Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Donászy Ferenc
Életünket és vérünket!
Keletkezés ideje
1898
Fejezet
24
Bekezdés
2714
Mondat
5633
Szó
68723
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
alacsony
XVII. FEJEZET.
EGY ZÁSZLÓ ALATT.
Lotharingiai Károly azzal kezdte meg az 1743-iki hadjáratot, hogy Seckendorfot átkergette az Izar folyón és Augsburg és Ingolstadt között döntő ütközetre akarta kényszeríteni...
Még alig pitymallott, midőn Khevenhüller tábornagy a Ghillányi- és Hadik-huszárezred élén, egy kis kémszemlére indult és Freising környékén egy csapat bajor dragonyosra bukkant.
- Kergesd őket a túlsó partra! - mondta Hadik tréfásan Elemérnek, akit első segédtisztjének választott és mindig oldala mellett kívánt látni.
Elemért nem kellett biztatni.
Két század huszárral a bajorokra csapott és nemcsak átkergette őket az Izáron, hanem még vagy ötvenet foglyul is ejtett.
Ezektől azután megtudták, hogy a túlparton táborozó ellenség Minuzzi vezérlete alatt áll és nagyon megerősített hadállást foglalt el Freising alatt.
A folyóig előrehatolt huszárokat a bajorok erős ágyútűzzel fogadták, mire a tábornagy visszavonulót fuvatott és futárt küldött Landshut felé, hogy a gyalogcsapatok indulását siettesse.
- És mi addig tétlenül itt vesztegelünk? - kérdezte Hadik mogorván.
- Mit tenne ön, tábornok úr? - kérdezte száraz hangon Khevenhüller.
- Tüstént ráütnék Minuzzira, nehogy Seckendorffal egyesülhessen.
Úgy veszem észre , abban töri fejét, hogy Altmünsteren keresztül Augsburg felé visszavonulhasson.
A tábornagy szürke bajuszát rágva, gondolatokba merülve hümmögött.
Elemér, tábornoka háta mögül olyan hangon, hogy a fővezér is meghallhassa, így szólt:
- Két század huszárral a hátuk mögé kerülve, szét kellene rombolni az Amber és Glón folyókon levő hidakat!
Khevenhüller felkapta fejét s élesen végignézte a megszólalót:
- Vállalkozik erre, főhadnagy úr? - kérdezte.
Elemér erre felelet helyett, katonásan tisztelgett.
Tüstént indulást vezényelt és huszáraival szerencsésen végrehajtotta a hidak szétrombolását, így remélni lehetett , hogy a bajorok a gyalogseregek megérkeztéig hadállásaikban maradnak.
Reményük azonban csalókának bizonyult, mert még ugyanazon éjszaka a cirkáló lovas őrszemek azzal vágtattak vissza, hogy az ellenség a legnagyobb csendben Altmünster felé kezd visszavonulni.
E hírre a cirkáló őrszemek parancsnoka azonnal riadót fuvatott és a tisztikar lobogó fáklyafénynél gyülekezett a fővezér sátra elé.
Hadik haragosan vonogatta vállait.
- Mindjárt támadni kellett volna! - mondta röviden.
Khevenhüller úgy tett, mintha nem hallotta volna e megjegyzést, melyből szemrehányást érzett ki.
- Mindenekelőtt meg kell gátolnunk a visszavonulást, - mondta idegesen.
- Erre azonban a szétrombolt hidak s a két huszárszázad nem elégséges.
Gróf Eszterházy induljon tehát még két századdal a többiek után, de ütközetbe semmi áron se ereszkedjék...
Kevéssel rá a fővezér újra sátrába hívta a tiszteket.
- Uraim, jobban megfontolva a dolgokat, mielőtt támadást határoznék, előbb az önök véleményét akarnám hallani.
A gyalogság megérkezése előtt támadjunk-e tehát vagy ne? - kérdezte és tekintetét végighordozta a viharban, szélben edzett arcokon.
A fővezérnek kedvében járni akaró tisztek egyrésze erre a gyalogság bevárását ajánlotta, Hadik azonban hevesen ellentmondott.
Ebben a pillanatban nyugat felől földrengető ágyúbömbölés hallatszott.
- Mi lehet ez? - kiáltott nyugtalanul a fővezér.
A dörrenések újra ismétlődtek, azután szakadatlanul követték egymást.
- Úgylátszik, a tánc megkezdődött!
Hiába most már minden okoskodás!
Előre!
Előre! - ordított lelkesülten Hadik és meg se várva a fővezér parancsát, riadót fuvatott.
A készülődés zajában egy gyorsfutár vágtatott habtól szakadozó lován a táborba.
- Gróf Eszterházy ezredes úr sürgős segítséget kér.
A bajorok mindenfelől szorongatják! - jelentette a sietségtől elfultan.
Khevenhüller haragosan felkiáltott:
- Ez parancsom vétkes megszegése!
Az ezredes urat haditörvényszék elé állítom! - azután intett a futárnak, hogy röviden mondja el a történteket.
A dolog úgy történt: midőn az ezredes úr beérte a bajorokat, ezek már megtudták a hidak lerombolását és ágyúikat a balszárnyon emelkedő magaslaton felállítva, Braunau előtt állást foglaltak és egész erejükkel rátámadtak az üldöző huszárságra...
- Előre!
Ne habozzunk most uraim! - türelmetlenkedett a sorok előtt fel-alá vágtatva Hadik, aki kedveltjét veszélyben tudva, a földet érezte égni talpai alatt.
A bajorok heves ágyútűzzel akarták az áradatként rájuk hömpölygő segélysereget feltartóztatni, de mindhiába.
Hadik hadvezéri éleslátással rögtön megtalálta az ellenség legsebezhetőbb pontját.
Ez egy homokbucka volt - egyetlen magaslat az egész síkon, melyet azonban a bajorok elfeledtek megszállni.
Gyorsan felvontatta tehát az ágyúkat és pusztító kartácstüzet intézett az ellenség felé, Khevenhüller pedig ezalatt a balszárnyra vetette magát , hol a szorongatott Eszterházy kétségbeesett elszántsággal küzdött a húszszoros túlerővel szemben.
Minuzzi erre összes ágyúit ellenük fordíttatta s kartáccsal lövette a zárt sorokban előrerohanó huszárságot, halált és pusztulást szórva soraik közé, úgy, hogy a diadalmasan előrenyomuló négy század csakhamar apró csapattá olvadt.
Ekkor aztán egy zászlóalj dragonyos élén maga Minuzzi indult ellenük rohamra.
- Ott a tábornagy!
Ott az osztrák fővezér!
Rajta!
El kell fogni! - kiabálták ujjongva a bajorok, de az agg Khevenhüller kardját villogtatva, úgy szétcsapott köztük, hogy ordítva hátráltak visszafelé.
A bajorok se hagyták magukat: két új zászlóaljjal megerősödve, még ádázabbul támadtak az ősz fővezérre és egyre gyengülő csapataira.
Khevenhüller lova egy kartácsdarabtól szügyön találva, halálos nyerítéssel összeroskadt és maga alá temette a tábornagyot.
Khevenhüller a végsőkig vitézül védte magát a rátörő túlerő ellen és csak akkor hullott ki a kard kezéből, mikor vergődő lova egészen a véráztatta földre szorította.
Már-már diadalkiáltással nyúltak feléje a bajor dragonyosok, midőn jól ismert hangok ütötték meg füleit.
- Ott a tábornagy!
Rajta, fiúk, vágjuk ki!
Egyik felől az ezred legfiatalabb főhadnagya, másik felől pedig Hadik csapott a dragonyosok közé: legázoltak, összekaszaboltak mindent, ami útjukat állta...
Elemér lováról leugorva, talpra segítette a tábornagyot, aki meleg kézszorítással köszönte meg élete megmentését, azután Eszterházy kölcsönadott paripáján újra hadai élére állott és Hadikkal, meg a Ghillányi huszárokkal egyesülve, döntő rohamot vezényelt.
Félórai heves küzdelem után, az össze-vissza kaszabolt bajor sereg a megáradt Amber folyónak szorítva, megadta magát és maga Minuzzi is ágyúival , zászlóival és minden hadikészletével együtt a győztesek kezei közé került.
Khevenhüller a győzelem fölötti örömében Eszterházy engedetlenségét szívesen megbocsátotta és kevéssel ezután erőltetett menetben egész haderejével együtt Broglio tábornagy ellen fordult.
Noha Noailles herceg tizenkétezer franciával sietett segítségére, kénytelen volt végleg kitakarodni Bajorországból: meg sem állt addig , míg a Rajnát el nem érte...
Mária Terézia seregei ezalatt másfelé is marokkal tépték a győzelmek borostyánját .
Egész Bajorország Magyarország királynőjének jogara alá került és a hadi szerencse forgandósága a harcteret áthelyezte a regényes szépségű Rajna partjaira.
XV. Lajos francia király eddig csak mint szövetséges harcolt a bajorok mellett, de a hadait ért kudarcokon annyira felbosszankodott, hogy a legnagyobb szabású hadikészülődéseket téve, megizente a háborút.
Az 1744-ik év tavaszán már a Rajna jobbpartján Mária Terézia, a balon pedig a francia király és VIII. Bajor Károly hadai táboroztak.
Gyönyörű, verőfényes tavaszi reggel volt.
A méltóságosan hömpölygő folyam olvadt aranyként csillogtatta habjait, mintha csakugyan a Nibelungok mesés kincse ragyogna regényes váromladékoktól szegett tükrén.
Wahldorf felől, ahol a fővezér székelt, egy gyorsfutár közelgett a Nádasdy, Benyovszky és Hadik egyesült hadtesteiből alakult tábor felé.
A futár Hadik tábornokot és Véghvári főhadnagyot kereste fel a fővezér parancsával , hogy rögtön jelentkezzenek nála a főhadiszálláson.
- Felséges sógornőm támadást parancsol, - szólt Hadikhoz a főherceg.
- Ezt Bécsben könnyű elhatározni, de nehéz kivinni, mert az ellenség minden átjárást ágyúkkal rakott meg...
Mi volna az ön véleménye az átkelésről, tábornok!
Fontolja meg jól , mielőtt felelne! - szólalt meg a fővezér.
- Egy támadási tervet már kigondoltam, fenség.
Elmondhatom - felelte Hadik.
Mialatt Hadik tervét elmondta, Lotharingiai Károly arca egyre izzóbb lett, végül majd kicsattant az örömtől.
- Elvállalná ön az átkelést Philipsburgnál? - kérdezte.
- Kitüntetésképp kérem! - válaszolta röviden Hadik.
- S van-e olyan embere, akire addig rábízhatja a híd védelmét, amíg ön átkel s Coignit, a francia hadvezért hátba támadhatja?
- Itt áll mellettem, fenség!
Véghvári főhadnagy ez az ember!
A főherceg fagyos, egykedvű tekintettel mérte végig.
- Főhadnagy úr, úgy állja meg helyét, hogy mint kapitány térhessen vissza! - szólott szokásánál valamivel élénkebben.
Társasebéd után a főherceg visszavonult dolgozószobájába, ahová egyenként és észrevétlenül utána ment Hadik, Nádasdy, Elemér, Trenk és Tromb hidászkapitány.
Rövid tanácskozás után a fővezér négy lepecsételt levelet vett elő asztalának titkos fiókjából és szétosztotta a vezérek között.
Nádasdy, Hadik és Elemér halk beszélgetésbe mélyedve ballagtak vissza a táborba, ahol Elemér, észre se véve a hórihorgas Gyuri ravasz mosolygását, elgondolkozva lépett sátrába.
A másik pillanatban azonban hangos örömkiáltás röppent el ajkáról, mert a térképekkel fedett, egyszerű tábori asztal mellől Ákos ugrott fel kiterjesztett karokkal.
- Isten hozott! - kiáltott nyakába borulva...
- Hozzátok rukkoltam be!
Most legalább egy zászló alatt szolgálunk igazán! - és röviden elmondta, hogy hadteste távollétében a főhadparancsnokság ide osztotta be.
- Jelentkeztél már? - kérdezte Elemér.
- Igen!
De senki se ért rá velem törődni! - felelt Ákos bosszusan.
- Azt elhiszem! - nevetett Elemér.
- Hanem azért mi sem gátol, hogy mint önkéntes résztvégy oldalamon a ma éjjeli dáridóban!
Most azonban kísérj el, meg kell tennünk az előkészületeket.
- Kikiáltott Gyurinak, hogy a napos káplár hívja össze az altiszteket.
Tíz óra tájban Elemér huszárjai mellé egy zászlóalj gyalogost és egy század hidászt véve hat ágyújával elindult a folyópart felé.
Itt megállást parancsolt, azután felszakította a fővezér titkos parancsát.
«Éjfélkor vonuljon át a túlsó partra.
Védje a hidat, ameddig csak lehet.»
Elemér erre a part bokrai között felállította ágyúit, embereit apróbb csapatokra osztotta, azután előőrseit kiállítva, várta az ellenséget.
Türelmük azonban ugyancsak kemény próbára volt téve!
Órák hosszat tétlenül kellett vesztegelniök.
A hasadó hajnal, a napkelte órái is elkövetkeztek s még mindig színét se lehetett látni az ellenségnek.
Kilenc óra tájban azonban a megeresztett kantárszárral visszavágtató előőrsök jelentették, hogy roppant hadtömegek vannak közeledőben mindenfelől.
Elemér villogó szemekkel egyenesedett fel nyergében.
Mintha valami megsúgta volna neki, hogy a tulajdonképpeni ütközet most kezdődik és itt a hídnál fog eldőlni .
Coigni és Seckendorf ugyanis Hadik, Nádasdy és Trenk átkelésének hírére, azt a sakkhúzást tették, hogy a francia vezér elfogadta a csatát, Seckendorfot pedig húszezer emberrel az éjféli támadás helyett reggel küldte a híd-ostromra, amiáltal a fővezér egész csatatervét nemcsak össze-visszazavarta, hanem még a túlpartot és a főhadiszállást is veszélyeztette...
Ákos nem tudott némi borzongást leküzdeni, midőn meghallotta, hogy húszezer bajor és francia közeledik maroknyi csapatjuk felé és már a hadsorok nehéz léptei alatt érezhetőleg dübörgött, rázkódott a föld...
- Seckendorf húszezer emberrel közeledik felénk! - súgta Elemér fülébe.
- Hát aztán?
Mindegyikünkre vagy harmincöt bajor esik!
Úgy-e fiúk, oda se nézünk ennyi ellenségnek! - kiáltott vídáman a katonák felé, akik erre lelkesen csóválták kucsmáikat és fegyvereiket.
- Vigyázz! - vezényelt egyszerre messzire harsogó hangon Elemér, azután parancsot adott a pattantyusoknak, hogy szünet nélkül ágyúzzanak az ellenségre...
Lőszer van elég, tehát a huszárok is, amíg csak lehet, a gyalogsággal együtt szakadatlanul tüzeljenek a kézi fegyverekkel.
Őmaga pedig közbe-közbe leszökve nyergéből , sajátkezűleg irányozta a kartáccsal töltött ágyúkat.
A szakadatlan ágyúzás és fegyvertűz meghökkentette Seckendorfot.
Azt hitte, kémei tévedtek és itt egy egész álcázott nagy hadtest áll előtte, amely szabályszerű hadállást foglalva, csatába akar ereszkedni.
A bajor fővezér, aki amúgy is mindig a megfontolás és az óvatos kezdeményezés embere volt, e váratlan fordulatra meghökkent és ahelyett, hogy hadoszlopaival rögtön rohamot intézett volna a híd ellen, előbb hadirendbe állította seregét, hogy rendes , hadszerű csatározással ütközzék meg ellenfelével...
A szakadatlan ágyúzásra egy hirnök vágtatott át a túlpartról:
- Lehet-e még a hidat védelmezni? - kérdezte Elemértől.
- Még lehet!
Miután csak most kezdtük - válaszolta röviden és faképnél hagyta a hirnököt, aki egyre hátrált és fejét sűrűn kapkodta a süvöltöző golyók elől.
A bajorok és franciák déli tizenkét óráig rendezkedtek.
Ekkor egyszerre kibontakozott az egész haderő és recsegő trombitaszóval, ijesztő dobpergéssel rohamra indult a hídfő ellen...
Eközben a főhadiszálláson megtudták az ellenség haditervét és Traun tábornok megint egy hirnököt küldött át azzal az üzenettel, hogy vonuljon vissza, különben mindenestől elfogják, vagy megeszik a franciák...
Siessen vissza és csatlakozzék az ő hadtestéhez.
Elemér előmutatta a fővezér parancsát.
- A fővezér parancsolta, hogy védjem a hidat, amíg lehet! - mondta hidegen.
- De már nem lehet! - megeszik önt mindenestől! - rikácsolta mérgesen a pohos őrnagy.
- Még lehet!
Egy emberem sem hiányzik! - volt rá a fagyos felelet; az őrnagy vágtatva tovaszáguldott, nehogy őt is elfogják ezzel az eszétvesztett fiatal önfejűvel együtt.
A hadoszlopok döngve, dübörögve közeledtek...
Az ágyúk füstfátyolából véghetetlen szuronyerdő és prüszkölő lovashad bontakozott ki.
Elemér maroknyi seregét gyorsan összevonta a hídfő körül, az ágyúkat egy ütegbe vonta, azután végig kartácsoltatta az egész hosszú utat.
E földet rázó roppanásokra újabb hirnök jött, egy kapitány.
- A tábornok szigorúan megparancsolja, hogy rögtön vonuljanak vissza...
- A fővezér pedig, hogy védjem a hidat, amíg lehet... - kiáltott türelmetlenül Elemér és több szót se vesztegetve, tovább kartácsoltatta az újabb rohamra dübörgő ellenséget.
Közben pedig huszárjai élén a dragonyosokat rázta le magáról.
Még a sebesült Ákos életét is volt ideje megmenteni.
Elemér parancsot adott hidászainak, hogy most már megrakhatják mind a két felől a hidat az előre elkészített rőzsekötegekkel, melyekbe lőporos csóvák voltak dugdosva .
Még egyszer végig kartácsoltatta az egész vonalat valamennyi ágyújával, már kezdték az ágyúkba fogni a lovakat, hogy visszavonulásuk után fölgyujtsák a hidat, ő pedig a lángoló hídon vonuljon utánuk csapatjával, midőn a déli oldalon egyszerre csak fölhangzott a Hadik és Nádasdy rohamra serkentő trombitajele.
- Vissza az ágyúkkal!
Kartácsra tölts! - vezényelt új lelkesedésre gyúlva és hidászait, tüzéreit a hídfőnél hagyva, gyalogságát és huszárjait most már ő vezette rohamra Seckendorf ellen.
Ez döntötte el az ütközet sorsát!
Mert Hadik és Nádasdy végre négy óra tájban Trenkkel együtt leverte a túlerőben levő Coignit, Seckendorfot hátbatámadták, aki végül két tűz közé szorulva, nagy veszteséggel megfutott a csatatérről...
- Te nyerted meg az ütközetet! - kiáltott Hadik és Elemért az egész hadtest előtt megölelte.
- Ha nem védelmezted volna oly vitézül a hidat, Traun nem kelhetett volna át hadtestével.
Te kötötted le Seckendorf hadtestét, ezért nem siethetett a szorongatott Coigni segélyére.
- És nyitva van az út Elszászba! - kiáltotta Nádasdy - és odaugratott, hogy ő is megölelhesse kedvencét.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE