Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Krúdy Gyula
Az útitárs
Keletkezés ideje
1919
Fejezet
17
Bekezdés
322
Mondat
1060
Szó
15575
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Szent Ágnes vértanú napja ebben az esztendőben hétfőre esett.
Addig nemigen mozdultam ki lakásomból.
Hol szokott szomorúságaimmal mulattam, hol pedig könnyűvérű hangulatokba burkolóztam.
" Más városok - más leányok ", idézgettem magamban a német mondást.
Vajon egyáltalában bűnt fogok -e elkövetni?
A leány saját bevallása szerint el van tökélve mindenre.
Ha én nem érkezem X.-be, jött volna valamely kereskedelmi utazó vagy egy katonatiszt...
Bizonyos, hogy nem én vagyok a vétkes .
Hisz még alig ismertem Eszténát, midőn az ama mézeskalácsképű Olga társaságában lakásomra szökött.
Ennek meg kell történni, mert a sors akarja.
Sajnálom Szikrai urat, de nem engedhetem át helyemet.
- Így gondolkoztam e téli napokban, midőn szokás szerint a díványon feküdtem, s azt hittem, hogy a világ megállott körülöttem.
A hóesés megindult, és a házak oly ünnepélyesen felöltöztek, mintha ismét karácsonyt várnának .
A lépések nem koppantak többé az ablak alatt, az emberek bundáikban , nagykendőikben lassan vonultak a hóesésben, mintha egy színházban statisztálnának .
Kissé bosszantott, hogy olyan gyorsan múlnak a várakozás napjai; szerettem volna, ha nagyon hosszú mise előzi meg esküvőmet, mert ezalatt mindinkább meggyőződtem ártatlanságomról.
Szent Ágnes napjára már futóbolondnak neveztem magam, midőn visszagondoltam tépelődéseimre.
Igaz, hogy néha szükséges a díványon heverészni, hogy az ember megpihenjen élményei és tapasztalatai közben.
Át kell gondolni az eseményeket, szemlét kell tartani a környezet felett, bele kell nézegetni az emberekbe, akikkel útközben találkozunk, s mindezt a kanapén fekve lehet elintézni .
De néha fel kell kelni is, mert az életünk üressé válik.
Miért volna érdemesebb feltápászkodni, mint egy ártatlan leány csókjáért?
Néha-néha eszembe jutott Eszténa , mint egy szorgalmas, jó gyermek, aki valahol a városban nyugodt, derűs szívvel végzi az előkészületeket a nagy napra, amely a legemlékezetesebb a nők életében; bizonyosan egyetlenegyet sem mulaszt el az imádságok közül, s nem ejti el az olvasó szemét.
Csak készülj, leánykám, mosd meg lelked után áldozatkész testedet is.
A szivacsnak , melegvíznek, szappannak legyen dolga.
S a hajadat fond koszorúba, mint a mártírok , midőn a máglyára léptek.
Majd jön időszak, midőn lecsendesült szívvel gondolsz vissza e napokra.
Ne legyen okod elpirulni, hogy lyukas volt a harisnyád, és nem a legjobb inged vetted fel.
Könnyű azoknak a leányoknak, akiket könnyező anyák öltöztetnek fel az esküvőre, a kapcsok és gombocskák jól fognak, és a rákpiros szemérem elrejtőzik a vásznak közé.
Nem kell aggodalmaskodni azoknak a hajadonoknak, akiket kerítőnők mézes szava és macskakarma öltöztet e napra.
De mit csináljon egy leányka, aki, titkon , egyedül szánta el magát az elhatározó lépésre s ideje van napokig gondolkozhatni cselekedete felett?
Eszténa bizonyosan nyitott szemmel fekszik az éjszakában, s remeg, hogy anyja észreveszi álmatlanságát, a vetőkártya kibeszéli tervét, a leskelődő szem követi lépteit ...
Olyan sűrűn havazott, hogy az utca túlsó oldala függöny mögé rejtezkedett, midőn tiszteletemet tettem Rienzi asszonynál.
Régi időkből tudom, hogy e társadalom kívüli nők a tiszteletteljes bánásmódnak jobban örvendeznek, mint a készpénznek.
Kezet csókoltam tehát a kakadunak, és művészeti ügyekről kezdtem csevegni.
Valóban, Rienzi egykor a vidéki színészet tagja volt, és nekimelegedve beszélt szerepeiről .
- Minket a valóságos élet nem nagyon érdekel - mondta -, mi színészek legyintünk, és továbbmegyünk olyan dolgok mellett, amelyek a polgárt megbotránkoztatják.
Mi egy másik világban élünk, nem a földön.
A szerepek, a jellemek, képzelt figurák alakjában.
Én például évek óta Stuart Máriának hiszem magam.
Egy angol királynőt valóban nem érdekelhet, hogy mi történik a szomszédszobában kisvárosi urak és cselédműveltségű nők között.
Én Párizsból öltözködöm, minden tavasszal megküldik címemre a Printemps nagy árjegyzékét .
Ezután megmutatta a szobát Rienzi, ahol "ismerősömet" megvárhatom .
A szobának az egyik ablaka a behavazott udvarra nyílott, míg a másik , amelyre mindig rá volt borítva a fatábla, az utcára mutatott.
Szűk, setét csigalépcső, régi závárzatú, tolóvassal ellátott ajtó, öles falak, kívülről fűthető cserépkályha voltak a szoba felszerelései, amelyeknél fogva Rienzi úrnő a földszinten zavartalanul álmodozhatott régi királynő-szerepekről.
Vastag gyapotból való függönyök voltak az ablakon és színes papírbokrétákkal díszített függőlámpa.
Szalonbútor maradványok, mindegyik más és más korból.
A rózsás, enyhe színezetű, gömbölyű hátú dívány mellett rokokó székecske állott.
Egy letakart varrógép is volt a kisvárosi kéjencek e titkos szobájában.
A falon egy mezítelen festmény, amely nyilván Rienzi asszonyt ábrázolta.
Köpnöm kellett volna ez utálatos helyen, de arra gondoltam, hogy nyomban itt lesz Eszténa, és jó szagával, ártatlanságával megtisztítja a megfertőzött levegőt .
Nagyon megvetettem magam ebben a bolthajtásos félhomályos szobában , amely valóban olyan volt, amint az olcsó regényekben a hasonló szobákat leírták.
Amíg zsebre dugott kézzel ültem a karosszékben - hogy a kezem ne érjen a bútorokhoz -, elvonult előttem ennek a szobának a története, mint valamely szomorú életrajz , amelyet gyermekkorunkban egy erkölcsnemesítő regényben olvastuk.
Esztendők előtt elhangzott parázna sikolyok, céda kacagások, fáradt mosolyok és férfidörmögések hallatszottak a falakból, mint régi sírokból dudaszó és rikoltozás, ahová azokat temették, akik részegen haltak meg.
Szinte a levegőben volt még a szaga azoknak a szennyes alsószoknyáknak, amelyeket itt kihívó mosollyal lebocsátottak a nők a derekukról.
A lábtyük, csizmák, vastag combokon feszülő harisnyák, kalapok mind itt hagyták az emléküket.
Borzadállyal tekintettem az ágyra, amely olyan volt e percben , mint a cinterem asztala, ahová egymás után fektetik a hullákat .
Az életnek minden ábrándossága elszállott belőlem, mint valami hervadt virágból az illat .
Ültem s várakoztam .
Nem vigasztalt meg, hogy most olcsó kiscipők keresik errefelé az utat a külváros havában.
Minek mennek azok a lábak?
Miért lobognak az új cipőszalagok?
A félelem, a szorongás, amely most az én szívemet is markolássza, mint azét, aki ide igyekezik, egykor majd füst lesz, amely guggoló rézemberke alól jön ki papírgaland alakjában.
Milyen céltalan az egész délutánom, amelyet ennek az ügynek szentelek !
Kutyát idomíthatnék a folyóparton, vagy horgászhatnék a léknél, amint a gyermekektől láttam.
Benn ülhetnék egy bolthajtásos, piros kályhás, almaszagú korcsmai extraszobában, ahol a háziáldás függ a falon, és az ágyak oly magosra vannak vetve , mintha már a dunyhákat a jövő nemzedéknek is megtöltötték volna, amely ez ágyakból születni fog .
Ismétlem, uram, hogy minden kalandvágyam elhagyott, amikor ebben a rettenetes szobában üldögéltem.
Lehetséges, hogy húszesztendős koromban örvendeztem volna a közelgő eseménynek, mint valamely ünnepnapi délutánnak, midőn a hegyekbe kirándulunk, és rántott csirkét eszünk papirosról és földbe ásott bort iszunk .
Boldogság: egy polgárasszony fehér harisnyás lábszáraiban gyönyörködni...
De negyvenesztendős voltam, még nem oly cinikus, mint egy fegyenc, sem oly romlott, mint egy éjszakai márkőr, de hülye sem, mint egy frakkos Dummer Auguszt.
Miért vagyok én ezen a helyen?
Tisztaságban, csendben, úri visszavonultságban eltöltött életemnek az legyen a befejezése, hogy egy vidéki örömházban agyonverjenek, mint egy lócsiszárt ?
Ezért vetettem meg magamban az emberi hiúságokat, az ostoba beszélgetéseket, dobhangú lelkeket, kakaskukorékolásokat és üres szemeket; - ezért nem hordtam tollat a fövegem mellett, ezért viseltem szürke köpenyeget és hideg tekintetet - érző, szomorú szívet és bús gondolatokat, amelyek szinte naponta a földhöz vertek: - ezért, hogy egy téli délután kisvárosi kéjencek herbateaszagú tanyájáról nézzem a reménytelen havazást?
Az életuntság úgy fonogatott körül a pókhálójával, hogy már az sem érdekelt, hogy megérkezik -e pontos időre Eszténa ?
Akkor éreztem, hogy már öreg ember vagyok .
Egy egér futott végig a csigalépcsőn.
Az ajtó felpattant, Eszténa állott a küszöbön.
A keze a szívére volt szorítva.
Csuklott.
Úgy kapaszkodott meg kinyújtott kezemben, mint egy hajótörött .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE