Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Az állatok beszéde.
Van egy régi magyar babona, mely azt tartja, hogy vannak olyan vasárnapi szülöttek, különösen a hetedik gyermekek között, akik karácsony éjjelén megértik az állatok és madarak nyelvét!
Bármily nevetségesnek lássék is ez és némely babona, vagy valami lehetetlen történet, ezeknek alapja mégis mindig a való igazságban gyökerezik.
Igy tehát való az, hogy csakugyan léteznek emberek, akik az állatok és madarak nyelvét értik és hogy ezek egymás közt csakugyan beszélnek.
Az állatoktól értelmet öntudatot és lelket nem tagadhatunk meg.
Ez tény és igy lehetetlen, hogy egymást is meg ne értsék.
És ha huzamos észleléssel a legelvonultabban élő állatok életmódját és háztartását a legapróbb részletekig ki lehetett deriteni, ugyan e módon meg lehet érteni és tanulni nyelvüket is.
Mert e nyelv, vagy mondjuk beszéd , szintén csak egyes hangok és modulácziókból áll és e hangok különbözősége jelenti mindazon érzelmeket, benyomásokat, megfigyeléseket, szükségleteket , amelyekkel örömüknek, bánatuknak, kivánalmaiknak, vágyaiknak , megelégedettségüknek kifejezést adnak: a szülők fiaiknak, a párok egymásnak, vagy egyesek társaiknak.
Hogy valaki megérthesse és megtanulhassa az állatvilág nyelvét, ezek életmódját és háztartását kell mindenek előtt tanulmányoznia, mert csak igy lesz képes megérteni és megkülönböztetni az egyes hangok értelmét s ezek különféle moduláczióit.
Azon tapasztalt vadászok, vagy öreg mezei gazdák, kik életük javarészét az erdőben és a szabad természet ölén töltötték annyira értik az állatvilág nyelvét, hogy habozás nélkül megfejtik az egyes hangok értelmét.
Értik az öröm, a panasz, az ijedés hangját, a fiókák élelem utáni vágyakozását ; megmondják, most az anya inti, megnyugtatja vagy elrejtőzésre serkenti kicsinyeit.
Jó vagy rossz időt jelentenek -e a hangok?
Leirhatatlan az az érzés, mikor az erdők, rétek ezerhangu zajában megérti a szemlélődő, hogy mit jelentenek e hangok nagyobbrészt!
Órákig el lehet hallgatni, mert folyton más és másról foly a csevegés.
Csak az egyszerü baromfi-udvar is minő változatos képét nyujtja ennek!
A falusi gazdaasszony , midőn tyukjai hangosan kotkodácsolni kezdenek, mindjárt tudja, hogy eltojták tojásaikat s ezt jelentik be; ellenben rögtön kiszalad, habár tyukjai békésen kapargálnak is az udvaron, mihelyt a kakasnak vagy egyik-másik tyukjának sajátságosan rekedt, intő hangját hallja, mert tudja, hogy e kiáltással az udvar felett kerengő héját jelzik; a kotlóstyukoknak nyelvezete meg épen bő és minden részében ismert, mert a gazdaasszony, ha nem látja is a kotlót csirkéivel, hangjáról tudja, hogy mit csinál; mert egészen más hangon gyügyög nekik, ha magot vagy férget talált s erre hivja össze kicsinyeit; más hangon, ha összegyüjti őket maga alá melegedni, vagy az ivóra; rekedten, de intőleg felsivit, ha kutya, macska zavarja, vagy ha ragadozó madarat vesz észre a légben, sőt a gazdaasszony megtudja azt is , mielőtt megszámlálná, ha egy csirke eltévelyedett, vagy elveszett, mert megérti az anya panaszos, kereső hivásából.
Továbbá, melyik tapasztalt vadász ne tudná megmondani, hogy a szarvas vagy őz, most borját vagy párját hivja; most pedig rigyet, azaz vetélytársát hivja ki küzdelemre; vagy a róka mikor csahol jókedvéből, mikor párzási ösztönből?
Azonképen megmondják a halászok is, ha a Szélkiáltók és Lilék hangjait hallgatják, esőt jelentenek -e, avagy jó időt?
Az afrikai benszülöttek, ha egy Mézmutató kakukot (Cuculus indicator) látnak , ennek hangjaiból rögtön megértik, hogy mézet akar -e nekik mutatni, vagy sem?
E madárkának tápláléka a méz és ha egy elrejtett méh-telepre talál - mivel ő nem meri a méheket megtámadni - ha egy-egy embert lát, rögtön figyelmezteti hangjának intő, hivó cserregésével és előtte bokorról-bokorra repülve, rávezeti a méh-telepre s ezért a benszülöttek mindig követik, de csak, ha ismert, intő cserregését hallják és ügyet sem vetnek rá, ha más módon hallatja hangját.
Az a rész is melyet az ember megért az állatvilág nyelvéből, elég gazdag és változatos az érzelmeket, vágyakat és szükségletet jelentő különböző artikulácziók- és modulácziókban, de sokszorosan felülmulja ezt gazdagságban nyelvük az a része, melylyel azon dolgokat és fogalmakat értetik meg egymással, melyek az ember előtt érthetetlenek s melyekkel gondolatviláguk egyes fázisait fejezik ki.
E mellett egyes fajoknak nyelvezete gazdagabb , változatosabb a másikakénál a szerint, amint észtehetségük és szellemi életük jobban ki van fejlődve és a melyek élénkebbek, kiváncsiabbak , megfigyelőbbek.
Hogy meddig terjed az egymásközti beszéd s megértetés határa, ezt az egyes fajoknak szellemi tehetségei határozzák meg, de általában és összességben véve, rendesen csak azon kör korlátjáig terjed, melyben életük, viszonyaik , háztartásuk, létük fentartása és biztonsága forog; - ellenben a házi állatoknál, vagy az emberekhez szokott és megszeliditett állatok- és szárnyasoknál a felébredt és kitágult szellemi élettel értelmi- és gondolatkörük is nagyobb lett, mint vadon élő társaikénál s igy több fogalmat és módot tudnak egymással megértetni, uj meg uj hangok és modulácziók által.
A beszéd és megértetés az állat-világban leginkább rövid vagy egyes artikulált hangokból áll, mégis eléggé bő és változatos annyira, hogy vele minden érzelmüket, kivánalmaikat, sőt gondolataikat is a legkifejezőbben megértetik egymással, mert a hang annyira hajlékony és idomitható, hogy a legváltozatosabb modulácziókat lehet még az egyszerü fel- és alhangokból is kihozni, e mellett a madarak, különösen az éneklők még egy sajátságos szervvel, az éneklő szervvel is birnak, a mivel a hang változatait még inkább sokszorosithatják, sőt némelykor még az ének, verés és csattogás is fejez ki valami értelmet az énekeseknél.
A hosszabb modulácziók és artikulácziókkal azonban csak a legnagyobb biztonlét s nyugalom idején, vagy épen a legszükebb családi körben értekeznek egymással; kóborlás, vándorlás közt, élelemkereséskor, veszély idején és egyéb sürgős szükségletek kielégitése közben, gyanus szokatlan tárgyak látásánál, szokatlan és uj környezetben, csak gyors, egyes hangokkal, de amelyek lehetnek azért hosszak, ismétlők, elnyujtottak, értesitik egymást.
Minden fajnak, családnak, akárcsak egyes néptörzsek és nemzeteknek megvan a saját külön nyelvük, melyen megértik, hivják, keresik és intik egymást.
És ezek a hangok minden egyes fajnál mások és mások s oly különbözők és oly karakterisztikusak, az énekről nem is szólva, mert ez meg épen egyik főismertető jele az éneklőknek, hogy csupán hallva ezeket, reá lehet az egyes fajokra ismerni.
De ezeken kivül vannak olyan általános hangok, szólamok, füttyök és kiáltások, a melyekkel nemcsak a sok különböző fajtából álló szárnyasvilág érti meg egymást és beszél egymással, de még az emlősök, a négylábuak is megértik a szárnyasvilág intelmeit, hivását és viszont.
A vad pávák és a Dendrocytták kiáltásait Indiában és Jávában nemcsak az emberek értik meg, midőn a tigris közellétét jelzi, de az apróbb-nagyobb emlősök is és menekülnek e sajátságos kiáltásokra; épp ugy a Nilusi Intő hangja is futásra készti az ivó állatokat, de sőt az uszkáló nagyobb szárnyasokat is a krokodil közellétét jelző sikoltásaival.
Vadászaink pedig testükből, lelkükből gyülölik erdőink fekete rigóját, e jóhangu énekest , mert ez, mihelyt egy fegyveres vadászt megpillant, hangos, intő kiáltásával az egész erdőt berikogatja s a vadász előtt 50-60 lépésnyire fáról-fára , bokorról-bokorra szállva, ugy a szárnyas, mint a négylábu vadat, rejtekbe kergeti.
S hogy a vadak megértik intéseit, mutatja az a körülmény, hogy az a vadász még egy verebet sem fog lőni az nap, kit egy ilyen rigó kisér.
A tavak, mocsarak s nádasok vadjainak pedig nincs szemesebb és éberebb őre a nádi rigózenérnél, vagy mint népünk nevezi: nádi verébnél (Sylvia turdoides ), mert ez, mint a legfáradhatatlanabb előörs és vigyázó, mászkál fel-alá s portyáz a nádszálak között a tájt fürkészve s mihelyt embert , kutyát vagy ragadozó madarat vesz észre, rögtön felhangzik éles, intő kiáltása s figyelmeztető füttye, mire a mocsarak összes vadjai, szárnyasai a rejtekbe menekülnek.
Nincs érdekesebb kép, mint egy-egy ily esetet rejtekből meglopni, de nincs is nehezebb, mert e fürge madár valóságos százszemü Argus s a legkisebb gyanus jelre felhangzik éles, csirregő, ismételt s néha elnyujtott füttye.
Erre egyszerre megváltozik a mocsárvilág képe: a renyhélkedő éjjeli gémek (vakvarjuk) egészen a redves füzfatörzsekre lapulnak, a kócsagok, fehér gémek a nádas közé suhannak s a vizi lencsét habzsoló ruczák egy pillanat alatt eltünnek a vizekről, csak széles, egymást keresztül-kasul szelő nyomaik a sürü vizi növényzet közt mutatják a menekülés irányát.
A parton sütkérező vidra, a lyukja előtt csemegéző vagy a rákra leső vizi-patkány hangos csobbanással merül a viz alá s az ezerhangu hápogás, csörgés, dobálás, sziszegés, bugás s pocskolás - egy varázsütésre megszünik, csak az örökké éber füttye harsog folytonosan, erősebben , gyorsabban, a szerint, amint a veszély közeledik vagy távolodik.
Természetesen ugy az emlősök, mint a szárnyasok, bárha különböző fajuak is , mégis jobban megértetik és megérthetik egymást, mint a madarak és emlősök vagy viszont, mert nyelvük egymás között mégis több dolgot és fogalmat fejez ki, mint a mennyit azon általános szólamok és hangok fejeznek ki, melyekkel az összes állatvilág érteti meg egymást.
Igy a róka, farkas nagyon jól megértik, mikor az őz, vagy szarvastehén borját hivja, vagy a nyul makog kicsinyeinek, de már a nagy ragadozó madarak nem értik meg e hivást s igy nem is fedezik fel az anyák hivó hangjai révén, a kicsinyek tanyáját .
Ellenben a héja, ölyv nagy messzeségben is meghallják a kotló hivó hangjait - s megértik belőle, hogy csirkéi vannak.
A sakálok és hiénák az oroszlán dörgő orditását meghallva, először csak messze távolban követik őt, tudva , hogy most prédát ejteni megy s csak akkor közelednek bátrabban, mikor felharsan az a hörgő, támadón morgó orditás, mely a préda elejtését jelenti .
Ilyenkor már egész félelem nélkül settenkednek pár ölnyi távolban a hatalmas állatkirály körül; sőt lótnak-futnak és marakodnak is egymással , mikor ez enni kezd; s mikor az oroszlán már jóllakottan felkel a zsákmányáról s távozni kezd, előbb még sem mernek a maradékra rohanni, mig csak meg nem dördül az a megelégedést kifejező orditás, melyet evés után a teljes jóllakottság kellemes érzetében szokott hallatni.
A fehér Sula (Sula bassana ), e nagy tengeri madár, a legügyesebb halászok egyike s mikor egy-egy halért lecsap, rikoltó hangot hallat; de sokszor nem élvezi halászata gyümölcsét, mert a Fregatt-madár (Tachypetes aquila ), e bámulatos repülő, mihelyt meghallja a Sula támadó kiáltását, azonnal villámsebességgel ott terem s elragadja a prédát a Sulától, mikor ez a hallal szájában ujra a levegőbe emelkedik.
Hogy minő jól megértik a különböző faju madarak is egymás nyelvét s e mellett e nyelv még mily bő és változatos a jelzésekben, azt legjobban a csalmadárrali fogások különböző módja bizonyitja; vagy ha csalmadárul egy uhut, vagy kisebb faju baglyot kötünk ki a lesgunyhó elé, ugy rövid idő mulva mindig nagyobb és nagyobb számban fognak a különféle madarak a bagoly köré seregleni.
Elég, ha egy madár pillantja meg e közös ellenséget.
Ennek vésztjelző, hivó hangjára előjön egy másik, egy harmadik, amelyek szintén folyton hangoztatják a hivásokat, amelyeket megértenek varjak, csókák , fecskék, zenérek, éneklők egyformán, ugy hogy az egész környék hangzani fog a hivásoktól és madárzajtól s a körül lévő fák, bokrok tele lesznek élénken , izgatottan csevegő madarakkal, melyek a támadásra tüzelik egymást.
Legtöbb esetben maga az ének is fejez ki értelmet.
A párosodás korszakában az ének szebb, érzésteljesebb s kifejezőbb, mint egyéb időben, mert ekkor ezzel nője szerelmét igyekszik megnyerni s növelni, de a maga boldogságáról is beszél; ugyancsak nőjét mulattatja, szórakoztatja akkor is, midőn ez a tojásokon ül s a him a fészek mellett néha órák hosszáig énekelget; a nőcske pedig feszülten, egész odaadólag hallgatja.
Ha nem volna értelme ekkor is az éneknek, a nőcske nem figyelne rá, amint nem figyel, sőt nem is látszik hallani, mikor a párzási és kotlási időn tul a him csupán a maga mulattatására zeng.
Tulajdonképpeni nyelvnek s beszédnek azonban csak az egyes fajok és családok közti megértetést és csevegést nevezhetjük, mert az az érintkezés, melylyel a különböző szárnyas-fajok, emlősök és madarak értesitik egymást, többé-kevésbbé csak kisebb-nagyobbszámu szólamokból áll s ezek legjobban ama jelekhez hasonlithatók, amelyekkel két egymás nyelvét nem értő ember érintkezik egymással.
Betükkel is ki lehet fejezni a hangokat és artikulácziókat, amelyekkel az egyes fajok értekeznek egymással s igy is némiképp látható az a különbség , amely a fajok beszédében létezik.
Erről meggyőződhetik mindenki kivált ősz felé, mikor a sok különfajta madár kisebb-nagyobb csoportokba verődve , gyülekezik a költözködésre, vagy pedig az öregebbek a fiatal, de már felnőtt nemzedékkel a vetéseken és tarlók felett czirkálnak.
Ha e csapatokból egyesek elmaradoznak, ugy egyszerre hosszas hivó hangok csendülnek fel a nagy csapatból, mire a hátrább levők azonnal felelnek s a felelet után felkerekedve, a nagyobb csapathoz csatlakoznak.
Néha hosszabb parlamentirozás is folyik; a hátramaradók egy pár maggal telt kalászt, vagy egyéb élelmet találnak és erre visszahivják az egész csapatot.
Ebből fel is kerekedik néhány s ezek is hivogatják, felelgetnek a kérdésekre és a legkülönbözőbb hangokon adnak megelégedésüknek, örömüknek s elégültségüknek kifejezést.
A vándorlások közt is, folyton fel-felcsöndülő hangokkal lesz az egész csapat összetartva; ha le akarnak szállni , felhangzik az erre szóló jel, amelyet ismétel valamennyi s ekkor az egész csapat leereszkedik; az indulást szintén igy jelzik a vezetők.
Az alig kikelt fiatalok is ismerik már az anyának figyelmeztető, korholó , megnyugtató, kedveskedő gőgicsélését s e mellett az apa és anya a fészek mellett valósággal beszélgetnek egymással, fiaikat kérdezgetik, ezek pedig szülőiknek szintén visszacsicseregnek.
A Hyenakutyák (Canis pictus) Dél-Afrikában, mikor egy-egy antilopot fiaik számára akarnak elejteni, egész rendszeresen vadásznak.
Ugyanis társaságban kölykeznek rejtett sziklabarlangokban s mikor már a kölykek felnőnek, de még nem elég erősek a prédaszerzésre, a prédát elevenen hajtják nekik oda a szülők, részint élelmül, részint pedig, hogy tanuljanak ölni s a prédát megrohanni.
E hajtás a legérdekesebb látni való.
A nagy csoport hyenakutya , hosszabb-rövidebb kaffantások, üvöltések s ugató nyivákolások között oszlik meg egy-egy vénebb vezetése alatt.
A főcsapatban van a legvénebb, amely az egész vadászatot igazgatja.
Ez folyton csahol és üvölt, amelyre felelnek s ennek hangjai szerint hajtják a csoportok az üldözöttet, erre vagy arra , szoritják a kört össze, tömörülnek, szerteszakadoznak.
Mennél közelebb érnek a tanyához, annál jobban szükül a kör s a fővezető igazgató, dirigáló hangja folyton szaporábban hallik mindenféle hangnemben; majd néhány elnyujtott hosszas üvöltés hangzik, amelyek a kölykeknek szólnak, hogy vonuljanak a rejtekbe, nehogy a vad idő előtt elriadjon a helytől.
S csakugyan az a sziklatorok egészen üres, néptelen, de mikor a kétségbeesett, üzött vad szabadulást remélve, berohan, ekkor egy ujabb orditásra előrohannak a lyukak-, barlangok-, hasadékokból a kölykek s anyáik ösztönzésére , reárohannak ők is a prédára és csak itt rántják a földre s ölik meg.
Az ilyen vadászó csapat merészen megtámadja a préda után járó párduczot is , ha utjaik keresztezik egymást és a fejedelmi vadnak utoljára is menekülnie kell, a tulerejü felbőszült csorda elől.
Öles szökellések között veri szét maga elől a rárohanó hyéna-kutyák tömegét és pár ugrással egy elszáradt baobabfa ágaira menekül...
Az üvöltöző csorda pedig mindenütt nyomában és bőszült vonitás és fogcsattogtatással ostromzárolják körül s ugrálnak fel utána de a párducz nyávogó bődüléstől kisért hatalmas talpcsapásokkal hajigálja le őket...
Az ostromzár néha egy-két napig is eltart - és rendesen az éhség vagy egy-egy arra iramló zebra- és antilopnyáj vet neki véget, maga után csalva a kikoplalt ostromzárolókat...
Az észak-amerikai Prairie-kutya (Cynomis ludovicianus) nagy társaságokban él .
A végtelen prairieken szorosan egymás mellett állnak a számtalan dombocskák , amelyek mindegyike egy-egy család lakóhelyét képezi.
Az ilyen telepet a vadászok "falunak" vagy "városnak" nevezik.
Gyönyörü képet nyujt egy-egy ilyen város szemlélése - beszéli Balduin Möllhausen buvár.
A sok száz, néha ezernél is több dombocska mindegyikének tetején, hátsó lábain, egészen függélyes állásban, egy-egy sárgabarnás állatka ül, rövid farkát mozgatva , csóválgatva, előlábaival a legfurcsább mozgásokat, hadonázást téve.
A dombocskák oldalain és körül is a legfürgébb, legmozgalmasabb élet uralkodik; ide-oda futkosnak, játszanak, sőt a dombok tövében ásitó lyukak szájában is ülnek e kis földlakók, vidoran nézegetve ki a világba.
A sok ezer ugató hangocska, amely egymásnak felel, egymással beszél, zümmögő morajjá egyesül.
E mellett mindenfelé őrök vannak kiállitva s mihelyt ember , állat vagy gyanus dolog közeledik, mint egy varázsütésre, minden élet s mozgás eltünik az őrök veszélyt jelző, ugató hangocskájára.
Néhány másodpercz mulva hol itt, hol ott, a lyukak nyilásában megjelenik egy-egy kiváncsi fő s rövid, vékony hangu ugatással jelzi, hogy ha a veszély még láthatáron van.
Ez ugatás házról-házra fut telegraf-gyorsasággal, mindegyik megérti és felel reá, és tovább adja.
Mihelyt a veszély eltünik, előjönnek az őrök s ujra a dombok tetejére állva, élénk farkcsóválgatás között megadják a jelet, hogy tiszta a levegő.
Erre az ugató hangok megint lyukról-lyukra mennek puskaporgyorsasággal s a lakók egymásután jönnek elő ujra; s egyik szomszéd a másik halmocskájára megy s ott sebes farkcsóválás s előlábmozgatás közt, gyors ugató hangocskájukon társalognak egymással s bizonyára az elébbi eseményt beszélik meg.
" Jól elrejtőzve, nézni ez állatkák életmódját, midőn gyanutlanul érzik magukat, leirhatlan érdekes s csak akkor látja az ember - irja Finsch, a hires természetbuvár - hogy az állatvilág ép ugy beszélget, társalog, érti egymást, akár az emberek.
Mert lehetetlen, hogy ne értse egymást a két szomszéd, midőn egyik a másikat meglátogatja s ez dombocskáján, szorosan oldala mellett helyet csinál neki s egymásnak fordulva, farkocskáikat mozgatva s előlábaikkal gesztikulálva , beszélgetnek; néha egyik-másik szomszéd is átkiált valamit, erre mindkettő ehhez fordul s ezzel beszélnek.
Majd három-négy szomszéd társalog egymással, erre leszállnak dombjaikról s egyik lyuktól a másikig mennek, e közben a lyukak nyilásában ülőkkel szintén hangot váltanak; meg-megállnak pár perczig és a dombokon levőkhöz is fel-felszólnak, vagy ezek kiabálnak le s a sétáló és látogató társasághoz mind többen-többen hozzácsatlakoznak .
Foly a beszéd és séta serényen, a társaság minden lyuk előtt megáll, ezek lakói rövid eszmecsere után, szintén hozzájuk csatlakoznak, s igy lassan-lassan eljutnak a távolabb lakó társakhoz, de utközben minden lyukba beszólnak, s hivják a lakókat a távolabb lakók meglátogatására.
A menet szép rendben halad; a szomszédok néha egy-egy lyukba kettesével, hármasával el is tünnek, azután a benlakóval ujra a menethez csatlakoznak, mig végre elérnek a falu, vagy telep végén lakókhoz.
Ekkor megfordulnak.
Visszafelé ugyanigy megy, csakhogy mindegyik család lakásához érve, hangos társalgás közt bucsuzik el a többitől; néha egy-két szomszéd rövid beszélgetésre náluk marad és igy tovább!
Igy megy e kis állatkák békés, családias élete nap-nap után és hogy mennyire szivén viseli egyik szomszéd a másik sorsát, látszik abból, hogy ha egyet saját lyukától távol lelőnek, a legközelebbi lakó a sebesült jajszavára gyorsan előrohan lyukából s fájdalmas, de gyengéd ugatás között, villámgyorsan megragadja, s bevonszolja saját lyukába, ezért nehéz nagyon egyet is elejteni közülök."
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE