ELTE regénykorpusz

Amint a taxim megáll a szálló bejárata előtt, a fahéjbarna meg aranypaszomántos portás már az ismerősnek a köszöntésével nyitja ki az ajtót, ugyanilyen ismerősen üdvözöl a pirosarcú, ökölnyi kis page is , akinek a háromsoros aranygombdísze szintén fahéjbarna posztó vest-et ékesít.

De ha még olyan ökölnyi is, azért már a ház becsületének egész komolyságával kér, hogy csak addig foglaljak helyet, amig megnézi, hogy melyik szoba van lefoglalva.

Nos, hosszú nem lesz az idő addig , mert a márványfalú hallban óriási az élénkség, a Georgian-stílű mohazöld bársony grandfather chairekből pedig nagyon kényelmesen lehet ezt a hullámzó tömeget nézni.

De lám, az apród hozza is már a számomat és a málhavivőnek is, a liftesnek is olyan parancsolóan kukorékolja oda a "Three hundred and forty four " -t a maga gyerekhangján, mint valami parányi, de önérzetes kis Bantam-kakas.

Önérzetes.

Ez a tónus nem véletlenül vibrál benne a Strand Palace Hotel minden szolgálatrakész, udvarias alkalmazottjának a viselkedésében.

Ezek az emberek nem várnak borravalót, mert a szálló legszigorúbb tilalma a " No tips, please !

" Ne tessék borravalót adni.

Amelyik alkalmazottról kiderül, hogy elfogadott valamit, azt elbocsátják.

És a szálló szobáiban, közös termeiben ott a sürgető kérelem, hogy mivel az egész új szálló-rendszer arra a sarkalatos elvre van alapítva, hogy borravaló nincs, az igazgatóság kéri azt , sőt elvárja azt a közönségtől, hogy ez elv megtartásával támogatni fogják.

Mikor önérzeteset mondtam, hangsúlyozni akarom, hogy ez nem azt fejezi ki virágnyelven, hogy félvállról vevő módon viselkednek.

Nem.

Csak éppen az a borravalót váró tekintet nem alázza le az arcokat, aminek láttára én mindig úgy vagyok, hogy az alkalmazottat sajnálom, magamat meg szégyenlem .

Sajnálom amazt azért, hogy jólétének egésze parányonként a mi szuverén tetszésünktől függőleg alakul meg, magamat pedig szégyenlem, mert én is tagja vagyok annak a társadalomnak, amely a munka megbecsülését még nem tudta úgy rendezni s a munka és bér kettős mérlegserpenyőjét még nem tudta olyan egyensúlyba hozni, hogy vagy a kelleténél kevesebb bér ne deprimálja, vagy a jogtalanul nyert borravaló ne demoralizálja a dolgozó emberiség egy óriás kontingensét.

A szobámban nyájas, udvarias szobaleány segít, hogy a lunchre ne nagyon késve érkezzem le.

Az ebédlő-teremben a szomszéd asztalnál hatalmas erejű, hatalmas étvágyú fiatal atléta ül, aki még hozzá skót is, aki "will have his money's worth" fiatal, atléta és skót; no ez már hármas jogcím arra, hogy "leegye" azt , amire joga van.

És mivel az étlap (szintén a "no tips, please" kérelmével) azt is megjegyzi, hogy a table d'hote bármelyik fogását meg lehet duplázni minden áremelés nélkül, hát ez a Malcolm the Giant meg is cselekszi lelkiismeretesen minden fogásnál.

Már a hors d'oeuvre -ből beebédelt, azután dupla hal, dupla sült, dupla édesség.

És engem az egész látvány csak azért érdekel, hogy lám, milyen jóakarattal duplázza meg a maga fáradságát a pincér, mikor pedig - no tips, please .

Amint a lunchnek vége, a pincér csak cédulát ad, azzal azután a pénztárnál fizetünk; asztalunk körül pedig nem állnak csoportban fizetőpincér, ételhordó , pikkoló, esetleg szivaros-fiú, mert nemcsak hogy borravaló nincs, hanem mert ők maguk nincsenek.

Már úgy értem, hogy ezek a külön kasztokra szedett pincérek.

Egy asztalnak csak egy pincére van, az hoz mindent s ahol, más szállókban, az asztalnál kell is fizetni, ott neki fizetünk; ez így van ott is, ahol még fönnáll a tip-rendszer.

Lunch után a rózsaszínselyem falú Louis XV. szalonban megnézem a lapokat s ott ugyanolyan gondja van rá a drawing room waiternek, hogy van -e elég lapom, mint utána a ladies' writing roomban, ahonnan sürgönyt akarok küldeni, a writing room pagenek, arra, hogy van -e sürgönylap és mi annak a cégnek a sürgönycíme, akit keresek.

Ha a londoni nagy távolságok folytán úgy kell egy-két találkozást elintézni, hogy az ember az ismerőseit a pálmás lounge hallba kéri oda teára, azokat is velünk együtt ugyanolyan jól kiszolgálják s rájuk, mint ránk, egyaránt kötelező a "no tips, please ".

És mikor az ember tudja azt, hogy ebbe a szállóba éppen úgy tódul a közönség , mint ahogy tódulnak az alkalmazást keresők, akkor bizony elgondolkozik néhány olyan kérdésen, amely annál nagyobbnak mutatkozik, minél mélyebben hatolunk le a gyökeréhez.

Azok, akik úgy megtöltik az egész éven át a Strand Palace Hotelt , hogy most már egy másik ilyent kellett építeni a Piccadillyn, nem azért szerették meg úgy ezt a no tips-rendszert, mintha a szűkmarkúság, vagy a szívtelenség örvendeznék bennük, hogy nem kell borravalót adni.

Dehogy is.

Tudja azt az ember nagyon jól, hogy a megszálló közönség iránt való emberbaráti szeretetből még nem tartottak fönn szállót és hogy a mi borravaló nem adásunkra nem fog a szállótulajdonos ráfizetni .

Tudjuk jól, hogy az, amit egy átlagos erszényű, de átlagos nagylelkűségű ember adna borravalóul a személyzetnek, bele van valamiképp számítva a szobánk, az élelmünk árába, noha ez itt igen mérsékelt.

De ez jól van így.

Ami itt az embert fölszabadítja valami kellemetlen, feszes és mindkét félre megalázó nyomás alól , az az, hogy az a sok apró szolgálat és udvariasság, amiben egy nap folyamán részünk van, nem abban a szellemben van adva, hogy: "mennyit várhatok érte ?

"

Bizony, akik elértek a szállótulajdonosok és a közönség közül oda, hogy a romlott, régi borravaló-rendszer megsemmisítését javalják, sőt követeljék és megvalósítsák, egyáltalán nem kárára, hanem javára dolgoznak egy egész nagy emberosztálynak.

Csak a rövidlátó előtt látszhatik ez kárnak, de in the long run, mint angol mondja, vagyis végeredményben csakis hasznát, javát, emelkedését, tekintélyét mozdítja elő a borravaló eltörlése az embereknek.

Ez éppen úgy igaz, mint ahogy látszólag még a rendezetlen társadalmi jótékonykodások is használnak a munkanélküliség, a proletárizmus, pauperizmus ügyének, de célravezetően ezt sem a könyöradományok fogják megoldani soha, de soha, hanem a dolgozhatásra való módot nyújtás és a rendszeres munka becsülettel való megfizetése.

Legyünk őszinték, a mi vendéglőbeli borravalóink elsősorban nem a halálra fáradt éjjeli portás, vagy a szegény kis álmos pikkoló extra jövedelme, hanem sokszor a tulajdonos segélyezése abban, hogy szűkebb bért adjon.

Ahol pedig a bér becsületesen meg van szabva, ott valószínűleg elég nagy arra a vendég számlája is, hogy egy szállóbeli egész hadtest megborravalózása már fölösleges teherré váljék.

Mert mi lenne, ha borravaló nem lenne?

Sőt mi van ott , ahol ez nincs?

A szobaleány, portás, pincér tudja, hogy nincs, tudja, hogy mit várhat; ha a bért nem elégli, nem áll be, ha beáll, nem vár rá csalódás.

És, hogy egy lépéssel tovább menjünk, az alkalmazottaknak nemcsak a vagyoni jóléte állana így biztosabb alapon, hanem emberi méltóságuk is.

Mert minden olyan könyöradomány, amit valakinek voltaképp joga nincs követelni, de amit viselkedéssel, apró mesterkedésekkel mégis ki kell nyernie, kivétel nélkül lealázó, demoralizáló.

Ez a rendszer hozza be azt, hogy az egymáshoz való emberi nyájasság, udvariasság devalválódik, értéket veszít; az alkalmazotté azért, mert ott a kérdés: mit kapok érte; a vendég részéről azért, mert ott a másik kérdés: mit ér ez amannak?

Igen, a no tips-pincér már új embertípus, egy lépcsőfokkal magasabban, a munka méltóságának színvonalán álló típus.

Oly sokat beszélnek a szociológusok a munkásosztály méltóságának, tekintélyének emeléséről.

Lapjaik, könyvtáraik, klubjaik vannak a munkásoknak; és áldott legyen mindenki, aki ehhez egy szemernyit is hozzájárult.

De nekem megkondul a lelkemben egy gyönyörű olasz közmondás mélyzúgású szava: Aki köves úton jár , nehéz annak az égre nézni.

Kívánhatunk -e lelki méltóságot azoktól, kiket nehéz munka és rendezetlen vagy elégtelen fizetés révén arra kényszerítünk, hogy a fillért lesse?...Tegyük a szállóbeli alkalmazott életét könnyebbé, a vendégét kellemesebbé s a két osztály közt való érintkezést emberibbé (s a londoni tapasztalataim nyomán azt is hozzá tehetném: az ily rendszerű szállókat pedig minden másfélénél keresettebbé ) azzal, hogy: No tips, please!

Gineverné Győry Ilona

Angolok

Ahol nincs borravaló

Hasznos Linkek

Friss hírek

Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Gineverné Győry Ilona

Angolok

Ahol nincs borravaló