Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Atyimovics Coriolán sajtópöre.
Összehajtotta plaidjét Coriolán, vállára csapta s aztán megindult reggeli hat órakor .
A pl aidere nem volt jó idő, nagyon sütött a nap, s a jó román izzadt keményen.
A ruhája téli volt, a drága szép tavaszi nap eltévesztette a kalendáriumot és perzselt, mint juliusban; a reggel pedig minden más volt, csak nem reggel.
Hazugságokkal és ellentétek k el volt telve a levegő.
S ama percben, holott Coriolán lelke a diadal előünnepét ülte: egyik cipőjének sarka leszakadt s a románnak nem voltak birtokában azok az erőművi hatások, melyek a leszakadt sarkot helyére visszahelyezzék - nem volt csirize, se csi rizre való pénze.
S igy akarata ellenére sántitani volt kénytelen .
" Ha Tärri most meglátna ! " gondolá s az ijedség gyomrába nyilallott .
Valami kinos sejtelem fogta el, hogy amilyen szerencsés ember: Tärri épp most fogja meglátni, amint félsarokkal szemben sántit vele - és minden illuziójának vége lesz.
S csakugyan, alig bandukolt be a belvárosba, a szük utcán majdnem mellette robogott el egy kétfogatos, s a halvány Tärri kegyetlen, de mégis imádott bálványa ült benne.
Az utcán, amerre elrobogott, csak ugy r epültek le előtte a kalapok, neve hangzott fel, hizelgő jelzők jelszava, majd az általános figyelem moraja közepette.
Az egész utca bálteremmé alakult át e pillanatban, bálteremmé, melyben az általános csodálat tárgya, a fetirozott bálkirályné: Vass Teréz volt .
Coriolán köszönt, Tärri nem üdvözölte viszont .
" Nem vett észre; annál jobb ! " gondolta Atyimovics.
Majd fájdalommal gondolt arra, hogy mégis csak meglátta, de szégyelte megismerni.
Öltözetbeli hátrányain kivül meg se volt borotválva.
Iszonyattal képz elte el: micsoda tüskés lehet az arca.
A nap is sütött azon az oldalon, s ő jól tudta, hogy arcbőrének texturája nagyon is érdesnek látszik teljes világitás mellett.
Oh, miért nem ment éppen akkor árnyékban ?!
Egy darabig kinozta magát a bércentúli románok hős ivadéka, de mégis csak megvigasztalódott.
Diadalának előünnepét ülte, s kéjjel gondolt arra a percre, amelyben kétségkivül impozáns termetét teljesen érvényre juttatja egy sötétbarna szinü s az időhöz mért divatos öltözék .
A sötét-barna s az időhöz mért divatos öltözék!
Egy hónap óta - az alatt a válópör is megindult - ez volt ábrándjainak költői tárgya, életének célja , álmainak bűvös látománya.
Egy sötétbarna rövid kabát, esetleg asztrakán-gallérral , a vállon kivattázva, hogy még szélesebb legyen től e , elől keményitett sirtinggel kipécézve, hogy domborubbnak lássék a mell.
S egy ugyanily szinü nadrág, némileg hullámos, de alól mind-mind szükebb.
S egy kissé rövid, de nem nagyon ...
Kiképzelte magát ebben az öltözékben s a kép, melyet fantáziája festett neki, nagyon csinos volt.
A kalaptól eltekintve, - mely szintén sötétbarna, mindazonáltal fekete szalaggal...
Igen, még ha a kalap nem is lenne fején, még ugy is teljes erejével feltámadna a régi szerelem az imádott lányban.
A lányban, kit környezete, körü lményei s mi minden más eltávoztatott tőle, hogy annál gyönyörteljesebb legyen a viszony ujraébredése .
A sötét-barna s az időhöz mért divatos öltözék!
Midőn majd egyszerre odaáll elébe ebben az öltözetben.
( A fővárosi borbélyok is csodákat képesek művelni egy hálás fejjel.)
Barna selyem nyakkendőben áll elébe.
Aztán szól :
- Lásd, lettem valamivé, akarsz -e keblemre jönni?
Keblemre, karomra , mindörökre ?
A lány felel :
- Akarok !...
Atyimovics diadalának előünnepét üli e percben ...
Diadalának édes sejtelmét ünne pelte egy hónap óta.
Nyomoruságának, szörnyü elhagyatottságának tetőpontján jelent meg neki a sötét-barna s az időhöz mért divatos öltözék.
Minden ruhája teljesen lerongyolt róla, s a tavaszi napok szeszélyes hidegsége ellen felső kabát helyett egy esern y őt hordott kezében: akkor látta legvilágosabban feltünni a jövő Coriolánját, prémes kis kabátban, ugyanily szinü nadrággal, mely felül hullámos , de alul mindegyre szükebb, rövid is, de nem nagyon.
S ez a kép táplálta őt ezután .
A házi koszt ugy se lett vo l na erre többé képes.
Az elcsapott iktató, miután a Palaczky által igért nagy hivatal késett s miután időközben hiába igyekezett "nagy ember " lenni: - beállt ügyvéd-segédnek.
Nem volt olyan hülye, hogy éhen haljon s inkább egy időre mégis elfeledkezett Tä r ri iránt tartozó kötelességéről, mintsem hogy a közel jövő gyönyöréről lemondjon.
Képes volt havi husz forintért alantas munkát végezni , szaladgálni, mint egy hordár, kifogásoltatni ortographiáját az irodavezető által , ki képtelen volt felfogni azt a hely z etet, azt a magas pontot, ahol ő magamagát látta s ahonnan lenézte a nagy orru zsidó ügyvéd-jelöltet s benne az egész férfivilágot ...
Azok a füzetes és nem füzetes, francia és magyar regények, melyeket nagy adagokban habzsolt be Ballán s szedegetett itt , teljesen megerjedtek benne.
S im felszállt az erjedés gőze , befejeződött a folyamat: megjelent az általános káb-álom.
S gyenge agyrendszere nem protestált - átengedte magát .
A szerelem, a teljesülő szerelem reménye táplálta, midőn nem volt mit ennie.
A sötét-barna öltözék látománya melegitette, midőn a plaide is zálogban volt.
Négyen éltek havi husz forintból, a legsötétebb nyomor köszöntött be hozzájok, s ő ezt a sötétet is aranyosnak látta, mint a festő a bűzös miasmákat terjesztő mocsarat, melyre a felk e lő nap rátűz.
Élt a jövőben.
S nem vette észre, hogy tej s cukor nélküli cukros tejbe rizskását ebédel.
Abból a hires fajtából, melyet az utcájokbeli szatócs gyári áron alul adogatott el, ama sajátságos fekete pontok miatt, melyek benne jelentkeztek.
( Eze k a fekete szemecskék, a kereskedő szerint növényi termékek, sok vásárló szerint azonban a rizses fiókban tanyát vert egerek névjegyei voltak. )
Nem vette észre a koszt sarkalatos változásait.
Nem tudta felfogni az öreg Atyimovics keserüségét, melyet afelet t érzett, hogy a pünkösdi ünnepekre nemcsak süldőt, de még hetes malacot se vehettek.
Ugy látszott, hogy szája izét is elvesztette: felhabzsolta az ételt s szaladt otthonról.
Nappal a hivatalba, estve - a románokhoz .
A belváros déli részében, valami kis korcsmában gyültek össze minden estve, s egy hosszu asztalnál oly szigoru arckifejezéssel vacsoráltak, mintha vér-biróságot ülnének, nagy titokban.
Szever, a cukrász, oly dühösen vagdalta szét a sertéscombot, mintha csak valami chauvin magyar szive volna .
A románok végkép el voltak keseredve.
" Itt az idő ! "- mondá egy estve "jónevü " Axente István.
" Itt az idő ! " - zúgták utána a fővárosban tartózkodó bércentúli románok.
" A cselekvésre ! " - folytatá Axente halkitott hangon.
" Cselekedni ! "- sugták utána még halkabban a leigázott nemzet fiai .
Axente kijelentette, hogy nem jár többé a magyar egyetemre, hol vandal-pusztitást végeznek minden ellen, ami román.
( Kétszer buktatták meg az alapvizsgán.)
Egy másik egyetemi polgár meg várta honfitársaitól, hogy azok nem fognak többé magyartól vásárolni.
Egy a f ővárosban ragadt oláh ügyvéd a magyar ügyvédek ellen kelt ki, s inditványozta: minden román csak olyan ügyvédet vállalhasson, ki honfitársa is .
Axente minden inditvány után ismételte :
- Acuma jeszte timp !
" Az idő itt van ... ! "
- S nap nap után, minden estve ugy találták, hogy nagyon is elérkezett.
A megaláztatások ismétlődtek, a magyarositást erőszakkal űzi a kormány, a magyar társadalom, ez a maroknyi nép, amely ráült büszke nyakára a nagy, a régi, a hatalmas román nemzet bércentúli ivadékainak.
S abban az országban, mely igazság szerint az övék: elnyomja őket, béklyót ver ajkára, szellemére .
Szever, a cukrász, Axente, az egyetemi polgár, Domicletian, az ügyvéd, Junius, a dobozkészitő, s a nagy római nevek többi tulajdonosai, jogászok és bölcsészek, aranyoz ók és mozgatható könyvkereskedések tulajdonosai szilárd elhatározottsággal s ritka egyértelemmel zúgták :
" Acuma jeszte timp ! "
S egy estve - Szever által bevezetve - Coriolán is e szavakkal üdvözölte őket :
" Acuma jeszte timp ! "
Tányérrezgető "Szetreaszka " v olt rá a felelet .
Ezt a megéljenzését nem tudta elfeledni többé Coriolán.
Igyekezett kiérdemelni.
Nem tudta nélkülözni többé.
Túlzók között a legtúlzóbb lett .
Fantaszták közt, maga a beteges fantázia .
Ah! hisz itt nyilik az ut - nagy emberré lenni.
Véletlenül találta meg, amit kutatva keresett.
" Legyen nagy ember ! "- nos, most az lesz .
Azonkivül születésénél fogva szivébe volt oltva a magyarok iránt való gyülölet, s most teljes erejében feltámadt az benne.
Látta, mennyire el van szigetelve tehetségeivel, ki ejtését is kinevetik, feleségét is elrabolták, egyesültek, hogy elzárják előle az utat...
Megakadályozzák, hogy nagy ember legyen .
Elhatározta tehát, hogy nagy ember lesz, de az ő bőrükre.
Egy forradalmi kiáltványt akart szerkeszteni, közzétenni a helyi román lapban , szétküldözni mindenfelé.
Kitüzni a román irredenta zászlaját, hadd lássa meg a bércentúli móc a büszke szineket, lássa meg s vaduljon meg tőle, szeme káprázzék , arca ragyogjon ma a felkelő naptól, holnap a kicsurranó vértől.
Magyar vértől , fek e tétől ...
Sok sajtópört tárgyaltak ebben az időben .
Atyimovics Coriolán szeretett volna egy sajtópört.
Sajtópört, amely iránt az egész világ érdeklődjék.
A padok tömve, első sorban a hölgyek: hölgyek között az első -: Vass Teréz .
Ő a vádlottak padján.
Halványan.
( Az nap reggel kell borotválkoznia. )
És sötét-barna szinü divatos ruhában...
A vád dörög, - ő csendesen mosolyog.
De aztán megszólal.
Először lassan, majd mind hangosabban.
Hangja cseng, szeme csillog, melle feszül, ékesszólása, érvei lesujtanak a v á dló feje fölött, mint a gouillotine...
Szónoklata órákig tart s ezen idő alatt feszülten figyel rá egy hölgy.
Arca versenyt pirul az övével, s midőn kimondja záró szózatul: - "Itt az idő ! "- egy kiáltás tölti meg a levegőt : " Szetreaszka Coriolanu Atyimovi c s !... "
S ebben a kiáltásban benn lesz az ő éljene, az ő édes hangja is .
A tárgyalás véget ér.
Felmentik.
( Megdöbbent a magyarság szavainak igazsága miatt.)
Testvérei vállukra kapva viszik ki a teremből.
A Fortuna kapuja előtt négy-lovas fogat vár rá.
De mielőtt beleülne a fényes hintóba, megpillantja maga mellett a hölgyet, amint csodáló szemmel tekint fel rája, ő odalép hozzá , megcsókolja kezét s szól :
- Lettem valamivé... akar -e helyet foglalni jobbomon ?
A lány mondja :
- Igen !...
Nem.
Coriolán meggondol ta a dolgot.
Nem, még ekkor nem fog szólni hozzá.
Nagy lesz a győzelem, de ez még nem elég...
Fáklyásmenetet rendeznek neki.
Forradalmi jelszavak hangoznak az utcán.
Az utcán - az egész országban.
Majd kiüt a harc.
A győzedelmes viadal.
Lángolnak a falvak .
A román birodalom segélyt küld a bércentúliaknak.
Északról az orosz testvérek, a Királyhágón át a fejedelem tör elő vérrózsákkal kirakott fegyverzetben.
Megdörrennek az ágyuk, zúg a gránát, sustorog a bomba s lecsap a főváros közepén.
Ég a gőgös Budapes t, visitanak a magyarok ...
Atyimovics Coriolán - a diktátor - az ujlaki hegyről nézi a kacagtató pusztitást.
Majd ő is belevegyül a harcba.
Jaj az irodavezetőnek, ki ortographiáját kifogásolta, s cimezte lajhárnak.
" Most számolunk ! " kiált felé , amint rálel a nyavalyásra.
" Kegyelem ! " orditja az.
" Ti sem kegyelmeztetek ! " igy szól a válasz.
Puska ropog, szurony villan -: egy halálhörgéssel több, a nagyorru holtan bukik lábai elé ...
S ebben az általános öldöklésben, a vértócsákon keresztül egy halvány alak közeledik feléje .
- Segitség, Coriolán segélj! - kiáltja s ölébe hanyatlik .
- Királynéul tekintse mindenki ezt a hölgyet!...
Ez harsona válasza és rájazúg -
" Szetreaszka ! "
Atyimovics rendesen a földön aludt valami szalmátlan szalmazsákon.
Ha nagyon mozgatta a lábát, ugy önkénytelenül is megvakarta vele az öreg fejét.
Közel feküdtek egymáshoz és az apa gyakran nyugtalankodott Coriolán miatt.
Nagyon ébren aludt az, ugyszólván csak szendergett, s álmában egyre kiabálta :
" Szetreaszka ! "
Sőt egy alkalommal ébren is minduntalan ezt a jelszavat emlegette .
Irt, s amit irt, felolvasta.
A kiáltványon dolgozott.
Nem szólt senkinek, csak egy estvén készen vitte el a románok közé.
Midőn Axente ismeretes jelszavával üdvözölte, azt felelte rá röviden: "Acuma ", s kihuzta zsebébő l a kiáltványt.
Felolvasta :
" Bércentúli románok !
Ezer bajok közepette lesütöttétek ugyan fejeiteket, de sziveitekben benmaradt a bizalom, hogy ismét felemelhetitek azt.
Mert nem tudtok ti félni .
Most, midőn egyre közel halálotokat hirdetik: ereitekben gyorsabban, erősebben lüktet Traján gyarmatosainak vére.
Még lassan lépdel bocskorában a móc, de arcának tiszta, határozott jellege többet fejez ki, mint a magyarnak részegség s egyéb mámortól eltorzult arca.
S ha akarni fog, a játék ránézve csak egy pillana t műve .
Bércentúli románok!
A forradalom következik.
Nem mi, a magyarok proklamálják azt.
Ők hirdetik halálunkat, hát nem is lehetséges más helyzet.
Csak az a nemzet, mely lemond jövőjéről, csak az tehet ugy, mintha az ellenség kihivását meg nem értené.
Veg yétek fel a keztyüt: kézbe a fegyvert .
Nincsen fegyverünk?
De lesz és fogunk forradalmat csinálni.
Mert ne feledjétek, hogy akik ellenetek küzdenek: kezeitekben vannak.
Szenteitek közül kettőt törüljetek ki s tegyétek helyébe a Golyót és a Dinamitot.
Ezek tanitanak meg titeket magyarul .
Utáljátok a magyar nyelvet s köpjetek azokra, akik azt beszélik .
Bontsátok ki mindenfelé a román zászlót.
Szedjük össze sorainkat.
A román nép nagy tudott lenni minden időben.
Vae tibi ridenti ...
Coriolanu Atyimovics. "
...
A hallgatók ajkai nyitva maradtak.
Mint mikor meglepetve hallja az ember a saját hangját egy másik ajakáról.
Szinte megijedtek; de annál nagyobb volt az öröm, a diadal, midőn fölocsudtak bámulatukból.
És Coriolán ujra hallotta az üdvözitő "Szetreaszká " -t .
A fiuk szent félelemmel tekintettek rája.
Nem azért, mintha nagyobb politikusnak tartották volna maguknál, hanem mert erkölcsi bátorságot láttak benne.
Diokletián hóbortosnak találta, de azért derék fiunak; mindazonáltal elhatározta, hogy azon esetben, ha valami találna lenni, "magához ragadja a hatalmat. "
Szever, a cukrász, bámulta csupán a nagy románt, minden fenntartás , minden kritika nélkül.
Ha magukban voltak s Coriolán szokása szerint elsülyedt ábrándjaiba, gyengéden megveregette a jó fiu szelid, szöszke fejét :
- Kis fej, kis fej, de csak mindig gondolkozol !...
A "kis fej " nem igen gondolkodott többé: a dolog készen volt.
A cikket beadta a titokban megjelenő helyi román lapba s onnan átvette egy, majd az összes magyar lapok ...
De a sajtópör még mindig nem érkezett meg.
A város nem lett izgatott, a kormány nem vesztette el a fejét, mindössze principálisa verte el az irodából.
- S Coriolán szükségtelennek tartotta más irodát keresni arra a kicsi időre, mig megérkezik a sajtópör.
A fiuk adogattak neki köl c sön, meg otthon csináltak egy kis pénzt az ideiglenesen eladott butorokból...
" Csak türelem és titoktartás ! "- mondá a jövő néptribunja, nyomorgó , éhes családjának.
S az öreg Atyimovics is e jelszavakkal birta hallgatásra a lassankint felszaporodott hitel e zőket, a szatócsot, a "szenes" embert s egyéb barátjait .
A szegény vak leány, csak annak nem volt embernyi esze: nem akart várni, türni.
Nem tudta nélkülözni a kis csirkéket, melyek otthon körülsereglették, s a galambokat, melyek felszállottak vállára és odatörleszkedtek arcához.
Aztán a város is oly rettenetesen zúgott körülötte, egyre zúgott, egyre tombolt, mint valami nekibőszült óriási állat, mely eltiporja azt, ki érc-patája alá kerül.
Ugy érezte szegény, hogy oda került, ott van, s nem is fog többé épen fölkelni...
De a kerületi orvos egészen mást beszélt.
Azt mondta, hogy a lány rossz étkezés s egyéb "káros hátrányok" miatt, gyomor- s mi minden hurutot kapott.
" Talán kigyógyul, talán nem, láza azonban lesz okvetetlen ! "
S a lázak csakugyan megjöttek , s csak akkor hagytak alább, amidőn már nem volt min emészteni ...
A haldoklás sokáig tartott.
S midőn már félig benn volt a megsemmisülés végtelen országában a lány, anyja, apja s valami jószivü asszony ujra meg ujra felsirta erre a tüneményszerü életre.
Er re az életre, mely olyan kegyetlen, sivár, ha bölcsész nézi s olyan érdekes, olyan gyönyörteljes, ha szerelmes, vagy akár csak egy csirkék , galambokkal játszó szegény vak leány érezi .
Coriolán csendesen sirt, de csak felületes fájdalmat érzett, amint a te stvért elföldelték.
A temetés napján kapta meg a sajtópört.
Göröngyöt vetett a koporsóra s üdvözitő gondolatok jártak a fejében.
Tárgyalási teremmé alakult át a temető, elevenültek, emberekké alakultanak a sirkövek.
Egészen benn volt már a fantazmagóriákb a n.
Bágyasztó láz fogta el álom helyett, mintha haschist evett volna .
Olyan nehéznek érezte testét reggel, mintha sárrá változott volna át.
De erőt vett magán: felugrott ágyából s moly-ette plaidejében, kora reggel megindult a belváros felé: diadalának elő ünnepet ülni .
Egy szerkesztőség előtt nézte: nem mutatkozik -e valami izgalom az utcán?
Mutatkozott.
Megpillantotta Tärrit kocsijában.
Aztán valami kis ünnep volt s az egész város tolakodott ki a zöldbe.
Az egész világ az utcán volt.
Az uj tavaszi ruhák, a boulevardok lombosodó fái, a kora érett cseresznye pirossága , vidám s ünnepélyes hangulatot adott mindennek.
Mintha csupa boldogság volna az egész főváros, mintha nem volna az egész területén egy boldogtalan ember .
" Örüljetek ! "- gondolá magában Atyimovics Coriolán s gonosz mosoly ült ki ajkára.
Megvette a hirlapokat - sajtópöréről adtak hirt azok s olvasta az utcán.
Majd érezte, hogy kandi tekintetek vetődnek rá, sőt sugást-búgást is hallott: "Ni, Atyimovics Coriolán ! " "
Itt megy a kegyetlen ! " "
De milyen k o pott ... ! "
Voltaképen pedig nem hederitett rá senki, csak ugy nem vették észre, mint a trottoirra esett gombostűt.
De Kant hires tételét, hogy talán minden belőlünk sugárzik ki - igazolta ő egyre s már-már csak azt látta, ami belőle fakadt .
Bekóborolta a be lvárost, szólt a fiuknak, fogadta az üdvözleteket délelőtt, estve tervezgetett a korcsmában, s másnap reggel megint utrakelt a belváros felé s egy pohár szilvórium mellett nézte a hirlapokat, nincs -e szó róla.
Egyikben-másikban még vezércikket is talált .
E gy-egy magyar publicista megkongatta a harangot! "tűz van! tűz van ! "
Őrültnek és gaznak jelentették ki a vérszomjas románt, a forradalmi kiáltvány szerzőjét.
S a felelősséget eleve is a kormányra háritották .
Coriolán látta, hogy a kávéházban mindenki ránéz .
Ijedt tekinteteket vett észre.
Őt magát is megszéditette egy kissé a gondolat, hogy ő milyen kegyetlen ember.
De a szitkok, melyekkel a magyar lapok eláraszták, csak tüzelték sajátságos dühét.
S e düh közepette, a hirnév szokatlan érzésének közepette: T ärrire gondolt .
Mit fog mondani Tärri?
Nem itéli -e el ő is?
Meg volt győződve, hogy nem.
Hisz az ő ereiben is Traján gyarmatosainak vére foly apai ágon.
Sőt nemcsak el nem itéli, hanem... hanem -
Coriolán levelet várt Tärritől.
Levelet, melyben magához hivja.
Meg volt győződve róla, hogy az meg fog jönni.
Nap nap után, kora reggel ujfent megindult a belvárosba: mit szólnak a hirlapok.
Azok csakhamar elhallgattak s napirendre tértek fölötte.
Hiába nézte, nem talált többé egy apró hirecskét is .
Eseményeket vá rt, látott, de azok nem érkeztek el.
Utoljára a levélbe kapaszkodott s a lapok átnézése után sietett a posta elé.
Ott várta be a postást :
- Van -e ?
- Nincs !
Ez a kérdés s ez a felelet hangzott el mindennap a posta kapuja előtt s Coriolán leverve, de megtörve nem, bandukolt tovább s másnap megjelent ujra s álldogált a reménykedő népség között, melynek egy része mindig ott ólálkodik a postapalota táján.
Lassan-lassan egy typussal szaporitotta azokat a typikus alakokat, kik egyre levélre várnak s annak meg nem érkezése miatt a postásra vetnek .
A levél csak nem jött, de a sajtóper tárgyalásának napja közeledett egyre.
Sorvasztó izgatottság vett erőt a kegyetlen románon.
Képtelen volt enni , képtelen aludni.
Otthon s az utcán is - félreeső helyeken - egyre védbeszé dén gondolkodott.
Nagyszerü gondolatai támadtak.
De mikor le akarta irni, hogy betanulhassa: elfeledte jórészt.
Lassanként azonban mégis csak elkészült a beszéd.
Már csak egy pár nap választotta el a diadalmas naptól.
S addig is, mig fantáziájának legkedve sebb gyermeke a sötét-barna s a divathoz mért öltözéket megrendelhette: felpróbálta a Szever szalon-ruháját.
Egy kicsinyt bő és rövid volt az neki, de azért megkapólag állott.
Elől egy kissé ki kellett tömni, felvette alája a meghalt testvér karton ottho n káját.
Csak a cipővel volt egy kis baj .
Igy, majdnem teljes ornátusban, hangját egészen kieresztve, Cató szilárdsága s Demosthenes hevével dörögte az öreg Atyimovics fülébe: "Mit tettek önök?
Árulás utján magukhoz keritették a főhatalmat ! "
A házmester gyak ran benézett, hogy mérsékletre intse Traján gyarmatosainak ivadékát , s Coriolán halkabb hangon harsogá az öreg felé: "Még van idő, tegye le az orgyilkos fegyvert ... ! "
A vén timár kivette szájából a szortyogó pipát, s kitátva száját, bámulva hallgatott.
Az asszony is hallgatott, bár egy kissé sajátságosnak tartotta a dolgot , s kérte Coriolánt, ne erőltesse meg fejét.
Néha rosszul járnak a nagyon okos emberek ...
Coriolán azonban mindegyre szavalt.
A házmester intései, hangja elcsuklása, a fellépő lázak se hat ottak rá többé: kieresztette hangját egészen; már csak négy nap választotta el a tárgyalás napjától.
Sietnie kellett az éjjet is nappá tennie, le se feküdt, hanem kiment az utcára; susogva magában, vándorolt céltalan, mig kiért a kis-pesti ligetbe .
Mikor utoljára volt künn, sötét fellegek huzódtak el fölötte , körülötte senki.
Poseba helyezkedett, s szemben egy gyalog bodzával, beszélni kezdett.
" Mélyen tisztelt esküdt urak ! "
Lombosodó fák, s fakadó virágokkal csókolódzó szél neszelése azt susogta neki: "Halljuk ! "
Atyimovics Coriolán védbeszédét tartja.
Lassan kezdi, majd belemelegedik, s hangja egyre harsogóbb lesz.
S amint oda ér: "Még van idő, tegyék le a fegyvert ! " hangja elfúl, köhögési roham vesz rajta erőt s kicsurran ajkán a piros, habos vér ...
A roh am egy percig tart csak.
Végtelen gyengének érzi magát, de erőt vesz természetén, odadül egy fához, s mig hideg rázza tagjait: Atyimovics Coriolán tovább folytatja védbeszédét .
Ujabb roham.
Lenyeli a vért, hogy visszatartsa élet-erejét.
Ijedve kap melléhez.
Hiába.
A vér már minden köhögés nélkül csurran ki ajkán, s egyre nagyobb mértékben .
Egyetlen gondolata, hogy betegsége miatt el kell halasztani a sajtópert!
Iszonyatos félelem fogja el.
Félelem és tehetetlen düh.
A tüdejébe nyilaló fájdalmat észre sem veszi.
Csak azt, ami szivébe vág.
Kigombolja kabátját s meztelen mellét neki fordítja a szélnek.
Dacolni akar a természettel.
S e dac közben ujabb roham fogja el s lebukik a vigan virágzó szegény bodzára s összetöri azt is .
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- A nagysága csak maga van itthon, nem lehet bemenni !
Az öreg Atyimovics félretolta az előtte álló szobaleányt s behatolt a szentélybe, - Tärri szobájába .
Elmerülve irt "Don Quixote " kisasszony s megrezzenve fordult hátra , amint az öreg megszólalt :
- Coriolán haldoklik! - hebegé olyan halványan, mintha ő is haldoklanék .
A lány elsápadt.
Majd hirtelen megvillant agyában, hogy ezek valami rosszban törik a fejüket.
Talán zsarolni akarják.
Benyult fiókjába, szó nélkül pénzt akart adni az öregnek.
Az öreget elfutotta a düh :
- Nem tetszik érteni?
Coriolán haldoklik a kórházban...
Meghal , meghal!
Látni akarja ...
- Hazugság! - susogá Donna Quixote .
Az üreg torkához kapott, a düh fojtogatta :
- Nem akar jönni ... ?!
- Nem! - felelte reszketve a lány .
A buta és félénk apa a lány keze után kapott s megszoritotta reves kezével, megcsókolta, megöntözte re zgő könyeivel :
- De meghal, ha el nem jön... nevét emlegeti egyre ... !
- Jó, elmegyek!
Bár nem érdemli! - szólt Tärri hirtelen elszántsággal s bár egész teste reszketett, toilettet csinált s a beszólitott szobaleányt kocsiért küldte.
Aztán elindult - haldoklót látni .
A Rókus előtt ujra megrettent s vissza akart fordulni.
De az öreg megfogta a kezét; most már ő volt az ur s szemei fenyegetőleg csillogtak :
- Jerünk !
A betegszagos, a poshadt, carbolos levegőben inogó lábbal lépett felfelé a szép leány.
Még mindig a menekülésre gondolt s titkos pillantásokat váltott szobalányával.
S midőn felértek a félemeletre, az előtt az ajtó előtt, hol fekete táblán, kopott, fehér betüvel van felirva : " Mellbetegek osztálya ": megállt s nem akart belépni .
Az apa kinyitotta az ajtót s megfogta a vonakodó karját, behuzta maga után .
A hosszu és keskeny terem túl volt tömve.
Az alacsony ágyakon vergődtek a betegek mint egy-egy földi-giliszta, amelynek az ásó elvágta a felét .
Ebben az osztályban a nehéz betegek voltak elhelyezve, azok, kiknél már csak az lehetett a kérdés, hány nap mulván teszik ágya elébe a fekete spanyolfalat.
Azt a nagy fekete ellenzőt, mely a betegek elől elfödi a haldokló kinjainak látványát .
Azt a vaskos deszkafalat, melyet egy-egy fiatal haldokló küzködvén a halállal, az élethez való dühös kapaszkodásában elrug, mint egy faforgácsot .
Protekció sarokágyhoz juttatta Coriolánt.
Ott kényelmesebben lehet meghalni.
Az osztály-orvos reggel kiadta a rendeletet, hogy a spanyolfalat oda kell állitani.
A haldokló gyöngéd figyelemnek vette azt...
Nem érezte közeledő halálát, csak szerfölött való álmosságot.
Nagyon félt, hogy el talál aludni .
Ma volt a tárgyalás napja, a diadalmas nap s kora reggel a fiatal alügyész is eljött kérdezősködni, megnézni a beteget.
Egészen le v olt verve, amint tudtára adták a vádlott közel halálát :
- Tehát a tárgyalásra nem jöhet el? - kérdé rosszkedvüen .
Az osztály-orvos kivette óráját :
- Reggeli nyolc óra, - négy óra mulva a halottas kamrában lesz .
Az alügyész búsan csüggesztette le fejét.
Egyszer kap hálás ügyet s akkor is elhal el őle a vádlott.
Hiába készitette el hatalmas vádbeszédet, hiába tanulmányozta pusztán ez alkalomra hires angol és francia ügyészek beszédeit - minden fáradsága s minden, amit e fáradság gyümölcséül várt: tönkre ment!
Csak néhány napig várt volna a vádlott !
Nem várhatott tovább.
Az agonia ugyan nem köszöntött be még, de érverése nagyon lassu lőn, s minduntalan levegő után kapkodott.
S midőn lélekzett : torzójával kigyószerü mozgást vitt végbe.
Szine olyan lett, mint a félig érett szederé, bőre csontjához tapa d t, arcának körvonalai mind határozottabbak lőnek, közeledtek a kőszerüséghez .
S e kinok közepette, már-már a halál ölében Coriolán nem adta fel a várat.
Követelte, hogy adják elő a szalon-ruhát, fel fog öltözködni, mén a tárgyalásra .
- Szever, a ruhád, csa k délelőttre add még kölcsön... hamar, elkések! - sziszegé, mig a feje vonaglott .
A jó Szever, aki elhanyagolta üzletét is a túlságosan sokat gondolkodó "kis fej " miatt, fájdalommal gondolt arra, hogy nagy és hosszu takarékosságának eredményét, az ünnepi ruhát Coriolán a másvilágra viszi el magával.
Mégis csekély habozás után haza szaladt a ruháért, elhozta s felöltöztette a haldoklót .
- Meg akarok borotválkozni! - szólt Coriolán .
- Hagyd el! igy is jól nézel ki! - vigasztalta a cukrász .
- Adjatok tükröt - susogá a váz .
Valahonnan tükröt keri tettek elő.
Atyimovics kezébe vette s bele nézett egy pillanatra, de nem láthatta meg magát.
Sajátságos állapot következet be: nem látott s nem hallott, de belső érzése annál finomabb lőn.
Nagy nehezen felült ágyában.
Szever megtámasztotta hátát, hogy vis s za ne essék.
Elől az ápolóné állott, hogy kéznél legyen, ha a fiatal mellbetegek gyakori szokása szerint a haldokló fel akar ugrani ágyából, s a földön szándékozik kimulni .
A betegek künn nagyrészt meglehetős nyugodtsággal beszéltek a haldoklóról.
Az nem olyan betegségben szenved, mint ők ...
Az osztály segédorvosa is megérkezett.
Még fiatal doktor volt, még érdekelték a halálküzdelmek.
Figyelt s megfogta a haldokló üterét.
Kérdést is intézett hozzá, a haldokló nem értette, de eltalálta :
- Igen, jól érzem m agam, hanem elkések a tárgyalásról, hagyjanak elmenni... - zsizsikelte el-elcsukló lélekzetvétel közepette.
Igyekezett leszállni az ágyról .
De nem volt többé egy csepp izomereje, nem voltak többé ruganyos izmai, - szétmállottak.
Bőre is, amint hozzá ért , horzsolódott le, mint a mész a falról .
S ebben a félig már megrohadt állapotban se adta fel a várat .
Beszélni kezdett, rekedt, de érthető hangon .
Atyimovics Coriolán védbeszédét tartja .
Kezével hadonáz, mig karja is elbénul s lehanyatlik végkép .
Hangja is kimarad aztán s csak felpuffadt, húsos ajkai járnak .
Lassanként az is megbénul s tüdejének hörgésén kivül nem árulja el más, hogy él még.
Egyszerre azonban kinyitja szemeit s végignéz környezetén .
Vass Teréz áll közel ágyához.
Igaz részvéttel, de nagyobb irtózattal .
A haláltól való félelem minden kis életet kiüzö tt arcából, tekintetéből, olyan az, mint egy szobor feje.
Coriolán szemei fölcsillannak s hangja megjő ujra :
- Lettem valamivé...
Akar keblemre jönni, keblemre, örökre ...
A leány reszket .
- Intsen igent! - szól az orvos .
Tärri némán int igent, de ijedten hátrál, amint a haldokló keze után nyul .
- Tudtam, hogy az enyém lesz, hogy szeret...
Nem is lettem volna ilyen kegyetlen, ha nem óhajtottam volna lángolóan...
Adja ide a kezét, forrjon az ajkamhoz... a kezét .
Halálos félelmében hideg verejték ütött ki a lányon.
Háta mögött az öreg Aty imovics állott, s tolta előre, a haldokló ágya felé .
- A kezét, adja oda a kezét .
S egyszerre csak érezte a lány, hogy forró, vizes kar fogja át s szoritja magához.
Tüzes, bűzt lehelő ajak keresi ajkát, megtalálja s szivja, mint egy undok nadály...
S mint a nadály, ha teleszivta magát, lehull: Coriolán is kibocsátotta karjaiból a lányt, feje lezuhant az ágyra, még egyet hörgött, - s nem gondolt többé soha a sötétbarna, divatos öltözékre .
Amig az orvos az ájuldozó Tärrit segitette ki a szomoru helyről, az ápolónő iparszerü nyugodtsággal kötötte fel a halott állát s a ruhát rendbe szedte rajta, a Szever ujdonatuj szalon-ruháját, mely csupa viz volt a halál verejtéktől .
A szegény Szever fölsóhajtott :
- Temessék el ebben a ruhában...
Neki adom! - mondá szomorúan.
- Úgy se lesz, tudom, nekem soha többé! - tette hozzá halkan.
Majd megsimogatva a halott hullámos hajától körülvett összeaszott fejét, odafordult az ápolóhoz és sajátságos büszkeséggel s olyan hangon, mintha náthás volna, szólott :
- Kis fej, kis fej, de mennyi ész, mennyi ész !...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE