Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Pillangó
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
25
Bekezdés
2137
Mondat
3569
Szó
36189
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
14
Ha már a lány kimondta az igent, akkor nem lehet mit tenni.
A szülők ugyan nagyon el voltak keseredve, különösen az anya, mert nem azért szült s nevelt egy ilyen szép, egészséges lányt a világra, hogy az ilyen fiatalon eladja magát a bajnak, nyomornak és szegénységnek.
De hát az igaz, hogy más szerencséje még nem akadt, bár hiszen egy lánynak sose kell sietni.
Hogy is akadna, mikor még a szemét se tudja fölemelni, úgy megy az utcán , mint egy kisbárány.
Még az apa vigasztalta a feleségét.
- Nem szüksíges - mondta kedvenc szavát -, semmit se szüksíges.
Lesz, ahogy lesz .
Mink is megéltünk, űk is megílnek.
Másnap áthívatták Turi Homok Andrásnét, a sógorasszonyukat, mert Hitvesné Homok lány , Homok Kata volt, s avval megizenték a választ.
Daraboséknál tisztességesen fogadták a követet, s ettől kezdve Jóska nem mindennapos , de már minden órás lett a háznál.
Folyton itt ült, míg csak este a lámpát nem fogta vagy az öreg vagy az asszony, s megnézte a falon az órát.
Ez volt a tisztességes jeladás, hogy ideje eltávozni békességgel, mert már jó lesz eltenni holnapra magát a becsületes munkásembernek.
Ezzel megkezdődött életüknek egy új korszaka: a csöndes és boldog együtt üldögélések szép ideje.
Mintha el is múltak volna a viharok, egyszerre tiszta és egyszerű lett az élet, és minden olyan magától értetődő.
Hála istennek, mintha nem is ők volnának ők, hanem rendes, révbe ért emberek, akik boldogan felejtik el a viharos csónakázást a szelíd parton.
De az esküvőről még mindig nem volt szó, mert nemigen lehetett lakásra szert tenni.
Csodálatos az, hogy tele van minden legkisebb zug.
Ahun egy fedél áll, azalatt mindenütt emberek laknak .
Itt a Sestakertben azelőtt télen át üresen állott húsz-harminc présház is a szőlőkben, nincs most üresen még a fatartó meg a nyári kemence sem.
Hogy az országot így elpusztították, eldarabolták, Erdélyből idemenekült a nép, és azok, szegények , még az egérlyukat is meglakták.
Ami késik, nem múlik.
Reménység volt elég.
Talán vincellérnek áll el Jóska, s már került is volna helye, de lakás nélkül, mert a mostani házbértörvény szerint nem lehet kitenni senkit a lakásából, ha hivataláról leköszön sem.
Talán házmesternek, de csak legalább valami ipart tudna.
Így elég beszélnivalójuk volt.
Bizony már a lány párnáját is megemelte.
Nem azért ugyan, hogy nem "virtyog -e " ?, hanem azért, mert boldog volt, hogy megérinthette, mikor véletlenül kimondták előtte , hogy melyik két párna lesz a Zsuzsikáé.
Újra nehéz napok voltak, szerelemmel kellett pótolni, ami a szegénységen múlt.
Jóska kénytelen volt bevallani, hogy otthonról semmit se kap, csak egy váltó fehér ruhát , mert a sok öccse máris szétszedte az ő holmiját, hogy ő már úgyis házasodik.
- Micsoda beszéd az, ídes fiam - mondta Hitves Pálné -, iszen annak kell adni mindent, azon kell segíteni, aki házasodik.
Rettentő sérelemnek tekintette.
Zsuzsika hiába hallgattatta el a legényt, hogy ne beszélje ki a bajokat a szülők előtt, ez olyan bolond volt, hogy ami a szívén, az a száján.
Így egyre feszültebb, egyre izzóbb lett a hangulat.
Jaj, csak ez a szegénység ne volna...
Zsuzsika néha oly tűnődve nézett maga elé ...
Nehéz szívvel, gondban...
Hiszen neki nem számított, ő a fiatal szívével még soha nem érezte meg a nélkülözést, mert apja mindent kiteremtett, anyja minden munkát elvégzett előle.
Ő csak élt és virult, s mint a mesében a piros cipős kislány, élő kenyereken, apja, anyja életén taposva járt a sáron, hogy nem lett szennyes a szíve sarka sem.
De azt látta már, hogy az embereket elrontja, csúnyává teszi, veszekedővé, mérgessé , harapóssá a szegénység, és ez a Jóska, aki most már minden fillérrel beszámolt, olyan kevés pénzt tud hozni, s azt is mind elszedi tőle az anyja meg az a förtelmes szájú apja.
Ettől félt különösen, hogy ez még bajt csinál egyszer, mert lármás volt, nagy hangú , és mindenki előtt kiabált, nem szégyellt az egész utcán botrányt csapni.
Tele van bajjal az élet, és azt mind az a pénz teszi.
De hát a szerelem mindennél erősebb, ugye?
Zsuzsika odamenekült az édes szerelemhez , és úgy örült, ha magában maradhatott, lefekhetett, s kis kezeit összetehette, és piruló orcával azt a kimondhatatlan jó szorongást figyelhette, a zsibbadást a szíve táján.
Ez a jó: csak ennyi a jó az életben.
Jaj, de utálatos minden egyéb: csak ez a drága, meleg csiklandó, elájulásig égető, kövér, boldog, szerelmes kínlódás: ez az élet értelme, boldogsága, haszna.
És ezt úgy kiélvezte, ennek úgy odaadta magát, és csak hallgatta, hallgatta a többi buta dolgot.
Tanyára mehettek volna, de azt ő nem akarta.
Mindig városi lány volt, bizony nem temetkezik el élve a tanyára.
Se szomszéd, se szórakozás, se mozi.
Turi Homok András iskolaszolga volt.
Ez azzal biztatta, hogy télire felvéteti fűtőnek; aztán ha beválik, ott is maradhat, idővel pedellus lehet belőle.
No de lakás itt sem ígérkezett.
És különös, Jóska nem is kapott rajta, pedig Zsuzsikának tetszett volna.
- Mír nem akarod? - mondta egyszer - iszen egy télire András bátyámék ideadnák a kisebbik szobájukat.
Jóska hallgatott.
- Nem való az nekünk.
- Micsoda?
- Oskola.
- Mír?
- Sok a deák.
- Hászen neked nem kell a deákokkal, semmi dógod velek.
- Nem is miattam.
- Hát.
- Hát temiattad.
Zsuzsika nagyra nyitotta a szemét.
- Féltíkeny vagy?
- Az hát.
Zsuzsika elgondolkozott.
Eszébe jutott a mérnök, akihez azóta sem mert elmenni, meg a Panka néni szava.
Ez akkor annyiban maradt, de mikor egyszer az iskola előtt ment el, s éppen ömlött kifelé a sok nagy deák, álmodozva nézte őket.
Aztán belepirosodott, olyan sokan megálltak, s megnézték őt.
Suttogtak is egymás közt róla.
Alig tudott elszaladni, az egész kollégium, azt hitte, utána fut.
Tudja a csuda, ő nem félt tőlük!
Ugye, a mérnök úrtól is megvédelmezte magát.
Mikor hazaért, otthon magából kikelve találta az anyját.
Egész fakó volt a kemény fekete asszony.
Dúlt-fúlt, rekedt volt, ki-kitört minden semmiségért.
- Hova tetted a kisbögrét.
Tán eltörted.
Ha megfogom a kontyod, szálanként szedem ki .
Nagyságos asszony.
Mán azt hiszi, minden szabad, minden telik.
Hogyne, nagy szerencsét csinált!
Úrfit kapott!...
Becses úrfit!
Féltik a szülei tőle!
Ilyen koszosoktól!
Félthetik.
Már Zsuzsika látta, hogy az anyja pletykát hallott.
- Mi baj, anyám! - mondta csendesen.
- Hallgass! - vagy megtanítalak!...
Fene egye meg a buta lányfejedet, ahelyett, hogy valamit tudna vagy tanulna, de már viszket a talpa!
Ha, vigyázz, nem viszed el szépen!...
Mit ugrálsz! most is a Maróti-tanyán jár...
Megizente az apja!...
Zsuzsika elszédült.
A Maróti-tanyán!?...
Hisz ott a hadiözvegy, akit Andrisnak ők kommendáltak.
Nem értette az egészet, de a szíve rettenetesen megfájdult, valami szörnyű veszedelemtől félt.
Kiment a disznóólba, és lehajolt az öreg kocához , vakargatta a hátát, és telesírta a kötőjét.
Jaj, már régen nem volt baj, már jönni kell valaminek!
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE