TIZENÖTÖDIK FEJEZET.
Már messziről azon kellemes üdeségü, zamatos levegő fogadta őket, mely az erdő közelében terjedni szokott.
Mihelyt elhagyták a réteket, a fák tövében tenyésző fü bujább lett, majdnem ember válláig érő magasságban emelkedett, s az őszi nap melege, mely a fák árnyékában , bokrok sürüségében megmaradt, arczukba szállt, hizelegve érinté őket.
Szótlanul ültek egymás mellett, s Lazas aggódni kezdett magában: ha jól tette -e , midőn a grófnét felszólitá az idejövetelre.
Hirtelen eszébe jutott a levél, mit Tristan reggel kapott, s bár tagadta, hogy »légyottra« hivatott, e perczben ő is kételkedni kezdett szavaiban.
Most már mindegy volt!
Bosszankodott kissé, hogy ez a lehetőség nem jutott előbb eszébe, már későn volt, s a fogat robogva haladt azon irányban, melyet ő megjelölt a kocsisnak s mely azon sürüséghez vezetett, hol előtte való nap Borbálát látták Balázs gróffal beszélni.
Félelme nem volt alaptalan.
A magasan felnyuló mogyoró-bokrok között, a nyilásokon világos szinü női ruha tünt föl már a távolból szemei előtt.
A grófnéra pillantott, ha észrevette -e őis azt, a mit ő már tisztán látott; s minő hatást árul el rendesen nyugodt, szép, komoly arcza.
Közelebb érve, felismeré Borbálát, mellette Tristant; látta, hogy a grófné is megpillantá őket, kik háttal állva a közeledő fogathoz, élénk beszédbe voltak merülve, legalább ezt mutatták a leány heves taglejtései, Tristan élénk figyelme, melyre előrehajlott fejtartásáról lehetett következtetni, s mely egyáltalában nem mutatott szerelmi édelgésre, hanem feszült figyelmet, élénk kiváncsiságot árult el.
- Borbála! - mondá észrevehető elfogultsággal a grófné, megpillantván őket, aztán gúnynyal vegyült kétértelmü mosoly röpült át arczán, s hideg megrovók lettek szemei.
A robogásra gyorsan megfordultak Tristan és Borbála, ki észrevehető zavarral fogadta a grófnét, mig az ifju szokott nyájas melegségével közeledett a megálló kocsihoz.
- Téged keresünk - mondá Tristánnak Szolcsányiné, Borbálát egy pillantására sem méltatva, ki lángpiros arczczal állt közelében.
- Ülj fel, haza kell jönnöd azonnal , halaszthatatlan beszédem van veled.
Lazas leugrott, s átadta helyét Tristánnak, ki könnyedén érintve kalapját, üdvözlé Borbálát, mialatt Lazas mély meghajlással köszönt, s a fogat visszafordulva, Ivánd felé elrobogott.
- Valamely kellemetlenség érte grófné? - kérdé Tristan - mihelyt egyedül voltak , megdöbbenve társnéja nagy halványságától, s észrevéve azon erőlködést, mivel az nyugodtságát visszanyerni igyekezett.
- Több mint kellemetlenség, - viszonzá Marie halkan, észrevehető tétovázással ejtvén ki szavait - szomoruság, s oly tapasztalatok sujtanak, miknek bekövetkezését sohasem hittem volna...
- Szavaimhoz még kénytelen vagyok azt is hozzá tenni, hogy e szomoruságot te okoztad.
- Kétségbe vagyok esve, s biztositom, hogy akaratlanul, tudtomon kivül történt , viszonzá élénk megdöbbenéssel Tristan, s előbbre hajolt, hogy jobban hallhassa azt, a mi következni fog...
A grófné nem felelt.
Hátra dőlt ülésében, szemei fájdalmas kifejezéssel függtek a levegőben, de észrevehető volt tekintetén, hogy semmit sem lát a mellette feltünedező elmaradó tárgyakból, s belső világával, fájdalmával, gondolataival és érzelmeivel van elfoglalva, Tristan megdöbbenve, elbátortalanodva hallgatott.
Rövid idő mulva Ivándon voltak.
A háziur leugrott, vendégének nyujtá karját, ki bizonyos elfogultsággal fogadta azt el, majdnem habozott, ne utasitsa -e vissza.
Mindez nem kerülte el az ifju figyelmét.
A terembe érve, Marie leült, Tristan állva maradt előtte.
- Nem merem kérdésemet ismételni; - mondá, zavarral ejtvén ki szavait - miután nem méltatott feleletre...
- Nem neked, nekem kell kérdéseket intézni hozzád, s nem késem kimondani, majdnem félelemmel teszem azt.
- Félelemmel! - kiáltá kezeit összecsapva Tristan.
- Félelem, velem szemben!...
- Tegnap még nem mondtam volna azt - viszonzá fájdalmas mosolylyal Marie.
- Ma reggel óta oly csalódásokon mentem keresztül, hogy teljesen megváltozott irántad hitem.
Az ifju önkénytelen lehajtá fejét: nem szólhatott, nem mentheté magát, Marienak majdnem igaza volt.
- A ma reggeli találkozás után nem várhattad jövetelemet, kezdé a grófné.
- Nem mertem volna ezt remélni.
- És még is itt vagyok.
A kénytelenség hozott ide.
- Nem örömest jöttem.
Azok után, mik közöttünk történtek, nem óhajték találkozni veled.
Mig a csalódást megszokjuk, hosszu időre van szükségünk; s engem nagy csalódás ért, melyet alig néhány óra mulva egy második követett.
Marie egy pillanatig néma szomorusággal függeszté Tristánra szemeit, kinek a fölkiáltás önkénytelen szemrehányással röpült ki ajkán.
- Nemsokára, hogy Sutánról hazaérkeztél, Balázs segédei voltak nálad! - mondá a grófné.
Az ifju nagy meglepetéssel függeszté a beszélőre tekintetét.
- Ő beszélt arról önnek? - kérdé - talán dicsekedett bátorságával, vitézségével, s azt is elmondta, hogy én megtagadtam a párbajt.
- Azt is elmondta! - viszonzá nagy nyomatékkal s nagy jelentőséggel hangjában Szolcsányiné.
- Azt is hozzácsatolta beszédéhez, hogy ezek után nem marad más hátra számára, mint egyszerüen lelőni téged, a hol utjába esel.
- És ezt megteszi.
Te nem ismered őt, különben megmérted volna a következményeket , miket megfoghatatlan határozatod maga után vonni fog.
Alig birtam nyugalmamat megtartani Lazassal szemben, midőn azt mondá, hogy az erdőben barangolsz.
- Megfoghatatlan? - kérdé önkénytelen keserüséggel az ifju.
- Önnek nem lehetmegfoghatatlan ez az állitás grófné; ne akarjon elhitetni, elámitani engem!
- Mi okból tenném, mi czél volna ahhoz kötve, hogy megcsaljalak?
Balázsnak küldött izenetedet nem értem.
- Nem érti? - kiáltá fellázadva nyugalmából Tristan, s ujra azon féltékenységet érzé , minek gyötrelmét már-már sikerült leküzdeni - nem érti?
Én valóban nem tudom, mi köti kegyedet Balázshoz, hogy oly sokat képes érte tenni - közönyös emberért nem tesszük koczkára jövőnket, szabadságunkat s még többet ezeknél.
Most ki volt mondva, a mi kinozta őt, a mi szive gyötrelmét okozá.
Kimondá, de a másik pillanatban megbánta azt, látva az iszonyu hatást, mit szavai társnéjára tettek.
A grófné nem volt képes szólni.
Torka összeszorult e merészséggel szemben.
Ez ifju oly dologgal vádolta őt, mit soha senkinek sem jutott eszébe tenni.
Ez határos volt az őrültséggel, mit csak egy ok idézhetett nála elő, s erre az okra Marie nem akart gondolni.
Halálsápadtan, némán, elkábulva ült helyén.
- Megbántottam? - kiáltá rémülten kétségbeesve Tristan s percz alatt lábainál volt, s átkarolta térdeit.
- Merész, szemtelen, őrült vagyok, mert szeretem.
Szeretem, a hogy még férfi nem szeretett nőt, s nem fog soha!
Vádolom oly dologgal, mit csak a legiszonyubb féltékenység küldhetett ajkaimra.
Vádolom ma már másodszor!
Bocsásson meg, tiporjon össze, csak higyje, hogy szeretem.
Nem tudok néma lenni, s nem tudok csendesülni azon gondolattal szemben, hogy Balázs iránt szerelmet érez.
Meghalok, de előbb megölöm sógorát...
A grófné arczára szoritá kezeit.
A féktelenség, mit Tristan természetében ma először ismert meg, megrendité őt .
Félrehuzódott tőle, aztán felugrott.
- Szünj meg - mondá majdnem haraggal, s szemében az izgatottságtól nedves fény csillogott, ajkai kicsattanni látszottak , egész teste reszketett, a harag, büszkeség, sértett önérzet és a leküzdött szerelem egymással vivódó harczában lábai megtántorodtak, s ha Tristan hozzá nem siet , végigomlik a szőnyegen.
Az ifju felfogta őt esésében és vissza ülteté helyére.
- Megsértettem? - kérdé ujra tőle, mert semmi más nem jutott eszébe, semmi mást nem tudott kérdezni, ezt ismételte rémültében.
- Halálosan megsértettél - viszonzá Marie.
- Oly iszonyuan, hogy azért soha ez életben meg nem bocsáthatnék; de tudj meg mindent, elbeszélem azt, a mi gyanudat felidézte.
Tudj meg mindent, ez legyen büntetése merészségednek.
Megérdemled, s nekem az lesz boszum, hogy megosztom veled a terhet, mit viselek.
Tristan reszketve az izgatottságtól, egy közel álló székbe hullt.
- Mindenek előtt tudasd velem, mily viszony vagy összeköttetésben állsz Borbálával...
- Semmiben - viszonzá csodálkozva Tristan.
- Viszonynak az ily összeköttetést nem lehet nevezni.
- Miért találkozol vele majd itt, majd amott az erdők sürüségében, midőn ő házamnál lakik, melynek ajtaja számodra tárva áll!
- Majdnem mindig véletlenek e találkozások, s hogy a mai szintén az volt, arra esküszöm.
- Nem édesgetted, nem kecsegtetted azzal őt, hogy szereted.
- Miért hazudtam volna neki!
Szivem rég másé, soha sem jutott eszembe oldalánál egyéb, mint hogy megtudjam tőle a titkot, melynek első nyomát ama vérben fürösztött női ing képezé.
Gyilkosságot, bünt, megtorlatlanul maradt vétket sejték, s ez nem hagyott nyugodni.
- Valjon igazat mondasz -e Borbálára nézve?
- Esküszöm.
Szerethetünk -e egyszerre kettőt!
A grófné nem akarta ez utóbbi felkiáltást hallani.
- Ki az, kit áldozatnak tartasz, s ki szerinted a gyilkos?
- Az áldozat Tirzus neje volt, a gyilkos - Balázs!
- Ezért utasitád vissza kihivását.
- Ezért.
Gyilkosnak bitófa kell, nem pedig lovagias párbaj.
- Mit mondott neked erre nézve Borbála?
- Ő is azt hiszi, a mit én.
- Mi vitte őt e gondolatra?
- Hogy Balázs minden áron amaz inghez akar jutni, s őt könyörgés és fenyegetéssel arra birni, miként lopja el atyjától az inget s adja át neki.
- Valóban ezt tette?
Esztelen! - kiáltá haraggal Marie.
- Mi érdeke volna különben Balázsnak ama véres fehérnemü kézrekeritésében, ha nem ő volna az, kit ez a bizonyiték elveszithet?
- Nem rosszul kombinálsz, s gyanud még sem igaz.
Balázs nem ölte meg Tirzusnét...
- De hát ki a gyilkos, s miért rejtegetik azt mindnyájan.
Meghalt pártfogóm, kegyed , az öreg Tirzus, sőt talán Thisbe is.
- Ő nem tud arról semmit.
Isten óvja, hogy neki is hordozni kelljen ezt a terhet .
Legyen ő nyugodt, vidám.
Te magad csikartad ki tőlem, a mi ónsulylyal fog rád nehezülni, legyen kivánságod szerint.
- Az öreg Tirzus egykor fiatal volt, talán csinos, szeretetre méltó, ifju nővel , gyermekkel birt s boldog volt, de már igen régen nem az - kezdé Marie.
Az ifju feszülten leste ajkairól a szavakat.
- Balázs megismerkedett velök valahol, a szép Tirzusnéval kölcsönösen megszerették egymást, s éveken át tiltott viszonyban éltek.
- Balázs, a meggyilkolt nővel? - kiáltá bámulva Tristan.
- A szerető férj dühös vetélytársa lett Balázsnak, nyomára jött a rejtett szerelemnek s megölte - nejét.
- Tehát nem Balázs tette?
De hát akkor miért akarja magához keriteni az inget és mi érdekük van önöknek, grófné, hogy ez a dolog titokban maradjon?
- Megfoghatlan kérdés.
Mi történik, ha rájönnek a gyilkos kilétére, ha szájról szájra kel ez a történet s nemcsak a megölt nő és a gyilkos, hanem a Szolcsányi név is mindenütt együtt hurczoltatik meg velük.
Férjem irtózott ettől, sógorom rettegett.
Én nem tudtam arról semmit.
Tirzust kis gyermekével idehozták főkertésznek, elrejték a világ s a törvény itélete elől, s ha fel nem adja magát, örökös kenyeret és holtig való lakást igértek neki.
Tirzusné halála mint öngyilkosság lett feljelentve.
- De hisz ez borzasztó gyengeség, hogy ne mondjam, bün volt a két fivértől.
A bünrészességet szigoruan bünteti a törvény, s ők mindketten azzá lettek e cselekedet által.
Kijátszották a törvényt.
- Nem egészen, miután nem tagadták el, a mi történt, csak egyszerüen hallgattak róla , miután soha sem kérdezé tőlük senki, s nevüket nem akarták pellengérre tenni.
- És az a szegény meggyilkolt nő, kinek vére bosszuért kiált; az árva gyermek, ki önkénynyel fosztatik meg anyjától, ez mind nem jött számitásba? kiáltá méltatlankodva Tristan.
- Rejtegették, óvták a gyilkost, ki büntetést érdemlett volna, s még ma is kegydijat mer követelni és kegyed megadja neki; akasztófát, nem pénzt, nem kiméletet érdemel ő.
- Mindezt nem én rendeztem igy, hanem férjem, ki halála előtt tudatá e titkot velem s megigérteté, hogy akaratát teljesitem.
Bár ne tudatta volna!
Számtalan álmatlan éjet , lelki furdalással teljes kinos napot, hetet, hónapot szerzett ő nekem, s még sem tehettem másként, mint ahogy kivánta, bár számtalanszor fellázad jobb érzésem ellene , s boldog vagyok most, hogy Tirzus elhagyja e vidéket.
Tristan nem tért magához bámulatából.
- És mindezek daczára grófné, kegyed hajlandó lett volna testvérét Balázsnak nőül adni! - kérdé majdnem szemrehányással hangjában.
- Sógorom nem volt oka semminek, kivéve, hogy Tirzusnét szerette, mint a hogy a világon szeretni szokás, nem gondolva meg, mily következményei lehetnek az ily szerelemnek.
- Szerette! - kérdé gúnyos felkiáltással Tristan.
- Szerette, és titokban tűrte halálát.
Óva rejtegeté gyilkosát annak, a kit szeretett?
Oh grófné, milyen elemezése , mily kigúnyolása ez azon szent, magasztos, nagyszerü érzelemnek.
Kegyed nem hiheti ezt!
Lehetetlen, hogy szive, esze, nemes érzelmei fel ne lázadjanak e hazugság ellen...
Ha ama szerencsétlen nő szeretve lett volna, gyilkosa nem élne ma, nem élte volna tul a következő órát, midőn meggyilkoltatása kisült.
Balázs szétmarczangolta volna fájdalmában a gyilkost, ha szerette volna azt, kit miatta fosztottak meg életétől.
- Hogy mi módon, hogyan, mily mélységgel szerette a szerencsétlen nőt Balázs - nem tudom.
Valamint a sziv, ugy az érzés is mindenkinél különböző, nem itélhetünk egyenlő mértékkel ily dolgok felett; a mi Thisbével való házasságát illeti, én soha sem óhajtám azt.
Tristan habozni látszott a felelettel, de elhallgatta, elnyelte, a mi ajkaira tolult.
- Igy ma még elküldöm Viktort Váry grófhoz, mondá - más térre vivén a beszédet, - s tudatom vele, hogy vádamat visszavonom és kész vagyok vele verekedni.
- Mi ok van erre - mondá gyorsan, ijedten Marie.
- Ez a párbaj felesleges köztetek.
- Megsértettük egymást, ő elégtételt kért tőlem, én megtagadtam, mert emberölési gyanuban tartám.
Azok után, mit most tudok, köteles vagyok kivánatát teljesiteni.
- És ha ő kész volna kihivását visszavonni?
- Akkor én küldöm hozzá segédeimet; különben azt nem teheti.
- Egy óra előtt nálam volt.
Dühös haraggal mondá el izenetedet, vádadat; kérdőre vont, mit tartalmaznak szavaid, s elmondá, hogy a tüz kiütésének reggelén épen a küzdtérre akartatok menni, hogy vivjatok...
- Mindez igy van.
Balázs igazat mondott, csakhogy gyávaságnak tartom, hogy a helyett , miként hozzám jött volna felvilágositásért, önhöz futott.
Mi czélból, hogyan tudhatná kegyed, miért tagadtam én meg a párbajt s mi kifogásom ellene...
- Azonnal sejtém, Balázs együtt látott Borbálával, ki ugy látszik szerelmes beléd, s a nő mindig nyiltabb az iránt, a kit szeret, mint kellene.
Ettől félt ő, s félelme nem volt alaptalan.
- Szerelmes belém? - kérdé meglepetve Tristan.
- Ezt sohasem vettem észre.
- Megbocsátod, ha ez állitásban kételkedem.
- Szavamra mondom, soha árnyát sem láttam nála más érzelemnek, mint azon óhajtásnak , hogy anyja gyilkosát segitsem neki föltalálni.
- Mi végre? - kérdé ingerülten Szolcsányiné.
- Bosszut kiván, s ez természetes.
- Most tudod, ki volt az - mondá az özvegy keserüen.
- Elégedettebb vagy most, mint voltál az előtt?
Előre mondtam, hogy nagy terhet veszesz magadra e kutatással.
Nem hallgattál reám.
Borbálának meg nem mondhatod, ki volt anyja gyilkosa; s nekünk tartozol azzal, hogy e történetet a nyilvánosság előtt ne szellőztesd.
Tristan komoron hallgatott.
- Mi czélból sértettél, vádoltál engem - folytatá uj keserüséggel, uj haraggal Szolcsányiné.
- Szavaid arra czéloztak, hogy sógorom iránt gyengédebben érzék , mintsem férjem életében szabad lett volna.
Méltó hozzád ez a vád, méltó -e hozzám ez a gyanu?
Soha sem fogom neked ezt elfelejteni, ha képes volnék is megbocsátani.
- Legyen nagylelkü! - kiáltá az ifju könyörgő hangon kezeit összekulcsolva.
- Legyen elnéző hibám iránt.
- A gyarlóságot nem kell a tökélylyel összehasonlítani!
Mi vagyok én önhöz képest, s kétségbeesett és féltékeny voltam.
- Mindez nem ad jogot a gyanusitás és kiméletlenségre, s te az voltál irántam.
- A viszonzatlan szerelem is alkot jogokat magának, s boldogtalanságában tombol és kinozza, marczangolja a szivet.
Én nagyon boldogtalan vagyok.
Marie remegve vette észre, hogy az ifju bensőségteljes hangja fájó hurokat rezegtet belsejében.
Gyorsan véget akart vetni e tète à tètenek.
- Gyermeknek tartalak és megbocsátok - mondá tartózkodva, mialatt az ifju arcza sötét vörös lett a fájdalom és sértődéstől.
E szó »gyermek« tőrdöfés volt szivének.
- Egy feltétel alatt - folytatá gyorsan Szolcsányiné.
- Kerülnöd kell Borbálát, a mig itt lesz, nem sokára atyjával együtt távozik, de addig is be kell szüntetned véle minden összejövetelt.
- Kegyed elbocsátja őt atyjával? - kérdé bámulva Tristan.
- Még tegnap is határozottan állitá, hogy nem ereszti őt.
- Ma mást határoztam felőle.
Menjenek együtt.
Borbála oly uton van, hol én nem érzem magam elég erősnek visszatartani őt a tévelygéstől, s ha volt erőm titokban tartani az atya vétkét, a leány ballépését nem volnék hajlandó megbocsátani.
- Ne mentegesd őt, a férfiak mind egyformán itélnek az oly leányról, ki gyengéd érzelmeket táplál irántuk.
Ne hidd, hogy féltékeny vagyok reá; igaz, hogy hő óhajtásom lett volna hugom oldalánál látni téged, de jobban szeretem őt, mint hogy vonzalmad nélkül óhajtanám neked adni...
- Nem hittem volna ily kegyetlen szavakra képesnek grófné.
- Ha Borbála elhagyja a vidéket; - folytatá gyorsan, rá sem hallgatva Marie - utána mehetsz, ha vonzódol hozzá, addig mig itt van - követelem, hogy kerüld.
- Ön tudja, grófné, hogy vonzalomról szó sincs közöttünk, de lehetetlen, hogy igy szakitsam félbe az összeköttetést, melyben álltam vele.
Meg kell mondanom neki , miként a gyilkos kutatásáról - lemondok.
Marie majdnem felkiáltott örömében e szavakra, s önkénytelen hévvel, melegséggel ragadta meg az ifju kezét.
- Köszönöm, - mondá reszkető hangon; a felindulás nem engedett többet mondania, de Tristan megrázkódott érintésére, s elragadtatva szoritá kezeibe kezét, aztán ajkához vonta.
- Megbocsát? - kérdé esdekelve.
- Ámbár nem kellene tennem, mert gyanusitásod bántott s méltatlan volt hozzám, de feledni igyekszem minden bántalmadat, ha azt, amit mondtál, megtartod.
Borbálát kerülöd, a gyilkos kutatásával felhagysz, és békés uton egyenlited ki Balázszsal a párbaj ügyet.
- Ez utóbbit nem tehetem.
Ő Thisbe miatt gyülöl engem, pedig ha tudná - mennyire nincs oka.
Tudta, hogy kellemetlenséget mond neki, s mégis nemével a diadalnak, büszkeségnek , kérkedve ejté ki e szavakat.
Szerette volna egész lelkéből kikiáltani, hogy nem Thisbét, hanem őt, egyedül őt szereti; nem gondolt annak gyorsan összerándult szemöldeivel, nem a megrovó pillantással.
Mit tehetett ő arról, hogy Mariet szerette ?
Próbáljon valaki parancsolni a szivnek, az oly szivnek, mint az övé!
Elvesz , megsemmisül inkább, mint hogy elforduljon attól, a kiért föllángolt, a kinek képét magába fogadá.
- Ugy én beszélek sógorommal - mondá elhagyva helyét Szolcsányiné.
- E párbaj nem fog megtörténni, ha minden erőmet, hatalmamat fel kell is ellene használnom.
- Ne tegyen semmit, grófné, ugy is hasztalan.
Nem vagyok babonás, de rettegve hallom e szavait.
Ugyanezt mondá Tirzus, itt e helyen, hetek előtt, a párbajra akkor kitüzött napot megelőző estén, s csakugyan nem történt meg az másnap; mert hajnalban tüzi lárma riasztotta fel a vidéket, s erős gyanum van, hogy ő maga gyujtá fel házát , csakhogy állitása teljesüljön.
- Csak nem teszed fel rólam, hogy én ugyanazt tegyem? - kérdé mosolyogva Marie.
- Nem.
A sorsot azonban nem kell kihivnunk, a párbaj csekély, jelentőségnélküli dolog, de a mi azt meggátolhatná, nagy eseménynek kellene lenni.
A grófné kezet nyujtott neki.
- Ily hosszan még soha, soha sem beszéltünk együtt, - mondá hirtelen elkomolyodva - s különös mély, jelentőségteljes pillantással nyugtatva szemét az ifjun.
- Ohajtom, hogy kedvező itéletben részesüljön mindaz, amit mondtam, s ugy itélje meg belsőmet, amint azt óhajtanám teljes mértékben kitárni, de félek, hogy ez csak részben sikerült...
- Nem sejted, hogy mi lehet ennek az oka?
- Nem birok elég nyugalommal, s elég ékesszólással, hogy tolmácsolni birjam, a mi szivemnek minden izét betölti.
Nyelvem az érzelmek árjától zsibbadt és tehetetlen.
- Mert oly dolgot, oly érzelmet akarsz érthetővé tenni, a mi érthetetlen, s a mit én...
Tristan megrázkódott a hang rezgésére, melyhez hasonlóan még soha sem hallá Mariet beszélni; kétség és remény volt kifejezve arczán.
- A mit kegyed... kérdé halk, elfogult hangon.
Folytassa kérem, élet vagy halál az nekem, a mit mondani akar.
- Sohasem hihetnék el - a te ajkaidról.
Az ifju hévvel ragadta meg kezét s felelni akart.
- Ne szólj - mondá gyorsan közbevágva a grófné.
- A mit e percz felindulásában mondanál, sokszoros bánat sem hozhatná helyre.
A szó csak addig a miénk, mig ki nem ejtettük, s okosságunk abban rejlik, hogy elbirjuk hallgatni, a hol kell - azt, a mit érzünk.
Karját az ifju karjába ölté.
Vezess kocsimhoz - mondá szelid, de határozott hangon , mi nem tűrt ellenmondást, s Tristan szó nélkül engedelmeskedett; de midőn vendége fogatát elrobogni látta, szemében fényes nedv csillogott.
A sértett szerelem fájdalmas kinja, s hosszan a kocsi után tekintve, merész, határozott, férfias erélylyel suttogá: És még is el fogom egyszer mondani, a mit akarok, s vagy meghallgatod szavaim, vagy meghalok...