Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Életünket és vérünket!
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
24
Bekezdés
2714
Mondat
5633
Szó
68723
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XV. FEJEZET.
KORNÉTÁSBÓL HADNAGY.
A müncheni diadal hírére, Khevenhüller tábornagy nagy díszebédet rendezett.
A tisztikar fényes egyenruhái között mintha a kornétási egyenruha volna legfényesebb , legszembeszökőbb, mert minden szem a Hadik és Nádasdy altábornok között ülő Elemérre volt szegezve, aki pirulva állta a mindenfelől rászegzett tekinteteket .
Midőn a fővezér altábornagy udvarmestere az ebéd közepén az asszúborokat kezdte az apró kristálypohárkákba töltögetni, a felköszöntők zajában Hadik ingerkedett Nádasdyval.
- Bajtárs!
A főherceg a napokban megérkezik!
- Értem, mit akarsz mondani!
De most már büszkén válok meg kornétásomtól!
Letette a vizsgát!
Meglátszik rajta a Nádasdy iskola nevelése!
Nemcsak keresztülvágta magát egymagában az ellenséges földön, de még a főhadiszállás futárát is elfogta és magával hozta.
Mit szólsz ehhez? - kérdezte a bortól és büszkeségtől felhevülve Nádasdy.
- Azt, hogy nagy szükségem van az ilyen merész emberekre, - nevetett Hadik, szemeivel Elemérre pislantva.
- Csak egyet sajnálok! - mondta azután kisvártatva Nádasdy.
- Ugyan mit sajnálsz, bajtárs?
- Hogy nem mint hadnagyot bocsáthatom el kezeim alól...
- Hohó, bajtárs!
Ezt én magamnak tartom fenn!
Még egy ilyen hőstett - és a kornétás úr mint hadnagy tér vissza! - tiltakozott Hadik tréfásan, de Elemér arca izzott és szemei ragyogtak, mert megértette a tréfa alá rejtett valóságot.
Alighogy a késő estig tartó lakoma után lepihent, recsegő trombitaszó, dobpergés és harsány zaj költötte fel álmaiból.
- Micsoda lárma ez? - kérdezte a hórihorgas Gyuritól, miközben sebesen felöltözött.
- A huszárok zajongnak és elégedetlenkednek.
Menczey ezredestől három futár érkezett a müncheni diadal hírével! - jelentette furcsa szemhunyorítással Gyuri, mire Elemér gyorsan kisietett és a szembejövő Szirmay kapitány parancsára, riadót veretett a gyülekezésre.
A nagy lárma és zajongás Nádasdyt is felébresztette.
Félig öltözötten éppen sátra nyílásához sietett, hogy kikiáltson, midőn Elemér lépett be hozzá egész felhevülten:
- Mit jelent e zaj és lárma? - kérdezte haragosan.
- Orczy százados jött három huszárral és míg ő az őrhelyen a napos tisztekkel beszélgetett, legényei az egész tábort felzavarták a müncheni diadal hírével... - jelentette lihegve.
- Nos, és?
- A háromszáz huszár fényes diadala futótűzként szállt szájról szájra és annyira fellelkesítette embereinket, hogy tovább nem akarnak itt vesztegelni, hanem bármit parancsoljon is Lobkovicz herceg, a miniszter, ők megindulnak Prága felé.
- A szemünk égne ki szégyenünkben, ha ennyien be nem vennők Prágát, midőn Bajorhon fővárosát háromszáz huszár egy hajrá alatt elfoglalta! - kiabálták a zajongók .
Tamburás, a vén strázsamester, bikahangon elkiáltotta magát:
- Csend legyen!
Egy ember beszéljen, hogy szót értsünk! - azután megsodorintva deres bajuszát, megkérte a kapitányt, hogy vezessen egy küldöttséget a vezér elé.
Jelentsék be, hogy bármennyire tisztelik és szeretik is katonái, ez alkalommal nem engedelmeskednek vezéri szavának, és ha nem jön velük, majd Prágából küldenek érte követséget, hogy megkérje nevükben Lobkoviczot, bocsásson meg azért, hogy a magyar sereg a morvák és osztrákok nélkül vissza merte foglalni Csehország fővárosát!
- Szép dolog lenne!
Nádasdy sereg nélkül!
A sereg vezér nélkül, - dünnyögte s mialatt Elemér beszélt, Nádasdy egyre hevesebben pödörgette bajuszát.
Arca kipirult, szeme szikrázott, melle pedig annyira hullámzott viharzó érzéseitől, hogy pengve ütődött dolmánya gombjaihoz a széles aranyérdemjel, melyet még Károly király tűzött hős szíve fölé a török háborúkban szerzett érdemeiért.
Büszke volt, hogy ilyen harcias sereg vezére lehetett, és az engedetlenséget, melyet fővétségként büntet a katonai törvény, most erénynek tekintette.
Fejébe nyomta kalpagját és széles kardját oldalára kötve, mosolyogva szólt Elemérhez:
- Te is velük mégy, ha felkerekednek?
- Igen, vezérem... mert...
- Sohse mentegetődzzél, mert én is velük megyek!
Tekintélyemet veszteném előttük, ha maradni akarnék.
Én már tegnap megírtam Lobkovicz miniszternek, hogy élére állok seregemnek, mihelyt nem akar tovább tétlenül vesztegelni - és majd Prágából kérek engedelmet fölséges királynénktól, hogy Lobkovicz uram engedelme nélkül vissza mertük foglalni Prága városát.
Elemér mindenről elfeledkezve, hangos örömkiáltásban tört ki.
Nádasdy pedig örvendezve dörzsölte kezeit:
- Holnap indulunk Prága felé.
Hadik majd csak Prága visszavétele után kapja meg ezt a gyereket! - nevetett kárörvendően.
Hanem ez az óhajtása nem teljesült, mert kora hajnalban megérkeztek a főherceg futárai, akiket maga Lotharingiai Károly nehéz utazó batárján nyomon követett és rögtön haditanácsot hivatott össze a fővezér sátorában.
Mária Teréziának ugyanis fülébe jutott Lobkovicz miniszter és a vele egy húron pendülő osztrák tábornokok titkos cselszövénye, hogy a magyar fővezéreket, ahol lehet, háttérbe szorítsák.
A cselszövény és szomorú következményeinek meggátlására Lotharingiai Károlyt összes hadainak főparancsnokává nevezte ki felséges sógornője , aki a haditanácsban a rögtöni indulást parancsolva, e szavakkal zárta be beszédét:
- Botor vezér az, ki harcvágyó seregének veszteglést parancsol.
Ha én lettem volna Nádasdy helyében, ugyanazt kiáltottam volna a zajongó seregnek, amit atyám, Budavár hősi visszafoglalója szokott hangoztatni, valahányszor vitéz magyar sereg élére állott:
«Előre, magyar, előre!
Rohanj és győzz, miként dicső őseid győztek!»
Leírhatatlan, lelkes ujjongás töltötte be e szavak hallatára a fővezéri sátort és Nádasdy dagadozó szívvel sietett sátrába, hogy indulásra fúvasson.
Alig adta ki azonban parancsait, a sátor vászna félrelebbent és Hadik András lépett be.
- A határidő lejárt, bajtárs.
Magam jöttem ezredem új hőséért! - mondta kócsagforgós kalpagját érintve.
Nádasdy meglepetten hőkölt vissza, azután olyan levertség ömlött el hősi arcvonásain , hogy Hadik elérzékenyülve nyujtotta feléje jobbját:
- Ne sajnáld tőlem, hiszen bárhol szolgál, közös szent célunknak: hazánknak és királynőnknek szerez dicsőséget! - szólott szeliden.
- Igazad van, hiszen egy zászló alatt küzdünk! - kiáltott Nádasdy és hevesen szorította a feléje nyujtott jobbot.
- Fiamként szerettem e bátorszívű gyereket, bánj vele te is hát ugyanígy - tette hozzá halkabban.
- Kétkedtél volna ebben? - kérdezte szemrehányólag.
Hosszú, sokatígérő kézszorítással váltak el, mert odakünn harsány vezényszavak s a felálló hadsorok dobogása hangzott .
Kevéssel az indulás előtt Véghvári Elemér, mint a Hadik-hadtest kornétása , felesküdött zászlójára és véglegesen bejegyeztetett hűséges Gyurijával együtt az ezred törzskönyvébe...
Most már azután misem tartotta vissza az osztrák-magyar hadsereget Bajor- és Csehország megszállásától.
Csak az Inn folyót kellett átlépniök, amelyen még keményen állott a jégpáncél, míg a Duna, a felsőbb vidéken történt bő esőzések következtében, szabad volt már a jégtől - így történt aztán, hogy a határvédő Passau vára, melyet mindenáron el kellett foglalniok, a két víz egybefolyása miatt alig volt megközelíthető.
Khevenhüller ajkát rágta bosszúságában és magához hivatta Hadik ezredest, aki Nádasdyhoz hasonlóan, minden vakmerő és lehetetlen tervre vállalkozott.
- Át lehetne-e a megáradt Dunán egy lovascsapattal úsztatni és a város balparti részét minden közlekedéstől elvágni? - kérdezte.
- Mindent lehet, ha parancsolják! - válaszolta kurtán Hadik.
- Éppen ezért hivattam önt!
Vigye magával az egész Ghillányi-ezredet és erőszakolja ki az átkelést, én pedig ugyanakkor a várost bombáztatni fogom.
- Egyet kérek és kötök ki, kegyelmes uram: senkise ártsa magát parancsaimba...
- Jól van!
Úgy lesz!
Hadiknak ez elég volt.
Tisztelegve távozott, azután kiadta tisztjeinek és altisztjeinek a parancsokat.
Majd sátrába tért, hol még félóráig Elemérrel a vár és környékének helyrajzát vizsgálgatták, aztán mindketten lefeküdtek, mert éjfél után talpon kellett lenniök.
A folyókból felszálló nehéz köd sűrűn elülte az egész vidéket, midőn kevéssel hajnal előtt az egész ezred félmértföldnyire Passau alatt nesztelenül a Duna partján termett.
Elemér tanácsára, a lovak lábai pokrócokba voltak burkolva, melyektől most sietve megszabadították, azután századonként a jeges vízbe ereszkedtek.
Ő volt a legelső század élén, utána következett maga az ezredes, aki épp olyan hidegvérrel vezényelt a jeges Duna közepén, mintha csak a biztos országúton járna.
Nemsokára az egész csapat a víz közepén úszott; a huszárok övükig alámerülve, a lovaknak csupán csak prüszkölő fejei látszottak ki a szürkület homályától feketén tükröződő habokból.
- Bátorság, legények, mindjárt partot érünk! - biztatta Elemér embereit halk suttogással, és csakugyan egyik paripa a másik után örvendező szuszogással adta jelét, midőn lábai partot értek.
Az első kikapaszkodók serényen segítettek a többieknek a partrajutásban.
A túlparton még csak őrök se voltak felállítva, annyira hihetetlennek tartotta az ellenség az átkelést és midőn a hidegtől elkínzottan, gémberedett tagokkal mindannyian kikászolódtak, Hadik gyors ügetésben vezényelt előre a Passau felé vezető országúton, hogy a mozgás kissé felmelegítse az emberek és lovak dermedt tagjait .
Amelyik legénynek nagyon vacogott a foga, nagytréfásan azzal biztatta, hogy nemsokára majd nagyon is melege lesz.
A várerőd gyengébb, azaz balparti része az országút felől feküdt, míg az erősebb, a tulajdonképpeni erőd, a jobb parton, a Duna és Inn képezte félszigeten emelkedett és vert híddal volt a balpartival egybekapcsolva.
E percben a kémszemlére küldött Elemér vágtatva tért vissza zajtalan léptü csapatával és jelentette, hogy a város kapuja megnyílt és nagyobb csapat lovas vonul rajta kifelé.
A tisztek villogó szemekkel néztek vezérükre, ki bajusza alatt titkon mosolygott.
- Hm!
Úgy látom, kedvetek volna a dragonyosokkal táncba keveredni.
Csakhogy azé ám az elsőség, aki a vadat felhajtotta.
Kornétásunk ezt nem engedné másnak.
- De nem ám! - sietett közbevágni, kardját erősebben megmarkolva Elemér.
- Jól van!
Véghvári kornétás tehát csapatával vonuljon egyenesen a vasasok elé , főstrázsamester úr pedig két svadronnyal jobb felé kanyarodik, de elébb nem támadtok, míg csak trombitásaimmal jelt nem adok.
Trombitások ide mellém!
Ti pedig a legnagyobb csendben előre!
Szép csendes kocogásban előrehaladva, a szürkület halvány fényében, Elemér egyszerre csak megpillantotta a vasasoknak ködből kibukkanó sisakjait, ezek azonban saját élelmiszerüket szállító csapataiknak vélve őket, semmi rosszat se gyanítva, lassú kocogásban közeledtek.
Csalódásuk azonban nem tartott sokáig!
A vasasok soraiban egyszerre zavar és riadalom támadt, mire Elemér kardját megvillantva, érces hangján elkiáltotta magát:
- Rajta, magyar, rajta! - és e pillanatban Hadik is megfúvatta a trombitákat, három oldalról támadtak a meglepett vasasokra.
A bajorok el nem tudták gondolni, miféle hatalom cseppentette ide ezt az ádázul rájuk támadó hadat és ész nélkül, futva rohantak vissza a város felé.
A hídon egy gomolyba keveredve megrekedtek s rémületüket még jobban fokozta, hogy saját tüzéreik, fejvesztett zavarukban, a hídfő mindkét ágyújával beléjük tüzelve , megfutottak.
Elemér keresztülgázolt rajtuk.
Csapatával betört a várba, melynek őrsége és lakossága, arra a rémhírre, hogy itt vannak a magyarok, azt se nézve hányan , mennyien vannak, mindent prédául hagyva, a belső fellegvárba menekült, az oda vezető hidat felszedve maguk után.
A támadás zajára Khevenhüller ágyúi azonnal megdördültek és midőn Hadik az utócsapattal beszáguldott a várkapun, akkor már Elemér a balparton rekedt csekély őrséget foglyul ejtette, lefegyverezte és tizennégy elfogott tiszttel együtt nagymennyiségű élelem- és lőszerkészletet kerített hatalmába.
Hadik legelső tette az volt, hogy Elemért, akinek a fényes diadalt köszönhették, az egész ezred láttára, széles mellére ölelte.
Passau másnap reggel megadta magát és midőn a főherceg Khevenhüller és táborkara élén bevonult az elfoglalt várba, legelső tette az volt, hogy Véghvári kornétást hadnaggyá nevezte ki, és ettől fogva, ha valami vakmerő ember kellett, Hadik neve mellett mindjárt Elemért emlegették.
Passau bevétele után a főherceg két részre osztotta seregét.
Egyik a bajor föld felé indult, másik pedig Braunau irányában.
Hadik legközelebbi feladata a cseh határon fekvő Neuhaus bevétele volt, csakhogy ez kedvező fekvése és erős őrsége révén dacolt minden ostrommal és támadással.
Egyik heves támadás után, melyben Elemér is megsebesült, Hadik kedvetlenül ráncolta össze homlokát, a velük együtt harcoló Trenk pedig szitkozódott és megfenyegette pandúrjait, hogy megtizedelteti őket, ha a várat be nem veszik.
- Pedig be kell vennünk!
Ez a vakondtúrás örök szégyenfolt lenne nevünkön! - dörmögte Hadik, összefont karokkal.
- Egy híres régi csel jutott eszembe! - vegyült a tanácskozásba Elemér.
- Tamerlán a galambok lábaira kötött égő kanócokkal felgyujtotta Bagdadot s a tüzvész zavarában elfoglalta.
Mi is megtehetnők ezt - csakhogy macskákkal.
Valamennyinek a farkára szurokba mártott csepüt köttetünk s bedobáljuk, beeregetjük a tábor és külváros szalmás viskói és facölöpzetei közé!
Még be se fejezte, Trenk máris megölelte...
- Hadvezérnek születtél.
Felséges eszme! - rikkantotta tele torokkal és tüstént parancsot adott pandurjainak, hogy valamennyi macskát fogdossanak össze a környéken.
Mivel pedig nem kímélte a pénzt és a környéken sok macska volt, másnapra kelve a vörösköpönyegesek háromszáz zsákba kötött macskával állítottak be a táborba.
A huszárok nevettek, káromkodtak, a lovak pedig fülüket hegyezték arra a rettenetes prüszkölésre és nyávogásra, mely az egész tábort csaknem felvetette.
Éjszaka a háromszáz megvadult cirmos, mint megannyi tüzes lidérc, megvadulva rontott, repült , kalimpált a város szalmafödelei és a megerősített tábor facölöpzetei közé s pillanatok mulva felgyujtotta, lángtengerré változtatta az erősséget.
A katonák zúgó örömriadallal rohantak ostromra.
A városban erre a zavar tetőfokra hágott!
A gyorsan terjedő fullasztó lángtengerben polgár és katona csak saját élete megmentésére gondolt, a védelemről pedig egészen elfeledkeztek, így történt aztán, hogy a pandurok könnyűszerrel megmászták a cölöpzetet és falakat, s puskázni kezdték a menekülő ellenséget.
Elemér ezalatt két század huszárral a hídfőt kerítette hatalmába és éppen hajnalt kukorékoltak a környék kakasai, midőn két petárdával betörette a kapukat.
Neuhaus el volt foglalva!
A bajorföldi diadalmas csatározások közben Frigyes porosz király a bajor Károly Alberttel szövetségre lépve, újra fegyvert ragadt s magának Sziléziát kötve ki , hadaival Morvaországba tört be, Glatz, Olmütz és Göding városát hamarosan elfoglalta , egyes csapatai egész a magyar határszélekig kalandoztak, főserege pedig a szászokkal egyesülve, Brünnt kezdte ostromolni.
E vészhírre a bécsi haditanács bajorországi hadai nagy részét Csehországba rendelte , Nádasdy, Festetich, Baranyay és Ghillányi tábornokokat pedig Morvaországba küldette .
Ennek következtében Frigyes félbehagyta Brünn ostromát és Csehországba sietve , Csaszlau mellett foglalt állást.
Május 17-én döntő ütközetre került a sor.
A poroszok nagy ágyútűzzel kezdték meg a csatát.
Két szárnyban felállított lovasságuk gyalogságunkat támadta meg heves , legázoló rohammal.
A jobbszárny, melyet kivételesen Hadik támogatott lovas hadtestével, vitézül ellenállott s már-már visszanyomta a támadókat, a balszárny azonban a második támadásnál bomlani kezdett és futásnak indult...
Ezalatt Chotusitz-falva lángba borult és az ellenfelek között tüzes válaszfalat képezett.
Hadik meg akarva fordítani az ütközet szerencséjét, huszársága egy részével, Elemér vezénylete alatt, megkerültette a lángbaborult falut s rárohantak a poroszokra, hogy a csatarendet megzavarják...
Emberfeletti, hősregékbe való küzdelemmel harcolt minden egyes huszár, szeretett hadnagyuk hősi példáján lelkesülve, aki újra meg újra haláltmegvető merészséggel vezette rohamra egyre ritkuló csapatját, de hiába!
A nagy túlerő győzött, a csata minden vonalon elveszett és seregeinknek Kuttenberg felé kellett hátrálniok, ahol azonban ismét állást foglaltak.
E nagy rohamban Elemér homlokán újra mély sebet kapott.
A főherceg, aki távcsövét egy percre se vette le a huszárság hősi küzdelméről, személyesen meglátogatta Elemért a tábori kórházban és magasztaló szavai közben megígérte, hogy vitézségét a királynénak küldendő jelentésben külön ki fogja emelni.
A gazdáját fáradhatatlanul ápoló hórihorgas Gyurinak pedig, amiért sebesült urát kiragadta a harc forgatagából, két darab Szűzmáriás körmöci aranyat ajándékozott.
E csata után megkezdődtek a békealkudozások, melyek eredményeképpen június 11-én megkötötték a boroszlói békét.
Seregeink most már egész erejükkel hozzáláthattak a még mindig ellenséges kezekben levő Prága ostromlásához.
- No, ez a vágyad is teljesült, vitéz hadnagyom.
A diplomaták azért húzták, fejelték olyan sokáig a béketárgyalásokat, hogy időd legyen meggyógyulni s résztvehess Prága ostromában! - tréfálózott Hadik, midőn kedvence ismét szolgálatra jelentkezett.
Hanem az ostrom lassan és nehezen ment.
Prágát a vitéz Belle Isle tábornagy tizenkétezernyi őrséggel védte, Lobkovicz viszont kiéheztetéssel szerette volna megadásra bírni, mert Mária Terézia megtiltotta, hogy a régi műemlékekkel és építészeti remekekkel bővelkedő várost rommá lőjjék és feltétlen megadást követelt a franciáktól.
Belle Isle szabad elvonulás mellett már rég átadta volna Prágát, mert már alig volt mit enni a körülzárt városban, hanem megadásról és hadifogságról tudni se akart a büszke, vitéz francia.
Pedig már az ő asztalára se jutott egyéb szálkás lóhúsnál és száraz, penészes kenyérnél, emellett a korán beálló erős tél a város tüzelőanyagkészletét felemésztette.
A lakosság éhezett és fázott, a katonaság nélkülözött, ráadásul mindenféle betegség ütött ki közöttük.
Miután kémei ez inséges állapotokról híven értesítették, Lobkovicz napról-napra bizonyosra vette a megadást...
Ha ma nem, hát holnap! - gondolta elbizakodott dölyfében, nem is álmodva, hogy a véginség és kétségbeesés az embereket néha váratlan elhatározásra készteti.
Hogy erre egy cseppet se számított, kitünik intézkedéséből, amellyel az egész ostromzáró tábort - ötezer huszár kivételével - a körülfekvő falvakban szállásolta el a tél szigora elől.
Belle Islenek azonban szintén voltak kémei - és felhasználva ezt a kedvező körülményt - katonái elgyengülésének s a szigorú hidegnek ellenére, egy sötét, ködös éjjel kiszökött a körülzárt városból.
Magával vitte seregét, ágyúi nagy részét, számos előkelő kezest, hogy a hátrahagyott csekély helyőrség és nagyszámú betegjének sorsát biztosítsa.
Amerre tíz napi küzdelemteljes útja alatt elhaladt, kidőlt katonáival jelölte a vidéket, akik a fagytól és nélkülözésektől roskadtak össze.
A merész cselt csak a második napon vették észre, mikor már kétnapi egérutat nyert.
- Utól kell érni!
Nem szabad úgy menekülnie, hogy fegyvereink súlyát ne érezze!
Utól kell érni!
Ki vállalkozik? - dühöngött Lobkovicz.
Mindenki lehetetlennek tartotta e vállalkozást, csak Hadik nem.
- Gyerünk, fiam! - kiáltott Elemérnek és a franciák után eredve, utól is érte a menekülő hadat.
Amíg csak Égerig nem értek, vágta, aprította, kergette őket úgy, hogy Belle Isle maga bevallotta, hogy rettenetes szenvedéseket álltak ugyan ki ezen az uton, de legtöbb szenvedést és veszteséget mégis csak a villámként rája csapkodó Hadik és huszárjai okoztak neki.
Diadalmasan visszatérve e «hajtóvadászatról», mint ezt tréfásan elnevezte, Lobkovicz jutalmul és kitüntetésül azzal akarta megbízni, hogy Prága bevételének örömhírét ő vigye meg Mária Terézia udvarába.
- Kegyelmes uram - köszönte meg Hadik a kitüntetést - a kotusitzi támadás vitéz hőséről, Véghvári hadnagyról megfeledkeztek.
Legyen tehát ez a küldetés hősiességének méltó jutalma.
Hadd ismerje meg felséges királynénk személyesen is hadseregének legjobb vitézét!
Lobkovicz arca feszes, beleegyező mosolyra rándult és hadsegédét azonnal Elemérért küldte.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE