Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Beniczkyné Bajza Lenke
Az első nyom : Regény
Keletkezés ideje
1885
Fejezet
21
Bekezdés
1636
Mondat
2951
Szó
40000
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
TIZENÖTÖDIK FEJEZET.
Már messziről azon kellemes üdeségü, zamatos levegő fogadta őket, mely az erdő közelében terjedni szokott.
Mihelyt elhagyták a réteket, a fák tövében tenyésző fü bujább lett, majdnem ember válláig érő magasságban emelkedett, s az őszi nap melege, mely a fák árnyékában , bokrok sürüségében megmaradt, arczukba szállt, hizelegve érinté őket.
Szótlanul ültek egymás mellett, s Lazas aggódni kezdett magában: ha jól tette -e , midőn a grófnét felszólitá az idejövetelre.
Hirtelen eszébe jutott a levél, mit Tristan reggel kapott, s bár tagadta, hogy »légyottra« hivatott, e perczben ő is kételkedni kezdett szavaiban.
Most már mindegy volt!
Bosszankodott kissé, hogy ez a lehetőség nem jutott előbb eszébe, már későn volt, s a fogat robogva haladt azon irányban, melyet ő megjelölt a kocsisnak s mely azon sürüséghez vezetett, hol előtte való nap Borbálát látták Balázs gróffal beszélni.
Félelme nem volt alaptalan.
A magasan felnyuló mogyoró-bokrok között, a nyilásokon világos szinü női ruha tünt föl már a távolból szemei előtt.
A grófnéra pillantott, ha észrevette -e őis azt, a mit ő már tisztán látott; s minő hatást árul el rendesen nyugodt, szép, komoly arcza.
Közelebb érve, felismeré Borbálát, mellette Tristant; látta, hogy a grófné is megpillantá őket, kik háttal állva a közeledő fogathoz, élénk beszédbe voltak merülve, legalább ezt mutatták a leány heves taglejtései, Tristan élénk figyelme, melyre előrehajlott fejtartásáról lehetett következtetni, s mely egyáltalában nem mutatott szerelmi édelgésre, hanem feszült figyelmet, élénk kiváncsiságot árult el.
- Borbála! - mondá észrevehető elfogultsággal a grófné, megpillantván őket, aztán gúnynyal vegyült kétértelmü mosoly röpült át arczán, s hideg megrovók lettek szemei.
A robogásra gyorsan megfordultak Tristan és Borbála, ki észrevehető zavarral fogadta a grófnét, mig az ifju szokott nyájas melegségével közeledett a megálló kocsihoz.
- Téged keresünk - mondá Tristánnak Szolcsányiné, Borbálát egy pillantására sem méltatva, ki lángpiros arczczal állt közelében.
- Ülj fel, haza kell jönnöd azonnal , halaszthatatlan beszédem van veled.
Lazas leugrott, s átadta helyét Tristánnak, ki könnyedén érintve kalapját, üdvözlé Borbálát, mialatt Lazas mély meghajlással köszönt, s a fogat visszafordulva, Ivánd felé elrobogott.
- Valamely kellemetlenség érte grófné? - kérdé Tristan - mihelyt egyedül voltak , megdöbbenve társnéja nagy halványságától, s észrevéve azon erőlködést, mivel az nyugodtságát visszanyerni igyekezett.
- Több mint kellemetlenség, - viszonzá Marie halkan, észrevehető tétovázással ejtvén ki szavait - szomoruság, s oly tapasztalatok sujtanak, miknek bekövetkezését sohasem hittem volna...
- Megijeszt!
- Szavaimhoz még kénytelen vagyok azt is hozzá tenni, hogy e szomoruságot te okoztad.
- Kétségbe vagyok esve, s biztositom, hogy akaratlanul, tudtomon kivül történt , viszonzá élénk megdöbbenéssel Tristan, s előbbre hajolt, hogy jobban hallhassa azt, a mi következni fog...
A grófné nem felelt.
Hátra dőlt ülésében, szemei fájdalmas kifejezéssel függtek a levegőben, de észrevehető volt tekintetén, hogy semmit sem lát a mellette feltünedező elmaradó tárgyakból, s belső világával, fájdalmával, gondolataival és érzelmeivel van elfoglalva, Tristan megdöbbenve, elbátortalanodva hallgatott.
Rövid idő mulva Ivándon voltak.
A háziur leugrott, vendégének nyujtá karját, ki bizonyos elfogultsággal fogadta azt el, majdnem habozott, ne utasitsa -e vissza.
Mindez nem kerülte el az ifju figyelmét.
A terembe érve, Marie leült, Tristan állva maradt előtte.
- Nem merem kérdésemet ismételni; - mondá, zavarral ejtvén ki szavait - miután nem méltatott feleletre...
- Nem neked, nekem kell kérdéseket intézni hozzád, s nem késem kimondani, majdnem félelemmel teszem azt.
- Félelemmel! - kiáltá kezeit összecsapva Tristan.
- Félelem, velem szemben!...
- Tegnap még nem mondtam volna azt - viszonzá fájdalmas mosolylyal Marie.
- Ma reggel óta oly csalódásokon mentem keresztül, hogy teljesen megváltozott irántad hitem.
Az ifju önkénytelen lehajtá fejét: nem szólhatott, nem mentheté magát, Marienak majdnem igaza volt.
- A ma reggeli találkozás után nem várhattad jövetelemet, kezdé a grófné.
- Nem mertem volna ezt remélni.
- És még is itt vagyok.
A kénytelenség hozott ide.
- Csak az?
- Nem örömest jöttem.
Azok után, mik közöttünk történtek, nem óhajték találkozni veled.
Mig a csalódást megszokjuk, hosszu időre van szükségünk; s engem nagy csalódás ért, melyet alig néhány óra mulva egy második követett.
- Grófné!
Marie egy pillanatig néma szomorusággal függeszté Tristánra szemeit, kinek a fölkiáltás önkénytelen szemrehányással röpült ki ajkán.
- Nemsokára, hogy Sutánról hazaérkeztél, Balázs segédei voltak nálad! - mondá a grófné.
Az ifju nagy meglepetéssel függeszté a beszélőre tekintetét.
- Ő beszélt arról önnek? - kérdé - talán dicsekedett bátorságával, vitézségével, s azt is elmondta, hogy én megtagadtam a párbajt.
- Azt is elmondta! - viszonzá nagy nyomatékkal s nagy jelentőséggel hangjában Szolcsányiné.
- Azt is hozzácsatolta beszédéhez, hogy ezek után nem marad más hátra számára, mint egyszerüen lelőni téged, a hol utjába esel.
- Valóban?
- És ezt megteszi.
Te nem ismered őt, különben megmérted volna a következményeket , miket megfoghatatlan határozatod maga után vonni fog.
Alig birtam nyugalmamat megtartani Lazassal szemben, midőn azt mondá, hogy az erdőben barangolsz.
- Megfoghatatlan? - kérdé önkénytelen keserüséggel az ifju.
- Önnek nem lehetmegfoghatatlan ez az állitás grófné; ne akarjon elhitetni, elámitani engem!
- Mi okból tenném, mi czél volna ahhoz kötve, hogy megcsaljalak?
Balázsnak küldött izenetedet nem értem.
- Nem érti? - kiáltá fellázadva nyugalmából Tristan, s ujra azon féltékenységet érzé , minek gyötrelmét már-már sikerült leküzdeni - nem érti?
Én valóban nem tudom, mi köti kegyedet Balázshoz, hogy oly sokat képes érte tenni - közönyös emberért nem tesszük koczkára jövőnket, szabadságunkat s még többet ezeknél.
Most ki volt mondva, a mi kinozta őt, a mi szive gyötrelmét okozá.
Kimondá, de a másik pillanatban megbánta azt, látva az iszonyu hatást, mit szavai társnéjára tettek.
A grófné nem volt képes szólni.
Torka összeszorult e merészséggel szemben.
Ez ifju oly dologgal vádolta őt, mit soha senkinek sem jutott eszébe tenni.
Ez határos volt az őrültséggel, mit csak egy ok idézhetett nála elő, s erre az okra Marie nem akart gondolni.
Halálsápadtan, némán, elkábulva ült helyén.
- Megbántottam? - kiáltá rémülten kétségbeesve Tristan s percz alatt lábainál volt, s átkarolta térdeit.
- Merész, szemtelen, őrült vagyok, mert szeretem.
Szeretem, a hogy még férfi nem szeretett nőt, s nem fog soha!
Vádolom oly dologgal, mit csak a legiszonyubb féltékenység küldhetett ajkaimra.
Vádolom ma már másodszor!
Bocsásson meg, tiporjon össze, csak higyje, hogy szeretem.
Nem tudok néma lenni, s nem tudok csendesülni azon gondolattal szemben, hogy Balázs iránt szerelmet érez.
Meghalok, de előbb megölöm sógorát...
A grófné arczára szoritá kezeit.
A féktelenség, mit Tristan természetében ma először ismert meg, megrendité őt .
Félrehuzódott tőle, aztán felugrott.
- Szünj meg - mondá majdnem haraggal, s szemében az izgatottságtól nedves fény csillogott, ajkai kicsattanni látszottak , egész teste reszketett, a harag, büszkeség, sértett önérzet és a leküzdött szerelem egymással vivódó harczában lábai megtántorodtak, s ha Tristan hozzá nem siet , végigomlik a szőnyegen.
Az ifju felfogta őt esésében és vissza ülteté helyére.
- Megsértettem? - kérdé ujra tőle, mert semmi más nem jutott eszébe, semmi mást nem tudott kérdezni, ezt ismételte rémültében.
- Halálosan megsértettél - viszonzá Marie.
- Oly iszonyuan, hogy azért soha ez életben meg nem bocsáthatnék; de tudj meg mindent, elbeszélem azt, a mi gyanudat felidézte.
Tudj meg mindent, ez legyen büntetése merészségednek.
Megérdemled, s nekem az lesz boszum, hogy megosztom veled a terhet, mit viselek.
Tristan reszketve az izgatottságtól, egy közel álló székbe hullt.
- Mindenek előtt tudasd velem, mily viszony vagy összeköttetésben állsz Borbálával...
- Semmiben - viszonzá csodálkozva Tristan.
- Viszonynak az ily összeköttetést nem lehet nevezni.
- Miért találkozol vele majd itt, majd amott az erdők sürüségében, midőn ő házamnál lakik, melynek ajtaja számodra tárva áll!
- Majdnem mindig véletlenek e találkozások, s hogy a mai szintén az volt, arra esküszöm.
- Nem édesgetted, nem kecsegtetted azzal őt, hogy szereted.
- Miért hazudtam volna neki!
Szivem rég másé, soha sem jutott eszembe oldalánál egyéb, mint hogy megtudjam tőle a titkot, melynek első nyomát ama vérben fürösztött női ing képezé.
Gyilkosságot, bünt, megtorlatlanul maradt vétket sejték, s ez nem hagyott nyugodni.
- Valjon igazat mondasz -e Borbálára nézve?
- Esküszöm.
Szerethetünk -e egyszerre kettőt!
A grófné nem akarta ez utóbbi felkiáltást hallani.
- Ki az, kit áldozatnak tartasz, s ki szerinted a gyilkos?
- Az áldozat Tirzus neje volt, a gyilkos - Balázs!
- Ezért utasitád vissza kihivását.
- Ezért.
Gyilkosnak bitófa kell, nem pedig lovagias párbaj.
- Mit mondott neked erre nézve Borbála?
- Ő is azt hiszi, a mit én.
- Mi vitte őt e gondolatra?
- Hogy Balázs minden áron amaz inghez akar jutni, s őt könyörgés és fenyegetéssel arra birni, miként lopja el atyjától az inget s adja át neki.
- Valóban ezt tette?
Esztelen! - kiáltá haraggal Marie.
- Mi érdeke volna különben Balázsnak ama véres fehérnemü kézrekeritésében, ha nem ő volna az, kit ez a bizonyiték elveszithet?
- Nem rosszul kombinálsz, s gyanud még sem igaz.
Balázs nem ölte meg Tirzusnét...
- De hát ki a gyilkos, s miért rejtegetik azt mindnyájan.
Meghalt pártfogóm, kegyed , az öreg Tirzus, sőt talán Thisbe is.
- Ő nem tud arról semmit.
Isten óvja, hogy neki is hordozni kelljen ezt a terhet .
Legyen ő nyugodt, vidám.
Te magad csikartad ki tőlem, a mi ónsulylyal fog rád nehezülni, legyen kivánságod szerint.
Tristan hallgatott.
- Az öreg Tirzus egykor fiatal volt, talán csinos, szeretetre méltó, ifju nővel , gyermekkel birt s boldog volt, de már igen régen nem az - kezdé Marie.
Az ifju feszülten leste ajkairól a szavakat.
- Balázs megismerkedett velök valahol, a szép Tirzusnéval kölcsönösen megszerették egymást, s éveken át tiltott viszonyban éltek.
- Balázs, a meggyilkolt nővel? - kiáltá bámulva Tristan.
- A szerető férj dühös vetélytársa lett Balázsnak, nyomára jött a rejtett szerelemnek s megölte - nejét.
- Tirzus?
- Ő.
- Tehát nem Balázs tette?
De hát akkor miért akarja magához keriteni az inget és mi érdekük van önöknek, grófné, hogy ez a dolog titokban maradjon?
- Megfoghatlan kérdés.
Mi történik, ha rájönnek a gyilkos kilétére, ha szájról szájra kel ez a történet s nemcsak a megölt nő és a gyilkos, hanem a Szolcsányi név is mindenütt együtt hurczoltatik meg velük.
Férjem irtózott ettől, sógorom rettegett.
Én nem tudtam arról semmit.
Tirzust kis gyermekével idehozták főkertésznek, elrejték a világ s a törvény itélete elől, s ha fel nem adja magát, örökös kenyeret és holtig való lakást igértek neki.
Tirzusné halála mint öngyilkosság lett feljelentve.
- De hisz ez borzasztó gyengeség, hogy ne mondjam, bün volt a két fivértől.
A bünrészességet szigoruan bünteti a törvény, s ők mindketten azzá lettek e cselekedet által.
Kijátszották a törvényt.
- Nem egészen, miután nem tagadták el, a mi történt, csak egyszerüen hallgattak róla , miután soha sem kérdezé tőlük senki, s nevüket nem akarták pellengérre tenni.
- És az a szegény meggyilkolt nő, kinek vére bosszuért kiált; az árva gyermek, ki önkénynyel fosztatik meg anyjától, ez mind nem jött számitásba? kiáltá méltatlankodva Tristan.
- Rejtegették, óvták a gyilkost, ki büntetést érdemlett volna, s még ma is kegydijat mer követelni és kegyed megadja neki; akasztófát, nem pénzt, nem kiméletet érdemel ő.
- Mindezt nem én rendeztem igy, hanem férjem, ki halála előtt tudatá e titkot velem s megigérteté, hogy akaratát teljesitem.
Bár ne tudatta volna!
Számtalan álmatlan éjet , lelki furdalással teljes kinos napot, hetet, hónapot szerzett ő nekem, s még sem tehettem másként, mint ahogy kivánta, bár számtalanszor fellázad jobb érzésem ellene , s boldog vagyok most, hogy Tirzus elhagyja e vidéket.
Tristan nem tért magához bámulatából.
- És mindezek daczára grófné, kegyed hajlandó lett volna testvérét Balázsnak nőül adni! - kérdé majdnem szemrehányással hangjában.
- Sógorom nem volt oka semminek, kivéve, hogy Tirzusnét szerette, mint a hogy a világon szeretni szokás, nem gondolva meg, mily következményei lehetnek az ily szerelemnek.
- Szerette! - kérdé gúnyos felkiáltással Tristan.
- Szerette, és titokban tűrte halálát.
Óva rejtegeté gyilkosát annak, a kit szeretett?
Oh grófné, milyen elemezése , mily kigúnyolása ez azon szent, magasztos, nagyszerü érzelemnek.
Kegyed nem hiheti ezt!
Lehetetlen, hogy szive, esze, nemes érzelmei fel ne lázadjanak e hazugság ellen...
Ha ama szerencsétlen nő szeretve lett volna, gyilkosa nem élne ma, nem élte volna tul a következő órát, midőn meggyilkoltatása kisült.
Balázs szétmarczangolta volna fájdalmában a gyilkost, ha szerette volna azt, kit miatta fosztottak meg életétől.
- Hogy mi módon, hogyan, mily mélységgel szerette a szerencsétlen nőt Balázs - nem tudom.
Valamint a sziv, ugy az érzés is mindenkinél különböző, nem itélhetünk egyenlő mértékkel ily dolgok felett; a mi Thisbével való házasságát illeti, én soha sem óhajtám azt.
Tristan habozni látszott a felelettel, de elhallgatta, elnyelte, a mi ajkaira tolult.
- Igy ma még elküldöm Viktort Váry grófhoz, mondá - más térre vivén a beszédet, - s tudatom vele, hogy vádamat visszavonom és kész vagyok vele verekedni.
- Mi ok van erre - mondá gyorsan, ijedten Marie.
- Ez a párbaj felesleges köztetek.
- Megsértettük egymást, ő elégtételt kért tőlem, én megtagadtam, mert emberölési gyanuban tartám.
Azok után, mit most tudok, köteles vagyok kivánatát teljesiteni.
- És ha ő kész volna kihivását visszavonni?
- Akkor én küldöm hozzá segédeimet; különben azt nem teheti.
- Egy óra előtt nálam volt.
Dühös haraggal mondá el izenetedet, vádadat; kérdőre vont, mit tartalmaznak szavaid, s elmondá, hogy a tüz kiütésének reggelén épen a küzdtérre akartatok menni, hogy vivjatok...
- Mindez igy van.
Balázs igazat mondott, csakhogy gyávaságnak tartom, hogy a helyett , miként hozzám jött volna felvilágositásért, önhöz futott.
Mi czélból, hogyan tudhatná kegyed, miért tagadtam én meg a párbajt s mi kifogásom ellene...
- Azonnal sejtém, Balázs együtt látott Borbálával, ki ugy látszik szerelmes beléd, s a nő mindig nyiltabb az iránt, a kit szeret, mint kellene.
Ettől félt ő, s félelme nem volt alaptalan.
- Szerelmes belém? - kérdé meglepetve Tristan.
- Ezt sohasem vettem észre.
- Megbocsátod, ha ez állitásban kételkedem.
- Szavamra mondom, soha árnyát sem láttam nála más érzelemnek, mint azon óhajtásnak , hogy anyja gyilkosát segitsem neki föltalálni.
- Mi végre? - kérdé ingerülten Szolcsányiné.
- Bosszut kiván, s ez természetes.
- Most tudod, ki volt az - mondá az özvegy keserüen.
- Elégedettebb vagy most, mint voltál az előtt?
Előre mondtam, hogy nagy terhet veszesz magadra e kutatással.
Nem hallgattál reám.
Borbálának meg nem mondhatod, ki volt anyja gyilkosa; s nekünk tartozol azzal, hogy e történetet a nyilvánosság előtt ne szellőztesd.
Tristan komoron hallgatott.
- Mi czélból sértettél, vádoltál engem - folytatá uj keserüséggel, uj haraggal Szolcsányiné.
- Szavaid arra czéloztak, hogy sógorom iránt gyengédebben érzék , mintsem férjem életében szabad lett volna.
Méltó hozzád ez a vád, méltó -e hozzám ez a gyanu?
Soha sem fogom neked ezt elfelejteni, ha képes volnék is megbocsátani.
- Legyen nagylelkü! - kiáltá az ifju könyörgő hangon kezeit összekulcsolva.
- Legyen elnéző hibám iránt.
- Az voltál -e te?
- A gyarlóságot nem kell a tökélylyel összehasonlítani!
Mi vagyok én önhöz képest, s kétségbeesett és féltékeny voltam.
- Mindez nem ad jogot a gyanusitás és kiméletlenségre, s te az voltál irántam.
- A viszonzatlan szerelem is alkot jogokat magának, s boldogtalanságában tombol és kinozza, marczangolja a szivet.
Én nagyon boldogtalan vagyok.
Marie remegve vette észre, hogy az ifju bensőségteljes hangja fájó hurokat rezegtet belsejében.
Gyorsan véget akart vetni e tète à tètenek.
- Gyermeknek tartalak és megbocsátok - mondá tartózkodva, mialatt az ifju arcza sötét vörös lett a fájdalom és sértődéstől.
E szó »gyermek« tőrdöfés volt szivének.
- Egy feltétel alatt - folytatá gyorsan Szolcsányiné.
- Kerülnöd kell Borbálát, a mig itt lesz, nem sokára atyjával együtt távozik, de addig is be kell szüntetned véle minden összejövetelt.
- Kegyed elbocsátja őt atyjával? - kérdé bámulva Tristan.
- El!
- Még tegnap is határozottan állitá, hogy nem ereszti őt.
- Ma mást határoztam felőle.
Menjenek együtt.
Borbála oly uton van, hol én nem érzem magam elég erősnek visszatartani őt a tévelygéstől, s ha volt erőm titokban tartani az atya vétkét, a leány ballépését nem volnék hajlandó megbocsátani.
- Grófné!
- Ne mentegesd őt, a férfiak mind egyformán itélnek az oly leányról, ki gyengéd érzelmeket táplál irántuk.
Ne hidd, hogy féltékeny vagyok reá; igaz, hogy hő óhajtásom lett volna hugom oldalánál látni téged, de jobban szeretem őt, mint hogy vonzalmad nélkül óhajtanám neked adni...
- Nem hittem volna ily kegyetlen szavakra képesnek grófné.
- Ha Borbála elhagyja a vidéket; - folytatá gyorsan, rá sem hallgatva Marie - utána mehetsz, ha vonzódol hozzá, addig mig itt van - követelem, hogy kerüld.
- Ön tudja, grófné, hogy vonzalomról szó sincs közöttünk, de lehetetlen, hogy igy szakitsam félbe az összeköttetést, melyben álltam vele.
Meg kell mondanom neki , miként a gyilkos kutatásáról - lemondok.
Marie majdnem felkiáltott örömében e szavakra, s önkénytelen hévvel, melegséggel ragadta meg az ifju kezét.
- Köszönöm, - mondá reszkető hangon; a felindulás nem engedett többet mondania, de Tristan megrázkódott érintésére, s elragadtatva szoritá kezeibe kezét, aztán ajkához vonta.
- Megbocsát? - kérdé esdekelve.
- Ámbár nem kellene tennem, mert gyanusitásod bántott s méltatlan volt hozzám, de feledni igyekszem minden bántalmadat, ha azt, amit mondtál, megtartod.
Borbálát kerülöd, a gyilkos kutatásával felhagysz, és békés uton egyenlited ki Balázszsal a párbaj ügyet.
- Ez utóbbit nem tehetem.
Ő Thisbe miatt gyülöl engem, pedig ha tudná - mennyire nincs oka.
Tudta, hogy kellemetlenséget mond neki, s mégis nemével a diadalnak, büszkeségnek , kérkedve ejté ki e szavakat.
Szerette volna egész lelkéből kikiáltani, hogy nem Thisbét, hanem őt, egyedül őt szereti; nem gondolt annak gyorsan összerándult szemöldeivel, nem a megrovó pillantással.
Mit tehetett ő arról, hogy Mariet szerette ?
Próbáljon valaki parancsolni a szivnek, az oly szivnek, mint az övé!
Elvesz , megsemmisül inkább, mint hogy elforduljon attól, a kiért föllángolt, a kinek képét magába fogadá.
- Ugy én beszélek sógorommal - mondá elhagyva helyét Szolcsányiné.
- E párbaj nem fog megtörténni, ha minden erőmet, hatalmamat fel kell is ellene használnom.
- Ne tegyen semmit, grófné, ugy is hasztalan.
Nem vagyok babonás, de rettegve hallom e szavait.
Ugyanezt mondá Tirzus, itt e helyen, hetek előtt, a párbajra akkor kitüzött napot megelőző estén, s csakugyan nem történt meg az másnap; mert hajnalban tüzi lárma riasztotta fel a vidéket, s erős gyanum van, hogy ő maga gyujtá fel házát , csakhogy állitása teljesüljön.
- Csak nem teszed fel rólam, hogy én ugyanazt tegyem? - kérdé mosolyogva Marie.
- Nem.
A sorsot azonban nem kell kihivnunk, a párbaj csekély, jelentőségnélküli dolog, de a mi azt meggátolhatná, nagy eseménynek kellene lenni.
A grófné kezet nyujtott neki.
- Ily hosszan még soha, soha sem beszéltünk együtt, - mondá hirtelen elkomolyodva - s különös mély, jelentőségteljes pillantással nyugtatva szemét az ifjun.
- Ohajtom, hogy kedvező itéletben részesüljön mindaz, amit mondtam, s ugy itélje meg belsőmet, amint azt óhajtanám teljes mértékben kitárni, de félek, hogy ez csak részben sikerült...
- Nem sejted, hogy mi lehet ennek az oka?
- Nem birok elég nyugalommal, s elég ékesszólással, hogy tolmácsolni birjam, a mi szivemnek minden izét betölti.
Nyelvem az érzelmek árjától zsibbadt és tehetetlen.
- Mert oly dolgot, oly érzelmet akarsz érthetővé tenni, a mi érthetetlen, s a mit én...
Tristan megrázkódott a hang rezgésére, melyhez hasonlóan még soha sem hallá Mariet beszélni; kétség és remény volt kifejezve arczán.
- A mit kegyed... kérdé halk, elfogult hangon.
Folytassa kérem, élet vagy halál az nekem, a mit mondani akar.
- Sohasem hihetnék el - a te ajkaidról.
Az ifju hévvel ragadta meg kezét s felelni akart.
- Ne szólj - mondá gyorsan közbevágva a grófné.
- A mit e percz felindulásában mondanál, sokszoros bánat sem hozhatná helyre.
A szó csak addig a miénk, mig ki nem ejtettük, s okosságunk abban rejlik, hogy elbirjuk hallgatni, a hol kell - azt, a mit érzünk.
Karját az ifju karjába ölté.
Vezess kocsimhoz - mondá szelid, de határozott hangon , mi nem tűrt ellenmondást, s Tristan szó nélkül engedelmeskedett; de midőn vendége fogatát elrobogni látta, szemében fényes nedv csillogott.
A sértett szerelem fájdalmas kinja, s hosszan a kocsi után tekintve, merész, határozott, férfias erélylyel suttogá: És még is el fogom egyszer mondani, a mit akarok, s vagy meghallgatod szavaim, vagy meghalok...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE