Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kosztolányi Dezső
Édes Anna
Keletkezés ideje
1926
Fejezet
20
Bekezdés
2349
Mondat
5717
Szó
49049
Szerző neme
férfi
Terjedelem
közepes
Kanonikusság
magas
FARSANG
Elekes Józsefnek a bankszolga fölvitte a valutaosztályba a napi postáját, mely mindössze egy gyászjelentésből állott.
Kinyitotta, és akkor úgy megdöbbent, hogy majdnem földre ejtette a gyászjelentést.
A gyászkeret közepén vastag betűkkel legjobb cimborája nevét pillantotta meg : Patikárius János nevét.
Jancsiról már hónapok óta nem hallott semmit.
A bankból egy napon minden bejelentés és fölmondás nélkül eltűnt, törölték a hivatalnokok lajstromából, budai legénylakásán csak annyit tudtak, hogy elutazott valahová.
Vizyék szerint Bécsben tartózkodott.
De se nekik, se másoknak nem írt.
A gyászjelentés így szólt:
Patikárius Ferenc és felesége született Jámbor Terézia, a maguk és rokonaik nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy egyetlen fiuk
PATIKÁRIUS JÁNOS
1920. február 16-án meghalt minden komoly élet számára s ezután csak a vidámságnak él .
Miért is a vidám halott ezen a nem szokatlan úton hívja meg barátait a fönti napon este pont 24 órakor a Club des Parisiens-ben tartó kedélyes pezsgős ricsajra, hogy ott vele együtt minden gondot ünnepélyesen eltemessenek.
A jókedv kötelező.
Le a szomorúsággal.Béke hamvaira!
Elekes elképedve állt egy pénzszekrényhez támaszkodva, ide-oda forgatta a gyászjelentést, sokallta a tréfát.
Ijedelmén halvány vigyorgás villant át.
Még egyszer elolvasta, most már gyönyörködve a szöveg egyre merészebb, elmésebb stílusfinomságaiban.
Hát ezúttal csakugyan becsapta a fickó.
Jancsi aznap jött a bécsi gyorssal.
A Nyugatitól egyenesen a Dunaparti Szállodába hajtatott, hol az első emeleten nyittatott magának szobát.
Megfürdött, lement a szálloda éttermébe ebédelni.
Ott egy asztalnál már várta a lakásügynök, akit sürgönyileg rendelt magához.
Egykettő lebonyolították az üzletet.
Jancsi aláírt valami nyilatkozatot, mely szerint Márvány utcai lakását minden ingóságával egyetemben örökre átengedi, ennek ellenében a pasi leszúrt egy csomó dollárt, melyet Jancsi könnyedén a mellényzsebébe gyűrt.
Amerikai gyorsasággal történt.
Shakehand-eztek.
A nagy és tündöklő Bécs után ez a kis és szegényes Pest olyan meghittnek tetszett , hogy szinte elérzékenyült.
Andalító délután volt, friss és idilli, olyan téli délután, mikor szinte szikrázik az életkedve.
Ropogó hó takarta a várost.
A lánchídi kőoroszlánok homlokán is hó volt, mintha valami fehér kendővel kötötték volna be a fejüket.
Korcsolyák csilingeltek a jégpályára siető nők kezében, szánok csengettyűztek.
A fagy, a kemény, egészséges fagy kicsípte az arcokat.
Benn a Gerbeaud-banégtek az üvegcsillárok, s a Váci utcán, a Koronaherceg utcán, a régies, múltszázadbeli, belvárosi utcákon egymás után gyulladoztak a fények a kirakatok tükörüvegjei mögött, melyekben most minden kívánatosabbnak, varázsosabbnak látszott, mint egyébkor: a cipők is, a könyvek is , az ásványvizes palackok a mohos sziklán, egy reklámszökőkutacska mellett, aztán a birsalmasajt, a mogyoródombok, a dióhalmok, az ízes, még nyirkos berber datolyák kúpja is, akár távoli gyermekkori emlékek, a Mikulás ajándékai.
Ebben a színpadi fényjátékban percről percre részt vett az ég.
Most a Gellérthegy mögött derengett almazölden, most a királyi várpalotánál pirult ki rózsaszínre, most halványszürkére hamvadt, s ekkor gyorsan megjelentek az apró, erősen villogó, téli csillagok.
Estefelé Vizyéknek egy hölgylátogatójuk érkezett.
A cseléd bevezette a szalonba, s ott foglalt helyet, míg Vizyné más ruhát nem öltött , hogy illendően fogadja.
Ez a hölgy vidrabundáját fázósan maga köré vonva várta a ház asszonyát.
A beléptekor valami vékony madárhangon bemutatkozott neki, nyomban tegezni kezdte, mint a dzsentri asszonyok, Vizyről beszélt, akit ismer a minisztériumból, a Patikáriusokról, akikkel Egerben találkozott, általában folyton kotyogott, és a lorgnonján át erősen bámulta.
Ő tartózkodóan viselkedett.
Eleinte nem tudta kivenni szavaiból, hogy mit akar.
Azt hitte, hogy azoknak a bizottságoknak a tagja, melyek ekkoriban mindenütt híveket toboroztak, pénzt gyűjtöttek társadalmi szervezkedésekre, különböző népjóléti célokra.
Ez is mindig valami grófnét emlegetett.
Hadarva, de halkan pörgette nyelvét , azzal a mindenen átsikló és elsuhanó felületességgel, mint az ilyen szélhámoskodó nők.
Estélyre volt öltözve.
Bundája alól kikandikált zöld cipője, selyemharisnyája .
Később letette tüllboáját, kinyitotta bundáját, s akkor föltetszett sovány, púderes keble és a báliruhája, egy kifogástalan selyemruha, aranygyöngyökkel dúsan hímezve.
Vizyné épp felelt valamit, már gyanakodva, már meg akarta kérni, hogy valami igazoló iratot mutasson, de mást gondolt.
Még egyszer rátekintett, hozzálépett, és a nő fejéről szó nélkül levette a kalapot.
Fejét bozontos paróka borította, olyanféle színű, mint az ő haja, borostyánsárga.
- Te szerencsétlen - mondta Vizyné -, mit csinálsz itt?
- Álarcosbálba megyek, Angéla néni.
Csókolom a kezed.
- Honnan jössz?
- Bécsből.
Mondd - kérdezte nagynénjétől, míg végigsétált a szobában bundáját kissé fölkapva -, ugye csinos nő lennék?
- Díszes figura vagy.
Mondhatom.
Szegény apád azt se tudja, hogy mi van veled.
És mivel foglalkozol ott?
- Üzleti ügyekkel.
- Láncolsz.
- A szénszakmában dolgozom.
Kell nektek szén?
Hány vagonnal küldjek?
- Bolond.
És meddig maradsz itt?
- Csak egy napra jöttem.
Holnap reggel már megyek is vissza.
Különben hogy vagytok ?
Kornél bácsi?
- Nem hallottad?
Államtitkár lesz.
- Gratulálok.
Te, nem lehetne valamit csinálni az állammal?
Ha Kornél bácsi Bécsbe jön, okvetlen keressen föl.
Szép lakásom van, Rothenturm Strasse 1.
No, szervusz , Angéla néni, várnak a barátaim, Elekes, az egész brancs, még egyszer viszontlátásra , csókollak, csókolom a kisztihandodat.
- Csak nem mégysz így ki az utcára?
- Autó vár lenn.
- Vigyázz magadra, Jancsikám - intette Vizyné -, és írj annak a szegény apádnak.
A Club des Parisiens-beegy mellékajtón ment be.
Meglepődött , hogy ezek a hátsó helyiségek milyen kopárok.
Pár bot, kabát lógott a fogasokon, a pincérek még ingujjban fésülködtek.
Maga a tulajdonos fogadta.
Ő már tudta, hogy egy bécsi szénszállítóval áll szemközt.
Nagy hajlongások közepette tessékelte be a függönyös különszobába, ahol rendelkezése szerint tíz személyre terítettek.
A tárgyalás németül folyt.
Jancsi virágcsokrokat tétetett a terítékek mellé, kikötötte , hogy külön pincér szolgálja ki őket, átnézte a menüt.Mindent rendben talált.
Csak még azt hagyta meg, hogy az urakat irányítsák ide, s ittlétét senkinek se árulják el.
Felöltötte fekete selyemálarcát, és a táncterembe lépett.
A lokál lángolt.
Dolgozott a jazz , de még csak néhány pár táncolt.
Most a személyzet harminc óriási léggömböt engedett szét, mely tétovázva imbolygott az opálos fényben , majd megállapodott a papírszalagokkal körülcsavart ívlámpák mellett, a mennyezet közelében, mintegy csodálkozva, hogy kerül ide a tavasz kék egéből.
Lassanként megérkeztek a maszkok.
Pierrot a Pierrette-jével, egy cigánylány egyedül, egy csizmás parasztlegény acélfokossal és árvalányhajjal, egy zöld hajú bolond meg egy piros hajú s a szokásos rezes orrok, kínai bajuszok és ősz szakállak, csörgősipkák és papírsüvegek.
Legnagyobb feltűnést egy közismert, pocakos tőzsdebizományos keltette , aki vérvörös hóhér ruhában jelent meg, vérvörös csuklyában, vérvörös álarcban , hatalmas pallossal.
Jancsi a sarokból, legyezője mögül szemlélte az embergomoly egyre növekvő kavargását .
Cimboráit kereste, a kilenc meghívottat.
Egyelőre csak Elekest fedezte föl, frakkban , jelmez nélkül, valami szőke macskával.
A tánc ekkor már akadozott.
Annyian voltak , hogy a párok csak függőleges irányban mozoghattak, egymásra dőlve.
Ő is közéjük sodródott.
Valami ismeretlen férfi fölkérte.
Párját a zűrzavarban elvesztette valahol a zenekar körül.
Elekes épp ott ácsorgott, átkarolta, és vitte tovább, erősen magához ölelve, nézte az álarc két résén kivillanó szemét, többször végigbukdácsolta vele a termet, s langyos, kellemes-nyirkos kezével szorongatta a kezét.
Mindez oly furcsa volt, hogy Jancsi utána maga is fölkért többeket, váltakozva táncolt férfiakkal , nőkkel.
De már alig várta a vacsorát, hogy fölolvadhasson baráti körében, melyet oly sokáig nélkülözött.
Éjfélkor, mikor az álarcok lehullottak, szétnézett.
A maszkok alól idegen fejek bukkantak ki.
Ő is levette álarcát, parókáját, s kigombolva ruháját a különszoba felé tartott.
Az urak, akiket a pincérek már elhelyeztek itten, a gyászjelentést lobogtatva nagy gaudiummal fogadták az ünnepeltet, aki komolyan, majdnem szigorúan meredt rájuk felemás öltözékében.
Elekes összevissza csókolta őt, a többiek a szoknyáját emelgették, fogdosták a melleit.
Mindössze négyen érkeztek.
Elekesen kívül Töttösi Dani és Indali Pista, akikhez afféle fölületes zsúr-pajtásság fűzte, és Gallovich , egy roppant ökörfejjel a kezében, valami homályos ismerőse, akit meg sem akart hívni .
Azokra, akikre föltétlenül számított, a bankosok nem jöttek el.
Ez lehangolta.
Sietve átöltözködött, mint házigazda tűnt föl, telefonáltatott hiányzó öt barátjáért, de azt a választ kapta, hogy az urak nincsenek otthon.
Sokáig vártak rájuk, aztán mégiscsak meg kellett kezdeni a vacsorát.
Nagy evészet és ivászat volt, erőleves findzsában, balatoni fogas remeke, pulykapecsenye kaliforniai szilvával, badacsonyi és rajnai.
A maître d'hôtel hozta a vödröket, melyekben friss hóval cukrozva hűltek a francia pezsgők.
Jancsi az asztalfőn ült, mellette baloldalt a szíve felől Elekes, a szépen elválasztott hajával, a kreol bőrével, a monoklis szemével, annak mesélt, fejét szinte a mellére hajtva.
Mint aki régen nem beszélt az anyanyelvén, különösen fecsegő lett.
Amit hónapokig tartogatott magában, egyszerre kitálalta, eléjük öntötte .
Rengeteg pénze volt, nemcsak azok a dollárok, melyek a lakásügyből folytak be, hanem azonkívül még kétszáz dollár, osztrák bélyegzettek és bélyegezetlenek, magyar ficcsek is.
Elmondta, hogy ötszobás lakásban lakik egy Daisy nevű lengyel táncosnővel, aki a szeretője, vele együtt csinálja az üzleteket is.
Bizonyítékul elővette az orfeumnő dedikált arcképét s a hozzá intézett, német nyelvű leveleit .
Ezeket kézről kézre adogatták.
El kellett hinniök.
Gallovich azonban, az undok Gallovich bosszantotta:
- Kitartod őt, Jancsi?
Micsoda?
Az esőbe.
Jancsi egy kis ideig tűrte, majd megvető pillantással ezt mormogta feléje:
- Szeretem, ha a bolha köhög - és elfordította a fejét.
Nem úgy folyt le ez a vacsora, ahogy képzelte.
Még meg sem ették a farsangi fánkot, már idegenek jöttek .
Gallovich bemutatta egyik barátját, az leült és velük ivott.
A parfait-nál két nő szemtelenkedett be, konfettit dobott Jancsira.
Ettől a szája olyan ízű lett, mint a fűrészpor.
Asztalbontás után, amikor a főpincér végighordta a cigarettákat és szivarokat egy égő gyertyával, hogy a vendégek a lángjánál gyújthassanak rá, Elekes félrevonta Jancsit , aki természetesen rendelkezésére állt, ötven dollár erejéig.
Töttösi és Indali szintén kapott valamit.
Erre elmentek táncolni.
Elekesért is benézett a szőke macskája, egy kis pincevirág, kinek sárga púderes arcán átütköztek a szeplők .
Gallovich töltötte a nőkbe a pezsgőt, s azzal szórakoztatta őket, hogy időnként fejére tette az ökörfejet.
Hajnal felé ez a rohadt alak átvitte poharát egy másik asztalhoz, ott ivott a nőivel .
Jancsi magára maradt.
Táncolni nem volt kedve.
Csupa új pofa lézengett itt, akit nem ismert, mert ennek a bárnak a közönsége hetente változott.
Elekes átizzadt gallérban jött vissza a táncból.
Jancsi megragadta kezét s nem engedte el.
- Hiába - sóhajtozott -, hiába...
- Kutya van a tojásba - folytatta Elekes.
Jancsi hallgatott.
Nem is tudott volna mit mondani.
Már eldicsekedett mindennel, a dollárokkal, az ötszobás lakással, Daisyvel, valami kielégületlenséget érzett .
Ezeket a fickókat nem lehet meglepni semmivel.
Száraz kezével dörzsölgette a homlokát.
- Te, Elekes - szólt egyszerre -, volt aztán nekem még valakim.
De te arról nem is tudtál.
Akkor, mikor feljöttem Pestre.
- Az a színésznő?
- Nem.
Akkor volt, de nem az.
Tudod ki volt?
Egy cseléd.
- Ojjé.
- Te, Elekes: egy cseléd, egy egész közönséges cseléd - és fölállt és kiabált, mert a szaxofon is rettenetesen lármázott.
- Haj, de micsoda pötty volt az.
Jó bőr.
Szűz volt.
- Na ne mondd.
- Te, öregem: egy repedtsarkú szolgáló.
Piszkos és ronda.
De jó volt, tyhű de jó volt.
Elekes a díványra könyökölve játszott az ezüst cigarettatárcájával, unta barátját, s örült, mikor a függönyön újra bekandikált a szőke macska, és táncolni hívta.
- Elekes - ordított Jancsi torkaszakadtából.
- Elekes - és karjait kitárta utána.
De szavát nem lehetett hallani.
A jazz-band dobjai most oly vadul pörögtek, mint hajnalkor, a katonai kivégzéseknél.
Egy darabig még állt, kitárt karokkal, aztán leroskadt székébe.
Egész egyedül volt , egész üres volt, nem maradt semmije.
Undorodott ettől a bandától.
Föltápászkodott, a mosdóhoz ment, meglocsolta fejét, visszajövet pedig a folyosón a főpincértől a számlát kérte.
A főpincér villámgyorsan számolt.
Akkora összeg jött ki, hogy Jancsi nyomban kijózanodott.
Figyelmeztette a főpincért, hogy ő nem részeg.
Vita támadt , hogy mennyi pezsgő fogyott.
A tulajdonos odahozatta az összes üres palackokat , magyarázta, hogy az urak különasztaloknál is mulattak a hölgyekkel.
A dollár-átszámításnál is volt némi nézeteltérés, mire a Pester Lloyd esti lapjából az utolsó zürichi árfolyamokat szegezték ellenébe.
Jancsi odadobta a pénzt.
Egynegyed hatkor ért a szállodába.
Miután itt is fizetett, alig maradt pénze .
Meghagyta a portásnak, hogy csomagját küldje ki a vonathoz, a nyolcórás bécsihez.
Nem feküdt már le, a Duna-parton szellőztette fejét.
Végigsétált az elhagyott Rákóczi úton.
Egy lélek se járt itt.
Mennyivel sötétebb volt Pest, mint Bécs.
Megint csak elunta magát, valami kávéházat keresett.
De a kávéházak még nem nyitottak.
Lecsapott a Józsefvárosba, azokba a görbe, párhuzamos utcákba, melyeket mindig szeretett elnézegetni.
Itt is döglődött már a forgalom, nem szólt a zene, a sarki kávémérésekben söpörtek, az utcai nők, akik átfáztak az éjszakai munkától, állva itták tejeskávéjukat.
Künn csak a legelszántabbak, a legszorgalmasabbak kóvályogtak.
Jancsi lefelé bandukolt egy ilyen utcán, mindig lejjebb és lejjebb, s fütyörészett , arcát az égre fordítva belefütyült az égbe.
Az ég, mely délután oly csodás színekben játszott, elfeketedett, hófelhők takarták, lassan hullongott a dér télikabátja prémjére.
Valahol, az utca közepe táján, ahol egy üres telek van évek óta beépítetlenül, azzal szemben, egy vityilló előtt még álldogált egy nő, már nem fiatal, túl a negyvenen, odatámaszkodva a kapufélfához, vastag, szalonnás arcán valami állati unalommal.
Kezei, melyek valaha uborkát savanyítottak, lógtak.
Csakhogy ez a nő - egészen meglepően - kötényt viselt és tarka parasztkendőt a haján.
Azok közül való volt, akik itt ezzel a népies viselettel a nyugalmas otthonról, a boldogságról meg a jó kis takaros gazdasszonykáról való be nem teljesült álmokat akarják fölgyújtani hajnalban, a gyárba iparkodó, faluról származó munkásoknak és szombaton este a mulatozó mesterlegényeknek kibőjtölt képzeletében.
Nem is merte volna megszólítani az elegáns fiatalurat, hisz az ő törzsközönsége nem ilyenekből telt ki.
- Hű - gondolta Jancsi, mikor már pár lépéssel elhaladt előtte -, de furcsa lenne, hű - gondolta még egyszer -, de szörnyű lenne.
Sem gyorsabban, sem lassabban nem ment ekkor, de a nő, aki a kapuban strázsált , kitalálta, hogy milyen gondolat futott át most az agyán, és már egész bátran a háta mögé lopódzott s valami megmagyarázhatatlan hangon így szólt:
- Tessék bejönni, nem bánja meg.
Ezt pedig oly borzasztóan mondta - hangsúlyában valami pajkossággal és visszataszító bizalmassággal -, hogy a fiú megállt.
Oda se pillantott még, háttal volt neki, de hallotta, hogy a nő beosont előre a vityilló kapujába, mely már nyitva volt.
Jancsi követte.
Az udvar legmélyén valami félszer vagy fáskamra mellett lakott, a szobája ajtaja kifelé nyílt az udvarra s csikorgott a fagytól.
Egy lámpa virrasztott az asztal közepén, bordó bársony takarón.
Amikor a nő fölcsavarta a lámpát, Jancsi egy díványt látott, egy törülközőt, egy párnát s a falon Vilmos császár arcképét, az összes érdemrendjeivel.
Később, hogy virradt, és az ablakon bekomorlott a szürke februári reggel, ide-oda járkált, cigarettára gyújtott, s a nőnek is dobott egy osztrák dritte Sorte-t.Az utánahajolt, mert a cigaretta lepottyant a földre , megtörölte ingével, eltette.
Sohasem cigarettázott.
Jancsi kutakodott a holmijában, turkált itt és ott, kíváncsian.
Az asztalon fölfedezett egy kopott, zöld bársonyba kötött, sárgaréz-cifrás könyvet, melynek lapjai, mihelyt kinyitotta, széthullottak.
A nő emlékkönyve volt.
Olvasgatta.
Már telis-tele írták jókívánatokkal, a klasszikusokból merített, közkeletűvé vált életbölcsességekkel, olyan aranymondásokkal, melyek többnyire hasonlatokat idéznek , vagy jelképeket, az élet hajnalát és a reménység horgonyát.
Úgyszólván az egész emlékkönyvet végigböngészte.
Azt a kis időt a vonatindulásig itt kellett agyonütni valahogy.
- Ki írta ezt? - mutatott egy oldalra.
- Egy barátné.
- Mikor?
- Már régen.
- Hát ezt?
- Egy ismerős Gyöngyösről.
De vendég is be szok néha írni.
Írj be te is.
- Mit.
- Találj ki valamit.
Tintát hozott egy butykosban, tollat, valami rozsdás tollat.
Jancsi ezt félrelökte, s kicsavarta új Waterman-jét.Valamin tényleg törte a fejét.
- Hogy hívnak?
- Piskeliné - felelte a nő, mint egy rendőrségi kihallgatáson a detektívnek.
- Özvegyasszony vagy?
- Nem - erősködött -, Piskeliné, a Piskeli Józsiné.
- Hát él még az urad?
- Erdélyben, kárpitos.
Nem akar elválni.
- Mindegy.
Nem ezt kérdeztem.
Mi a keresztneved?
- Ilona.
Jancsi erősen ráncolta a homlokát, még mindig gondolkozott, kezében a fölemelt , írásra kész aranytollal, aztán írt, gömbölyű, rajzos betűkkel, oly gondosan, mint egy szépírási irkába:
Ezt írta:
Zöld erdőben járkáltam ,
Kis ibolyát találtam ,
Kis ibolya azt mondta ,
Legyen boldog, Iluska!
Nevét is odaírta alája, a teljes nevét, s azt is - nem tudni miért - egy fölkiáltójellel, mint a verset, aláhúzva,
így:
Patikárius János !
Megszárította a nedves írást a lámpa üveghengere fölött, az emlékkönyvet átnyújtotta a nőnek, aki megköszönte.
- De gyönyörűen írsz - mondta.
- Te biztosan valami hivatalnok lehetsz, vagy jogász.
Jancsi épp elérte a vonatját.
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE