Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komáromi János
Nagy leányka, kis legényke
Keletkezés ideje
1930
Fejezet
22
Bekezdés
2039
Mondat
3909
Szó
38374
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XIV. (ALTATÓ-MESE)
Este félkilenckor mesét kell mondani János számára, vasárnaponkint persze már jóval előbb.
Mert vasárnap munkaszünet van.
Olykor az Ágnes nénje is ki szokott segiteni sulyos zavaromból, ám Jánosnak ez nem igen van inyére.
Mert Ágnes kizáróan erkölcsnemesitő célzattal mesél, ami bizony fantáziavérszegénység jele a legtöbbször.
Mennyivel más ezzel szemben például Petykó Mihálynak, ama vén lombardiai obsitosnak esete, aki 1861 táján a félszemü lovat oly rút furfanggal sózta a tótok nyakába három forint huszért.
János gyönyörtől reszketve figyel reám olyankor s nagy elégtétellel jegyzi meg a végén:
- Petykó Miháj bácsi igen okos embel volt...
Ágnes önálló gondolkozásu egyéniség lévén már, maliciával szól át a másik ágyból:
- Istenem, Istenem, mi mindent elhiszel te!
Pedig a mese sose történt meg igazán...
Dehát egy ilyen babszemjankó!
- Ne beszéjjél mindég! - kiált rá indulatosan János.
- Ugye, apukám, hogy élt Petykó Mihály bácsi?
Segítségére sietek:
- De még mennyire!
Én is ösmertem.
Szörnyü erő volt a karjaiban.
- Milyen elős volt? - s itt már félkönyökre hajlik fel a párnán.
Igazság szerint altató-meséről lenne szó, de az elszánt legény most kezd csak érdeklődni a részletek iránt.
Ha már belekezdtem, nem lehet abbahagyni:
- Hogy milyen erős volt Petykó Mihály?
Majdnem olyan, mint Czája János.
Az uj névre megütődik hirtelen.
Óvatos pislogással néz rám:
- Apukám, ki az a Czája János?
Még sohase nem beszéltél lóla...
- Czája? - s olyan hangon kérdem vissza, hogy ebből érteni muszáj.
- Czája János Magyarország legnagyobb erejü embere.
Mindenkit odavág!
Karikára nyilik a szeme s annyira meg van lepve, hogy kis szünetig nem tud szóhoz jutni.
Akkor gyanakodva próbál faggatni:
- Elősebb, mint Kinizsi Pál?
- Erősebb!
- Elősebb, mint Toldi Miklós?
- Erősebb!
Valahogy nem megy a fejébe: néz-néz reám hitetlenkedve.
S föladja a legfogósabb kérdést:
- Botondnál is elősebb?
- Czája senkitől sem fél, - adom meg kitérőn a választ.
- Minden nemzet megijed , hacsak a nevét hallja.
Hosszú szünet lesz, ami természetes is.
Kijelentésem annyira meglepte Jánost , hogy előbb át kell azt gondolni keveset.
Már nem legénykedik többet: egészen kicsi emberré zsugorodott össze a magyar dijbirkózó puszta nevétől.
Annyit kérdez később:
- Apukám, mi az, hogy: nemzet?
- Még azt se tudod? - nevet föl mérhetetlen cinizmussal a nénje.
- Hát az a nép , amelyik egy országban lakik!
Istenem, milyen tökmag-alak vagy még te!
Jánost mélyen sérti ez a lenézés.
Felül az lágyban s megfenyegeti a kisasszonyt:
- Ha mégeccel aztat fogod mondani, hogy tökmag-alak, akkol odamegyek hozzád és megvellek!
Hát vigyázzál magadla!
S fesztelenül fordul hozzám:
- Apukám, allól beszéjjél, kit velt meg Czája János?
- Mindenkit, aki szidta a magyart! - mondom neki határozottan.
- Legyőzte a négerek óriását, a legerősebb török emberrel gödröt vágott a földben, pedig az két fejjel volt nagyobb nála, a cseh dijbirkózót pedig ugy nyekkentette oda , hogy leesett róla a nadrág...
De itt már nem lehet folytatni.
Mert János kacagni kezd, úgyhogy hempereg az ágyban.
Aközben egyre ismételgeti:
- Leesett lóla a nadlág...
Leesett lóla a nadlág...
Valahogy magához tér fokonkint.
Elragadtatásában a fejét csóválgatja, mialatt nénje, mint felvilágosodott nő, lelketlen gunnyal mosolyog át a másik ágyból .
Jánost azonban semminemü apró destrukció nem érdekli ezuttal, ahelyett a nevetéstől még mindig könnyes szemmel próbál érdeklődni a közelebbi részletek iránt:
- Apukám, mondjál el mindent elüllől, hogy volt az?
De semmit ki ne hagyjál!
Belefogok hát:
- Ugy kezdődött az egész, hogy a cseh király azt mondta egyszer: nagyobb ur ő , mint a magyar király.
A magyar király nem szólt rá semmit, pedig nagyon bántotta ez a hencegés.
Szerencsére kéznél volt Czája János, aki nagyon megharagudott emiatt s levelet irt a cseh királynak, hogy jobban teszi, ha hallgat, mert baj talál lenni...
- Hogy megveli őtet, azt ilta a levélbe? - vakkant közbe.
Csöndre intem:
- Körülbelül.
Hát hogy el ne felejtsem, nagy méregbe jött a cseh király, hogy ilyeneket mer üzenni neki egy Czája s a levelet még aznap átadta Csehország legerősebb emberének, egy erőmüvésznek.
Holubár volt a neve.
- Az, akit Mátyás kiláj is legyőzött? - pillant rám gyanakodva.
Hopp, hogy mennyi mindent tud már ez a kölyök!
Csavarni muszáj egyet a dolgon:
- Az más Holubár volt!
Ez a Holubár egyszóval, akiről beszélek, elolvasta a levelet s akkor táviratot adott fel Czája János cimére, a táviratban pedig ennyi volt: »Magyarország piszkos ország «.
- Hogy melte aztat mondani? - hüledezik János.
- Czája bácsi nem volt mélges azélt?
- Várj csak, várj, hiszen épp ezt akarom elmondani!
Czája János is táviratot adott fel a cseh erőmüvész cimére s azt irta bele a táviratba: »Állj ki velem , te nyavalyás !«
- Igen jó távilat volt, - bólongat maga elé.
De itt már cinikusan kacag fel a nénje:
- Hahaha, ilyet se ettem!
De vannak még hüvelykmatyik a világon, akik mindent elhisznek!
- Hallgassál mál! - szisszen rá János.
- Apukám, mondjad csak, mit csinált a cseh előmüvész, mikol megkapta a távilatot?
S reszket a kiváncsiságtól.
Mert érzi, hogy most következik el, ami soha nem volt még!
Folytatom hát:
- A cseh elolvasta a táviratot s visszasürgönyzött, hogy Prágában bármikor kész megbirkózni vele életre-halálra...
- Apukám, mi az, hogy: Plága? - veti közbe.
- Egy nagy válos?
- Eltaláltad!
Prága Csehországnak a fővárosa...
Czája János megkapta a cseh erőmüvész sürgönyét s még aznap elindult.
János nem bir többé magával:
- Hogy indult el?
Lovon?
- Dehogy lovon!
Ugy nagyon sokára érte volna el Prágát...
Gyorsvonatra ült.
Ujból megakaszt:
- Elsőosztályon ment?
- Csakis.
Különben is a magyar király fizette az utiköltségét...
A nénje nem tudja megállani, hogy közbe ne avatkozzék megint, persze a legbomlasztóbb tendenciával.
Felül az ágyban, lehuzza a száját:
- Mindez nagyon szép, apukám, csakhogy most nincs király Magyarországon!
Hogy ez a leány sose hallgat el!
Szerencsére itt van János.
Rendreutasitja a kisasszonyt:
- Hát Első Felenc József?
Ne beszéjjél bele mindig, melt a jányok ugyse mennek a háboluba, csak a fiuk!
Aluggyál magadnak!
Helyreáll valahogy a nyugalom, mialatt Ágnes halkan kuncog a paplan alatt .
Folytatom:
- Hát megérkezett Prágába Czája János.
Egyesegyedül magyar ember létére, de persze nem félt, mert tudta, hogy senki sem mer hozzányulni.
Vagy tizezer cseh ember várta az állomáson s mind a tizezer azt kiabálta: »Abcug, Czája!
Le vele !«
- Apukám, mi az, hogy: apcug?
- Abcug?
Annyit tesz, hogy: le vele!
- Most mál éltem...
És Czája mit csinált akkol?
Itt már magamat is elkap a lelkesedés:
- Mit csinált?
Nagykabátja ujjával végigsepert a pemákok közt, mert abban volt a buzogány.
Tágultak előle eszük nélkül s utat nyitottak neki.
A tizezer cseh közt ugy ment előre Czája János, kidüllesztett mellel s olyan peckesen, mint egy szuverén...
- Apukám, mi az, hogy: szuvelén?
- Jajajaj, hogy mindig közbe kell szólnod!
Egyszóval: a neki nyitott uton nagy gőggel ment előre Czája, de tehette is.
Mert valamennyi cseh vacogni kezdett , amikor látták, hogy oda se köp nekik.
Nem is állt meg, csak a nagycirkuszban , mert ott várt reá a cseh nemzet szemefénye, Holubár...
Hej, mennyien voltak a cirkuszban!
Ott ült a cseh király, a miniszterelnök, a cserkészparancsnok, az összes mozdonyvezetők, kalauzok, valamint a pilóták...
Ágnes nénje marcangoló kárörömmel szól át a másik ágyból:
- Hiszi a piszi!
- Hallgassál mál! - csattan fel János.
- Melt ha odamegyek, hát megboxollak!
Hevülettel folytatom:
- Czája nem kukoricázott sokat, hanem ledobván nagykabátját s oldalthelyezvén a buzogányt, összement a cseh bajnokkal.
Mária-Anyám, micsoda fuvások kezdődtek ottan!
Czája megkapta a csehet, ugy fenéknél s vagy három ölet hajitott vele .
Feltápászkodott valahogy a nagy cseh, megkapta Czáját s ugy átrepitette maga felett, hogy lazulni kezdtek a lábinai.
De ez még mind semmi volt...
Hanem ekkor átölelték egymást derékban, hogy recsegett minden csontjuk s vagdosni kezdték egymást.
Olyan csapkodások voltak ezek, hogy dörgött tőlük a föld s most már nem is földhöz, hanem földbe vagdosták egymást.
Ez persze mind csak enyelgés volt Czája részéről.
Egyszer azonban megunta a játékot, marokrakapta a csehet a bokájánál s csapkodni kezdte fejestül.
De ugy, hogy gödröt vert ki a porondon .
Könyörögni kezdett ekkor a cseh: »Ne ölj meg, Czája János, elismerem, hogy te vagy az erősebb !«
Ugyanakkor pedig megfogadta, hogy soha többet nem fog komiszkodni a magyar királlyal, amire Czája megkegyelmezett neki.
A cseh király, a miniszterelnök, a cserkészparancsnok, az összes mozdonyvezetők , villamoskalauzok és pilóták pedig, noha a fogukat szerették volna csikorgatni , mind azt kiabálták: »Éljen Czája János !«
Csend van, csend van.
Magamat is annyira elragadott a hév, hogy menthető az elfogódottságom.
Mindössze Ágnes kisasszony kuncog ki a paplan alól:
- Hiszem, ha akarom!
János ezzel szemben láthatóan meg van rendülve.
Maga elé néz, sokáig s közben suttogva bólogat:
- Czája a legelősebb embel...
- - - - - - -
Ez az altatómese hármunk között folyt le, amikor, még édesanyjuk nem jött be a hálóba.
Az édesanyjuk ugyanis nem tür semminemü olyan előadást, mely testi erő apoteózisával van kapcsolatban, miután az ilyen előadások mindent elseprő hatással vannak Jánosra.
Elaludtam azután.
Reggelre kelve azonban (János és nénje szundikált még) keservesen panaszkodott az anyjuk, hogy fogalma sincs róla, mi történhetett az éjszaka Jánossal ?
Szakadatlanul harci kiáltozást hallatott a kiságyában, öklével a falat csapkodta, nagyokat rugott, miközben valami »Holubál « -t fenyegetett csillapithatatlan dühvel.
Emiatt az anyjuk legalább tizenötször kelt föl s próbálta csititgatni a dulakodó embert.
Én hallgattam persze.
Kilenc óra előtt Ágnes kisasszony iskolába indult el, édesanyjuk kevéssel reá a városba ment, Jánost felöltöztette a leány, majd az ebédlőbe vitte át, ahol reggelit adott neki.
Én az ágyban maradtam még, mert előző napon sok dolgom akadt s fáradtnak éreztem magamat.
Igy hevertem tétlenül vagy félórát, amikor...
...amikor bejött a leány azzal, hogy nem tudja, mi lelte Jánost.
Mialatt ugyanis a dolgozószobában takaritott, tologatás és erőlködés zaja hallatszott ki az ebédlőből s ahogy benyitott volna, elhülve látta a szörnyü rendetlenséget : divány, szék, zongora mind el volt tolva a helyéből.
Mikor elővette Jánost, még a fiatalurnak állott feljebb:
- Hagyjon nekem békét!
Rosszat sejtettem.
S ugy, amint voltam, átsiettem az ebédlőbe.
De megtorpantam attól, amit látnom kellett...
A fejszéditő rendetlenség legközepén ugyanis János éppenakkor tolta vállát a varrógép alá s inai remegő megfeszítésével emelni próbált rajta valamit.
Ahogy észrevett, visszaengedte a varrógépet, miközben komolyan mondta maga el:
- Azt hiszem, én is Czája leszek...
S bólogatva tette hozzá:
- Melt én is éppenolyan elős vagyok...
Mi lesz itten, ha egyszer rájön az anyjuk?
( 1929.)
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE