Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bródy Sándor
Don Quixote kisasszony
Keletkezés ideje
1886
Fejezet
21
Bekezdés
2743
Mondat
6522
Szó
64763
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
Hangulatok.
Junius végén Tärri sürgönyt kapott Parisból, Oláh Tivadartól, melyben ünnepélyesen kezét kéri.
" Lázas állapotom arra készt, hogy válaszát sürgö nyileg kérjem ", igy szólt a távirat egy része.
Ez időtájt érkezett Ardó Kornéltól is egymásután vagy négy levél, mely arra volt hivatva, hogy meggyőzze Tärrit a költő igaz szerelméről s bebizonyitsa ártatlanságát a " kioszkbeli " ügyben.
Ezek a levelek, mel y ek egyenként költői alkotások voltak s meghatóan inkarnálták a szenvedő szerelmet, - csak hiúságára hatottak immár a leánynak.
Elolvasta a leveleket, szivébe nyilalt is valami sajátságos érzés - de ezzel vége volt az egésznek.
Eldobta a leveleket, s nem v á laszolt rájok.
S midőn látta, hogy a költő mindenhová utána jár , erőszakkal törleszkedik hozzá, beszélni akar vele, szóval, mint egy kis kutya, ugy futkároz szoknyája után: elfogta az az érzés, melyet az elkényeztetett hölgyek a nagyon is szerelmes udvarl ó iránt éreznek - a megvetés érzése .
A hónap végével jelentkezett Kazacsay Albin, a dúsgazdag táblai biró két küldöttje is - az egyik államtitkár, a másik huszárezredes - s a nevelőmamától engedélyt kértek, hogy Tärri kezét küldőjük számára megkérhessék .
Tärri nem adott határozott választ.
" Gondolkodnom kell - mondá s megpróbálnom, hogy tudnék -e én az én Albin barátomba szerelmes lenni ... ! "
- Tessék csak megkisérteni - szólt a huszárezredes - ha nagysád akarja, bizonnyal sikerülni fog...
Albin szeretetreméltó tulajdonságokkal rendelkezik: negyven éves, megállapodott férfiu s dúsgazdag ember .
Tärri csakugyan megpróbálta, tudna -e a kérőbe szerelmes lenni.
Elegáns termete volt annak s hasonlatait a stift-dámák s egyáltalán az udvar köréből vette.
Egy kissé rövidlátó volt, mint majdnem minden igazi nagy ur - s nem tudott az élettel mit kezdeni, mint m i nden igazi gavallér.
Türelmetlenségből akarta elvenni őt is... meg aztán tetszett, kimondhatlanul tetszett neki a Tärri - nyaka .
" Don Quixote " kisasszony nem tudott határozni.
Oláh Tivadar s Kazacsay Albin kétségkivül két olyan alak, aki mellett módja lenn e lassankint kifejlődni azzá, amivé indult - Sand Györggyé .
Megtarthatná önállóságát ezek oldalán s működési körét megnagyobbithatná.
Aztán meg a nyár elején estek a dolgok.
A szerelem misztériumaira szegződtek ismét gondolatai.
Álmatlan éjszakákon ismét jelentkezett a szerelem nélkül szükölködő szeretnivágy ...
Hivatta az orvost .
- Gyónni akarok önnek, doktor .
- Figyelek! - felelt Veér György közönyös arccal .
- Két komoly kérőm akadt .
- Menjen férjhez hozzájuk !
- Goromba!
Mind a kettőhöz ?
- Ha ugy tetszik - igen.
A természet voltaképen nem is ugy alkotta önöket, hogy monogamiában éljenek .
- Ön sérteget .
- Gyónását hallgatom ...
- Befejeztem ...
- Csalódás! azt hittem: első férjéről fog beszélni .
Tärri megdöbbent.
Hát még meddig fogja kisérteni ez a rettenetes emlék?
Ugy vélte, hogy már végleg leszámolt vele.
Élt, szolgálatot tett neki , megfizetett érte, - meghalt.
- S most ez az ember, ez a "mészáros " semmije neki , mint valami feltolakodott biró, vallatni akarja!
Dacosan felelt :
- Vallatni akar ?
- Nem, de utoljára is tisztába kell hozni ezt a dolgot ...
- Micsoda érdeke van önnek benne ?
- Semmi... ön miatt !
- Nos, jól van, hát vallani fogok ...
Elejéről kezdve, majdnem őszintén beszélte el utóbbi éveinek történetét Tärri.
Persze, amint ő felfogta.
Az ő szempontjából nem tett egyetlenegy hibás lépést, nem követett el soha igaztalanságot :
- Egy emberre volt szükségem, ki az oltár elé álljon velem , az iktató vállalkozott, s én megfizettem érte.
- Szerelmes volt belém... én is mintha vonzódtam volna hozzá...
Nem tudtam magam sem, mit érzek, de nem igen haboztam: könnyelmüen neki adtam kezemet.
De az esküvő után egy óra mulva: már meggyűlöltem.
Nem lettem nejévé, poltron volt...
Hogy meghalt: remélem, nem én vagyok az oka ?
- Csunya játék, kegyetlen játék! - mormolta maga elé az iszonyat kifejezésével szelid arcán az orvos, s elfordult a lánytól.
Az hallgatagon figyelt rá; látszott rajta, hogy le van sujtva .
- Ön tehát engem okol?! - szólalt meg végre félhangon .
- Nem, de érzem, mintha annak dacára, hogy vonzódom önhöz, most meg kéne vetnem !
- Megvetni ?!
- Meg.
Hanem azzal kár önnek törődnie.
Mit használ vagy árt önnek az , ha akárhogyan gondolkodom önről?
Egy-egy pillanatra, mintha vont volna valami - valószinüleg hamis étvágy - magához, de most fázom... fázom közelében !...
- Hisz ön nem nő !
Könyek törtek elő a lány szemeiből.
Visszafojtott, de mégis előtörő sirása alig hangzott az ünnepélyes csöndben .
Az orvos közelebb lépett hozzája :
- Nem ugy gondoltam - mondá tettetett szigorral - nem ugy... lecke akart lenni az egész, olyan, amilyen nekem mániám... az igazság hajhászása kapott el, megbocsájt ugy -e ?
Tärri lassan zokogott tovább.
Nem födte el arcát, engedte szabadon leperegni könyeit.
Az orvos leült melléje s becézve simogatta haját, kezébe fogta kezét - mint azelőtt - s mintha szokatlan és viharos érzés vett volna rajta erőt : alig tudott lélekzeni, alig tudott beszélni :
- Kár rám hallgatnia... nem kell hallgatnia rám... ki tudja mi beszél belőlem?
Ismer ön engem ?
Az orvos fejét mindközelebb-közelebb vonzotta magához a lány kigyuladt arca.
Már-már érintkeztek is.
György visszafojtotta lélekzetét s ugy megszoritotta a leány hanyagon lebocsájtott kezeit, hogy az felsziszegett .
- Ó, hogy kinoz ön ...
Veér György fölugrott.
Megrázkódott egész testében, s mintha e rázkódásra egészen átváltozott volna - ismét a régi "a jéghideg orvos lett " .
Eszébe jutott, miért hivták ide s egyszerre visszatalált a társalgás elejére :
- Ajánlom, menjen férjhez! - szólt, kezet fogott Tärrivel s eltávozott .
Alig tette be maga után az ajtót, Tärri is felállt s az ajtó felé támolygott .
Ugy érezte, hogy valami mondanivalója lett volna még.
Mi? maga se tudta.
Csak azt tudta bizonyosan, hogy a kérőket vissza kell utasitania.
Aztán várni tovább!
Mire ?
Másnap délben ismét eljött az orvos.
A mama, szokása szerint, ismét nem volt otthon.
Egyid ő óta Grácián Lukáccsal minden délelőtt a németalföldi festőket tanulmányozta az országos képtárban.
" Don Quixote " kisasszony épp Palaczkyval vitázott irodalmi dolgokban, havi folyóirata ügyében .
- Bocsánat, zavarom? - kérdé az orvos, midőn belépett .
- Éppen nem! - felelt a lány s az édeskésen mosolygó Palaczkyhoz fordult .
- Titkár ur, holnap megbeszélhetjük az ügyet .
Egy darabig némán ült egymás közelében a három sajátságos ellenség .
Palaczky érezte, hogy nincs rá szükség, még sem tágitott.
Vitát akart felidézni .
Veér csak "igen " s "nem " -mel válaszolt.
Mig megunta a dolgot s felkelt :
- Megyek az "Angyalföldre ".
Ma négy halottam van, a gyerekek hullnak , mint a legyek.
Az egész telep egy nagy difteritisz-fészek! - szólt menésközben .
- Nem fél, hogy megkapja? - szólt komolyan Tärri .
- A felnőtteket nem igen bántja; - aztán, aztán aludni nagyot s meghalni egy kicsinyt: a két legjobb dolog .
- Ne beszéljen ilyent !
- Mért ?
- Mert mindjárt elmegyek vele !
- Jőjjön, ha mer !
- Hát ön gyávának tart ?
- Minden nőt a halál lal szemben .
- S ha megmutatom, hogy nem vagyok az ?
Az orvos meghajolt s Tärri átment hálószobájába öltözködni .
Magukra maradtak a férfiak.
Palaczky Ferenc és Veér György farkasszemet néztek egymással.
Palaczky valamit akart mondani, Veér ajkait harapta va kitó fehér fogával.
Érezték, hogy a természet törvénye szerint most nekik itt birokra kellene menniök.
Végre is mosolyogtak egymásra.
S a titkár arca csak arra borult be ismét, midőn látta, hogy robognak el orra előtt a -
- Szerelmesek?! - suttogá szép fekete tömött bajuszába s szurok-szemei megvillantak, végigkisérve az utcán a robogó hintót .
Ezt az intenziv, ezt az elszánt s dühös tekintetet érezte tán öntudatlanul az orvos és barátnője: oly leküzdhetlen zavarral forditották el egymásról tekintetöket.
Valami bánatos izgalom vett erőt rajtuk.
És mosolyogtak e különös érzéshez.
Gúnyolódtak magukban önmaguk fölött.
Majd nyiltan is.
Tärri szólott :
- Doktor, ugy érzem, meghalni megyünk !
- Igen, s ez nekem tetszik .
- Szeretne felboncolni, tanulni rajtam, ugy -e ?
- Ugy .
- Pedig attól az ön orrocskája paprikás!
Irtózattal tölt el a gondolat, hogy holttestemet férfi keze érintse... a profán gúnyolódás ...
Meghagyom, esküvel kötelezem az embereket arra, hogy nem bántanak majd ...
- Nem mindegy már önnek, ha meghalt ?
- Nem .
Annyi meggyőződés, annyi igazság volt e sajátszerü irtózatban, hogy Veér, ámbár nem tudta megérteni, nem tudta felfogni és megmagyarázni magának , mégis megdöbbent: milyen sajátszerü lény ez itt mellette, mintha az élet közönséges törvényei nem is létezné nek rája nézve !
Ez a gondolat zajgott agyában, s olvasztó hangulat vette hatalmába .
Kiértek a homokos utra.
Porfátyolba burkolva már látszottak a főváros gyarmatai s a közelben a sankos vidék aranyos tavasznak - s a pornak - homályosan ragyogó párázatában látszott.
A gyárak, a műhelyek, a viskók, a kocsik, az állatok, az emberek, - melyeket mindig mint a nagy szalon - a természet - műtárgyainak látott Veér: most szokatlan benyomást tettek rája.
Valami kimondhatlan varázs van mégis ebben az életben, ebben a látományban, az állatokban, az emberekben s ebben a sajátságos igazságnélkül való lányban - aki mellette ül!
Miért épp ennek kell mellette ülni ?
Ugy vélte mindig az orvos: tisztában van az élettel, s im : teménytelen kérdés rajzott fel benne.
Pozitiv kérdések, melyekre ködszerü válasz volt a felelet .
- Mégis rettenetes az a halál - susogta felocsudva merengéseiből.
S én önt idehozom, magam sem tudom miért, ide a fekete forráshoz .
Tärri szinte vidoran mondá :
- De ön is velem jön .
- S mit ér ön azzal, ha én is meghalok ?
- Mit?
Semmit - mindent !
- Hogy érti ?
- Nem is értem .
- Én sem.
Furcsa napunk van.
Micsoda gyerekes hangulat fogott el bennünket ...
- Hát önnek is vannak hangulatai ?
- Nincsenek.
Vagy vannak: beteges tünetek... - szólt szárazon az orvos .
Kizökkentek a hangulatból.
A lány is ujra felöltötte alakját :
- Milyen könnyelmű vagyok én, egy nőtlen férfival sétálgatok egyedül .
- S még hozzá egy oly nőtlen emberrel, ki örökös legényi fogadalmat tett !
- Hogy, hogy ?
- Csak nem képzeli, hogy megházasodjam valaha ?
- S miért nem ?
- Nem érzem szükségét.
Pénzre nincs szükségem, aztán sok a nő-paciensem s végül a - testvérem jól főz ...
- Tehát, ha mindezek nem volnának, vagy elmulnának : megházasodnék ?
- Bizonnyal .
- Tehát a házasságban nem talál mást, mint kényelmes életet, melyet helyettesiteni is lehet ?
- Ne haragudjék rám, de igazán nem találok !
- Nem haragszom önre, mert... mert... hogy is mondjam?
Megvetem önt .
- Tehát kölcsönösen megvetjük egymást s együtt kocsikázunk!
Mintha össze volnánk egymással kötve...
Sajátságos .
- Érdekes !
- Nagyszerü !
Az ellenségek egymásra néztek s nevettek.
Az Angyalföld te rült el előttük.
S e polgáriasan vad telepről orditó sirás hallatszott feléjük .
- Nézzünk közelebb! - mondá az orvos .
*
Temettek.
Citromsárgára festett fakoporsóban kicsiny gyereket .
Egylovas bérkocsi szolgált halottas hintónak s az ott állt már a ház előt t. Vörös egészséges képü kocsisa feszelgett a bakon: "Tyüh, be soká hozzák ! "
Vasárnap volt s a meghalt gyerek kis barátjai, háromtól egész tiz éves koru gyerekek hancuzták körül a kocsit, álldogáltak a ház előtt, lestek be a halottas udvarba.
Ottan valami kőműves bakon feküdt a kis sárga koporsó.
Pap már elvégezte a ceremoniát (nem sok igénye van egy négy éves kőművesgyereknek) apja is siratta eleget, de az anyja, az nem tudott tőle elválni.
Ráborult a festett fára , hiába noszogatták, csititották, kérték t őle a koporsót: nem adta, reá fektette összedagadt képét, megölelte , ugy sirt, zokogott, görcsös siránkozással :
- Ó, én lelkem gyermekem... milyen okos volt... hogy tudott már mindent a ház körül, akármiért küldtem: elhozta a boltból... milyen hasznát vettem ...!
Beli fiam!
Lelkem, Beli fiam !
A gyerekek kint is emlegették, sajátszerü titkolódzással , ünnepélyességgel emlitették e nevet: "A Beli, a Beli ! "
- Meghalt! - szólt az egyik halkan.
" Meghalt ! "- mondták utána a rongyos, piszkos angyalok.
S ugy képzelték , hogy a Belit valami kitüntetés érte.
Ünnepély.
Csak egy kis szőke náthás hangu gyereknek nem ment fejébe a dolog, s oda dugva fejét a nagyobbak közé, selypitve ismételte :
- Methalt, methalt?
Miélyt ?
Nem igen tudtak neki válaszolni.
Egy nagyobbacska lány adott valamelyes feleletet :
- Meghalt, mert nem szerette a Jézust !
- Én szeretem...
Én is szeretem! - zsinatolták a kicsinyek.
Még a fekete zsidó fiucska is szerette.
( Ha megnő, fogja -e szeretni ? )
Az apróságok nagyon sokat beszéltek a halálról.
Valami ünne pélyes az.
Mért sir a kőmivesné, a Beli anyja olyan nagyon?
Mit kap a Beli a Jézuskától?
Mikor jön vissza?
Kérdések kérdései .
Felvilágositásokat csak a nagyobbacska lány tudott adni.
Azt hallgatták :
- A Beli nem jön többé vissza! - mondá .
A gyerekek lehorg asztották fejüket, de voltaképen nem hitték a dolgot.
Az egyik bukó galambokat pillantott meg, amint a kaba üzte őket Uj-Pestről erre felé.
Elkiabálta magát :
- A kaba, jön a kaba !
És neki iramodott az utcának, arra, amerről a galambok ijedt szárnycsattogás a hallatszott.
A többi is utána, sivitva, zsinatolva, kiabálva :
- A kaba, a kaba !
Csak egy pár vén asszony maradt a halottas ház előtt, ahonnan még egyre hallszott az anya keserves jajgatása .
A bérkocsis a bakon csóválta a fejet :
- Jesszus, tán még most haldoklik az a gyerek ...
Aztán kiabált :
- Hozzák -e már, vagy mi lesz ?!
Nem hozták, az anyát nem lehetett gyermekétől elválasztani.
Pedig a gyászoló család rokonai is - fiatal mester lányok - nyughatatlankodtak, a gyászközönségnek szánt egyetlenegy kocsiban.
Szerettek volna már kocsikázni.
A vörösképü bérkocsis is mindegyre türelmetlenkedett, mig végre nem tudta tovább türtőztetni magát, s egész arcát elfutotta a vér, vastag nyakában meg kidagadtak az erek, amint teljes erejéből bekiáltott az udvarra :
- Lesz -e már ma vége a komédiának ?!
- Oh a gazember! - kiáltott fel undorral s felháborodással Veér .
Tärri elfogódva intett igent fejével.
Az utcasarkon álltak, s onnan nézték végig a sajátságos jelenetet.
Kellemetlenül érezték magukat :
- Jerünk innen - mondá az orvos .
Kocsijuk felé indultak.
Kar karban, a lány a férfihez simulva .
Messziről férj és feleségnek hitték a munkások .
- Utoljára is igaza van annak a baromnak! - szólalt meg Veér, amint ujra a kocsiban ültek.
- Igaza van.
Ma vasárnap s ő még ma szórakozni akar, a gyerek meg utóvégre is meghalt...
Jerünk tovább !
Nagy faraktár előtt állott meg a kocsi.
A majdnem holdas terület ölbe rakott tüzelőfával volt tarkázva.
A farakodó szélén állott a fából tákolt őrház .
- Itt egy beteg van, ma reggel hozták hirül.
Bemegyek, bejön vagy megvár? - szólt az orvos .
- Bemegyek - felelt Tärri .
A fakalitkában szinte forrott a levegő.
A fenyő-falak hasadékain ki és be, keresztül és kasul ugrált a vakitó napsugár.
Mégis oly rideg képe volt a kis putrinak.
Egy tarisznya, egy póc és egy szalmaszék az összes butorzat.
Meg végre a nagy faládára rögtönzött ágy, ahol valami nagy sáros köpönyegen fekszik a beteg bakter.
Öreg, kocsis-viselt ember, aki tud tisztességet, de nem tudja, mit keresnek itt nála ezek az uri félék .
- Én vagyok, az orvos! - szólalt meg Veér s közeledett a beteg felé .
- Nekem ám nincs pénzem kérem... - susogta szégyenkezve az öreg .
- Nem baj!
Majd lesz .
- Nem lesz kérem .
- Mért nem ?
- Nem ad a gazdám, fát meg nem tudok már vágni.
Aztán senkim sincsen .
- Majd jobban lesz megint.
Hol a bibi ?
Veér megvizsgálta a beteget.
Megdöbbent az eredménytől .
- Ennek az embernek még ma meg kell halnia, - sugta a Tärri fülébe .
És az öreg bakter megerőltetve nyakát, kinézett az ablakon :
- Ellopják mind a fát, ha nem vigyázok - szólott és haldokolva ügyelt ki tovább a rakodóra .
- Jerünk tovább! - mondá az orvos .
*
Nem mentek tovább.
Veér eszébe jutott :
- Nagy próbára teszem az ön idegrendszerét, félek, nem talál jól kiütni.
Aztán ha kollegáim megtudják, hogy nő-assistenst hordok magammal !
Beültek a kocsiba s hazafelé hajtattak a városba .
- Haza viszem, s én nyomban vissza hajtatok.
Nem is tudom, miért hoztam el? - szólalt meg Veér .
- Én akartam - válaszolt a leány .
- Furcsa nap ez a mai - beszélt tovább az orvos, olyan hangon, mintha hangoson gondolkoz nék.
- Furcsa nap.
Hangulatok fognak el.
Az az ostoba fa-csősz is szinte meghatott.
Még se jó, ha az embernek nincsenek gyermekei...
Ha valaha elhatározom magamat, hogy megházasodjam: csak azért tenném, hogy gyermekeim legyenek !
A lánynak nem volt megjegy zése ezekre a szavakra.
Csak később jutott eszébe megjegyezni :
- Én meg ha ösmerném azt a lányt, akit ön valaha megkér, annak mondani fognék valamit, és -
- És ?
- És tudom, visszautasitaná az ön kezét, azt a kezet, mely nem egy nő, de egy butordarab után n yul .
- S tegyük fel, ha önt kérném meg, mit válaszolna ?
- Ne tegyük fel .
- De ha például, csak például mégis!
Nos -
- Azt válaszolnám: nézze, mennyi lány van, akiben nincsen önérzet - válasszon azokból !
- S ha esetleg szeretne ?
- Az nem lehet eset.
S ha ig en, akkor is elutasitanám...
Hanem ne beszéljünk erről.
Holnap bál van a Margitszigeten.
Szeretném látni, hogy táncol ön!
Eljő ?
- Nem .
Másnap a bál első vendégei között volt - Veér György.
Kevés vártatva utána jött nevelő anyjával Tärri.
Tekintetük azonnal találkozott.
Az orvos odalépett betegéhez, köszöntötte, de alig szólhattak egy pár szót, felhallszott a tánczene, Tärri előjegyzett táncosa odalépett hozzá :
- Nagysád, kezdik, jerünk !
A lány egy pillanatig gondolkozott, aztán a Veér karjába füzte karját s a bosszuságtól szinte merev fiatal ember felé fordulva szólott :
- Megenged a képviselő ur, de a doktor urnak már sokkal régebben igértem el ezt a táncot.
Bocsásson meg, de elfeledtem...
De nagyon régen volt .
Ugy -e doktor ?
- Igen! - felelt Veér.
Dacos fejé t meghajtotta egy kissé a képviselő előtt, s vitte táncosát a zene elé ...
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE