ELTE regénykorpusz

" The proper study of mankind is man."

" Az emberiség legigazibb tanulmánya az ember."

Mennyire beválik ez az állítás akkor is, ha arra a sok, de milyen sokféle angol hallgatóságra gondolok, akikhez az Egyesült Királyság különböző részeiben a szónoki emelvényről beszélnem kell .

Mikor az ember Hulltól Plymouthig, Halifaxtól Dublinig, Devonporttól Belfastig járva sok helyen megfordul, természetes, hogy gyönyörködtető dolog a természetet nézni is, lebilincselő a városok látása is, de hiába, a legérdekesebb mindig csak a hallgatóság maga marad, az ember.

Tudományos társaság és iskolai ifjúság, szalongyűlések prémes, bársonyos hallgatói és munkásklub; - nem szeretném én, ha valaha is egyiket kevésbé érdekesnek , fontosnak és a szónoki munka legjobb igyekezetére kevésbé érdemesnek tartanám a másiknál.

És még így is, ha az ember teljesen át van hatva annak a gondolatától, hogy mihelyt hallgatóság egy csoport ember, az azonnal érdekes is, még, mondom, így is mindenesetre a kiválóan érdekesek közé tartozik az olyan hallgatóság, mely egy-egy u. n.

University Settlementben gyűl össze.

Meg kell vallanom, hogy a University Settlement nevű intézmény elfogadott magyar nevét nem tudom, legyen azért szabad (kísérletképpen) egyetemi telepnek nevezni , mert hiszen ha valakinek ezt a nagy intézményt röviden meg kellene magyaráznom , talán így mondanám.

Olyan helyek ezek Londonnak legszegényebb, apró és rossz házakkal, munkásnéppel túlzsúfolt negyedeiben, ahol egy csoport, egyetemet végzett, alapos tanultságú, komoly és humánus ember alkot telepet azzal a céllal, hogy néhány évig ott élve, igazi, valóságos érintkezésben álljon a munkásosztállyal, sokszor ezek közül a legszegényebbel, s mindenekelőtt látni tanulja az igazságot.

Látni ezeknek az embereknek az életét, bajait, szükségleteit, nem nyomtatott papirosról, amely, aszerint , hogy milyen író munkája, teremthet érzelgős, vértelen álmokat, gondolatokat ugyanúgy, mint rövidlátó semmibevevést, vagy éppen igazi ellenséges érzést is azzal a szilárd elhatározással együtt, hogy: "No, hiszen abba a városnegyedbe se teszem ám be a lábamat."

Azután érezni tanulja, hogy ha már egyszer elébe állott az igazság, odamutatva a maga mindennél méltóságosabb és mindennél meggyőzőbb módján a létező bajokra, hiányokra, szükségletekre, akkor azután a látottak mellett nem lehet, nem szabad elmennie többé a kicsi, a semmire sem hivatott és közönséges embernek azzal a nyárspolgári vállvonásával, hogy: "Hát ez így van ! ", hanem azt kell mondania, az erős, a tartalmas, az előkelő lelkek szavával: "De a jövőben nem lesz így !"

Nem, ha csak egy szemernyi része is az a megváltoztatást igénylő állapotnak, amit én vehetek a kezembe , azt a kezembe veszem.

Lehet, hogy csak egy-két gyomot téphetek ki s helyette csak egy-két virágot ültethetek el, de azt megteszem.

Igy éreztek az egyetemi telepek munkásai.

Hogy Londonban az óriási vagyonok mellett óriási szegénység van, azt ennek az országnak egész politikai, gazdasági és kultúrtörténete, örökösödési , földbirtoklási törvényei magyarázzák; mindegyik egy-egy hosszú essayt igénylő tárgy.

Ma legyen elég azt mondani, hogy a nagy szegénység bizonyos városnegyedekben megvan és megvan vele mindaz, ami a szegénységet nyomasztóvá teszi: az egészség örökös veszedelemben forgása; a munka végzésének kényszere sokszor igen hátrányos feltételek mellett is és végre: mindenféle akadálya annak, hogy valaki, a betevő falatot megszerző munka mellett, egy kis önképzést is folytathasson, hogy lelkileg haladhasson, emelkedhessék.

Milyen súlyos igazságot dob elénk az olasz közmondás rövidre csiszolt szava: "Aki göröngyös úton jár, nem ér rá az égre nézni."

Nos, az egyetemi telepek munkásai a szegény negyedek embereinek útjából igyekeznek eltávolítani egy részt legalább a göröngyökből és segíteni akarják őket, hogy itt-ott az égre is nézhessenek.

És ma már ki lehet mondani minden habozás és a megcáfolástól való minden félelem nélkül azt, hogy Londonban kivétel nélkül azokban a szegény negyedekben javult a tisztaság, az erkölcsi színvonal, a közegészség, a lakosság modora, beszédmódja, az utca közbiztonsága a legtöbbet, ahol a közelben valahol ott emelkedik valamelyik egyetemi telep.

Mert sok van.

Egyik gazdagabb, tehát többet tehet, a másik kisebb tőkével dolgozik.

De az mindegy.

Némelyik telep saját maga épített kitünően megfelelő nagy házat, de van olyan is, amely egy-két régi házat kötött össze és alakított át.

A fő az, hogy mindegyiknek van egészséges, levegős közös terme, ahol a telepesek a környék lakosságát látják szívesen beszélgetésre, népszerű előadásokra, néha társasestére, játékokra, táncra, vagy a lakosságból megalakult zenekar, énekkar hangversenyeire.

Van azután író- és olvasó-szoba.

A telep embereinek pedig közös ebédlője, társalgója s kinek-kinek hálószobája.

Itt élnek a telep vezetői; természetesen a maga kenyérkereső munkáját ki-ki végzi, de néhány óráját a napnak valamennyi mind ennek a társadalmi munkának áldozza ; például néhány estén át valami esti kurzuson olvas vagy tanul egy csoport munkással; a másik a környékbeli fiúkat tanítja svédtornára, levelezésre , helyesírásra, valami ipari munkára.

Egész idejét csak a Warden, a gondnok vagy gazda tartozik a telepnek szentelni, ha szükséges, noha ez a dolog is sokféleképpen alakult a különböző settlementekben.

Azon a napon, mikor este az egyik ily telep nagy termében beszélnem kellett , megelőzőleg már az egész napra meghívott a Warden és felesége.

Délben együtt ebédeltünk (a settlementekben nem lunch járja és late dinner !) egy olyan kedves és minden részletében ideillő ebédlőben, hogy annak még a berendezése is öröm volt látványnak, de egyben okulás is.

Mert szép volt a szoba , a Ruskin és William Morris bölcs és emberi módja szerint szép; fényűzés nélkül , szép azon a módon, ahogy az a két nagy humanista és apostol el akarta terjeszteni a szépet; úgy, hogy az ne legyen költséges és belejuthasson ennélfogva az egyszerű életű, a munka és gond között élő ember világába is , akinek bizony még nagyobb szüksége van a szépnek áldásos közelségére, mint annak, akinek úgyis csupa rózsa közt vezet az élet útja.

A szemnek is nyugalmas a síma, tompa bronzzöldre festett fal; az ablakok, a szekrények, székek szép dióbarnára viaszolt szurokfenyő; a szegfűlevélre hasonlító hamvaszöld vászonfüggönyök, terítők, vánkosok; az ablakpárkányon, a fehér abroszon, a barna szekrények fülkéiben, polcok tetején mindenütt síma , olcsó, egyszínű sötétzöld cserépvödrök, vázák, tele olcsó, de harmatfrisseségű sárga nárcisszal.

Az ebéd is becsületes angol, középosztálybeli ebéd volt, a szentesített két fogásból álló, tápláló, elég alapos, szóval olyan emberek ebédje, akik már reggel óta dolgoztak, tehát rászolgáltak a táplálékra, de viszont elég józan , elég rövid arra, hogy olyan emberek ebédje legyen, akik viszont délután is mindjárt dolgozni fognak, nem pedig pamlagon pihenni ki egy hosszú és komplikáltan gazdag ebéd fáradalmait.

Délután a házat jártuk be és a munkájukról beszéltünk.

A közös termek egyszerűek , hogy a munkásnép se idegenül ne érezze magát, valami esetlenül alkalmazott s az intézményhez nem való fény közepette, se pedig onnan hazatérve, valahogy lenézni ne tanulja a maga otthonát.

De arra mégis teljesen elég szép mindegyik jóízlésű szoba, hogy a vendég szeme nevelődjék a széphez, hogy felderüljön és ünnepnek érezze, ha idejön.

Azok a fiatal egyetemi emberek egyszer majd ügyvédek, bírák, lapszerkesztők , ügyészek, orvosok lesznek; vajjon nem más szemmel nézik -e a szemük elé kerülő emberanyagot, ha néhány évig mozogtak közöttük?

És másik nagy előnye is van az intézménynek.

A földön a legnagyobb sötétséget a tudatlanság képviseli és mint minden sötétségnek, ennek is megvannak a maga rémei; a tudatlanságból eredő rém: a gyűlölet.

Az osztálygyűlölségnek a századrésze sem maradna meg, ha valamivel jobban ismernénk egymást.

Ha egy, két , tíz, ötven egyén megismerése után meg tudnánk látni, hogy rossz, értéktelen és gyűlöletet érdemlő osztályok nincsenek.

Csak egyének vannak mindenütt, jók is, gyarlók is.

És hogy a jóból több, a gyarlóból kevesebb legyen, ezen mindnyájan dolgozhatunk, éppen mivel azok mind egyének s így más egyének munkásságának is hozzáférhetők.

Londonban az u. n. hooliganism, vagyis a tanulatlan és a lesújtóan nehéz körülményektől eldurvult emberek aggressziv, lázadó kártevési vágya a bántalmazásra, törésre, ami az apacheban oly rút kifejezésre jut, csodálatosan csökkent, enyhült, mióta az osztályok érintkeznek , nemcsak az egyetemi telepek, hanem pl. a vasárnapi iskolák, scout-tanfolyamok , szabad előadások, munkásklubok révén.

Például az egyetemi telep művelt úri embereivel való érintkezés, mikor azok, mint könyvtárosok könyvet adnak ki a munkásnak, s hozzá magyarázó szót; vagy a közös olvasóban a napilapokról cserélnek eszmét; vagy ügyvédi, orvosi tanácsot kapnak , ez mind nem eshetik meg anélkül, hogy a legsivárabb otthonok bárdolatlan embere ne kezdje észrevenni, hogy lám, szép ám az az úri modor (ha valóban az ! ).

És nem is olyan hozzáférhetetlen.

Ha az ember próbál egy kicsit a társas érintkezésben mások javára is gondolni és nemcsak a magáéra; ha nem magának könyököli ki a legjobb helyet; ha nem morogva beszél, hanem tisztességtudóan, ha örömét leli egy-egy parányi segítség nyújtásában, egy-egy kis szolgálat, udvariasság gyakorlásában, - hát lám, egyszerre csak jóval közelebb van ahhoz a kifogástalan kabátú, kézelőjű és modorú gentlemanhez.

És hogy a jó modor, az udvariasság példája milyen jó talajra talál bennük, azt tisztán láthattam azután annak az ott töltött érdekes napnak az estéjén, mikor az előadást a zsúfolt csarnokban megtartottam.

Az érdeklődni tudást, a hálás elismerést illetőleg lehet valaki perfekt gentleman munkás-zekében is!

Ebben az egész napban és estében csak egy pillanat volt nehéz, mikor távozni kellett abból az érdekes körből, ahol nagyműveltségű társadalmi vezetőket és nehéz, mechanikus munkában élő embereket, nem mint külön osztályokat, de mint embertársakat látni együtt.

A Settlement nemcsak a férfiaké.

A munkásleányok is ugyanolyan szívesen látott vendégei a háznak.

És noha az angol úri leánynak, asszonynak a szegényebb nők között való munkálkodásáról másutt szólok, hadd tegyek hozzá legalább annyit , hogy írónők, orvosi, filozófiai fakultáson doktori címet nyert nők, de meg fényes társaságbeli, másképp mulatós életet élő úri leányok is eljárnak ide a hét egy-egy estéjén, hogy énekkel, zongorázással, táncóra, tornaóra adásával egy kis derűt vigyenek a munkásnők sokszor szürke életébe.

Mikor a leányok jönni kezdtek, azt súgja nekem az egyik hölgy: "Figyelje csak meg azt a két leányt, aki most lép be az ajtón."

Belépett az első.

Sötétkék serge ruhája takaros, reális viselet: gesztenyebarna gazdag haja fényes, jól kefélt kontyban nyugszik a nyakán; modora csöndes, tisztességtudó.

Zajtalanul nyitja ki az ajtót és mindjárt a belépéskor szépen köszön.

A társa, aki utána jön, olcsó , foszlott gépcsipkével jól megrakott rózsaszín blúzban van; haja boglyává bodorítva duzzad ki az East End jellemző kalapdivatja, a fekete szalma matrózkalap alól.

A nyakában mogyorónyi viaszgyöngysor, e fölött rengeteg nagy félhold borsószemnyi hamis gyémántból.

Az ajtót ellenben a lábával rúgja be.

" Nézze; az első leány hat hónappal ezelőtt még csipkésebb és rongyosabb , gyöngyösebb és hangosabb volt mint az, akit ma először hoz ide magával."

Azután odamennek egy szép, nyájasarcú hölgyhöz, aki öt perc múlva már olyan jókedvűen tereferél, nevet velük, mintha egészen együvé tartoznának.

Pedig (azaz nem is pedig, hanem mivel) ez az asszony egy a száz közül; nagy tudású, országos hírű doktorember felesége.

...Melyik aranytárgy az, amely félelem nélkül meri kiállni a daróc dörzsölését is?

Az aranyfüst talán megkeserüli, de a vert arany ragyogóbbá válik tőle.

Gineverné Győry Ilona

Angolok

Egy nap a University Settlementben

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Gineverné Győry Ilona

Angolok

Egy nap a University Settlementben