Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Őserdőkön, tengereken
Keletkezés ideje
1894
Fejezet
41
Bekezdés
2007
Mondat
4765
Szó
123513
Szerző neme
férfi
Terjedelem
hosszú
Kanonikusság
alacsony
Az állatok háboruja.
Valamennyi élőlénynyel - a legkisebbtől a legnagyobbig, veleszületik az önfentartás ösztöne, mely szakadatlanul arra készteti, hogy mindent elkövessen lételének fentartására, s e lételnek lehető nyugodt, kellemessé tételére.
Ez az önfentartás az, mi a természetben a soha meg nem szünő küzdelmet, az élet-halálharczot a létérti küzdelemben előidézi.
És e harczban, nincs béke, nincs fegyverszünet, hanem folyton folyik a lét eredetétől a napok s idők elmultáig.
Ez a természetben az, mi a vérforgás az emberi testben , mihelyt megáll - megszünik minden, - elmulik az élet.
Az erdők magasztos csendjében, a levegő végtelen birodalmában hiába keresnők azt az örök békét, melyről az irás szól.
Mikor a dél vagy az alkony óráiban szendergő édes nyugalom látszik lebegni a liget és erdő fölött és a suttogó szellőről, a halkan csevegő csermelyről azt hisszük, hogy békéről , nyugalomról beszélnek, akkor is folyik a harcz mindenkor és mindenütt: fenn a légben, lenn a vizekben, a bársonyzöld mohszőnyeg szálai közt, a cserjék , füvek között, a fa kérge alatt ugy, mint a szellős lombsátorok árnyában, a virágok kelyheiben.
Mert az az édes dalu madárka, mely csicseregve röppent el fészkéről, valóságos rablókalandra indult, hogy férget, rovarokat , hernyókat fogdosson; a szökellő evetke ágról-ágra ugrálva, fényes, fekete szemével madárfészkek s tojások után keresgél, de nyomban követi a nemezis , mert a fölötte levő vastag galyon, meglapulva, mintha oda nőve lenne , leskelődik reá a nyest, hogy torkon ragadja.
A virágokon és faleveleken mászkáló hangyák az apró levelészeket s a levélbalhákat szedegetik össze , de, ha egy-egy lepottyanik a falevélről s beleesik ama kis tölcséralaku homok-gödörbe, melynek fenekén egy félig eltemetett fekete pontocska látszik, az a hangyales (Myrmecoleon formicarius) zsákmányává lesz, mely ezen módon leskelődik a prédára.
Ha pedig leszáll az éj s az éji bogarak , tücskök, zümmögve, czirpelve örvendenek a létnek, a nagy éji pillangókkal egyetemben, nesztelen repülésü, árnyként elsuhanó alakok röpködnek a levegőben: a denevérek, lappantyuk s kapdossák, vadászszák a rovarokat, de ő reájuk is rá-rácsap egy még nagyobb, nesztelen repülésü árny, a bagoly, mely szintén ilyenkor vadász egerekre, cziczkányokra, denevérekre, melyek megint éji rovarokat, csigákat s férgeket zsákmányolnak.
A létérti küzdelemben az erősebbé s a ravaszabbé a jog, mely az erőben rejlik, nem pedig a jogban az erő.
Azok a szegény antilopok és gazellák , mikor az alkony hüvösében, tikkadtan, égő torokkal sietnek az oázisok patakjaihoz, hogy kinzó szomjukat hűtsék, sejtik, hogy vész, halál leskelődik ott reájuk, de biznak gyors lábukban, éles hallásukban és szaglásukban.
A lomha hienákat s a settenkedő sakálokat ügyes ugrásokkal kerülték ki s már mohón szürcsölik a vizet, de azért vigyázva, fülelve , futásra készen; egyszerre az egyik kétségbeesetten szöknék oldalt, ha a vizből villámgyorsan kiemelkedő pánczélos szörny meg nem ragadta volna lábát.
A többi riadtan menekül s a krokodil már készül vergődő áldozatát elemébe hurczolni, midőn megzördülnek a kaktuszok s a sásak bokrai és egy hatalmas párducz veti magát a vergődő antilopra s iparkodik a krokodiltól elharácsolni.
Elkeseredett küzdelem veszi kezdetét a két rabló között.
Egyik sem enged, a párducz körmei pattognak ellene pánczélos hátán és fején, mig ez farkával a vizet korbácsolva, próbálja lesujtani a párduczot.
Egyszerre rettentő, hörgő bődülés dörrenik meg és egy szikrázó szemü óriás terem közöttük; egyik talpával a krokodil fejét szegezi a földhöz, másiknak ütésével a párduczot sujtja el két ölnyire s a prédát ő veszi hatalmas torkába s még párszor elbődül, mire menekül minden élő s buvik a bokrok védő rejtekébe e mennydörgő hangok hallatára.
A krokodil is kirántva fejét , eszeveszetten veti magát vissza a tóba, csak a párducz szedi össze magát s dühében magánkivül, rohanja meg az oroszlánt.
Ez uj, vértfagyasztó orditást hallatva, egy csapással ujra a bokrok közé hajitja ellenét, azután nyugodtan fölfalja az antilopot s méltóságteljesen eltávozik.
Ekkor a hyenák, sakálok , melyek eddig tisztes távolban ólálkodtak, esnek neki a maradéknak s marakodva, veszekedve emésztik föl azt.
Ilyen és hasonló jelenetek folynak örökkön-örökké, megszakitás nélkül a természetben!
Maga az állatvilág is, minél számosabb, minél kiterjedtebb, annál elkeseredettebb küzdelmet folytat egymás ellen, ugy hogy legváltozatosabb jelenetek játszódnak le a fauna gazdag tropicus világrészek minden talpalatnyi földjén, melyeknek főrugója örökösen a létérti küzdelem, de a melyben egyuttal bámulnunk kell a természet osztóigazságát is.
Az alábbi jelenetnek Poussielgue fiatal természettudós volt szemlélője Floridában, hol buvárkodásának aztán áldozata lett:
" Velünk szemben, a mély mocsáron tul, egy vén, odvas cziprusfa állott , melynek gyökerei egész kis szigetet képeztek, az álló, büzhödt vizben.
A cziprusfa ágaira, akár csak egy emeletes házban, egymás fölött más-más lakók voltak telepedve, mig az odvas törzsben két üreg volt vájva, melynek két kijárása a kiemelkedő óriási főgyökér két ellenkező oldalára szolgált .
Ezen gyökérre egy óriási Szitakötő-féle szállott, s egy rovarlárvát kezdett lakmározni, melyet a közeli mocsár kákáiról orzott.
Amig mohón fogyasztotta a rovarlárvát, egy kisebb üregből, a gyökér mellől, egy hosszu, nyálkás nyelv, azután egy csunya, kupdad lapos fej bujt elő, mig végre lassan előmászott egy óriási szemölcsös béka, s tátott szájjal settenkedett a Szitakötő felé.
De alig, hogy elkapta, már a másik üregből szintén egy prédára leselkedő Lándzsa-kigyó (Trigonocephalus lanceolatus) vágódott elő , s a béka még reá sem ért zsákmányát elnyelni, máris ágyékába vágta halálos mérgü méregfogait, azután az üregbe vonulva, várta mérge hatását, A béka elbocsátotta a Szitakötőt, de már sem ugrani, sem visszafordulni nem birt , hanem görcsösen reszketve remegett egész alkata s halkan ümmögött, majd hanyattfordulva, pár rángás után döglötten elnyulott, Akkor a kigyó ujra kisiklott az üregből, s eltátva torkát, bekapta a béka fejét s nagy erőlködéssel kezdte elnyelni.
Mikor javában nyeldeste, a cziprusfa alsó ágairól egy gólya-féle csapott reá, s mivel a kigyó szája tele volt , méregfogaival nem tudta magát védeni, csak dühösen hánykolódott , csapdosódott.
De a gólya nem eresztette, hanem hegyes csőrével csakhamar a-gyonvagdosta.
Azonban a kigyó sokkal nagyobb és nehezebb volt, semhogy a cziprusfa tetejébe szállhatott volna vele; az alsóbb ágakon, s a piczi szigeten pedig rajokban repkedtek a kormoránok, sirályok és más vizi madarak, kik szintén részt kivántak volna a kigyóból, ezért pár percznyi habozás után a gólya felkapva a kigyót, nagy erőlködéssel, átrepülve a keskeny viztükröt, egy szomszéd cziprusfa odváig vonszolta a kigyót és oda belehajitotta, maga pedig az odu szélére állva, lakmározni kezdett belőle , de folyvást jobbra-balra tekingetett, hogy nem jön -e valami hivatlan lakomát zavaró vendég szintén részt kivánni?
Ennek a cziprusnak az ágain azonban két pelikán bóbiskált, kiknek orrát csakhamar megcsapta a lakmározás szaga.
Nem is késtek sokat, hanem leröppenve, megkapták a kigyó kilafogó farkát s nagyot rántottak rajta.
A gólya pedig a fejét fogta a kígyónak, s igy huzták, vonták, czibálták, nagy rikogatás, marakodás, huzakodás és szárnycsattogás közt a prédát.
Dühében mind a három ellenfél eleresztette a prédát, mely ott hevert az odu setét nyilásánál, hogy annál jobban egymásnak eshessenek.
Egyszerre csak azt vettem észre, hogy a kigyó lassan, majd gyorsan kezd az oduba befelé csuszni, mig végre egészen eltünik.
A gólya és a Pelikánok is észrevették, de már hiába kapkodtak utána, mert későn volt és a lyuk nagyon is szük volt arra, hogy utána bujhassanak.
Miközben az odu előtt a három verekedő mérgesen kelepelt, s az oduba nézegetett befelé, az odu nyilásán két sárgás tüzben villogó szem, s egy görbe csőr jelent meg , mely kaczagó rikoltozás között csapkodott a bekandikálók szeme közé, mire azok ijedten röppentek fel a szomszéd fákra.
Az üreg egy mocsári bagoly tanyája volt, mely a verekedők orra elől behuzva a kigyót, szépen felfalatozta."
A küzdelem a létért szabályozza s akadályozza az egyes fajok tulságos elszaporodását, de egyuttal kihalását is oly bölcsen, oly előreláthatólag , hogy zavar, fennakadás a nagy munkában nem állhat elő.
Azon fajoknak , melyek kicsinységük, gyengeségük folytán nem védhetik magukat, valamint ravaszságuk segitségével se menekülhetnek az üldözők elől, azoknak a faja tulságos szapora; évenként kétszer, háromszor, sőt többször kölykeznek hatot, tizenkettőt, sőt többet is.
A vándor Lemmingek (Lemnus norvegicus ) faja csakhamar kiveszne, ha nem lenne oly enormis szapora, mert midőn vándorutjukat megkezdik, folyton egyenes irányban haladnak, s ki nem tériti őket ez irányból semmi.
A vizen átusznak a széna-szalma kazlakon áteszik, a homokhegyeken átfurják magukat.
Ezen utban a százezrekre menő csapatból alig marad meg néhány tavaszra, mert nyomon követik azokat rókák, nyestek , keselyük, medvék, falókok, szóval mindenféle ragadozók; akár agyonverhetnék egytől-egyig őket, mert sem el nem futnak, sem ki nem térnek a vész elől , sőt a vizekbe is ezerszám fulnak bele, de azután tavaszszal, midőn visszaszállingóznak régi helyükre, a százezrekből megmaradt alig néhány száz, ugy elszaporodnak megint, hogy a korábbi létszám-arány nem változik .
Ellenben az óriási elefánt, a rhinoceros, rénszarvas egy-egy borjat vetnek , ami aránytalanságnak látszanék a kis egér s a Lemming tizszeres, huszszoros szaporaságával szemben; a keselyük, a nagy sasok egyet-kettőt, a czinkék tizenkettőt, tizenhatot is költenek.
Ezen szaporaság még a szerint is van szabályozva, mennyi és minő tápot igényelnek, s minő munkát végeznek a természet háztartásában; azok, a melyek - hasznosak, ha nagyok is, bőven szaporodnak és ezen beosztás oly beláthatatlan pontos számitással van keresztülvive, egyesnél ugy, mint az összeségben, hogy ha csak egyes fajtáknál is az okokra és "miértre" kielégitő feleletet akarnánk kapni, ugy egy emberélet alig lenne elégséges egyik okot és okozatot a másikból a végeredményig lánczolatosan leszármaztatni, mert a legkisebb is a legnagyobbért és viszont, egy valamennyiért és valamennyi egyért müködik , mint egy jól járó gép, melynek hajszál vékonyságu rugócskája is befolyással , hatással van a több mázsás lendkerék mozgására.
A létérti küzdelemben az emberiség is sokkal jobban érdekelve van, semmint hinnők és saját jóllétének, saját létezhetésének érdekében sem szabad, hogy ezen küzdelemnek csak tétlen nézője maradjon, hanem neki is részt kell vennie e harczokban!
Mert nemcsak saját életét, hanem gulyáit, nyájait, méneseit is meg kell védenie a nagyobb ragadozók, vagy a mérges, ártalmas hüllők ellen.
Vetéseit , fáit, gabnáját, gyümölcseit pusztitják, tönkre teszik egyes állat- vagy madárfajok, vagy éppen erdőivel egyetemben tönkreteszik a rovarok és férgek miriádjai.
Ezért egyik-másik emlős- és madárfajt oltalmába, védelmébe kell ennie, mivel ezek az ő ellenségeinek az ellenségei, másokat meg lehetőleg pusztitania kell, mivel neki és azon hasznos állatoknak ártanak, melyek épp neki segitenek a létezésben és megélhetésben.
Csakhogy ez vajmi ritkán történik meg!
Mintha készakarva ismernék félre saját érdekeiket az emberek s mintha szándékosan akarnának ártani önmaguknak , üldözik, pusztitják, kivétel nélkül, ugy a hasznos, mint a káros állatokat , vagy éppen a károsaknak fogják pártját a hasznosak ellenében, mivel ez utóbbiak némelykor félelmes, undoritó külalakkal birnak.
És ezen balfogásban nagyrésze van a még mindig dusan burjánzó babonának, előitéleteknek, s más egyéb oktalan mendemondának, melyektől nem ment még a müvelt osztály nagy része sem, s mindez onnan származik, mert nem veszünk magunknak annyi fáradtságot, hogy az állatvilág szokásait, életét, fajait, viselkedését megismernők legalább annyira, hogy meg tudnók itélni, melyek károsak s melyek hasznosak reánk nézve; pedig, ha az egész állatvilág nem léteznék , vagy megsemmisülne, ugy sem ember, sem növény nem élhetne meg a föld hátán.
Ilyen méltatlanul üldözik a denevéreket, sündisznót, a siklókigyót, a gyikokat, varangyos- és levelibékákat, a lappantyut, a vakandot stb. és ez üldözés okai között a babona játsza a főszerepet - ez állatok életmódjának nem ismerésével egyetemben.
Igy szitkozódik a gazda és kertész, mint a jégeső, ha rétjén vakandturás üti fel magát, vagy kertjében pár palántát , vagy virágbokrot kitur, s első dolga, hogy meglesi, kivágja a vakondokat és agyonüti.
Azt azonban nem gondolják meg, hogy ha ezen állat nem volna, mely néha elszaggatja ugyan földalatti turkálásaival néhány növény gyökerét , akkor rétjén a zöld, dus fü helyett, csak kopár aszuság lenne, kertje mit sem teremne, mert azok a férgek, kukaczok, álczák, melyek után a vakond a föld alatt turva, keresgél, egyedül a növények gyökereiből élnek, ezeket rágják s emésztik fel és igy rövid időn minden élő növényt kiölnének .
Ugyanilyen méltatlan elbánásban részesül a sündisznó; agyonverik uton-utfélen, azért, mert néhány földre hullt gyümölcsöt megeszik - és az ostoba babona azt költötte rá, hogy a gyümölcsfa alatt hátára fekszik , belehengergőzik a gyümölcsbe, ezek tüskéire szuródnak s igy hordja a lyukába; pedig ez a legszorgalmasabb éji őre azon helynek, hol lakhelyét felütötte, mert egész éjjel cserebülyök, csigák, lóférgek, hernyók , kukaczok, mérges kigyók, egerek után jár s pusztitja azokat.
Az ártatlan siklókigyókat, melyek szintén sok ártalmas egeret s más effélét pusztitanak el, mint mérgeseket, dühösen üldözik; ezenkivül, ha kertben, udvaron , földeken, vagy a vetemény között meglátnak egy varangyos békát, hát persze , mint mérges, gonosz állatot azonnal agyonütik, mert utálják.
Pedig hát a természet nem ok nélkül adott ezeknek ily csuf alakot, hanem azért, hogy sikeresen küzdhessék meg az önfentartás harczát.
A varangyos béka háta azért olyan zöldes - barnás - szürke bibircsós, hogy egyezzék a földdel, a rögökkel, a zöld növények között ne váljék feltünővé; épp ugy, mint a szép zöld szinü leveli béka - mely észre sem vehető, ha a levélen ül, hogy meglephesse, elkaphassa a lepkéket, rovarokat, apróbb mezitelen csigákat , melyek mindmegannyi gyilkosai növényeinknek.
Figyeljen meg bárki is egy békát, s látni fogja, minő ügyes rovar-vadász; mily gyorsan, eszélyesen csipi el a rovarokat.
Éjjel-nappal a házak, kertek körül csatangol.
Ha az udvar és a kert utai poronddal vannak behintve, ugy reggelenként számtalan apró lábnyomot fogunk látni.
Ezek mind a békák éjjeli portyázásait jelölik .
Ezt a német, angol, belga kertészek annyira tudják, hogy pénzért veszik a varangyos békákat s eregetik el a meleg- és üvegházak s melegágyakban, mert csak ezek képesek kipusztitani azt a sok petét, apró hernyót s rovart , melyek különösen a melegházi növények ellenségei.
Wávits József Budapesten már 6 éve, hogy rendesen szállit London, Antwerpen, Berlin, Darmstadt , Frankfurt s különösen Erfurtba varangyokat jó pénzért az ottani kertészeknek s a nyár nagyobb részét ide-oda utazással tölti a hazában, összeszedve a varangyokat.
A gyikok is kitünő rovarpusztitó állatok, de a babonás nép ezeknek sem kegyelmez.
De a legrémesebb s legboszorkányosabb dolgokat népünk a denevérekre és a lappantyura fogja reá s pusztitja tüzzel-vassal, elevenen kapujára szegezi , mint diadaljeleket s erősen bizik abban, hogy ettől házába a lidércz és boszorkány be nem jöhet.
E brutális kinzást pedig éppen nem érdemlik, mert alkonyattól hajnalig fáradhatatlanul vadásznak lepkére, rovarra, szunyogra s rengeteg mennyiséget pusztitanak el belőlük.
A lappantyura pedig reáfogják, hogy mivel az istállók, ólak körül röpdös nesztelenül, hát a tehenek, kecskék tejét kiszopja - innen van a népies neve is kecskefejő, - azért oly széles a szája is; a tehenek pedig véres tejet adnak minden szopás után.
Nagyon természetes, hogy e madár az ólak körül repdes, mert ezek körül vannak legbővebben a legyek, szunyogok, melyek a marhákat kinozzák, gyötrik , s szája is azért széles, hogy röptében kaphassa el a rovarokat és minden gazdának Istenhozottal kellene inkább üdvözölni, mint elrezzenteni, vagy ostoba babonából - elpusztitani.
A fentiekből kitünik, mily kimondhatatlan károkat képesek okozni a babona, a megrögzött előitéletek, s az állatvilág félreismerése - mert az emberi erő , tehetség megbénul és tehetetlen az apró, káros rovarok elpusztitásában, ha ezek nagy mennyiségben lépnek fel.
Daczára annak, hogy a mindennapi életben átlag kis számban láthatók, sőt némelykor, ha az ember szándékosan keresi őket, alig talál egy-kettőt belőlük, mégis iszonyu, megmérhetlen mennyiségben léteznek, mert ama csekély szám csak látszólagos, hasonló ama optikai csalódásokhoz, melyeket egy-egy fizikai kisérlettel kézzel foghatólag fel lehet deriteni s igy a kisebb-nagyobb rovarok roppant mennyiségéről is egy egyszerü kisérlettel - egy égő lámpával - meggyőződhetünk, ha csendes tavaszi és nyári éjeken ablakainkat nyitva hagyva, a jó világu lámpát ide állitjuk.
Alig néhány percz mulva a lámpa olajtartó gömbje tele lesz ragadva e parányi rovarok százaival, a lámpa körül pedig megszámlálhatlan mennyiségben keringnek, zsongnak, jönnek-mennek, apró lepkék, molyok, musliczák, a legyek és hártyaszárnyuak minden fajai.
A ki szeret vizsgálódni, az még a fővárosok utczáin is a gázlámpák üvegburkolatát, a nyári éjek mindegyikén - egész fellegébe látja burkolva az éji lepkéknek, s ez az oka annak természetesen, hogy a denevérek is miért repkedik körül a lámpákat, annak daczára, hogy a világosságnak nem épen barátai.
Ha már e jelenségek a fő- és nagyvárosokban is ily megdöbbentően mutatkoznak , daczára annak, hogy ezek nagy terjedelmük miatt a rovarvilág fő éltető elemétől, az erdők, rétek, szóval növénydus helyektől távol fekszenek , mennyivel nagyobb mennyiségben kell, hogy jelentkezzenek rétek, erdők és vetések közelében.
Egy üveges- vagy kézi lámpa, az erdő szélén, vagy akármely réten leteritett fehér lepedő közepére helyezve - százait, ezreit vonja körébe elkezdve a nagy pávaszem-pillangóktól, le egészen a górcsövi kicsiny téhelyröpükig , alig pár percz alatt - s a kinek türelme van egészen a rózsásujju hajnal mosolygásáig várni, az annyi rovart gyüjthet össze egy éj alatt, a minek létezéséről ugyszólván fogalma sincs - és a gyüjtő ily módon hozzájuthat a legritkább fajokhoz is, melyeknek megszerzése ugyszólván máskép lehetetlen.
Ezen egyszerü próba egy rövidke pillantást enged vetni a természet háztartásába, hogy milyen elképzelhetlen mennyiségben termeli a rovarok fajait - daczára a meglevő, s folyton müködő rovarpusztitó állat- és madárvilágnak, pedig az a mennyiség, a mit láttunk - csak egy elképzelhetlen paránya a meglévőknek.
Hátha nem volnának, vagy kivesznének a rovarpusztitó állatok?
" Akkor - mint egy hires entomolog, Carlyle mondja - nem tudnánk mi emberek élni, lélekzeni, s mozdulni, mert az egész földet, a levegőt, a napot elsötétitve, egy iszonyu nyüzsgő, dongó-zsongó rovar- és féregsereg boritaná el, mely felemésztene mindent, a mi zöld; szánk és tüdőink minden lélekzetvételre megtelnének rovarokkal, s ezek magát az embereket, s végre önmagukat emésztenék fel, s az egész földteke egy óriási sivár temető lenne , mely önönmagát emésztette fel."
És hogy minő tehetetlen az emberi erő a csapásként felszaporodó rovarsereggel szemben, azt a mindennapi élet hernyó- és sáskacsapásai, fájdalom, nagyon is keserüen mutatják meg.
Emberi szem, erő, akarat, s ezek segédeszközei mind gyengék, hogy sikeresen szembeszálljanak ezekkel.
Azok a rengeteg pénz- és emberi erőbe kerülő sáskapusztitások, hernyózások csak negyedében, nyolczadában végzett munkák , - s egyedül az állatvilág képes - erre rendelt egyedeivel - ezt sikeresen elvégezni - s erre vannak ezek alkotva és fentartva.
Mert maga a természet, a föld, s minden füszála-, porszeme- és élővilágával együtt nem egyéb egy óriási gépnél, melynek működését - egyes részei - egymásra utalva végzik, folyton, éjjel-nappal munkában vannak.
És e működés csak ugy sikeres, ugy egybevágó, ha annak összhangja nem lesz megzavarva.
Ha kellő számban élnek, szaporodhatnak a rovarpusztitó állatok, ugy a rovarok tulszaporodását maga a természet - ez óriási gépezet tartja ugy egyensulyban, hogy e szaporodás tulnagy, káros ne legyen, mig, ha oktalanul pusztitva lesznek, ugy az összmüködés mindjárt zavart, hiányos lesz és a tulszaporodott rovarvilág elkezdheti romboló munkáját.
Ok nélkül a természet nem teremtett semmit, s nem is ok nélkül, hanem azért rendelte, hogy egyes fajoknak éjjeli-, másoknak nappali élete legyen, hogy ez által is folytonosan, szünet nélkül gyakorolhassák áldásdus munkájokat .
Mert ki szenvedne legtöbb kárt, ha ezen megrögzött előitéleteknek és babonáknak hódolva, a hasznos állatokat pusztitja?
Maga az ember, az a mezei gazda, ki dus termést igérő vetéseit egyszerre csak feldulva látja - és ekkor nem gondol arra, hogy ezt maga okozta magának azzal, hogy társaival egyetemben kipusztitották a vidék hasznos állatait, a mikor és hol érték, - hanem ketté törött szájjal, sóhajtva mondja: "Ez Isten csapása, ki tehet róla ".
Mintha bizony az Istennek kedve telnék abban, hogy egyik-másik vidék népét nyomorba, éhinségbe döntse!!!
Lassanként - saját nagy kárunkon - majd mi is reá fogunk jönni, hogy ugy az erdészetben, mint a kertészetben, gyümölcstermelésben az állatvilág szokásainak, életmódjainak ismerete nélkülözhetlen tényező.
A gazdának ismernie kell, hogy melyek az állat- s madárvilágban a jó barátai, melyek ellenségei, azért iskoláinkban is a természetrajznak kellene egyik legfőbb és legkimeritőbb tantárgynak lennie, melyből megtanulhatnák mindezt.
Európa művelt államaiban ezt már évtizedekkel ezelőtt felismerték, s olyan óriási irodalma van magának az állatvilágnak, mint nálunk minden tudománynak összevéve, ezért ritkán is hallunk panaszokat rovarpusztitásokról, mert a gazdák ismerik barátaikat, s maguk is oltalmazzák őket, de védi őket szigoru törvény is.
Hazánkban az állatvédő egyesületnek ez irányban kellene működnie; tudományos társulatainknak ilyen irányu munkák kiadásával kellene előmozditani a czélt, de sem e társulataink, sem kiadóink ilyen gyakorlati munkákat kiadásra el nem fogadnak.
Ellenben irjon valaki a Nünüke központi idegzetéről, vagy Malpighi rétegeiről egy 5 kötetes munkát, azt hozsannával üdvözlik - bárha nem lesz az országban 3 ember, ki azt elolvassa, egy a ki megérti!
Csak az a jó, hogy az az áldott természet, a nagy mindenség nem vár és szorul a nagysörényü tudós urak még nagyobbképü interpretátióira, hanem egy nyitott könyv, melyből mindenki olvashat, tanulhat, a ki érdeklődik teremtményei és munkái iránt.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE