Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Hét főbünök az állatvilágban.
E könyv hasábjain "Lélek és ösztön" czim alatt kifejtettük, hogy az embereknek az állatokkal való összehasonlitása egyik biztos mód lenne a tudományos psychologia megállapitására, ugy most azt állitjuk, hogy az állatok vétkei és büneinek összehasonlitása az emberekéivel olyannyira fontos a criminalistákra, hogy a legmélyebb tanulmányozást és észlelést tenné szükségessé, mert ez összehasonlitás által az emberi léleknek és cselekedeteknek sok megfejthetetlen kérdését lehetne - kivált a bünügyekben - megoldani.
A legtöbb vétek és bünnek megfogamzása és alapja - tehát a tény - azon ellenállhatatlan vak ösztönből indul ki - mely az emberekben szintén megvan - s csakis a kivitel és az elkövetés módozatai származnak az egyéni értelem- és lélektől - igy más elbirálás és más - tehát enyhébb - büntetés alá kell , hogy essék azon bün, melynek szülője az ösztön, és más alá az az egyén , kinél az értelem és szellem felett az ösztön áll tulsulyban.
Mert bármily raffináltan éleselmü legyen is a bün, mindig van benne valami , mi csupán a vak ösztönre vezethető vissza, mely a legértelmesebb emberben is a lélek és akarat mellett szunnyad; sőt vannak bünök, melyek egyedül az ösztön ellenállhatatlan kényszeritéséből születnek s hajtják az egyént az elkövetésre.
Itt tehát a lélek- és értelemnek magában a bünben semmi része sincs, hanem csak azon módokat és eszközöket eszeli ki, melyekkel a bünt ügyesen végrehajthatja, elpalástolhatja s a bünhődést elkerülheti, mert erre az ösztön, az inditó ok, nem képes; ez csak vakon, ellenállhatlanul a tett elkövetésére kényszeriti.
Mennél fejlettebb - mondjuk, mennél műveltebb - a lélek, mennél magasabb az értelem, - tehát mennél inkább ki van az "egyén" az emberben fejlődve, annál kevésbbé nyilatkozik az ösztön, ellenesetben pedig viszont annál nagyobb mértékben.
Csakhogy itt még nagy szerepet játszik az átöröklés is, mely semmiféle mesterség, nevelés és hajlam által el nem sajátitható, miután csakis a "születési öröklés" által keletkezik - s igy ezt is az ösztönnel azonosithatjuk, működjék bár szellemileg vagy anyagilag, mert ennek hatása is csak egy belső kényszer, melynek az akarat csak igen ritkán képes ellentállni.
Ugyancsak Lacassagnac mondja, hogy: "A farkasok morálja igen alkalmas volna, hogy a criminalistákat az emberek erkölcsi élete felől felvilágositsa ," de egyuttal arra a conclusióra jut, hogy csakis az emberek bünössége annyira öntudatos, hogy tudják, érzik, szégyenlik a bünt - de cselekszik mégis, sőt elleplezésekkel, cselekkel igyekeznek a bünhődésnek - miután ennek tudatában vannak - elejét venni, de azt nem mondja - nem is tagadja ugyan - csak kertelés és kerülgetés által iparkodik elodázni, hogy az állat szintén öntudatosan cselekszi -e a bünt, tudatában van -e annak, hogy bünhődni fog - egyáltalán érzi -e azt, hogy bünös?
A fent elmondottak után, tehát már most párhuzamot vonhatunk az emberek és állatok vétkessége között.
Azon állatoknál, melyeknek értelme, szelleme - tehát a lélek - fel van ébresztve, az ösztönt nagyon csekély részben, csakis a mindennapi létfentartási esetek szük korlátai között látjuk némileg nyilvánulni, ellenben a vadon élőknél, hol a szellemi élet csakis oly erőszakos esetekben nyilvánul, melyeknél az ösztön nem nyujthat megoldási módot, legtöbbnyire az ösztön uralja minden tetteiket, a külső viszonyok és körülmények változása szerint - igy az állatvilág bünei és vétkei is kétféle eredetüek: ösztönből eredők és értelmi, vagyis öntudatos bünök.
A tisztán ösztönből eredő bünökben kevésbbé akadunk az öntudat és értelem oly nagy nyomaira, mint az értelmi bünökben; ezekben mindig a meggondoltság s a bün tudata nyilatkozik, sőt nyilatkozik még a bünhődés tudata mellett, az elővigyázatosság, a bünhődés félelme, nemcsak a tett után s a rajtakapatás eseteiben, de a tett elkövetése előtt is, mi kézzelfoghatólag bizonyitja azt, hogy az állat tudja, hogy rosszat tesz, de megteszi, megpróbálja tenni , mert arra is gondol, hátha sikerül s nem tudják meg, igy nem lesz megbüntetve.
Hogy az öntudatos bünök inkább a háziállatoknál, vagy huzamosabb ideig az emberek környezetében élő s szelid állatoknál fordulnak elő legtöbbször, az igen természetes, mert ezeknél a környezet sokfélesége, változatossága, a bánásmód és a szelidités felébresztette, kifejlesztette az értelmet, a lelket s ezzel bizonyos itélő- és következtető tehetséget is, miket a vadonban élőknél a megszokott s a folyton egy környezet, s a napról-napra az ösztönöknek hódoló életmód egyformasága ennyire nem ébreszthetett fel.
E mindennapi életből vett s mindenki által tapasztalt eme egyszerü példák is eléggé bizonyitanak: Pl. egy betanitott vadászkutya - bár az engedelmességre tanitva, szoktatva van, mégis csak ugy engedelmeskedik, ha akar.
De valahányszor urának - egy vagy más okból - nem engedelmeskedik, kevés időre reá nyüszitve, nyöszörögve csuszik lábaihoz, hogy ne verje meg engedetlenségéért.
Ezt minden vadász tapasztalta, s egész világosan ugy magyarázza, hogy azért nyüszit - quasi könyörög - mert tudja, hogy rosszat tett és hogy ne legyen megbüntetve.
Nagybátyám vizslája a legjobb vadászeb volt, de kimondhatlan torkos, ugy hogy a tüzhelyről, konyhából ellopott mindent, mit elérhetett.
Természetesen, ha rajtakapták, elverték jól.
Nem egyszer észleltem, mikor az udvarról az ablakon át meglátta a hust a konyhaasztalon, belopódzott, de e mellett óvatosan körültekintgetett, nincs -e ott valaki, s gyorsan lekapta a hust , hátra lopódzkodott vele a kert végébe, s ha senki rajta nem kapta, olyan ártatlan pofát csinált, midőn ujra bejött, mintha nem is ő tette volna.
Ha pedig rajtakapták, ilyenkor keservesen üvöltözve, behuzott farkkal, mintegy kérve csuszott lábaink elé, s már előre annyira orditott, mintha a korbácsot már a hátán érezte volna, s orditozva hátra-hátra a fogas felé tekintgetett , hol a korbács lógott, melylyel ki szokott kapni.
Kétszer történt meg, hogy a büntetés elől elszökött s a hivásra nem jött vissza, ilyenkor jobban meg lett fenyitve, mint máskor, s ezt szintén megjegyezve, többé nem szokott meg a csiny után.
Megfigyeltem továbbá, hogy mikor a lopott jószágot falatozta , - s a kertajtó nyilott - otthagyta a prédát, s kerülőutakon sompolygott el , s mitsem tudó pofával került ujra elő.
Megtörtént az is, hogy lopás közben rákiáltottam; erre elsompolygott és két-három órán keresztül, ha én kerültem elébe, előttem vinnyogott, nyöszörgött, de más személy előtt, a ki tettét nem látta, a szokott vig és fürge volt.
Ha a házőrző kutya, vagy a macskák voltak a konyhában, akkor egész szemtelenül lopta el, a mit ért, s nem a kertbe vitte, hanem mindjárt a folyosón levő padlás-feljáró alá rejtőzve , ette meg; ezután bárki jött is, nem bujt, nem futott, mint máskor, ha még a komondorok és macskák közelben voltak, hanem nyugodtan hasalt le ő is a közelben, s a kiabálásra és lármázásra fülét se billentette, hanem nyugodtan, ártatlanul nézett mindenkire; ellenben, ha többi, szintén tolvaj kollégái nem voltak ott, már az első kiáltásra, behuzott farkkal, a fal és korlátok védelme alatt szökött ki a folyosóról.
Ama gazdátlan piaczi kutyák, melyek mondhatni félvad állapotban élősködnek , még ezek is érzik a bünös öntudatot; mert, ha valamit ugy löknek nekik, azt mindjárt neki hasalva költik el, az ajándékozó előtt, de bezzeg nyargalnak , ha egy-egy darab hust, vagy czipót lopnak a kosarakból és áruasztalról, akár vette észre az illető károsult, akár nem - és ezt messze, félreeső helyen költik el, s az nap azon asztalt és kosarat félve s mindig futásra készen , kerülgetik.
Most nézzük azon egészen vad állatokat, melyeket szintén az éhség ösztönöz a lopásra, tudják -e ezek is, hogy bünt, rosszat cselekesznek s félnek -e, tudnak -e a büntetésről?
Itt van mindjárt a szarka.
Ez, ha fiatal 2-4 napos nyulfiókákra talál, nem rohanja meg azonnal őket, hanem elébb felemelkedik a légbe, s körülkémlel, hogy az anya nincs -e közelben valahol , hogy a fiókák sivitására előrohanhasson, mert azt nagyon jól tudja, hogy a nyulanya veszedelmes ellenfél, mert első lábaival olyan ügyesen s gyorsan csapdos a rabló felé, hogy ennek meg kell futamodni.
A torkosfalók (Gulo borealis) pedig annyira ez ösztön kényszeritő hatása alatt áll, hogy bár tudva a veszélyt, mégis mellőz minden cselt és ravaszságot, s vakon megy a prédának.
De némelykor, hogy csupán lopási vágyát elégithesse ki, tisztes távolban - fedezve magát a bokrok, gödrök árnyékában, hetekig követi a prémvadászokat, s ezek csapdáiba és fogóiba került vadakat ügyesen kilopkodja és elhordogatva elrejti.
Ugy, hogy a Hudson-, Erie-tavak körüli , a canadai és a szibériai prémvadászok kétségbeesve keresnek fel más vad-fogó területet - sokszor 10-12 mértfölddel távolabb, hogy e rabló nyomukat elveszitse, mert tudják, hogy ha egyszer felfedezte őket, egyetlen vadat sem fognak többé csapdáikban találni, mert előbb kilopkodja belőlük a Wolwerain , mint ők, sőt még az elrejtett prémkészletet is felkutatja s elhordja ; megtörténik sokszor az is, hogy egy prémvadásznak egész idényét tönkreteszi , mert követi, utána megy, más vidékre is.
Ezen elmondott s az alábbiakhoz hasonló példák inditották az ó-kori népeket arra, hogy a büntévő állatokat ugyanolyan büntetéssel sujtsák, mint a bünöket elkövető embereket.
Bár az az eszme, hogy az állat birhat a bün tudatával - csak oly sejtőlegesen élt lelkükben, hogy az okát bizonyára nem tudták volna megmondani, mi inditja őket a megtorlás tényére, azon a czélon kivül, hogy megsemmisitve a bünöst, ez többé hasonló bünt ne követhessen el.
Igy Mózes törvénye elrendeli, hogy: megkövezendő ama bika, mely embert , asszonyt halálra döföd, és fogságra vetendők ama lovak és szamarak, melyek lusták, akaratosak s rugdalódzók.
A görög s római történelem is mutat fel példákat: Igy Nero keresztre feszittetett egy kutyát, mely rögtön vonitani kezdett, mihelyt ő a lantot pengette; Ethaunos archon pedig egy bakkecskét nyuzatott meg elevenen, mert egy gyermeket halálra öklelt.
A középkor története pedig éppen telve van a hernyók, egerek és patkányok elleni kiátkozásokkal.
1543-ban Grenobleban a városi tanács a szőlőket megsemmisitő csigákat excommunicáltatta; 1585-ben pedig a velencei fővicarius ünnepélyes szertartással átok és elpusztulás fenyegetése mellett parancsolta ki a hernyókat az országból.
1356-ban Lausanneban a biróság egy sertést pallossal végeztetett ki, mert felfalt egy gyermeket, s ezen itéletet épp oly actussal hajtottak végre a piaczon, mint akár egy embernél ; t. i. emberi ruházatban vezették a vérpadra.
Az araboknál pedig még ma is , ha egy-egy a nyájat pusztitó oroszlánt sikerül a lesgödörben megfogni , gyalázó, szitkozódó és becsmérlő szavakkal szidalmazza az egész törzs, s azután a nők és gyermekek agyonkövezik, s e mellett meg vannak győződve , hogy a szidalmakra az oroszlán szégyenli magát, s érzi azon lealázó gyalázatot, hogy gyáván, becstelen halállal - nők és gyermekek kezeitől - kell elpusztulnia!
A lélek és értelem fölötti eddigi tanulmányaimban többször oly meggyőző bizonyitékára akadtam az állatok értelmisége és öntudatának, hogy szinte megdöbbenve kérdeztem önmagamtól, hogy honnan veszi az ember azt a jogot , hogy az állatokat oktalanoknak, lelketleneknek és érzésnélkülieknek képzelve, őket tetszés szerint kinozza s pusztitsa?
És e tekintetben még Lacassagnac is nagyon felületesen itél s végez velük s látszik, hogy inkább theoreticus tételekből veszi következtetéseit, semmint önön észleleteiből , bár több helyen felemliti, minő és mennyi becses anyagot gyüjtött a párisi Jardin de Plantes- és a Société d'Acclimatations -ban.
Igaz, hogy minden buvárnak, ki a lélektannal vagy általában az emberekkel foglalkozik, csakis az állatkertek lehetnek legjobb tanulmányhelyei, de csakis az olyan állatkertek, hol a szakismeret, tudás és értelmes kezelés minden állatfajnak megadja azt a környezetet, hogy abban fesztelenül és otthoniasan mozogjon .
Kár, hogy a mi állatkertünk éppen nem nyujt ilyenre alkalmat rosszul gondozott állatai és üres ketreczeivel, szakértelmetlen, tudatlan kezelésével.
Hogy az állatok criminalitását megitélhessük kellőleg, beszámithatóságukat kell megállapitani, valamint azt, hogy lelkük, értelmük van -e, vagy legalább ezeknek birnak -e némi parányával?
Igenis birnak!
Csakhogy éppen e beszámithatóság különbözteti meg élesen az ösztönökből eredő bünöket az öntudatos bünöktől.
Az ösztönükből vétkezők , bár a lakolásra és bünhődésre számitanak s ezt csellel, ellentállással, vagy meneküléssel iparkodnak ki is kerülni, de nem birnak tudatával annak, hogy ez bün; igy ugy a szarka, mint a torkosfalók, nagyon jól tudják, hogy rablásuknál veszélylyel kell nekik megküzdeni, mint kell az Ichneumonnak, a nilusi intőnek, mely a krokodilustojásokat pusztitja, vagy az oroszlánnak , midőn a kafferbika kis bornyára vadász, de ők ezt a prédaszerzést, a létérti harcz küzdelmeinek tekintik a veszélyek s a bünhődés tudatával.
Midőn azonban a torkosfalók a prémvadászok után les és ezek tőreit fosztogatja ki , teljes tudatával bir, hogy rosszat tesz, hogy bünhődik, ha nem vigyáz, azért ily alkalommal nem vakon, hanem a legravaszabb csuszás, rejtőzéssel kerülgeti őket, hogy észrevétlen maradhasson.
Ellenben az öntudatos bünöknél az állat is legtöbbször épp ugy tudja, hogy rosszat tett, mint az ember; tudja, hogy büntettének lakolás s bünhődés a következése, tehát a beszámithatóság is csak szükségképpeni folyománya kell , hogy legyen a restség, boszu, gyilkosság, szerelemféltés, rablás, kéjvágy , torkosság büneiben ezeknek.
Ezeken kivül még a részegség vétkébe is beleesnek az állatok némelyjei, ha az ember alkalmat ad nekik, s ekkor - akár csak a részeges ember - minden mértékletességük-, munkásságuk- és jó tulajdonságaikról leszoknak.
A méhek , e szorgalmas, rendezett viszonyu rovarok, ha egyideig szeszszel kevert mézzel tartatnak, annyira rászoknak erre, hogy feledik előbbi munkásságukat, többé nem dolgoznak, csak a kész mézet fogják fogyasztani.
A medve is könnyen rászokik a borra és pálinkára és ha a legjobban volt is betanitva, teljesen elfeledi előbbi mesterségét, szelidségét; de legfőképp rabjává tudnak lenni a nagyobb fajta majmok az ivás szenvedélyének.
Igy Richardson hajóskapitány és buvár egy orangutangot szoktatott magához, mely minden utjában kisérte.
E majom rendesen urával étkezett, egész emberi módon ült az asztalnál, kést, villát, asztalkendőt használva; s naponta kijárt neki egy kis adag rum és ebédnél a bor.
A rumot annyira megszerette, hogy a matrózok már nem tudták rumadagjaikat hová dugni előle és sokszor a leghihetetlenebb ügyes módon jutott a rumhoz, s lecsipte magát holtrészegre .
Ura ilyenkor jól el-elverte, de csudálatos, hogy más, tiltott dologról egyszeri könnyü büntetésre is leszokott, de az ivásról a legszigorubb büntetés daczára sem.
Ez lett halála is, mert a raktárnok az éléskamra ajtaját nyitva feledvén, Yim besurrant, s egy nagy üveg rumot elcsenve , elrejtőzött.
Csak hörgéséről és ökrendezéséről akadtak reá; s mert a nagy üveg rumot egy cseppig mind megitta, daczára az alkalmazott szereknek , másnapra szeszmérgezésben mult ki.
A restség bünét leginkább a lovak, ökrök s a szamaraknál találjuk.
Egy vén , kiérdemült lovat csak vizhordásra használtak, de már a harmadik fordulónál meg-megállt.
S persze ilyenkor záporként hullottak rá az ütések.
Egy alkalommal neki indult, de rögtön erősen sántitani kezdett, ugy hogy az istállóba vezették vissza.
Másnap ugyanez a jelenet következett be: a harmadik fordulónál - nem várva be az ostor nógatását, sántitott... s ez igy ment jó ideig - mig rájöttek ravaszságára; - ugyanigy tett egy szamár; ez meg rögtön a földre vetette magát, mihelyt a szokottnál nagyobb terhet raktak reá s rugdalódzni, s rángani kezdett, mintha megdögleni akarna.
Az irigységnek igen sok példájára akadunk szintén ugy az emlős-, mint a szárnyas-világban, mely ugy a kenyéririgység-, mint a szellemi irigységben nyilvánul: A Rhesus-majom (Inuus rhesus) társait nemcsak enni nem engedi, de a mennyi élelmet csak bir, szájába töm, kezei és lábaiba fog és maga köré gyüjtve, ráül és dühösen védi, a fenmaradót pedig, hogy társai ne élvezhessék, büzös váladékaival mocskolja és keveri be.
A tengeliczek és a Vidah pintyek (Vidua principalis) bár jól vannak lakva, többi társaikat sem enni, sem inni, sőt fürödni sem engedik, ha még annyi vizes és étedény legyen is a kalitban.
De legjellemzőbb a következő példa: Egy könnyü szárnysebbel lőtt kányát (Milvius regalis) vettem s ezt egy szobában ápoltam.
A seb begyógyult s a madár jól érezte magát.
Azon szobában azonban még egy egérszürke s két angora macska is tanyázott.
Eleintén a kánya rájuk sem nézett, de egy hét mulva már - mikor a macskák reggelizni kezdtek - tejes zsemlyét - a kánya ott hagyta az ő táplálékát, a nyers hust, s elüzve a macskákat, ezek tejes zsemlyéjét falta fel.
Néha annyit falt, hogy szinte tátongott bele, sőt ki is hányta, de csakhogy azok ne ehessenek, ő falta fel a neki természetellenes tápot.
Egy szürke papagájom, mely a legjámborabb és okosabb jószág volt és soha sem bántott egy madarat sem, egy szelid kanárinak, mely ujjamon üldögélt s nekem kedveskedett, egy roppantással összezuzta a fejét, midőn én - erre nem is gondolva, a kanárival ujjamon feléje mentem, azért, hogy hivására nem ügyeltem, most - mint máskor, s ezen tette után azonnal a spaletára repült fel, mert látta, hogy első mérgemben a pulykatoll után nyulok, a mivel ki szokott rendesen kapni, ha valami rosszat tett.
Szintén kiváló példáját mutatják a chingák (Mephitis suffocans) az irigységnek a párzás idején.
Ezen emlős oly iszonyu büzös folyadékot tud magából lövellni, hogy embert, állatot fuldoklás, ájulás és hányás lepi meg tőle, s ez iszonyu bűzt ½-¾ évig semmiféle szappan, szagos viz, fürdés és maró szerekkel eltüntetni nem lehet.
Egy-egy chinga nőstényt két-három him szokott kisérni a párzás idején, mely néha 2-3 napon át udvaroltat mindhárommal magának, mig végre választ.
Ilyenkor a visszautasitott himek egyike vagy másika, ugy a nőstényt, mint választottját boszuból végig lövelli bűzös váladékával, de aztán nyargal is eszeveszetten, mert a feldühitett pár agyonmarja, ha beéri.
De az irigy, visszautasitott imádó boszuja teljes, mert sem a nő, sem a him egymást a förtelmes, okádtató szagtól megközeliteni sem birja, sőt még a többi chingák is messze elkerülik, igy az idényben a párzás örömeitől elesnek, mert kell egy jó fél év, mig ama szag elpárolog.
A bosszuállásról pedig annyi hiteles adat áll rendelkezésre, hogy a legfőbbeket lehet csak felsorolnunk.
Egy a nőstényektől mellőzött himgalamb egy héten át, minden éjjel a galambduczba rohant be s ott dühösen verte , czibálta társait, mig csak ki nem fáradt s kizavarta a vak éjbe valamennyit .
Calcuttában pedig egy szabó, mikor a Nizam elefántjai naponta elhaladtak ablaka előtt, a legvénebb himnek néhányszor gyümölcsöt s kenyeret adott - ugy, hogy az elefánt e szokásból orrmányát naponkint benyujtogatta hozzá, de a szabónak nem mindig volt kedve, igy két napon át, az elefánt orrmányát , hogy leszokjék a benyujtogatásról, tűjével megszurta.
A harmadik napon az elefánt - szintén benyujtotta ormányát s midőn látta, hogy a szabó ujra a tűvel akarja érinteni, olyan erős vizsugárt lövellt orrmányából a szemei közé, hogy a szabó elszédülve bukott a földre.
1882-ben Barnum menageriájában, 1885-ben pedig a londoni állatkertben történt hogy a különben szelid és jóindulatu elefántok ápolóikat, kik durván ütlegelték és kinozták őket, agyaraikkal döfödték agyon; sőt a londoni esetnél ez állatóriás, midőn a másik ápoló óljába lépett, fenyegető trombitálás között, az átdöfött holttestet orrmányával, ennek lábai elé dobta.
De legmegrázóbb a következő eset: Stehrül, rotterdami öreg, nőtlen magánzónak egy olyan kedvencz macskája volt, hogy vele evett az asztalnál mindenből s az örökös dédelgetést s kedvezést szinte megkövetelte.
Egy alkalommal vendége volt az öreg urnak, ki előtt nem akarva kimutatni tulságos szeretetét, macskájának, mely folyton körülte nyávogott, csak a földre vetett egy csirkeczombot s mérgesen rákiáltott: "Takarodj innen, ma neked igy is jó lesz ".
A macska rá sem nézett az odavetett falatra, hanem boszusan a szoba szögletébe vonta magát.
Ebéd után a vendég - mig az öreg ur szokott délutáni álmát aludta, a kertbe ment sétálni; de mikor sétája végeztével a szobába lépett - a borzadály rettentő kiáltását hallatta, mert öreg barátja , vérében uszva, szétroncsolt torokkal, halva feküdt karosszékében.
A sebekről és a körmök nyomairól a macskát gyanitották a gyilkosnak, de ezt nem lelték sehol.
De hogy erről megbizonyosodjanak, a halott kezére hosszu fonalat kötöttek s a másik szobába csendesen elrejtőzve, rángatni kezdték a fonalat , miáltal a halott kezes feje mozogni kezdett.
Erre, mint egy ördög, borzolt szőrrel, dühtől láncoló szemekkel bujt elő a macska a kandallóból s a halottra rohanva, körmeit arczába, torkába vagdosva, fogaival is ujra marczangolni kezdte a hullát.
Erre berohantak, hogy a gyilkos dögöt agyonüthessék, de ez egy óriási szökéssel, az ablakon át kimenekült s ugy eltünt, hogy azóta sohasem látták.
E rémes eset, mely az 1865-iki "Fauna " czimü természettudományi közlönyben lett megirva, egyedül is egyesiti az átgondolt boszuálló gyilkosságot, a bünhődés tudatát: a rejtőzés- és menekülésben.
A szerelemféltés pedig még a legjámborabb állatokat is dühössé, vérengzővé teszi.
A him oroszlánok addig küzdenek egymással egy-egy nőért, mig egyik ott nem marad a küzdtéren, néha mindkettő; a him känguruk közül a vénebb himek a vizbe fojtják a fiatalabbakat a küzdés hevében.
A Hamadryasok és Geladak, e hatalmas izomerejü majmokból azon him, melynek nőjét egy másik him, ha csak egy torokhanggal is üdvözli, vagy egy bogarat csip le előzékenyen sörényéről, oly vérengző dühhel támadja meg, hogy ritkán épül ki sebeiből, ha ugyan ott mindjárt meg nem döglik.
A pompás szinezetü amerikai pápapinty (Fringilla ciris) is annyira féltékeny, hogy azon himet órákig, mértföldekre üldözi, a melyik csak területére mer szállani, hol minden pár nőcskéjével egyedül él és fészkel.
A Capfölddel szomszédos tartomány négerei jobban félnek a Csakma-majmoktól (Cynocephalus porcarius ) , mint a ragadozóktól, mert ezek kilesik, ha a férfiak távoznak a telepről , akkor előörsöket állitva ki, betörnek s a gyermekeket, nőket összevissza marják, ütik, pofozzák, körmölik s a mit találnak, ellopják és magukkal viszik.
Minden Csakmának van az erdőben egy rejtett faoduban raktára, hova minden lopott tárgyat eldug és őriz.
Ha észreveszi, hogy arra ember jár, más helyet keres.
Megesett többször, hogy egyes embereket az erdőben kiraboltak s rutul összevissza harapdálva, magukkal vitték minden javait.
A macskák torkossága szintén ismeretes, valamint az is, mennyi furfanggal eszik le a tejfölt s hogy ugranak meg a legkisebb zörejre, félve az ütlegektől; épp igy a majmokat is a legkörömfontabb lopásokra inditja e bün, annak daczára, hogy tudják, miszerint ütleg lesz a következménye torkosságuknak.
Hátra van még a kéjvágy.
Az állatokban rendszerint csak az év bizonyos szakában ébred fel a nemi ösztön - de a majmok legtöbbjénél folyton ébren van s mondhatni a mi bün e részben csak divik az emberek között, náluk is mind feltalálható - a mértéktelenségtől elkezdve.
A kék pofáju Mandrillnál ( Mormon maimon) azonban ez a végletekig megy.
Bárki próbálja meg s öleljen át vagy csókoljon meg egy nőt, leánykát kalitja előtt, meg fogja látni, hogy minő magánkivüli, rettenetes dühbe jő ilyenkor s jaj volna ama férfiunak, ha a Mandrill elérhetné.
A párisi Jardin de plantesban egy him Mandrill kiszökött kalitkájából s minden kisérlet hiába való volt ujra befogni, mert megfogni, ördögi dühe, hallatlan izomereje s rettenetes fogai miatt senki sem merte, sem pokróczokkal, sem hálókkal.
Végre az igazgatónak egy jó gondolatja támadt: ismervén a veszedelmes dög féktelen természetét, kalitja ajtaját felhuzatta egy hosszú kötéllel és e kalit másik végére - persze kivül - az ápolónak serdülő leányát állitotta egy ápolóval ugy, hogy a majom lássa is őket, de ha hozzájuk akar jutni, kalitján kelljen keresztül menni .
A leányka énekelni kezdett, hogy a majom figyelmét felébreszsze - mikor ez megtörtént, az ápoló a leányt ölelgetni kezdte.
Maguk az ápolók is megdöbbentek arra a pokoli dühre, mi a, majmot egyszerre elfogta; fogait csattogtatva, villámgyorsan ereszkedett le a fáról s izzó, forgó szemekkel feledve minden előbbi eszélyességét - csak féktelen szenvedélyétől üzetve , a kalitba rohant, hogy ama férfira vethesse magát s ekkor az ajtó lehullt és ujra fogva lett.
Lehetetlen a dühöt leirni, valamint azt az ördögi pofát , mit erre mutatott.
Féktelen dühében le-lehullott a rácsozatról és görcsöket kapott s amaz ápolónak még hetek mulva se lehetett kalitjához közeledni a nélkül, hogy dühbe ne jőjjön mindannyiszor.
Ez elmondott tények eléggé megvilágitják a fentebbi kérdést és azt, hol szellemi élet van, ott öntudatnak és beszámithatóságnak is kell lenni s a meddig az ember és állat hus-vérből áll, addig - bármily magas legyen is a lélek kifejlettsége - büneiben az ösztön többé-kevésbbé nyilatkozni fog.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE