Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Móricz Zsigmond
Pillangó
Keletkezés ideje
1925
Fejezet
25
Bekezdés
2137
Mondat
3569
Szó
36189
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
magas
16
- Az isten pofozza meg, valahun egy vénasszony van a világon - káromkodott Jóska , csúnya debreceni nyelvével -, nem elég nekem a magam annyával, nagyannyával harcolni , iszen ha hazamegyek, ahho kípest még a pokol is mennyország!
De meg még a más annya is nékem ugrik, mint a tigris!
Felismerte a Rákóczi-marsot, amit lakodalom, bál végén szoktak húzni.
- Kimuzsikáltat engem? egész világ csúfjára?
Egész Debrecen mán csak énrajtam fog röhögni?
Rettenetes dühös volt, gyűlölte még az emlékét is ennek az egész ismeretségnek.
Az arca égett, a szeme könnyes volt, borzasztóan szerette volna dühét kitölteni valakin , utóvégre mégse puja, akivel így lehessen elbánni.
De nem látott más ellenséget, csak a híres, vén talyigást, Kállai uramat, aki elakadt a homokon, és iszonytatóan verte nagy, sovány, egyetlen lovát az éjszakában.
- Minek bántja, kend, azt a szegény jószágot!
Kállai uram megállott, ránézett, egyet szusszantott.
- Mit sajnálod, hé - mondta -, úgyis lehúzzák rulla hónapután a frakkot!
Avval újra kezdte a ló biztatását.
- Gyí, a bűr essen le rullad!... pihentetem mán...
Avval hagyta egy kicsit lihegni a szegény párát.
Jóska nézte egy darabig, akkor aszonta:
- Gyűjjik csak, emeljük ki neki a talyigát!
Fogta a kapát, kezébe nyomta az öregnek, ő is egy rudat vett, s nekivetették vállukat a kerekeknek.
Azok lassan engedtek, s egy kis dombocskára zökkentek.
- Gyí - ordította el magát a talyigás, és a ló megindult a nehéz teherrel a homokos úton.
- Majd még minesztránsokat tartok néki ezután.
Azír ló.
Nem pap.
Hogy húzzík!
Jóska azonban valami jó érzést, egy kis melegséget érzett a szíve tájékán.
Mennyit marják, bántják őt az asszonyok, pedig hát ember ű! nem állat! hogy így szánakozzanak rajta.
De ha ő jó ember, akkor mér nem hiszik el ?...
Ha ő jót akar, mér nem nyugszanak bele!...
Mit akartak ezek itt ővele ?...
Hát egy szegény lány, akinek a világon semmije sincs, apjával, anyjával együtt nem ér meg egy... szóval vagyontalan , semmitlen - akkor mit követelőznek ?...
Azt hiszik, ő olyan szerelmes, hogy már most legényfővel hagyja, hogy azt tegyék vele, amit akarnak?
Be akarják fogni, mint Kállai uram a lovat, és ahelyett hogy meghallgatnák, megbeszélnék, csak ostorral, lőccsel ?
Hát lehet ez? ez a házasság?
Azért megy ki az ember egyik családból, hogy a másikban még nagyobb szolgaságba jusson ?...
De hiszen, ha a saját szülejinek valamit az ember eltűr is, eltűri -e más szüleinek? még ha az a másik a szerelmese is?
Égett a szeme, a halántéka, s csak ment, csak ment előre, maga sem tudja, merre , hova.
Nem jól van ez, nem neki való lány ez; nagyon kevély, nagyon kegyetlen.
Nagyon tudja , hogy szép, nagyon könnyen tud férfival szóba állani.
Nagyon öltözik, nagyon megnízeti magát.
Világ cifrájának való, nem hűséges feleségnek; emberek szeme fényének, nem szegény legény boldog kis életpárjának.
Mindig harag, ahányszor csak találkoznak, ahányszor együtt vannak.
Mindig el kell romolni a kedvnek.
Sose érzi azt a jóságos szelíd boldogságot, hogy a lány keresi a kedvét, örömét, hogy csak vele akar gondolkozni, csak őneki akar cselekedni.
Égjen meg hamuvá!... - feleségnek való az, aki ilyet mond?
Ilyen büszkeség! ahelyett hogy rémülten rohanna a szívére, ha veszedelem fenyegeti a választott párját?
Mit akar ez? legyőzni őt, és a szekere elé fogni ?...
Hát nagyon téved, ha azt hiszi.
Van még férfibüszkeség is a világon.
Kap ő más lányt is, gazdagot, tanyásat, akinek nem egy malaca van, de szekere, lova , micsoda boglya szénák az udvaron, két tehén az ólba, hízó, pulyka, liba, kacsa , minden...
És olyan csendes, mosolygós, olyan uras, mint egy ténsasszony...
Lehetett látni, hogy mingyárt megtetszett neki...
Maróti lány!
Nagy família!
Mindig azt mondta az ő apja, hogy egy legénynek sose szabad elveszteni a büszkeségét, míg a férfiasságát el nem vesztette.
Nohát.
S eszébe jutott: egyszer ez a szóváltás volt köztük:
- Nagyon szíp vagy.
A lány lesütötte fejét.
- Igen hallottam valamit, nem mondom meg, mert elbíznád magad: aszonták, nem rendes dolog: világszíp vagy.
- Azt én úgyis tudom - mondta ekkor a lány.
Ő hallgatott.
Most felelt rá magában:
No, ha tudod, legyen tiéd a világ! én nem leszek.
Fél éjszakán át futott a homokos utcákon, míg annyira csillapodott, hogy hazamenésre gondolt.
A lába úgy indult, hogy Hitvesék felé menjen haza, de észrevette, és fordított a gyeplün!
Nem úgy lesz az, ahogy Hitves Zsuzsika gondolja!
Evvel fütyörészve hazament; otthon, szokás szerint nyitva volt minden ajtó.
Minek zárnák be az ajtót éjszakára a szegény emberek, ugyan mit lophatnának el tőlük?
Még megkereste a fazék borsót, s örült, hogy talált benne.
Ezt az ő jó édesanyja mentette meg neki.
Evett, és lefeküdt helyére.
Nyersen felkacagott, s azt mondta:
- No, készen vagyunk, lú, lőcs, tajiga, cakk-pakk!
Ellenben Zsuzsika nem tudta, mi történt vele.
Olyan rettenetes kétségbeesés vett erőt rajta, csak vergődött, csak vert a kis szíve, mint a foglyul esett madáré.
Nem tudta tisztán, mi történt itt, oly gyorsan folyt le, ki se beszélték magukat a népek, az anyja csak sértegetett, Jóska meg csak elment.
Azt nem is vette észre, hogy még a cigányok is beleavatkoztak.
Hol fehér volt, hol piros, szédült és ájult, és takarta, mutatni sem merte, kezdett ágyazni.
Még jó, hogy a kis öccse, Ferenc, nincs itthon, aki hírét hordja...
Sohase tudta, hogy lett ennek az estének vége, csak akkor ébredt eszméletre, mikor sötét volt a szobában, s mindenki aludt.
Ő nem, ő nem tudott aludni, őt nem hagyta a zakatoló szíve.
Csak azon törte a fejét, Jóska bevallotta, hogy már mást szeret, a Maróti-tanyán volt, a Maróti lyányt szereti, elcsábították tőle.
Zuhant, zuhant vele lefelé az ágy a rettentő mélységbe!
Ha elszundított is egy pillanatra, már a másikban felriadt iszonyú rémülettel az új zuhanásra...
Az Isten, az Isten, ó, jaj, az Isten verje meg, aki elvette tőle az ő Jóskáját.
Az egész éjszaka ilyen gondolattalanul, ilyen szörnyű állapotban telt el.
Reggel felé valami rémületest álmodott, Jóskát látta darabokra vágva, és ő szedegette össze kötényébe a darabjait, mint a feldarabolt sütőtököt, hogy egy morzsikája, egy magja se vesszen el, és irtózott, szörnyedt a vértől, és mégis muszáj volt: mintha így meg tudta volna menteni, neki az lett volna a kötelessége, s közben folyton muzsikát hallott, fekete ördögök a Rákóczi-marsot húzták és vigyorogtak a szemébe, s az anyja kergette, nem hagyta... rettenetes volt... ki akarta szórni a kötényéből az összeszedett csontokat.
Valahogy mégis felébredt, s így megmenekült a borzasztó érzéstől...
De alighogy emberré érezte magát, szörnyen izzadt, csupa lucsok volt a teste a takaró alatt, már rá is eszmélt a szörnyű valóságra, a minden álomnál iszonyúbb igazságra: érezte, hogy nem látja többet az ő Jóskáját.
Erre halottá vált, minden teste, karja, lába jéghideg lett: más fogja ölelni, más fogja szeretni, más fogja, más lány, egy megesett Maróti lány az ágyába venni.
Még lélegzeni sem tudott, csak pihegett a sötét szobában, az ablakon már derengett egy kis fény, bár meg ne virradna soha.
Soha.
Jaj, de ebben hiába bízott, a nap nem törődik a szívek kívánságával, könyörtelenül közeledett valahol csengős-pengős lován, szikrázó lámpással bevilágítva minden zugba a földön és a lelkek sötétségében.
Mozogni kezdtek a szülők.
Anyja már fölkelt, mezítláb, tüzet gyújtott a tüzelőben , bár fázna fel és halna meg; apja is kinyújtotta lábát a dunyha alól, áll a favágó bak fűrészlábja valahol egy urasági udvarban, s már roppan-pattan az eresztékje, húzza , vágja.
Csak a bátyja horkolt nyugodtan, sok bort bevett tegnap, nyomja.
De az is felébredt, s rögtön megszólalt:
- Parádés kocsisnak híjtak Gyarmathy nevű uraságho.
Ma beszegődök, de csak kis időre.
Megkezdődött az élet mindenkinek: csak az övé volt halál.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE