Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rákosi Viktor
Korhadt fakeresztek : képek a magyar szabadságról
Keletkezés ideje
1899
Fejezet
29
Bekezdés
1872
Mondat
3558
Szó
33531
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
A preszákai árnyak
I .
Sötét este borult a hegyes vidékre.
Az ég komor, a levegő nedves , a föld sáros.
Hüvös októberi szél fujdogált a havasok felől.
A csöndesen ingó fák száraz levelei halkan zörögtek.
Cuppogva siettek a bocskoros alakok a kocsma felől.
Néha egy-egy férfi megállt és figyelt.
A falu végéről, az Ompoly vize mellett terülő nagy tarlóról, mintha valami hosszú, fájdalmas sóhajtás szállt volna a község felé.
Ezen a tarlón feküdt hatszáz zalatnai magyar, kiket Dobra tribun hordái előtte való éjjel öltek le .
A pr eszákai kocsma ivótermében egy csapat oláh borozott.
A sarokban égő tűz vörös fénybe vonta őket.
Egymásután érkeztek az emberek s a hosszú lócákon némán helyet foglaltak.
Senki se beszélt.
Mindenki a maga gondolataival volt elfoglalva.
Néha lopva a szomsz édját vizsgálta, mintha vérnyomokat keresne a kezén .
Egyszerre belökte valaki az ajtót s belépett Bora tribun.
Félszeme véres kendővel volt bekötve.
Rekedt volt és dühös .
- Engem ugyan jó kezekre biztatok, - kiáltozott, - akár meg is dögölhettem volna tőlet ek.
Pálinkát adjatok .
Kapott :
- Mi bajod, tribun? - kérdé Stánila Tódor, a bíró .
- Mikor az a magyar kutya az öldöklés alatt a vasöklével kiütötte a szememet, odafektettek a legközelebbi házba.
Ott ápoltak tegnap éjjel és egész nap.
Este azonban mindenik megszökött.
Azt mondták, hogy a halottak kopogtatják az ablakot, zörgetnek a falon s átkot szórnak a falura ...
A parasztok megdöbbenve néztek egymásra.
Bora folytatta :
- Te bíró, szedd össze a fegyvereket és menjetek ki, verjétek agyon a sebesülteket, akik még életben vannak .
A bíró elsápadt .
- Nem teszem, tribun, elég a vérből .
- Nem, mi sem tesszük, - feleltek a preszákaiak, - hagyd el tribun, a hideg úgyis megveszi őket .
- Te Valea, - szólt Bora egy izmos, fiatal suhanchoz, - te is birkaszívű lettél ?
- Hagyd el, tribun, - felelt a kérdezett és félénken nézett körül , - megöltem egy asszonyt a három kis gyermekével, pedig olyan szépen, összetett kézzel könyörögtek.
És most egyre a fülembe zúg a vinnyogásuk.
Mikor te beszélsz, mikor magam beszélek, mindig hal lom a sírásukat...
A fű, a fák zörgése is mintha az ő lágy panaszuk volna...
Borzasztó !
A tribun rántott egyet magán, mintha valamit le akarna lökni a válláról.
Aztán fölhajtott egy kupa pálinkát és nyers hangon frisset rendelt .
A kocsmáros oda tette eléje, maga is fölhajtott egy félkupával , aztán halkan szólt :
- Alkonyatkor a kert végéről jöttem be.
Háromszor is megálltam és visszanéztem, mert lépteket hallottam magam mögött.
Pedig nem járt ott senki .
Ha világos helyre néztem, fekete árnyakat láttam, ha pedig a sötétségbe meresztettem a szememet, fehér alakok lebegtek előttem.
Azt akartam mondani , hogy dicsértessék a Jézus Krisztus, de nem jutott eszembe .
Bután nézett maga elé.
A kupa remegett a kezében .
- Nem jutott eszembe... nem jutott eszembe, - mormogá .
Mély csend volt a szobában .
- Láttátok azt a nagy, vörös foltot az égen? - kérdezte egy öreg pásztor, - éppen a falu fölött van.
Talán vér, amely mindig ott fog maradni .
Bűnbe estünk, emberek, Isten irgalmazzon minékünk ...
Egypáran keresztet vetettek magukra .
- Bizony tribun, a mi nyugalmunknak vége .
- Gyáva kutyák vagytok, - ordított Bora és nagyot ütött az asztalra, - mit nyöszörögtök itt, mint a vénasszonyok?
Igyunk, jöjjön elő a dudás, táncoljatok .
E pillanatban Valea fölugrott és szemét az ajtóra meresztette .
- Nem halljátok?
Óh emberek, nem halljátok ?
- Mit, mit ?
- A gyermeksírást .
Halálos csönd lett.
Az ajtó felől egy gyermek sírása és könyörgő szavai hallatszottak.
A torzonborz, vad hegyi lakók megdöbbenve néztek egymásra.
Végre a tribun fölugr ott és fölszakította az ajtót .
Egy nyolcéves aranyszőke hajú, úri külsejű, de tépett ruhájú kisleány lépett be.
Egészen sáros és véres volt s a hidegtől reszketett .
Egyenesen az öreg pásztorhoz ment és siránkozva szólt :
- Kérem bácsi, mondja meg a papának és a mamának, hogy keljenek már föl és menjünk haza, nagyon fázom .
- Hol vannak a szüleid? - szólt a pásztor .
- Kint a mezőn, rossz bácsik nagyon verték, bántották őket éjjel... lefeküdtek a földre és én is melléjük feküdtem... de most nem szólnak semmit és nem akarnak fölkelni...
De jó meleg van itt, - és a remegő kisleány a tűzhöz húzódott .
- Vesszen a kígyófajzat! - üvöltött a részeg tribun és pisztolyát a kis leányra sütötte.
De Valea gyorsabb volt és fölütötte a pisztolyt, úgy hogy a golyó a falba fúródott.
A tribun erre úgy vágta fejbe pisztolyával Valeát, hogy azt elborította a vér.
Valea pedig olyan ökölcsapással felelt , hogy a tribun elterült és fekve maradt.
Két ember szó nélkül fölfogta és fölvitte a szénapadlásra .
Valea ölébe vette a kisleányt, a hátulsó szobába vitte és a kocsmárosné gondjaira bízta.
Aztán a kúthoz ment, két veder vizet húzott a fejére, azzal fogta a puskáját s kiült a kapu elé .
A kocsmából széledni kezdtek az emberek.
De lassan, habozva .
Mindenki félt a külső sötétségtől, az árnyaktól, a sóhajtásoktól .
Legelőször Stánila Tódor bíró távozott el.
Alig ment el, máris futva látta őt visszatérni Valea.
Útközben szaggatott kiáltások törtek elő a torkából.
A házakból a nyugtalan nép kiszaladt s a bíró után tódult.
Senkise aludt még a faluban .
Az ivó meg az udvar egyszerre tele lett férfiúval, asszonnyal .
Akik bent voltak, látták, hogy a nagyerejű, hatalmas testű bíró reszket s az inge ujjával a hideg verejtéket törülgeti a homlokáról .
- Hol van a papunk?
Ki látta? - kérdé rekedten .
- Elment Dobrával .
- Istenem, mi lesz velem! - kiáltott és eltakarta az arcát .
Minden oldalról sürgették, hogy beszéljen, mi történt ?
A bíró mély lélegzetet vett, ivott egy pohár vizet, aztán körüljártatta tekintetét és szólt :
- Hazamentem, hogy lefeküdjem...
Mikor az ágyamra akarok heverni , egy véres alakot látok feküdni benne ...
- Szent Isten, - mormogták a parasztok .
- Oda vagyok, gyilkos vagyok, vége a mennyei üdvösségemnek, vége a nyugalmamnak ezen a földön...
Papot hozzatok, papot .
- Gyerünk mind a metesdi paphoz, - szólt Valea, - az jó ember , szent ember, imádkozni fog érettünk .
Helyeslően rázúgott a tömeg.
Egy perc alatt előkerítették az egyházfit, aki kinyitotta a templomot.
Kihoztak egy szentképes zászlót, me ggyujtották a viaszgyertyákat és egyházi zsolozsmákat zengedezve az egész falu megindult Metesd felé .
Legelől haladt hajadon fővel Stánila Tódor, utána az asszonyok és gyerekek, majd a férfiak, fegyveresen... jóformán valamennyin a tegnapi véres munka nyoma látszott.
Leghátul haladt Valea, ölében a kis szőke leánnyal, aki fejét a zord férfi vállára hajtva, édesen aludt .
A kisérteties menet eltünt az erdei úton.
Ott hidegebben fújt a szél s fagyos eső kezdett hullani...
Valea megállt, levetette báránybőr bekecsét s a kisleányt betakarta vele, úgy vitte tovább...
A zápor pedig az ő meztelen mellét mosta, puszta nyakát verte s durva, rongyos vászoningét át- meg átáztatta...
És Valea homlokán kidagadtak az erek, úgy figyelt: mintha nem hallott volna gyermeksír ást .
II .
A preszákai mészárlásból a sötét éj leple alatt elmenekült zalatnaiak Metesd felé futottak.
És itt a pokolból elszabadult ördögök után egy égből leszállt angyal várta őket.
Ez Ursz János görög keleti lelkész volt.
A hidegtől megdermedt, elcsigázott, elkínzott, legnagyobbrészt megsebesült magyarokat házába fogadta, enni adott nekik, sebeiket kimosta, bekötözte, végül megbízható híveinek oltalma és vezetése alatt Gyula-Fehérvárra indította.
Az általános rombolásban ő egyike volt azoknak a becsület e s férfiaknak, akik nem vesztették el lelkük egyensúlyát.
Szivében emberszeretet és szánalom lakozott.
Nem mesét mondok, hanem történelmet írok .
Csak nézzetek utána és meg fogjátok találni a nevét - ő már régen fönt van az égben s bizonyára az isten trónj a előtt könyörög szegény, elvakult véreiért .
A vérengzés szörnyű éjszakájára újra nappal lett - szürke , borongós nap, aztán meg újra beállt az est.
Ursz János egy szál gyertya világánál a Szentek Életét olvasgatta.
Lakásának második szobájában beteg , halálra rémült, vagy megsebesült menekültek, leginkább asszonyok és gyerekek voltak meghúzódva.
Néha kínos nyögés, fájdalmas sóhajtás vagy halk sírás hallatszott a paphoz.
Ilyenkor ő békés és szelíd, vigasztaló szavak kíséretében tudakolta, hogy ki szenved, mi j e fáj és mire van szüksége.
Majd kitekintett a csűrbe és az istállóba.
Ott hevertek szalmán a menekült férfiak.
Legtöbben tompa fásultsággal meredtek maguk elé, mások a kezdődő sebláztól érthetetlen mondatokat, összefüggéstelen szavakat mormogtak.
A pap sorba itatta őket vízzel.
Némelyik nem mozdult, nem nyöszörgött.
A pap melléje térdelt, lélegzetét hallgatta s megtapintotta a szívét .
- Meghalt, - mormogá, - az örök világosság fényeskedjék neki .
Azzal keresztet vetett rá, fölfogta a szolgájával és kivitte .
Odakint meglocsolta szenteltvízzel, elimádkozta fölötte a Miatyánkot és parasztjaival eltemettette .
Tegnap éjjel óta négy férfit és két gyermeket temetett el.
Háza puszta, mintha kirabolták volna.
Nem volt ott egy falat kenyér, egy szem gyümölcs.
Mindet elosztoga tott az éhezők közt.
Nem volt a háznál lepedő, ing, zsebkendő : mindent széttépett, hogy a szenvedők sebeit bekötözze.
Nem volt a viselőn kívül egy szál ruhája sem: mindent föladott a hidegtől didergőkre .
Késő este volt már, mikor a preszákai zarándokok szomorú zsolozsmája a faluban fölhangzott.
Ursz János két karjára hajtott fővel az asztalra dőlve aludt.
Fölemelte fejét és hallgatott.
A panaszos, bánatos dal egyre erősebben hallatszott az éjszakában.
Újra a nyomorultak, az üldözöttek jönnek?
Ursz János arcán könny gördült végig .
Kiment a tornácra és várt.
És akkor látta a bűnbánó sereget , sárga, ingadozó viaszfény mellett lassan közeledni, a paplak udvarára befordulni és a sárban térdelni .
- Miért jöttetek hozzám, az Isten szolgájához, testvéreim? - kérdé a pap .
- Jól mondád, uram, - felelt a bíró, - az Isten szolgájához jöttünk.
Mi vagyunk a preszákai boldogtalanok.
Véres a kezünk, véres a lelkünk .
Nincs nyugodalmunk otthon.
A megöltek árnyalakjai suttognak a fülünkbe , járkálnak a házunkban...
Óh, adj uram nekünk, szegény bűnösöknek föloldozást iszonyú bűneink alól .
Ursz János kiterjesztette karjait :
- Isten kezében van a kegyelem, én, mint szerény szolgája , imádkozni fogok az ő véghetetlen irgalmasságához a ti bűnös lelketekért .
Ekkor kitárult a paplak ajta ja s a világosságban egy magastermetű úrinő jelent meg.
Fiatal volt még, de haja ősz.
Nem a kortól, hanem a szenvedéstől.
Arcán végtelen szomorúság.
Amint szemét az ég felé szegezte, olyan volt, mintha lélekben máris elhagyta volna ezt a szennyes, durva f öldet...
A papra támaszkodva szólt :
- Emberek!
Preszákán megöltétek az uramat és két gyermekemet ...
Magam menekültem meg...
Egyedül vagyok, senkim sincs a világon...
Bánatomban Istenhez emeltem lelkemet és ő egyszülött fiára, Megváltónkra mutatott, aki a k eresztfán megbocsátott ellenségeinek .
Itt fölemelte a hangját :
- Én megbocsátok nektek, mert nem tudjátok, hogy mit cselekedtetek.
Az Úristen könyörüljön rajtatok !
- Amen!
Imádkozzunk! - fejezte be a pap s a tömeg lassú mormogással ismételte a pap után az i mádságot.
Utána a szenteltvízzel meghintette őket s mindnyájan keresztet vetettek magukra .
Egy óra mulva az Ursznál rejtőző magyarok a fegyveres preszákaiak oltalma alatt elindultak Gyula-Fehérvár felé.
Leghátul egy parasztszekér szalmáján, jó meleg bundák alatt feküdt a szőke kislány, mellette ballagott vállravetett puskával Valea...
És Valea felnézett az égre s valami nagy nyugalom szállt szívébe... egészen biztos volt benne, a gyereksírás nem zúg immár a fülébe .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE