Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kóbor Tamás
A tisztesség nevében
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
19
Bekezdés
1224
Mondat
2929
Szó
32218
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVII.
A társaságban egy hétig beszéltek a Szepesi Flóra balesetéről, vagy öngyilkosságáról.
Sokkal nagyobb szenzácziót keltett egy másik eset, melynek szintén a főispán ur volt a hőse.
A kaszinóban Hernyány György egy társasághoz csatlakozott, melyben Helley Antal gróf is volt.
Mikor Hernyány köszönve odalépett, a gróf megszakitotta beszédjét, fölkelt és a többi urakhoz fordulva, szólt:
- Bocsánatot kérek, ezzel az emberrel egy levegőt nem szíhatok.
Hernyány sápadtan állt ott, a társaság is konsternálva volt.
Mindenki azt hitte, hogy Helley grófnál a Hernyány politikai renegátsága okozta a puritán gróf e sértését , melyet egytől-egyig helytelenitettek.
Természetesen párbaj volt a következése , melyben Helley gróf sulyosan megsebesült.
Osztatlan volt iránta a részvét, de hogy sorsát megérdemelte, abban valamennyien megegyeztek.
A párbaj éjjelén Adolf, az orfeum kampós orru pinczére, ragyogó ábrázattal hajlongott a felismert, de már régen látott méltóságos ur előtt, ki ügyet sem vetve reá , fürkészően legeltette szemeit a nézőtér kevés vendégein.
Mikor előbbre ért, egy kar emelkedett föl s utána egy örömtől ragyogó ábrázat, intve, hivogatva.
Hiéna Péter volt, aki szokott társaságával ült az egyik páholyban s mig a két művésznő a pezsgőből ivott, ő csak úgy döntögette magába a tiszta absynthot.
- Hozott az Isten, drága, jó barátom, üdvözölte a kedvetlenül feléje tartó Hernyányt , szép tőled, hogy hű maradsz önmagadhoz.
Ülj csak le.
Átvállalod ezeket a báránykákat ?
Vagy akarsz valami ujat?
Majd Adolf intézkedik.
Csak bizd magadat egészen Adolfra .
Legfölebb a számlánál csal meg, de a báránykákkal nem.
Hát hogy vagy, édes barátom ?
Látom, hogy jószinben vagy és a mézesheteknek már vége.
Vagy a feleséged is el fog jönni?
- Ne említs farkast, ember, - kaczagott Hernyány, - ő méltóságát hazaküldtem, hogy pihenje ki uti fáradalmait.
- Te meg itt pihened ki.
Derék!
Rettentő kín lehet az olyan nászutazás.
Nappal is együtt lenni az asszonynyal - brr!
Aztán, mondhatom, szép kis munka volt az ma délben.
Fönn voltam az öregnél.
A derék ember, valamiképpen belém szeretett, mióta Flórikát gyógyítgattam s most azt akarja, hogy őt is gyógyítgassam.
Pedig nem érdemes, mert jó természete van.
Kigyógyulna magától.
De szép kis munka volt, igazán szép.
Ha te kaptad volna azt a vágást, akkor jobban megtudnám magyarázni a szépségét.
- Köszönöm, inkább hadd maradjon ismeretlen előttem ez a szépség.
Hanem hát mondd : nagyon haragszik rám ez a vén komédiás?
- No, nem mondhatom.
Tudod, kedves pajtás, azok az emberek, akikhez mi nem hasonlítunk, olyan furcsák.
Képzeld csak, azt hiszi, ha ő nem, majd megver téged az Isten.
- Attól ugyan nem félek.
- Nem is kell, pajtás, csak maradj mindig ilyen.
Tudod, aki a maga nemében tökéletes , azt az ördög nem viheti el.
- Még mindig a régi vagy - kaczagott Hernyány, poharát kiürítésre nyujtva a doktornak - veled legalább lehet beszélni.
- Ó, hogyne, drága barátom, velem mindig lehet beszélni, mert szeretem a jó társaságot.
És különösen a szerencsés jó társaságot.
Te nagyszerüen igazítottad el a dolgodat, mondhatom, gyönyörüségem telik benned.
Flórika szépen leugrik egy magas hegyről, az öreget levágod és a feleségedet pihenni küldöd.
Most már csak az kell , hogy ez az Adolf hozzon valami neked való báránykát és az ügy végleg be van fejezve.
Hernyány kissé kelletlenül feszengett a székén.
- Hagyjuk ezeket a dolgokat, azért jöttem ide, hogy egy kicsit elfelejtsem.
- A manót, csak nincs lelkifurdalásod!
- Miért?
Hogy a szeretőm megölte magát - hát minek tette?
Vagy hogy az a vén szamár provokált?
Hiszen az ember csak védi a bőrét!
A doktor éktelen jókedvüen kaczagott.
- Természetes, természetes, ez a helyes álláspont.
Hát lelkem, drága Györgyikém, ez az Adolf ma nem néz felénk, vállald át ezt az epedő szőkeséget, a legnyugodtabban ajánlhatom.
Mikor először lépett föl, még egy kicsit roszszagu volt a szája, de a sok pezsgőtől ez már elmult.
Ugy -e lelkem, báránykám?
Tudod, Györgyike, büszke vagyok rá , ő a miniature excentrique, a bájos Alma Gizi, a nevét is tőlem kapta, meg a tudományát is.
Gyönyörüen emeli szoknyácskáját.
Nézd meg holnap.
A bájos Alma Gizi alig tizenhét éves volt, szende, finom kis arczán még nem hagyott látható nyomot az életmódja.
Mindössze két hónap óta jár a dicsőség pályáján.
- Eredj, báránykám, mutasd be magadat ennek az urnak.
A leány szó nélkül kibontakozott a Hiéna Péter karjából, odaült Hernyány mellé , félkarjával átfogta a nyakát, kezébe vette a pezsgős-poharat s koczczintva vele , megcsókolta az ajkát:
- Szervusz!
- Nem rossz, - kaczagott Hernyány és átölelte a karcsu, gyermeki termetet.
- Az én nevelésem, - szólt büszkén Hiéna Péter.
- Meggyógyítottam a kedves nagymamáját, őt pedig fölavattam a művészet papnőjének.
Ugy -e, Gizikém, szép dolog a művészet?
A kedves nagymama is megfizetheti ezentul a doktort, aki köhögni tanítja!
A leány magába döntött három pohár pezsgőt, aztán lázban csillogó szemeit a doktorra függesztvén, rekedtesen szólt:
- A lelke rajta, mesterem, mig el nem visz, addig hadd éljek legalább vidáman.
- A bárányka Belzebubnak hisz, - magyarázta röhögve a doktor.
- Légy nyugodt , báránykám, együtt megyünk a pokolba, ha nem volnék is, akinek hiszel.
A hangulat kezdett emelkedettebb lenni, a beszéd elvesztette az összefüggést.
Ittak és kaczagtak s mire két órára járt az idő, Hernyány és az ölében ülő leány már teljesen részeg volt.
Ekkor Adolf, a pinczér, szemtelenül alázatos mosolylyal az ajkán, egy előkelően öltözött fátyolos hölgygyel lépett a páholyhoz.
- Itt van, kérem alássan.
- Látom, szólt a hölgy és fölvetette fátyolát.
Nevető, piros arcz jelent meg mögötte , melynek láttára Hernyány egy pillanatra kijózanodott részegségéből.
- Ön az? dadogta és ösztönszerüen eltolta Alma Gizit.
- Én, én, felelt kaczagva a hölgy, de csak ne zavartassa magát mulatságában.
Meguntam magamat otthon, gondoltam, hogy meglepem.
Aztán mivel a hotelben nem találtam , gondoltam, hogy idejött s ennek nagyon megörültem, legalább én is mulathatok egyet .
Nemde megengedi?
Hernyány hüledezett.
- De édesem!
- Ugyan ne teketóriázzék!
Csak nem hiszi, hogy szczénát akarok csinálni!
Mutassa be nekem ezt azt urat, aztán töltsön nekem is.
Vigan, uraim!
Hernyányt ez a jókedvü hang ismét visszasülyesztette részeg állapotba.
Bambán röhögve csókolta meg a felesége kezét, aztán rámutatva a doktorra, bemutatta:
- Ez a Hiéna Péter, a legeredetibb ficzkó, akivel valaha találkoztam.
A doktor udvariasan fölkelt és czinikus mosolylyal az ajkán hajtogatta magát.
- Ne higyjen neki, méltóságos asszonyom, egy csöppel sem vagyok eredetibb, mint az én kedves barátom.
A méltóságos asszony koczczintott az urakkal, sőt Alma Gizi felé is intett poharával.
- Ne féljen, kedves kisasszony, maradjon csak annál az urnál, jó helyen van.
- Méltóságos asszonyom, - szólt a doktor, - akinek pokoli gyönyörüsége telt a jelenetben, parancsolja talán, hogy kedves barátom mentségére valamit kitaláljak?
A méltóságos asszony hangosan kaczagott.
- Ugyan, édes doktor, minek néz?
Én szeretem ezt a valóságot, higyje meg, hogy szeretem ezt a valóságot.
Csak azt sajnálnám, ha... hogy is hivják a bájos gyermeket ?
- Alma Gizinek?
Szép név.
Sajnálnám, ha személyemben ő valamely jogában sértve érezné magát.
Tán valami régi szerelem, főispán ur?
A doktor felelt helyette:
- Nem, méltóságos asszonyom, egészen uj, ma köttetett meg a szent frigy és én voltam Ámorka, aki összehozta őket.
- Nagyon jó, nagyon jó.
Gyerekek, czigányt nem lehet ide kapni?
- Sajnos, a policzáj nem engedné.
- Kár, megszoktam, hogy csak czigány mellett mulassak.
De érdekes társaság, igazán érdekes, szólt teljes elfogulatlanul és lorgnonjával körüljártatta tekintetét mindenfelé, tán nem is annyira, hogy ő lásson, mint hogy őt lássák.
A két leány, a tisztességes asszony jelenlétében, elvesztette minden elfogulatlanságát.
Félszegen, gavallérjaiktól huzódozva ültek székeiken s ahogy tettetett közömbösséggel ittak, a korty majd megakadt a torkukban.
Ellenben nagy volt a gyönyörüsége Hiéna Péternek.
Mindig ragyogó arcza csak úgy sugárzott, a szeme zöldes fényben csillogott és ahogy izgett-mozgott a székén, amint magában motyogott , riasztó mintaképe volt a kárörvendő ördögnek.
- Aztán, méltóságos asszonyom, igazán nem féltékeny erre a szőke kis bárányra ?
Kérdezte inkább, hogy élvezetét füszerezze, semmint kiváncsiságból.
- Féltékeny, én?
Ugyan, doktor ur, hát az ön legjobb barátja nem avatta be családi dolgaiba?
Ez nem szép tőle.
Hát tudja, kedves doktor ur, mi már a nászutunkon tökéletesen meguntuk egymást és barátságosan kiegyeztünk.
Nagyon pipogyának találtam asszonyokkal szemben s mikor meg akart csalni, nem tudott magának nőt hódítani, hanem a régi szeretőjének udvarolt.
Tudja, annak a Flórának, aki utánunk jött és leugrott a pokolba.
Hát ez már sértette a hiuságomat, hogy tőlem visszacsábul olyanhoz, akit már megunt.
No, nincs igazam? akkor aztán felmondtam neki a barátságot s a legmintaszerübb házaséletet éljük.
- Értem, értem, engedje meg, méltóságos asszonyom, hogy bámulatomat kifejezzem.
Végre egy asszony, aki imponálni tud.
- De még mennyire, röhögött közbe Hernyány, ilyen jókedvünek nem is láttam még esküvőnk után.
- Lenne még jobb kedvü is.
Hanem igazán, doktor ur, ha már az uramról oly kedvesen tudott gondoskodni, nem gondoskodnék rólam is?
- Hogy méltóztatott?
- No csak úgy, hogy én sem szeretnék egészen özvegyen maradni.
Erre még a doktor urnak is leesett az álla.
Apró zöldes szemeivel szinte megszurta az asszonyt, kutatva: a részegség, vagy az őrültség beszél -e belőle? de látván a csillogó jókedvet az arczán s szemében a szilaj tüzet, mely fekete indulatból és mélységes bosszuszomjból táplálkozott, Hiéna Péter felugrott ültéből és egyik lábáról a másikra dőlve, úgy rázogatta a fejét, pokoli jókedvvel s kaczagva szólt:
- Méltóságos asszonyom, ön minta nő.
Ez az igazi.
És csak válogatnia kellene e diszes társaságból, nem volnék azonban méltó az isteni Alma Gizi mentori czimére, ha első sorban magamra nem hivnám föl drága figyelmét.
- Ön? kiáltott vigan az asszony; ön?
Kedves doktor, ön remek ember.
Nagyon tetszik nekem, rendkívül tetszik nekem.
És mivel az uram legjobb barátja, hálátlanság volna , ha nem önt részesíteném előnyben.
Tehát szent a barátság és éljen a szerelem!
Ezzel az asztalon át oda nyujtotta neki finom kezét, melyet a doktor megragadott és csufondárosan pislogatva Hernyány felé, aki bambán nézte őket, kérdezte:
- Nos, drága barátom, mit szólsz ehhez?
Hernyány röhögött.
- Áldásom rajtatok, szólt bekáfolt hangon, a te pofád nem tesz féltékenynyé.
- Hohó, drága uram, önnek nem is szabad féltékenykednie.
Vagy különben - kedves doktor, minek is háborgatnánk tovább a Hernyány ur édes téte - a - téte - jét?
Keressünk magunknak is nyugodalmasabb csárdát.
Vagy tudja, mit?
Menjünk a lakására.
- Csak nem? riadt föl erre Hernyány, mikor látta, hogy Ilona csakugyan készülődik.
A doktor röhögve dörzsölte a kezét.
- Ugy látszik, hogy igen, drága barátom és ha a legdrágább barátom igéző felesége meg akarja tisztelni szerény hajlékomat, csak nem lehetek oly udvariatlan a drága barát iránt, hogy szivehölgyét gonoszul visszautasítsam?
- Nagyon jó, nagyon jó, kaczagott Ilona és kezével megveregette a doktor vállát.
Jó éjszakát, hölgyeim, jó éjszakát főispán ur, édes nyugodalmat kivánok.
Hernyány fölpattant ültéből.
- Ilona, csak fölhagysz már ezzel a tréfával?
- Tréfa?
Ugyan, ki mondta neked, hogy tréfálok?
- Akkor megtiltom, hogy innen távozzál.
Ilona végignézett rajta, félvállról, aztán a doktor felé fordulva, fagyos, metsző hangon szólt:
- Értesse meg azzal az urral, hogy semmi köze ahhoz, amit én csinálok.
S ha mégis azt akarja, hogy itt csődület legyen, holnap be fogom perelni személyes szabadság megsértéseért.
A doktor vigan föltette a kalapját és kezét nyujtva Hernyánynak, röhögve szólt:
- Ő méltósága oly ékesen formulázta a tényállást, hogy megértetéséhez én már egy szóval sem járulhatok.
Mivel azonban a szerencse ő méltósága lovagjának avatott föl , hát mégis barátságunk jogánál fogva figyelmeztetlek, hogy te most részeg vagy, s ha bolondot találnál tenni, mivel józanul nem beszélhetek veled, kénytelen volnék egy golyócskát röpíteni a fejedbe.
És ezzel a zsebéből kivont egy kis revolvert s mintha mutogatná, úgy tartotta Hernyány arczának.
Ez ijedt reflex-mozdulattal az arcza elé tette kezét.
- Péter, légy te okosabb, mint ő - szólt, reszketve a fölindulástól - a barátságunkra kérlek.
- Én legyek okosabb, mint ő?
Kedves barátom, ez lehetetlen.
Egyrészt udvariatlanság volna, - nemde méltóságos asszonyom?
Másrészt ha okosabb lennék, egyszerü szamárság volna tőlem.
Ő méltósága a világ legremekebb asszonya s éppen barátságunk parancsolja, hogy teljes hódolatomat ő méltósága lábai elé rakjam.
- Eh, hagyj föl most a tréfával, - fakadt ki Hernyány és a karjába kapott a távozásra forduló doktornak.
Az lagymatagon ismét vissza fordult és csufos tekintettel végigmérve Hernyányt, szólt:
- Kedves barátom, olyan ember, mint te, jól teszi, ha mindenhez jó arczot csinál, ami vele történik.
Hát ugyan, az isten nyilába is, mit bánod te, ha a feleséged egyszer mással mulat?
- El fogok válni tőle, rikoltott Hernyány.
Az asszony kaczagott.
- Jőjjön, doktor ur és ne vesztegesse a szót erre az urra.
El fog válni?
Hiszen én már kidobtam, semmi köze hozzám.
És ezzel fogta a doktor karját és magával vonta.
Adolf, a pinczér, mosolyogva hajlongott előttük s a doktor odavetett neki egy bankjegyet:
- A mennyiben kevés, Dolfika, a méltóságos ur majd kompletálja, mert ma mutyiban mulatunk, a méltóságos ur költségére.
Hernyány bambán bámult a távozó pár után, aztán fátyolos szeme a kővé vált két művésznőre esett.
Részegen kaczagott s ledőlve Alma Gizi mellé, átfogta a derekát:
- Te, Gizi, a feleségem lumpolni ment.
Hát illik ez egy tisztességes asszonytól?
El fogom kergetni, aztán téged veszlek feleségül.
Mert te sokkal szebb vagy, mint ő és sokkal jobban szeretsz is.
Ugy -e?
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE