Digitális Bölcsészet Tanszék – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Gaál Mózes
A vasember fia
Keletkezés ideje
1902
Fejezet
19
Bekezdés
939
Mondat
1625
Szó
20101
Szerző neme
férfi
Terjedelem
rövid
Kanonikusság
alacsony
Fényes idők - szomorú emlékek.
A Vasember fia bizakodott abban, hogy minden jóra fog fordulni.
Ép lélekkel, ép testtel tér vissza hazájába, s azok közé áll ismét nagy, erős akarattal és nemes lelkesedéssel, a kik hirdetik szóval és tettel az előrehaladást .
Mert tudjátok meg, nagy dolgok történtek akkor a mi édes hazánkban .
Mig Vesselényi Miklós idegen földön, a hires Graefenbergen kereste a drága egészséget, addig Magyarország örök időkre szóló események szinhelye volt .
Uj csillag tünt fel a haza egén, nem is egy, hanem sok.
A nagy Széchenyi István éjjel-nappal azon fáradozott, hogy hazánk szépüljön, a nemzet gazdagabb legyen, müvelődjék, tanuljon.
Azt akarta, hogy sokkal dicsőbb legyen a jövőben, mint a multban volt .
Ha én azt nektek igazságosan és hiven el tudnám mondani, hogy mit tett Széchenyi István, egy olyan szép könyvet kellene irnom, amilyent még sohasem írtam, a miről csak a lelkem sző büszke álmot...
Ó, fiaim, ha én azt valaha meg tudnám írni, úgy megírni, a mint a szivemben él Széchenyi István képe... hálát adnék a jó Istennek .
Volt költő, ki szivének kellős közepéből csalta elő a legszebb, a legtüzesebb magyar nótákat, s úgy meg tudta szerettetni mindenkivel az egyszerü, a földhözragadt szegény népet .
Tudjátok -e, ki volt ?
Petőfi Sándor .
Végül pedig ott volt Kossuth Lajos .
Mikor Kossuth Lajos föllépett a szószékre és megcsendült az ő édes hangja, akkor a hallgatók szive mind elkezdett dobogni; akkor a szemekbe mind láng csapott fel, akkor minden magyar egy-egy óriásnak érezte magát.
Még a poklok kapuit is megdöngette volna, olyan erőt öntött bele a lelkesedés .
És vajjon mit akartak mindezek a kiváló férfiak, és mit akartak a többiek, a kikről külön-külön nem emlékezhettem meg ?
Mind azt akarták, hogy Magyarországon ne legyen a nemes születésü és jobbágy között különbség.
A hazának közös gyermeke mindenki, egyformán tartozik szeretni a hazát szegény és gazdag, ur és paraszt.
Az is, kinek csak a betevő falatja van meg, s az is, kinek több vármegyére szóló birtoka van .
Az egyenlőségnek és szabadságnak voltak ők apostolai .
Rájok volt szegezve a nemzet szeme, az ő szivök verésével együtt dobogott a nemzet szive .
Lehet -e ennél szebbet, magasztosabbat csak képzelni is ... ?
És a mit óhajtottak - azt elérték .
Szabaddá lett minden polgára a hazának.
A törvény ezentul nem ismert különbséget nemes és nem nemes között, ezentúl szabadon énekelhettek a költők , szabadon írhattak az írók, nem kellett előbb császári hivatalnoknak átvizsgálni a könyvet.
Volt sajtószabadság .
Történt mindez 1848-ban, tehát tiz esztendővel a szomoru emlékü pesti árviz után .
És ebben a dicső munkában nem vehetett részt a Vasember fia !
Hogy vérezhetett a szive, hogy fájhatott neki az ő tétlensége, mikor álmai megvalósulnak s ő csak hirből tudja meg; nem lobogtathatja kezében a zászlót, nem örvendezhet együtt az örvendező nemzettel !...
Fényes emlékek ezek a mi történetünkben, szomoruak a Vasember fiának életében .
Hát még a mi azután következett .
Föltámadának gonosz bujtogatásra a magyar nemzet ellenségei, azok , kiknek a közös hazában úgy kellett volna élniök a magyarral, mint a testvéreknek : föltámadtak a horvátok, a tótok, az oláhok ...
Lett ebből véres harcz, beleártotta magát a bécsi kormány, küldte a császári hadsereget ...
Minő idők... minő véres napok voltak, édes fiaim !
Mindaddig, mig ezt a véres harczot nem vívta a magyar, nem tudtak róla sokat a többi európai nemzetek.
Meséltek valamit a török időkben való vitézségéről, aztán szomoru sorsáról, majd idővel azt is szépecskén elfelejtették .
Bezzeg feltámadott régi dicső hire most .
- Nézzétek - mondták az angolok, a francziák, sőt még a tengeren túl lakók is az amerikai partokon, - nézzétek ezt a maroknyi népet, hogy tud harczolni a szabadságért, hogy nem sajnálja az életét, a vagyonát !
A híres-nevezetes szabadságharcz volt az .
Hősök termettek minden bokorban, áztatta bőségesen magyar vér a magyar haza földjét.
Ó, legyen áldott a hely, hol csontjaik pihennek azoknak, kik ott estek el a véres csatákban !...
A Vasember fia mindebben nem vehetett részt .
Örvendett, lelkesedett, harczolt a nemzet - s mindebből csak az jutott Vesselényi Miklósnak osztályrészéül, hogy számlálgatta a napokat, várta , hogy szeme világa megerősödjék .
Tervelgette, hogy mennyit fog ő tenni, hogy pótolja sok-sok mulasztását .
Aggódva várt minden hírt, s ime váratlanúl jött a leglesujtóbb .
Mikor ez a hír elterjedt a hazában, akkor minden jóravaló magyarnak kibugyant szeméből a könny, mert kinek a szive nem vérzett, mikor meghallotta , hogy a hires Széchenyi István - nagy, igen nagy beteg lett .
Nem a testét támadta meg senyvesztő betegség, hanem az ő munkabiró , erős lelkét.
Azt hitte, hogy dolgozhatik egymaga az egész nemzet helyett , dolgozott is emberi erőt meghaladó buzgósággal, addig fordította nappalait , éjjeleit munkára, mig örök homály borúlt az elméjére.
Összezavarodtak gondolatai , nem tudott uralkodni a legerősebb akarattal sem tettein, sem gondolatain .
Széchenyi István megőrűlt .
A Vasember fia e hírnek hallatára lehajtotta fejét az asztalra és kétségbeesetten mondá :
- Én édes hazám, mi lesz veled, ha legjobb fiadat így sujtja a balszerencse ?.. .
A harcz pedig folyt a négy folyó mentén, sziklás Kárpátok ölében, az erdős-bérczes Erdélyben.
Fényes diadalokról beszélt a hír, s lám, Vesselényi most már a diadaloknak sem tudott igazán örülni .
Mintha sejtelem szállotta volna meg, szomorú, nagy sejtelem .
Mondogatta azoknak, kik őt meglátogatták :
- Istennek különös kegyelmére volna szüksége a nemzetnek, hogy felderűljön még egyszer az ég fölötte.
Add én Uram, Istenem, hogy olyan sötét ne legyen, mint a ma-holnap világtalan Vesselényi Miklós felett ...
Aztán bekövetkezett a dicső harcznak szomorú vége .
Megtörtént, mire a nemzet nem számított.
A vérrel lepett, küzdelemben holtra fáradt oroszlánra reá uszítottak kétszázezer muszkát .
Ej, miért is szólanék én hosszasan arról a magyar szivet tépő világosi fegyverletételről!...
Nem fekete tintával, hanem vérrel van beírva a mi történetünkbe 1849 augusztus 13-dika.
Le kellett a hős nemzetnek tennie a fegyvert, oda kellett tartania nyakát a hóhér bárdja alá, hadd üsse le ...
Mit ér az élet szabadság nélkül ?
Börtönök megteltek szabadsághősökkel, erdők rengetegei bujdosó magyarokkal.
Menekűlt, a ki elmenekűlhetett; mert százszor többet ér idegen földön a bujdosás, mint az édes hazában a megalázó rabság .
A Vasember fia tehát nem sejtett rosszúl .
- Email: dh.elte.hu@gmail.com
- Cím: 1088 Budapest Múzeum krt. 6-8
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE