Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Lux Terka
Amire születtünk : Regény
Keletkezés ideje
1906
Fejezet
25
Bekezdés
1181
Mondat
2465
Szó
33732
Szerző neme
nő
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
XVII.
Méda még egy pillantást vetett a tükörbe és gunyosan mosolygott vissza önmagára.
- A háromszáz forintos selyem ruhámban is csak az vagyok, ami a harminc forintos karton ruhámban; öreg és csunya.
Haj, haj, Kund - sóhajtott könnyedén - ha még egyszer husz esztendős lehetnék!
- Mit tenne? - kérdezte Kund, megtéve Médának azt a szivességet, hogy egy teljes órával hamarább jött el az estélyre, szemlét tartani a dekorációk, virágok és világitás fölött.
- Igaza van! - sóhajtott ujra Méda, a szétnyitott strucc-legyezőjén a tollakat igazgatva.
- Mit tennék?!
Azt, amit minden ember tenne, ha elülről kezdené az életet .
Ujra elrontanám.
Vastag, fehér ujjaival egy gyöngyszinü üvegvázából épp egy piros szegfübokrétát vett ki Kund s egy cseresznyefa-ágat tett helyébe.
- Nézze most ezt a különbséget! - mutatott a vázára, amint az üveg szinéhez hasonló , apró fehér virágokat elhelyezte benne.
- Virág és váza harmonizáljon.
Többféle virágot egy pohárba tenni, különösen olyan virágokat, melyek sem szinre, sem karakterre nem harmonizálnak, nem szabad.
Ilyen kevert ügyre csak biztos szinérzékü ember vállalkozzék.
Azután leült s egy szál szegfüvel a szék karját ütögetve, egykedvü kiváncsisággal nézte a legyezőjével babráló vén kisasszonyt.
- Ön is elrontotta az életét? - kérdezte.
- Ki nem cselekszi ezt meg? - sóhajtott Méda.
- Még ilyen embert nem ismertem.
- Az igaz!
Ha az embereknek a kellő pillanatban csak fél annyi eszük lenne, mint az állatoknak ösztönük, sok szerencsétlenséget elkerülhetnének.
Méda fázósan vont vállat.
- Eszük!
Gyülölöm ezt a szót, dacára, hogy meghajlok előtte.
Az ész hatalma már tulságosan nagy bennünk, elnyomja és lecsigázza lelki vágyainkat és csak a testieknek kedvez.
Mint egy Watt-féle gőzgép, melyet a gőz feszitő ereje hoz mozgásba , ugyanilyen szuverén ereje van bennünk az észnek.
Mindent az észért és mindent az észnek!
Brrr!
Fázom!
Ne eszük lenne több az embereknek, kedves barátom, hanem bátorságuk rommá zúzni ezt a nehány ezer esztendős múmia-bazárt, ahol az emberek kicserélik egymással érdekeiket és beszerzik a saját földi nyomoruságukhoz szükséges kinzóeszközöket.
Kund a szék karjára könyökölve nézegette a szép lazulitkék villanylángokat és széles arcán unalom, közöny látszott, habár e percben jól érezte magát, mert szerette ezt a kis különös, elegáns szalont, melyben voltak s honnan a másik, a nagy elfogadó terem nyilt.
És szerette a Médával való társalgást is, habár ez mindig felzavarta kedélyét , mint azok a titkos déli szelek, melyek alig fujnak és mégis hullámzásba hozzák a vizeket.
Én azt hiszem - mondta csöndesen s kissé elmosolyodott, - hogy önnek nincs egészben igaza, amikor az észt teszi felelőssé az emberi oktalanságokért és bajokért.
Nagyon szomoru volna, ha nem az ész, hanem az ösztönök kormányoznák idegrendszerünket.
Méda elkészült a legyezője tollaival és leült.
- Pedig az ösztönünk kormányozza, csakhogy az eszünk állitja meg.
De én éppen ezt a megállitást nem találom mindig helyesnek.
Például szeretném tudni, miért kellett az én eszemnek abba beleszólni husz esztendő előtt, mikor egy kis falusi tanitó megkérte a kezemet s dacára, hogy szerettem, a szeme közé kacagtam a szegény kis tanitónak.
- Hja, az ön tanitónősködése a kis erdélyi faluban!
Hallottam erről, - mosolygott Kund.
Méda elmélázva nézett maga elé.
A gunyos mosoly eltünt arcáról és szelid, szomoru mosoly váltotta föl.
- Igen az én tanitónősködésem! - sóhajtott.
- Tizennyolc éves voltam, mikor megkaptam a diplomámat és nem volt más vágyam, mint megismerni az életet abban a rétegben is , mely alattam állt, ahol az emberek nem azokért a célokért küzdenek, mint itt fönn , hanem csak a kis darab mindennapi kenyerükért.
Ismerni akartam a népet, a bajaikat , gondjaikat, a szivük érzéseit, az egyedül álló, dolgozó szegény leányok sorsát s akkora energia volt bennem keresztülvitelére, hogy a szülőim nem merték megakadályozni.
És a legnagyobb inkognitóban, idegen névvel, két esztendeig tanitottam egy kis faluban.
Azután hazajöttem a tapasztott földü szobácskámból a parkettás szobámba, de az ifjuságomat és az álmaimat ott hagytam.
Egy ideig hallgattak, azután Kund felállt s halkan megütötte a zongorát.
Valami szomoru melódiáju olasz dalt játszott, egy halk, édes szerelmi bucsut s a kis őszülő haju, fekete selyemruhás, öreg Méda ugy ült egy magas, régi divatu székben, mintha a Kund müvészi játékában a mult bánatát allegorizálta volna.
- Mondja, asszonyom, - fordult vissza Kund játékközben a zongora mellől, - nem vonhatnánk le bizonyos tanulságot ebből a percből arra a percre vonatkozólag , amelyben ön elbucsuztatja azt a szegény fiut, Bajnócyt, Budapesttől?
Mit gondol, nem volna tanácsosabb eloltatni a szalonokban a csillárokat, a kaput becsukatni és ráiratni: Estély nem tartatik meg - Bajnócy Zoltán nem utazik...
Méda fölébredt és elmosolyodott.
A szokott gunyos, bizarr mosolyával és felállt.
- Kedves barátom, - mondta kezét a Kund karjára téve, - amióta ez a világ fennáll , kétféle harc folyik rajta.
Az Isten harca az emberek ellen a megpróbáltatásokkal és az emberek harca az Isten ellen a szokásokkal.
Akik egykor a harc végét látni fogják, nem mi vagyunk.
Azután az apja elé ment, aki egy inas karjára támaszkodva jött keresztül a nagy szalonon.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE