silány, ha kivételt tesz önmagával.
Különben ez a szentenczia hamis, mert azt mondja, hogy én nem vagyok silány.
- És mihez fog majd?
- Visszamegyek az orfeumba s megpróbálok valami más italt.
Például absynthet.
Aztán a minap egy öreg asszonyhoz hivott egy tacskó tizenhatesztendős kis lány, aki hálából , mivel pénzük nincs, megcsókolta a kezemet.
Tudja, ez jól esik.
A kézcsók.
Hát iszom absynthot és csókoltatom a kezemet, amig lehet.
Aztán pedig felfordulok és vége a komédiának.
Szervusz, Flórika, mi már csak akkor találkozunk, ha ujra rám szorulsz.
S amint megfordult és himbálódzó járásával távozott, Flóra úgy érezte, mintha megnőtt volna előtte ez az ember és babonás tisztelettel nézett utána.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE