Hajnalban, amikor elutaztam, már csendes volt X. városka .
A hótömegek alatt meglapultak a tegnap megelevenedett házikók, mintha a bűvész visszaparancsolta volna őket régi helyükre .
Az ablakok, amelyek alatt Hartvigné kíséretében elhaladtam, setétek , üresek, halottak voltak.
Sehol nem virrasztott senki X.-ben ezen az éjszakán.
Az utcákat belepte a hó, mint az országutat, amelyen évek óta nem járt ember.
Mikor visszanéztem a lábnyomainkra, úgy setétlettek azok mögöttünk, mintha két farkas ment volna végig éjszaka a városon .
Hartvigné boldogan cipelte a nehéz táskámat, mintha abban lettek volna a kések, bárdok, gyilkos acélok, amelyeknek segélyével a hóhér kivégzett volt valakit a városban.
S a kivégzésnél Hartvigné segédkezett.
Valamely nagyszerű csodálkozással nézett reám, mint a legkiválóbb emberre .
A vasuti állomás előtt elváltunk.
Hozzám simult, átölelt, ahogy még senki.
Úgy kapkodott a szavak után, mint a csirke az árpaszemek után .
- Először azért lettem a tied, mert szükségem volt a pénzedre.
Ezt nagyon megbántam, s nem tudtam volna élni a szégyentől.
Előbb-utóbb belehaltam volna a gyötrelembe.
De az elmúlt éj mindent helyrehozott.
Szerettelek, ahogy még senkit sem szerettem.
Megtörtem érted - csak érted - a hűségemet, az esküvésemet, minden fogadalmamat.
És most már boldog, csendes, megelégedett leszek életem végéig, mert lemostam lelkemről a gyalázat foltját .
Megcsókolt, és lassan visszament a városba, mint egy fantom az éjszakában, akit többé sohasem fogok látni .
Alvó utasok között dohány- és csizmaszagú vasúti kocsiban helyezkedtem el.
Valaki ellenségesen morgott a sarokban.
Majd a téli éjszaka függönye megöl a kalauzok befagyott torka kiáltotta az akkor még szokásos jelszavakat.
A havas kerekek csikorogni kezdtek.
Valaki végigfutott a vonal mellett, és ugatott, mint egy komondor :
- Fogják meg Pálfi Pált.
Miatta ugrott be a lékbe egy leány .
A vonat lassan mozgott, a rikácsolás mind érthetetlenebbé vált.
Eltűntek az x.-i állomás piros és zöld szemei, s én azóta sohase voltam a városban .
.oOo.