Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Ábrahám Ernő
Csillagok a Tiszában
Keletkezés ideje
1914
Fejezet
32
Bekezdés
2324
Mondat
5504
Szó
49430
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Gólyák
Az öreg Bojtor mozdulatlanul állott a karám előtt s merően nézett messze maga elé, a levegő-égbe.
Pista a karám szélén abbahagyta a játékát s kezdte kémlelni, mit nézhet a nagyapja olyan hosszasan.
Nézett ő is arrafelé, amerre a nagyapja.
De semmit se látott , csak a tiszta kék eget s az ég alján bodorodó szelid bárányfelhőket.
Szerette volna megkérdezni a nagyapját, mit néz, de csak hallgatott.
Az öreg pedig még darab ideig állott ott mozdulatlanul, szótlanul, azután rosszkedvüen megcsóválta a fejét s csendesen dünnyögte:
- Pedig már jöhetne...
Tavaly ilyenkor már itt volt...
Megfordult, még egyszer visszanézett s lassan betért a karámba.
A gyerek is abbahagyta a bámészkodást s játszott tovább.
Tavasz eleje volt s az egész nagy végtelen pusztán buján zöldelt a fü, a gyep.
Néhol egy-egy kis hajlásban apró tavakba, foltokba gyült a hóviz s Pista egyiktől a másikhoz szaladt és nézte a tükrükben az eget.
Ugy el tudta csudálni , hogy a bokájáig se ért a viz s mégis olyan messzinek látszott bennük az ég lefelé , mintha csak a feje fölötti eget nézte volna.
Várta, hogy kijöjjön a nagyapja s megmutassa néki.
De az öreg csak nem jött ki.
Végre nem állhatta Pista, kiáltott:
- Nagyapám!
- Mi az?
- Jöjjön már, nagyapám!
- Mit akarsz, na? - jött ki az öreg nagy lassan.
- Nézze, nagyapám, - magyarázta a gyerek, - milyen kis viz, oszt mégis milyen messzinek látszik benne az ég.
Az öreg nézte s nagysokára mondta:
- Akárcsak felfelé.
- Olyan éppen, mint a tükör, - mondta a gyerek.
- Mig ki nem szárad, - bólintott rá a nagyapja s azután a messze ég alját kezdte kémlelni.
Pista meg csak nézte s hogy az imént szóba állott vele a nagyapja , nekibátorodva kérdezte:
- Mit néz, nagyapám?
- Várok.
- Mit vár?
- Az első gólyát.
- Arról jön?
- Arról.
- Még máma?
- Máma, - felelt az öreg erős meggyőződéssel.
A gyereknek eszébe se jutott, hogy kétel¬ked¬jék.
Rövid csend lett.
- Oszt messziről jön? - kérdezte végre Pista.
- De messziről ám!
- Milyen messziről?
- Hát... száz mérföldről... idegen országból...
- Messzebbről még Debreczennél is? - csodálkozott Pista.
Ugyan Debreczent is csak hallásból tudta, hogy kocsival jó félnapi járás, de messzebb helyet alig tudott elképzelni.
- Debreczennél? - magyarázta a nagyapja nagy hangon.
- Még száz Debreczennél is!
- Azért jön hát olyan sokára, - vélte a gyerek s a nagyapja fejbólintva mondta rá:
- Hát nem kis ut!
Azért mára ide ér, biztos.
Még egyet kémlelt az ég messzijén s lassan, csendesen befordult a karámba karikásnyelet faragni.
Pista pedig egészen elfelejtkezett a tavakról s csak az eget kémlelte, hogy mikor jön már a gólya.
Csak délfelé hagyta abba a gólyavárást, mikor a nagyapja ebédelni hivta.
El-gondolkozva ette a levest s egyszerre csak hangosan felkacagott.
- Mit nevetsz te? - kérdezte a nagyapja.
- Olyan furcsa volt! - kacagott Pista felelet helyett.
- Mi volt furcsa?
- A kis gólyafiókák odahaza a háztetőn, apáméknál.
- Oszt mi volt furcsa rajta?
- Hát az, hogy sokáig csak a fészekben ültek, oszt mikor egy nap kijöttek belőle, olyan félve lépkedtek a ház gerincén, mert még nem tudtak repülni, csak próbálgatták, oszt majd leestek.
Ragyogott a gyerek szeme, mig beszélte s a szavakat elharapdálta nevetésében.
A nagyapja elgondolkozott.
- Te se tudtál mindjárt járni, - mondta kis idő mulva.
- Te is tanultad elébb, akár a gólyafióka a repülést.
Ebéd után a gyerek sietett ki, nehogy elszalassza a gólya érkezését.
Alig fordult ki az ajtón, elkezdett repesni:
- Nagyapám!
Nagyapám!
- Mi az?
- A gólya!
Megjött a gólya!
Erre már az öreg is kiment.
Lassan, nyugodtan.
- Ahol e, ott repül ni!
Nézze, nagyapám! - ujjongott a gyerek.
Az öreg számadó pedig nézte.
Éppen a karám felett repült a gólya, magasan, nagy körben.
Meg se lebbentette kiterjesztett szárnyát, csak kissé félre dőlt s olyan simán, olyan nyugodtan, olyan szeliden uszott a fényes napsütésben, mintha csak a puszta szárnyra kapott álma lett volna.
Repülésén melegség, derü támadt az öreg szivében.
Ami komorságot még meghagyott benne a téli fagy, az most mind felengedett.
Elégedetten, diadalmasan dünnyögte:
- Mondtam, hogy ma itt lesz?
Pistának is tuláradó kedve kerekedett.
Ugrált s hangosan kiabálta:
- Gólya, gólya, csicsogója!
Gólya, gólya, csicsogója!
A gólya pedig hálás volt a szives fogadtatásért s egész délután ott szállt, ott lengett , ott körözött a fejük felett.
Másnap egész reggel csak azt leste Pista, fog -e megint repülni a gólya?
S reggeli szalonnázás közben egyszer csak megint a feje felett látta .
De most párja is volt s egymást vezetve köröztek.
Pista megint csak őket nézte délig .
Akkor a gólyák elunták a légi versenyt s elszálltak a Feketerét felé.
Másnap reggel hiába várta a gólyákat Pista, csak nem akartak jönni.
Reggeli szalonnázás után végre nem győzte türelemmel s elindult a Feketerét felé, amerre elszállani látta őket.
Sokáig ment, mikor egy nádas zsombék hajlásánál egyszerre egy egész falka gólyát látott meg.
A szive verése is elállott pár pillanatra hirtelen örömében.
Tapsolni , ugrálni kezdett, ujjongott, kiabált:
- Gólya, gólya, csicsogója!
Gólya, gólya, csicsogója!
A gólyák a hirtelen zajra megrebbentek, nagy ugrásokkal szárnyra kaptak, de pár lépéssel odébb ujra leszállottak, elébb bizalmatlanul nézegették Pistát, de mikor látták, hogy csak nézi őket s elcsendesedett, lassan megnyugodtak s gondtalanul folytatták a szedegetést.
Nagy, megfontolt lépésekkel lépegettek hosszu lábaikon, hosszu csőreiket nyujtogatták s néha-néha felszedtek vele valami békát vagy férget a zsombékból .
Egyik-másik neki-nekiszaladt, mintha csak fel akart volna repülni, de azután meggondolta magát, féllábára állott.
Néha-néha egyet-egyet megkergettek, mig csak meg nem huzta magát a falka szélén.
Pista idáig csak a tanyán látott gólyát, ahol az apja béres volt s azt hitte, hogy másutt is csak egy-egy fészekalj gólya van s most, hogy egész nagy falkát látott együtt , alig győzött eleget csodálkozni, gyönyörködni.
Még a délebédről is megfeledkezett s csak estefelé vetődött haza.
A nagyapja meg is szidta, de ő csak a gólyákra gondolt.
- Hát oszt merre jártál, hé? - kérdezte tőle az öreg haragosan.
- Messzire, oszt annyi gólyát láttam!
- Ebédre nem jöttél haza? - riadt rá a nagyapja.
- De verés nem lett belőle.
Másnap már hajnalban neki indult a gyerek gólyát látni s ettől fogva mindennap a Fekete-rétet járta délelőtt.
Mult nap-nap után, hét-hétre s egy napsütéses kora nyári napon, délben a gyerek repesve mondta a nagyapjának:
- Nagyapám!
Annyi sok fiókgólya van!
Olyan furcsa, mikor a repülést próbálgatják!
- Majd megtanulják! - felelte az öreg.
- Oszt akkor ők is csak olyanok lesznek, mint a nagy gólyák?
- Hát milyenek lennének?
Persze, hogy olyanok.
A gyerek elgondolkozott, elkomolyodott.
- Nagyapám, - szólalt meg nagysokára s ragyogott a szeme.
- Mi az?
- Én úgy szeretném, ha nékem egy kis fiókgólyám volna!
- Mit csinálnál vele?
- Játszanék.
Kergetőznénk.
- De nehéz ám azt fogni.
A gyerek maga elé nézett, elmerült, azután hirtelen lángot vetett az arca s a szeme megvillant:
- Én fogok egyet, nagyapa!
- Te? - csodálkozott az öreg.
- Én!
- Nem tudsz te!
- Tudok én!
- Nem olyan könnyü az! - mondta az öreg.
- Meglássa nagyapám, hogy én fogok egyet, - erősködött a gyerek.
De az öreg már nem törődött vele, hanem a dolga után látott.
Pista pedig hulladékkórót , lécet gyüjtött s a karám egyik sarkánál földbe verte őket s elkerített egy kis tért.
- Ez lesz a gólyafiók lakása, - gondolta.
Egész délután csak azt tervezte, hogyan lesz, ha néki holnap kis gólyája lesz?
Másnap reggel korábban indult el a rendesnél a fekete-réti gólyaszállásra.
Azért mire odaért, már mind felszántotta a reggeli nap a harmatot.
A gólyák ott szedegettek, ott álldogáltak, sütkéreztek a zsombékban.
Pista darab ideig a szokott helyéről gyönyörködött bennük s válogatta a nézésével a gólyafiukat, hogy melyiket fogja el közülök?
Végre kinézett egy fürge, játékos gólyafiókát.
Nem gondolt másra, csak arra , hogy azt ő most el fogja fogni s hazaviszi.
Repesve szaladt feléje.
Az öreg gólyák csodálkozva nézték.
Féloldalt sanditottak rá s komoly, lassu lépésekkel, egyet-egyet lendülve téregettek előle.
De a gyerek nem engedett.
Lihegve, bugdácsolva futott utánuk s szinte beérte a kinézett kis gólyát.
- Na most!
Mindjárt megfogom már! - ujjongott az öröm a lelkében s még jobban szaladt .
Már a kezét is kinyujtotta a kis gólya után, de a következő pillanatban ösztönszerüen az arca elé kapott.
Az egyik öreg gólya felé vágott a csőrével s annak az ütését védte ki a karjával.
A következő percben körülvette az egész gólyafalka s ütötték-verték.
Pista sikoltozott, kapkodta a kezét, a fejét, mig leesett a lábáról.
A gólyák pedig csak vágták a csőrükkel a földön is.
Délután a nagyapja elindult a keresésére.
Alkonyatra talált rá a gyerekre.
Ott feküdt a fekete-réti zsombék szélén élettelenül, vérébe fagyva.
A zsombék közepén pedig a piros alkonyati szinekben csendesen, nyugodtan álldogáltak a gólyák.
Várták az éjszakát s magas, karcsu testük hosszu árnyékokat vetett.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE