Atyimovics Coriolán sajtópöre.
Összehajtotta plaidjét Coriolán, vállára csapta s aztán megindult reggeli hat órakor .
A pl aidere nem volt jó idő, nagyon sütött a nap, s a jó román izzadt keményen.
A ruhája téli volt, a drága szép tavaszi nap eltévesztette a kalendáriumot és perzselt, mint juliusban; a reggel pedig minden más volt, csak nem reggel.
Hazugságokkal és ellentétek k el volt telve a levegő.
S ama percben, holott Coriolán lelke a diadal előünnepét ülte: egyik cipőjének sarka leszakadt s a románnak nem voltak birtokában azok az erőművi hatások, melyek a leszakadt sarkot helyére visszahelyezzék - nem volt csirize, se csi rizre való pénze.
S igy akarata ellenére sántitani volt kénytelen .
" Ha Tärri most meglátna ! " gondolá s az ijedség gyomrába nyilallott .
Valami kinos sejtelem fogta el, hogy amilyen szerencsés ember: Tärri épp most fogja meglátni, amint félsarokkal szemben sántit vele - és minden illuziójának vége lesz.
S csakugyan, alig bandukolt be a belvárosba, a szük utcán majdnem mellette robogott el egy kétfogatos, s a halvány Tärri kegyetlen, de mégis imádott bálványa ült benne.
Az utcán, amerre elrobogott, csak ugy r epültek le előtte a kalapok, neve hangzott fel, hizelgő jelzők jelszava, majd az általános figyelem moraja közepette.
Az egész utca bálteremmé alakult át e pillanatban, bálteremmé, melyben az általános csodálat tárgya, a fetirozott bálkirályné: Vass Teréz volt .
Coriolán köszönt, Tärri nem üdvözölte viszont .
" Nem vett észre; annál jobb ! " gondolta Atyimovics.
Majd fájdalommal gondolt arra, hogy mégis csak meglátta, de szégyelte megismerni.
Öltözetbeli hátrányain kivül meg se volt borotválva.
Iszonyattal képz elte el: micsoda tüskés lehet az arca.
A nap is sütött azon az oldalon, s ő jól tudta, hogy arcbőrének texturája nagyon is érdesnek látszik teljes világitás mellett.
Oh, miért nem ment éppen akkor árnyékban ?!
Egy darabig kinozta magát a bércentúli románok hős ivadéka, de mégis csak megvigasztalódott.
Diadalának előünnepét ülte, s kéjjel gondolt arra a percre, amelyben kétségkivül impozáns termetét teljesen érvényre juttatja egy sötétbarna szinü s az időhöz mért divatos öltözék .
A sötét-barna s az időhöz mért divatos öltözék!
Egy hónap óta - az alatt a válópör is megindult - ez volt ábrándjainak költői tárgya, életének célja , álmainak bűvös látománya.
Egy sötétbarna rövid kabát, esetleg asztrakán-gallérral , a vállon kivattázva, hogy még szélesebb legyen től e , elől keményitett sirtinggel kipécézve, hogy domborubbnak lássék a mell.
S egy ugyanily szinü nadrág, némileg hullámos, de alól mind-mind szükebb.
S egy kissé rövid, de nem nagyon ...
Kiképzelte magát ebben az öltözékben s a kép, melyet fantáziája festett neki, nagyon csinos volt.
A kalaptól eltekintve, - mely szintén sötétbarna, mindazonáltal fekete szalaggal...
Igen, még ha a kalap nem is lenne fején, még ugy is teljes erejével feltámadna a régi szerelem az imádott lányban.
A lányban, kit környezete, körü lményei s mi minden más eltávoztatott tőle, hogy annál gyönyörteljesebb legyen a viszony ujraébredése .
A sötét-barna s az időhöz mért divatos öltözék!
Midőn majd egyszerre odaáll elébe ebben az öltözetben.
( A fővárosi borbélyok is csodákat képesek művelni egy hálás fejjel.)
Barna selyem nyakkendőben áll elébe.
Aztán szól :
- Lásd, lettem valamivé, akarsz -e keblemre jönni?
Keblemre, karomra , mindörökre ?
Atyimovics diadalának előünnepét üli e percben ...
Diadalának édes sejtelmét ünne pelte egy hónap óta.
Nyomoruságának, szörnyü elhagyatottságának tetőpontján jelent meg neki a sötét-barna s az időhöz mért divatos öltözék.
Minden ruhája teljesen lerongyolt róla, s a tavaszi napok szeszélyes hidegsége ellen felső kabát helyett egy esern y őt hordott kezében: akkor látta legvilágosabban feltünni a jövő Coriolánját, prémes kis kabátban, ugyanily szinü nadrággal, mely felül hullámos , de alul mindegyre szükebb, rövid is, de nem nagyon.
S ez a kép táplálta őt ezután .
A házi koszt ugy se lett vo l na erre többé képes.
Az elcsapott iktató, miután a Palaczky által igért nagy hivatal késett s miután időközben hiába igyekezett "nagy ember " lenni: - beállt ügyvéd-segédnek.
Nem volt olyan hülye, hogy éhen haljon s inkább egy időre mégis elfeledkezett Tä r ri iránt tartozó kötelességéről, mintsem hogy a közel jövő gyönyöréről lemondjon.
Képes volt havi husz forintért alantas munkát végezni , szaladgálni, mint egy hordár, kifogásoltatni ortographiáját az irodavezető által , ki képtelen volt felfogni azt a hely z etet, azt a magas pontot, ahol ő magamagát látta s ahonnan lenézte a nagy orru zsidó ügyvéd-jelöltet s benne az egész férfivilágot ...
Azok a füzetes és nem füzetes, francia és magyar regények, melyeket nagy adagokban habzsolt be Ballán s szedegetett itt , teljesen megerjedtek benne.
S im felszállt az erjedés gőze , befejeződött a folyamat: megjelent az általános káb-álom.
S gyenge agyrendszere nem protestált - átengedte magát .
A szerelem, a teljesülő szerelem reménye táplálta, midőn nem volt mit ennie.
A sötét-barna öltözék látománya melegitette, midőn a plaide is zálogban volt.
Négyen éltek havi husz forintból, a legsötétebb nyomor köszöntött be hozzájok, s ő ezt a sötétet is aranyosnak látta, mint a festő a bűzös miasmákat terjesztő mocsarat, melyre a felk e lő nap rátűz.
Élt a jövőben.
S nem vette észre, hogy tej s cukor nélküli cukros tejbe rizskását ebédel.
Abból a hires fajtából, melyet az utcájokbeli szatócs gyári áron alul adogatott el, ama sajátságos fekete pontok miatt, melyek benne jelentkeztek.
( Eze k a fekete szemecskék, a kereskedő szerint növényi termékek, sok vásárló szerint azonban a rizses fiókban tanyát vert egerek névjegyei voltak. )
Nem vette észre a koszt sarkalatos változásait.
Nem tudta felfogni az öreg Atyimovics keserüségét, melyet afelet t érzett, hogy a pünkösdi ünnepekre nemcsak süldőt, de még hetes malacot se vehettek.
Ugy látszott, hogy szája izét is elvesztette: felhabzsolta az ételt s szaladt otthonról.
Nappal a hivatalba, estve - a románokhoz .
A belváros déli részében, valami kis korcsmában gyültek össze minden estve, s egy hosszu asztalnál oly szigoru arckifejezéssel vacsoráltak, mintha vér-biróságot ülnének, nagy titokban.
Szever, a cukrász, oly dühösen vagdalta szét a sertéscombot, mintha csak valami chauvin magyar szive volna .
A románok végkép el voltak keseredve.
" Itt az idő ! "- mondá egy estve "jónevü " Axente István.
" Itt az idő ! " - zúgták utána a fővárosban tartózkodó bércentúli románok.
" A cselekvésre ! " - folytatá Axente halkitott hangon.
" Cselekedni ! "- sugták utána még halkabban a leigázott nemzet fiai .
Axente kijelentette, hogy nem jár többé a magyar egyetemre, hol vandal-pusztitást végeznek minden ellen, ami román.
( Kétszer buktatták meg az alapvizsgán.)
Egy másik egyetemi polgár meg várta honfitársaitól, hogy azok nem fognak többé magyartól vásárolni.
Egy a f ővárosban ragadt oláh ügyvéd a magyar ügyvédek ellen kelt ki, s inditványozta: minden román csak olyan ügyvédet vállalhasson, ki honfitársa is .
Axente minden inditvány után ismételte :
" Az idő itt van ... ! "
- S nap nap után, minden estve ugy találták, hogy nagyon is elérkezett.
A megaláztatások ismétlődtek, a magyarositást erőszakkal űzi a kormány, a magyar társadalom, ez a maroknyi nép, amely ráült büszke nyakára a nagy, a régi, a hatalmas román nemzet bércentúli ivadékainak.
S abban az országban, mely igazság szerint az övék: elnyomja őket, béklyót ver ajkára, szellemére .
Szever, a cukrász, Axente, az egyetemi polgár, Domicletian, az ügyvéd, Junius, a dobozkészitő, s a nagy római nevek többi tulajdonosai, jogászok és bölcsészek, aranyoz ók és mozgatható könyvkereskedések tulajdonosai szilárd elhatározottsággal s ritka egyértelemmel zúgták :
S egy estve - Szever által bevezetve - Coriolán is e szavakkal üdvözölte őket :
Tányérrezgető "Szetreaszka " v olt rá a felelet .
Ezt a megéljenzését nem tudta elfeledni többé Coriolán.
Igyekezett kiérdemelni.
Nem tudta nélkülözni többé.
Túlzók között a legtúlzóbb lett .
Fantaszták közt, maga a beteges fantázia .
Ah! hisz itt nyilik az ut - nagy emberré lenni.
Véletlenül találta meg, amit kutatva keresett.
" Legyen nagy ember ! "- nos, most az lesz .
Azonkivül születésénél fogva szivébe volt oltva a magyarok iránt való gyülölet, s most teljes erejében feltámadt az benne.
Látta, mennyire el van szigetelve tehetségeivel, ki ejtését is kinevetik, feleségét is elrabolták, egyesültek, hogy elzárják előle az utat...
Megakadályozzák, hogy nagy ember legyen .
Elhatározta tehát, hogy nagy ember lesz, de az ő bőrükre.
Egy forradalmi kiáltványt akart szerkeszteni, közzétenni a helyi román lapban , szétküldözni mindenfelé.
Kitüzni a román irredenta zászlaját, hadd lássa meg a bércentúli móc a büszke szineket, lássa meg s vaduljon meg tőle, szeme káprázzék , arca ragyogjon ma a felkelő naptól, holnap a kicsurranó vértől.
Magyar vértől , fek e tétől ...
Sok sajtópört tárgyaltak ebben az időben .
Atyimovics Coriolán szeretett volna egy sajtópört.
Sajtópört, amely iránt az egész világ érdeklődjék.
A padok tömve, első sorban a hölgyek: hölgyek között az első -: Vass Teréz .
Ő a vádlottak padján.
Halványan.
( Az nap reggel kell borotválkoznia. )
És sötét-barna szinü divatos ruhában...
A vád dörög, - ő csendesen mosolyog.
De aztán megszólal.
Először lassan, majd mind hangosabban.
Hangja cseng, szeme csillog, melle feszül, ékesszólása, érvei lesujtanak a v á dló feje fölött, mint a gouillotine...
Szónoklata órákig tart s ezen idő alatt feszülten figyel rá egy hölgy.
Arca versenyt pirul az övével, s midőn kimondja záró szózatul: - "Itt az idő ! "- egy kiáltás tölti meg a levegőt : " Szetreaszka Coriolanu Atyimovi c s !... "
S ebben a kiáltásban benn lesz az ő éljene, az ő édes hangja is .
A tárgyalás véget ér.
Felmentik.
( Megdöbbent a magyarság szavainak igazsága miatt.)
Testvérei vállukra kapva viszik ki a teremből.
A Fortuna kapuja előtt négy-lovas fogat vár rá.
De mielőtt beleülne a fényes hintóba, megpillantja maga mellett a hölgyet, amint csodáló szemmel tekint fel rája, ő odalép hozzá , megcsókolja kezét s szól :
- Lettem valamivé... akar -e helyet foglalni jobbomon ?
Nem.
Coriolán meggondol ta a dolgot.
Nem, még ekkor nem fog szólni hozzá.
Nagy lesz a győzelem, de ez még nem elég...
Fáklyásmenetet rendeznek neki.
Forradalmi jelszavak hangoznak az utcán.
Az utcán - az egész országban.
Majd kiüt a harc.
A győzedelmes viadal.
Lángolnak a falvak .
A román birodalom segélyt küld a bércentúliaknak.
Északról az orosz testvérek, a Királyhágón át a fejedelem tör elő vérrózsákkal kirakott fegyverzetben.
Megdörrennek az ágyuk, zúg a gránát, sustorog a bomba s lecsap a főváros közepén.
Ég a gőgös Budapes t, visitanak a magyarok ...
Atyimovics Coriolán - a diktátor - az ujlaki hegyről nézi a kacagtató pusztitást.
Majd ő is belevegyül a harcba.
Jaj az irodavezetőnek, ki ortographiáját kifogásolta, s cimezte lajhárnak.
" Most számolunk ! " kiált felé , amint rálel a nyavalyásra.
" Kegyelem ! " orditja az.
" Ti sem kegyelmeztetek ! " igy szól a válasz.
Puska ropog, szurony villan -: egy halálhörgéssel több, a nagyorru holtan bukik lábai elé ...
S ebben az általános öldöklésben, a vértócsákon keresztül egy halvány alak közeledik feléje .
- Segitség, Coriolán segélj! - kiáltja s ölébe hanyatlik .
- Királynéul tekintse mindenki ezt a hölgyet!...
Ez harsona válasza és rájazúg -
Atyimovics rendesen a földön aludt valami szalmátlan szalmazsákon.
Ha nagyon mozgatta a lábát, ugy önkénytelenül is megvakarta vele az öreg fejét.
Közel feküdtek egymáshoz és az apa gyakran nyugtalankodott Coriolán miatt.
Nagyon ébren aludt az, ugyszólván csak szendergett, s álmában egyre kiabálta :
Sőt egy alkalommal ébren is minduntalan ezt a jelszavat emlegette .
Irt, s amit irt, felolvasta.
A kiáltványon dolgozott.
Nem szólt senkinek, csak egy estvén készen vitte el a románok közé.
Midőn Axente ismeretes jelszavával üdvözölte, azt felelte rá röviden: "Acuma ", s kihuzta zsebébő l a kiáltványt.
Felolvasta :
" Bércentúli románok !
Ezer bajok közepette lesütöttétek ugyan fejeiteket, de sziveitekben benmaradt a bizalom, hogy ismét felemelhetitek azt.
Mert nem tudtok ti félni .
Most, midőn egyre közel halálotokat hirdetik: ereitekben gyorsabban, erősebben lüktet Traján gyarmatosainak vére.
Még lassan lépdel bocskorában a móc, de arcának tiszta, határozott jellege többet fejez ki, mint a magyarnak részegség s egyéb mámortól eltorzult arca.
S ha akarni fog, a játék ránézve csak egy pillana t műve .
Bércentúli románok!
A forradalom következik.
Nem mi, a magyarok proklamálják azt.
Ők hirdetik halálunkat, hát nem is lehetséges más helyzet.
Csak az a nemzet, mely lemond jövőjéről, csak az tehet ugy, mintha az ellenség kihivását meg nem értené.
Veg yétek fel a keztyüt: kézbe a fegyvert .
Nincsen fegyverünk?
De lesz és fogunk forradalmat csinálni.
Mert ne feledjétek, hogy akik ellenetek küzdenek: kezeitekben vannak.
Szenteitek közül kettőt törüljetek ki s tegyétek helyébe a Golyót és a Dinamitot.
Ezek tanitanak meg titeket magyarul .
Utáljátok a magyar nyelvet s köpjetek azokra, akik azt beszélik .
Bontsátok ki mindenfelé a román zászlót.
Szedjük össze sorainkat.
A román nép nagy tudott lenni minden időben.
Vae tibi ridenti ...
Coriolanu Atyimovics. "
...
A hallgatók ajkai nyitva maradtak.
Mint mikor meglepetve hallja az ember a saját hangját egy másik ajakáról.
Szinte megijedtek; de annál nagyobb volt az öröm, a diadal, midőn fölocsudtak bámulatukból.
És Coriolán ujra hallotta az üdvözitő "Szetreaszká " -t .
A fiuk szent félelemmel tekintettek rája.
Nem azért, mintha nagyobb politikusnak tartották volna maguknál, hanem mert erkölcsi bátorságot láttak benne.
Diokletián hóbortosnak találta, de azért derék fiunak; mindazonáltal elhatározta, hogy azon esetben, ha valami találna lenni, "magához ragadja a hatalmat. "
Szever, a cukrász, bámulta csupán a nagy románt, minden fenntartás , minden kritika nélkül.
Ha magukban voltak s Coriolán szokása szerint elsülyedt ábrándjaiba, gyengéden megveregette a jó fiu szelid, szöszke fejét :
- Kis fej, kis fej, de csak mindig gondolkozol !...
A "kis fej " nem igen gondolkodott többé: a dolog készen volt.
A cikket beadta a titokban megjelenő helyi román lapba s onnan átvette egy, majd az összes magyar lapok ...
De a sajtópör még mindig nem érkezett meg.
A város nem lett izgatott, a kormány nem vesztette el a fejét, mindössze principálisa verte el az irodából.
- S Coriolán szükségtelennek tartotta más irodát keresni arra a kicsi időre, mig megérkezik a sajtópör.
A fiuk adogattak neki köl c sön, meg otthon csináltak egy kis pénzt az ideiglenesen eladott butorokból...
" Csak türelem és titoktartás ! "- mondá a jövő néptribunja, nyomorgó , éhes családjának.
S az öreg Atyimovics is e jelszavakkal birta hallgatásra a lassankint felszaporodott hitel e zőket, a szatócsot, a "szenes" embert s egyéb barátjait .
A szegény vak leány, csak annak nem volt embernyi esze: nem akart várni, türni.
Nem tudta nélkülözni a kis csirkéket, melyek otthon körülsereglették, s a galambokat, melyek felszállottak vállára és odatörleszkedtek arcához.
Aztán a város is oly rettenetesen zúgott körülötte, egyre zúgott, egyre tombolt, mint valami nekibőszült óriási állat, mely eltiporja azt, ki érc-patája alá kerül.
Ugy érezte szegény, hogy oda került, ott van, s nem is fog többé épen fölkelni...
De a kerületi orvos egészen mást beszélt.
Azt mondta, hogy a lány rossz étkezés s egyéb "káros hátrányok" miatt, gyomor- s mi minden hurutot kapott.
" Talán kigyógyul, talán nem, láza azonban lesz okvetetlen ! "
S a lázak csakugyan megjöttek , s csak akkor hagytak alább, amidőn már nem volt min emészteni ...
A haldoklás sokáig tartott.
S midőn már félig benn volt a megsemmisülés végtelen országában a lány, anyja, apja s valami jószivü asszony ujra meg ujra felsirta erre a tüneményszerü életre.
Er re az életre, mely olyan kegyetlen, sivár, ha bölcsész nézi s olyan érdekes, olyan gyönyörteljes, ha szerelmes, vagy akár csak egy csirkék , galambokkal játszó szegény vak leány érezi .
Coriolán csendesen sirt, de csak felületes fájdalmat érzett, amint a te stvért elföldelték.
A temetés napján kapta meg a sajtópört.
Göröngyöt vetett a koporsóra s üdvözitő gondolatok jártak a fejében.
Tárgyalási teremmé alakult át a temető, elevenültek, emberekké alakultanak a sirkövek.
Egészen benn volt már a fantazmagóriákb a n.
Bágyasztó láz fogta el álom helyett, mintha haschist evett volna .
Olyan nehéznek érezte testét reggel, mintha sárrá változott volna át.
De erőt vett magán: felugrott ágyából s moly-ette plaidejében, kora reggel megindult a belváros felé: diadalának elő ünnepet ülni .
Egy szerkesztőség előtt nézte: nem mutatkozik -e valami izgalom az utcán?
Mutatkozott.
Megpillantotta Tärrit kocsijában.
Aztán valami kis ünnep volt s az egész város tolakodott ki a zöldbe.
Az egész világ az utcán volt.
Az uj tavaszi ruhák, a boulevardok lombosodó fái, a kora érett cseresznye pirossága , vidám s ünnepélyes hangulatot adott mindennek.
Mintha csupa boldogság volna az egész főváros, mintha nem volna az egész területén egy boldogtalan ember .
" Örüljetek ! "- gondolá magában Atyimovics Coriolán s gonosz mosoly ült ki ajkára.
Megvette a hirlapokat - sajtópöréről adtak hirt azok s olvasta az utcán.
Majd érezte, hogy kandi tekintetek vetődnek rá, sőt sugást-búgást is hallott: "Ni, Atyimovics Coriolán ! " "
Itt megy a kegyetlen ! " "
De milyen k o pott ... ! "
Voltaképen pedig nem hederitett rá senki, csak ugy nem vették észre, mint a trottoirra esett gombostűt.
De Kant hires tételét, hogy talán minden belőlünk sugárzik ki - igazolta ő egyre s már-már csak azt látta, ami belőle fakadt .
Bekóborolta a be lvárost, szólt a fiuknak, fogadta az üdvözleteket délelőtt, estve tervezgetett a korcsmában, s másnap reggel megint utrakelt a belváros felé s egy pohár szilvórium mellett nézte a hirlapokat, nincs -e szó róla.
Egyikben-másikban még vezércikket is talált .
E gy-egy magyar publicista megkongatta a harangot! "tűz van! tűz van ! "
Őrültnek és gaznak jelentették ki a vérszomjas románt, a forradalmi kiáltvány szerzőjét.
S a felelősséget eleve is a kormányra háritották .
Coriolán látta, hogy a kávéházban mindenki ránéz .
Ijedt tekinteteket vett észre.
Őt magát is megszéditette egy kissé a gondolat, hogy ő milyen kegyetlen ember.
De a szitkok, melyekkel a magyar lapok eláraszták, csak tüzelték sajátságos dühét.
S e düh közepette, a hirnév szokatlan érzésének közepette: T ärrire gondolt .
Mit fog mondani Tärri?
Nem itéli -e el ő is?
Meg volt győződve, hogy nem.
Hisz az ő ereiben is Traján gyarmatosainak vére foly apai ágon.
Sőt nemcsak el nem itéli, hanem... hanem -
Coriolán levelet várt Tärritől.
Levelet, melyben magához hivja.
Meg volt győződve róla, hogy az meg fog jönni.
Nap nap után, kora reggel ujfent megindult a belvárosba: mit szólnak a hirlapok.
Azok csakhamar elhallgattak s napirendre tértek fölötte.
Hiába nézte, nem talált többé egy apró hirecskét is .
Eseményeket vá rt, látott, de azok nem érkeztek el.
Utoljára a levélbe kapaszkodott s a lapok átnézése után sietett a posta elé.
Ott várta be a postást :
Ez a kérdés s ez a felelet hangzott el mindennap a posta kapuja előtt s Coriolán leverve, de megtörve nem, bandukolt tovább s másnap megjelent ujra s álldogált a reménykedő népség között, melynek egy része mindig ott ólálkodik a postapalota táján.
Lassan-lassan egy typussal szaporitotta azokat a typikus alakokat, kik egyre levélre várnak s annak meg nem érkezése miatt a postásra vetnek .
A levél csak nem jött, de a sajtóper tárgyalásának napja közeledett egyre.
Sorvasztó izgatottság vett erőt a kegyetlen románon.
Képtelen volt enni , képtelen aludni.
Otthon s az utcán is - félreeső helyeken - egyre védbeszé dén gondolkodott.
Nagyszerü gondolatai támadtak.
De mikor le akarta irni, hogy betanulhassa: elfeledte jórészt.
Lassanként azonban mégis csak elkészült a beszéd.
Már csak egy pár nap választotta el a diadalmas naptól.
S addig is, mig fantáziájának legkedve sebb gyermeke a sötét-barna s a divathoz mért öltözéket megrendelhette: felpróbálta a Szever szalon-ruháját.
Egy kicsinyt bő és rövid volt az neki, de azért megkapólag állott.
Elől egy kissé ki kellett tömni, felvette alája a meghalt testvér karton ottho n káját.
Csak a cipővel volt egy kis baj .
Igy, majdnem teljes ornátusban, hangját egészen kieresztve, Cató szilárdsága s Demosthenes hevével dörögte az öreg Atyimovics fülébe: "Mit tettek önök?
Árulás utján magukhoz keritették a főhatalmat ! "
A házmester gyak ran benézett, hogy mérsékletre intse Traján gyarmatosainak ivadékát , s Coriolán halkabb hangon harsogá az öreg felé: "Még van idő, tegye le az orgyilkos fegyvert ... ! "
A vén timár kivette szájából a szortyogó pipát, s kitátva száját, bámulva hallgatott.
Az asszony is hallgatott, bár egy kissé sajátságosnak tartotta a dolgot , s kérte Coriolánt, ne erőltesse meg fejét.
Néha rosszul járnak a nagyon okos emberek ...
Coriolán azonban mindegyre szavalt.
A házmester intései, hangja elcsuklása, a fellépő lázak se hat ottak rá többé: kieresztette hangját egészen; már csak négy nap választotta el a tárgyalás napjától.
Sietnie kellett az éjjet is nappá tennie, le se feküdt, hanem kiment az utcára; susogva magában, vándorolt céltalan, mig kiért a kis-pesti ligetbe .
Mikor utoljára volt künn, sötét fellegek huzódtak el fölötte , körülötte senki.
Poseba helyezkedett, s szemben egy gyalog bodzával, beszélni kezdett.
" Mélyen tisztelt esküdt urak ! "
Lombosodó fák, s fakadó virágokkal csókolódzó szél neszelése azt susogta neki: "Halljuk ! "
Atyimovics Coriolán védbeszédét tartja.
Lassan kezdi, majd belemelegedik, s hangja egyre harsogóbb lesz.
S amint oda ér: "Még van idő, tegyék le a fegyvert ! " hangja elfúl, köhögési roham vesz rajta erőt s kicsurran ajkán a piros, habos vér ...
A roh am egy percig tart csak.
Végtelen gyengének érzi magát, de erőt vesz természetén, odadül egy fához, s mig hideg rázza tagjait: Atyimovics Coriolán tovább folytatja védbeszédét .
Ujabb roham.
Lenyeli a vért, hogy visszatartsa élet-erejét.
Ijedve kap melléhez.
Hiába.
A vér már minden köhögés nélkül csurran ki ajkán, s egyre nagyobb mértékben .
Egyetlen gondolata, hogy betegsége miatt el kell halasztani a sajtópert!
Iszonyatos félelem fogja el.
Félelem és tehetetlen düh.
A tüdejébe nyilaló fájdalmat észre sem veszi.
Csak azt, ami szivébe vág.
Kigombolja kabátját s meztelen mellét neki fordítja a szélnek.
Dacolni akar a természettel.
S e dac közben ujabb roham fogja el s lebukik a vigan virágzó szegény bodzára s összetöri azt is .
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- A nagysága csak maga van itthon, nem lehet bemenni !
Az öreg Atyimovics félretolta az előtte álló szobaleányt s behatolt a szentélybe, - Tärri szobájába .
Elmerülve irt "Don Quixote " kisasszony s megrezzenve fordult hátra , amint az öreg megszólalt :
- Coriolán haldoklik! - hebegé olyan halványan, mintha ő is haldoklanék .
A lány elsápadt.
Majd hirtelen megvillant agyában, hogy ezek valami rosszban törik a fejüket.
Talán zsarolni akarják.
Benyult fiókjába, szó nélkül pénzt akart adni az öregnek.
Az öreget elfutotta a düh :
- Nem tetszik érteni?
Coriolán haldoklik a kórházban...
Meghal , meghal!
Látni akarja ...
- Hazugság! - susogá Donna Quixote .
Az üreg torkához kapott, a düh fojtogatta :
- Nem! - felelte reszketve a lány .
A buta és félénk apa a lány keze után kapott s megszoritotta reves kezével, megcsókolta, megöntözte re zgő könyeivel :
- De meghal, ha el nem jön... nevét emlegeti egyre ... !
- Jó, elmegyek!
Bár nem érdemli! - szólt Tärri hirtelen elszántsággal s bár egész teste reszketett, toilettet csinált s a beszólitott szobaleányt kocsiért küldte.
Aztán elindult - haldoklót látni .
A Rókus előtt ujra megrettent s vissza akart fordulni.
De az öreg megfogta a kezét; most már ő volt az ur s szemei fenyegetőleg csillogtak :
A betegszagos, a poshadt, carbolos levegőben inogó lábbal lépett felfelé a szép leány.
Még mindig a menekülésre gondolt s titkos pillantásokat váltott szobalányával.
S midőn felértek a félemeletre, az előtt az ajtó előtt, hol fekete táblán, kopott, fehér betüvel van felirva : " Mellbetegek osztálya ": megállt s nem akart belépni .
Az apa kinyitotta az ajtót s megfogta a vonakodó karját, behuzta maga után .
A hosszu és keskeny terem túl volt tömve.
Az alacsony ágyakon vergődtek a betegek mint egy-egy földi-giliszta, amelynek az ásó elvágta a felét .
Ebben az osztályban a nehéz betegek voltak elhelyezve, azok, kiknél már csak az lehetett a kérdés, hány nap mulván teszik ágya elébe a fekete spanyolfalat.
Azt a nagy fekete ellenzőt, mely a betegek elől elfödi a haldokló kinjainak látványát .
Azt a vaskos deszkafalat, melyet egy-egy fiatal haldokló küzködvén a halállal, az élethez való dühös kapaszkodásában elrug, mint egy faforgácsot .
Protekció sarokágyhoz juttatta Coriolánt.
Ott kényelmesebben lehet meghalni.
Az osztály-orvos reggel kiadta a rendeletet, hogy a spanyolfalat oda kell állitani.
A haldokló gyöngéd figyelemnek vette azt...
Nem érezte közeledő halálát, csak szerfölött való álmosságot.
Nagyon félt, hogy el talál aludni .
Ma volt a tárgyalás napja, a diadalmas nap s kora reggel a fiatal alügyész is eljött kérdezősködni, megnézni a beteget.
Egészen le v olt verve, amint tudtára adták a vádlott közel halálát :
- Tehát a tárgyalásra nem jöhet el? - kérdé rosszkedvüen .
Az osztály-orvos kivette óráját :
- Reggeli nyolc óra, - négy óra mulva a halottas kamrában lesz .
Az alügyész búsan csüggesztette le fejét.
Egyszer kap hálás ügyet s akkor is elhal el őle a vádlott.
Hiába készitette el hatalmas vádbeszédet, hiába tanulmányozta pusztán ez alkalomra hires angol és francia ügyészek beszédeit - minden fáradsága s minden, amit e fáradság gyümölcséül várt: tönkre ment!
Csak néhány napig várt volna a vádlott !
Nem várhatott tovább.
Az agonia ugyan nem köszöntött be még, de érverése nagyon lassu lőn, s minduntalan levegő után kapkodott.
S midőn lélekzett : torzójával kigyószerü mozgást vitt végbe.
Szine olyan lett, mint a félig érett szederé, bőre csontjához tapa d t, arcának körvonalai mind határozottabbak lőnek, közeledtek a kőszerüséghez .
S e kinok közepette, már-már a halál ölében Coriolán nem adta fel a várat.
Követelte, hogy adják elő a szalon-ruhát, fel fog öltözködni, mén a tárgyalásra .
- Szever, a ruhád, csa k délelőttre add még kölcsön... hamar, elkések! - sziszegé, mig a feje vonaglott .
A jó Szever, aki elhanyagolta üzletét is a túlságosan sokat gondolkodó "kis fej " miatt, fájdalommal gondolt arra, hogy nagy és hosszu takarékosságának eredményét, az ünnepi ruhát Coriolán a másvilágra viszi el magával.
Mégis csekély habozás után haza szaladt a ruháért, elhozta s felöltöztette a haldoklót .
- Meg akarok borotválkozni! - szólt Coriolán .
- Hagyd el! igy is jól nézel ki! - vigasztalta a cukrász .
- Adjatok tükröt - susogá a váz .
Valahonnan tükröt keri tettek elő.
Atyimovics kezébe vette s bele nézett egy pillanatra, de nem láthatta meg magát.
Sajátságos állapot következet be: nem látott s nem hallott, de belső érzése annál finomabb lőn.
Nagy nehezen felült ágyában.
Szever megtámasztotta hátát, hogy vis s za ne essék.
Elől az ápolóné állott, hogy kéznél legyen, ha a fiatal mellbetegek gyakori szokása szerint a haldokló fel akar ugrani ágyából, s a földön szándékozik kimulni .
A betegek künn nagyrészt meglehetős nyugodtsággal beszéltek a haldoklóról.
Az nem olyan betegségben szenved, mint ők ...
Az osztály segédorvosa is megérkezett.
Még fiatal doktor volt, még érdekelték a halálküzdelmek.
Figyelt s megfogta a haldokló üterét.
Kérdést is intézett hozzá, a haldokló nem értette, de eltalálta :
- Igen, jól érzem m agam, hanem elkések a tárgyalásról, hagyjanak elmenni... - zsizsikelte el-elcsukló lélekzetvétel közepette.
Igyekezett leszállni az ágyról .
De nem volt többé egy csepp izomereje, nem voltak többé ruganyos izmai, - szétmállottak.
Bőre is, amint hozzá ért , horzsolódott le, mint a mész a falról .
S ebben a félig már megrohadt állapotban se adta fel a várat .
Beszélni kezdett, rekedt, de érthető hangon .
Atyimovics Coriolán védbeszédét tartja .
Kezével hadonáz, mig karja is elbénul s lehanyatlik végkép .
Hangja is kimarad aztán s csak felpuffadt, húsos ajkai járnak .
Lassanként az is megbénul s tüdejének hörgésén kivül nem árulja el más, hogy él még.
Egyszerre azonban kinyitja szemeit s végignéz környezetén .
Vass Teréz áll közel ágyához.
Igaz részvéttel, de nagyobb irtózattal .
A haláltól való félelem minden kis életet kiüzö tt arcából, tekintetéből, olyan az, mint egy szobor feje.
Coriolán szemei fölcsillannak s hangja megjő ujra :
- Lettem valamivé...
Akar keblemre jönni, keblemre, örökre ...
- Intsen igent! - szól az orvos .
Tärri némán int igent, de ijedten hátrál, amint a haldokló keze után nyul .
- Tudtam, hogy az enyém lesz, hogy szeret...
Nem is lettem volna ilyen kegyetlen, ha nem óhajtottam volna lángolóan...
Adja ide a kezét, forrjon az ajkamhoz... a kezét .
Halálos félelmében hideg verejték ütött ki a lányon.
Háta mögött az öreg Aty imovics állott, s tolta előre, a haldokló ágya felé .
- A kezét, adja oda a kezét .
S egyszerre csak érezte a lány, hogy forró, vizes kar fogja át s szoritja magához.
Tüzes, bűzt lehelő ajak keresi ajkát, megtalálja s szivja, mint egy undok nadály...
S mint a nadály, ha teleszivta magát, lehull: Coriolán is kibocsátotta karjaiból a lányt, feje lezuhant az ágyra, még egyet hörgött, - s nem gondolt többé soha a sötétbarna, divatos öltözékre .
Amig az orvos az ájuldozó Tärrit segitette ki a szomoru helyről, az ápolónő iparszerü nyugodtsággal kötötte fel a halott állát s a ruhát rendbe szedte rajta, a Szever ujdonatuj szalon-ruháját, mely csupa viz volt a halál verejtéktől .
A szegény Szever fölsóhajtott :
- Temessék el ebben a ruhában...
Neki adom! - mondá szomorúan.
- Úgy se lesz, tudom, nekem soha többé! - tette hozzá halkan.
Majd megsimogatva a halott hullámos hajától körülvett összeaszott fejét, odafordult az ápolóhoz és sajátságos büszkeséggel s olyan hangon, mintha náthás volna, szólott :
- Kis fej, kis fej, de mennyi ész, mennyi ész !...